soroló

„one last time.”

eddig sem panaszkodhattunk a rebels fináléira, de ez az utolsó 70 perc talán még egy kicsit feljebb tolta azt a képzeletbeli lécet -és nem csak azzal, hogy egy pillanatra sem állt meg, hanem az érzelmi bevonása is hatásos volt, a hatásvadászata is pont kellő mértékben működött, sodort előre, mosolyogtam és aggódtam, és nem akartam, hogy véget érjen... szép gesztus volt az írók részéről, hogy a végjátékra visszahoztak (szinte) mindenkit, aki fontos volt az elmúlt években (mondjuk az olyan közönség-kedvenceket, mint hondo, vizago vagy az öreg klónok), hogy hőseinket megtámogatva még egyszer utoljára nekifeszüljenek a lothal-on pöffeszkedő birodalom-nak (nem beszélve arról, hogy ezra-t most is sokban segítette a természet, az eddig megismert erő-használók közül talán neki van a legerősebb kapcsolata az élővilággal)... tudom, hogy voltak olyan pletykák, hogy a sorozatot bekapcsolják majd a scariff-i csatába, és ettől a gondolattól én is belelkesültem, de most már látom, hogy igazuk volt dave filoni-éknak, hogy meghagyták a sorozatot lokális szinten (ugyanakkor ezra megkísértésével azért magasabb szintre is emelték a konfliktust, emlékeztetve minket arra, hogy a császár igenis kiemelt figyelmet szentelt az ifjú padawan-nak)... eddig is számtalanszor csodálkoztam már rá arra, hogy a döntéshozók nem csapnak a készítők kezére a korhatárosabb ötleteknél, de még így is meg tudott hökkenteni, hogy egy gyerek-programba ilyen formában bekerülhetett a farkasok támadása és thrawn kegyetlenkedése... az idővonal miatt mindenki arra volt leginkább kíváncsi szerintem, hogy milyen sorsot szánnak a karaktereknek, és az volt a jó ebben a jövőbe kicsit előre-ugró befejezésben, hogy egyszerre volt megnyugtató és felpezsdítő, olyan, ami talán egy olyan új kalandot (új sorozatot) vetít előre, amit az ember igazán lelkesen tud várni... (##03.06.)

azzal, hogy az utolsó évad nagyrészére visszaköltöztünk a lothal-ra, nem csak azt érte el a készítő-csapat, hogy kereknek érezzük a sorozat egészét, de azt az ívet is erősebben lehetett látni, hogy hova jutottunk a kezdetektől, mind a sztori összetettségét nézve, mind a karakter-íveket tekintve. az érettségnek többféle jelét is felfedezhetjük, mélyebben belementünk a birodalom romboló tevékenységébe, a lázadók frakcióinak eltérő filozófiájába, a drámák sötétebbek és húsba-vágóbbak lettek a korábbiaknál, valamint az előtérbe került misztikum is komolyabban mozgathatta meg a nézők fantáziáját. 36 éves rajongóként persze üdvözöltem a felnőttesebb témákat, értékeltem a lelki megpróbáltatásokat, hogy azt érezhettem, hogy egy nagy összefüggő történetet kapok a szeretett univerzumomon belül... (bár először azt gondoltam, hogy a disney szabadulni akar a sorozattól, azért dobálja ki dupla-részenként az évadot, de aztán rájöttem, hogy nekem jobb is az, ha kicsit töményebb az élmény a szokásosnál...)

