soroló

„without me, you are nothing”

először is nagy dicséretben részesíteném a részt, mert megint szemet gyönyörködtető volt a kimunkáltsága a képeknek, a megfelelően lehelyezett kamerákkal, párhuzamos vágásokkal, de még claire ruháira is rengeteg figyelmet fordítottak. no, megadtuk a pozitív kezdést a szavazóknak, most csomagoljuk be a negatívumot: doug... vissza kell vonnom sok mindent doug-gal kapcsolatban, mert nem okos, vagy legalábbis az esze felett átvette az irányítást a mániája. részben. és még azt is megértettem volna, ha simán odamegy és határozott pontot tesz a rachel-ügy végére, de ez a huzavona, ami majdnem az egész epizódon keresztül ment, attól besokalltam. legalább jól ellensúlyozták ezt a mellélövést claire-rel, aki felőrlődött a kapcsolatában frank-kel. és elég szélsőséges tettekre sarkallta ez (kemény szex követelés, majd megzuhanás), de teljesen jogos volt a végkövetkeztetése -nem szabad tovább maradnia. főleg francis utolsó monológja után, amit még úgyis elborzasztó volt hallgatni, hogy kevin spacey nagyon odatette magát. amit hiába vártam, az az, hogy tisztább legyen a jövő, egyenlőre az tűnik biztosnak, hogy a kampányolás mocskában fogunk tapicskolni a következő szezonban is. ($09.06.)

mindenki azt kérdezgette az évad előtt, hogy érdekesebb-e a hatalom megtartása, mint annak megszerzése. én inkább azt kérdezném, hogy lehet-e ugyanolyan érdekesen tálalni? mert idénre is jutott nagyon sok elgondolkodtató kérdés-feltevés, fajsúlyos kérdéseket is érintettünk (munkanélküliség problémája, közel-keleti konfliktus rendezése), mélyebben vájkáltunk az underwood-házaspár lelkivilágában, mint eddig bármikor, de mégis volt az emberben egy apró hiányérzet (főleg az évad elején). mert az egyre sötétedő hangulatot, a súly növekedését sokkal kevésbé egyensúlyozták a cinkossággal, mint korábban. frank nem szólt hozzánk annyit, nem avatott be az amerikai politika mocskába, mondhatjuk nem ért rá, mert egy országot kellett irányítania, válságokat megoldania -és ami a számára a legfontosabb: megtartani a nehezen megszerzett hatalmát. és ezért (meg a doug szál erőltetése miatt) volt kevésbé szerethető ez az évad, mint az előzőek. szóval, elnök úr, ha szeretné továbbra is a szavazatainkat, akkor újra szorosabbra kell fonni a barátságunkat... tetszett.

„betrayal doesn’t come cheap.”

hát nem kellett sok, hogy ms.dumbar-t is elnyelje a sötétség, aki így valami szent küldetés-tudattól vezérelve minden megoldást elfogadhatónak tartson, hogy megszerezze a hatalmat. akár olyan áron is, hogy tönkreteszi egy másik nő életét. mondtam én, hogy a politika mindenkit besároz... claire egyébként köszöni szépen, de nincs jól, nagyon szépen építik fel az ő útját idén, ami egyre messzebb vezet francis-től, ez a fránya hetedik év most a legnehezebb. kicsit olyan volt az ő szála, mint amikor zajt kevernek a képek alá, ami először csak kicsit nyugtalanító, aztán fokozódik fel, és egyre elviselhetetlenebb lesz... most nyert értelmet, hogy miért volt érdemes doug-ot ilyen hangsúlyosan a történetben tartani, mert láttuk a pokoljárását, így más szemmel nézünk majd a sikereire is -és már az első ténykedéseivel mutatja, hogy tényleg okos ember, csak a szenvedélyeit kell tudnia félrerakni. most már csak egy lépés választ el attól minket, hogy megtudjuk, hogy milyen jövőt szánnak frank-nek, és engem megesz a kíváncsiság, hogy milyen döntéseket hoznak az írók... ($09.06.)

