soroló

„you know my name.”

hát eddig kellett várni a nagy találkozásra, a gyűlölettel teli reunion-ra, ami abból a szempontból kielégítő volt, hogy szikrázott a pszichológiai összecsapás, ugyanakkor hiányérzetet hozott bohannon (látszólagos?) veresége okán. de egyébként is jellemző volt a részre a rosszak győzelme. nem beszélve a természet hatalmas erejéről (de most komolyan, egy medve? mi volt azon a kreatív mítingen az ebéd? meszkalin...?). az elmúlt években is döccent mindig a végén a sorozat, valamiért szeretik hőseinket még utoljára a sárba taposni. nem szép dolog. (+11.02.)

kíváncsi lennék, hogy azok, akik nem ássák bele magukat a háttér-dolgokba, megérezték-e az író-csapaton belüli változásokat. mert én mondhatom, hogy az elején jót tett az újdonság, kicsit felpezsdült a történet, legalábbis érzetre kicsit másabb volt, aztán középtájon kicsit leültünk, és hozták a szokásos jó színvonalat (kár volt a gyermekes mellék-szálért, továbbra sem téríthetnek el ettől a gondolattól). ugyanakkor kielégítően megkaptam azt, amit eddig is szerettem a sorozatban, a maszkulin, sáros, kíméletlen tizenkilencedik századi hangulatot. csak mindig az nagyon pici extra adag szén hiányzik, amitől még magasabb fokozatba kapcsolhatna. tetszett. nagyon remélem, hogy azért írtak ilyen lehangoló véget, hogy ösztönözzék a csatornát egy újabb fordulóra. kétségtelenül hiányozna egy egyetlen steak az étlapról.

„one rail at a time!”

ha már a kezdésnél a nagybeszédben valaki pozitív dolgokról beszél, biztos lehetsz benne, hogy a részben rakás akadály gördül a megvalósulásuk elé. de legalább szép keretet csináltak a két szónoklattal. közben meg kaptunk egy tipikus westernes életérzést, körbekerített lövöldözést a szalonban. de bármennyit is láttunk már ilyet, nem lehet megunni, főleg, ha apró poénokkal és bajtársiassággal szórják tele. de a magát a részt is megtámasztották egy kis romantikával, ne csak mindig a szagos férfias oldal domborodjon ki. őszintén kívánom a vonzódások beteljesülését és a mormonok szörnyű elkárhozását. ámen. (+11.01.)

„we’re in mormon country now.”

néhány megtört és elveszett lélek, néhány súlyos következmény. mert nem lehetett elsunnyogni egy szenátor halálát (és akkor még egyéb múltbéli szörnyűségek is kibuktak), nem lehetett az, hogy mr.fergusson csak legyint egyet a gyermeke miatt; hogy az eltévelyedett munkásoknak jó legyen a mormonok árnyékában; hogy a mr.bohannon-t megmentő szerencsétlen sorsú gyermekkel ne alakuljon ki valamiféle kötelék. nem lehetett ez a legvidámabb epizód. viszont történt valami, amire már a pilot óta várok: itt vannak a vasút-építő kínaiak! (+10.30.)

„bad water’s making us sick.”

víz-problémás epizódot eddig csak scifiben láttam azt hiszem, de teljesen logikus, hogy a semmi közepén, a kietlen prérin is foglalkoznunk kell ezzel a nehézséggel. és az évszázad betegségével, a (női névként is működő…) kolerával is. a b-szál is működött, ahol is mr.durant esik kétségbe és bűnbe majd apátiába, és az ír tesók oldják meg a mintegy száz kilós problémáját, szépen besorolva a fő vonalba egy füst alatt. féltem ettől a szülés-mizériától is, most is látszik, hogy a gyerek csak probléma a karaktereknek és az íróknak egyaránt. kedves tévénéző gyerekek, védekezzetek, amennyire tudtok... (+10.27.)

„one more jackass.”

