„as a writer, i’m a sucker for happy endings.”
tudjátok, miért volt szomorú ez a befejezés? mert hank két nőnél is elutasította a szexet, és ez már a vég... sebaj, minden jobb lesz a foo fighters-től... fura volt, hogy megint elment húsz perc levon hülyeségeire, marcy meg nem dugására (oké, stu hozta a formáját most is), és az utolsó nyolc percben kaptak észbe, hogy hopp, le kéne zárni a show-t... rég láttuk már hank-et az írógépét püfölni... aztán ott volt a kultikus autó (oké, 2.0-ás verzió, tudom, ne kötekedj), és a nagybeszéd, ahogy kell, érzelmesen és viccesen és cikin. de azért van itt hátul legbelül valami fura, amit úgy hívnak, hogy hiányérzet... (++07.05.)
nehéz megfogni azt az érzést, amitől az ember úgy érzi, hogy eljött valaminek a vége. tudták az írók, hogy ez lesz az utolsó körük, de olyan volt, mintha meg sem próbálták volna kikeverni ezt. röhögtek egyet saját magukon és a tévés rendszeren, meg behoztak egy teljesen új szálat, ami egyetlen nagy előnye az volt, hogy ráébresztett, miért is szeretem annyira heather graham-et majd húsz éve. a kis moody elment, sajnos engem végig egy idétlen duci shia löböff-re emlékeztetett, és ez kizökkentett a jeleneteiből. és oké, hogy valamivel ki kellett tölteni az évadot, de olyan semmiben lógó lett az egész. hiszen úgyis tudtuk, hogy karen meg becca, és pont. jól szórakoztam idén is, de a kicsit semmilyen alibizés miatt szomorú vagyok. halvány tetszett.
kezdem megszokni a korszak-lezárásokat, de attól még nem szeretem őket. és a calif kétségtelenül korszaknyitó volt az életemben annak idején. sokáig csak a network tévék egyen-kínálatához voltam hozzászokva, így relevációként robbant be a kulturális fejlődésembe a dexter, a nip/tuck és ez. tisztám emlékszem a nyitó-jelenet megszoksz v. megszöksz jellegére -el sem tudtam volna korábban képzelni, hogy tévében be lehet mutatni egy templomi orált... és imádtam az első évadot, a szabadszájúságát, a korlátlan szexuális szabadosságát. hogy a nőknek szex után nem a nyakukig ér a takaró. hogy hank egy ilyen beleszarós seggfej. és a szeretetem mindvégig kitartott. még amikor kezdett is kopni a régi fénye, amikor kicsit melléléptek a megfelelő arányoknak, akkor is nagyon élvezetes volt az egész, az őrült szituk, a káoszba forduló partik/vacsorák/mindegy-csak-sok-ember-legyen-egy-helyen, a sok szép gyönyörű nő és mell, és persze a megszeretett régi és új karakterek. nem lehetek elég hálás, hogy az egyik úttörő volt, ami felnyitotta a szemem, hogy így is lehet, hogy az étlapon sokkal több ínyencség van, mint előtte gondoltam, hogy felfedezhettem, hogy egy nő lespriccelhet, ha nem vagy elég óvatos. személy szerint nem vagyok a happyend nagy híve, de ha magunkba nézünk, akkor irigykedve kell belátnunk, hogy mindannyian szeretnénk magunknak egy ilyen örök életre szóló lelki társat, úgyhogy ne akarjuk már hank-et megfosztani attól, hogy neki akár kiteljesedhet ez. úgyis el fogja cseszni, tudjuk jól. a boldog írók különben sem sikeresek, you can't always get what you want. hát goodbye madafakaaaa, szomorú lesz realizálni jövőre, hogy hiába várom a következő mocskos kalandot. (tetszett)