soroló

„i just wanted it to be real so bad.”

remélem, hogy az a generáció, amiről a sorozat szól, serényen kattint a netflix-re mostanában, mert szép csomagban kapja meg az üzenetét az alkotóktól: ugyanis a mostani tizenévesek vannak leginkább kitéve az internet veszélyeinek. és nekem, aki eléggé remeteként éli a közösségi médiás életét, kifejezetten riasztó látni, hogy az emberek ennyire hamis képet képesek sugározni magukról -és ami még fontosabb, hogy ennyire naivan be tudnak dőlni, ha valaki más hangnemben közelít hozzájuk, ha átlát a sebezhetetlenségük álarcán... idén elvarrtunk minden szálat, minden tettnek meglett a gazdája, még az ilyenkor kötelező feliratok is megjelentek, hogy kivel mi történt a későbbiekben, de a téma súlyossága miatt az ember nem érez felemelkedő megkönnyebbülést, csak nyomasztva fekszik az ágyában, és aggódik azért, amerre a (digitális) világunk rohan előre... (##10.19.)

lehetettek volna a készítők lusták, hogy csak annyi erőfeszítést tesznek, hogy a kukit kakára cserélik -és az szar lett volna mindenkinek... persze a szerkezet és a motívumok megmaradtak erre az évadra is, de már sokkal kevésbé tűnt gimmick-nek a dokus jelleg (sőt, be is építették a sztoriba, hogy a netflix több pénzt adott erre a körre, ezért profibb a kivitelezés, és ezért vannak utánjátszott jelenetek is, amiket én alapvetően utálok a dokumentum-filmekben, de itt többnyire működtek ezek a kiegészítések is). mivel már megszoktuk azt az ötletet, hogy két középiskolás készíti nekünk a sorozatot, így már nem mosolygunk a helyzetek komolytalanságán, hanem nagyon is komolyan vesszük a nyomozási anyagok felgöngyölítését -és ami igazán nagyszerűvé tette ezt az évadot, az az okosan adagolt tanulság nugátok, amik a fináléra csúcsosodtak ki igazán, magasabb szintre emelve a sorozat nívóját. ami talán visszalépés volt az előző körhöz képest, az peter és sam kívülre kerülése, mert nem igazán volt lehetőségük a szakmai szerepükön túl szerepelni, és az egymás közötti személyes kapcsolatuk sem változhatott most. de ez csak egy apró légypiszok egy könnyen fogyasztható, és komoly beltartalommal megáldott évad makulátlanságán.

(update: tudom, hogy azóta kaszát kapott a sorozat, de még várok az össz-értékelővel, hátha el tudják valahova adni a show-t a srácok.)

„it was, like, really planned out. like, this shit was truly next level.”

még egy kis időt szántunk arra, hogy tisztázzuk az eddigi fő gyanúsítottakat, aztán új irányba fordultunk -és már hegyeztem a billentyűzetemet, hogy hosszú értekezést írjak a közösségi média veszélyeiről, ahol a pszichopaták könnyedén behálóznak bárkit, mire jött a végső fordulat, és elkezdtem kapizsgálni, hogy mire akarják kifuttatni idén a srácok a sztorit. aktuálisan és fájdalmasan. mert azt már most is érezni lehetett, hogy messze magunk mögött hagytuk már a humoros elemeket, itt bizony gyomorszájon fog vágni bennünket a riasztó realizmus, ami felé a sorozat újabb lépéseket tett. (##10.19.)

„that’s what happens with the team. if they want you to stop talking, they shut you up.”

komoly kockázatnak éreztem, hogy peter és sam belementek egy nyílt konfrontációs szembesítésbe, mert fennállt a veszély, hogy agresszív választ kapnak. de a srácok megúszták, nem úgy, mint az iskola néhány tanulója -mert lehet hogy látszólag kenyérre lehet kenni a sportolókat, azért nem véletlen, hogy egy tesztoszterontól fűtött világban találták meg a számításaikat... eddig inkább a sértettséget helyeztük előtérbe, mint motivációt, pedig a féltékenység is pont ugyanolyan erős mozgatórugó tud lenni a tetteinknél... (##10.19.)

