soroló

„i want my models to look like they enjoy life! like they eat, at least. like they laugh, like they dance, they make love.”

köszönöm drága murphy-csapatnak, hogy örökre beleégették a retinámba, ahogy darren criss csillogó testtel egy aprócska rózsaszín kisgatyában táncol (az easy lover-re -btw, a sorozat zenei anyaga jócskán húzza magával a hangulatot)... a kezdésnél még azt hittem, hogy a pilot-ban látott sokkoló gyilkosság és röpke karakter-bemutató után a második résznél gianni versace-n lesz a hangsúly, de végül a gyilkosa is megint ugyanannyi időt kapott (ha nem többet), mint ő... azért az olasz divat-fenoménnak is jutottak szomorú és örömteli percek egyaránt (a korból adódóan érintjük az aids vagy az azonos neműek házasságának témakörét is), és annak is örülök, hogy kellő szenvedéllyel viseltet a szakmája iránt... eközben a város lepukkantabb helyén szövögeti andrew a gyilkos terveit, miközben megnyerő mosollyal győz meg mindenkit, és a barátságos arcát mutatja a leépülőben lévő drogosoknak is (max greenfield meggyőző a fura mozgású meleg srác karakterében). és igen érdekes figura formálódik belőle a szemünk elől -akinek egy szavát sem hisszük el, és egyre növekvő ámulattal vegyes undorral nézzük a perverzióit... (##03.05.)

„i’m not really a fan of his clothes, per se, it’s just so... bright.”

aranyban úszó luxus-lakás, drámai komoly-zene, tombol a giccs -de egy divatikon életét és halálát bemutató sorozatnál nem is lehetne stílusosabban kezdeni... és ryan murphy stílus-érzéke nem is hagy el minket, a giccs-kastélyban finoman úsztatja a kamerát, aztán megmártózhatunk a kora-kilencvenes évek meleg-diszkójában is, majd jöhet vissza a klasszikus zene egy opera képében -de nem csak audiovizuálisan figyel oda, hanem a karaktereinek is hagyja, hogy hatásos belépőt kapjanak... az előző évadnál annyi előnyöm volt, hogy o.j. története jobban begyűrűzött a popkultúrába és a közbeszédbe, így több ismeretem volt róla mint a versace-gyilkosságról -így személyes kötődésem nincs, érdeklődésem viszont annál inkább... mondjuk itt meg az elkövető személye nem kérdéses, úgyhogy jó döntésnek tűnik, hogy rá helyeződött a hangsúly már az elejétől kezdve -még ha ez azzal is jár együtt, hogy egy nem túl szimpatikus fiatalember nyomába kell szegődnünk néhány héten át... de érdekesen formálódik a személyisége már itt az elején, először azt hinni, hogy megbántódásból felindulva követte el a véres tettét, de aztán látod a mosolyát, hallod, hogy nem ez volt az egyetlen gyilkosság a rovásán, és máris átértékeled azt, amit róla gondoltál... már a pilot szerkezete megmutatta, hogy milyen kettős arca lesz a show-nak, ahogy a jelen nyomozása mellett a múltban feltárjuk majd a miért-eket is. mert az emberi tényezők által lesz egy ilyen történet több egy szárazan felmondott történelem-leckénél... (mindig is a szívem csücske volt penélope cruz, érdeklődve várom, hogy egy ilyen hideg karakter szerepében is bele tudok-e majd igazán szeretni...) (olyan ismerősnek tűnt az a környék, ahol a gyilkosunk is megszállt a hotelben, mire leesett az ocean drive emlegetésekor, hogy kora huszonévesen ezeket az utcákat jártam be rendszeresen virtuálisan a ’gta: vice city’-ben...) (##03.03.)

