soroló

„it’s been a long war, it’s been a tough war. you have fought bravely, proudly, for your country. you are a special group who found in one another a bond that exists only in combat among brothers of shared foxholes. held each other in dire moments. have seen death and suffered together. i am proud to have served with each and every one of you. you deserve long and happy lives in peace.”

(◄◄) bátor húzás volt a készítőktől, hogy a fent látható csodás idézetet egy német tábornok szájába adták, ezzel is elismerve azt, hogy harcoltak tisztességes katonák a túloldalon is, akiknek a bajtársiasság ugyanazt jelentette mint bármelyik embernek a szövetséges erőknél. és ahhoz is kellet szerintem némi bátorság, hogy egy háborús eposzt egy ilyen csendes epizóddal zárjanak le, ahol csak szerencsétlen véletlenek folytán sülnek el fegyverek -pedig nagyon is helyes volt, hogy ilyen szép nyugodt tempóban tettük meg az utolsó utunkat a srácokkal, így tudtunk tőlük tisztességgel elbúcsúzni. a gyönyörű tájak is erősítették ezt a szívmelengető hangulatot, főleg miután az ember igazán át tudta érezni a háború végének megkönnyebbülését... egy valóságon alapuló sorozatnál nem maradhatott el a coda sem, hogy megtudjuk, hogy kivel mi történt a háború óta, és örülök, hogy ezt nem klasszikus módon, feliratokkal kaptuk meg, hanem egy vidám pillanat fölé narrálta winters őrnagy a szavakat. ($$12.26.)

nem véletlenül övezi akkora tisztelet a veteránokat szerte a világban... a régebbi sorozatok (újra)nézésénél sokszor akadályként merül fel, hogy túlságosan egy-egy korszak gyermekei, így a jelenkorban már nem tudják azt az élményt nyújtani, mint a készítésükkor -szerintem nagyon ritka lehet az olyan alkotás, ami az évekkel együtt úgy nemesedik, mint egy nagyon drága bor göring pincéjében... de az is lehet, hogy én magam értem meg a sorozathoz, mert tizenévesen csak a látvány meg az akció érdekelt, és a lassabb részeket szívem szerint hanyagoltam volna -most az újranézéskor meg odáig voltam az összes eseménytelen karakter-pillanatért, mert mai fejjel már tudom, hogy ezek adják a lelki támasztékot az összes többi pörgősebb jelenetnek. ezek nélkül csak sisakokat látnánk, nem pedig érző embereket, akiknek a sorsa teljesen behúz minket a történetbe, akik miatt nem csak üres látványosság lesz a produkció. jó érzéssel tölt el, hogy ennyit komolyodtam tizenöt év alatt, így még jobban élvezhettem ezt a fantasztikus mini-sorozatot, mint annak idején. és az a nagy szerencsém, hogy technikailag viszont semmit sem veszített az évek alatt, a mai napig el tud képeszteni a látvány-világával, a harctéri jelenetek hitelességével, a jól kihasznált térhatású hangjaival... biztos vagyok benne, hogy egy-két évtized múlva is ugyanúgy működni fog, ha újra bajtársául akarok majd szegődni ezeknek a fantasztikus embereknek -és biztos vagyok benne, hogy újra (és újra) feléled majd bennem a vágy, hogy így tegyek...

„dragging our asses halfway around the world. interrupting our lives. for what? you ignorant, servile scum! what the fuck are we doing here?”