„without definitive proof, hope means nothing.”

túlságosan összezár a tanári kar (avagy a rejtélyes igazgatónő a maga módszereivel mindenkit a kezében tart), úgyhogy eljött az ideje a kényesebb eszközök használatának, a rejtett mikrofonok és kamerák által begyűjtött bizonyítékoknak. eközben a közellenségnek kikiáltott srác megzuhan a magányba, kiderül, hogy dögös pasik is vállalnak karbantartó/takarító állást, és megint vitriolosan odaszúrtak az alkotók a gazdag iskoláknak, ahol a szegények megsegítésére indított misszió azt jelenti, hogy szétcsapatják magukat egy puccos costa rica-i szállodában... (##10.19.)

„thou shalt have great disease of thy bowels until thy bowels fall out.”

azért respekt az alkotóknak, hogy utánanéztek az internetes zaklatások természetének, vagy csak velünk nézőkkel hitetik el, hogy vannak olyan zaklatók, akik írásban megváltoztatják a hangnemüket, a személyiség-jegyeiket (plusz az iphone-os glitch is okos kacsintás volt)... féltávnál járunk, úgyhogy ideje volt kinyitni a perspektívát, és újabb gyanús gyerekeket górcső alá venni -bár szerintem egy ilyen iskolában bárkiről lehetne kellemetlenségeket előásni, de egyébként is számtalan olyan tanuló lehet még, aki a személyiségével elidegeníti a többieket. motivációt, indítékot könnyű találni, bizonyítékot nehéz... (##10.19.)

„all the athletes are treated different.”

nem titok, hogy a nagy amerikai sport-fétisben kivételeznek a menő sportolókkal, mégis fejbevágó volt látni, hogy ennyire kiemelkedik ez a kaszt a többi közül, hogy effektive bármit megtehetnek, amit csak a fejükbe vesznek, és persze a tanórákon is hímes-tojásként bánnak velük. mert ők hozzák a lóvét és a hírnevet... jól sikerült castingolni a kosaras srác szerepére (is), mert még a kiejtése is az igazi sportolókéra emlékeztetett. és az is jól feldobja a jelenlegi felállást, hogy nem az a tipikus filmes nagymenő sport-ember ő, aki a bullying királya és mindenki fél tőle, hanem az a srác, aki pozitívummal tölti fel a többieket -még ha ezt úgy is éri el, hogy azok észre sem veszik, hogy bántja őket... (##10.18.)

„this poop was not wet and gooey. this was more of a poop... dusting. you know, it was dried up and just, you know, broke into particles.”

na, hogy megszaladt a srácoknak, már igazi pszichológusra is futja... de kell is a komoly szakember, mert komoly témát jártunk most körül -azt hogy mennyire megvezethetőek a gyanúsítottak a rendőrség által, hogy milyen könnyű megtörni valakit egy többórás kihallgatás során, hogy lehet addig forgatni a mondatokat, míg azok a megfelelő szájban kötnek ki... mert persze nem sok kételyünk lehetett afelől, hogy a meggyanúsított és előre elítélt srác nem lehetett a bűnös... (##10.18.)

„milk, milk, lemonade, around the corner... poo emoji is made.”

sorozatkészítőként keményen fosós élmény lehet, amikor egy minden szinten sikeres első évad után azt mondják a csatornánál, hogy kérnek egy újabb évadot vetítésre -biztos, hogy mindenki beszarna egy ilyen lehetőségtől... na oké, ennyi kaki-poén elég is volt az idei évadra, inkább nézzük a komolyabb oldalát ennek a kezdésnek... mert az már az első félóra alapján látszik, hogy idén még inkább belemerülünk az iskolákat megmérgező bullying-be (hangsúlyozva az online zaklatás súlyosbító körülményeit is), így még komolyabb lehet az üzenet az izgalmas ’ki-tette’ nyomozás mellett... respekt, hogy bele lett szőve a sztoriba a netflix is, viszont az első rész még szokatlan volt, hogy peter-ék ennyire kívülállók -mondjuk annyira nem is vonhatóak be a játékba, mint tavaly, hiszen 1200 mérföldet utaztak az újabb ügy felgöngyölítéséhez... (##10.17.)