talán emlékeztek rá, hogy milyen ellentmondásos volt a viszonyom (a) the clone wars-szal -bizonyos részei jól működtek számomra, máskor viszont egy messzi-messzi galaxisba kívántam az erőltetett humorát. ráadásul egy olyan korszakban kellett egyedül helyt állnia, amikor a starwars világa nem élvezett prioritást nálam. aztán jött a disney... azt hiszem nem merült fel bennem kétely a sorozat nézésével kapcsolatban (igaz, nem a vetítéssel együtt kezdtem el nézni, hanem csúsztatva), bár a kezdeteknél a clonewars-hoz hasonló problémák szúrták a szememet (az ifjabbakra pozicionált humor és az animáció stílusa) -de az akkor épp’ fellendülőben lévő starwars-láz húzta magával a sorozatot is nálam erősen. aztán ahogy emelkedni kezdtek a tétek a show-ban, ahogy egyre jobban meglett az arány a komoly témák és a családi kalandfilmes hangvétel között, úgy került az én szívemhez is egyre közelebb a főnix-osztag. így utólag visszanézve láthatjuk a gyönyörű karakter-íveket, a jól végiggondolt cselekmény-szálakat, és a (többé/kevésbé) beváltott ígéretet arra, hogy jobban megismerhetjük a lázadók kezdeti tevékenységeit. úgyhogy nekem mindenképp közelebb került a szívemhez az ezra-féle csapat, mint a szerkezetéből adódóan kicsit széteső clonewars, de ezt betudom annak is, hogy dave filoni-ék érettebben, a korábbi tapasztalataikat jól felhasználva alkották meg ezt a művüket (tehát egyértelmű a következtetés: a következő animációs munkájuk szenzációs lesz!)... (szokásomhoz híven olvasgattam a korábbi írásaimat a grande finale előtt, és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen sok epizódból maradtak meg képek a fejemben.)

„you can’t save your master, and i can’t save mine.”

azt régóta tudjuk már, hogy a misztikum nem áll távol a starwars világától, és most magán az erőn túl lehet itt gondolni a birodalom...-ban lévő barlangra, vagy épp arra a helyre, ahol rey kereste önmagát legutóbb a last jedi-ban. de most mindezeknél egy még misztikusabb helyet kaptunk, egy időn és téren túllépő különleges teret, ami komolyan megváltoztathatná a messzi-messzi galaxis világát, de szerencsére okosan használták dave filoni-ék a mai (dupla)epizódban, hogy ne érezzük túlzásnak... azt is tudjuk a könyvekben és képregényekben megjelent (kiegészítő) sztorikból, hogy az uralkodó megszállottan kutatja az ősi relikviákat, a jedikhez és a sith-ekhez köthető tárgyakat, így természetes, hogy a lothal-i jedi templom is felkeltette az érdeklődését, úgy meg pláne, hogy az itt lévő átjáróval uralhatná az időt is... örültem, hogy ezra-nak nem egyedül kellett felvennie a kesztyűt a mohón támadó császárral, hanem egy másik padawan is felbukkant a színen -méghozzá teljesen logikusan összekötve az utolsó feltűnésével, egy elegáns mozdulattal behozva az időutazást is (btw, mennyire jól volt már érzékeltetve a hely időtlensége a filmekből és rajzfilmekből bevágott mondatokkal, ahogy a néző realizálhatta, hogy valami különleges helyen van, ahogy hallotta obi-wan-t vagy mondjuk kylo ren-t)... persze az egész arra futott ki, hogy ezra megérjen arra, hogy el tudja engedni azokat, akik fontosak számára, de mindezt csodaszépen, intelligensen, egy különleges körítéssel adták át nekünk. (##02.27.)

„everything seems so hopeless now.”

már azon is csodálkoztam, hogy csak úgy mellékesen emlegetik orson krennic-et az epizódban, mert a producereknek ilyenkor van az a rossz szokásuk, hogy leszóljanak fentről, hogy ’hé, van aki még nem látta a rogue one-t, tessék magyarázkodásba kezdeni’ -mert ekkor még nem sejtettem, hogy a disney xd nevű gyerekcsatorna egyik legsötétebb epizódjait indítottam el éppen... bizony, mert filoni-ék meg merték lépni, hogy elbúcsúzzanak az egyik főszereplőjüktől, és a tudatalattinkat ügyesen kondícionálták a drámai eseményre (rituális borotválkozás, mint ahogy a szamurájok is készültek az utolsó csatájukra; szerelem-bevallás, ami drámai pillanatokban sosem jó ómen), és a kalandos mentőakció hirtelen tragikus véget ért, kórusos zene zengett az ég felé, és megszakadt a szívünk... (tegyük hozzá, hogy hera kínzás-jeleneteinél is húztam már fel a szemöldököm, keresve a korhatár-karikát az alsó sarokban). a második részt rászántuk a gyászra, ami persze a csapat tagjaiban különbözőképpen csapódott le, van akit lebénított, mást éppen cselekvésre bírt (hogy kemény pofonokkal vezesse át az energiáját valaki arcába). és pont ezért volt jó ötlet épp’ kanan-től búcsúzni, mert ő kötődött leginkább mindenkihez, így a vesztesége is a legnagyobb csapás a csapatra nézve -mert nincs többé az igaz barát, az erős szövetséges, a hű szerelmes és a lelkiismeretes mentor... (##02.20.)

