soroló

„i’d prefer you happy, honey, but if you can’t be, you need to pretend at it better than you’re doing... ”

olyan kis ártatlan arca volt kristen bell-nek még 2014-ben, hogy simán elhisszük neki, hogy ő egy megszeppent kislány a gonosz vadnyugaton, így tényleg meglepetésként érkezett az a fordulat, hogy hátsó szándékaik vannak a testvérével a táborban -kihúzva alólam a hosszú monológot, hogy milyen szépen akarják bemutatni egy ártatlan lány elmerülését a mocsokban... kimért bullock visszatért a városba, és egyszer-egyszer lefeslett róla már az eddig látott kimértség, mondjuk akkor, amikor az özvegy közelébe kerül, de akkor is keményebb hangot ütött meg, amikor faszt méregettek mr.swearengen-rel... színészileg hálás volt ez a rész, főleg a végefelé, amikor trixie kiadhatta magából a kurvák nagy fájdalmát (’hogy emelkedhetnék én ki a mocsokból?’), és mr.utter is megzuhanhatott kicsit a szívemet a temető-jelenetnél (plusz nagy örömömre jane sem üvöltözött végre senkivel, sőt, egész emberi volt a betegek között)... (azt nem nagyon értettem, hogy minek kellett végig elmeséltetni a szemtanúkkal azt, hogy mi történt vad bill-lel, amikor mi végig átélhettük már a jelenetet...) (×02.21.)

„her gutter mouth and the widow in an opium stupor. a conversation for the ages.”

no, végre jobban foglalkozunk azzal a pozitív hőssel, akit főszereplőnek gondoltunk már az elejétől kezdve, mégis eddig eldugták a háttérbe -áh, semmi, megint csak pár perc jutott neki ma is... igaz, látványosak voltak azok a percek, mert bullock belefutott a környék vadvilágába, és nem is jött ki sérülések nélkül az indián támadásból... de inkább a táborban töltöttük most is az időnk nagyrészét, küzdve a fejlődő himlő-járvánnyal, és meglepő volt látni, hogy mindenki félre tudta tenni az ellenszenvét és az önérdekét, és a település kvázi vezetői összefogtak az ügy érdekében, nagyobb balhék nélkül... több szál is csordogált ezek mellett búvópatakként, nem felejtettük el az atya epilepsziáját, az özvegy még mindig remeg és izzad az elvonási tünetektől, és még a korban ismeretlen fogalom, a depresszió is ott ólálkodik a lebujok mélyén (az alkoholizmusra utaló félmondatokról nem is beszélve)... (szinte semmit sem kaptuk eddig az indián kultúrából, úgyhogy jó volt látni, hogy a fehérek azért ismerik a szokásaikat, és bullock-ék megfelelően búcsúztak az elhunyttól.) (×02.17.)

„what’s the verdict?”

lassan lépdelünk előre a karakter-építésekkel, de ha azt nézzük, hogy csak napok teltek el a pilot eseményei óta, így nem is várhatunk nagy változásokat. a múltkor az özvegy lett aktívabb, ma mr.bullock-nál láthattunk új érzelmi megnyilvánulásokat -a felfortyanó dühöt, ami nem csak az arcára ült ki, de minden egyes megszólalásában is tetten érhető volt. meg is lesz a következménye, mert ebből a dühből merítkezve aktívabbá is vált... de nem tűrhette az igazságtalanságot, ami a barátjával történt, a vadnyugaton még nehezen tudták elengedni az ilyesmit... mr.swearengen annyira félti a kis szemétdombját, hogy bármilyen machinációba belemegy, csakhogy nyugta legyen a keletről érkező államiságnak, jó neki ebben a zavarosban, ahol egy röpke szopás ígéretével el lehet intézni egy bírósági tárgyalást is... örülök annak, hogy a tábori nők egyre több önállóságot mutatnak, trixie a szokásos manipulációk helyett emberségesen viselkedik az özvegy és a kislány jelenlétében, kim dickens joanie-ából meg csak úgy árad a dacosság... (mr.farnum padló-súrolós monológjáról az jutott eszembe, hogy színházban is tök jól megállná a helyét a jelenet -egyébként simán el tudnék képzelni egy ilyen típusú darabot egy színpadon -persze kevesebb káromkodással kísérve...) (×02.07.)

„ma’am, listen to the thunder.”

hmmm, elizabeth sarnoff (lásd még: lost) és alan taylor (lásd még: minden átkozott hbo sorozat ever) neve azért eléggé nyálcsorgató volt a számomra egyből az elején -aztán kiderült, hogy arra szövetkeztek ők most, hogy végképp előkészítsék a terepet a nagy változásokhoz, megfontolt tempóban... bár például azt elérték, hogy mrs.garret-tet sokkal élettel-telibbnek láthassuk, mint az eddigi mámoros dülöngései során, és furcsa módon ehhez a férje halála kellett -de szerencsére az is hamar kiderült, hogy nem fog elveszni ezen az istentelen földön, ahhoz túl okos nő ő... tudtuk, hogy túlságosan böki már sokak egóját vad bill jelenléte, hallhattuk, hogy mr.swearengen is feni rá a kését, mégis váratlanul érkezett a halál hírnöke a háta mögé... mr.bullock is talán aktívabb lesz most, hogy be lett vonva az arany-keresős bizniszbe az özvegy mellé, mert hiába főszereplő ő, eddig alaposan eldugták az írók, inkább csendes megfigyelő volt csak -de sebaj, mert közben megismertük a miliőt és a szociális viszonyokat a táborban, felhelyeztük a sakkbábukat, jöhet a haddelhadd! (×02.06.)

