soroló

„my battle must end. you know that. or there will never be peace on earth. let it end.”

egy ilyen történet nem érhetett boldog véget... mert dorian gray örökké magányos marad, mert a teremtménynek újra el kellett veszítenie a családját, és mindenkinek a vállára kellett vennie a halál súlyát... bár két epizóddal ezelőtt még azt írtam, hogy érthető vanessa behódolása, most viszont kicsit elsietettnek érzem a benne lakozó sötétség győzedelmeskedését, az élete feladását a megváltásért, mert bár az áldozata gyönyörű volt, de talán az eddig megismert személyiségéből nagyobb küzdőszellem áradt. plusz a csodaszép búcsú-jelenetet megelőző nagy csatát eléggé kilógónak éreztem a sorozat szövetéből, túlságosan fizikai küzdelem volt ez a lírai megvalósításokhoz képest... és talán az is elvette az élét a halálnak, ahogy a médiában kezelték a sorozat zárását, mert először csak kósza hangok jöttek arról, hogy ez volt a vég, majd megérkeztek azok a nézők, akik már látták a finálét, és sejtelmesen annyit mondtak, hogy nem tudják, hogy innen hogyan is lehetne folytatni tovább, így az ember könnyen kisakkozhatta már, hogy hogyan is képzelte john logan a lezárást. aztán jött a hivatalos hír és az indoklás, hogy mindig is ez volt a terv, de az évad egészét elnézve erről nem vagyok meggyőződve... ($$06.21.)

az első évad mozaikos kezdése után akkor kezdett igazán megtetszeni a show, amikor közelebb kerültek egymáshoz a különböző szálak. a második évadban (szinte) minden egy irányba tartott, és magával is ragadott mind a tíz rész. idén ismét széttartó lett a szerkezet, a legtöbben járták a maguk útjukat, és a végére is csak úgy nagyjából forrtak össze az események -nem is szerettem annyira, mint tavaly... persze így is megtartotta rengeteg erényét, amiért még mindig az egyik leginkább várt sorozatom volt az elmúlt hetekben -mert a nyomasztó london-i levegő még mindig működött, a karakterek még mindig érdekes voltak, a líraisága megkapó tudott maradni, és eva green soha nem szűnik meg gyönyörűnek lenni... a széttartó szerkezet mellett a másik bajom azzal volt, hogy a viktoriánus nyomasztás mellé belovagolt a napfényes western-hangulat is, és korántsem tudott annyira működni ez a vonal, mint a másik... arra ma jöttem rá, miközben néztem az utolsó részt, hogy lehet, hogy szerencsésebb lett volna a másik testvért főgonosszá tenni, azaz hagyni rothadni a vámpírokat és drakulát a sötétben, és helyettük érkezhetett volna lucifer és a démonjai, mert sokkal inkább megtörhették volna vanessa hitét. de ez csak az én agymenésem, el tudom fogadni, hogy john logan így akarta lezárni a kedvenc karaktere történetét -így is hálásak lehetünk a sok csodálatos percért, amit ms.ives-zal tölthettünk idén is.

jaj, nehezen veszem rá magam erre a nekrológra, még nem akarom elengedni a sorozatot... túl hirtelen is ért a lezárás híre, és az elmúlt években túlságosan is a szívemhez nőtt, hogy csak úgy könnyedén istenhozzád-ot kiáltsak, és továbbálljak... pedig csak egy felszínes szórakozásnak indult, egy hangulatos rémtörténet-parafrázisnak, ami szórakoztatóan merít a legnagyobb klasszikusokból, ügyes keverékben forgatja őket az éjbe és szén-füstbe borult viktoriánus-kori angliában. ahol természetes a természet-feletti, ahol a belső démonok épp olyan veszélyesek, mint a külső sebeket ejtő szörnyetegek... mindig érdekes látni, amikor egy sorozat fokozatosan nő hozzád, amikor azt veszed észre, hogy már várod, hogy újra megmerítkezhess a hangulatában, amikor már ragaszkodsz a karakterek, és nem csak érdekel a sorsuk, de komoly érzelmeket tud kiváltani az, ami történik velük. és annak ellenére, hogy néhány írói döntést nem helyeseltem a harmadik évadban, itt tökéletesen igaz mindez, szép lassan lett a szívem egyik csücske ez a show... nem hittem volna korábban, hogy lehetséges, de még mélyebb szerelembe estem eva green-nel, aki itt nem csak a szépségével tudott elragadni, de a színészi tehetségével is -szerencsére volt helye kibontakozni, mert a sok szereplő és ismert irodalmi karakter ellenére ő volt az igazi főszereplő (és a külön-epizódjai mindig az évadok fénypontjainak számítottak), így valahol megérthető, hogy a története lezárultával a sorozat sem folytatódik tovább. de azért most még mély a seb, még várni kell, hogy begyógyuljon. de lehet hogy csak el kéne mennem a jó frankenstein doktorhoz, hogy találjon valami gyógyírt az összetört szívemre...