„everybody hates campaigning. except for the politicians. they feed off the energy.”

amikor egy ilyen erős jelenetet lát az ember, mint a mostani demokrata jelölti vita, akkor egy pillanatra elgondolkozik, hogy vajon azért működik nagyon az, amit lát, mert jól van megírva, vagy mert a színészek ilyen meggyőzően tudják előadni magukat -aztán persze hamar rájön, hogy mindkettő szükséges, hogy igazán hasson a jelenet. annak ellenére jó volt hallgatni a vitát, hogy nem játszottak szépen a felek –bár igazán csak utána teljesedett ki a dráma. mert frank elsőrangú politikus, de az emberekkel továbbra sem tud bánni. ms.sharp meg az a típus, amiből gyakran látunk példákat hollywood-ban, aki tűr és tűr és megalázkodik, aztán egy ponton megtalálja magában az erőt, hogy kilépjen az árnyékból. ms.dunbar meg pont úgy csinál, mintha nem lett volna a politika közelében évtizedek óta (oké, az ügyészi vonalról jön, de ott is szerezhetett tapasztalatokat), mert nem értette még meg, hogy tisztán nem lehet választásokat nyerni, egy politikus csak piszkos kézzel kerülhet magas pozícióba... ($09.05.)

„sometimes we must be ruthless with those who hate us. and sometimes we must be ruthless with those we love.”

a kérdésekkel csak a baj van, igazából az lenne a legjobb, ha az emberek nem kérdeznének, csak odaraknák az x-et a megfelelő helyre, aztán csönden maradnának... de egyébként is, minden alá van rendelve a közelgő választásnak, még a külpolitika is. vagy a külpolitikához kapcsolódó járulékos veszteségek -a béke a közel-keleten, és a béke a fehér házban. nem tűnik úgy, mintha frank érezné, hogy mi lesz akkor, ha hátba szúrja a feleségét -igaz claire meg hozza a szokásos hideg külsejét, aki látszólag beletörődik a férje minden döntésébe. de szerintem nem kell sokat várni, hogy mindez megváltozzon... olyan szörnyű tudatosítani magunkban, hogy a nagyhatalmi játszmák így zajlanak, hogy fontos országok fontos vezetői döntenek mindenki feje felett -egy koszos bunkerban. legtöbbször önös érdekből vagy kicsinyes rosszindulatból. és az miért van, hogy legtöbbször az oroszok csinálják a feszkót...? ($09.05.)

„you need to let them know that a vote for frank underwood is a vote for america works!”

shit, még én is szavaznék frank-re egy ilyen beszéd után, pedig én ismerem a szarságait, nem úgy, mint a választók... bár azt meg kell hagyni, még mindig egyenesebb elnök, mint az orosz változata... várni lehetett, hogy president petrov kicsinyes bosszúból válasz-lépéseket tesz majd, de arra nem számítottam, hogy a saját katonáit sem kíméli -vagy a közel-keleti békét... a külpolitika most felülírta a belpolitikai kampányt, de muszáj is a prioritások között választani. érdekes volt, hogy ma milyen sok idő jutott az elnök körüli emberek magánéletére és érzéseire. ágyba bújtunk az írókkal, doug-gal elértük az újabb mélypontot (úgy vártam, hogy frank a kamerába fordul, és bevallja, hogy ő rendelte meg a gyilkosságot...), és elgondolkoztunk remi-vel a feketék helyzetéről a mai washington-ban (és persze továbbra is ott izzik a levegő közte és a leendő alelnök-asszony között). de kellenek ezek a mellékszálak, hogy a teljes képet kapjuk. ($08.29.)

„when surface temperatures in the atlantic rise above 80 degrees, conditions are ideal for a hurricane.”

szerintem már elmondtam ezerszer, hogy mennyire jót tud tenni egy epizódnak egy ilyen hurrikán típusú fenyegetettség, de mivel most is jót tett az epizódnak, ezért tettem meg újra. volt még egy trükk az írók tarsolyában mára emellé, méghozzá, hogy párhuzamosan olvastattak fel szemelvényeket két készülő írásból, egy fényezte az elnököt, egy pedig lerombolta -és bár didaktikusnak hathat az ilyesfajta narratív rásegítés, de jól működött ez a trükk is. nem kellett sok epizód, hogy kiderüljön, hogy mégsem volt jó ötlet lenyúlni a fema pénzét, mert máris megbosszulta magát a lépés. de ami zseniális frank-ben, hogy a sok tépelődés után még ő jött ki jól a drámából (és úgy tűnik, hogy a nemzetközi fronton is underwood-győzelem lesz) (és nagy like, hogy a munkahely-teremtés kapcsán visszahozták mr.freddy-t). a háttérben továbbra is mennek a kavarások, doug-ról már fogalmunk sincs, hogy kivel van, de ms.sharp is tud szélkakas módjára forogni -kíváncsi leszek, ki mellé áll majd, amikor az elnökúr megteszi a nagy bejelentését. ($08.23.)

