soroló

„the last breath.”

a megfelelő finálé. pörgés, izgalom, csavar, konklúzió. kicsit szomorú. kis kiskapuval a végén. minden visszatérhet a normalitásba, élünk, amíg élünk, addig kell nagy dolgokat végigvinnünk, amíg el nem jön a csúnya gonosz halál. szar ügy? de a kezünkben lesz a döntés. (+09.21.)

jót tett a sorozatnak az amerikai kaland? ha már így kezdtem anno a nyitánynál, ezt kell először megvizsgálnunk. szerintem ez nem tette másabbá, ez a lényeg. oké, más a helyszín, új arcok is előtérben, de amíg jack kapitány itt kavar, addig bármilyenek a körülmények, az torchwood lesz. voltak dolgok, amik viszont mindenképp jót tettek a koncepciónak: azt már az előző kör óta tudtuk, hogy az egy kerek történet felállás jól áll a sorozatnak, ez most is így volt; az is tetszett, hogy nem alien-t hajkurásztunk, sokkal megfoghatatlanabb volt a dolog; hogy halandóvá tették a kapitányt, ami miatt azért nem rágtuk le a körmünket, de változatosságot hozott az eddigiekhez képest. szerettem, hogy ennyire érezni az átgondoltságot, hogy ott lóg a sorok között, ahogy az írók leültek a fehér tábla elé, és azt mondták: oké, itt van ez a tök jó ötletünk, nincs több halál, mi lenne ezután? nem az ok volt a lényeg (arra úgyse lehetett volna ennél normálisabb választ adni), inkább a következményeket tették félelmetesen reálissá. az emberiség örökké szar alakokból fog állni, ez a végső konklúzió... na jó, persze ilyen sötéten nem lehet zárni, igenis mindig lesznek köztünk hősök is, csak reménykedni kell, hogy szétrúgják a megfelelő seggeket... tetszett.

aki szokta olvasni az agymenéseimet, az jól végigkövethette a sorozathoz való viszonyomat. eleinte kicsit kelletlenül néztem, úgy éreztem megakaszt a who-darában, nem igazán működött a sötétebb, felnőttesebb, heti egy űrdög koncepció. aztán az évek folyamán szépen megtalálták a helyes arányokat, és én is meg tudtam szeretni a „szükséges rosszt”, a kistestvért. a children of earth volt a csúcspont, beton-sűrűségű intenzitással taglózott le egy délután alatt. jack kapitány mindig is a húzó-ágazat része volt, annyira kitalálták már a doktor mellett a karaktert és john barroway annyira ráérzett végig az ízére, hogy szerintem nincs ember az univerzumban, aki utálná. de a többiekben is volt mindig valami érdekes. tetszett. talán egyszer még vesz egy nagy levegőt, és újra pumpálni kezd a szíve, de ennek a nekrológnak addig itt kell állnia.

„harry bosco is a process.”

hopp, egy ugrás, és két hónap elszállt. megleptek ezzel, de gondolom nem akartak jack kapitány agóniájával fárasztani minket. jöhetett inkább az ellenállásba vonulás és a titokban tervezgetés. az országok vezetői sem pihentek, újra fűtenek a kemencékben, hans landa-hoz hasonló kopók járják a házakat, hogy biztos, hogy mindenkiből hamu legyen, aki szerintük megérdemli. várj, köpök. a gonosz oldal sem tétlenkedik, cuki redheadünkön keresztül mutatják be a nagyon titkos életüket és a nagy titkot. aztán jöhet a last mission, két helyen, mert úgy látványosabb (pedo bácsi is integrálva, no problemo). (+09.21.)

„you’ve got the only corpse on planet earth.”

szegény nana visitor, nem sokáig húzta... van még ember ezen a szerencsétlen sárgolyón aki még mindig megbízik egy cia-sban...? tudhattuk volna, hogy a mindenható családok keze mindenhova elér. bytheway, szép mitológia-építés zajlik, jó ez a rejtély-faktor a nagyon titkos nagyon gonoszokkal. és végre bejött egy kis alien-tech is, mégiscsak egy scifi-sorozatot néznénk, vagy mi a szösz. a technoblabla kielégítő volt, a hang-torzulásnál viszont riadtan néztem először a laptopra, hogy már megint mi ment gajra benne... no, abból látszik, hogy közeleg a vég, hogy egyre nagyobb szarban vannak hőseink... (+09.21.)