„that is not fog. that’s what we thought at first, an especially dense fog mixing with the chlorine gasses from the factories. and then people started to die. first by the dozens, then by the hundreds. last week 7, 000 people died in london. it is not a fog, mr.chandler, it is a plague.”

nincs többé napfény -eltakarják az igazán gonosz horror-írók szellemei... a nappal is félhomályban bóklászik, a ködös albion már nem csak egy avíttas kifejezés, undort keltő teremtmények csúsznak és másznak elő a sötétből, mindenhol halál settenkedik elő a gyilkos pára alól. egyedül egy nőben találunk életet -aki az egész életét annak szentelte, hogy tanulmányozza a halált... igaz a vak kitartás ott van ethan-ben (és a vele egyívású apacsban) is, de furcsa, hogy csak ms.ives miatt veszi fel a harcot, amikor más történetekből tudjuk, hogy a vérfarkasok a vámpírok természetes ellenségei... a legszebb az volt az epizódban, hogy nem is a látható szörnyűségek viselték meg a legjobban az embert, hanem lily története a múltról, mert olyan emberi és mély volt, és végre hagyták billie piper-t is csillogni... (btw, hiányzott eva green az epizódból nagyon, bár megértem, hogy miért rejtegetik.) ($$06.21.)

„all the night creatures are gathering around you. see the moonlight catching the raven’s wing. the sheen on the fox’s pelt. the scent in the air when night birds take wing. they make you drunk with love. don’t be deceived by them, vanessa ives. they are false lovers.”

ismét megmutatkozhatott a zene ereje, mert az epizód tele volt érzelmes pillanatokkal, és a háttérből előtolakodó zenének nagy szerepe volt, hogy igazán tudjanak hatni ezek a pillanatok... a legérzelmesebb szál most is a teremtmény-nek jutott, illetve most már nekem is lassan john clare-nek kéne hívnom, mert szépen vezetik őt végig az újra-emberesedés útján, és nagyon lehet örülni annak, hogy a családja nem utasítja el undorodva, hanem szeretettel visszafogadja őt (és ismét a csúcspontok közé tartozott a ms.ives-zal való közös meghitt pillanatuk is)... de nem csak csodaszép volt az epizód, hanem fontos is a nagy egészet tekintve, mert bizonyos szálak elkezdtek egy irányba tartani -egy meglehetősen sötét irányba... a szépség és a sötétség középpontjában természetesen vanessa állt, akinek a megkísértése könnyen megérthető, mert a magányos kitaszítottaknál sosem kell túl nagy lökés, hogy a rossz oldalra kerüljenek... de most hogy így megígérték nekünk a világvégét, hát jöjjön is el, hadd borzongjunk kedvünkre az apokalipszison... ($$06.15.)

„every time i’ve given my heart, it has led to catastrophe.”

szakmát kéne váltanom, mert jósként is elhelyezkedhetnék -épp azon gondolkoztam a főcím alatt, hogy milyen keveset láttuk idén mr.lyle-t, erre a második jelenetben fel is bukkant... szerintem nem véletlen, hogy a sorozat történetében először az írói kreditnél egy női név (is) szerepel, mert kiemelten hangsúlyosak voltak ma az erős nők. ha már mr.lyle jellegzetes haj-szerkezetétől búcsúznunk kell (reméljük csak ideiglenesen), beajánlott maga helyett egy tökéletes pótlékot, egy erős, okos és független nőt, aki remélem marad a show-ban egy ideig (jó a szemem, már a vívó-maszk alatt is éreztem a mozgásból, hogy nem férfi lesz az új karakter). és ugye lily-ék hadserege is szépen alakul, sőt, már most túlságosan radikalizálódtak. a női teremtmény esetében ez meg is érthető, de ha csoportban minden nőnek ilyen a múltja, mint neki, akkor náluk sem nehéz feldolgozni azt, hogy holtan akarják látni az összes férfit. még a vadnyugaton is akadt egy erős nő, bár itt inkább a férfiak domináltak -az ő egójuk és pisztolyaik... kivételesen vanessa-ról nem mondhatom, hogy erős lenne, mert nagyon meggyengült a támaszai nélkül, ráadásul fájdalmas nézni az összes jelenetét a múzeum-igazgatóval, mert tudjuk jól, hogy mennyire össze fogja törni a felismerés. ($$06.08.)