„we’re not a team at the moment.”

kódolva volt az epizód elejébe, hogy nem fogom szeretni, mert tudtam, hogy az underwood házaspár hideg pillantásokat fog vetni egymás felé a múltkori letaglózó veszekedés után. de. ha nem lett volna ez a kellemetlen hangulat, hanem minden ment volna, mintha minden rendben lenne, akkor meg az lett volna a baj. plusz éltethetett a tudat, hogy a fel-felbukkanó flashfoward-ból némi megbékélést sugárzott. érdekes hangulatot adtak a tibeti szerzetesek és a zenéjük is, és jó analógiát is szolgáltattak az illandó munkájukkal. de jó hangulata volt a rossevelt emlékműs jelenetnek is (valódi helyszínen forgatás mindig nyerő). és persze bírtam azt is, hogy doug-nak adtak egy kis megnyugvás a megszállott csaj-keresős időszakában, ahol gond nélkül kefélhetett egy kedves lánnyal. így a végére egész megbékéltem ezzel a ’nemszeretem’ epizóddal... ($08.19.)

„you don’t understand russia, mr.president.”

ami makacs emberek lövészárok-harcának tűnt elsőre, valami sokkal többé nyílt ki a végére. mert alap-tézisnek tűnhet, hogy az ember álljon ki az igazáért, bármilyen áron, de néha jó szembesülni olyannal, aki képes az ilyen nagyságokra. mert úgyis legtöbbször ennek az ellenkezőjét látjuk, főleg, ha túl mélyre ástuk magunkat a politikában... persze valahol megérthető az elnöki hozzáállás is, az ’egy kis hazugság a nagyobb jóért’ elve, de azért nem szívesen állnék mellé egy ilyen kampányban. ahogy egyébként érdekesen feszegetik azt is, hogy az orosz elnök igazából meleg-barát, csak hát azok a fránya egyszerű emberek, akiknek valamit adni kell, ami megegyezik a primitív világnézetükkel, és akkor nem fognak ugrálni. és simán lehet, hogy valami ilyesmi lehet a háttérben putyin-nál is. az epizód legérdekesebb aspektusa természetesen claire-é volt, aki átértékelt magában sok mindent a börtön-béli beszélgetés alatt, úgy tűnik, hogy elindítják őt egy úton, aminek a végén már nem francis mellett lesz a helye (szépen volt ez vizualizálva, ahogy rajta maradt a fókusz, miközben a két elnök beszélt a háttérben, majd a különgépen is úgy volt lerakva a kamera, hogy nagy legyen a távolság a házastársak között.) ($08.16.)

„people’s lives are in the balance. and he doesn’t care.”

még jó, hogy hétfőnként az ebéd mellé john oliver-t szoktam fogyasztani, így tudtam a különleges állapotról, amiben washington d.c. leledzik (érdeklődők számára: nem tartozik egyetlen kormányzó alá sem, hanem a kongresszus direktbe dönt minden pénzügyéről -és egyéb nyalánkságokról...). bár valószínűleg megértettem volna enélkül is a részt, csak jó volt kicsit a bennfentesség érzetével hencegni... (és tudatosítani mindenkiben: nézzétek john oliver-t mert nem csak informatív, de kurvajó is!) eddig frank nagyon szolidan végezte a szokásos ügyeit, talán kicsit megkötötte a kezét az új helyzet, de ma már kezdett erősen visszamászni a régi francis. jöttek is sorban a meglepő húzások (elvenni a katasztrófa-védelem pénzét?), és a támadva védekezések (női ellenjelölt az erős női ellenfélnek), és már megint teljes szívvel tudunk szurkolni ennek a sátáni rohadéknak, hogy legyőzze, sőt, megsemmisítse a kongresszus akadékoskodóit, legyenek azok bármilyen párt színeiben. bár alattomos manipulálásban ma claire női (wc-s) praktikái nyertek... (tök bírom a jackie és remy közti szexuális feszültséget, viszont szeretnék egy közleményt kiadni: minden vágyam, hogy molly parker cicit villantson. előre is köszönöm.) ($08.09.)

„i want to understand what justice is.”

komolyan kezdtük, és komoran fejeztük be. nem szoktunk hozzá, hogy az elnök úron az elbizonytalanodás jeleit lássuk, de mégiscsak ember ő, nem egy mindenható istenség (meglepő volt őt a templomban is látni, ahol látszólag még jobban előtörtek belőle a kétségek, de aztán egy tipikus francis-os húzással aláásták az egészet -bár akkor is fura, hogy valakire emberséggel gondol, és félrerakja egy pillanatra az önző céljait). szóval a bírósági meghallgatás és az ensz-ben formálódó nemzetközi konfliktus megadták az alaphangot, és maradt is ez a tónus, sőt, még inkább beborult az ég a fehér ház felett, mikor kiderült, hogy milyen ellenfelek várnak majd (anti)hősünkre. egyébként érdekes azt magunkon megfigyelni, hogy bizonyos szituációkban kinek is szurkolunk -annak a könyörtelen embernek, aki évek óta cinkosunk, vagy elfordulunk tőle, hogy egy olyat válasszunk, aki igazság szerint a szívünket érdemelné…? ($08.05.)

