soroló

„like a fire door that leads to another fire.”

eljött a végelszámolás ideje -avagy az élet a maga kifacsart módján igazságot szolgáltat... és csak annak járt feloldozás, aki végig a jók útját járta, így gloria az egyetlen, akinek pozitív változás állt be az életében (kikerült végre a kisváros még kisebb rendőrőrsének a posványából), a többiek viszont nem úszhatták meg sérülések nélkül -igen, a halálos fejlövés is egyfajta sérülés... de alapvetően az egész epizódban jól építették a feszültséget -bár úgy könnyű volt, hogy nikki-ék átmentek full terminator-módba, hogy igazságot szolgáltassanak. és tök jó, hogy elérték azt, hogy fészkelődjünk a fotelünkben (a zenével és a vágással), pedig alapvetően olyan emberek hullottak a raktár-épületben, akik felé egy szemernyi érzelmet sem tápláltunk... bezzeg nikki búcsúja már szívbemarkolóbb volt, bár ha belegondolok, csak egy tipikus fargo-s befejezés volt ez, ahol a véletlenek összjátéka drámai eredményhez vezet... és persze a sok simlisséget emmit sem úszhatta meg, maximum kapott egy kis haladékot... csak amiatt lehet egy kis hiányérzetünk, hogy az angolna módjára minden veszélyből elsikló mr.varga-nál nem érezhettük az elégedettséget, hogy valaki letörli az arcáról azt az önelégült mosolyt -bár gloria azért nem járt messze ettől... (kicsit furcsa volt, hogy az utolsó negyedórára uralkodott el az áttűnéses képi megoldás, míg korábban ennek a technikának a nyomát sem láthattuk...) (#06.22.)

markánsan különböző, mégis egyívású -noah hawley nagyon érzi, hogyan kell antológia-sorozatot készíteni. ezzel a mondattal most bezártam a kört, mert hasonló fejtegetéssel kezdtem az évad elején, de nem is cáfoltak rám az elmúlt tíz rész alatt... talán azt érzi az ember, hogy ez volt a legkevésbé ütős évad, mert sokkal inkább szöszölősebb volt, a nagyon vad dolgok helyett inkább a karakter-építésre mentek rá, amihez egy brutálisan pedigrés csapatot szedtek össze színész-fronton, akik nem is vallottak kudarcot a rájuk bízott feladattal -ewan mcgregor egyszerre lehetett úriember és topis feketebárány, mary elizabeth winstead gyönyörű simlisséget (majd komoly tökösséget) hozott az évadba, carrie coon egyszerű visszafogottsággal tüntetett. és persze itt volt david thewlis is, aki egyszerre volt karikatúra és ténylegesen félelmet sugárzó gonosz. ...gondolkodom, miben szenvedtünk hiányt idény, ami miatt nem ragadott annyira magával a hó alá minket a hév, és talán az lehetett a bibi, hogy a minnesota-i táj és néplélek kevésbé volt része a nagy palettának, mint eddig (még az akcentusok is kevésbé voltak vaskosak) -mert mondhatjuk rosszmájúan, hogy a parkoló-házak a világ minden pontján egyformák... (ugyanakkor ne felejtsük el, hogy azért kaptunk bőven egyedi megoldásokat, még rajzfilm-betétet is!)

„this guy must really hate stussys.”

hogy ezek a mindenre elszánt anyaszomorítók képesek felkeresni a környék összes stussy-ját, hogy a ballépések elfedése érdekében eltegyék őket láb alól -azért ehhez már elkötelezett alávalónak kell lenni... és az a durva, hogy a korlátolt kockafejű rendőröket simán át is lehet ejteni egy ilyen egyszerű félrevezetéssel -mert persze gloria hiába mutat rá az összes lukra a sztoriban, miért is hallgatnának egy nőre... ó, mekkora ajándék ez a színész-gárda ennek a sorozatnak (vagy specifikusan ennek az évadnak), mert az összes csöndes beszélgetés igen komoly súlyt kapott attól, ahogy előadták a mondatokat -és persze ewan mcgregor vallomásába halt bele igazán a szív... de bármeddig elnézném mary elizabeth winsted és david thewlis verbális csörtéjét is. főleg mert nikki igazán nagy játékos lett így a végére, és baromi élvezetes követni a harcát a gonosz ellen (és az sem mellékes, hogy m.e.w. igazán gyönyörű volt a lobby-jelenetben, plusz ugye már megint a csupasz lábfejét is mutogatta)... kíváncsinak várom, hogy miként lehet befejezni ezt a sztorit úgy, hogy kielégítő legyen a nézőknek és fanyar módon fargo-s is maradjon -úgy, hogy egyetlen ufó sem szerepel benne... (#06.16.)