„there is only one way to free yourself of guilt. embrace your sins.”

hát ha tudom, hogy a múltkori eva green / rory kinnear jutalom-játéknak az az ára, hogy az eheti részből kimaradnak, akkor nem élveztem volna azt a részt annyira... nem jó ómen, hogy ez volt az első epizód, amit nem john logan jegyzett íróként, és valahogy nem is lett olyan átütő ereje. vagy lehet, hogy csak tényleg az a baj, hogy a napsütötte szikrázó homok hangulata ennyire elüt a megszokottól? vagy csak nem volt annyira érdekes ez a nagy kószálás? vagy hogy mindenki a múltba révedt a sivatagban, és jól esett volna meg is nézni ezeket a szomorú eseményeket, nem csak meghallgatni róluk a történeteket? ethan megkísértése, a sötét oldalra csábítása többnyire működött, és ez nem is a szex-jelenetben csúcsosodott ki, hanem a kígyó-varázslós boszorkányságban, ott előbújt a homok alól az a ponyva-hangulat, amiért szeretjük a show-t. de mondhatjuk, hogy átvezetés volt ez, mert a szomorú emlékű talbot háztól remélem, hogy sötét események helyszíne lesz. odahaza angolföldön is hasonló volt a helyzet, victor-ék tevékenykedtek egy kicsit, de a babérokat majd később aratják le. (de legalább az operatőrök kiélhették magukat, és szép képeket tettek a lassabban folyó történet alá.) ($$06.01.)

„it’s not torture what they’re doing. it’s science. it’s meant to make you better.

-it’s meant to make me normal. like all the other women you know. compliant, obedient. a cog in an intricate social machine and no more.”

megérkezett a szokásos évi eva green szóló-epizód, és most még messzebb mentek, mint eddig, lecsupaszítottak mindent körülötte, hogy igazán tündökölhessen -igaz, kapott maga mellé egy nagyszerű társat rory kinnear személyében. erre szokták azt mondani, hogy bottle epizód, amikor a spórolás jegyében szűk térben játszatják a színészeket, de szerintem nem a spórolás volt john logan célja ezzel a bezártsággal, hanem hogy aláhúzza a drámát. mert lehetett volna ez sokkal teátrálisabb is, ha nem csak hallunk a kezelésekről (vagy látjuk a következményeit), hanem meg is mutatják az elborzasztó módszereket. de nem a kezelés volt a lényeg, hanem a lélek bugyraiban való vájkálás. kicsit először zavarban voltam az időben való elhelyezéssel, mert elfelejtettem, hogy volt már szó vanessa lobotómiájáról -viszont az könnyen segített eligazodni, hogy john clare itt még nem változott át a teremtménnyé (viszont még a költészetet sem szereti...). nagyszerű ötlet volt, hogy őt tették meg felügyelőnek, mert nagyon szép volt, ahogy kiépítették a kapcsolatukat, és így megérthető az is, hogy a későbbiekben miért alakul ki köztük lelki kötődés, plusz így az ő múltjáról is megtudhattunk morzsákat. és az sem okozott gondot mr.kinnear-nak, hogy a gonoszokat eljátssza -némiképp frászt hozva az egyébként is frusztrált és lelkileg lestrapált nézőkre... jó szövegkönyv, tehetséges színészek, működő dráma, ennyi kell egy kamara-darabhoz, és itt minden adott volt, hogy lenyűgözzék a nézőt. ($$05.27.)

„how do you accomplish anything in this life? by craft. by stealth. by poison. by the throat quietly slit in the dead of the night. by the careful and silent accumulation of power.”

nagy a készülődés a sorozatban, mindenki a jövőbe tekint, és mindenki vérrel akarja festeni ezt a jövőt... ethan-ről jóslatot hallhattunk, meg kell őt menteni a boszi karmaiból, különben jön a világvége... a régi/új gonoszunk arra vár, hogy megtörje vanessa-t, és akkor a magáévá teheti őt... lily-ék pedig ki is jelentik, hogy elkeseredett nőkből fognak sereget kovácsolni, és láthatóan már most vonzódnak a kiontott vérhez... (mit csináljunk egy kislánnyal, akit évet óta kihasználnak szexuálisan? szexeljünk vele!) az őrültekháza laborjában tovább tervezik a jövőt, ahol befolyásolhatják majd, hogy kiből tör elő a jó vagy a gonosz... csak egy valaki van, aki nem előre-fele, hanem hátra néz, mert természetesen megint a teremtmény kapta a legdrámaibb szálat -most épp a múltját, a családját keresi, és az ipari forradalom széntől füstös levegőjében nem sok jóra számíthat... (egész nyugodt, felkészülős epizód lett volna, ha nem tör elő a készítőkből a kényszer, hogy minden hullát megmutassanak a vadnyugaton. vagy hogy suspense-be kergessék vanessa-t a tükröt között -btw, a vámpíroknak mióta van tükörképük...?) ($$05.18.)

