soroló

„carve us out a kingdom, cesare. and be both king and pope.”

ez cesare epizódja volt, minden jelenet rá épült. a vágyaira, a leleményességére. minden úgy történt, ahogy kellett, a meggyőző csatának, a családtagokkal való beszélgetéseknek, catherina sforza megalázásának, micheletto búcsújának. sodortak az események, és én mosolyogtam, mint egy gyermek. a vége meg olyan volt, mint egy színházi előadás csúcspontja -cesare mondatai után jöhetett volna a függöny. és a vastaps. (+06.17.)

ha visszagondolok az évadra, nem jut eszembe egyetlen jelenet sem, ami ne tetszett volna, az azért nem semmi... szépen hagyták kiteljesedni az elmúlt húsz részben lefektetett alapokat, a vérfertőzést, a sforza-nénivel való nézeteltérést, cesare megérését és felemelkedését. ez mindenképp a gyermekek évada volt, talán nem is kár, hogy rodrigo (és szerelmi élete) háttérbe szorultak, jeremy irons így is uralt minden jelenetet, amit megtisztelt jelenlétével. talán csak azt lehet sajnálni kicsit, hogy della roveré-re sem jutott így idő, az a konfliktus lezáratlan marad most már. ha a kaszában kéne pozitívumot találni, talán annak kell örülnünk, hogy nem kellett végignéznünk hőseink halálát... nagyontetszett.

hjaj, de utálom ezt, amikor egy nagyon megszeretett családtól kell búcsúzni. mert amilyen viszálykodva indult a kapcsolatunk, most olyan nehéz elengednem őket. talán ez lesz az egyike azon kevés sorozatoknak, amit első körben elkaszáltam, aztán meg az egekig magasztalom. ebből is látszik, hogy az egymásra találásnál fontos rengeteg szempont, a megfelelő időpont és hangulat, többek közt. aztán ha a csillagok kedvező állást mutatnak, és végre utat talál a szívedhez az alkotás, akkor már csak a készítőknek kell tartani a színvonalat, és áradni fognak a bókok, jogosan. történet, intrikák, karakter-vezetés, puskaporos feszültség, olajozottan haladt minden az útján. köszönöm a felfedezett tehetségeket (holliday grainger, francois arnaud, lotte verbeek, sean harris), a magyar mester-emberek munkáját, a színvonalas szórakoztatást. nagyontetszett. (azért akadna a bürök a torkán annak, aki rábólintott a kaszára...)

„all of us children of abraham. so i ask this father to embrace his son. give him his sanction. his support. his love.”

furán keretes szerkezetűnek éreztem a részt. a nyitánnyal egyből berántottak, mind micheletto búcsúja, mind lucrezia szökése (vivát bacchus!) nagyszerűen sikerült. aztán belemerültünk az újabb pápai machinációba, némi kémiával elkeverve, lassan csökkentve a figyelmemet. (el is kalandoztam olyan apróságok felé, minthogy ’vajon miért lehet mindig egyből kiszúrni a monostori erődöt’...) de aztán szerencsére jött a nagyon is bonyolult apa-fiú kapcsolat csúcs-jelenete, és újból meg voltam győzve, sőt, le voltam nyűgözve. és értetlenül rázom a fejem, mert tudom, hogy jeremy irons ezért a teljesítményéért sem fog elismerést kapni. (+06.06.)

„be pure of thought and deed, and donate twelve ducats to our holy mother church.”

isteni színjáték? bullshit! csak szemfényvesztés! csak népbutítás! csak parasztvakítás! hehe, a kezdettel engem, a parasztot is lenyűgöztek, az a zene, azok a jelmezek, ahogy rodrigo előadta a nagy performanszát. aztán robbanásig fokoztuk az ereklye-harcot, majd más irányokba fordultunk. szenvedés-történetek lapjai kerültek a szemünk elé. micheletto szívét nemcsak kitépték, de a tőrt is jól megforgatták benne (sean harris minden értelemben pőrén állt előttünk). de lucrezia is most ízlelheti a keserű mérget, a tévedését, a rossz testvért. viszont megint lökünk rajta egy nagyot, hogy ő legyen az a bizonyos lucrezia borgia. (+06.05.)