„chained to a deaf guy.”

oké, nézzétek. kismillió sorozatévad csorog át a szememen évről/évre, így az emlékezetemet a témával kapcsolatos kommentekben tárolom inkább, ahonnan könnyen megtudhatom mondjuk azt, hogy a süketnéma rab-társ bizony az első évadból költözött át ide a harmadikba... egyébként elismerésem, hogy az első huszonöt percet azzal töltöttük, hogy megnézzük a busz-forduló másik aspektusát, hogy aztán hosszasan kövessük a téli erdőben az üldözést, ami aztán meglepő (és a fargo-hoz méltóan véres) fordulatokba torkolljon, hogy aztán a twinpeaks-ből ideszabadult ray wase érthetetlen monológjait hallgassuk -de most komolyan, ennyire még sosem csókoltuk a szürreál lábát a show-ban (ufók ide-vagy-oda)... aztán a második huszonöt percben sem lett könnyebb dolgunk, mert mr.varga-ék hozták a formájukat némi előre látható mérgezéssel és fenyegető biznisz-tervekkel. de hogy miért kellett hopp három hónapot ugranunk? elfogyott a hó a forgatási helyszínen...? aztán a végére még egy kis bizarrsággal koronáztuk meg az epizódot, ahol rejtélyes módon tűntek fel rég látott autók, bajuszok és ritka bélyeget ábrázoló képek... (#06.08.)

„-oh! for pete’s sake, hon, what’s wrong?

-the world. the world is wrong. (...) it looks like my world, but everything’s different.”

mindig tisztelettel néztem azokra az alkotókra, akik tökéletesen tudják keverni az egymással alapvetően nehezen összeférő hangulatokat, azokat, akik komolyan veszik a ’dramedy’ kifejezést, és tényleg úgy húzzák mosolyra a szánkat, hogy közben időről/időre elkeserítik a szívünket is... emmit-nél volt talán a legszembetűnőbb ez a vonás ma, mert az étteremben egy külső szemlélő csak a szurkálódós idegességét láthatta, aztán amikor megérkezett a közlekedési osztályról a rendőrnéni, akkor nevetnie kell az embernek attól, hogy mennyire átlátszóan és rosszul időzítve hazudik, majd hazaérve eltört a mécses, hogy azért érezze a néző, hogy fáj neki a testvére elvesztése... bírtam ma nagyon mind a két hősnőnket: nikki-t a szűkszavúságáért, a látszólagos rezignáltságáért; gloria-t viszont pont azért, mert a szavait forgatva akarta elérni, hogy tovább haladhasson a nyomozásban, akár még az anyaság kártyát is kidobva az asztalra -persze ebben a férfi-uralta egyenruhás közegben piszok nehéz boldogulnia, még ha kifejezetten okos is. vagy pont azért vannak nehézségei...? (technikailag is nagyon rendben volt az epizód, főleg a buszfordító befejezés nézett ki nagyon vadul.) (#06.01.)

„things of consequence rarely happen by accident.”

egyedi hangulatot kölcsönöznek a show-nak mr.varga monológjai, amikben hol okoskodva, hol anekdotázva osztja a világnézetét unos/untalan -mondjuk még mindig jobb, hogy ha beszél, mintha a fogát piszkálná... de ezektől lesz ő még creepibb, egy igazi minnesota-i mr.wolf, aki problémákat old meg, és közben úgy fenyeget mosolyogva, hogy senki sem áll meg vele szemben a lábán -kivéve egy nőt, mert carrie coon rendőr-asszonyként is a határozottságot és a karakánságot tudja kidomborítani a karakterből... már aggódtunk volna az elég csúnya hastájéki sérülésekkel bajlódó nikki-ért, amikor kiderült, hogy az élete szerelme az, aki hamarabb dob szerencsétlenül az élet nagy kockájával... ehh, pedig épp’ arról akartam áradozni, hogy ewan mcgregor-t mennyire élvezet nézni veszekedő ikerpárként, amikor a fargo-ra oly’ jellemző váratlan baleset lecsapott, csavarva ismét egyet a felálláson és a hangnemen... btw, hangnem, megint nagyon tudatosan használták a részben a zenei sávot, mondjuk beethoven-t vagy egy orosz csasztuskát -és persze némi szomorú zongorás témával sajdították meg a szívünket a halálesetnél. (#05.25.)

„a fat woman is inherently untrustworthy as she is a sensualist who sees no real difference between a pastrami sandwich and a dick in the mouth.”

elrötyögtünk eddig a coen-es túlzásokon meg a véletlenek kényelmetlen összjátékán, de most eljött az a pillanat, amikor kénytelenek voltunk komolyan venni a show-t... mert a külföldi különítmény nem viccel, erővel nyom le mindent a torkodon, üt keményen, ha félti az anyagi haszonszerzését, nézőként is fájdalmat okoz nézni a gonoszságaikat (btw, nem tudtam eldönteni, hogy mi az istent csinál david thewlis azokkal a fura mozdulatokkal, miközben a farkán van a ’világ legjobb apukája’ feliratú bögre)... ma valahogy a bénázások is drámaibban sültek el -mert az anyagias barátnő megint rávette egy hülyeségre ray-t, de persze még zsarolni sem tudnak rendesen, így sírás lett a vége a próbálkozásuknak. ráadásul még a múltkori hülyeségük is cunamit indított el, mert a bankos bénázásuk miatt villogott fel a piros lámpa az adóhatóságnál... nem is értem, hogy a sok sorcsapás ellenére emmit stussy hogyan képes még mindig az arcára erőltetni azt a kényszeredett bájvigyort... (kicsit sajnálom, hogy az egyenruhás csajok ilyen hamar összerakták a sztorit, mert nem vagyok biztos benne, hogy a végén így kielégítő lesz ezen a szálon a payoff...) (#05.18.)