(◄◄) közeleg a háború vége, már mindenki azt nézi, hogy épségben hazajusson, mások meg jövedelem-forrást látnak a megszerezhető javakban, és a legtöbben már csak a katonát látják az ellenségben, nem a megtestesült gonoszt -de a hangulat inkább morcos, mint reménnyel teli... érdekes ellentmondást sikerült felfedeznem az epizódban, mert amíg az interjúkban arról beszélnek a túlélők, hogy a német katonák is csak szolgálatot teljesítettek, sőt, akár még barátok is lehettek volna, ha másképp hozza a történelem, addig az epizódban a megtalált koncentrációs tábor épp ennek az ellentétét demonstrálja, hogy a németek között igenis voltak megátalkodott állatok, akik ezt az embertelenséget képesek voltak végigcsinálni -vagy akár csak némán eltűrni... hiába ismeri az ember a tényeket már nyolcadikos kora óta, egyszerűen képtelenség feldolgozni ezt a borzalmat, amit a holokausztban elkövettek, és most is kicsit össze tudott törni, ahogy az amerikai katonák szembesültek a kegyetlenséggel, ahogy a kamera végigsvenkkelt azokon az épphogy emberinek látszó összeaszott testeken -pedig pontosan tudtam, hogy ez lesz az epizódban, és fel is készültem rá lelkileg, mert alapvetően sem vagyok jó hangulatban, így számítottam rá, hogy erőt kell majd vennem magamon. (van még egy ellentmondás az epizódban, ami már ifjúként is zavart anno: webster miért felejtett el egyik-napról-a-másikra németül? mert értem, hogy meg akarták mutatni, hogy egy harvard-i úrigyerek is ki tud akadni a háború mocskától, de attól még kiabálhatta volna a szidalmait németül is a velük szemben vonuló legyőzött seregnek...) (hmm, tipikus tom hardy, egy szex-jelenettel kellett neki bemutatkoznia a show-ba...) (szép hosszú snittekből volt összerakva az epizód.) ($$12.26.)

„fifteen men crossing a river to capture prisoners from a german post. getting back safely could be accomplished in 10 minutes. the same mission could be met with disaster, and result in fifteen americans killed or wounded in action.”

(◄◄) néhány nap szünet után egy olyan résszel visszatérni a sorozathoz, amiben egy sokáig kórházban lévő katona visszatér a frontra -ezt szimbolikusnak érzem... ’nemszerettem’ epizódként élt az emlékezetemben ez az epizód, és tényleg kevésbé működik, mint az eddigiek, de lehet hogy csak az a baj, hogy a sokkoló bastogne-i pokol után következik, annak a drámaiságához viszont nem érhetett fel. a fejemben az éjszakai akció maradt meg, pedig viszonylag hamar lezavarják a kém-szerző küldetést -és valahol jó is ez, mert sokkal kaotikusabbra van vágva, mint az eddigiek, nehéz követni, hogy mi történik épp a képen. az epizód nagy részét viszont a karakterek rossz hangulata uralja, és bár kétségtelenül átjön a fronton töltött hosszú idő érzete, azért nehéz azonosulni azzal a negatív hullámmal, ami megcsapja webster-t azért, mert a sérülése miatt nem volt végig az alakulattal. plusz ismét kaptunk egy tapasztalatlan tisztet, aki annyiban különbözik a korábban látott katonaságra alkalmatlan egyedektől, hogy ő tényleg részt akar venni rázósabb helyzetekben, hogy tanuljon. persze az ismeretségi köre nem nagyon hagyja, hogy sokáig koszolja az egyenruhát a közkatonák között... ($$12.26.)

„for some reason, all i could think about. was the fourth of july when i was a kid. i loved to make my own firecrackers, cherry bombs, ladyfingers. i loved to blow up dirt clods and pop bottles. looked forward to it all year. that day, i saw the most awesome display of firepower i’d ever seen.”

 (◄◄) azért is jó, hogy kiemelnek nekünk egy-egy arcot minden epizódban, mert amikor később csak a háttérben tűnik fel az a bizonyos személy, már kötődni fogunk hozzá, hiszen ismerjük őt jól, tudjuk, hogy milyen érzései vannak -most is így éreztem például, amikor a doki beszaladt a képbe egy-egy jelenetben... talán azért is most csapott meg ez a felismerés, mert olyanoktól is búcsúznunk kellett ebben az istenverte erdőben, akik a kezdetektől fogva velünk voltak. és nézőként talán ezért volt ez az egyik legmegterhelőbb epizód, mert valami bennünk is kicsit eltört, ahogy láttuk a leszakadt végtagokkal fekvő ismerőseinket, vagy azokat, akik képtelenek tovább elviselni ezeket a veszteségeket. de lehet, hogy azért tűnik durvának ez a sokkolás, mert koncentráltan kaptuk meg a javát, már félórája ment az epizód, mikor a németek kezdték belőni a srácokat, és elszabadult a pokol... bár a rész első fele sem tűnt unalmasnak, sokat tanulhattunk közben arról, hogy milyenek a jó vezetők a katonaság alsóbb szintjein -és milyen az, amikor valaki csak az előmenetele miatt téblábol a fronton. csak az a baj, hogy az utóbbiak nem csak önmagukra veszélyesek, de a hozzá beosztott emberekre is... (egy narrációval lehet plusz személyes réteget adni a sztorinak, úgyhogy valahol meglepő, hogy csak ritkán használták a sorozatban.) ($$12.21.)