„il diavolo!”

sose kezdj egy katolikussal... espenson néni szereti a flashback-eket és mi szeretjük őt. a sok új szereplő miatt eddig úgy lehetett érezni, hogy jack kapitány kicsit háttérbe szorult, hát most megkapta a maga epizódját. könnyű vele, mert a múltja mindig érdekes, most kicsit kamáslit húztunk rá, és az is működött. szomorú szerelmi história volt ez, teljesen irrelevánsan, hogy két férfi között zajlott. és persze szó sem lehetett happyendről. a jó öreg jack kapitány kezd olyan lenni, mint hű barátja, a doktor, egy magányos világkalandor, aki gyűjti magába a fájó emlékeket, miközben mindenkit maga mögött hagy. de a múlt néha visszavág... (+09.21.)

„the devil in a three-piece suit.”

na, kellett még egy rész, hogy kijussunk a táborokból, kicsit elpazarolva érzem így az epizód felét, mert újdonságot nem nagyon tudtak hozni itt. voltak tipikus gonosz-húzások, kisebb szőkeségek, nem fontos. jack kapitány útja már sokkal érdekesebben sikerült, volt benne stílus, ahogy eljutott a nagyon fontosnak vélt emberig, dumákkal, cselekkel, mosolyokkal (ezt nem igazán lehet űberelni némi motoros/robbanós kilépővel, bár kétségtelen, az is hatásos volt). és most jön a kulcs: mindig van egy nagyobb hal. és nem mindenki gonosz, aki egy gonosznak tűnő vállalatnál húzza a húznivalót. most már indulhatunk ezeken az ösvényeken, amit persze megtámogattak némi aknamezővel is, amit úgy hívnak: gyilkos cliffhanger... (+09.21.)

„the government now has the power to decide whether you’re dead or alive. no one should have that much control.”

az írók akkor is jó munkát végezhetnek, ha az ember felhúzza magát. nagyszerűen sikerült leképezni a náci németországot a 21. századra. a legegyértelműbb jel persze a szegregálás és az ember-égetés, nem kívánatosak, miért is kéne élniük hozzáállás. de a karizmatikus, szónoklásban verhetetlen anti-hős is jól bekategorizálható. de nem is ezeken akad ki az ember, hanem azon a nyilvánvaló igazságon, hogy mindig lesznek olyanok, akik szervilisen kiszolgálják a hatalmat, és még büszkék is a munkájukra. az ilyen embereknek kéne égniük a kemencékben, bassza meg. so, welldone, írókáim, a célt elértétek, jár az agyam, pedig ha azt vesszük, nem sokat haladtunk az epizódban, de fontos dolgoknál ragadtunk le. (+09.20.)

„we’ve reached the edge of america.”

hát hogy ne lenne az ember paranoiás ilyen időkben? amikor mindenféle betegségek taglózzák le a világot? amikor táborokba akarnak zárni embereket? amikor egy nagyon titkos társaság a föld átvételére készül? a betörés-megszervezés és végrehajtás erőteljes heist-jelleget kölcsönzött a résznek, ezt ellensúlyozták a magánéleti dolgokkal. az a jó, hogy a tipikus fordulatokat az írók is látják, és jól le is cseszik a karaktereket, amikor hülyeséget csinálnak (lásd a szöszi figyelmetlensége, lásd a pont a lényegnél eldördülő fegyver). pedo-bácsi szála még mindig kicsit külön lóg, de érezhető, hogy beleszövik majd a nagy szőnyegbe. (+09.20.)

„it’s the perfect drug for the new world order.”

