soroló

„you know the song ’fly like an eagle’ performed by seal on the ’space jam’ soundtrack? if i’m barry, i fly like an eagle...”

barry összetört lelkileg, képtelen folytatni az életét, abbahagyja a gyilkolást, tényleg, tutira, frankón -most már nemsokára, csak még egy utolsó kilengés... érdekes volt az epizód szerkezete, az első felében átalakítottuk a statusquo egy részét (fuches maradt, a csecsenek nem, na jó, hank-et képtelenség lett volna kiírni, annyira kis szerethető fazon), aztán ugrottunk a nagy boldogságba -aminél várható volt, hogy dráma lesz a vége. mert ha a színpadon van egy puska, annak el kell sülnie, és a nyomozónénink a sok bénázás ellenére nem rossz a szakmájában, rá kellett jönnie barry titkára... (szép kontrasztba lehet állítani a csecsenek megölését (a groteszk módon spriccelő vérrel), és az utolsó gyilkosságot, amiből csak egy villanást láttunk a befüggönyözött ablakon keresztül...) (×07.04.)

bill hader, mint bérgyilkos? elég furcsa ötletnek hangzott ez elsőre, hogy felkeltse a figyelmemet. de aztán valahogy tavaly nem jutott rá idő, mindig csak tologattam magam előtt a pilot-ot (egy egész mappányi másik pilottal együtt). de aztán a sok dicséret csak baszkurált annyira, hogy végül rányomjak a play-re -és az elején még csak hümmögtem, nem volt annyira vicces, mint szerettem volna, bill hader-t is szokni kellett ebben a faarc-szerepben, de aztán szépen összecsiszolódtunk, mivel hétről-hétre meggyőzött a minőségével, és végül egy szórakoztató és néha szívbemarkoló dramedy állt össze az évad végére a szemem előtt, sokszor abszurd poénokkal és erős színészi jelenléttel operálva (sarah goldberg és anthony carrigan nagy felfedezések).

„whatever you did tonight to get to that place, that’s your new process, okay? all you have to do is do that every time.”

már az epizód eleje meggyőzött a fordított nézőponttal, azaz hogy először a bolíviakat láttuk, aztán még a csecsenekre is kivágtunk, mire láttuk volna, hogy barry életben van-e (meg is kellett néznem, hogy ki írta a részt -áh, elizabeth sarnoff, aki már a lost idején is nagy kedvencem volt!)... de a balul elsült akciónak ilyen komoly következményei lettek, és azon túl, hogy a csecsenekkel viccelődtünk kicsit, igenis komolyan vette az epizód is. és ezt tetézte a komollyá váló shakespeare előadás és barry tehetetlen frusztrációja is, hogy az eddigi legerősebb epizódot köszönthessük a sorozatban. jó előjel ez a finálé előtt. (×07.04.)

„you stuck your tail between your legs, and you slunk off like a beaten man. that’s listening”

ahogy haladunk az évad végefelé, úgy sűrűsödnek be az események, úgy kell lovagolnunk az egyre vadabb érzelmi hullámokon... mert bizony nem csak az van, hogy röhögünk mondjuk a tengerészgyalogos arc túlzásain (a jacuzzi rendeléstől a laza pornó-nézésig), de ugyanakkor ott a dráma is a színpadon (az ’i love you’ mondogatásnál szakadt a szívem), sőt, volt némi akció is -ami aztán drámába torkollott... (egy kicsit morcos vagyok a cliffhanger-re, mert nem tudom, hogy mikor lesz időm megnézni a következő részt...) (×07.02.)

„i just feel like you’ve got some toxic masculinity issues you need to work out, and until then, we just shouldn’t interact so much or like at all.”

fárasztó már, hogy az amerikai filmekben mindig shakespeare-ről tanulnak a gyerekek az iskolában, de egy a színjátszást a középpontjába állító sorozatnak talán megbocsátható, ha az avoni hattyú egyik klasszikusához nyúlnak benne -bár az írók rosszul is kijöhettek volna abból, ha túl didaktikusnak érződnek a skót darabból vett idézetek, de szerencsére hatásosra sikerült, ahogy barry magára vette az értelmezést... igaz, ezután mégis elment a leszámolós akcióra, mert ő már csak ilyen lelkiismeretes srác... (×06.30.)

„barry, i gave you this monologue for a reason. to see if you were capable of playing a character with even the mildest set of balls.”

barry kétségbeesetten próbál emberi lenni, már fenn van a facebook-on, házibulikba jár, komoly kapcsolatot vizionál a jövőbe (ahol john hamm kedélyesen szarik egyet a vécéjébe), még régi katonatársakat is előás a múltból -aztán persze minden összekeveredik, mindenből balhé lesz, oda a szép lány és oda a kiegyensúlyozott jövő illúziója is... (kétszer is komoly utalásokat kaptunk arra, hogy milyen megaláztatások érik a kezdő színésznőket a meghallgatásokra várva.) (azért az öreg drámatanár tudja, hogy miként kell játszani a don juan-t, hehe.) (×06.25.)

„mailing a bullet? what fucking grade am i in, man?”

barry napról napra tanul, fejlődik, alkalmazkodik -nem is árt magára szednie egy kis érzelmi többletet, mert most nem sok teng benne (igaz, ha kiakasztják, akkor dühöngeni még képes -a pozitív érzésekkel van baja), és közben egyensúlyoz a különböző teendői között -mármint ha hagyják a nagyszájú csecsenek meg a hosszas panaszkodásra berendezkedett, leendő barátnők... az abszurdot most sem hanyagoltuk, a megfáradt csecsen bérgyilkos bevégeztetése erősen kimerítette ezt a humor-kategóriát... (×06.23.)

„i’d love to play a priest that’s molesting little boys.”

elöntötte a gyász az epizódot, mégis sokkal viccesebb volt, mint a nyitány. de nem lehetett megállni nevetés nélkül az abszurdba hajló szituációkat, a kínzás jelenetet a fog-csiszolással és a betoppanó feleséggel, vagy az oda-nem-illő előadásokat a megemlékezésen. de barry folyton csodálkozó fejére is csak vigyorogva lehet ránézni. úgyhogy ja, ezúttal nem bánjuk a halált, mert előrelépést hozott a show-ba... (×06.18.)

„look, there’s always a million reasons not to do something, barry, but if you want it go for it.”

bill hader-t természetesen a saturday night live-ból ismerem, mint a legtöbben a tévénézők közül, és nagyon bírom, amikor paródiákba, impressziókba kezd, mert zseniálisan le tudja venni a színész-társai hanghordozását. és most itt van a saját sorozatában, ahol íróként és rendezőként is kivette a részét a kreatív munkából, és meglepő módon a szokásos vigyoriságát egy faarcra cserélte. és nem is áll neki rosszul ez az új szerep... ez az első fél óra tényleg csak az alapokat adta el nekünk, azt a minimál-szinopszist, amivel az hbo-nak is pitch-elhették a show-t, azaz hogy milyen szórakoztató azt nézni, hogy egy ptsd-ben szenvedő ex-katona és aktív bérgyilkos a színházművészet felé fordul, mert a színpadon érzi azt a pluszt, ami kihozza a depressziójából... viccesnek nem mondanám ezt a kezdést, de majd biztos erősödik a humor a későbbiekben, és az is lehet, hogy a most még egész jól működő visszafogottabb tempót is felpörgetik majd hader-ék. mindenesetre engem érdekel a hogyan-tovább... (×06.14.)