„i need morphine. i need bandages. whatever you got. we got nothing.”

(◄◄) reggelre esett némi hó, ki is mentem elsöpörni a járdáról, csak a kesztyűt felejtettem el felvenni -most itt ülök kipirosodott fagyos kézzel, és átérzem, hogy mit jelenthetett a srácoknak igazán fázni az ardennek-i ellentámadáskor... szerintem jó ötlet volt, hogy minden epizódban változtatjuk a fókusz-pontot, hogy különböző szögekből vizsgáljuk meg a háborút -így nem csak a klasszikus katonák történeteibe mélyedhetünk bele, hanem az olyan különleges személyekébe is, mint a felcserekébe, azaz a harctéri doktorokéba. mert ők azok, akik mindig a saját életüket kockáztatják mások megmentése érdekében. de persze bármennyire is kérgessé válik a lelkük a sok borzalmat látva, nekik is vannak olyan napjaik, amiken nehezen jutnak túl szellemileg... főleg ebben a különleges szituációban volt érdekes a szerepük, amikor egy rossz állapotban lévő sereget kellett ellátniuk elégtelen felszereléssel... örülök, hogy sikerült legalább ennyi romantikát becsempészni a sivító lövedékek alá -nem sok jutott, de szívmelengetőnek érezte az ember, mint egy sisakban főzött rosszízű teát... bár az elején egy kis kéz-fázást hoztam fel példaként, de igazából nem lehet felfogni azt, hogy milyen lehetett a hóban és mínuszokban fagyoskodva arra várni egy sebtében kiásott gödörben, hogy mikor indul meg a német hadsereg feléd... ($$12.21.)

„we’re paratroopers, we’re supposed to be surrounded.”

(◄◄) óh, a szelektív memória -teljesen úgy marad meg bennem ez a rész, hogy winters ül egy asztalnál, és ezen kívül nem sok minden történik, hogy egy kicsit átmeneti jellege van -oké, ez utóbbi igaznak bizonyult, de hogy az hogy eshetett ki, hogy ez rész is tele van akcióval, azt fel nem foghatom... egyébként jól használták ki a választott szerkezeti formát -azaz hogy jelentés-írás közben jönnek elő a flashback-ek, mert így 1. könnyebb áthidalni azt a nagyobb időt, amit lefed ez az epizód, és 2. jobban érződik az, hogy winters százados erősségei igazán a terepen mutatkoznak meg, ahol tökéletes vezetői képességeivel az első sorból irányítja az embereit -de a hadsereg már csak így működik, ha jól teljesítesz, akkor előléptetnek, és ha magasabb rangod lesz, akkor már az íróasztalnál kell bevetned a taktikai képességeidet, nem a harcmezőn... az elmúlt epizódokban a sok szereplő mellett kicsit elsikkadt a kvázi főhősünk, úgyhogy örömteli, hogy újra kiemelték őt, ráadásul nem csak azt nézhettük meg, hogy mennyire bátor és taktikus ember, de azt is, hogy ő is emberből van, így persze megviseli a sok borzalom és öldöklés (lehet hogy szájbarágós az ide kapcsolódó párizsi metrós jelenet, de működik, so...). (hehe, mindig fura jimmy fallon-t színészként látni, annyira megszoktam a late show-s műsorvezetői szerepében.) ($$12.20.)

„the entire european advance has been put on hold for this operation. (...) that could end the war and get us home by christmas.”