„if i wanted an opinion from an asshole, i’d ask my own.”

ha előre felhívjátok a figyelmemet arra, hogy melyik karakternél melyik hangszerre kell majd fülelnem, azzal csak elterelitek a figyelmem a sztoriról... ohhh... ez a péter és a farkas... pedig még általános iskolás koromban láttam is az egész darabot a kopottas művházunkban... és ahogy most elindítottam a youtube-on, ez maga a darab, ami szépen rá lett húzva a mai epizódra, így már még jobban tetszik ez az aranyos kis ötlet (plusz tegyük még hozzá, hogy mesélőnek meg visszahozták billy bob thorton-t, haveri alapon)... a zenei anyag játékosságán túl olyan ’haladós’ epizódot kaptunk, ahol a kedvenc rendőrnénink elkezdte felfűzni a stussy-rejtély körüli szálakat, ahol emmit-et megkísértette a nagy vagyon, és ahol ray-nek megint nagyon rossz napja volt (szegény örök romantikus alkat, és ez az állásába került, és kiderült az is, hogy con man-nek is pocsék, mert a nem túl meggyőző álcájával csak tízezer dollárt sikerült kicsikarni a bankból)... kicsit talán túlzásba vitték az ötlet-szobában ma a határ-feszegetést, mert elszörnyülködhettünk egy légkondi által betört koponya közelijén, plusz mr.varga (egyébként is extrém) karakterét nem értem, hogy minek kellett bulimiássá is tenni -vagy hogy miért kellett ezt nekünk ennyire megmutatni...? (#05.11.)

„it’s just a story. none of this has anything to do with... okay.”

egy halott karakter köré építeni egy egész epizódot? wow, ilyen is csak fargo-ban fordulhat elő... noah hawley nem nagyon tudja levetkőzni magát, úgyhogy ebbe az évadba is hozott egy kis hetvenes évek wibe-ot (trapéznadrággal és kokainnal, naná!), valamint meglepően erős scifi elemeket (ráadásul ez utóbbiakat becsomagolták egy cuki rajzfilm-betétbe!)... és bár tulajdonképpen még csak most indultak el a fő sztori-szálak, de miért is ne léphettünk volna ki egyből a keretből, hogy zárványként megkapjuk ezt a betét-epizódot? egyébként is, én a világ végéig is követném carrie coon-t, nemhogy hollywood-ba, ahol magas számban botlik az ember sötét múltú pincérnőkbe, kanos rendőrökbe meg szomorú sorsú producerekbe... és az előbb olvastam egy érdekes fejtegetést, úgyhogy gyorsan le is nyúlom: ugye volt az az önkikapcsolós funny doboz a hotelszobában, ami filozófiailag tökéletesen leképezi hősnőnk élethelyzetét, aki folyton ebben a köztes állapotban leledzik: elvált, de mégsem, rendőrfőnök, de mégsem, volt nevelőapja, de mégsem -és még a modern eszközök is levegőnek nézik... (#05.04.)

„feminine hygiene deployed as a weapon.”

az oroszok már a spájzban vannak -vagy legalábbis a parkolókban, irodákban és a sorozat zenei anyagát válogató csapatban... (oké, oké, tudom, hogy a gogol bordello technikailag nem orosz, mert egy ukrán hozta össze amerikában a bandát, de hé, van orosz tag a zenekarban! meg ha őket ki is zárjuk, akkor is ott volt a kalinka is, mint az ultimate orosz dal...) és jó dolog, hogy kozákok meg egyéb egzotikus népségek veszik át a hatalmat a képernyőn, annak ellenére, hogy a helyi lakosok is kellően érdekesek. főleg hogy még csak most ismerkedünk velük igazán -vagy mondjuk úgy, hogy a mai részből egy nagy szeletet rászántuk a környezetük feltérképezésére. mert a sok kis felfedezésre váró részlet mind hozzá tud adni a teljes kép megismeréséhez. olyasmire gondolok itt, mint mondjuk a kisvárosi rendőrőrs, aminek nem jutott önálló helyiség, hanem a könyvtárból van leválasztva... természetesen ma sem úsztuk meg félreértés nélkül, viszont most máshogy lett ennek véres következménye, mint az előző epizódban... (szerintem noah hawley ismeri az angoltudásom korlátait, mert amikor valami fura kifejezést ír egy-egy karakter szájába, akkor a beszélgető-partner értetlensége miatt újrafogalmazza a mondatokat, így már én is megértettem, hogy miről van szó...) (#04.27.)

