soroló

„i’m fbi’s most wanted, so go fuck yourself.”

itt egy szép nagy csomó, tessék ray, old meg, ez a szakmád. és ez nem mehet vérveszteség nélkül, még ha van egy többé-kevésbé működő terved is... persze a lövöldözés nagyon is mellékes dolog (közben ez volt a fejemben: áhh, ray-nek nem lesz baja, ő a címszereplő, uuhh, de baszki, van mellette valaki más is...), a lélek-utazás volt most is a fontosabb. a nagy-beszélgetés apa és fia között. a tengerparti beszélgetés após és meny között. terry és a szerelem. gyönyörűen és okosan megírva, persze. szép nyugvópontot találtak a záráshoz (vártam is, hogy kinek az ötlete volt a kamera-emelés, aztán meglepődtem, hogy michael apted-et szerezték meg), innen jövőre bármi lehet, régi bajok, új problémák. majd csomózgatunk, csomózgatunk. (+10.04.)

minőségi dráma kell? kapcsolj a showtime-ra! most sem kellett csalódni bennük, bár a készítő néni talán átverte őket, és kicsit minket is. amikor először olvastam a szinopszist, örültem, hogy csinálnak egy tökös mr.wolf sorozatot, aki hidegen de lazázva simítja el a hollywood-i mocskot. és kezdetben ezt is kaptam, élveztem is. aztán szép fokozatosan ez a vonal elhalványult, és átmentünk kőkemény realista családi drámába. amivel nincs semmi baj, főleg, ha ilyen színvonalon tálalják fel, csak szokatlan volt egy ilyen léptékű váltás. kevésbé szerethető. a szív helyett a léleknek kellett átvennie a szerepet. egyéb szarságok. emiatt volt az egy hónapos leállásom is, mert ezt a lehúzást nem tudtam bepasszírozni a who-darám zárt világába, és nem azért, mert ne tetszett volna, amit láttam. érdekes lesz jövőre figyelni, hogy milyen arányban keverik majd a koktélt. mert mindig lesz mocsok a california-i tengerparton, és mindig kellenek vérprofik, akik eltakarítják a szart. még ha belül meg is halnak közben kicsinyt...

„-i’m not a violent person.

-no, you just like fucking little kids.”

a sho-nál megtanulták, hogy az utolsó előtti résznél kell elkezdeni learatni az addigi építkezést, akkor kell bevinni egy igazán nagy gyomrost. a csavar az volt benne, hogy nem is onnan jött, amerről számítottunk rá. sőt, még az első öt perc is mást ígért, hiszen mégiscsak egy hollywood-i híresség halálával kéne foglalkozni, de inkább valami sokkal személyesebb pokolba szálltunk alá. valahol ott volt mindig is a háttérben ez a múltbéli fájdalom, csak elnyomtuk, nem törődtünk vele. azért kell a kábel-televíziózás, hogy őszintén be lehessen mutatni egy ilyen (általában eltusolt) szörnyűséget úgy, hogy a jogos bosszú is elégedettséggel tudjon eltölteni, ne legyen bennünk egy szemernyi bűntudat sem. alámerültünk és megtisztultunk. (+10.03.)

„fuck this town. i had to walk at least seven blocks before i could find a store that sold real meat. fucking tofu.”

kemény, alattomos, öv alatti ütések. tudtuk, hogy a két nagyöreg találkozásából jó fog kisülni, de azért csavartak is rajta kicsit. james woods fura ebben a kíméletlen szerepben, de nagyon jó. mickey-t meg nem temethették a gödörbe, az ember nem dobja be az jolly-ját már az első körben. a majdnem apa-gyilkosság lelki háttere is rendben volt, erőteljesen ábrázolódott ray fokozatos széthullása. arról már nem is beszélve, hogy kábéltévé kell ahhoz, hogy komolyan beszéljünk a papi megrontásokról. ...állni kell az ütéseket, be ne dobd a törülközőt! (+10.01.)