(◄◄) azért furán hangzik az, hogy a három hónapja harcoló srácok már veteránnak számítanak, és így kicsit bölcsen, kicsit lenézően tekintenek az újoncokra. azokra a zöldfülüekre, akiknek érezhetően rövidebb volt a kiképzése, mert láthatóan nem csak a tapasztalat hiánya miatt vétenek elemi hibákat... (azért 2001-ben még tényleg nagyon más világ volt színész-szemmel, amikor james mcavoy-nak csak egy egy-epizódos vendégszereplés jutott csak...) a holland helyszín rengeteg olyan jelenetet hozott magával, amik plasztikusan mutatják be egy megszállt terület mindennapjait és felszabadulását, és itt nem csak a kollaboráns nők megbüntetésének sokkjára gondolok, hanem arra a csodás életképre is, amikor egy kisfiú életében először kóstolhat csokoládét... de rövid ideig tart csak az öröm, mert a németek keményen válaszolnak a szövetségesek érkezésére. örömteli, hogy a készítők nem jelentéktelenítették el a kudarcot, sőt a vége-feliratban is komoly mementóként áll a veszteség-lista. a harcok vizuális megjelenítése meg... hát, wow... le a kalappal david nutter előtt (akinek a nevét mindig jó látni, és nem csak a rengeteg pilot-nál, amit életében forgatott), mert magával ragadó, ahogy a tank-csatás, robbanásokkal teli támadást levezényelte. (viszont annak idején emlékszem, hogy túl hosszúnak találtam bull bujkálását, pedig ott sem vagyunk híján a feszültségnek...) ($$12.20.)

„it’s a game, blithe. that’s all. hell, we’re just moving the ball forward one yard at a time. nothing but a game.”

(◄◄) mindig veszélyes dolog egy akarat-gyenge karaktert kiemelni egy katonás környezetben, mert a közönség sokszor nehezen viseli, ha valaki nem hősként viselkedik a csatatéren. pedig igenis érdemes megmutatni, hogy vannak gyávábbak is a hadseregben, vannak olyanok, akiknek idegeit könnyen kikezdi az a sokk-hatás, ami ebben a nyomasztó élet/halál-szituációban éri az embert. és azt mindenkinek be kell látnia, hogy a sorozat írói jól nyúltak ehhez az embertípushoz blithe közlegénnyel, bár kétségtelenül szokatlan ez a tűnődő csendes katona az őrület közepén -ráadásul egy gonosz coda-t is tettek a története végére, hiszen a magában bátorságot találó katona veszte épp az újonnan megtalált bátorsága lesz... most lett igazán komoly erőpróbának kitéve az easy-század, úgyhogy nem véletlen, hogy az idegi problémák most is jöttek elő történet-szálként -de jól érzékelhető volt a habitusok közti különbség, azok a katonák között, akik nyugodtan alszanak egy kiásott lyukban is, egy bokorra az ellenségtől, míg mások rémülten döfik oldalba a bajtársaikat is szuronyukkal, ha elveszítik a fonalat... nem hiszem, hogy ecsetelnem kéne, hogy az epizódból csak a csata-jelenetek maradtak meg igazán a fejemben a korábbi nézésből -leginkább az a jelenet, amikor egy tank keresztül megy egy katona fején, azt azóta is szoktam emlegetni, mint az ifjúkori sorozataim legdurvább pillanatát... ($$12.18.)

„we’re not lost, private. we’re in normandy.”

(◄◄) azt hiszem ennél jobban nem lehet berántani az embert a háború őrületébe... pedig úgy emlékszem, hogy tiniként annyira nem örültem, hogy így kell kapkodnia a nézőnek a fejét a repülőgépes nyitányban, de most már jobban tudom értékelni ezt a rendezési formát. de az epizód későbbi részében is nagyon tud működni, ahogy az első éles bevetésen sok kézi-kamerás snittel visznek be minket az akció közepébe (és a vágással is nagyon ügyesen játszanak, ahogy vegyítik a hosszú és rövid snitteket). és persze érezzük a (ryan-közlegény-es) spielberg-i hatást, de azért szerencsére nem üres iparos másolat csupán az epizód... az első részben a kiképzést keménynek érezhettük, de csak most szembesülhettünk igazán azzal, hogy mennyire kemény is a háborús lét, ahol az ügyességnek és a szerencsének a jól vegyített kombinációja szükséges ahhoz, hogy élve kijuss a rázós szituációkból -lehetőleg seggbe-lövés nélkül... és már most érződik a lelki megterhelés is, hiszen mégiscsak emberéletek elvételéről szól ez az egész mocskos háború... szerintem jó ötlet volt, hogy minden részben kiemelkedik egy-egy karakter a sokaságból, ma winters hadnagy nimbuszát emeltük magasra -és persze volt egy arc mellette, akire azért fókuszáltunk, hogy az elvesztése rádöbbentsen minket az esendőségre (andrew scott-ot mindig fura látni az őrült moriarty-s mosolya nélkül). ($$12.15.)