„i’m in a devil’s bed, rufio.”

a becserkészés elmejáték. mint a sakk. de az ember sosem tudja kizárni az érzelmeket. még az olyan látszólag keményszívű gyilkos sem, mint micheletto. láttuk már őt intim helyzetben, de itt érezhetően nagyobb volt a vonzalom, csak nem ez lesz a veszte...? a két borgia-gyermek is próbál játszani, lucrezia talán túl okosnak hiszi magát, még nem látja át a nagyok játszmáját. cesare az apja, a királya és a személyes sértettsége közt őrlődik, néhány elhullott sforza látja ennek kárát. közben lecsap a pápaság legnagyobb átka, giulia farnese továbblép. (azt hittem, hogy leonardo-s napot tarthatok, de még bújtatják a mestert.) (+06.04.)

„ride with me, my bastard army, to the only future allowed us.”

rég volt már, hogy dátumot kötöttek volna az orrunkra (nem nagyon hiányzott mondjuk), de most így tettek, plusz ezzel ismét felvillant egy emlék a történelmi tanulmányainkból, közeleg a bűnbocsánat árulása. de az ereklye-kutatás is jó volt. amihez kapcsolódóan be lehetett hozni a zsidókat is. bevétel mindenáron. így lett volna a francia sereg is milánóval, ám a sforzák már megint gyáván cselekhez folyamodtak. pedig jó lett volna nézni a sokat keményedett cesare-t egy vériszapos küzdelemben. isten segedelmével lesz még alkalom. (ha már a nézésről volt szó, már az előző epizódnál meg akartam jegyezni, hogy mennyire jól néznek ki a vár- és város-falak a totálokon, de a sereg létrehozásával sem vallottak szégyent. remélem hazánkfiai görnyedtek hozzá monitorok előtt hosszú órákon át.) (+06.02.)

„-is it to your satisfaction?

-you are to my satisfaction, madame.”

a szélrózsa irányaiba szóródtak szét a drága borgiá-k, de ügyes írói és rendezői ötletekkel tartják egybe a szálakat. cesare megérkezett avignon-ba, ahol gyakorolhatja a tárgyalás művészetét, de ennyi sármmal és ütőkártyával a zsebében nincs nehéz dolga. vagy a kapós menyasszony-jelöltekkel. lucrezia már sokkal küzdelmesebb úton jár, de erős asszony, sőt, kap maga mellé egy furcsa párt is micheletto személyében, de jól működnek együtt. mérgezésre is volt újra utalás, nem beszélve a gusztustalanság-faktorról. rodrigo-nak jutott a leghálátlanabb szerep -egy őrült nővel való küzdelem. (+06.02.)

„item: twenty-one nuns’ habits, from the carmelite convent in trastevere. item: twenty-one decent prostitutes from the best roman establishments.”

megsárgult papírokon kóborló számok közé vetjük magunkat. ez nem azt jelenti, hogy a sorozat csupán a száraz tényeket közli. sőt. fokozatosan nyert meg magának az epizód. ahogy rodrigo pénz-szerzési céljaira fény derült (ahogy ártatlanul elő tudja adni a kamut...). ahogy a múltheti testvéri szeretetet még nagyon felfordulássá tudták alakítani. ahogy bemutatták, hogy egy szeretkezési jelenet hogy tud egyszerre végtelenül erotikus és mérhetetlenül fájdalmas lenni. ahogy julia farnese terve beérik. ahogy a szexuális támadásra egyből szexuális támadás a válasz. mocskos egy háború ez, és még csak most kezdtünk beléhatolni. (+05.19.)