„-ray, did you hire one your parolees to steal money from your brother?

-no. not money.”

bár a mai divatos kifejezéssel ’antológia-sorozat’-nak nevezik a fargo-t, azaz minden évad egy önálló egység, ami magában is szépen megáll a lábán, azért nagyon ügyesen úgy csinálják noah hawley-ék, hogy mindig az első pillanattól érezzük, hogy mit is nézünk -és most nem csak a hóra, vagy a szokatlan nevekre és akcentusokra gondolok, hanem azokra a mintázatokra, amik minden minnesota-béli történet alapját képezik. mert mindig akadt egy nagy félreértés, ami aztán szokatlan utakra tereli a karaktereket, egy olyan morbid ösvényre, ahonnan már általában nincs visszaút. piti kis ügyek ezek általában, amik tökéletesen passzolnak a piti kis főszereplőkhöz, de pont ezek miatt a kisszerűségek miatt működnek igazán ezek a sztorik. félreértés és véletlen ballépés volt most is már bőven, a hulla-számláló máris kettőre ugrott. kegyetlen, hideg világ ez, még ha szépia-barnába is van csomagolva a külcsínje... az előző években is pedigrés volt a szereplőgárda, de azt hiszem, hogy most igazán sikerült elejteni jópár nagyvadat -ewan mcgregor kettős szerepben brillírozhat, hozhatja a széles mosolyát, a furára faragott akcentusát és a kerekedő sörhasát is; de david thewlis még rajta is túltesz furcsa-beszédben és műfogakban (és az miért jutott eszembe most, hogy mindkettejüket láttam már a vásznon tökpucéran...?); mary elizabeth winstead régi szerelem, és örülök, hogy újra a nézőteremben került; carrie coon meg mindig csodálatos, és örülök, hogy megint egy erős nőt kapott megformálásra... so, jó nekünk, hogy áprilisban bele kell bújnunk a téli kabátba, hogy vigyorogva fagyoskodjunk egyet amerika északi végein? hát hogy a csudába’ ne! (#04.20.)

„-it’s america, brother. we don’t do kings.

-oh, we do. we do. we just call them something else.”

nem érdekel, hogy mennyibe kerül a jogdíj, tessék minden sorozatba black sabbath-ot tenni, mert hatalmasat lehet dobni vele a hangulaton... és ha már az zenével kezdtem (ami nem véletlen, mert az egyik legfontosabb eleme volt az összhatásnak), akkor mindenképp meg kell említeni, hogy végre visszatért az első évad klasszikus témája is. nem véletlen, hogy épp most hozták vissza a dallamot, mert most kötötték össze a leginkább a két történetet egy szép jelenet segítségével. kellett ez, hogy még inkább érezzük a lezárás érzetét, bár így is szép búcsút kapott a karakterek többsége (és köszönöm, hogy nem kellett látnom molly fél-árvává válását, így is elég, hogy ott van bennünk a szomorú tudat). míg solverson-ék egy aranyos jelenettel búcsúztak, addig blumquist-ék története szomorú véget ért, ott a fagyott húsok között, ahol minden kezdődött számukra. valahogy az mindig drámaibb, amikor egy alapvetően humoros karakterrel történik valami szomorú, így peggy-ért szakadt meg leginkább a szívem (és még most is elő tudták szedni a náci-filmet vele kapcsolatban). de mike milligan is nagyot koppant, ahogy felismerte, hogy véget értek a hetvenes évek, és a nyolcvanasokban már őskövületnek számít. fargo-s tanulság ez, ahogy az egész részt átszőtték tan-mesékkel és komoly gondolatokkal -filozófiai mélységekkel az élet értelméről. ($12.20.)

a hetvenes évek mindennek jól áll. szerettem a tavalyi évadot is, mert vicces volt és stílusos, de valami apróságot hiányoltam belőle végig -és könnyen lehet, hogy pont ez hiányzott, hogy igazán oda legyek érte. és nem csak arról van szó, hogy barnába borítják a képet, és mindenkire trapéz-nadrágot adnak meg barkót növesztenek, hanem a rendezésben is átvették az akkori képi megoldásokat, hangsúlyos volt a korabeli zene, és nem véletlen, hogy a kampánya közepén lévő ronald reagen is beköszöntött. egy olyan korszak végén vagyunk, amikor a világ próbál kilábalni a gazdasági visszaesésből és a vietnámi háború sokkjából, ahol a nők kezdenek öntudatra ébredni, és a bűnözők is inkább íróasztaloknál ülnek, mint hogy sörétes puskát fognának a kezükbe. de azért még ropognak a hatlövetűek a hóban... de a stílus nem minden, fontosak voltak a szerethető karakterek, akik szokás szerint önhibájukon kívül kerültek egyre nagyobb bajba, és érdekes volt a sztori is, még úgy is, hogy tudtuk, hogy egy nagy mészárlásba fog torkollni az egész, és hogy kiknek kell biztosan túlélniük ezt a vérgőzös kalandot. egyszerre volt izgalmas és játékos, szerethető és őrült. nagyontetszett.