„to president petrov and his little pickle.”

az ellenzői szeretik egyszerű patás sátánnak beállítani putyin-t, de szerintem inkább ilyen körmönfont anyabaszó lehet, mint a sorozat-béli alteregója (akit egész kiválóan hoz lars mikkelsen (orosz színész nem vállalta, mi...?)). akinek sokat számítanak a külsőségek, a látszatok, az imidzs, a mit-gondolnak-mások, de igazából az összes mosoly mögött csak a kicsinyesség, hatalom-vágy és erőfitogtatás van. meg persze a provokatőr, aki szereti feszíteni a húrt. nagy szerencséje frank-nek, hogy időben kapcsolt, hogy nem szabad engedni az orosz medve ölelésének. igaz, kellett hozzá a felesége is, de ennyi vodka után elnézzük az elnök úrnak, hogy nem tudott tisztán gondolkozni... örültem, hogy érezhetően egy eurofil írta az epizódot, aki utánanézett a hivatkozott dolgoknak, hogy melyik országban van rakéta-elhárító rendszer, hogy milyen volt a lada-életérzés, és hogy eszik-e vagy isszák tolsztol-t és puskin-t... a politikai viszonyok ismerete továbbra is magas szintű, mondjuk ahogy bemutatták a háttér-beszélgetéseket a puccos vacsorán, amik tulajdonképpen egy ilyen esemény velejét adják. ($07.28.)

„for too long, we in washington have been lying to you. we say we’re here to serve you, when in fact, we’re serving ourselves. and why? we are driven by our own desire to get reelected. our need to stay in power eclipses our duty to govern. that ends tonight. tonight, i give you the truth...”

jó hamar padlóra küldték underwood-ékat, bár mondjuk azt tudható volt, hogy nem fogják megvárni, amíg a bíró végigmondja a számokat, lesz stratégiájuk felkelni. bár fura volt frank-et puncsolni és megzuhanni látni, de a kedély-javító szex jót tett az epizódnak (is)... tetszik, hogy körmönfont stratégiával állt elő, hogy látszólag nem ragaszkodik a hatalomhoz, hanem a víziója mellett tart ki. lesz még idő, hogy kibújjon a bárány-jelmez alól... bár egyébként az a durva, hogy mi tudjuk a hátteret (hiszen frank legbelső köreibe tartozunk), mégis tud hatni ránk a beszéde... claire is hasonló utat jár be, bár az utolsó jelenetét nehezen értelmeztem, bár egyébként is nehéz érzelmeket leolvasni erről a nőről... ($07.21.)

„i want five hundred billion dollars to put ten million people to work. i don’t care how much it hurts. i don’t care how controversial it is. your job is to find a way.”

látom, hogy beau willimon-nál tendeciózusan másnak kell lennie az évad-nyitánynak, mint amit a többi résztől megszokhattunk, és ez nem biztos, hogy jó döntés (bár az a szerencséje, hogy a színészek (jelen esetben michael kelly) elvisznek a hátukon bármilyen szövegkönyvet). hogy mire is gondolok? hogy frank hatásvadász beköszönése után nagyon sokáig doug került a középpontba, talán túl sokáig is, ha a felépülés minden fázisának kifejtését nézzük. bár ez a más nézőpont azért érdekes is volt, hogy egy közvetlen munkatárs hogyan függ az underwood-házaspártól, hogy mekkora mértékű munka-függőség tud kialakulni egy olyannál, aki ennyire közel van a tűzhöz washington-ban (és egyébként is hajlamos a függőségekbe beleesni). de nem csak doug szemén keresztül láthattuk sokáig frank-et, hanem a bejátszott tévé-műsorokon keresztül is átszűrődött sok minden (colbert for love!). de aztán láthattuk azt is, amit a közvélemény nem -hogy frank tényleg mennyire komolyan veszi a feladatát, hogy hogyan bánik az alatta dolgozókkal, hogy hátrahagyjon valamit az utókornak. hogy ne csak ideiglenes elnökként szerepeljen a történelem-könyvekben. küzdelmes egy éve lesz, az már előre látszik... ($07.19.)