„x-wing on attack vector.”

megnyomsz néhány gombot, és a rajongó boldog: x-szárnyúak csatába keverednek a tie-fighter-ekkel (először a sorozat történetében), majd a harcok hevében egy megsérült birodalmi hajó belezuhan egy csillagromboló tornyába... de a maga perverz módján az is tetszett, ahogy thrawn felkészült az első vonala elbukására is, mert megint csillogtatták ezzel a taktikai hozzáértését (és nekem jó üzemanyagot biztosítottak ezzel, hogy ma is haladjak egy méretesebbet a kék admirálisról szóló könyv olvasásával)... persze egy ilyen látványos kezdéssel nem érhetett fel a későbbi felszíni kergetőzés, de azért jó volt nézni, hogy hera nem csak a pilótafülkében ász, hanem a közelharcban is. de azért mindenkivel egyszerre ő sem bírhat, így el tudták érni, hogy még szomorúbbak legyünk amiatt, hogy néhány hétig nem térhetünk vissza a lothal-ra... (#11.14.)

„-when are you going to feel you’ve done enough for this rebellion?

-i guess when the empire is overthrown and people are free to live their lives the way they want again.

-and when that time comes, how do you want to live your life?”

maradtunk a lothal-on kvázi mellék-küldetésekkel foglalkozni -mármint az érzet ez volt, pedig igazából a fő-cél fontos volt, azaz hogy kijuttatni a körbezárt bolygóról a pöpec tie-fighter adatait, meg persze kijutni a bolygóról, csak közben tettünk pár kitérőt is (hogy megtudjuk azt, hogy a birodalomnak tényleg voltak független bedolgozói -remélem randal és dante nézik a show-t)... plusz érződik, hogy fontos lesz még a későbbiekben a jelenleg még csak rengeteg kellemesen bizsergető misztikumot hordozó kanan-szál, valamint azt sem véletlenül emelik ki, hogy a lothal egy fontos spirituális hely... és ne feledjük, hogy megérkezett az állatias ösztönökkel rendelkező rukh is, akinek a régi starwars olvasók tudnak nagyon örülni -én viszont nem értettem vele kapcsolatban, hogy miért volt akkora szám, hogy warwick davis-t (klasszikus starwars-os arc) kérték fel a szinkronhoz, ha aztán ennyire eltorzították a hangját... (#11.07.)

„your home isn’t exactly the place you remember, kid.”

utolsó évad esetén jó ötlet visszatérni a kezdetekhez, hogy teljes körnek érezzük a megtett utat -és ezen a sorozat-készítői hagyományon most jól csavartak egyet a rebels írói azzal, hogy egy igencsak megváltozott lothal-ra vezetett vissza az utunk. bár a drámai zene is sokat segített, elég megrendítő volt látni a birodalom pusztítását -azt meg mindig érdekes figyelni, hogy miképp próbálja egy autoriter hatalom az élet minden területét uralni. de kell is ez a szigor, mert a birodalom egyik titkos projektje készül ezen a bolygón... egész pontosan thrawn titkos projektje -és egyébként logikus is, hogy nem tesznek fel mindent egy (halálcsillag alakú óriási) lapra, hanem többféle fegyvert is tesztelnek a lázadók leveréséhez... a pofás akciók mellett hangulatilag volt nagyon rendben ez az egyben vetített epizód-páros, ahol a már emlegetett nyomasztó városi hangulat mellett a természet is fontos szerepet játszott (meg lehet oldani a starwars-ban is, hogy cuki cicák szerepeljenek). (érdekes jobban figyelni mostanság, mert a szimbólumoknak is fontos jelentőségük van a sorozatban.) (technikailag két dolog nyűgözött le teljesen -az űrhajók hangjai (főleg az új titkos tie motorjának morgásai), valamint az, hogy milyen élethűen látszott a karakterek lehelete a hidegebb időben.) (#10.31.-11.01)