„the bloodiest chapter in the long and violent history of the midwest region.”

oh, én imádom azt, amikor egy csatornánál bíznak annyira a sorozatuk készítőjében, hogy szabad kezet adnak neki mindenben, és ő ezt azzal hálálja meg nekik, hogy teljesen elveszíti az eszét, és minden őrültséget bedobál a forgatókönyvbe... azt hiszem a nagy példaképp coen tesók eddig is jól szórakoztak az utódjukon, de ma igazán, teli torokból röhöghettek egy nagyot, mert a tanítvány utolérte a mestereit, mind a művér, mind az abszurditás mértékében. mondhatjuk, hogy a ’cowboyok és űrlények’ alkotói most megnézhették, hogyan is kellett volna csinálniuk, hogy működjön a filmjük... mert egy nagy és véres mészárszék hogyan máshogy lenne fölvéve, ha nem western-esen, kimerevített képekkel, vérbefojtott törvény-szolgákkal, akik sokkal keményebbnek érezték magukat, mint amennyire ildomos lett volna, így dicstelen véget kellett érniük... aztán a harcok hevében az is bajba került, akiről tudjuk, hogy meg fogja érni a tisztességes öregkort, így vártuk, hogy mit fundálnak ki az írók, mi lesz a mentőöve, és hát, izé, szóval, muszáj olyannak lennie, ami hihető...? egyébként is szórták el a morzsákat már idén a csészealjakról, szóval miért ne? dakota határos abszurdisztánnal... (nekem az idokolatlan narráció is működött, főleg, amikor behozta a bizonytalanság-faktort is –valahogy így történt, talán ezt gondolta, hehe.) ($12.12.)

„don’t think about the person i want to be. just be that person.”

uhh, szeretem ezt a szerkesztési módot, mikor megbontják az időrendet, és két (vagy több) epizódban párhuzamosan haladnak előre. mert a múltkor már voltak utalások, hogy mi lehet peggy-vel és ed-del, de most ők kerültek a középpontba. meg egy indián, akinek még 1979-ben is meg kell küzdenie a rasszizmussal –és ezt egy shotgun-nal teszi... de vissza a szerethetően szertelen párunkhoz, mert apám, ha azt mondom, hogy megkaptuk az ultimate éjfekete komédiát, akkor még nem járok elég közel az igazsághoz. szegény dott gerhart kárára persze, akinél a legenyhébb dolog a kikötözés volt. vagy a sokkolózás? esetleg a másik férfi segítsége a hugyozásnál? hát, tuti, hogy nem a váratlan kés-szúrások... de ez valahol karmikus igazságszolgáltatás is volt, nemcsak a sok borzalomért, amit elkövetett életében, hanem azon véleményéért is, hogy a nők a világ legborzasztóbb lényei, a sátán igazi földi kivetülései. bár ha nekünk is még tovább kellett volna hallgatnunk peggy-t... és az a legzseniálisabb, hogy itt ez az egyszerű nő, aki megállás nélkül nyomja a pozitív hülyeségeit, és a való életben tuti, hogy képtelenség lenne elviselni, itt meg imádjuk a karakterét. (ööö, kamu nácis reagen-film betét...?) ($12.06.)

„freedom, that terrible word inscribed upon the chariot of the storm.”

dicsértem már a képi világot meg a frizurákat, de ami igazán sokat tud dobni a hangulaton, az a zene -és ma is nagyon eltalálták az összes alkalmazott dalt. az elején bár gyilkosság-sorozatot mutattak, mégis mosolyogtál az alákevert dallamoktól, a közepén a sajnálatos halálesetnél komolyra fordult a zene, aztán a végén megint jókedved lett egy kis funky-tól... szegény gerhard-család, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy megátalkodott gengszterek, mégis megsajnáljuk őket, ahogy egymás után érik őket a csapások, vagy akár az ön-sorsrontások (értem én, hogy megérdemelte, de tényleg el kellett búcsúznunk a legjobb csajtól a sorozatban...?). főleg, amikor összevágták az összes családtagot egy kis tablóba, akkor tudatosult bennünk igazán, hogy mennyi minden szar történt velük hét rész alatt. bár mondhatjuk azt is, hogy aki nem elég élelmes, az így jár ebben a kegyetlen szakmában -nézd csak meg mike milligan-t, még egy mr.wolf-szerű karakteren is simán túllendül... hjaj, szegény molly, az anyukája már nagyon búcsúzkodik, sosem gondoltam volna, hogy nick offerman-t ilyen érzelmes jelenetben láthatom valaha is. ($11.28.)

