soroló

„i have to save my son.”

az évad végére kell rakni a legnagyobb pörgést, a legnagyobb csatát, a legnagyobb drámát, a legnagyobb katarzist. sűrű volt, igaz én már öt perc után azt mondtam, hogy wow, mennyi minden történt máris. a fless-ben szépen elértünk a pilot nyitó-jelenetéig, a jelenben meg történtek a big event-ek, ahogy vártuk. bár a sárkány felbukkanásánál felhúzódott a szemöldököm a tarkómig, de azért belefért még. a lezárás tipikus ’innen meg hova tova’ érzésű, lehet jókat elmélkedni róla őszig. és vágni centit. (**05.15.)

a két ifjú, edward és adam sok-sok évvel ezelőtt felkerekedett, hogy kitanulják az író-deák mesterséget. találkoztak egy damon nevű mesterrel, aki befogadta őket, és megmutatott nekik minden apró trükköt... ha visszalapoznék, biztos majdnem minden epizódnál látnám, hogy emlegettem az írókat. és ez nagyon nem véletlen. mert az nem lenne elég, hogy milyen szerethető a sorozat, kell a varázslat mellé fifika is, szív és ész, csak így győzhetsz. és lehet, hogy ez csak a saját alap bölcsész-gondolkodásomból ered, de az átgondoltságot nagyon tudom értékelni. az ugyanolyan fontos, mint a hangulat és a jó karakterek. és itt mindenből van bőven (csak egy picivel több pénzmagot dobhatna a disney, de ez az egyetlen kukac...), nem véletlen, hogy már a pilot-ért is odavoltam, és aztán nagyon váróssá változott hétről-hétre. még annak ellenére is nagyontetszett, hogy azért emlékszem egy-két charming/snow szenvedésre, de ezek a buta szerelmes fiatalok már csak ilyenek. vagy csak az ő szerelmük megtöri az én kötekedő varázslatomat...

„i just wanted to win... for once.”

azt hitted, csak simán belerakják a megmérgezést, és annyi? hát akkor eddig milyen sorozatot néztél? ezt is szépen az evil-bosszúhoz kötjük. sűrű egy rész volt egy csomó nagyszerű jelenettel (a mérgezés mellett jelölném még a nyitó álmot, a szabadítási kommandó ügyködését (az a jó, hogy ezt nem vették komolyan, én legalábbis végig vigyorogtam), a kalap-trükköt), valamint lana parrilla ismét tündökölhetett. emma megkaphatja a legbizonytalanabb hősnő díját, először összetörjük, majd felépítjük -vallják a srácok. hogy a vége kiszámítható volt? who cares? …a fináléval korona lesz az évadon? van rá esély. (**05.09.)

„i’m a real boy”

lehullik a nagy titok az íróról, és nem a meglepetés nyűgöz le, hanem ahogy ezt is gyönyörűen belesimítják a nagy egészbe, ahogy az átok körüli viharos időkhöz és emmához kapcsolják a karaktert. ahogy szokás szerint megadják a mélységet az egésznek -a gyermekedért/a szeretteidért mindent megteszel alap-igazsággal. a jelenben meg ott az esendő hős, aki a sok megpróbáltatás miatt képtelen hinni, szép feladat lesz megtéríteni. de még evil kétségbeesett (?) csábítási kísérlete is érdekes volt. tündér-szárnyakon repült el ma is ez a negyven perc. (**05.03.)

„you are the part of him that keeps him human. that little light inside of him that still glows, it’s his love for you.”

robert carlyle kiveszi a szívét, kifacsarja és lerakja elénk. így a mi szívünk is facsarodik. megint zseniálisan hozták össze az írók az átok háttér-történetét, rumpi/gold motivációjának drámai alapjait. imádom érezni a végig-gondoltságot, ami süt a sorozatból. oké, jane espenson-ék nem bírták megállni, hogy az író karakterén ne csavarjanak egyet, de én várok türelmesen, hogy kiderüljön, ki is ő. azzal viszont trükkösen eljátszogattak, hogy kire is vonatkozik a visszatérés epizód-cím. (komolyan, már megint az írókat dicsértem…?) (**04.24.)