„get all the trust beat outta you. then you know what the fucking world is.”

oh, ez kellett ennek a sártól ragadó proto-településnek és a sorozat dinamikájának: konkurencia... mert azt eddig is láttuk, hogy mr.swearengen veszett tud lenni, ha a bevételeit félti, de most fog igazán őrült dolgokat csinálni, ha a mulatni vágyó népek átszoknak a puccosabb miliővel kecsegtető szembe-szomszédhoz (plusz örömmel veszünk minden nagyszerű színészt, aki csatlakozik a show-hoz, és hát kim dickens-t annyi kedvencemben láttam már korábban, hogy mindig dobban a szívem, ha felbukkan valahol) (ja, jut eszembe a szembe-szomszédról, feltűnően gyakran élnek a készítők azzal, hogy a hotel minden ablakából rá lehet látni az utcára, így onnan kémlelnek és elmélkednek a szereplők). én a rivalizálásnak a konspirálós aspektusát várom a legjobban, mert az új arcok sem nyeretlen kétévesek, ők is tudják, hogy kiépített kém-hálózatra van szükségük, ha oda akarnak szúrni a kellemetlen ellenfélnek... bezzeg szegény gazdag fiú, élete végéig naiv maradt, esélye sem volt beleszokni a farkas-törvények közé -ezek után érdekes lesz, hogy az ópium fogságából nehezen szabaduló felesége aktivizálja-e magát. (×02.03.)

„how’s that pussy lotion feel? should i try some on my ass?”

megfontoltan csak egy napot haladtunk előre, így minden mai cselekedet a pilot eseményeiből eredt -de ez a visszafogottság jól illik a timothy olyphant által játszott (egyik?) főszereplőhöz, aki nem csak a dühét képes szépen kordában tartani, de még a járásában is van valami kimértség... persze nem azt akarom mondani, hogy semmi sem történt ma, mert az apróbb tetteik által is formálódnak a karakterek előttünk, mr.swearengen-ről hamar kiderült például, hogy nem csak az italban és a punci-bizniszben érdekelt, de effektíve minden piszkos ügyletben, ami a környéken történik, csak jó gengszterhez híven ezt nem igazán akarja világgá kürtölni. igaz, elég csak mindenhol megjelennie a maga fenyegető valójával, és azonnal mindenki összeszarja magát a helyiségben... jól össze lehetett ma kötni az eseményeket a doki személyével, de mellé elfértek a korabeli kis színesek is, a kurvák ápolása és az idegnyugtató szerek gazdag alkalmazása... de egyébként sem akarják romanticizálni ezt a sártól dagadó istentelen környéket, itt az emberek jókat finganak, miközben részegen hugyozzák oldalba a sátrakat a sötétben (és így lehet, hogy nick offerman is beugrott, hogy teljes pőreségében közszemlére tegye magát)... (×02.02.)

„-that’s all i say on that subject except next round’s on the house. and god rest the souls of that poor family.

-amen.

-and pussy’s half-price next 15 minutes.”

törvényen kívül eső porfészkek, az arany bűvöletében elvesző emberek, svindlisek, szerencsejátékosok, férfias túlzások, olcsó whiskey és feslett kurvák -a vadnyugat. egy jól ismert terület mindannyiunk számára, mégis szívesen látogatunk vissza-és-vissza a porba, amikor meg akarjuk keményíteni a lelkünket egy letűnt korral, egy maszkulin világgal... feltérképeztem egy újabb fehér foltot a műveltségemben, régi adósságom törlesztése ez most, de itt volt az ideje, hogy lóra pattanjak, és nyugat felé vegyem az irányt... egy pilot-ról mindig nehéz megmondani, hogy merre fog utána haladni a show, de azt már most tisztán érezni, hogy a készítő david milch szeret bíbelődni a karakterekkel, tulajdonképpen ez az első óra is csak egy nagy tabló volt, ahol gyorsan fel lettek kenve a vászonra az arcok, egy-egy vonással jól körüljárva a lényegüket... azért jó tizenöt év késéssel belekezdeni egy show-ba, mert minden arc ismerős lesz valahonnan, megnyugtató tudattal lehet így nézni a sorozatot, hisz’ tudod előre, hogy mindenki nagyszerű alakításokra képes -ugyanakkor frusztráló is tud lenni, amikor nézed-nézed a monitort, és az istennek nem tudsz rájönni, hogy honnan is ismered azt az alakot... (azért az nem semmi, hogy sikerült megnyerni a western-veterán walter hill-t a rendezésre.) (no, pamela malcomson azért a végén biztosította a kötelező hbo-s csöcs-kvótát...) (×02.01.)