„we are all two things in a way, are we not? deep in the marrow. angel and devil. light and dark. the pull between the two is the active verb which energizes our lives.”

a szörnyek mindig a mélyben lakoznak, arra várva, hogy a felszínre törhessenek... lily és dorian kapták az évad leghatásosabb belépőjét, úgy tűnik, hogy komoly küldetés-tudatuk lett, aminek vég-céljáig véres út vezet majd... no nézzük azokat a szörnyeket, amiket a hatásosnak szánt bevezető-mondatomban is emlegettem -mert bizony mindenki küzd a belső szörnyeivel. vanessa próbálja kibeszélni a lelki démonjait, ethan-re rátör a telihold, victor a szerelem kórságával küzd, és hát tudjuk, hogy dr.jekyll-ben is ténylegesen ott lesz a szörny, igaz most még csak a kutató énjét látjuk, aki láss csodát, azt tanulmányozza a meglehetősen kellemetlen hangulatú elmegyógyintézetben, hogy hogyan lehet kiűzni valakiből a belső démonokat... és akkor még nem számoltuk az olyan szép áthallásokat, mint a többször felbukkanó verne-i hőst, nemo kapitányt, vagy a múzeumban hallgatott bestiárium órákat... örülök, hogy nem csak a történet-vezetéssel és a hangulattal akarják megidézni a viktoriánus kort, hanem a technikai újdonságok behozásával is. (btw, mekkora szó lehetett akkoriban a hangrögzítés és a mozgókép is!) ($$05.12.)

„london has gone into mourning. it’s a city of tears.”

sokfelé vetette hőseinket a tavalyi zárás, így már csak részben állja meg a helyét a sorozat magyar címe, a ’londoni rémtörténetek’... de ez nem csak azzal járt együtt, hogy kitágult a világ, hanem hogy a szokásos viktoriánus horror mellé új hangulati elemek érkeztek -no nem kell félni, mert mind az amerikai western, mind az afrikai kaland ugyanúgy megtalálhatóak volt azokban a filléres történetekben, amikből eddig is merítettünk. és nagyon működött a kontraszt a borongós albion és a vakítóan fehér sivatag között. de azért sem kell félni, hogy felhígult volna a sötétség... pedig néha jól jön egy kis fény, azok voltak a rész legszebb pillanatai is, amikor vanessa mosolygott egy kicsit (köszönjük mr.lyle, köszönjük kedves természettudományi múzeum-igazgató!). mert szegény nagyon sötét helyeken járt lelkileg, és tudjuk jól, hogy ismét gonoszok hada fog rá leselkedni, megérdemel pár pillanat megnyugvást. de azért kellenének mellé a barátai... victor bezzeg kapott maga mellé egy barátot -hallottam, hogy a másik híres korabeli doktort is készülnek behozni a show-ba, de azt hiszem, hogy ennél organikusabban ezt meg sem tehették volna, és úgy tűnik, hogy nem csak egy korabeli hulk-nak szánják dr.jekyll-t, hanem a faji előítéletekről is lehet majd mesélni általa. ($$05.02.)

„beloved... know your master.”

nem először látok ilyen felépítésű finálét, mégis meg tud lepni, amikor ilyen gyorsan lezárják a főszálat, hogy aztán legyen idő a következményekkel is foglalkozni (ezért is volt jó megvárni, hogy egybe nézhessem a két részt, mert így egy nagy finálénak lehetett érezni). örülök, hogy nem láthattuk a gonosz valódi arcát (bár tudok olyanról, akinek ez a megoldás lesz igazán ördögi), meg így koncentrálhattuk a lényegre -eva green szokásosan csodálatos erős jelenlétére. de nem is illett volna ide egy patás szörnyeteg, mert lucifer módszerei kifinomultabbak ennél -most is kísértés alá vont mindenkit, hogy elérje a célját. és lehet, hogy nem mindig volt a kísértés pozitív, de az ígérete mindegyiknek az volt -megbékélést kívánt nyújtani. ...ez az, amit a néző is kívánna egy évad végére, de nem kapja meg... inkább szétszélesztik a csapatot, és szomorú tekintetekkel és gondolatokkal búcsúzunk. meg egy furcsa fordulattal -bátor lépés az eddig a pozitív oldalon tárolt karaktereket áthelyezni a túlpartra, de majd jövőre meglátjuk, hogy fog működni a dolog. ($07.09.)

tavaly év végén becsuktuk a prológust, így idén már a tárgyaláson volt a sor. persze, megérti az ember, hogy kellett idő ennek a sok karakternek a felépítéséhez, de most jött ki igazán a potenciál a sorozatból, ahogy ezek a karakterek fejlődni kezdtek, és sokkal szorosabb interakciókba léptek egymással, mint a bevezető szakaszban. az is segítette ezt az egységesedő színvonal felemelését, hogy sokkal jobban működött a gonosz-oldal is, sokkal konkrétabb fenyegetést nyújtottak a boszik, mint tavaly a megfoghatatlanabb vámpírok (és helen mccrory is nagyon meggyőző volt). a már működő előnyök ezek mellett szerencsére megmaradtak, a nyomasztó viktoriánus-kori hangulat, a vásári megbotránkoztatás és a költői elemelés működő elegye is hozza továbbra is az egyedi ízt. és eva green még mindig gyönyörű... nagyontetszett.

