soroló

„when the music stops”

biztos, hogy nehéz lehet finálét írni, de chris fedak-ék most nem jártak rossz nyomon. felbukkan egy csomó utalás az elmúlt évadokból, aztán jönnek a flessek is, mindent megtettek, hogy érezzük, itt a vége. a last mission szerencsére nagyon chuck-os lett, a pörgés mellé jöhettek a poénok, bénázások. és jeffster a színpadon (komolyan, a take on me első taktusainál az öklömet vertem az asztalba örömömben...). sosem vagyok ellene a keserédes befejezésnek, és ez igazán mintapéldánya lett ennek, a kiscsapat szétszéled, az utolsó drámai fordulat olyan radikális lett, hogy a disney filmekbe illő nyálas tökéletes boldogság hiteltelen lett volna. mert bár a tengerpartos zárás szívfacsaróan gyönyörű lett, igazi heppiendnek azért nem nevezném. és valahol meglepő, hogy ezt és így lépték meg. nem okoz gondot elfogadni ezt a véget, inkább egyáltalán azt, hogy nem lesz több rész. néhány napig biztos ott lesz bennem az üresség. megszoktam már... (**01.29.)

most legyek mérges az írókra, hogy kitalálták köcsög-morgant és hideg-saraht? hogy nem mindig jött az általam szeretett chuck-feeling? vagy inkább örüljek, hogy még 13 rész jutott a sorozatból? hétről hétre hullámoztunk a feelgood jókedv és a kicsit csalódás között, így csak tetszett-et tudok adni. de azt teljes szívemből.

kezdetben csak egy agykikapcsolós feelgood mókaként élveztem a sorozatot. aztán ahogy a hetiügyekből szép átívelés kerekedett, úgy éreztem, hogy szintet léptünk. a karakterek is egyre mélyebben ásták be magukat a szívembe. még morgan is, aki nekem először sok volt. még a jeffster is, akik a későbbiekben is sokak voltak néha... dehát van olyan egyébként, aki nem imádja chuck esendőségét, sarah kisugárzását, casey morgásait, sis’ kedvességét, cap’ hasizmait...? elsőosztályú csapat, nagyszerű chemistry a színészek között, és akkor még nem bukkantak fel a jobbnál-jobb vendég-arcok (talán a legerősebb guest-star cunamival és a legjobb csajok skalpjaival rendelkező sorozat ever...). egyéni, végig vigyorgós hangulatot tudtak teremteni (mondjuk én a főcímet is minden alkalommal táncolva néztem végig). ahogy visszalapoztam ma délután a jegyzeteimben, az elején hiányoltam az igazi geek-poénokat belőle, azért később bőven kárpótolódtunk, de egyébként is hülyeség ez, minőségi humort kaptunk végig. és elsőosztályú bond-paródiát, ami nálam (bond-buziként) nagy fegyvertény. lehet, hogy megyek is nézni egy kis cool english spy kalandot, mer’ kezd eléggé temetés-íze lenni annak, amit próbálok itt összemakogni... minden apróbb hullámvölgy ellenére mindig lesz hely a szívemben. nagyontetszett. csakazértis. (és még egyszer, utoljára: yvonne love love love!!!)

„i will never hurt you.”

értem. értem, hogy kellett egy utolsó fordulat, ami komoly, drámai és feszült. érzem. érzem, hogy hat a dráma a fehér-kerítéses nagyjelenetben, tényleg megható. értelme lesz az eddigi kiszállásra vágyó teljes szálnak, a karcolásnak. de. lecsap a köcsög-morgan-effektus. egyetlen molekulám sem kívánja ezt a hideg-sarah-t, nem esik jól nézni, nem ezt a leggy blonde-ot szeretem annyira, még ha tudjuk is, hogy megvolt ez benne a mélyben mindig, még ha így is csettintek az akrobatikus mutatványoknál. értem és érzem. mégsem tudok elvonatkoztatni -és ez más ízt ad a nézéskor. (**01.29.)

„domo arigato, mr. roboto.”

mióta lett ilyen meta a chuck? japán és a koporsóból kikelés egyértelműen a ’you only live twice’ bond-filmre kacsint, aztán jött a nyolcvanas-évek főcím, és gondolom, ha jobban ismerném a ’száguldó erőd’ című seagal-opuszt, abból is csipekedhetném az utalásokat. vagy bármelyik filmből, ami a robogó vonat toposzt használja, ugye. (az olyanokat már nem is említem, mint a tarantino-shot…). a rész igazi célja, hogy csavarjunk még néhány utolsót, de annyira sulykolják belénk a véget, hogy ettől még nyílegyenesen siklunk, mint egy gyorsvonat (figyeled...?). a buymore-vonal most egész jó humort hozott az alex-mentés ürügyén, sőt, azt is le merem írni, hogy ügyesen volt fűzve az a szál (mindenki ott toporgott, aki csak számít). már csak egy hét, és meglátjuk, hogy beváltják-e a beígért drámai véget... (**01.22.)