„o.j.’s the first black defendant in history to get off because he’s black.”

persze, tudtuk mi lesz a vége, de akkor meg hogy lehet az, hogy mégis ráztuk a lábunkat, mielőtt felolvasták volna a döntést...? mert ryan murphy-ék zseniálisan építették fel az egészet, fokozva fel a feszültséget, osztott képernyőn mutatva a két oldalt -mert ez volt a legizgalmasabb része az ítélet-hozatalnak, hogy ki hogy reagál a kimondott szavakra. mert ahogy az egész sorozat, úgy ez az epizód és ez a jelenet is az érzelmekre volt felépítve... de még akár meglepetés is lehetett volna, hisz’ láthattuk, hogy ebben az ügyben semmi nem úgy zajlik, mint ahogy az ember elvárná... a sorozat viszont beteljesítette az antológia-jellegét -a hatásos bírósági rész után még a fele játékidő hátravolt, hogy megnéztük a lecsengést is, majd kiírták nekünk, hogy kivel mi történt az ügy óta (ez kötelező elem egy ilyen valóságon alapuló történetnél). de itt sem kaptunk ítélkezést, nem akartak egy irányba sem terelni, továbbra is az érzelmi aspektus maradt a fókuszban. meg a társadalmi hatásai -hiszen még az elnök is megszólalt az ügyben... igazság szerint a sorozat szempontjából nem is volt soha releváns, hogy o.j. tette-e, vagy sem... ($$04.25.)

egy közismert történet, ahol nem okozhatnak meglepetéseket a nagy fordulatok vagy a befejezés -és mégis baromi izgalmas? de kérem, ez nem lehetséges, ennek nincs semmi értelme, hogy johnny cochran híres south park-béli chewbacca-védelmére utaljak... azt már a kezdéskor reméltem, hogy ez a pedigrés csapat valami jót fog elénk tárni, de arra nem számítottam, hogy ennyire zseniális lesz a végeredmény. mert nem csak egy száraz történelem-lecke lett egy híres perről, hanem egy folyamatosan pörgő, baromi szórakoztató sorozat, aminek az érzelmi plusz adja a mélységét. eleve az ügy is érdekes volt, mert számtalan váratlan fordulatot tartalmazott, egy rakás érdekes karakter mozgott körülötte, és ha kiszélesítjük a látószöget, akkor a társadalmi vetülete is sok kérdést vetett fel. és nagyon okosan megvizsgáltunk minden aspektust, mind a két oldalt, az esküdteket, a közvéleményt és a hengerlő média-nyomást is. scott alexander és larry karaszewski ismét bizonyították, hogy miért tartoznak a kedvenc íróim közé már húsz éve, úgy tudnak tűpontos és hiteles életrajzi történeket papírra vetni, hogy majd’ felrobban az érzelmi töltetük is. és ehhez most megtalálták a tökéletes partnereket, mind ryan murphy mind a színészek tekintetében... a kora kilencvenes évek a gyerekkorom, amit egy vidéki kisvárosban töltöttem el, így nagyon sok minden csak szűrve jutott el hozzám -oké, ismertem michael jordan-t, hallottam kurt cobain haláláról, de örülök neki, hogy most egy komoly homályos foltot élesíthettem ki ebből a korszakból. szórakoztatóan és nagyon szerethetően.

„-we need to turn up the pressure.

-pressure?! you want to turn up the pressure?! this city is about to explode! we have enough pressure!”

amikor van egy dolog, amire az elején jelentőségteljesen rávilágítanak (mint itt az elnöklő bíró feleségének az érintettsége), akkor alig várod, hogy előjöjjön az ügy folyamán -és most végre eljött ez az idő. bár nem ebben volt a feszültség, hanem az egész körülötte lévő dologban... johnny cochran nem lett szimpatikusabb, ahogy mosollyal a szája szegletében élvezte, ahogy hergeli a közvéleményt, még annak ellenére sem, hogy láthatóan megviselte az, ami a nehezen megszerzett szalagokon volt (meg az is, hogy hogyan bántak vele karolina-ban, az igazi dél szívében). mert bizony a kőkemény rasszizmus felborított mindent a tárgyalóteremben, pattanásig feszülnek az idegek, de a legjobb az volt, amikor egy-egy liftben robbantak a verbális bombák, mind az ügyészek mind az ügyvédek között, de az egész epizódban ott volt az a jóleső feszkó, ez a rassz-kérdés mindig a legrosszabbat hozza ki az emberekből, főleg, ha van, aki még élezi ezt a nagy nyilvánosság előtt... ($$04.10.)