„three miles up, three miles down. hi-yo, silver!”

(◄◄) emlékszem mekkora dolog volt tizenöt évvel ezelőtt, amikor az hbo bemutatta ezt a mini-sorozatot. zengett a sajtó steven spielberg és tom hanks nevétől, a ráköltött 120 millió dollárról, meg a nagyon komolyan vett hitelességről, a vizuális trükkök kimunkáltságáról. úgyhogy alig vártam világháború-fanatikusként, hogy megnézhessem, izzítottam is minden héten a videómagnómat a felvételre... arra is emlékszem, hogy hangsúlyozták, hogy az első héten két epizódot adnak egymás után -gondolom azért született ez a döntés, mert féltek, hogy az alapozó nyitány miatt elmenekülnek azok, akiknek a háborús alkotások kizárólag a robbanások és a vér miatt érdekesek. és ifjúként én is könnyen estem ebbe a hibába, a későbbi lassabb részeknél voltak is szenvedéseim, de azokat majd előhozom akkor, amikor odaérünk... de valószínűleg ez a pilot már akkor is tetszett, vagy legalábbis be tudott rántani a sárba a srácok mellé -és pont ezért volt jó ötlet egy egész epizódot rászánni a kiképzésre, mert így jól össze lehet rázódni a sok karakterrel, már most ki tud alakulni némi kötődés feléjük. mert oké, hogy sokan vannak, de a fontosabb arcokra jut egy-egy emlékezetes pillanat. óh, arcok... mai szemmel már durva látni, hogy mennyi ismerős arc van az álca-festék alatt, mosolyogva veszi tudomásul az ember, hogy akár aktuális világsztárok is itt kezdték a karrierjüket (michael fassbender-t pl. egy snittből ki lehetett szúrni), de a többséget legalább a tévében lehet látni manapság is. és milyen vicces, hogy akkoriban az volt a legnagyobb szó, hogy david schwimmer a friends-béli bohóckodás után itt komoly szerepet vállalt... örülök, hogy ismétlésre adtam a fejem (régi tervet pipálok most ki ezzel), mert hiába vésődött be egy csomó momentum anno, most is ugyanolyan izgalmas háborúba indulni az easy századdal, mint az első nézéskor. csak szerencsére már érettebb vagyok, és jobban értékelem a karakter-drámát, nem csak a robbanásokat és a vért várom... (de durván ki voltak lúgozva a színek az angliai részeknél -ezt gondolom a régi háborús filmek hommage-ának szánták...) ($$12.14.)

„i think it was john lennon who said 'life is what happens when you're making other plans'. that's how i feel. though he also said, 'i am the walrus, i am the eggman', so i don't know what to believe!”

mindenkiből megalkuvó lesz egyszer... azt sejtettük, hogy david brent 'ti vagytok a családom, mindent megteszek értetek!' dumája csak addig fog tartani, amíg valaki több pénzt (és hatalmat) ígér neki. de hogy tim barátunk is ilyen elvtelen legyen, hogy az álmait feladja egy kis előléptetésért... so, a rész elején még azt hittem, hogy a következő szezonra komoly változásokat akarnak, de aztán a (minden idők legkiábrándítóbb) vállalati buli(ja) alatt visszacsináltak mindent. ($$01.03.)

ahogy a pilot-nál írtam, ki voltam éhezve egy kis gervais/merchant ciki-humorra, arra viszont az évad közben jöttem rá, hogy csak kis adagokban vagyok képes fogyasztani a kényelmetlen helyzeteket (ez azért fura, mert az extras-t annak idején két-három nap alatt daráltam le. öregszem valószínűleg, érzékenyebb már a szívem...). szóval nem arról van szó, hogy ne élveztem volna ezt az irodai ámokfutást, mert nagyon is jól szórakoztam, voltak igen komoly felröhögéseim, amiket a 'naneeee!' felkiáltás előzött meg, de fél óra után telítődtem is. vagy csak nem bírtam volna többet egy légtérben ezzel a sok idiótával, élükön a lehető legrosszabb főnökkel, akit csak irodában dolgozó ember el tud maga fölé képzelni. (hiányérzet esetén olvasd ezt el!)