„if we degrade ourselves to the empire’s level, what will we become?”

azt valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy miért érezték azt az alkotók a rogue one-nál, hogy saw gerrera karaktere nem igazán működik a filmben (és ezért komoly változásokat eszközöltek a szálán), de örülhetünk annak, hogy a filmmel párhuzamosan készülő rebels-be át tudtak menteni a karakterrel kapcsolatban több mindent is -elsősorban a lázadáshoz való hozzáállását. és voltak ma izgalmas mellék-küldetések, ezra-ék egy nagy tányéros vevőn lógtak a semmiben, de mégis azt éreztem a legizgalmasabb aspektusnak, ahogy a lázadók frakcióinak gondolkozása egymásnak feszült, és hálás is vagyok, amiért egy rajzfilm-sorozatban van hely az ilyen eszmecseréknek, hogy hagyják, hogy gondolkozhassunk az átlépendő határokon, mert láthatjuk a mon mothma-féle békés rendezés tehetetlenségét, ahogy az is plasztikusan megjelenik, hogy saw még a bajtársait sem kíméli, ha arról van szó, hogy odacsaphat a gyűlölt birodalomnak... (uh, a yavin4-en tökéletesen sikerült elkapni a hely hangulatát, de egyébként is erős volt vizualitásban az epizód.) (nem tudom, hogy mennyire lesznek igazak a pletykák, hogy a rogue one csatájáig tart majd az évad, egyelőre örülök annak is, hogy számos utalással szórják tele a sztorit.) (#10.24.)

„a mandalorian with a jetpack is a weapon.”

már a tavaszi celebration után lehetett hallani, hogy erős lesz az évad kezdése, és szerencsére nem csak az elvakultan lelkes fanok örömködtek az ottani exkluzív vetítés után, hanem tényleg kitettek magukért dave filoni-ék, hogy egy igazi action-packed (kacsint) kezdést prezentáljanak nekünk, hogy úgy adják meg az utolsó évad alaphangját, hogy a non-stopnak tűnő akciók közben finoman tudjunk rezonálni az érzelmekre is -akár sabine-nál, akár a csak egy pillanatra kapcsolódó hera/kanan kapcsolatnál. bár azt elárulom, hogy az első rész végén azért nagyon tudtam lelkesedni, hogy bevállalták az igazi drámát, aztán néhány perc múlva kiderült, hogy az elviselhetetlen gyászból azért visszakoztak (mégiscsak a disney xd-ről beszélünk), és inkább sabine bűntudatát kezdték piszkálni... tetszett, hogy a birodalom kvázi a mandalore-iak identitását támadja a páncéljaikon keresztül -és ezáltal az önérzetüket is, amiből bőven terem ezen a kietlenné tett bolygón... (oh, sajnos csak távolról derengett bo-katan neve és szerepe a clonewars-ban, viszont katie sackhoff hangját viszonylag hamar felismertem. aki viszont csak végig piszkált, hogy ’ki lehet az’, az tobias menziel volt a mandalore-i áruló hangjaként.) (#10.17.)