„you are a beautiful monster.”

...még belefér egy intenzív bunyó, mielőtt visszahozzuk hőseinket vidékről, nem...? finálé előtti nagy gyülekező érzete volt az embernek, ahol összegyűjtik az erejüket a hősök a nagy összecsapás előtt. de aztán inkább a párbeszédeket erősítették meg, hogy a sorozat lírai oldalát szeretők (mint én) is elégedettek legyenek. és mindig tudnak a párosok szájába érdekes témákat is adni (korabeli drogproblémák), vagy csak hagyják áradni a szenvedélyt. nem csak a jelen a fontos, a múltból is felsejlettek fontos történések (senenbe előző élete), de végül félre kellett rakniuk mindent, mert mégis csak erre az összecsapásra várunk már hetek óta. bár nem ez a kezdeti szakasz az, amit a karakterekért könnyen aggódó néző élvezni tudna, hisz’ az első játszmát a meglehetősen erős bosziknak kellett nyerniük, nincs könnyű győzelem. ezzel nekem még nincs különösebb bajom, azt viszont nagyon utáltam volna, ha múlt héten nézem meg a részt, és várnom kellett volna egy hetet... ($07.09.)

„know who you are!”

szeretem, amikor meg tudják cáfolni azt, ami a rész elején a fejembe férkőzött. mert sokáig makacsul kapaszkodott az a gondolat, hogy a szerelmi sokszög azért problémás, mert nem érhet fel a főszál nagy tétjéhez (ahhoz a főszáléhoz, amit nem mellesleg ügyesen a tavalyihoz kötöttek egy huszárvágással). de aztán eljött a két teremtmény nagy-jelenete, és már másképp kellett gondolnom arra, hogy mire is van szüksége a sorozatnak (és nem csak billie piper erős jelenléte miatt). mert úgy tűnik, hogy még azt is elbírja, ha két kulcs-szereplőjét pihenteti, és a többiek egyre sötétebb időszakával foglalkozik. éreztem a levegőben, hogy most engednek majd fényt dorian titkára (hatásos lett a festmény-bemutató), azt viszont rosszul éreztem, hogy sir malcolm fizikailag fog sérülni -nem, inkább lelkileg semmisítik meg lépésről/lépésre. jut eszembe, mekkora erő volt a házában lévő jelenetekben, onnantól, amikor megtudtuk az igazságot lucifer-ék kiűzetéséről, a boszorkányság eluralkodásán át a gonosz legyűréséig. mestermű. ($06.26.)

„what is love but a kind of creature waiting to be unbound?”

úgy tűnik, hogy nem csak a múltbéli történet miatt volt jó helyszín a mocsártól körülvett viskó, mert most újfent egy jó epizódhoz asszisztált. pedig azt hinné az ember, hogy ha két ember kivonul a világból, abból túl sokat nem lehet kihozni, pedig csak jó írói munkán és erős karaktereken múlik minden. meg jelen esetben azon, hogy mennyit hagyják eva green-t mosolyogni... és sokáig hagyták is, bár a lelket rágó démonok feltörtek időnként, azért szépen alakították a kapcsolatukat mr.chandler-rel. tetszettek a hosszú, kevés vágással bemutatott séták, az apró érintések a kölcsönös tanítás alatt (ahol a keringőt játszó zenekar is kivette a részét a romantikából), és szeretve utáltam azt, hogy megint megállították őket egy ponton. azok a fránya írói szörnyek... eközben london-ban egy kérdés foglalkoztat mindenkit: miért vonzza ennyire a férfiakat a szőke haj...? (és végre kimondatott, amit az emberiség többsége titokban vall: a babák félelmetesek!) ($06.17.)