„that blood has a particular set of characteristics that could only occur approximately in one in 170 million individuals.”

nem gondoltam volna, hogy van még olyan aspektusa az ügynek, amit nem néztünk meg, mert elfelejtkeztem az esküdtekről, pedig nekik is kulcs-szerepük van. meg is indult értük a harc, amiből szépen összevágtak nekünk egy csokorral, többször nem is hallva az indokot, hogy miért bocsájtják el az ügy közben őket, csak a vád vagy a védelem mosolyából kellett leszűrni, hogy kinek kedvezett a bírói ítélet (nekem az is új infó volt, hogy ebből a nagy kupac emberből a végén csak páran döntenek ténylegesen, a többiek tartalékok). és hát a nagy sakk-játszma közepette miért is lennének fontosak maguk az emberek? mi sem gondoltunk bele eddig sosem, hogy mit kell átélniük az esküdteknek egy ilyen hosszúra nyúló tárgyalás alatt, hogy az összezártság és az információ-hiány milyen súrlódásokat okozhat köztük, egy csomó apró/cseprő problémáról már nem is beszélve. de most már sokkal megértőbb leszek ezekkel a szerencsétlenekkel, akik az angolszász jogrendszer áldozatai... (kis extraként láthattuk egy újabb bizonyíték megalázó szétverését, valamint robert kardashian-nak is adtak pár emberi percet, hogy végképp ő legyen a legszerethetőbb figura a sorozatban.) ($$04.05.)

„the gloves are our conviction.”

ha már kinyitották a csapot, nehéz kikerülni az áradó mocsok útjából... és már nem csak maga a tárgyalás van a média középpontjában hanem előszednek mindenkiről rejtegetett titkokat, csak hogy fenntartsák a média-figyelmet -ma például mr.cockran tapasztalhatta meg ezt. végre elértünk az elhíresült kesztyűs esethez, de nem gondoltam volna, hogy sokkal több dráma volt emögött, minthogy ez volt az egyik indok, amiért az esküdtek elbizonytalanodtak. mondjuk az fura, hogy a védelem egy tagja úgy nyúlhatott a bizonyítékhoz, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy babrál vele -viszont érdekes, hogy egyből összezárt az egyébként igencsak széttartó csapat, és szépen provokálták az egyébként is labilis vádat. persze van némi dramaturgiai éle annak, hogy épp elhidegülés volt a két ügyész között egy elmaradt kefélés miatt, de akár lehetett így is. egyébként a hétvégi kiruccanásban nem is ez a magánéleti rész volt a legérdekesebb, hanem hogy marcia tökéletesen előadta a ’nem bűnös’ kérdés abszurditását, de ma már tudjuk, hogy a logikus magyarázat nem mindig elég... egyébként a legfontosabb kérdést kardashian apu teszi fel -miért nincs más gyanúsított? miért nem foglalkozik senki azzal, hogy ki tette, ha nem o.j.? (hmm, miért van egy jim morrison poszter marcia irodájában...?) ($$03.29.)

„a great deal of attention seems to have been diverted from the evidence and the facts into more personal issues.”

nem csak a címbe emelték be marcia clark-ot, hanem tényleg rá fókuszáltunk ma -és kellett ez már, hogy mögé-lássunk ennek a látszólagos hideg személyiségnek (és hogy kicsit hagyják sarah paulson-t dolgozni). mert egy karakter, egy ember nem csak a munkájából áll, és marcia clark-ot nagyon is befolyásolta az, ami a magánéletében zajlott a per idején. ugyanis épp a válása közepén volt, egy csúnya válás közepén, hogy pontosak legyünk, ahol a férj mindent bevetett, még gusztustalan módszereket is, hogy bántsa az ex-feleségét. mondjuk a médiát. azt a médiát, ami egyébként is gyenge pontja volt ennek a nőnek, és nem is lehetett könnyű elviselni azt a nyomást, ami a média-figyelemből adódott. és nem csak azt, hogy napi 24 órában folyt a hírekből a tárgyalás, de azt főleg nem, hogy megállás nélkül cicizték a haja vagy a ruhája miatt. és akkor még hol volt az a pont, amikor a bulvár jó szokás szerint előásott egy elfeledett képet a múltból -pucérat, szaftosat, hogy a nép tóduljon az újságos-standhoz, a szerencsétlen érintett meg csináljon amit akar, a szenzáció-hajhászás nem ismeri az emberséget... (két dolog miatt lehetett érezni, hogy ryanmurphy visszatért a rendezői székbe: 1. zene-választások (seal + portishead); 2. kamera-mozgások -a végén egész bevadította az operatőrt.) ($$03.22.)

