soroló

„everything’s all right / yes, everything’s fine.”

már az utazás kezdete óta ott motoszkált szerintem mindenki nézőben, hogy ali-nak maradnia kéne az ígéret földjén, és az írók is úgy gondolták, hogy adnak némi célt a sodródásának -igaz a happyend-et azért még nem érdemelte ki... viszont a többieket egy egész megnyugtató állapotban hagytuk, josh megbékélt a múltjával, maura igazán boldognak tűnik, és shelley-ről is leomlott egy csomó gát meg fal. sarah-éknál építettek leginkább új konfliktusokat azzal, hogy olyan jól tudnak szakítani, mint senki más... bár már az előbb emlegettem, de tényleg kerekre zártunk a musical-énekléssel -sőt, végül szép payoff-ja lett a mario-s szálnak is, molto bello... (#09.25.)

what’s the buzz? we’re going to israel! mivel az írószobában nem akartak továbblépni maura testi átalakulásával, ezért inkább a lelki folyamatokkal foglalkoztunk idén -egy szimbolikus trip-re küldve az egész családot, ami új ízeket, hangulati elemeket emelt be az egyébként is erős összképbe. bár a keserédesség így is megmaradt, ritkán volt komolyabban borongós, ritkán virult ki igazán a boldogságtól, de így is olyan jó volt megint pfefferman-ékkal tölteni az időt... mindenki megkapta a maga szálait, de mivel az évad nagyrészében össze volt zárva a csapat egy szűkebb helyre, így nem lehetett azt érezni, hogy nagy széthúzás lenne az útjaik között. (kicsit azért haragudhatok magamra, hogy ilyen mohó vagyok minden évben a sorozattal, mert most megint rengeteget kell várni erre a lüke és mégis nagyon szerethető családra...)

„let’s go float.”

a világ bármelyik pontján ki lehetne beszélni a problémákat, de miért is ne a holt-tengerbe lebegve tennénk ezt...? és bár az egész epizódot (ahogy az évadot is) belengi valami fura ködös (borongós?) hangulat, azért tök jó volt látni, ahogy a családtagok egymásra találnak ott a hullámok között -hogy talán rendbejön egy házasság, hogy talán legyőzésre talál néhány fóbia, ráadásuk mindezt mosolyokkal kísérve. talán nem is baj, hogy ali-t kicsit leválasztották a többiekről, mert ő nincs abban a lelkiállapotban, hogy rezonálni tudna velük. (tök jó, hogy ennyire végigvezetik a j.c superstar-t az egész évadon át.) (#09.25.)

„you have no idea what it’s like to be me in my body.”

pedig olyan kis bohókás terápiának indult a sivatagban -aztán jött shelley, és robbantotta a dráma-gránátot... most úgy lehetett érezni, hogy mindenkire kábé egyforma idő jut, hogy mindenki kellő mértékben birkózik a saját szarságaival: sarah a féltékenységével, josh a maszkulinitásával, ali a világ igazságtalanságaival, maura a szexuális változásával és a múltja démonjaival, így teljesen váratlanul jött az a puska eldördülése, ami már régóta ott van a színpadon, ha őszinték akarunk lenni... (azért azt gondoltam, hogy senkit sem fognak lelőni a sivatagban, de azt lehetett érezni, hogy nem véletlenül lóbálják a fegyvert az egész epizódon át.) (#09.25.)

„is camel milk kosher?”

várható volt, hogy szűkös lesz a hely a buszban, azaz hogy pfefferman-ék egymás agyára fognak menni hamarosan. és baromi vicces volt, ahogy kirobbantak a konfliktusok, például ahogy sarah őszintén elmagyarázta, hogy mit is keresnek egy ciszjordán telepen. a humor később sem hagyott alább, amikor a kulturális kirándulás egy turisták számára berendezett ál-beduin helyre vitt, unott teve-vezetőkkel és autentikus folklór-zenével... eközben ali-ra megint kiemelt figyelem esett, de jó is követni az ő útkeresését, mert épp’ abban a fázisban leledzik, amikor mindent megkérdőjelez, de szerencsére nem lehúzós drámával tálalják az identitás-keresését... (#09.25.)