„stealing kisses between lunch and tea”

szeretem az ilyen gonosz-alapozásokat, jó hogy nem húzták tovább a nagy utálat titkát. meg így láthattuk lana parrilla másik arcát is -mosolyogva, boldogan, kevés sminkkel, hosszú hajjal. és az egész átváltozást briliánsan hozta, de ezen nem lepődünk meg. a casting is jól dolgozott, kis-snow-ról tökéletesen elhittem, hogy ginnifer kiskori verziója. oké, az indokok a szokásosak voltak (mother-issue, mind evilnél, mind snow-nál, meg persze a varázslatos szerelem), de gyönyörűen logikusan voltak felépítve. a jelenszál megint kevésbé mozgatott meg (nem tudok izgulni snow-ért?), de örültem alan dale itteni felbukkanásának, meg a sok író/emma-jelentnek. btw, reméljük az a titok is kiderül hamarost. na, nem mintha ezek miatt nézném... (**04.05.)

„i hate wonderland.”

a rész kezdetén legyintettem, kapunk egy fillert, majd jövő héten főszálazunk, itt van ez az új srác, aki kicsit tortúrásat játszik emmáékkal -aztán egyre jobban kerekedett a szemem az írói brillírozáson... (bár a teljes képhez hozzá tartozik, hogy a kalap meg a jefferson név is gyanúsak voltak...) ahogy beleszőtték wonderland-et, ahogy megalapozták a kalapos megőrülését (drámai háttérszál mindig kell), ahogy bekapcsolták evil-t is (apu-szív mit keresett a szív-királynőnél?). és hogy a srác eléri, hogy emma tényleg hinni kezdjen! jó sok megrágnivalót hagyott maga után az epizód -honnan emlékszik a hatter a dolgokra, hova tűnt a nagy bunyó után, milyen párhuzamos világok vannak még -ezzel is növelve az értékeit, de már nincs pofám tovább dicsérni... (**03.27.)

„you’ve changed. you’ve become angry, irritable, and downright mean.”

naaa, nagyon tetszett a badass, jéghideg, cinikus, bosszúszomjas, disney-írtó snow, erre visszaváltoztatják, hogy állítana az írókba valaki egy törp-szekercét... na jó, nem, ügyesek voltak ma is, végig zseniálisan reflektált egymásra a két szál. és végre visszatért gold meg tücsök uraság. csak vigyázni kell srácok, mert ez már igencsak átívelő highconcept, menekülni fognak az átlagnézők... na jó, talán nem, hisz a jelenben most volt egy kis nyomozás, az majd megnyugtatja őket... (bocs, ma szívtelen hangulatban vagyok, pedig volt itt szó kellően komoly dolgokról is, bizalomról, szerelemről.) kicsit építkezősebb rész volt ez, de működött, mint mindig, igaz én már egy kis rumpi-kacajtól is tapsikolok... (**03.20.)

„it’s wolfstime.”

eljutottam oda, hogy már nagyon várom hétről hétre, hogy nézhessem az új részt, és ez jó. és most még piroskával is foglalkoztunk, hmmmm, már megint itt van a szerelem... bár a rész elejét kicsit csajosra írta jane espenson (olyan hisztis-pletykálósra), de aztán szépen beindultak az események, és jött a nagy fordulat, ami miatt ismét fejet kell hajtanom az írók előtt, piroska és a farkas, ugyan, legyen 2 in 1! (nekem sosem jutott volna eszembe ilyen...) (de remélem azért a péter és a farkas is leesett mindenkinek!). a jelen-charming történet is kezd érdekes fordulatokat venni végre, érzem, hogy megéri majd a befektetett idő. mint ahogy jövő héten is érezni fogom a késztetést, hogy mihamarabb indítsam már a lejátszást. (apró szemszúrás: red maradhatott volna emma mellett, akkor többet látnánk a drágát...) (**03.13.)