„at last, we meet in this theater of war, however briefly. there is no escape, and your forces are badly outnumbered. this ’rebellion’ ends today.”

huh, úgy érzem, hogy ez az epizód sikerült eddig a leg-starwars-osabbra a sorozat történetében, az űrcsata intenzitása, a zene érzelmessége, de még a kallus által irányított patkány-robot is mind be tudott húzni a jól ismert ízek közé... nagyon szép payoff-ja volt ez a finálé az egész évadnak, nem csak a drámai események konklúziója miatt, hanem mert előkerült olyan elemek, amik szépen szét voltak szórva az elmúlt év folyamán -gondolok itt a pajzs-generátorra, a megszerzett űrhajókra, sabine külön szálára vagy magára a bendura. és persze itt teljesedhetett ki igazán thrawn admirális is, aki végre felhasználhatta az összes információt, amit szorgosan gyűjtögetett eddig -igazából könnyed győzelmet is arathatott volna a szedett/vedett lázadókon, ha a saját szövetségesei inkompetenciája meg nem akadályozza ebben... megint kaptunk egy szép csokor utalást a szent trilógiára (dodonna-val és a yavin-nal az élen), de ez már csak így működik ebben a csodás univerzumban... bár most a hőseink megúszták a végjátékot ép bőrrel (és ép szemmel), azért nem mondhatjuk, hogy nem kaptunk (egy gyerekmeséhez képest felnőttesen kezelt) önfeláldozást. mert a szabadságot sohasem adják ingyen... (#03.25.)

ezra-val együtt a sorozat is szépen nő fel az évek alatt, dave filloni-ék egyre inkább mernek komorabb színeket is keverni a palettára, nagyívű drámai életutakat alkotni (és méltóképpen lezárni azokat) -még ha néha adnak némi robot-humort is a gyerekeknek, ami viszont egyre jobban kilóg a felnőttesebb mélység alól. még fontosabb, hogy a sorozat most kezdi el betölteni azt a szerepét, hogy hidat képezzen a filmek között, hogy okos építkezéssel bemutassa azt az időszakot, amikor a lázadás kifejlődött azzá a masszív szövetséggé, amit már ismerhettünk korábbról. így válik izgalmassá az, hogy hőseink apróbb tetteinek kirakósa egy nagy egésszé áll össze lépésről-lépésre. és ahogy egyre közeledünk a rogue one/new hope időszakához, úgy lesz egyre érdekesebb nézni ezt a gondosan kitalált kirakóst.

„look what has become of you. a rat in the desert.”

hmm, ennyi év után is megkapó visszatérni a sivatagba, a két perzselő nap szikrázó fényébe... főleg úgy, hogy számtalan utalást, beállítást és hangulati elemet kaptunk a new hope-ra. én azt sem bántam volna, ha kihagyjuk a sorozat alapszereplőit, és csak maul-ra és ben kenobi-ra koncentrálunk végig... azért van bőven bátorságuk dave filloni-éknak, hogy úgy zárják le egy fontos szereplő történetét, hogy az gyors és váratlan legyen, mert rajongók tömegei sikíthattak fel amiatt az ég felé, hogy ők valami epikus csatát vártak a két erőhasználó között -pedig ez így volt stílusos. és azért érdemes belegondolni abba is, hogy nem csak külsőségeiben hasonlít a régi-trilógia-béli önmagára kenobi mester, hanem a mozgáskultúrájában is -plusz nem tudhatjuk, hogy a magányos évei alatt milyen tudásra tett még szert, ami által ily’ könnyedén legyőzhette a megfáradt és láthatóan zavarodott ellenfelét... (#03.18.)

„the empire never did take droids seriously.”

már a cím elolvasásakor erős előítéletek keletkeztek bennem -mert mikor kaptunk igazán erős droid-központú epizódot a sorozatban (vagy akár a clone wars-ban)...? és persze hogy ezek után kiidegelt ap-5 meg chopper össze hülyesége... persze egy-két dolog azért kiemelkedett a robot-humor ragadós felszínéről, például az a tény, hogy a birodalom egyre közelebb ér a phoenix csapathoz, már nehezen tudnak úgy mozogni a galaxisban, hogy ne villanjon fel valahol egy birodalmi vészjelzés... (hmmm, azt mondja dave filloni, hogy kellenek az ilyen un. filler-epizódok is, nem lehet mindig fontos dolgokkal foglalkozni -de kérdem én, tényleg nem lehet? vagy jó ötlet a magas színvonalat megtörni ilyen fércmunkákkal...?) (#03.12.)