„tommy’s in a tuxedo, the he-she’s wearing a full bridal gown. un-fucking-believable.”

sztárok a pácban. hollywood már csak ilyen kemény hely. minden nap rettegésben élhetsz, hogy mikor deríti ki egy zugfirkász vagy egy szövetségi ügynök a legpiszkosabb titkaidat. és minden zugfirkász és szövetségi ügynök retteghet, hogy mikor bukkan fel valaki, akinek nem áll érdekében a titok felderítése. bármilyen módszer megengedett, lehallgatás, zsarolás, baseball-ütő, egykutya, hasson. persze nem csak az álomgyárban van ez így, jöhet az ember boston-ból is, a kíméletlenség nem terület-függő. vagy köthető életkorhoz - és egészségügyi problémákhoz. és tudod mi a zseniális? hogy tudod, hogy túlzás ez a mértékű keménység, amit itt ábrázolnak, mégis elhiszed. (+09.30.)

„i don’t think i could fuck you. you’re too old for me. how about a blow job?”

a nőkkel csak a baj van. tény. rájátszottak a cím kettősségére, mind a két bridget-tel foglalkoztunk, kár, hogy az egyik lázadó tini. bár, ha az epizód-végi tűzszünet megmaradna az apa/lánya vonalon, akkor megbékélnék a mai hisztivel. jól alakították ma a családi dolgokat egyébként, nagyszerű volt a három testvért nézni, ahogy visszaemlékeznek a testvérükre. jó volt a részeg ray és kedves neje esti beszélgetése is, nagyon eleven és hihető. …bár a családon belüli nők talán könnyebben kezelhetőek, egy nagy robbanás után a szeretet segítségével eloszlik a füst. de mi van az épphogy megismert, kis piszkolódásra vágyó hófehér úriasszonyokkal? mert bármilyen keménynek is mutatják magukat, úgyis csak selyem-kesztyűben fogják meg a faszt... (+09.29.)

„’amen, motherfucker.’ i fucking love that line.”

kicsit változtattak a környezeten, lefagyasztották a tökünket, ray leásott az ősi gyökerekig, rituálisan a bordáit törte, csak hogy az apját holtan lássa. és még mindig nem tudunk minden információt. bár már semmin sem lennénk meglepve. a többi donovan-fiú most háttérbe szorult, csak a lányok kaptak több időt a képernyőn, a ’minek’-et most inkább nem hoznám fel... inkább vakítsuk el magunkat hollywood csillogásától! a klasszikus akció-film és a hozzá kapcsolódó stár-kultusz parodizálása jól sikerült, még mickey is őrülten nyalogathatja a száját tőle. amíg utol nem éri a végzete -jaj, megalapoztuk a nagy csatát idevelemostmostmost! (+08.15.)

„ass and mouth, dawg. i protected myself.”

ray ismét alámerül a munkába, de most komolyan, sperma-tolvaj maffia, haver... komoly, ahogy az fbi-jal is újat mernek húzni, vízbe és drogos mámorba lökni az ügynököket (btw, ez utóbbi jól hozta a humor vonalat, ha bekatizom, én is majmocskát szeretnék látni!). család? szarul, köszönik szépen. de addig jó, amíg bunchy kötelezően előforduló zuhanásaival foglalkozunk, mert tudjuk, hogy a lázadó tiniktől jön a tikk meg a zsába. talán a legtökösebb írói húzás a pisztoly elsülése lett volna (bár akkor meg sajnálkoznék, hogy egy ilyen jó karaktert elpazarolni), de ha james woods-nak jó figurát írnak, akkor kiegyezem egy döntetlenben. (+08.09.)