„one marriage for another.”

egy tábla, rajta nevek, szövetségesek és ellenségek. nincs más dolgunk, mint lökni rajtuk egyet, hogy mozgásba lendüljenek. ez zajlik most a szemünk előtt, mindenki megteszi a maga dolgát, hogy megerősödjön a nagy összecsapás előtt. és közben dobálják a zseniális kétértelmű mondatokat, húzzák ki egymás alól a szőnyeget, hajbókolnak, szervezkednek. erőteljes agymunka ez a hatalmi politika. nem csoda, hogy előtör az emberből az ösztönállat. vágy. egy tiltott gyümölcs. és az elmúlt évek szeretet-teljes évelődése után egyáltalán nem bánjuk a vérfertőzést. mi ez, ha nem az erős írói lelemény megnyilvánulása. (hehe, fenyő ivánkánál erőteljesen meglepődtem, még mondatai is voltak, ügyes ügynöke lehet.) (+05.08.)

„think of rome as a spider’s web, my son. each family has its silken thread attached to an egg that is planted within these walls. (...) and each one of those diaphanous threads go back through their families to the tarantula of forli.”

van, amikor már a címből érzi az ember, hogy jó epizód elé néz. itt sejtetni engedte, hogy rodrigo keményen bosszút áll az álnok kígyókon. akik persze újra fondorlatoskodnak a borgiá-k ellen, gyönyörű adok/kapok lesz ebből az évad folyamán, tisztán látszik már. főleg, hogy egyik fél sem fél radikális eszközökhöz nyúlni. szóval ez a vonal várható volt, erős is volt, de a biztonság kedvéért körbepányvázták nőkkel az építményt. hjaj, lucretia... ahogy telnek az évadok, egyre gyönyörűbb vagy! könnyen bűnbe tudnék esni veled. érted. neil jordan újra köztünk, ez leginkább a fogalmazás milyenségén volt tetten érhető. (+04.28.)

„they settled like crows around me... i heard them... ...praying for my death.”

tudtuk, hogy egy epizódot legalább rá kell majd szánni a cliffhanger feloldására. tudtuk, hogy kemény küzdelem lesz a halál felett. tudtuk, hogy cesare lázas dühvel keresi majd a tetteseket. tudtuk, hogy a keselyűk azonnal körözni kezdenek majd, amint hullaszagra számítanak. de ez a tudás nem számít, mert hangulatosan csinálták végig az agónia perceit, és ezzel a hangulattal bele is lendítettek minket az évad baljós jövőképébe. mindenki a borgiá-k ellen, szép lesz ez, tudhatjuk előre, hogy csaták, cselszövések és torok-vágások várnak ránk, mégis remegve várjuk, hogy megnézhessük. úgyis lesznek előre nem tudható dolgok is (ma például sforza bíboros megkísértése tetszett a legjobban). áldassék az úr neve, hogy újra velünk van ez az erkölcstelen család. (+04.18.)

„with my last strength i damn this unholy pope.”

hát nem lett olyan feelgood a vége, mint az első évadnak... voltak részek, amik várhatóak voltak (az aláírás megszerzése és a megégetés, valamint a mérgezés), hisz' szép egyenes vonalban haladtak eddig is ezek a szálak. de értek így is bőven meglepetések -lucrezia újabb játszadozása (hol van már a pilot-ban látott ártatlan kislány...), a két gyermek apjuk ellen fordulása, rodrigo idegösszeomlása a kis kedvence felett érzett gyászban. megint nem kíméltek sem minket, sem a szereplőket az írók. mikor is lesz jövő tavasz...? (btw, tökéletes finálé -esküvő és temetés...) (**06.21.)

egészséges szintlépést érzek tavalyhoz képest, legalábbis amíg akkor azt mondtam, hogy egész jó, idén minden rész végén úgy álltam fel, hogy kurvajó volt ez is. (gonoszkodó énem azért nem bírja ki, hogy ne szúrja közbe, hogy az évad mintha két részre bomlana, de lehet, hogy ez csak a tudatalatti, hogy látja az ember, hogy neil jordan inkább elment a hülye vámpíros filmjét forgatni 5 rész után...) talán a sztori volt összeszedettebb, vagy a tavalyi alapozás után a kifejtés már könnyebben ment, vagy a karakterek lettek mélyebbek, igazából nem akarom túlmagyarázni, ami jó az jó, és kész. ami látványos volt, hogy több lett a statiszta, hogy nagyobbak a tüzek -merthogy jól átszőtték az évadot a máglyák, átgondoltságot érzek itt is. na, leszívta az agyam ez a meleg, nem csűröm tovább feleslegesen: nagyontetszett. csak így tovább, testvéreim! (jövőre azért több giulia farnese-t kapunk, ugye...?)