(már pont panaszkodni akartam, hogy milyen starz show ez, hol vannak a pucér testfelületek, hát erre tessék, itt...) gyorsan összeállt a csapat, igaz, vannak még súrlódások, de ezek a szemléletbeli különbségekből, a két kontinens közti little differents-ekből adódnak (jane espenson meg jól ráállt a nyelvi sajátosságokra, mert azok viccesek). de szépen elindultak a legnyilvánvalóbb nyomon: ki hajt hasznot a halhatatlanságból? hát természetesen a mindig pénzéhes és gonosz gyógyszer-gyártók. de azt hiszem ők csak a felszínen úsznak, nem ástunk még eléggé le a gyökerekhez. karakter-ügyileg próbálnak mélyebbre menni viszont, előjönnek a halottakról az emlékek, a megbánások, a félelmek. és előkerül egy régi kütyü is, éljen a minden évadban használt szuper-kontaktlencse! (+09.20.)

„there’s no golden hour anymore.”

nem akartam belezsúfolni a szereposztást a nyitány értékelésébe, és még jó, hogy nem tértem ki bill pullman felismerhetetlenségére, mekhi phifer tökösségére, mert most kaptunk még melléjük egy gonoszkodó dichen lachman-t és egy rég látott, ámde gyönyörűvé érett lauren ambrose-t. ebből is látszik, hogy nem csak jack kapitányékra koncentrálunk (bár az ő kémia/biológia órájuk hozott némi humort is a részbe), hanem az alapvető emberi problémákra is a nagy esemény kapcsán. mit fogunk enni? mi lesz a baktériumokkal? mi lesz a gyógyszer-ellátmányokkal? hogyan reagálnak a vallások? ezernyi kérdés, hogy egy pedofil gyilkost hogy illesztenek bele a képbe, szintén rejtély. ahogy a háttérben zajló nagy összeesküvés is. de azok már csak ilyenek... (+09.19.)

„well, looks like someone changed the rules. miracles got easy.”

amerika sohasem önzetlenül segít... már nem ez az első eset, hogy pénzt pumpálnak egy angol show-ba, de akkor elvárásaik is vannak. például, hogy az ő kontinensükre is kell kanyarintani a történetet. hogy kellenek bele új (amerikai szereplők). cserébe tudsz helikopteres üldözést forgatni, úgyhogy valószínűleg megéri az üzlet. már az alap felütés is működik (megszűnik a halál a földön, de nem zombisan!), univerzális probléma, nem kell hozzá cardiff-ban üldögélni, így nem lesz gond, hogy idegen földre szakadnak a wales-iek (egyébként is, milyen hülyeség, hogy egy országon belül fizetni kell egy hídért...). valahol elismerem, hogy reboot lett így a kettős könyvelésnek köszönhetően, de ha folytatni akarták volna, így-is-úgy-is bele kellett volna tenni gwen visszahívását az eke szarvától és jack kapitánynak is elő kellett volna kerülnie az apátiából (szép belépő, btw). so, táncoló dollárok ide-vagy-oda, én bizakodó vagyok, igaz, még nem látom, hogy lehet tíz órán át mesélni ezt a történetet, de ez legyen az írók problémája. (+09.19.)

„we’re at a tipping point right now. civilisation’s about to fall into hell.”

brutális döntéseket kell meghozni nap-mint-nap, hát hogy lehet így élni... mert az emberiség megmentésének mindig ára van. és minden veszteség megöl belőled egy darabot. nézőként tiszteled, hogy mernek ennyire mélyre menni, kettős tudatállapotba kerülsz, egyszerre borzongsz és tetszik. apró elégtételek voltak a részben, például a felsővezetés arcának látványa, amikor kiderült, hogy miért is áldoznak fel annyi gyermeket. bár érdekelt a megoldás, de elintézték némi techno-blablával, nem is fontos, viszont nem tudták megállni, hogy ne kössenek ahhoz is szívfacsaró személyes drámát. csalódtam volna, ha igazi happyendet kapunk a végén, redukálta volna a sok szomorúságot. (+09.08.)