„who's to say that hiring staff won't save money in the long run? does a struggling salesman start turning up on a bicycle? no. he turns up in a newer car. perception, yeah? they've got to trust me. i'm taking them into battle, and i'm doing my own stapling. a sergeant major spends his time training his men to be killers. he doesn't polish his own boots. he probably does polish his own boots, but, you know, that doesn't mean... it doesn't mean i have to do my own filing.”

...de tényleg minden férfi elveszíti az eszét, ha egy nő kerül a közelébe...? most kezdtem igazán sajnálni a csajokat, ahogy láttam, ahogy ez a sok vadbarom egy ütvefúró kecsességével próbálkozik náluk. de egy irodában az sem jó, ha csak 'majdnem' lett valami egy kapcsolatból, mert csak kínosságot szül. mint az is, ha egy csapat angol elmegy a kisváros majdnem egyetlen szórakozóhelyére... ($$01.02.)

„a spaceman came down to answer some things / the world gathered round from paupers to kings / i’ll answer your questions, i’ll answer them true / i’ll show you the way, you know what to do / who is wrong and who is right? yellow, brown, black or white / the spaceman he answered, you no longer mind / i’ve opened your eyes, you’re now colour-blind”

azonnal akarok egy david brent albumot! david bowie találkozik elton john-nal egy country-földön, csodálatos! ...én még a munkavédelmi oktatást is nehezen viseltem a cégnél, úgyhogy egy ilyen csapatépítő tréninget egyenesen elviselhetetlennek tartanék, főleg, ha régi videót és írásvetítőt is hozna az oktató, aki persze nem igazán jut szóhoz a borzasztó főnök miatt. (és ehh, már beleéltem magam a dawn+tim love-ba...) ($12.30.)

„yeah, there are limits to my comedy, there are things i would never laugh at. um... the handicapped... because there’s nothing funny about them. or any deformity. yeah? it’s like when you see someone look at a little handicapped and go, ’oh, look at him. he’s not able-bodied. i am. i’m prejudiced.’ yeah? well, at least the little handicapped fella is able-minded. unless he’s not. it’s difficult to tell with the wheelchair ones.”

ha megérteném, hogy miért mindig a legbutábbaknak és a legkevésbé vicceseknek van a legnagyobb arcuk, akkor meglenne az élet értelme, azt hiszem. viszont néha ők is be tudnak találni valami poénnal -mondjuk ha egy hatalmas felfújható műpénisszel eljátszanak egy dalek-et... ($12.29.)

„when people say ’would you rather be thought of as a funny man or a great boss?’, my answer’s the same to me, they’re not mutually exclusive. there’s a weight of intellect behind my comedy. yeah? if you were to ask me to name three geniuses, i probably wouldn't say einstein, newton... you know. i'd go milligan, cleese, everett."

a munkahelyeken mindig lesznek gender-problémák... mert mindenki be akar majd vágódni az új csajnál, a pasik nem fogják tudni elviselni, hogy ne süssenek el néhány illetlen malac-viccet -főleg, ha maga a főnök is hajlamos ilyesmire... (szürreális a munkahelyen nézni a sorozatot…) ($12.27.)

„people say i’m the best boss. they go, ’we’ve never worked in a place like this’. ’you’re such a laugh. you get the best out of us’. and i go... c’est la vie. if that’s true, excellent.”

ki voltam éhezve valami ricky gervais hülyeségre, aztán eszembe jutott, hogy még soha nem mentem vissza az origóhoz, azaz még kimaradt (a) the office. nem hiszem, hogy kevésbé lesz így érdekes és értékes, hogy nekem nem ez volt az első kalandom a gervais/merchant univerzumban, bár így inkább csak ésszel tudom majd felfogni, hogy mekkorát szólhatott annak idején, és nem érezhetem teljes szívből a wow-t. mert megszoktam és megszerettem már a kínos humort, és az ál-doku-stílust is láthattam és megszerethettem számos helyen. de jó látni, hogy tizenöt éve mennyire elkapták egyből a srácok az egészet, már itt el mertek menni olyan fokú cikibe, amitől az ember röhögve vakarózik (a csúcspont persze a kamu kirúgás a sírással és zavart motyogással), és már a kamerába nézések is pont olyan szúrósak, mint később. de könnyen lehet, hogy egyvalamivel már egyből az elején elérték a polc legtetejét: talán még senki sem hozott ekkora faszt a képernyőre, mint ricky david brent-tel, minden idők legrosszabb főnökével. ($12.26.)