„all the toys of love out of the box and scattered around the floor.”

itt az évad közepén meg kellett állni egy kicsit szusszanni, hátra tekinteni, hogy az eddigi események következményeivel foglalkozzunk, és kicsit ki is lehetett kapcsolódni a nagy csata előtt. a következményekben vannak nem várt fordulatok is, főleg sir malcolm önmagából kifordulása ilyen (és komolyan rávettétek timothy dalton-t a borotválkozásra? kár...). de egy hagyományos gyászoló férjnél sokkal izgalmasabb ez az elbódult változat. egyébként is, a vak szerelem egyre nagyobb súllyal esik latba, bár remélem, hogy az eljövendő borzalmak miatt itt, a festményekkel sűrűn díszített nagyteremben el is halnak a most kezdődött féltékeny pillantások (bár hatásos volt vanessa látomása a bálon, sajnos ki is zökkentett a vér-eső a jelenetből, mert csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora lelki erő kellett, hogy ezt a sok szép jelmezt lefröcsköljék piros festékkel...). egyébként hangulatos volt a bál a sok klasszikus zenével, bár hőseink elég különcök lehetnek london-ban, mert nem nagyon szocializálódtak másokkal... (bár ők legalább részt vehettek az eseményen, nem úgy, mint akiknek sokkal kellemetlenebb elfoglaltság jutott a teliholddal megvilágított péntek estére...) ($06.12.)

„every weapon at our disposal... every superstition... every ritual. we defend our cliff.”

ahhoz képest, hogy az ’ég’ szó szerepel a címben, csak pillanatokra voltunk szabadtéren, az egész epizód szűkös helyiségekben játszódott. és tudom, hogy egy vers-részletből jött a cím (ami csodásan el is szavaltak nekünk), valahogy mégis feltűnt. szokás szerint maga alá gyűrt a hangulata, pedig nagyon finoman fokozták fel a (khmm) vérpezsdítő fináléig. már a csatára való lelki felkészülés megadta az alap-hangot (lásd az idézetet is), főleg, hogy kiegészült a vuduzás megkezdésével. aztán belebonyolódtunk a magánéletekbe, még finoman, csipke-terítővel letakarva (egy szobában alvás, közös étkezés, lopott nézések, zavart csábítások), ismét kicsillogtatva a költőiséget a rémségek alól. aztán az egészet annyira túlfűtötték, hogy szinte minden pár kénytelen volt egymásnak esni -de olyan szenvedéllyel, hogy szerintem az ’aggódó szülők egyesületé’-nél kénytelenek új tűzoltó-berendezéseket beszerezni (főleg, hogy a legszenvedélyesebbnek egy homo-erotikus kapcsolatot ábrázoltak)... de azért egy kis sötétséget csempésztek a pucér testek vonaglása közé (egy megőrülést), hogy megmaradjon a szokásos nyugtalanító érzésünk. ($06.05.)

„-so, women wear corsets so they don’t exert themselves?

-partly.

-what would be the danger if they did?

–they’d take over the world.”

néha jó érzés kijönni kicsit a fényre, és megmerítkezni benne. de lehet, hogy csak sir malcolm háza van elátkozva. mert most is csak a rész eleje és a vége hozta azt a kényelmetlen sötétséget, amit megszoktunk a sorozattól (hatásvadász volt a nyitány, de pont ettől működött, a végét meg feldobták egy kis boszi-akcióval). a közepe viszont sokkal könnyedebbre sikerült -és nagyon jól esett, hogy akadnak még helyek ebben a zord london-ban, ahol lehet mosolyogni. még vanessa-nak is, aki tündéri volt, ahogy segített a doktornak a női szalonban, még egy kicsit csipkelődött is. de a jó doktor elemében volt a műhelyében is, ahol a nőkről elmélkedhettek egy sort új teremtményével. a régi teremtményt meg azért szeretjük, mert mindig megkapó párbeszédeket tud írni neki john logan. és még dorian gray magánéletébe is belestünk kicsit, és őt is jó volt látni boldogan (pinpongozva!), fittyet hányva a megvető pillantásokra. hát tényleg nem mindegy, hogy mi van a fűző és a szoknya alatt...? ($05.28.)

„the cut-wife of ballentree moor.”

minden évadban jár egy vanessa-flashback? ennek több szempontból is örülhetünk. a legfontosabb természetesen, hogy sokat láthatjuk a csodálatos eva green-t... sokat színesedik a karaktere azáltal, hogy fény derítenek a múltja titkaira, plusz most még az egész boszorkány-szálnak építettek egy erős mitológiai hátteret, egy komoly küzdelem középpontjába állítva hősnőnket. közben elgondolkodtattak, hogy egy több, mint kétszáz éves nő a legfelvilágosultabb a környéken -aki kiáll a nőkért, aki harcol a kitaszítottságért. és mi lesz a jutalma? csak a szokásos, az emberek megvetik és megtámadják, mert félnek tőle. attól, aki más... hangulatilag és színészileg is erős epizódot kaptunk (csak szegény patti lupone-t nem sikerült felismernem). ($05.22.)