a nyitánynál elkapták a tökömet, és nem eresztettek a finálé végéig. a terveim szerint két részletbe néztem volna meg, de képtelen voltam leállni. jó ötlet, működő dráma, felkavart érzelmek, könnyű dicsérni. bár a második évad után azt mondtam, hogy jót tett a sorozatnak egy kis könnyebbség, most azt mondom, hogy jót tett, hogy komolykodtak. de ami még jobban állt neki, az a mini-formátum, az egy nagy történet egy lélegzetvétellel való elmesélése. bár sokak szerint ez megállná a helyét magában is, szerintem azért fontos volt, hogy már kötődtünk a karakterekhez. az újak meg kellően emberiek lettek, utálnivaló önző politikusok, vagy feláldozható gyalogok, akik mindent megtettek, hogy a körülményekhez alkalmazkodjanak, mégis elbuktak (kár, hogy peter capaldi minden megjelenésekor az ugrott be, hogy ő lesz a következő...). so. csak egyet mondhatok, kedves idetévedő űr-szemetek: el a kezekkel a gyermekeinktől. kedves földlakók, ti pedig válasszátok meg körültekintőbben a vezetőiteket... nagyontetszett.

„three... two... five... zero... zero... zero.”

az emberiség elbukott. értem én, hogy legyőzhetetlennek tűnik az ellenfél, de már az is felháborító, hogy tárgyalni kezdenek vele, hogy adnak neki gyermekeket. egyet sem. nem hogy 67-et. vagy 35 milliót. az meg már tényleg gyomorforgató, ahogy intézni akarják az egészet. mindenki kék, csak vannak világoskékek meg sötétkékek, mi? senki sem rasszista, csak azért lehetőleg a gazdag fehér gyerekek maradjanak meg. a többi úgyis csak segélyért kuncsorog. mert ez védhetetlen. mert azt még esetleg lenyeli az ember, hogy a sajátjait nem adják, de ez... azt hittem ez lesz a vihar-előtti-csend-epizód, de belepréseltek annyi drámát, amennyit csak elbírt. egy ilyen lépés után a lénynek nem lesz maradása az tuti, mert jack kapitány apró cafatokra fogja szétszedni... (+09.08.)

„the 456 chose britain.”

jól betanult írói fogás, hogy lassan csepegtessék az információkat. hogy ne mutassanak meg valamit, mert hatásosabb lesz, ha ködbe burkolják. hogy csak a végén fedjék fel jack kapitány (egyik) titkát. persze ez nem panasz, hiszen megint erőteljesen sikerült behúzni. néha azért oldották a feszültséget, lásd a zenész összeállítást anglia legjobb tolvajairól, vagy jack kapitány kabát-szerzésével. úgy tűnik, megint nem csak az élien lesz gonosz, az emberek is ugyanolyan sárosnak tűnnek. sőt...? (+09.08.)

„she is not a terrorist.”

ha már a bombával fejeztük be, hát ezt a részt annak a következményeire szántuk. mert újra össze kellett hozni a kiscsapatot. úgyhogy volt, aki meglapult, volt, aki roadtrippelt, és volt, aki új testet növesztett magának (hogy is mondtam az évad-zárónál, hogy jack kapitány a világ legtöbbet szenvedett sorozat-karaktere? egyre jobban áll ez az állítás...). ez persze rengeteg feszültséget hozott a részbe, jól érzékelhető a fenyegetettség. de a gonosznak tűnő kormányoldali nagy készülődés is csak az utolsó levegővétel a nagy gebasz előtt. ami jön. nagyon közeleg. most. (+09.08.)

„at 8.40 this morning, every single child in the world stopped.”

na, így kell egy hatásos felütést gründolni, hogy az ember máris indítani akarja a következő részt. van egy jó alapötlet, bőven benn a rejtély-zónában, plusz még drámai is, hiszen gyerekekről van szó, van húzása, tempója, és úgy tűnik, hogy magánéleti dolgokkal akarják emberivé tenni. és nem csak a torchwood van a középpontban, hanem sok időt rászánunk a piszkos bürokratákra is, akiknek szintén van egy tervük. (ez most nem lett egy hosszú bejegyzés, pedig az átívelő történetek jó hatással szoktak rám lenni...) (+09.08.)