„evidence doesn’t win the day. jurors go with the narrative that makes sense. we’re here to tell a story. our job is to tell that story better than the other side tells theirs.”

na hogy is van az a közhely az élet írás-készségéről...? mert elnézve a sorozat dramaturgiai húzásait, nehezen hiszi az ember, hogy ezek tényleg megtörténtek, pedig tudjuk, hogy ez az igazság... (leginkább ez akkor villant be, amikor az ügyész-úr összeesett a tárgyalás drámai csúcspontján.) egyébként ez nem azt jelenti, hogy az íróknak elég lenne hátradőlni, és szó szerint lemásolni azokat a felvételeket, amik megmaradtak a tárgyalásról, mert igenis tudni kell kiemelni a megfelelő részleteket, tologatni a hangsúlyokat a megfelelő irányba -és mindezt ráadásul hitelesen. így tudjuk érezni azt, hogy milyen gondok voltak (vannak?) a faji gondolkozással, és nem csak azért van napirenden a téma, hogy az esküdteket és a közvéleményt befolyásolják. imádom azokat a kis trükköket, amiket bevetnek a készítők, hogy még jobban bevonjanak minket -mint mikor párhuzamosan mutatják a két fél megbeszélését, és persze reflektálnak egymásra a mondataikkal. vagy mondjuk amikor 4:3-as formátumra váltanak át, hogy jobban átérezzük a korhangulatot. (ha már faji kérdések: gondolom okkal adták egy fekete rendezőnek a mai részt.) ($$03.15.)

„you’re a runner. and when you get knocked down, i need you to pop right back up like you know you can and keep going, because this right here, this right here, o.j. simpson, is the run of your life.”

elértünk végre a tárgyalótermi szakaszba, és magával ragadó, ahogy bemutatják nekünk ezt a nagy játszmát. hogy már előre monitorozzák, hogy milyen típusok lennének alkalmasak esküdtnek, hogy ezek az emberek hogyan viszonyulnak a vád és a védelem képviselőihez. aztán jön a kiválasztás, ami megint egy újabb kemény sakk-játszma, kidobva az asztalra a színesbőrű-kártyát (és ezt bármennyire tagadnák, mind-a-két oldal megteszi). és az ügyvédi oldalon az a durva, hogy még belharc is robban, ahogy johnnie cochran átveszi a hatalmat (és coutney b. vance nagyon erősen hozza ezt a portrét, főleg, amikor monológokat kell mondania). és persze most is itt vannak az ügyet befolyásoló tényezők -például egy könyv, amit két hét alatt dobnak össze egy állítólagos barátnő és két szellem-író, és hát mi más lenne benne, mint hazug bulvár-mocsok (hmm, nem gondoltam volna, hogy connie britton-nak ennyire jól fog állni a buta szőke nő szerepe). ...jaj, tök jó belegondolni, hogy még csak most ízleltük meg a tárgyaló-terem levegőjét, a lényeg még csak most fog jönni! ($$03.08.)

„i’m not black. i’m o.j.”

fame’s complicated. nagyon érdekes dolgok történtek itt a felkészülési szakaszban is. ez a kilencvenes évek, ahol igazán felpörgött a média, és az ott dolgozók megpróbálták kiszolgálni a szenzációra éhes tömegeket -nem számított az, hogy ezzel mennyit ártanak az ügynek, hogy mennyire befolyásolják a közvélekedést (elkészült az ikonikus fotó is a time magazin címlapjára). igaz, hogy az ügyvédek is ebben látják a kiutat, hogy befolyásolják az embereket, hogy elbizonytalanítsák a bizonyítékokat, hogy módosítsák a témákat -és baromi érdekes figyelni, ahogy kialakul a stratégia, ahogy eljutnak oda, hogy ki kell játszani a ’fekete kártyát’ -és ahogy ehhez szép sorban megtalálják a megfelelő embereket, akiknek a tudásuk mellett a média-ismeretségük is megvan... (btw, tök jó, hogy ennyi ismert arcot meg tudtak nyerni a sorozathoz, ugyanakkor kicsit furcsa is nézni a sok ismert arcot a parókák alatt..) és persze érdekes látni az ügyészség oldalát is, akiket váratlanul érnek ezek a nagy nyilvánosságot kapott oldalvágások, és képtelenek reagálni a kor tempójára... (aranyos volt az elején, ahogy a kardashian lányok megtanulták, hogy csupán ’híresnek lenni’ nem életcél -mert azért tudják az írók, hogy mai szemmel is nézzük a show-t...) ($$03.01.)

