„nigger killing motherfuckers just ’cause he can, not ’cause they snitching, not ’cause it’s business, but ’cause this shit just comes natural to him.”
az a kurva lelkiismeret, csak az ne szúrna ennyire... csak tudjátok mi a baj? hogy az írók lelkiismerete nem akar működni. de komolyan, mit műveltek itt a fináléban is, úristen... még alig kezdtük el a részt, de máris kicsúszott a számon egy ízesen elnyújtott shiiiiiit, amikor megláttam bubs-ot a kihallgatóban -oké, hogy túlélte, de sosem lesz már ugyanaz szerencsétlen. aztán ott van a jó haverunk, a mindig lenyűgöző mennyiséget sercliző bodie, akiről pont nemrég jutott eszembe, hogy már a kezdetektől velünk van, ami nem semmi teljesítmény egy ilyen szakmában (és egy ilyen sorozatban), erre, hello, szevasz... nem is merek a gyerekek felé fordulni, mert arra az egyetlen megmentett lélekre jutott egy, akinek pokollá vált az élete, egy, aki a sarkon végezte, és egy, akit sikerült lelketlen gyilkossá képezni. nem csoda, hogy vannak, akik felelősnek érzik magukat a szarságok után. és bazdmeg, ezek után az én lelkiismeretem támad fel, amiért élvezem, hogy ilyen mélydrámába lökték a történetet... ($10.11.)
csak egy kicsit feljebb kell nézni, hogy lássátok, hogy bántottam az írókat, hogy lelketlen gonosz lények, de persze ez egy pozitív kijelentés, ha tőlem, jön, mert általában azt jelenti, hogy sikerült olyan karaktereket alkotni, akikkel együtt tudok érezni, akikhez kötődni tudok. tehát én mindenképp a bátorság oldalra tenném, ha valaki képes megmeríteni a szereplőit a szarban, miközben tudja, hogy ez senkinek nem fog jól esni. ismét egy olyan évadot kaptunk, ahol jókora szeletet hasítottak ki egy csapat új embernek, sőt, egészen meglepő módon a kvázi főszereplőjüket is parkolópályára tették idén (és nem csak percekben kapott sokkal kevesebbet mcnulty, hanem alkoholban is, ez utóbbit bántam inkább...). de továbbra is fennáll az ’organikus fejlődés’ kijelentésem, mert teljesen logikus, hogy a sarkokon szolgálatot teljesítő gyalogokat, azaz a gyerekeket is jobban bevontuk az egyenletbe, és velük együtt a katasztrofális iskolarendszerre is ráállítottuk a reflektor-fényt. szerencsére csak az elején volt zavaró a kölyök-keménykedés, mert aztán nagyon szépen elkezdték kibontani a srácokat, differenciálni őket, és különböző módon fejleszteni. no, mit mondhatnék még, vannak változások baltimore-ban, de még mindig nem egy kellemes hely, de ehh, attól még jól érezzük magunkat benne. itt jön az értékelés, de egyre inkább tehernek érzem, mert olyan, mintha erre menne ki az egész, hogy muszáj mérlegre rakni mindent, egymáshoz méricskélni azt, amit nem igazán lehet, de fuck it, ideírok valamit, aztán ne vegyétek túl komolyan: tetszett...