„we’re in the process of building an alliance, uniting the various rebel cells across the galaxy.”

szeretem, amikor kihasználják a karakterek a környezetüket -főleg ha olyan látványosan teszik ezt, mint itt a nebulával hera-ék... amennyire fontos szereplője mon mothma a star wars univerzumnak, olyan keveset tudunk a tevékenységéről, úgyhogy nagyon értékelendő, hogy kiemelt szerepet kapott ma itt a rebels-ben, ráadásul egy kulcsfontosságú jelenettel zártuk a részt: amikor is a szenátor-asszony bátor kiállásának köszönhetően a szétszóródott lázadó sejtekből megalakult az a szövetség, ami már komoly sebeket tud majd ejteni a mindenhatónak gondolt birodalmon. (#03.05.)

„there’s a rebel spying on me. codename ’fulcrum’. and perhaps today, we’re going to learn their true identity.”

be lehet itt vetni trükkök százait, hogy eltereljék a figyelmet a nyilvánvalóról, de thrawn admirális vörös szemei úgyis átlátnak minden szitán... ráadásul ma nem csak a szellemi fölényét mutathatta be, hanem a fizikai erejét is, hogy igazán tartsunk tőle (plusz a hozzá kapcsolt orgonás zenei téma is kellően baljóslatú)... tetszett a rész kezdése, hogy szó szerint kallus ügynök szemével láthattuk a birodalom mindennapjait, kicsit sajnálom is, hogy dave filloni-ék elvetették azt az ötletet, hogy az egész epizódot ebből a belső nézőpontból vegyék fel... (#02.26.)

„anyone can hold the darksaber. the trick is keeping it, along with your head.”

uh, nem egyszerű ez a mandalore-i viszony-rendszer, hogy ki milyen házba tartozik, ki-kinek vall hűséget -ez a star wars trónok harca féle területe... de mit is várna az ember ennyi makacs ember között, akiknek a rang meg a becsület-kódex a legfőbb iránymutató, ahol a családi kötelékeket sem mindig szeretetben mérik... érdekes lesz sabine nélküli ghost legénység viszony-rendszerét figyelni, de azért remélem vissza-visszanézünk a színeshajú lány kultúra-mentő küldetéséhez is -sőt, én még annak is tudnék örülni, ha külön sorozatot kapna ez az igencsak sokrétű világ... (#02.19.)

„the force resides in all living things. but you have to be open to it. sabine is blocked. her mind is conflicted. she’s so expressive and yet so tightly wound.”

wow, ezt most gyönyörűen felépítették dave filoni-ék... és pont azzal érték ezt el, hogy lecsupaszították a sztori-vezetést, nem kellenek ide küldetések meg mellék-kalandok, elég csak a karakterek mélyére nézni. bár nekem már a darksaber historiája is tetszett, főleg a vizuális megvalósítása a falfestmény-hatással, de aztán sabine edzésének a rétegei is nagyon működtek -így tudtak letaglózni a végén, ahogy az akadályok és makacsságok után kirobbantak az érzelmek. és nagy szerepe volt ebben az erős érzelmi hatásban a zenének is, amit már akkor is meg akartam dicsérni, amikor beúszott a skywalker-téma a háttérbe, de aztán a végén teljesen magával tudott ragadni a nagyjelenet alatt. szerintem nem volt még olyan, hogy egy rebels-epizód vége-főcíme alatt tapsoltam volna, most viszont kiérdemelték ezt az elismerési formát az alkotók. (#01.22.)

„the empire has begun to deploy recon droids. these infiltrators sweep the outer rim worlds for rebel bases.”

amikor először megláttam az epizódban vendégszereplő gyilkos kém-robotot, akkor a klasszikus ötvenes évek scifi filmjei és könyv-borítói ugrottak be egyből, aztán a rész megnézése után tudtam meg, hogy egy régi c3po-s koncepciós rajzot használtak fel hozzá... a múltkori kiemelt duplarész után visszatértek a dolgos mindennapok, de valahol várható volt, hogy zeb is kap egy rá fókuszáló filler-epizódot, mert idén eléggé háttérbe szorult a lasat. és tulajdonképpen azért nem panaszkodom, mert a verekedős részeit jól kiegészítették robot-humorral. és egyébként is az utolsó pár percet azért az átívelésre szántuk, hogy ne írhassam le nyugodt lelkiismerettel azt, hogy ’filler-epizód’... (#01.15.)