„it’s like the world’s longest ford bronco commercial.”

azt hittem, hogy azért negyven perc az epizód játékideje, mert végig az elhíresült üldözést fogjuk látni, de szerencsére azért kitekintettünk másra is. amit a legérdekesebbnek tartok, hogy média már most elkezdte manipulálni az embereket, szimpátiát építve ki egy eleve népszerű ember iránt, igazi szenzációt kreálva az üldözésből, és így az ügyből is (még az nba döntőnél is fontosabb volt, hogy azt mutassák, hogy egy fehér bronco repeszt a töküres autópályán...?). és már erősödnek a társadalmi felhangok is, hangsúlyos az általános vélekedés a színesbőrűek és a rendőrök viszonyáról. és jó, hogy láthattuk, hogy hogyan reagálnak az emberek erre a hirtelen jött őrületre, mind a rajongók, mind az ügyészségen dolgozók -és persze a család szemszöge is fontos (különösen robert kardashian-é). és ott vannak az apró nüanszok is, mint mondjuk robert shapiro önfényezésbe boruló beszéde. (egyébként kíváncsi lennék, hogy a színészek ilyenkor megnézik-e az eredeti felvételeket, hogy minél inkább a valósághoz közelítő játékot tudjanak hozni, vagy inkább teret engednek maguknak, hogy úgy formálják a saját képükre a karaktert, mintha fikciós lenne.) ($$02.23.)

„o.j., did you do it?”

bár ryan murphy nevével adják el a sorozatot (és főleg azzal, hogy ráhúzták az 'american ... story' brand-et), de igazából nem ő ül a főnöki székben, hanem scott alexander és larry karaszewski, ami számomra azért fontos, mert három olyan filmet is írtak korábban, ami nagyon közel áll a szívemhez: a larry flynt-et, a man on the moon-t és az ed wood-ot. igen, mind a három életrajz, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy jó kezekben van ez a show is. és úgy tűnik, hogy nem csak a szakértelmük lesz erény, hanem a mértéktartásuk is. mert nem akarnak nagyzolni, nem akarnak a bulvár mélyére ásni, és talán nem is akarnak ítélkezni, csak rekonstruálni, hogy mi is történhetett ott a kilencvenes évek elején. mert az már a nyitó doku-képsorokból is látszott, hogy kicsit tágítani akarják a látószöget, és nem csak a nyomozáson lesz a hangsúly. hanem például a feketék helyzetén is. de a tárgyalótermi részekig hasznos lesz, hogy megismerjük a két oldal minden szereplőjét is alaposan. és jó sokan vannak, akik érintettek voltak az ügyben, még szerencse, hogy ilyen minőségi színészi gárdát szedtek össze hozzájuk, talán ez segít majd társítani a neveket a szerepekhez (arról a nem elhanyagolható tényről már nem is beszélve, hogy az alakításokkal sem lesz gond...). ha már murphy bácsi az írószobából kicsit kivonta magát, jobban oda tudott figyelni a rendezői munkájára -és remek munkát is végzett, piszok jó a tempója a résznek, nem ül le egy percig sem, mindig valami esemény közepébe csöppenünk, és sokat segítenek a figyelem fenntartásában az operatőr és a zeneszerző is. valahol most erénynek érzem, hogy általános iskolás voltam még az ügy idején, így nem sok emlékem van, a legtöbb dologra újdonságként csodálkozhatok rá majd. ($$02.16.)