„i’m the bad guy.”

először is respekt azért, hogy az epizód plusz idejét az érzelmi alapokra fordították a készítők, hogy beleshettünk a drámai szakítások és kibékülések hétköznapiságaiba; másodszor: respekt, hogy nem lett egyértelmű a vég, mert az élet is ritkán nyújtja nekünk a filmekből ismert kielégüléseket, néha nincs a kezünkben elég bizonyíték ahhoz, hogy határozottan ki merjük rakni a pontot; és harmadszor is jár a respekt, mert bár paródiának indult a sorozat, azért a végére keményen megsorozták a lelkiismeretünket a mondanivalóval az előítéletekről, a kategorizálásokról és az iskolai ’kaszt-rendszer’-ről... ja, és ne feledjük el azt sem, hogy nem úgy ábrázolták a nyomozós dokuk készítését, amitől most minden av club-os fellelkesült volna, hogy rohanjon a nyakába venni a kameráját, mert az itteni srácok is komoly lelki traumákat szenvedtek el, mire a végére értek a folyamatnak. mert nem csak jó móka kotorászni mások titkai között, hanem komoly felelősség is. (##09.17.)

a pilot-epizódos írásom végén azon lamentáltam, hogy miként lehet egy egy-lövetűnek tűnő ötletet 8 epizódra elhúzni -most már tudom, hogy bár voltak szándékos kitérők és nem várt fordulatok, azért leginkább a karakterekkel tartották fenn a figyelmünket. hogy nem csak a kézi-kamerás és mobilos felvételek miatt tűntek igazinak, hanem mert emberi vonásaik lettek, gyarlónak voltak ábrázolva, és ezt meg is szenvedték... mert bizony a sorozat korántsem olyan vicces, mint amire számítottam, de ez cseppet sem baj, mert bár a true crime trope-okkal való játszadozások tényleg szórakoztatóak voltak (sosem felejtem már el azt a handjob grafikát), de emellett komolyan vették a rejtélyt is, amivel kellően izgatták az intellektusunkat, és közben alattomosan beköltöztették a srácokat is a szívünkbe...

„everyone has something to hide. people withhold information. people exaggerate. people lie. and when it’s impossible to trust anyone you just have to go back to the facts, and draw your own conclusion.”

el kellett jönnie annak a pillanatnak, amikor összekötjük a vonalakat, és megvádolunk valakit -rosszul... mert azt már a nyomozós-sorozatokból is tudjuk, hogy az idő előtt reflektorfénybe került gyanúsítottak ritkán a tényleges elkövetők, úgyhogy itt is meg kellett történnie annak, hogy lukra futnak a srácok... (miért van az, hogy a sport körül mindig rajzanak a kanos pasik -akik persze aztán megkapják a legdögösebb milf-eket is...?) (##09.17.)

„i think that’s why we were suspended, for flying too close to the sun.”

mindig el kell jönnie a mélypontnak, ahonnan úgy tűnik, hogy lehetetlen a visszatérés, homályba veszik a siker, és már csak a csoda segíthet, hogy kimássz a gödörből -ezt az utat ma szépen végigjártuk, a visszalépéseket a többszörös kitiltással, a komolyabb iskolai szabálytalanságok feltárásával, a reggeli burrrito-val és dylan magányával, majd az anyai keménységgel és az újabb fordulattal. most már, hogy láttuk beborulni az eget, már fel kell oszlania a ködnek, és rá kell sütnie a napnak a megoldásra... (##09.17.)