„everyone loses family in war, even the enemy.”

a star wars story group nagy dicsősége ez az epizód, mert ilyen médiumok közti összefésüléseket csak akkor lehet jól megvalósítani, ha vannak, akik szigorúan odafigyelnek minden részletre. és persze a leglátványosabb kapcsolódás a filmekkel a friss élmény miatt saw gerrera volt, de azért bőven kaptunk utalást mind a klónok harcára mind a halálcsillagra (hehe, a legcukibb ezek közül az volt, hogy hera szerint is kellemetlen a homok, mert behatol mindenhova...). örültem viszont, hogy nem csak azért volt itt saw, hogy a promócióba el lehessen sütni a rogue one címet (és forest whitaker nevét), hanem mert háttér-motivációt is akartak adni a karakternek, hogy megértsük, hogy a film idejére miként vált (még a lázadók számára is) túl radikálissá. és nem akarták itt sem túl szimpatikussá tenni, csak bemutatni egy embert, akit túlságosan elszánttá tettek az őt ért veszteségek... a (dupla)rész egyébként pazarul festett, hihető volt a homokvihar, paráztatósak voltak a geonosis-i katakombák, és szájtátós, amikor két fotontorpedó végzetes károkat okozott egy birodalmi hajónak... dave filoni-ék ismét bemutatták, hogy milyen magas minőséget képesek létrehozni, leborulnék a midikloriánok istenéhez, ha ez a színvonal kitartana az évad végéig... (#01.08.)

„it ends where it began. a desert planet with twin suns.”

oh, mélyen visszanyúltunk a clone wars-os időkig, még jó, hogy az éjnővérek olyan emlékezetes karakterek voltak, hogy megmaradtak az emlékezetemben (a sabine által felvett kardhoz viszont kellett egy kis guglizás...). és ha már újra a dathomir-on jártunk, hát jött a bolygóval az ott szokásos horror-hangulat is, amit most még szellemekkel turbóztak fel -nem mondanám egy gyerek-barát vidéknek... megint léptünk egy nagyot az obi-wan-nal való találkozás felé, csak az a baj, hogy az ember sejti, hogy addig még jó pár helykitöltő epizódot kell majd végigülnie, mire ez bekövetkezik... ($$12.12.)

„whatever you build here you will test personally. i expect your malfunction rate to drop substantially.”

thrawn főadmirális ma eloszlatott minden kétséget azzal kapcsolatban, hogy mennyire kegyetlen is tud lenni a taktikus énje alatt -nagyon... (és tegyük hozzá, azért a disney-ék részéről is kellett bátorság, hogy ennyire nyilvánvalóan robbantsanak fel egy embert a rajzfilm-sorozatukban.) mert a kék színű birodalmi ma igen aktívan kivette a részét a cselekményből, aminek a kedvéért még a lothal-hoz is visszakanyarodtunk -és ez azért jó, mert plusz érzelmi töltetet lehetett így adni ezra-nak -ezzel és azzal a bizonyos halállal egyaránt... kiderült az is, hogy ki a csapat birodalmi besúgója, de mivel teljesen logikus lépés volt ezt meghúzni, így nem ért meglepetésként. meg vele kapcsolatban is az lesz majd igazán érdekes, amikor thrawn összeszorítja körülötte az ujjait... ($$12.05.)

„some of the truth is better than none of the truth, which is what you used to get.”

jobban örülnék, ha a heti-küldetések helyett komolyabban ráfeküdnénk az átívelésre, de ha már megint hajszolunk kell valamit a világűrben (most épp proton-bombákat), akkor legyen a közelben hondo, hogy növelje a szórakoztató-faktort... mert így lehetett nevetni a szokásos kalóz-hülyeségeken, és igazából jól nézett ki a felhőben/nagy szélben végrehajtott érték-mentés is. ($$12.04.)