„these are modern times, you know, and a woman... well, she just doesn’t have to be a wife and a mother no more. she can be... there’s nothing she can’t be.”

what a night! azt hiszem ennél jobban nem is eszkalálódhatott volna a helyzet. szedjük külön karakterekre: peggy először nyomja az okoskodó bullshit-et, majd egy újabb gerhart-tal bánik el csúnyán, én már kezdenék fél a fargo-i gengszterek helyében; lou megint bizonyítja, hogy a rendőri szakmához két dolog kell: ész és hidegvér; de a show-t kétségtelenül karl, a város legjobb és egyben egyetlen ügyvéde lopta el (és így természetesen az őt játszó nick offerman is), mert a részeges hablaty nagyon vicces, a puskával szembenézés meg nagyon hatásos volt. akadt némi western-filmes hatás is ezekkel az épületekre irányított fegyverekkel, főleg, ha azokat látványos torkolat-tűzzel kísérve el is sütötték -az idén már megszokottá vált osztott képernyőkről már nem is beszélve... (az indokolatlan irodalmi idézetekben most carrol következett, jabberwocky-val karonfogva...) ($11.21.)

„son, there’s not a challenge on god’s earth that can’t be overcome by an american. i truly believe that.”

azért arra csettint az ember, ha egy sorozatban felbukkannak camus nem túl szívderítő gondolatai -persze hol máshol tennék ezt, ha nem a fargo-ban, ahol a halál mindig is központi elem volt. már egyből az epizód nyitányában learatja a maga gyümölcsét, teljesen váratlanul és nagyon hatásosan, a hóban, ahogy errefelé szokta. mert megkezdődött a háború, cinikus módon egy félreértés alapján (bár igaz, hogy ’hentes’ névvel tényleg illethetnének valami alvilági alakot is). de ha maradunk a hónál, akkor érezhető a lavina-effektusa, hogy nő és nő egyre ez a harc, mindenkit magával sodorva. vagy akár épületeket elpusztítva. a hentes-üzlet szál mesterien volt felépítve, egy szerencsétlen sráccal együttérezve, egy vonzó tinilányért aggódva, és mindez torkollott bele a végzetes összecsapássá a hátsó helyiségbe. szegény ed-ék megint hajtanak a legszerencsétlenebb szerelmespár címre, ahogy képtelenek közös vágányra kerülni a kedves feleségével. (érdekes keretet adott a résznek reagen jelenléte, és nem is bánnak kesztyűs kézzel az öreggel, mert a piszoáros jelenetben minden volt, csak amerikai hős nem.) ($11.15.)

„you know what depresses me? i missed the ’60s... free love, drop acid, woodstock. wake up one day, decide you want to call yourself flower rainblossom, you just call yourself flower rainblossom.”

ez a hetvenes évek ennyire barna évtized lett volna...? (btw, helyettem inkább olvassatok valami minőségi írást, például itt van cyclo zseniális alkotása a sorozat képi világáról.) de nem csak hogy a múltban járunk eleve, de a múlt múltjának nagyon fontos szerepe van a sorozat jelenjére. nem véletlenül emlegeti mindenki a ’námi háborút, ahogy az sem puszta írói szeszély, hogy még majd’ harminc évet ugranak vissza, hogy megmutassák egy szereplő az első gyilkosságát. vagy ahogy az idézetben is látszik, úgy is lehet vágyni a múltba, hogy nem is éltél akkor (remélem rachel keller karrierje beindul ezek után, és olyan szomorúság tud elkapni egy ilyen takargatott pucér jelenet után, hogy az fx nem fizetős kábeltévé). szépen alakulnak a dolgok, lou a józan eszét használva összerakta a baleset eseményeit, odaát fargo-ban meg magasra fújt a háború előszele. csúnya idők jönnek -lehetőleg barnába csomagolva... ($11.06.)

„you make us sound like a prog rock band. ladies and gentlemen, introducing mike milligan and the kitchen brothers.”

mindig elfelejtem, hogy nem csak a barkók és bajszok jellemezték a hetvenes éveket, hanem a farraw fawcett frizurák is, és apám, milyen jól is állt az a nőknek... és nem csak annak örülök, hogy ilyen frizurát láthatunk a sorozatban, hanem annak is, hogy a viselője komolyabb szerepet kapott ma, mert úgy tűnik, hogy ő az egyik legtökösebb a gerhard családban. már majdnem az apját közelíti ebben a tulajdonságában, igaz, hogy lou solverson-tól még mind a ketten messze járnak. és az a jó patrick wilson játékában, hogy látni véli benne az ember azt, amit tavaly keith carradine hozott, azt az erőt és kitartást. nagyon szépen kezdték összefonni a szálakat, itt vidéken valahogy mindig egymásba botlanak az emberek (bár szerintem most tartózkodtunk fargo-ban a legtöbbet a sorozat egészét tekintve). így olyan dolgokról is hallanak, ami cselekvésre készteti őket. a kedvesen esetlen párosunk is így lép tovább a nagy tervben, és persze hozzák a kötelező bénázást. de ez ugyanúgy kelléke a show-nak, mint a pitiáner keménykedő gengszterkedés. okay, then, körbeértünk. (és külön gratula a nyakkendő motívum végig-viteléért.) ($10.31.)