„fuck me, ray. save me, ray.”

van olyan, aki a mulholland drive-ról nem azonnal lynch-re asszociál? ráadásul hiába jön után a reggel, készülődéssel, dugással, a nyomasztás erőteljesen tetten érhető marad. és akkor még hol van a sok probléma, amit ma meg kéne oldani… különböző szálakon függünk, egy kicsit megőrülünk, egy kicsit veszélybe sodor minket egy szöszi, egy kis fúr a bűntudat a munkánk miatt, hát kinek kell az ital? csak a tiniknek ne kéne, sajnos kezdenek belecsúszni a srácok a ’tipikus tini-karakter, csak kliséknek’ feliratú medencébe. nem lehetne a család többi tagjára koncentrálni? lesz ott a környéken elég szar. (+07.31.)

„great kids come from great fucks.”

indításkor eltéveszthettem a fájlt, mert én drámára számítottam, ezt meg végignevettem... és nem csak azért, mert az egész bejegyzést megtölthetném mickey-momentumokkal és dumákkal, hanem mert a szarságok ellenére napfényes volt a hangulata. pedig fontos dolgokról volt itt szó. a lentről feltört népségeket sosem fogja befogadni a kiváltságos nagyarcúak szűk köre. bár nem is értem, hogy miért akarnának egy ilyen közegbe tartozni- oké, értem, akkor vagy valaki la-ben. pedig ray már most is valaki, akinek elég egyetlen tekintet, hogy bárkibe belefagyassza a szart, annak nem kell több reputáció. csak magyarázd el ezt egy feleségnek. family first. csak néha az egyéb ügyek first-ebbek... (+07.28.)

„you take life too fucking serious, ray. smile and the world smiles with you. cry and you cry alone.”

mint egy súlyos kő a mellkasodon, úgy nyom. nem finomkodik. gyermek cserél gazdát pénzért, bűnhődik az egyház a megrontó papokért. lassan kúszik fel rajtad a jeges félelem. és közben mégis mosolyogsz. összetett ember az öreg donovan. a düh egyre feszíti a mellkasodban ketyegő bombát. meg kell tanulni leereszteni a gőzt. sírással. dugással. nyom és feszít. jeges csapásokat mér rád. mégis élvezed. ördögi szórakozás. (+07.22.)

„-met some stand-up fags in prison. good guys, tough guys. if one of your little friends wants to give you a blow job, that’s fine. a mouth is a mouth, but don’t let anyone fuck you in the ass. that’s how you get sick.

-thanks, grandpa.”

azért az jó jel, ha alig várom, hogy valaminek megnézhessem a második részét. és nem is csalódom, most is jó volt elmerülni a világába. jó mélyen belemásztunk a family business-be, john voight minden dumájával, minden nézésével, áhh, nézzétek inkább meg ti is. bírom, hogy az őszinteség és a coolság egyaránt öröklődött a donovan-családban, egyre jobban látszik, hogy ray-nek nincs türelme szarozni, főleg, ha problémákról van szó. viszont nem szívtelen, aki egy ladyboy-nak segít, az nehezen vádolható önzőséggel. (+07.14.)

„suck one cock, you’re a cocksucker for life. get caught with a dead girl, admit to a drug problem, and go to rehab, no problem. crazy town, right?”

mielőtt jöttem volna fel elindítani az epizódot, mesélem a konyhában molyoló jóanyámnak, hogy mit fogok nézni, mondom neki, hálivúdi probléma-megoldóról szól a sorozat, biztos majd halott kurvákat kell eltakarítania. és lőn, egyből az első ügy... könnyen megfogtak már a nyitáskor, jon voight kőkeményen bekezdett, liev schreiber maga a megtestesült kúlság, és persze ez az egész hollywood segglyuk-nézetből perspektíva is baromi érdekes, ezek után nem tudom, mivel tudnák elrontani, hogy ne maradjak. a magán életi nagy zűrből is sok mindent ki lehet hozni, paula malcomson is mindig erős, kár, hogy sokszor nehezen szerethető szerepeket kap, itt sem lesz másképp. a tempóhoz mérten csepegtetik az infókat is, mély és súlyos, ezek jutnak elsőre az ember eszébe. és hogy baromi minőség az egész, dehát ez nem tv, ez showtime (kacsint). (+07.06.)