„i’m a dwarf. i can’t love.”

mindennek az alapja a szerelem -nagyon helyesen... csak amikor megláttam, hogy morgónk vigyorgó fejjel kel ki a kitojásból (ez mekkora ötlet!), már tudtam, hogy itt bizony szomorú vége lesz, nem heppiend... és működött minden szinten, társadalom-kritikaként (két különböző származású ’lény’ nem kezdhet közös jövőt), szomorú históriaként (duplán is, bár a jelen világban talán még pozitívabb kicsengése volt -az apácaság ellenére is). amy acker most is cukor-falat volt, mint mindig, még dobott a rész szerethetőségén. kezdünk átívelgetni (eltűnt szöszi utáni nyomozás, snow a kitaszított, belle feltűnik a flessben), továbbra is nagy a bizodalmam a készítőkben. csak egyszer hagynák, hogy valakik simán összejöjjenek, kéne már a katarzis, srácok... (heti lost-kérdés: hány gyertyát adtak el tavaly a nővérek? (42...)) (**03.07.)

„true love isn’t easy, but it must be fought for, because once you find it, it can never be replaced.”

nem értem ezt az általános sorozat-írói betegséget, hogy a szerelmet csak ilyen szenvedős keszekuszaságnak tudják ábrázolni... a fehér tábla is így nézhet az írói szobában: 1 jó rész, 1 izgi rész, 1 hisztizős snow/charming kínzás... inkább nézem a mai pozitívumokat, jó? tetszett, hogy megpróbálták kevésbé ellenszenvessé tenni a szöszit (igaz, csak a meseflessben), jó volt a szirén felbukkanása, és egyre érdekesebb az író szála. reméljük ő nem a sorozat-író általános iskolában tanult, mert henry sírva fogja kitépkedni az új lapokat... (**02.21.)

„all you’ll have is an empty heart and a chipped cup.”

az írószobában: -jön a borzasztó valentin-nap, kéne csinálni egy romantikus epizódot. -de nehogy happy legyen, inkább drámai. -akkor ki legyen szerelmes? kire nem számítanának a nézők? -hát rumplestiltskin! -de valami ismert mesét is bele kéne keverni, nem? -hát rumpli elég csúnya, legyen talán a szépség és a szörnyeteg. -jó ötlet, robert carlyle zseniális lesz, mint mindig, és lehet kellő mélységet írni a karakterébe. -de ki legyen belle? -hát a lost-forgatáson nagyon összebarátkoztunk emilie de ravin-nal, talán ráér. -de ő szőke! -sebaj, majd kap egy parókát. -nem kéne mégis valami happy is? -na jó, hozzuk vissza hamu-t, hadd örömködjön egy gyűrűnek. -én még szeretnék egy kis királynő-gonoszkodást, lehet? -és mi lenne, ha bedobnánk egy csavart...? (..és így tovább, és így tovább... na, valahogy így készült az évad egyik legjobb része...) (**02.14.)

„making a wish comes with a price”

...és nem csak a kívánságnak, a rosszat tevésnek is ára van, gyerekek! újra volt egy jól megcsavart ötletük az íróknak (mr.mirror = lámpás dzsinni), és mégha akadtak kiszámítható momentumok mind a két szálon, azért szépen gördültek az események. evil queen továbbra is a szerethető gonosz kategóriában kuksol, legalábbis én az istennek nem tudom utálni. de hogy is lehetne egy ilyen mastermind-ot, aki így képes a kezében tartani minden szálat. amikor azt hinnéd, hogy tud a szeretni, arról is kiderül, hogy csak érdek-színjáték. hogy tud így tükörbe nézni...? (amire bőven volt ma lehetőssége, ha mr.mirror-ról  mesélünk, hát tegyük tele tükrökkel a díszletet -szólt a rendező.) (**02.01.)