„the state of the world today, the level of conflict and misunderstanding —that two men could stand on a lonely road in winter and talk, calmly and rationally, while all around them, people were losing their mind?”

...és még milyen párbeszédek, néha már súroljuk a tarantino-i szintet. és nem csak a párbeszédek működnek nagyon, de a csendek is, örülök, hogy van hely mindenre, hogy el lehet merengeni dolgokon, hogy hosszan ki lehet tartani pillanatokat, nem sietünk sehova. egyben van az egész na. ma a gengszter-jelenetek tetszettek a legjobban, a kis családi biznisz hatalmi harcai, és barkóval súlyosbított hetvenes évek négerét tökéletesen hozó rosszfiúval. ezeken felül már csak desszert volt a klasszikus darálós jelenet újraértelmezése és a feminista felhangok felcsendülése. de az a legjobb, hogy egyszerre tud derűt és fenyegetettséget sugározni magából, ez pedig pont olyan paradoxon, mint leégni egy téli napon... (noah hawley rendezőként is kitett magáért, az osztott képek mellett megjelentek az áttünések is, hogy igazán megidézzük a korhangulatot. mondtam már, hogy mennyire jól áll a sorozatnak a hetvenes évek?) ($10.24.)

„–it’s a diner robbery in minnesota, karl. not a presidential assassination.

–oh, sure. that’s how it starts, with something small like a break-in at the watergate hotel. but just watch. this thing’s only getting bigger.”

láttunk már olyat, amikor egy antológia-sorozatot a témával próbálják összetartani, máshol viszont a hangulat adja meg a brand-et. itt a fargo esetében elsősorban az utóbbiról van szó, mert szerencsére sikeresen átmentették tavalyról azokat az érzéseket, amik működtek és szerettünk is őket -és egy vékony szálon még a történetet is odakötötték, de ez tényleg csak jelzés-értékű, hogy két karakter fiatalkori énjét is megismerhetjük. mert bizony nem csak a hó alá vetettük be magunkat, hanem a múltba is, először egy zseniális nyitánnyal utaltak ronald reagen filmes napjaira, aztán jöhetett a bajszos és kötött-pulóveres hetvenes évek, annak is a legvége, ahol már érezni a közeledő reagen-korszak előszelét. azon kívül, hogy most is megkaptuk ezt a fura, egyszerre mosolygós és elidegenítő fanyarságot, megtörténtek az első gyilkosságok, miközben éreztették, hogy sok mocsok lesz még a kisvárosi felszín alatt. okay then, adták áldásukat a coen testvérek a műre, és mi is elégedettek vagyunk, hogy megint néhány héten át fagyaszthatjuk le a tökünket minnesota-ban... (tavaly két nagyágyút szerződtettek, idén viszont egy rakás nívós színészt szereztek minden szerepre. a rendezés viszont ugyanolyan ötletes maradt, mint volt, sőt, az osztott képernyőkkel tovább emelték látványt.) ($10.21.)

„i quit, is what i’m saying. don’t got the stomach for it, not like some. wearing the badge, seeing the lengths people are capable of, the inhumanity.”

az isteni igazságszolgáltatás utolér, legyél eredendően gonosz vagy rossz útra tévedt lélek. várható volt, hogy a vérfoltos út végén ez lesz a lezárás. de addig még feljebb pöccintettük a hulla-számlálót egy párszor, lester ismét megkapta a bullshit-oscar-t, és valamiért úgy tűnt, hogy minden monológot és párbeszédet egy filozófia szakos hallgató sugalmazására írtak... még jó, hogy a sötét humor velünk maradt, melegíteni kicsit, még a nagy párbaj alatt is, hozta a rozsdás medvecsapdáját meg a kemény plakettjét... vajon mostantól mindent belep a jótékony hólepel bemidji-ben? (++06.21.)