„rainbow-related activities”

most muszáj a köcsög-morganre emlékeztetni...? bár lehet, hogy jobb is, hogy utólag nevetünk rajta, és azért kétségtelen, hogy a mai rész humorban erős volt. hé, még bo derek is hülyét csinált magából! (az más kérdés, hogy a mai fiatal nézőknek mit mond ez a név.) de most jeffsterék is jól tolták ezt a men in black találkozik a mementóval mókát. továbbra is azt érezni, az írók pipálgatják ki a listájukat, még egy utolsó ez, végső az, na még egy fordulat, estébé. sarah kimondja a tiltott „one last mission” mondatot, le is csap a karma. kellett még egy utolsó nemezis, egy (skót) bond-gonosz. nem tudom miért, de a cliffhangert vagy nyolc perccel a vége előtt megéreztem, reméljük valami érdekeset akarnak kihozni ebből a maradék három részre. és most aztán már elég volt köcsög-morganből! (**01.16.)

„sun, sand, sex.”

...meg sarah fürdőruhában! és ál-terhesen... értem én, hogy utolsó évad, de már nekem terhes, hogy ennyire a szánkba rágják, hogy merre haladunk. (egyébként meg olyan ordítóak voltak a jelek, hogy tuti volt, hogy nem lesz kimondva a rettegett mondat). az viszont jó móka, ahogy casey-ből hatalmas nehézségek árán, csikorogva jönnek elő az érzelmek, már csak azt kell megtanulnia, hogy az alárendelt szerep sem az ördögtől való. főleg, ha carrie-ann alatt lehet az ember... ez a három perc jeffster megint az ’épp elég’ kategória volt, főleg, hogy megint jól vonták bele az izompacsirtát. my name is awesome. captain awesome. (**01.09.)

„do you speak hungarian?”

ahogy hálivúdból budapestet elképzelik... és nem az a baj, hogy olyan minden, mint egy 25 évvel ezelőtti káeurópai kisvárosban, vagy hogy a prágai vár (hopp) ott termett a parlament mellett, vagy hogy a statiszták érthetetlen mondatokat makognak (hát nincs egyetlen igaz magyar sem californiában...? vagy egy ikarusz…?), ezekkel igazából csak minket, magyar nézőket billentenek ki a rész élvezetéből. a baj az, hogy beérik ennyivel a gyártásban... (és most nem akarok referenciaként megint a lost-ra mutogatni, de érdemes megnézni a dvd-extrákat, hogy mit meg nem tettek, hogy hawaii-ból a világ bármely pontját faragják...) ja, a rész egyébként sarah-ról szólt, jól belénkverték, hogy mennyit változott az évek folyamán. egyébként meg nagyon érezni, hogy mire megy ki a játék, hogy hősnőnk mennyire vágyik a normális életre, nem hiszem, hogy meglepetés ér majd minket a fináléba. a very-happy-end-percek már ma is megvoltak... (megrovásban részesíteném a rendezőt, a mátrixos sarah-keménykedéssel, a fura vágásokkal nagyon cool szeretett volna lenni -nem sikerült...) (**01.03.)

„what would baby jesus do?”

karácsonyi meglepi! teljesen abban voltam, hogy el-alibizik az írók ezt a részt, hogy ilyen diós-mákos, pulyka-hajkurászós lesz, mer’ abba bele sem gondoltam, hogy a csúnya vírus grincsként teszi tönkre ezt az egészet. de mindez még semmi, gyerekek! eldobtam a tollam, mikor megláttam, hogy ki tért vissza gonoszkodni kicsit! (én teljesen abban voltam, hogy meghalt vagy két-és-fél évaddal ezelőtt...) de milyen jó, hogy kicsit bosszút forralhatott, hozhatta a tipikus bond-i gonoszt (monológgal, persze!) (még a zenei témáját is előszedték), brandon-nak nagyon jól megy ez! aztán persze cuki xmas-os happyend lett, de közben is volt humoros oldás (cia-party!) a jól működő feszültség mellé. jól sült el ez a meglepi ajándék! (*12.26.)