„this is the holy grail, the murder weapon.”

elég meta lett ez az epizód azzal, hogy láthattuk, hogy milyen hatása van (a srácok által forgatott) sorozat youtube-ra kerülésének a közösségre, hogy áradnak a kommentek, az őrültebbnél-őrültebb teóriák, és a szeretetből küldött punci-rajzok... és a közösségi háló segíti az újabb fontos bizonyíték feltárását is -és baromi jó, ahogy a srácok feltúrják az összes vertikálisan felvett party-videót, hogy ki tudjanak mazsolázni belőlük bármilyen fontos pillanatot -és meg is lesz az eredmény, egy kicsit megint sikerült előrébb lökni az ügyet. ügyes. (##09.17.)

„never post an ugly video of a chick on instagram, no matter how fucking dumb she looks. not worth it, dude.”

ki mondta, hogy egy paródia alapfelállású sorozatnak feltétlenül viccesnek kell lennie? persze, szórakoztató, ahogy játszanak a klisékkel a srácok, de azért néha hagyják azt is (nagyon helyesen), hogy komolyabbaknak érezzük a téteket -például most kiderült, hogy az iskolai kicsapásnál súlyosabb következményei is lehetnek a farkaknak; plusz akár barátságokat is kikezdhet a túlzottan hajszolt őszinteség... (már az előző résznél akartam mondani, hogy kifejezetten örültem, hogy ismeretlen arcokat választottak a szereposztás során, mert így hitelesebb a realizmus látszata, és ezért is tudnak kizökkenteni a máshol már látott színészek egy kicsit ebből az illúzióból...) (##09.16.)

„she’s like that guy from game of thrones. like, who’s that... like, the bald guy that has no dick. she’s just, like... you know, she’s playing the game.”

ideje volt jobban leásni a tanári kar mélyére is, mert a mutatott külső náluk is gyakran takarhat egy másik személyiséget. mint mondjuk a nevetséges töri-tanár, aki atom-lazának akar látszani, de annyira, hogy az erőlködéstől csokis lesz a nadrágja. de ott a mindig empatikus diák-kedvenc tanárnő is, akinek perszehogy csontvázak esnek ki a szekrényéből... de bátor hőseink nem félnek a kellemetlen leleplezésektől, és minden kis infó-morzsának utánajárnak, hogy felfedjék a nagy igazságot... (##09.16.)

„kiefer sutherland’s, like, a super-rich actor. you know, why would he be prank-calling some old guy?”

igazi klasszikus nyomozási technikákat láthattunk ma, először is megkérdőjeleztük a szemtanú hitelességét azzal, hogy a korábbi valóság-hajlító mondatainak ástunk utána, kergettük a valós tényeket, amiket az iskolai ’nyomozó-bizottság’-nak nem volt kedve végignyálazni, és a készítői lelkesedésből eredően alaposan megvizsgáltunk mindent szöget (akár szó szerint is), hogy lássuk, hogy mennyire nehéz bizonyítani bármit is (például egy tó parton megejtett kósza kézimunkát)... (##09.16.)

„i’ll never understand what’s so amusing about penises.”

egy tűpontos paródiához elég szükségszerű ismerni a feldolgozott ihlető közeget -és én szerencsére láttam már ilyen true crime bűneseteket feldolgozó műveket ahhoz, hogy értékelni tudjam ezt a kisstílű, av-klubbos verziót. mert a készítők tök jól elkapták, hogy milyen trope-októl húzódik majd széles vigyor az arcunkra (modjuk az interjúktól kezdve a számítógépes rekonstruálásokon át a spooky háttérzenéig). és az az igazság, hogy a kukifestős rejtélyt is úgy sikerült felépíteni, hogy érdekelje a nézőket, hogy ki volt a tényleges elkövető -hogy ezt el lehet-e húzni 8 félórás epizódra, azt még nem tudom, de örömmel fogadnám, ha tartalmasan lenne megtöltve az egész évad... (a közösségi médiás bevágásoktól és az állóképpel felvett telefonos felvételektől olyan mainak érződik a közeg...) (#09.15.)