„how we choose to fight is just as important as what we fight for.”

örömteli, hogy ezra fejlődött, komolyodott az évek során, nem kéne újabb ifjakat behozni a show-ba, hogy emlékeztessenek minket arra, hogy milyen kihívás volt megszeretni a főhősünket... mert nem könnyű azonosulni az ilyen önfejű és akaratos tinikkel, akiket legszívesebben finoman orron koppintanál, hogy észhez térjenek -szerencsére valamennyire megteszi ezt helyettünk a birodalom... bár nem nagyon, mert thrawn továbbra is egyedi taktikát alkalmaz, nem csap le, csak tanulmányoz... az űr-csata megint félelmetesen jól sikerült, sőt, már maga a háttérben lévő bolygó is baromi jól nézett ki. ($$12.03.)

„the empire will make mandalore stronger than ever before.”

hmm, eléggé elment mellettem ez a rész, lehet, hogy csak én voltam dekoncentrált, de lehet hogy az volt a baj, hogy nem sokat adott hozzá a már eddig is ismert mandalore-i témához (oké, egy dolgot, hogy vannak köztük olyanok, akik beálltak a birodalom csatlósai közé. de meglepő...). vagy csak az a baj, hogy túl felületesen nézem a sorozatot, és nem vagyok képes megjegyezni minden korábban látott mellék- és vendég-szereplőt (ma is így kezdtem a mandalore-i fickót látva: ’te meg ki vagy?’...) (hehe, most olvasom, hogy kevin mckidd és ray stevenson is adott hangot az epizódhoz -rome forever!) ($$11.27.)

„he needs to finish this battle his way.”

dave filoni-ék csak nem tudják lezárni magukban a clone wars-os korszakukat... úgyhogy írtak egy epizódot arról, hogy mennyire nem lett lezárva ez a háború, hogy mindenki veszített -kivéve persze palpatine-t és a hamar szárba szökkent birodalmát... pedig először azt hittem, hogy azoknak a japán katonák történetét akarják starwars-osítani a robotok segítségével, akik a világháború lezárása után is még a dzsungelben várták a harcot, de inkább az összefogás fontosságának hangsúlyozása felé sodródtunk idővel -mert úgy lehet igazán lezárni a harcot, ha meg tudsz békélni... (tetszett, ahogy rex-nél előjöttek a régi reflexek, és bevallom, mosolyogva fogadtam a rég látott droid-humort is. roger, roger.) ($$11.27.)

„family history as living art.”

akkor ma hera következik a karakter-rulettben? igen-is-meg-nem-is, mert kiemelt szerepet kapott a kedvenc pilótánk, ugyanakkor nem csak ő volt kulcs-szereplő, hanem az egész syndulla-család és a szülőbolygójuk is. valamint egy félelmetes kék úriember hófehér egyenruhában... már most jönnek elő thrawn előnyei a gonoszsági rangsorban, mert nagyon működik az intelligenciája, hogy láthatóan gondolkozik minden cselekedete előtt, hogy tanulmányoz, mérlegel, és olyan döntéseket hoz, amik szokatlanok, jelentősen ki tud tűnni a birodalmi döntéshozók közül -és nem csak a színével... ($$11.20.)

„there’s not gonna be anyone left to fly for the rebellion.”

annyira meggyőző volt a nyitó űr-csata, hogy azt hiszem ezt fogom referenciaként mutogatni, ha bizonyítani kell, hogy miért érdemes nézni a sorozatot... elértünk a ’minden szereplő kap egy epizódot’ szakaszba, ma sabine emelkedett főszereplővé egy küldetés során, és jól állt neki ez a szólózás (és a barna haj is!)... de igazán azért tetszett a rész, mert megint kicsit beleláthattunk a birodalom felépítésébe a pilóta-képzéssel, megint kaptak arcot az arctalan sisakos katonák. és persze azért is jó volt, mert lehetett utalgatni sokat wedge-el a klasszikus trilógiára. ($$11.20.)