„good christians fear hellfire, so to avoid it, they are kind to their fellow man. good pagans do not have this fear, so they can be who they are, good or ill, as their nature dictates. we have no fear of god, so we are accountable to no one but each other.”

miután iszonyú hangulatosan felvettük a szálakat az évadnyitóban, most egy kicsit lecsengettük a folyományaikat, és elkezdtünk felkészülni az évad következő nehézségeire. ez az átmeneti jelleg nem jelenti azt, hogy ne lett volna ez is egy erős epizód, és érdekes módon nem is elsősorban a sokk-faktor miatt (bár baba-fóbiásoknak az utolsó perceket nem ajánlanám), hanem a csendes jelenetekért -nagyon szerethető volt ms.ives és a teremtmény beszélgetése, de a doktor és új alkotása közti meghittség is jól működött (btw, teljesen elvesztem már, nem tudom, hogy ki kivel találkozott már tavaly a sok karakter közül). érezhetően a vallás kérdése is fontos szerepet fog játszani idén, de ha ilyen finoman hozzák be a témát, mint ma, akkor nem lesz ezzel probléma. (azért örülök, hogy a radarom rendben van, mert mind a két gay-vonalra ráéreztem. az egyik hozta a humort, a másik a szenvedélyt, mi kell még az élethez, hah...) ($05.13.)

„you can’t change what you are, no matter who you save, or who you love.”

azt hinnéd, hogy a fehér hó-lepel majd mindent eltakar -csakhogy a vér vöröse jobban meglátszik rajta, mint bármi máson. aztán meg úgyis elmossa az eső... hűű, nem gondoltam volna, hogy így hiányzott ez a hangulat. tavaly jól szórakoztam a sorozaton, semmi több, de most nagyon be tudott húzni a világába -már a havas nyitánynál, és onnan nem eresztett, sőt fokozta fel a tetszésemet a fantasztikus befejezésig. szépen felvettük a fonalat, lesznek ismét lelkiismereti kérdések, bekúszik egy kis nyomozás, a teremtmény is érdekes szálat kapott megint. de a legfontosabb, hogy az új évadhoz új gonosz is jár, helen mccrory méltó ellenfele lesz eva green-nek (nézzétek csak meg a véres fürdőben dohányzós jelenetet! bár most az én fejemben jobban él shelby-ként, de nem hiszem, hogy sokat kell majd tennie, hogy feledjem az ír cigány akcentusát...). hmm, érezve a hideglelést a hátamon lévő pihéken, elnézve a látványos városképeket, csodálni eva green játékát, azt hiszem, london még mindig az én városom... ($05.05.)

„o fleeting joys / of paradise, dear / bought with lasting woes!”

hát hol a robbanásom? a színházi emberek tudják, hogy a finálénak nagyot kell szólnia, itt viszont sajnos ez elmaradt. talán most jött ki annak a hátránya, hogy sok karakterrel sok szálon indultunk el, így most mindenkit el kellett juttatni egy pontra, nem lehetett szép íve a lezárásnak. persze ez nem azt jelenti, hogy ne kaptunk volna nagyszerű jeleneteket (elsősorban a szörnytől és a doktortól), de a végéig nem éreztem azt, hogy működne az epizód. lezártuk a főszálnak mondható összekötő-kapcsot, nem tudom, mennyire akarják jövőre együtt tartani a karaktereket, de jó lenne, ha kitalálnának valamit az összefűzésükre. (++07.03.)

varrj össze néhány elkoptatott történetet, díszítsd fel őket, vond baljóslatú lepelbe a műved, majd told a borzongásra vágyó közönség szeme elé. nem ígér sokat ez a john logan-féle szörny-parádé, csak szeretne kicsit alámerülni az általa oly’ szeretett rém-históriákban, stílusosan, a karaktereket szem előtt tartva. és működik a mágia, bevonz minden hidegsége ellenére, hiába tudod, hova fognak eljutni a szereplők, érdekel a sorsuk, átéled a fájdalmuk. mivel nincsenek különleges kategóriáim (ez mondjuk a ’félelmetes tisztelet’ nevűbe kerülne), ezért egy hagyományosba kell beleillesztenem: tetszett. akinek gyenge pontja a viktoriánus-kori horror, az tegyen egy próbát, a többieknek meg eva green tündöklése miatt ajánlanám. ne riasszon el senkit a vérhez hasonló sűrűség az elején, szép formákat mintáz majd az elegy a végére.

„you went, tribe to tribe, father and son, fucking the maasai, the mamohela, the bangweulu, the bantu, the burundi!”

ha már egyszer működött, hogy eva green-re helyezték a legnagyobb súlyt, akkor miért ne tehették volna meg még egyszer. minden tiszteletem a művésznőé, hogy ezt végigcsinálta, nem törődve azzal, hogy mennyire lesz csúnya, hogy mennyire ki kell vetkőznie önmagából, hogy mennyire nehéz lesz a forgatás. de az eredmény elborzasztóan csodálatos lett. kényelmetlenül fészkelődtem itt a kényelmes új ágyamban, működött a hatás, nyomasztó volt és kellemetlen. az, hogy félreraktuk a többi szálat, még nem jelenti azt, hogy a karaktereket is hanyagoltuk volna. sőt. azzal, hogy minimálisra vett térbe zártuk össze őket, nagyobb lett az interakciók intenzitása. megtudtunk új információkat (drogok, afrika), és hagyták josh hartnet-et is kibontakozni. ...nem nagyon akarom, hogy jövő héten az utolsó felvonásra emelkedjen a függöny, de ki tud küzdeni a nálánál magasabb erőkkel szemben. (++06.26.)