„the favourite son, the one who lived, who’ll always live. the only strength i have is my hatred for you.”

hömm, szeretem ezt a ’nem szarozunk’ princípiumot, amikor sodortatnak egyre-egyre az eseményekkel, ahol csak kapkodod a fejed, rohansz-rohansz, majd egyszercsak beleszédülsz a szakadékba, és jól összetöröd magad. mert nem voltak kíméletesek az írók, az egyszer szent. sem a város nem maradt épségben (robbantásról mindig kényes beszélni, nem voltak restek), de a szereplők sem úszhatták meg komoly sérülések nélkül (jack kapitány most már pályázhat a legtöbbet szenvedett karakter ever kétes díjára). és mindezt egy múltbeli sérelem, felhalmozódott gyűlölet miatt. ábel bosszúja káinon...? hát itassuk fel könnyeinket, temessük el halottainkat, építsük újjá a várost. mert az űrlények jönnek, azok csak jönnek majd egyre... (+09.04.)

mosolyogva megigazította a tökéletesre nyírt haját és kilépett az árnyékból... már nem csak kötelességből nézem a sorozatot, hogy biztos minden kis utalást értsek a doktor háza tájékán, hanem saját jogon is. ahogy az évad elején írtam, volt egy adag könnyebbség benne, már a karaktereket is jobban megszerette az ember ennyi idő alatt, és hát jobb történeteket is sikerült írni erre az etapra. és persze sokat segített, hogy itt sertepertélt martha jones is. ezért most jó erősen nyomon rá a stemplit a harmadik számú torchwood különítmény vizsgálati jegyzőkönyvére (tetszett). most már csak a halál választhat minket el egymástól. oh, wait...

„torchwood three, my gift to you, jack, for a century of service as field operative. give this place a purpose. before it’s too late.”

lehet azt mondani, hogy lerágott már ez a formula, hogy unalmas meg időhúzós, de én nem tudok betelni a flashback-ekkel. szépen végigmentünk mindenki beszervezésén, jól aláhúzták a karaktereket a kiragadott eseményekkel (anyu miatt, nő miatt, világmegmentési célból, ’mi mást tehetnék’ okán...). és még azt sem lehet mondani, hogy a keret csak ürügy volt, hogy régi dolgokat emlegessenek fel, mert a végén gyönyörűen kanyarodtunk rá vele a fináléra. (+09.04.)

„it’s the hope that’s killing me.”

néha valami kicsiből indulunk ki. csak néhány másodpercen múlik, és teljesen megváltozik az életed. örülök, hogy nem felejtkeztünk el andy-zsaruról, csak az elején azt hittem, hogy nyomozós részt kapunk miatta, de aztán szépen egész lett a történet. egy érdekes kérdéssel foglalkoztunk, bele se gondolt az ember abba, hogy a hasadékon át nem csak jönni lehet. kicsit első évados hatása volt a résznek, egy torchwood-munkatársra koncentráltunk, az ő érzéseire, arra, hogy hogyan tud megváltoztatni egy drámai ügy. kár, hogy nem lehet szelektíven használni az amnézia-tablettát. (+09.02.)

„cinema may have saved their images, but it finished off the travelling shows. killed them.”

ki engedte timburton-t a forgatókönyv közelébe? méghogy utolsó leheletet lopó szellemek... volt némi nosztalgikus hangulata a karneváli cirkusz és a régi filmek miatt, pont úgy tünedeztek át a letűnt korok a sorozatba, ahogy a szellemek átjöttek a mi világunkba. ezen kívül jack kapitány újabb múlt darabkáját is megkaptuk, és ennyi, csendes retró epizód, de nem is kell mindig világot megváltani. (+09.02.)

„i’m running around in a wedding dress with what feels like a keg of lager stuck up my skirt.”

megláttam a címet az indítás előtt, ajjaj, esküvős epizód, de fogom utálni. aztán már a pre-title jelenetsor után fogtam a hasam a röhögéstől. így kell jól feloldani a feszengős nagyromanikát, tegyél egy űrlényt az ara hasába, aztán usgyi, fussunk, ahogy a doktor szokott. persze a végére kicsit befészkelte magát a szomorúság is, gwen arcán ott volt a teljes érzelmi skála, de azért maradtunk a könnyedebb vonalnál. úgyhogy hallgatok örökre legközelebb, ha kétségeim lennének. (+09.02.)