„bodies are pulled from the tiber every day.”

huh, ennyi erőteljes jelenetet egy epizódba préselni, mi marad akkor a fináléra? a tűzpróba (és a vele párhuzamos anatéma) hatása maga alá gyűrt egyből az elején, a keresztelő apró vidámságába folyamatos feszültség keveredett, a mérgezős-szál a végkifejlet felé menetel, juan magányos mélyrepülése a mélyponton, fájdalmas drámába csúcsosodik ki a szomorú história. méghogy a böjt után a húsvét egy felszabadító boldog ünnep... (ismét köszönjük az írói kikacsintást, hogy lucrezia a mérgekről kérdezi a bátyját...) (**06.17.)

„it is a game of love- and lust.”

jócskán foglalkozunk a balsikerű ostrom következményeivel. juan egyre lejjebb csúszik, ott a betegsége, a sebe, a hazugságai, az ópium, sok lesz ez neki. cesare szépen tanul bele a hatalmi kavarós játszmába, de az lesz a veszte, hogy jó szíve van. lucrezia simán csak habzsolja az életet, minek is tagadna meg bármilyen finomságot édességekből / férfiakból. a mérgező szál is kezd szépen kiteljesedni. de hol vannak rodrigo csajai? vége lehetne már a nagyböjtnek... (**06.10.)

„my bonfire of the vanities!”

juan visszatért, és hozott magával néhány érdekességet, egy nagy cicát, néhány szivart, katonákat és szifiliszt. bár nem szeretem a karakterét, de azért a gyógyításnál megsajnáltam kicsit, de egyébként sem baj, hogy itt van, jól jön a keménykedése a sorozatnak. igaz, most emberére talált a sforza néniben, aki komolyan állta a lelki hadviselést (mondhatnám, hogy megmutatta, hogy milyen tökös, de ennek pont az ellenkezője igaz...). valahol örülök, hogy nem lett tényleges ostrom (a cím ezt sugallta), a hétfői blackwater után tuti csalódás lett volna, így maradt a szemkinyomás / fejlevágás az erdőben, nem is kell több. inkább maradjanak a hangulatnál és a csípős dumáknál (mindkettőre jó példa a teljes firenze-i szál cesaré-val, machiavelli-vel, az isten-gyerekekkel és a máglyával). (és ha a szemem nem csalt, a lurezia-romantika helyszíne nálunk volt, tatán, a cseke-tó melletti műromoknál. ha ez igaz, akkor erről én miért nem tudtam...?) (**05.30.)

„you are standing too close to the fire, brother savonarola. you may get burned.”

az előző rész végi zúzás következményeivel kezdtük, nyomott a hangulat, ráadásul korgó gyomrú nagyböjt is van, persze, hogy mindenki a morcosabb arcát mutatja. tovább erősítette az epizód átvezető jellegét, hogy a továbbiakban előkészítettünk, még csak indul a konfrontáció a csuhással, valamint a medici-ekkel, lucretia még csak válogat az újdonsült kérői között, della rovere továbbra is csak készül a támadásra (nagyon exponáltuk az elő-kóstoló embert), a határozott nők klubja még csak első győzelmét aratja a bíborosok felett. so, átvezetés, de egy cseppet sem unalmas. az viszont hatalmas eretnekség, hogy nem neil jordan írta az epizódot! (**05.28.)