„there is on this earth a creature that exceeds what is commonly known as the limits of life and death.”

a múlt heti kitérő után kell újra felvenni a fonalakat, és a széttagoltságnak köszönhetően nem tartható úgy fenn a drámai hatás, mint legutóbb, így hátrányból indult a rész ma. az idő egy részét magánügyekre szántuk, amik közül persze ms.ives és mr.gray kettőse emelkedett ki, előbb a mélyfilozófiai párbeszédekkel, később meg az erőszak-szexszel. a rejtély vonalon a két doktor vonta magára a figyelmet (ismét beszéddel és nem cselekedetekkel), majd egy kis akció is felbukkant az egyik tálca alól, hogy igazán változatos legyen az étkezésünk. azt mondanom sem kell, hogy most is a hangulat húzott leginkább magával, ami sok apró tényezőből áll össze, például az operatőr igencsak megszenvedhetett a kizárólag gyertyákkal megvilágított jelenettől, de megérte, szép lett. (++06.18.)

„hysteria of a psychosexual nature can be treated. the treatments involve narcotics and escalating hydrotherapy.”

új részlegbe tévedtünk a könyvtárban...? sehol a filléres regények szaga, sokkal inkább egy századfordulós romantikus regény hangulatával kezdtünk elmélyedni ms.ives múltjában, aztán sűrűsödött a dráma, majd beköszöntött a kellemetlen érzéseket kiváltó horror (aminek egy részét máshol orvos-tudománynak hívják...). továbbra is érdekesnek tartom a koncepciót, hogy nincs koncepció, azaz most épp azt látta működőképesnek john logan, hogy egy teljes epizódot rászán egyetlen karakter múltjára és motivációira. érthetetlen számomra, hogy miért viszolyognak oly’ sokan eva green-től, most is percről/percre, rétegről/rétegre mutatta meg, hogy mennyire csodálatos színésznő. viszont borzasztó soványnak nézett ki, tessék enni drága. (a kopaszítást nem értem, hogy csinálták, bár sosem szabad lebecsülni a maszkmesterek zsenialitását. és azt sem értem, hogy miért anna chancellor játszotta itt is eva anyukáját, pont, mint (a) the dreamers-ben...) (++06.15.)

„you’re fucking a skeleton every night, for christ’s sake. there’s no goddamn future in it for either of us.”

egy pár csöcs –azolyan mindennapos. kezdjünk egy orgiával, arra majd biztos felfigyelnek... úgy tűnik, hogy minden részben valaki kiemelt figyelmet fog kapni, de azért nem felejtkezünk el a többi szálról sem. dorian gray valamiért lebegős hangulatot hoz, akárhányszor csak feltűnik, valószínűleg ez a spleen képi megjelenítődése, és ha ez a cél, akkor nagyon jó nyomon járnak. a teátralitás megint nagyot dobott a bevonzásba, és most elsősorban a színpadi túljátszásra gondolok. de az is szívemnek kedves volt, ahogy összehozták egy térbe a különböző karaktereket. vagy amikor egy pofátlan húzással behoztak ismét egy ismerős arcot. nem vagyok egy nagy ivó, de az abszint különleges helyet foglal el az ízlelőbimbóimban, bár most már óvatosan kóstolgatom majd, mert úgy tűnik, alattomosabb ital, mint amit korábban gondoltam róla... (++06.04.)

„we are the janus mask. inseparable.”

milyen jót tett a résznek, hogy a doktor első szörnyének összefércelt vállaira helyezték a nehezét, de egyébként is, erőteljesen a múltban vertek gyökereket (lásd még a szomorú kezdést a gyerekkorral, plusz ms.ives meséjét nina-ról). a korszakhoz nem csak a piszkos utcák és a magas kalapok tartoztak, hanem a színház is, ami elkezdte kihasználni az akkori technikát és az emberek igényét a rettegésre (john logan kacsint egy jó nagyot a sweeney todd utalással). és valahol ez az a borzongatás, amit szeretnének nekünk átmenteni a sorozatba is. többnyire sikerrel. ha kell, rejtéllyel, ha kell, patak-vérrel, ha kell, formás hátsókkal. ja nem, az egy másik fajta libabőr... (++05.27.)