„love is a disease”

újabb násztánc snow és charming körül, de messze még az összehozás... igazából nem volt nagy bajom a résszel, a hangulata megint berántott (kezdenek jó zene-témák körvonalazódni), talán csak a szerelmes-galamb hasonlatot éreztem erőltetettnek (és hogy arra nevelik a leendő férjeket, hogy nem gáz, ha megcsalják az asszonyt, ha az nem terhes... én kérek bocsánatot.). a múlt megint tele volt ötletekkel (red felbukkanása, a nyolcadik törpe szomorú balladája, de amúgy is -a törpök behozása), még jobban mindig megfog, mint a jelen (persze, alan dale ott keménykedik...). pedig ideát meg leleplezték a rejtélyes idegent -egy írógéppel. heh? (**01.26.)

„don’t... eat... anything.”

azt hiszitek, hogy a mai mese jancsiról és juliskáról szólt? (szöveghűség most sem volt, de a változások nem túl jelentősek -iránytű, vak boszorkány hagyományos orral, evil queen, mint felbujtó. na jó, mégis...) itt bizony emma és henry kapcsolata volt a lényeg (reméljük az apuról való hazugság nem fog visszaütni...). és persze, ismerve emma múltját, jól megérthető a megszállottsága, hogy segítsen a két bajbajutott gyermeken. kicsit talán standalone epizód volt, bár felsejlettek némi snow-s szálak, amiket majd kifejthetnek később. meg a motoros idegent is. (arra meg törvény van, hogy minden kanadában forgatott sorozatban szerepelnie kell nicholas lea-nak...?) (**01.19.)

„i’m the town... coward.”

egy újabb nagyszerű gonosz-építést láthattunk (szörnyű volt nézni, ahogy alázzák rumpelstiltskin-t, az ember már szinte megsajnálta, és persze robert carlyle lubickolhatott az igazi drámai szerepben). ez az igazán érdekes, ha valaki nem eredendően gonosz, hanem az események, a körülmények teszik azzá. és ha már mr.gold annyira a középpontban volt, ismét megtanulhattuk, hogy a győzelemnek ára van. a jelen-szál sheriff-választós csörtéje is hozott egy közepesen izgalmas szintet, nem panaszkodom. a hangulat meg kellően nyomott volt, de mit is várnánk egy résszel a fontos haláleset után. (bár meglepő, hogy pont jane espenson nem próbált humorizálni...) (**01.13.)

„show me her heart.”

jól megtanult lecke, hogy akkor hatnak igazán a történetek, ha a karaktereken és az érzelmeiken át mutatjuk be őket. most is ügyesen meg lett magyarázva a sok érzelmi probléma, persze bele-integrálva a hófehérkéből ismert elemekkel. (btw, meg lettem vezetve, meg voltam győződve, hogy a sheriff = farkas, hisz’ gyakran mutogatták piroska társaságában, de azért ehhez a huntsman változathoz hozzácsapott ’farkas-nevelte’ vonal is árulkodó, hogy eleinte ez lehetett a terv...) ha már érzelem-mentesség, öröm nézni a királynő / mayor minden jelenetét, bár ő sem úgy hideg, hisz’ dolgozik benne a féltékenykedés ezerrel. a vége meg... jó sok bátorságot szívtak magukba a lost írói szobájában a srácok, ha most egy végleges halált láttunk -oké, flessben visszatérhet, de akkor is... igazi szív-kitépés és lelki szív-facsarás országos tévén, minden elismerésem! (*12.26.)

„on the road to true love.”

megint dobálják be az ötleteket az írók két marokkal (midász király, eltitkolt iker, sárkányért királyság), de nem lesz belőle káosz, mindig szorosan tartják a kezükben a szálakat. bár lehet, hogy légből-kapottnak tűnik, hogy előhúzták a herceg igazi múltját a semmiből, de nekem tetszik, ahogy újabb rétegek kerülnek a szereplőkre a múlt fokozatos megismerése által (honnan is ismerős ez a formula...? btw, alan dale egy-az-egyben hozza a widmore-i önérdek-karaktert...) de nem is baj, hogy kardozós a flash, ellensúlyozni kell a csajos-romantikus-jajkitválasszak-tégedszeretlekdemégsem jelen-szálat... (és midász adhatott volna némi aranyat a cgi-re... vagy mr.gold, de annak túl nagy ára lett volna...) (*12.26.)