„i was brought back like jesus really, but without the beard, you know.”

egy olyan aspektusát vették elő a zombi-létnek, amit nem nagyon szoktak feszegetni: amikor az élőhalott tudatában van az állapotával, és kurvára utálja az egészet. érdekesebb lett így owen karaktere, ráadásul az art-filmes szerkezet és rendezés is hozzátett sokat. a nyitás olyan volt, mint egy jobb fajta mozi-előzetes, később többször a klippes-hatás dominált. először azt gondoltam, hogy lekötött volna a beleírt mission impossible nélkül is, de aztán azt a részt is a haláltól való félelemre futtatták ki. és itt jön ki az erőssége a résznek, hogy miközben figyelsz és élvezed, közben az agyad egy része gondolkodik, a saját halottaidon, a saját halálodon. mert valljuk be, mindannyian kurvára félünk. (+09.01.)

„only in suffering do we recognize beauty.” (marcel proust)

ha a doktor megküzdött a sátánnal, itt miért ne lehetne legyőzni a halált. szó szerint, a nagybetűst. jól kijátszották a cliffhangert, valami ilyesmire számítottam, kesztyű kettő, feléledés, gebasz, nagy gebasz. a körítés a történethez igazítottan néha horror-hangulatba fordult, lehetett sokat futni a weevil-ek meg a kaszás elől. meg egy önjáró kesztyű is okozott némi pánikot. gondolom megrágjuk még majd párszor, hogy owen akkor most hogy is van ez... (+09.01.)

„think about when you run a virus scan through your computer, yeah? the software works its way through the files and when it finds a trojan or a virus or whatever, identifies it and then deletes it. that is what this stuff does to the human body.”

oh, martha jones, feldobtad a napomat! tök jó, hogy így kihasználják a karaktert, ha már a doki mellől kiebrudalták. és itt is hozza a nagyon szerethető formáját, okos és kedves és szép, jack kapitánnyal meg nagy az összhang, maradhatna egy darabig a csapattal. ja, hogy ügy is volt? csak a szokásos, az ember idegen játékhoz jut, hát kísérletezik egy kicsit, hátha lesz belőle valami anyagi haszna. hogy ebbe belehalnak? ez komolyan kérdés...? láttam interjút alan dale-lel, egy cukipofa, miért mindig ilyen szemét alakokat játszik...? a végét csak azért nem emlegetem, mert owen többször sérült már meg az elmúlt másfél év alatt, mint jack kapitány az összes háborúban, amiben részt vett... (+08.31.)

„our memories define us.”

tényleg ennyi lenne a személyiségünk - emlékek összessége? ilyen könnyen megvezethető az emberi agy? már a nyitó-jelenetnél felvontam a szemöldököm, ki ez a fickó, aztán amikor kiderült, hogy mindenki ismeri, majd bevetette a kézrátételes trükkjét, már mosolyogtam, mert sejtettem, hogy ebből valami jót fognak kihozni. jöttek is sorban: a cici-kidobós tosh, a cukor-kedves owen, és a ráadás, jack szomorú gyerekkora. dicsérendő, hogy nem csak gusztustalan űrszeméttel jönnek mindig az írók, hanem ilyen különlegesebb, eszet és lelket piszkáló lényekkel is. (+08.31.)

„have you ever eaten alien meat?”

munkából kifolyólag voltam kutyatáp üzemben, szóval tudom, hogy mit adunk szerencsétlen állatoknak. ezek után nem szívesen mennék parizer-gyárba... az milyen már, hogy az ember egy bálna-forma élient sajnál meg... mondjuk biztos, hogy így járna az a szerencsétlen, aki emberek közé keveredne, a kegyetlenségünknél csak a kapzsiságunk a nagyobb. ...az miért van, hogy minden űrlényes részből azt vezetem le, hogy az emberek szörnyűek...? féltem az elején, hogy mi lesz, ha egy középszerű ember helyezünk a középpontba, de aztán elkezdett működni az epizód hamar. (+08.31.)