„jesus christ, it’s like a orthodox jewish disneyland.”

when we go jerusalem? az eredeti helyszínen való forgatás előnyei most is kifejtették áldásos tevékenységüket, elérték, hogy felébredjen bennem a vágy, hogy én magam is ellátogassak erre a különleges helyre -ugyanakkor nem takargatták a riasztó részleteket sem, a csürheként viselkedő turistákat, a gépfegyverrel járőröző és imádkozó katonákat. a megosztottságot. örülök, hogy ali-re ennyire hat a világ bipolaritása, mert a lelkemből szól a kiabálása, amikor a megosztottságról van szó. mert nem mindegy, hogy minek születtünk -zsidónak, arabnak, fehérnek, színesnek, férfinak, nőnek...? (a rész eleji családegyesítés pont olyan kínosra sikerült, mint amilyennek egy ilyet elképzelnénk. mint mikor a násznép is feszeng a sok ismeretlen arcot látva, akiket mostantól családnak kell tekintenie...) (#09.24.)

„i guess you could say the fear of death made me embrace life. if i was gonna die, i was gonna fucking live first.”

mivel az elején már ’készen’ kaptuk maura-t, ezért kellenek az ilyen flashback-ek, ahol megélhetjük az útját az elhatározásig, ahol láthatjuk, hogy mennyi küzdelme volt az önelfogással, hogy kísérletekkel és kételyekkel volt teli az élete... no, csak elérték, hogy mindenki izraelbe kerüljön, így teljesen logikus, hogy az epizód jórészét l.a.-ben töltöttük davida-val... de tök jó, hogy az ő életútjába is beleástuk magunkat, a transzformáció egy újabb változatba (ez egy klasszikusabb út kitartottsággal és transz szórakozóhellyel). (#09.23.)

„a poly-hearted, bisexual, human woman”

huh, baromi érdekes szerkesztése volt a mai epizódnak -mert ott volt maura sokkja az apja miatt, aki teljesen érthető indokokkal magyarázta el, hogy miért kezdett új életet egy új országban, és miért hagyta hátra a régit, eközben párhuzamosan hallhattuk josh vallomását a gyerekkoráról. és bár ezt a két monológot szépen párba lehetett állítani, közéjük ékelődött sarah-ék szexuális incselkedése, ami viszont gyökeresen más hangulatot hozott a rész dinamikájába -izgalmat a mély dráma mellé. (shelley stallone imitálása elsőre vicces, csak nehogy túltolják az olasz csődörré válását...) (#09.23.)

„here we are. jews as far as the eye can see.”

megérkeztünk izraelbe, és ezzel egyből felerősödött a politikai hangulat a sorozatban -és nem egészen úgy, ahogy elsőre gondolná az egyszeri néző. viszont teljesen logikus, hogy a transparent írói a kitaszítottak oldalára állnak, így egy nagyon szép vádbeszédet hallhatunk palesztin szájakból (miközben maura ethel rosenberg-ről értekezett)... de azért előtte még melengették a szívünk a moppa/ali kapcsolattal, ami tök jól működik, de azért facsarták is a szívünk az anyu/josh kapcsolattal, ami igen sok súrlódással jár együtt. eközben sarah-ék meg megtanultak progresszív szülőnek lenni... (#09.23.)

„if you want me to be a man to pat me down, i’ll be a man. if you want me to be a woman, i’ll be a woman. if you want me to be a fucking chicken, i’ll be a chicken.”

a szokásos őrületek közt felerősödtek a képzelődések és látomások -csak míg sarah kívánós lett a szex-gyűlésektől, így erotikus képek tolulnak az agyába, addig josh-t már inkább a bűntudat dolgoztatja, így rita-t látja úton/útfélen... btw, út -nekiindultunk az izreali trip-nek, és persze még ki sem léptünk az országból, máris jöttek a problémák. mert jill solloway-ék megint keményen rá akartak világítani a transz emberek problémáira, például a megaláztatásokra, amik a hatóságokkal szemben várják őket. hogy szimbolikusan keresztre feszítik őket -és hogy ezt aláhúzzák, az egész epizód alatt a jesus christ dalai szóltak. de hát mi más hallgatnánk útban izrael felé, nem...? (#09.22.)

„family is gross, but it’s important.”

tudom jól, hogy olyanok, mint egy zavaróan hangos felbolydult méhkas, mégis baromira hiányoztak pfefferman-ék, és alig vártam, hogy újra velük tölthessek egy kis időt. és nem is okoztak csalódást, hamar vissza tudtam rázódni a sok furcsa szerzet közé. persze nem nehéz, amikor ilyen szoros köteléket mutatnak köztük, mint ami a három testvér között is feszült a háztetőn, miközben rádöbbentek arra, hogy mindhármuk életében kiemelt szerepet tölt be a szexualitás... (halottam hírét, hogy izraelben fog játszódni az évad, úgyhogy arra számítottam, hogy ott is kezdjük meg az idei utazásunkat, de úgy látszik, nem akartak minket egyből a holt-tengerbe dobni...) (#09.22.)