a szolgai másolatok kora lejárt? személy szerint én örülök, hogy nem másolni akarták a kultikussá vált filmet, hanem csak a hangulatát akarták átmenteni, szerencsére nem csak annyival, hogy kisváros meg hó. hasonló, mégis markánsan egyedi karakterek sikerült kitalálni (btw, tényleg noah hawley írta mind a tíz részt, vagy ez csak a szokásos stáblistás trükközés?). bb thorton zseniálisan hozta a kisördög földi megtestesülését, martin freeman már sosem fog szabadulni a kisember szerepből (sőt, itt még jobban túl kellett pörgetnie a bénaságát), de a többi kompetens és inkompetens szereplő is jó volt. sikerült elkapni az un. sötét humort is, coen-ék jó tanárok voltak. (sóhaj) csak engem nem sikerült elkapni mindig. mert olyan oké volt, nem tudott igazán lázba hozni valamiért, általában így nézett ki a rituálé, ’áhh, el kéne indítani, mindjárt, még döglök egy kicsit, már mindjárt, na jó, hümm, kicsit fáradt vagyok, háááát, hümm, nem is rossz, hopp, meglepi!, hehe, ez vicces volt, no, nem is volt rossz rész’, értitek, na... tetszett. jól hódit ez az antológia-típusú sorozat-készítés, akik nem szoktak hozzá a hosszabb formátumokhoz, azok is örülhetnek, hogy lezárt történetet kapnak, mi többiek meg izgulhatunk, hogy jövőre kik jönnek, milyen történettel (van még a coen zsákban bőven egyedi hangulat, amire lehet építkezni). mármint ha a csatorna is úgy gondolja...

„aces.”

mi munka lehetett malvo-nak fél éven át fenntartani ezt a mosolyt és kedvességet, erre egy véletlen találkozás... life is a bitch. sebaj, nekünk jó, mert újra kijött a rontópál a karakterből, és még csak nem is a hangtompítós fegyver láttán éreztem ezt igazán, vagy mikor a végén oly’ fenyegetően felemelkedett a várakozó álláspontjáról, hanem amikor csak úgy foghegyről odavetette, hogy ’jaj, és azt tudtátok, hogy vért folyt az új házatokban meg szellemek járják, na, legyen szép életetek kedves gyerekek’... fura dolog ez a véletlen egyébként (vagy hívjuk inkább írói szeszélynek), mert míg lester és malvo vérpettyes útjának találkoznia kellett újra, addig a rend naposabbik oldalán álló erőket mindig elkerüli. talán ez lester büntetése, amiért ilyen féreg-szerű a lelkiismerete... egy véres finálét, valaki? (na, és az üres folyosós jelenettől kinek lett twinpeaks érzete, és ki volt inkább ragyogás-os?) (++06.19.)

„don’t question the universe. that’s my motto. sometimes things just work out.”

meglepő húzásnak tűnhet két résszel a vége előtt egy ekkora idő-ugrás, de van benne ráció. lezártuk a múltat, amennyire lehetett, és jöhettek az új életek, új frizurák. valahogy mindenki boldogabb szakaszba érkezett, családok alakultak, határozottá változott a gyenge jellem, sikerek kövezik az életutakat. de. ott maradtak azért a tüskék a múltból. semmi baj nincs azzal, ha kicsit lassítanak meg alapoznak a végjátékra. még ha ehhez hosszú percek kellenek egy szomorú afrikai történethez is... (és most már itt is van terhes rendőrnőnk!) (++06.17.)

„-you want some pop or something?

-no, i want a new spleen.”

az sosem hátrány, ha egyből az elején rácsapnak egy nagyot az asztalra. a fordítva lejátszott kórházi nyitány, az iskolai jelenet, a házkutatás és letartóztatás, a tanúvallomás, mind-mind nagyon erős jelenetek voltak. aztán belevetettük magunkat a nyomozásba, majd mr.malvo gondoskodott róla, hogy végképp az emlékezetünkbe véssük az epizódot. manapság hálistennek divat lett a hosszú, vágás nélküli jelenetekkel való játszadozás, de most kaptuk meg az egyik legőrültebbet ezek közül. szerintem marha nagy ötlet volt, hogy csak a hangokat hallottuk a leszámolás nagyrészéből, nem éreztem költség-kímélésnek, inkább egy olyan gonosz mosolynak, ami nagyon illik a sorozat groteszk világához. az meg vicces volt, hogy miután lester belépett a kívánatos milf ajtaján, én már hallani véltem az ágy nyikorgását, és aztán tessék, hát nem...? (++06.12.)

„when a dog goes rabid, right, there’s no mistaking it for a normal dog. here we are, we’re supposed to be... you know, us people, we’re supposed to know better.”

ebből a rohadt melegből jólesik elkalandozni a dermesztő hidegbe. de egyébként is, (figyeld az összefűzést!) cool-abbak voltak, mint eddig bármikor. már a halas kezdés is odacsapott, aztán jöttek az ötletes képek és a nagyleszámolás a hóviharban, ahol maximálisan kihasználták a fehérséget és a havat (már-már kiszívva minden életet a képből). és aztán a végén feltették a koronát a halak újabb felhasználásával. az emberi gonoszság eléggé központi helyre került, mert mr.nygaard már nem egy esetlen figura, akinek eddig megismertük, hanem kifejezetten rosszindulatú lett. mr.malvo csak rátromfolt erre a szokásos módszereivel (egyik legátgondoltabb gyilkossággal ever). a szerencsétlenség-staféfát az ifjú rendőr kapta ma, aki a legrosszabbkor találta meg a bátorságát. mert ez egy ilyen kegyetlen világ -és nem a természet a fő bajok okozója. (++06.10.)