(...hogy teljes legyen a címmel megkezdett mondat.) bírom, hogy majdnem mindegyik sorozat átalakul egy részre bírósági drámává. és persze mérhetetlenül fel tud háborítani az emberi kapzsiságból fakadó kirakat-per, még akkor is, ha történetesen igazak a vádak, csak ki vannak ragadva az események a kontextusukból, így sokkal rosszabbul hangoznak, nem bontják ki a teljes igazságot. az is jó, hogy a segítség olyan helyről érkezik, ahol potenciális ellenséget sejtettél elsőre, mindenképp stílusos, ahogy a józan ész egy vágányra tereli a déli hőst és az északi hírességet. maradunk a sínen, csak még mélyítették imádott utálatunkat durant iránt. (+10.25.)

„there’s a lot of mudsills and shit heels in this camp, murderers, layabouts, backstabbers.”

szívtelennek éreztem magam az elején, hogy mennyire nem izgatott fel a gyerek-rablásos szál. aztán megnyugodhattam, amikor a két hölgy vízbeli jeleneténél elkezdett számomra is működni a rész - és onnantól már nem volt megállás. de akkor is tartom, hogy vétek egy ilyen történetre egy egész epizódot rászánni. a végén meg, amikor jön a költözés és jön a nagy esőzés, persze elvágják. remélhetőleg nem szívtelen vagyok, csak hiányzik belőlem az apai ösztön. az egy fokkal jobban hangzik... (+10.23.)

„you know what the kiowa do to strangers? they like to set fires. fires to your hands, fires to your face, fire to your chest.”

méghogy az amerikai futball kőkemény és veszélyes sportág... pedig a helyi lakosok ennél sokkal durvább dolgokat is űztek. veszélyes, amikor eltérő kultúrával üzletelünk, mert könnyen félreértés vagy félrefordítás lehet a dologból, akkor meg kész a baj. hangulatos volt a kezdés az erdei lakkal, a fura vendégszereplővel, aztán a vidámság helyét átvette a komolyság, de azért egy csepp napfény megmaradt ebben a rohadt sárban, mert istennek is van humorérzéke. meglepő ez az istenkeresés, ami búvópatakként bújt elő a sorozat testéből, majd meglátjuk, mire akarnak kilyukadni. csak azt tudnám, hogy hogy tudják elviselni ezt a cuppogó trutyit nap-mint-nap. vagy hogy egy ember hogy bír kielégíteni három asszonyt – főleg, ha az egyik még szakállas is... (+10.16.)

„indian attack u.p. cattle pens, stop. five dead, 300 head rustled, pursue and kill indians, stop. no mercy, stop.”

marha-tolvajok és halott indiánok - mintha csak egy western-t néznék... szép és felelősségteljes egy ilyen vállalkozás továbbgördítése a sok bukkanón és akadályon. és még nem is igazán a természet vagy a helyi lakosság követeli meg a véráldozatot, az igazi veszedelmes farkasokat a fehér emberek között kell keresni. aki soha nem éri be annyival, ami van neki, mindig gazdagabb akar lenni, birtokolni akar, akár egészen extrém hagyományok okán is (halott testvér felesége az enyém? hová csöppentünk, a középkorba?). viharfelhők és szálló tollak, bohannon élete egyre keserűbb lesz. (+10.10.)

„i see why they call this place ’hell on wheels’. rough men, loose women, whiskey, sin, and guns.”

az előző évad vége romokat hagyott maga után – minden értelemben. így a megújult írócsapat ezekből kellett, hogy újra felépítse a sorozatot. vissza kellett hozni bohannon-t az őrület széléről egész a főnökségig, elő kellett ásni a régi arcokat (már akik túlélték a tavalyi mészárszéket), és persze kellett pár új érkező is. és borzasztó stílusosan tették mindezt, szépen ráhagyva a teljes első részt. nem felejtették maguk mögött a hangulatot sem, ahogy a megfelelően ütős zenére a hóban elindult a gőzmozdony, ott megcsapott a füstje. a második félben is megtalálták a módját, hogy az esetleg újonnan felszállóknak kapaszkodókat nyújtsanak, szépen körbejártuk az ideiglenes szállást. és persze jöttek az első problémák is, keménykedés és véráldozat nélkül nem épülhet fel semmi ezen a tájon. szigorú mormon-kritikával zártuk ezt a nagyszerű nyitányt, rideg szívek felett hidegen fúj a nyugati szél. (+10.08.)