„a free woman in a man’s world.”

sűrű napok járnak megint a borgia-kompániára. a női szakasz nagyon ügyködik a bíborosok megleckéztetésén, kurvákon át vezet az út. micheletto magánéletet is kapunk, töményen, férfi-szerelemmel. ellensúlynak ott vannak a sforza-nénis, igencsak szexire sikerült szex-jelenetek, határozott ez a nő a politikában és az ágyban egyaránt. della rovere továbbra sem bír magával, de csak én érzem rossz ötletnek, hogy egy borgiát méreggel próbálnak megölni? ...de ez mind semmi! a végén lecsap isten és cesare keze, olyan erős drámát produkálva, hogy benn szorult a levegőm. itt az évad fele, és még nem kellett csalódnom a pajkos papokban. és ezt még fokozzák majd...? (**05.11.)

„let me pray with you. for rain.”

tervek és trükkök százai... öröm nézni, ahogy borsot törnek orrok alá a szép itáliában. az istentől egyre inkább elforduló cesare kemény csapatot gyűjtve maga köré ég a bosszú-vágyában, rodrigo mindenből sikeresen hasznot húz (egyszerre lesz az övé a győzelem, a szövetség, a zsákmány és a punci, mi ez, ha nem isteni gondviselés), a pápai székbe ültetett lucrezia (ez is megérne pár szót azért...) meg a bíborosokat oktatja keményen. aki akar, kössön bele nyugodtan (nem láttuk a csatát, kevés volt a csöcs, gyalázzák istent ezek a mocskos sátán-fiak, stb...), én végig nagyszerűen szórakoztam -megint. (**05.07.)

„a holy trinity of vengeance.”

itáliában vigyázni kell a tetteiddel, mert magas a bosszúálló-kedv. lucreziát nem hagyja nyugodni a szerelme halála, igaz, ezért csak megleckézteti juan-t, de azért az látszik, hogy vigyázni kell majd vele. della rovere titokban szervezkedik, a sforzák meg a fhrancia király nem annyira titokban, egyik sem tanulta még meg, hogy ne húzzon ujjat a borgiákkal, mert túlbuzog bennük az ész. nagyon tetszett cesare ágyú-játéka, csapkodtam is az öklöm a végén. de mondhatjuk az egész epizódra is, hogy nagyon tetszett. (**05.02.)

„what does he know of the lives of the common people of rome?”

még azt mondják, hogy vi. sándor borzasztó pápa volt? mégis foglalkoztatták őt a szegények gondjai, nem csak a nagyhatalmi játszmák. és ez nagy szó, elég csak körülnézni a kettős könyvelést űző bíborosok között. de nem csak őszentségével merülünk alá a mocskos, galambszaros városba, egy kurva is vezetőnkké szegődik. tetszik, hogy neil jordan próbál még erősebb korfestéssel élni idén. kell is neki a jó-pont gyűjtés, mert amúgy gonosz ember, az ifjú szerelmeseknek is csak egy boldog éjszakát engedélyez. de hát róma nem a szerelem városa. az csak a pápának adatik meg -akár egyszerre két nővel is. (**04.20.)

„let rome be full of joy!”

visszatekintő: tavaly ilyenkor, amennyire vártam a sorozatot, annyira csalódtam a nyitó dupla-részben, szegényesnek és vontatottnak éreztem, még a mindig zseniális jeremy irons és a magas csöcsfaktor sem bírtak maradásra. aztán nyáron katedrálist olvastam, és kellett mellé valami, aminek hasonló íze van. és a legnagyobb meglepetésemre elkezdett működni a dolog, barátok lettünk, én és ez az istentelen család. jelen: nagyon vártam a második évadot, és nem okozott csalódást. erős volt a kezdet, a nyitó percekben megvolt a keménység, meglepően sok humorral oldva, plusz a kötelező cicik is bekukkantottak. és szép tempósan haladtunk tovább a többi negyvenöt percen át. kiteljesedni látszik a borgia-uralom, rodrigo még mindig perverz, a testvér-harcból is kisülhet jó, a fhranciák is teszik a dolgukat (őszintén, ki sajnálja a köcsög nápolyi herceget...?), csak lucreziát keveselltem. úgy látszik, idén a statisztákra is több pénz jutott. és az ókori hangulat beemelése is jót tett. na, ennek sok leírt karakternek egy a lényege: jó kis évad elé nézünk. (**04.16.)