„rescuing bartowskis is our business.”

mindenkinek jár egy kis izgalom -meg romantika! az előző részből nem hiányzott sis’ meg cap’, de most szupercukik voltak, és jól állt nekik a kémkedés! (mellékszálként: tessék újra összehozni morgan-éket!) jó, hogy nem erőltetik a ’minden részbe muszáj belepréselnünk mindenkit’ politikát, egy cseppet sem hiányzott a buymore... így volt meg igazán a sztori húzása. és megint sikerült a ’még fel nem használt dögös színésznők’ feliratú dobozból egy jót húzni rebeca romijn-nal (gondold el, ezt a testet ölelgeti jerry o’connell esténként...). az átívelő sztorinak is szép íve lett, nincs okom panaszra, sőt, maximálisan visszatért a hitem a sorozatba. (*12.22.)

„the church of the eternal wind.”

ki más tudna hibátlan esszenciális chuck-epizódot rendezni, ha nem zachary levi? mert bizony pont olyan feelgood fun pörgősforgós akciómóka volt, amiért beleszerettünk a sorozatba. végi vigyorral figyeltem a nerd-ködéseket meg a csajos akciókat. (kieg.1.: kit érdekel, hogy a semmiből húzták elő ezt a chuck hacker volt vonalat, miért ne, meg egyébként is, bőven kárpótoltak poénnal, swordfish-sel, chardonnay-vel. kieg.2.: két dögös nő bőrgatyában gyakja a rosszakat, hmmm... wetdream...) érdekes módon, most jobban működött a jeffster, hogy szétszedték őket... és akkor még ott volt a hippi-kommuna (ad 1.: ex-lost-ost mindig öröm látni. ad 2.: hülye network, kikockázni yvonne intimebb részeit...), a community-s kacsintás, a kirobbanó meglepetés, ésatöbbiésatöbbi… a következő rész is ilyen jó lesz, ugye...??? (*12.22.)

„my brain was melting.”

intersect-mentes epizódok jönnek? végre kikerült morganból a cucc, egyből emelkedett a színvonal, a karibi-hangulatú partyn való gyilkos-keresés is tipikus chuck volt. meg a bombával bénázás. meg a normálság utáni vágyakozás. jól koncentrálták a felpörgetett szálakat a buymore-hoz, így kell spórolni a díszleten... feel volt meg good, nem nagyon jó, csak simán jó jó. (most kicsit sajnálom, hogy két hét lyuk jön a vetítési rendbe.) (a sok lucas-bántásért arany geek-pacsi díjat kap: john casey!) (*11.20.)

„i love him. i just... i just don’t understand how could be so awful , you know?”

értek minden, de. még egy rész erejéig sem szeretném utálni az igazi douchebaggé vedlett morgant, főleg, hogy olyan nehezen szerettem meg az első évad folyamán... szóval értem, logikusan meg van magyarázva meg minden, de mégis utáltam minden erre szánt pillanatot. ellensúlyként a casey-romantika, a veszélyes fight-tangó nagyszerű volt. ja, meg persze beleerőltettük a kötelező buymore-perceket is. nem akarok harangot kongatni, csak szeretném jobban élvezni az egyik kedvencemet... (*11.13.)

„batman and batman”

értettem, hogy miért kell minden elem az epizódba, hogy foglalkozunk morgan intersect-problémájával, hogy csapatként kell összetartaniuk a srácoknak, hogy meglátjuk, hogyan is működik a konkurencia (a mindig dögös carrie-anne moss-szal), hogy azért kell bele hetiügy is (+jeff fahey meg az ő reszelő-hanga), hogy cap’-ot bedobjuk a buymore-osokhoz, így kevesebb időt vesznek el, hogy azért chuck lelkével is foglalkozni kell, hogy sarahnak kell írni újra egy döglesztő jelenetet (miért is izzadtam a hegymászás alatt...?), de valahogy hangulatilag nem állt össze eléggé. (ja, és mi az, hogy ki az a luke skywalker???) (*11.07.)

„charles carmichael of carmichael industries, private contractors, spies for hire”

sokakkal ellentétben én az előző évadot is szerettem, és most is megkaptam a kielégítő heti feelgood-adagomat. mert amellett, hogy jól megrágtuk a ’mi-lesz-az-intersect-nélkül-chuck-kal’ dolgot, valamint alapoztunk az évad-gonoszra is, bőven jutott hely a mókázásra. jöttek a morgan superspy poénok, chuck korai évadokat idéző bénázásai, casey is morgott néhányszor, jeffster-ékre is jutott vagy két perc (ami valljuk be, épp elég...). sarah meg... öööö... szóval... az a lingerie... izé... yvonne szeretlek... na, zoli, komolyabban! bírom, hogy házaspárként is ilyen jól működik két lökött hősünk. ...nekem adta most is a cucc, érzem, hogy szeretni fogom ezt az utolsó etapot is. (ja, és éljen a kövér luke... izé, joker... mark hamill, na...) (*10.31.)