„i haven’t listened to the crickets in a while.”

egy hónap kényszerszünet, mégis oly’ könnyedén merültem alá a mese-világba, illetve... most először a jelen-szál érdekesebb volt, mint a meseflash, igaz, ügyesen reflektált egymásra a két sztori-vonal a szülői gondokkal. lehet, hogy az volt a baj, hogy annyira nem vagyok otthon a pinokkió-ban, de mondjuk úgyis új sztorit találtak ki szorgalmas íróink tihamérnek, nem...? (btw, jane espenson, helló! plusz paul edwards rendezőnek, gyűlik a sok geek, mi?) bár volt már jobb és / vagy szerethetőbb rész is, de öröm látni, milyen okosan van felépítve minden. (*12.26.)

„all magic comes at a price.”

nagyon tetszik, hogy ennyire átgondolt és összetett ez a sorozat. bár a címből mr.gold központú epizódot vártam, de 2in1 megkaptuk hamupikőkét is. és ezzel együtt az anyaság kérdését, és a bátorságot, hogy merjünk változtatni. közben megtudtuk, hogy került börtönbe rumpelstiltskin. tetszik, hogy át-meg-átszövik utalásokkal (cipő-elhagyás pl.), hogy tudnak meglepetéseket okozni (tündér keresztanya szomorú sorsa), és még kacsintani is van idő (henry az ’ultimate wolverine vs hulk’-ot olvassa, amit a lost-atya damon lindelof írt, de nekem tallahassee-ről is egyből az a bizonyos sorozat ugrik be...). szóval tetszik, és kész... (*11.22.)

„there’s no such thing as love at first sight”

kevesebb dráma, több romantika, mint a múlt héten... igazság szerint a fairy flesseket még mindig jobban élvezem, mint a valóság-szálat, de ott is mindig vannak jó momentumok. a heti kiemelt hófehérke volt, ami azért jó, mert így kicsit közelebb hozták a szívemhez, a charming-gal való évelődés alatt tetszett a legjobban eddig. az is pozitív, hogy nem a klasszik meséket recitálják, hanem új sztorikat találnak ki, amik pont akkor történtek, amiről grimmék nem írtak... éljen a retró kardozós-kalandos élmény! (*11.12.)

„revenge is a dark and lonely road”

realistán és logikusan felépített mese-gonosz? wow... (és szerencsére lana parrilla is lubickol a szerepben.) remélem, minden részben más karakter flashbackjét láthatjuk majd, csakhogy minél többször leírhassam a ’lost’ szót... nagyon megfogott a hangulata (a mese-részek főleg, de a 'valóság' is működik), sőt, jobban tetszett, mint a nyitórész. úgyhogy csak így tovább, srácok! (már kezdjük gyűjteni a rejtélyeket, remélem mindre lesz válasz a vége előtt... vicceltem csak, kedves idióta lost-fikázók...) (*11.02.)

„believing in even the possibility of a happy ending is a very powerful thing”

bevallom ezt a pilot-ot vártam legjobban most ősszel, ha másért nem, már az edward kitsis / adam horowitz duó miatt is bepróbáltam volna vakon (hát ja, aki lehúz öt és fél évet a lost mellett íróként, az hadd essen már pozitív diszkrimináció alá...). (jó, persze, az igényes fantasy-kal és a highconcept-sorozatokkal is elfogult vagyok.) és milyen szerencse, hogy nem is kellett csalódnom. igaz, nem azonnal adtam meg magam, fokozatosan húzott be a hangulata, a mesevilág kiforgatásának ötletei. nagy lehetősséget érzek benne (szorítunk!), jó a szereposztás, kellemes báj lengi körül, szeretni való. ...az utolsó jelenet után vigyorral az arcomon mormogtam ezt: „mikor lesz már jövő hét...?” (*10.25.)