soroló

„love is awful! it’s painful. it’s frightening. makes you doubt yourself, judge yourself. distance yourself from the other people in your life. make you selfish. makes you creepy! makes you obsessed with your hair. makes you cruel! makes you say and do things you never thought you would do!”

phoebe waller-bridge sem bírt ellenállni a legalapvetőbb sorozat-készítői húzásnak: hogy egy esküvőre húzza fel az évada fináléját... de végülis érthető, mert az ilyen családi események tömve vannak érzelmekkel, és most szükségünk volt egy helyre, hogy a karaktereinkben tomboló érzelmek kiömölhessenek valahova. ilyenkor az ember könnyebben kimondja a nagy szavakat, tesz lépéseket egy boldogabb élet reményében... hogy valakinek még tovább kell keresnie a boldogságot? az élet igazságtalannak tűnik sokszor, pedig lehet hogy csak később adja át a jutalmunkat... (×04.20.)

nézőként nem szabad sürgetnünk a szerzői sorozatok készítőit, még ha kínzónak hosszúnak is érződik egy-egy alkotásnál a hosszabb szünet -bizony ki kell várni, amíg megjön az írói ihlet, főleg ha az író úgy érzi, hogy komoly lelki változásokon esett át az elmúlt időszakban... mert érezhetően phoebe waller-bridge egy érettebb második évadot akart kiadni a kezei közül, ahol az általa alakított hősnő is kicsit komolyabban áll az élethez, és bár még mindig nem lépett túl a gyász különböző fázisain, a felületes kapcsolatoknál már többre vágyik. és a legnagyobb drámája az, hogy megtalálja a tökéletes párt magának, akinek csak egyetlen végzetes hibája van: hogy nem lehet az övé... talán kevésbé volt élvezetes ez a kör, mint az első (de lehet hogy csak a folyton visszatérő drámai kórusmű dobott ki mindig a vigyorgós hangulatból), viszont nem félt mélyebbre menni, akár megrendítő módon kapargatni az élet alapvető kérdéseit is, és ezt nagyon tudom értékelni. (bár phoebe elköszönt tőlünk a végén, még nincs erőm megszakítani vele minden kapcsolatot azzal, hogy megírom a sorozat mementóját -meg egyébként is, azt nyilatkozta, hogy ötven évesen lehet hogy folytatja még a show-t, úgyhogy én még reménykedem...)

„hair is everything. we wish it wasn’t, so we could actually think about something else occasionally, but it is. it’s the difference between a good day and a bad day. we’re meant to think that it’s a symbol of power, that it’s a symbol of fertility.”

az élet egy soha le nem lassuló krízis-kezelés, de hősnőnk életében most igencsak összejöttek a dolgok -és nem csak a saját problémáit kell kezelnie (a szívét válassza vagy az orgazmusait), de még a nővére legkomolyabb drámájával is meg kell küzdenie, azaz fel kell vennie a harcot a fodrászánál... most pont megfelelő arányban voltak kikönnyítve a feszült pillanatok, hogy igazán élvezetes legyen a végeredmény... (×04.20.)

„with all the love i have for her. i don’t know where to put it now.”

érdekes ellentét feszül aközött, ahogy hősnőnk megnyílik nekünk, és ahogy bezárkózik az atya előtt -és csodálatosan működik, ahogy ezt feloldja ms.waller-bridge a gyóntatós jelenettel, ahol végre ki tudja mondani a hétköznapi bűneit (de a legnagyobb titkaihoz még ott sincs bátorsága) (nagyon erős volt, hogy végig rajta volt a kamera, amikor felszínre tört a lelke, szerintem ezzel a jelenettel bejelentkezett az összes elérhető emmy-re)... meglehetősen borongós epizód volt ez, ahol azért az áhítatot megtörte egy cicis poén, és ahol a temetésen mindenki egy kivirult szép arccal volt elfoglalva. de muszáj mindig egy kis fun-t csempészni az életünk legkomolyabb perceibe is... (×04.20.)

„celibacy is a lot less complicated than romantic relationships.”

jól jött egy idősebb hang, aki egy új perspektívát hozott, hogy hősnőnk kicsit másképp nézze a világot -és ehhez a lelkesedésemhez kellett kristin scott thomas érett játéka is (és igen, be kellett volna vállalni az affért egy ilyen beszélgetés után)... de jól alakul az atyával is a kapcsolat, ott a fizikai vonzalomból adódó feszültség a felszínen, de ennek ellenére jól meg tudják vitatni a szemléletükből adódó nézet-különbségeket is... a claire-el való viszonyt is mindig érdekes látni, ahogy a tesó hozza a rá jellemző passzív-agresszív hozzáállást, ahogy a mosoly alatt robbanni készül -és nem is húga által generált hülyeségek miatt, csak úgy általában feszül be mindenen, és aztán úgy robban, hogy abba a testvéri kapcsolat is belerokkanhat... (hmm, az atya az első, akinek feltűnt, hogy a hősnőnk kibeszél hozzánk -ennek még lesz jelentősége a végére, ugye...?) (×04.17.)

„just a girl with no friends and an empty heart”

furcsa ez a felvett új irány isten felkent emberével, ahogy rendre megszólalnak a vallásos énekeket zengő kórusok -vagy hogy hősnőnk távol tartja magát a szextől (mert abból csak baj származik), és az önként vállalt önmegtartóztatása alatt pont egy olyanhoz kezd vonzódni, akinek a munkaköri leírásában is benne van az önmegtartóztatás (btw, soha nem gondoltam arra, hogy angliában az anglikán egyház mellett a katolikus is jelen van)... a magánéleti botladozás közben átesünk pár kínos találkozáson és egy kínosan vicces festészeti ülésen is... (×04.17.)

„just get your hands off my miscarriage!”

gyors vágások, elharapott félmondatok, mintha phoebe waller-bridge is érezné, hogy szorítja az idő ebben a szűk hat epizódban -de aztán értelmet nyer a koncepció, ahogy fejlődik fel egyre a kínos családi vacsora, hogy a végén robban az addig gyűjtögetett feszültség (ugyanez igaz hősnőnkre is, aki szándékosan visszafogja magát, nem szól be, kényszeredetten mosolyog az összes hülyeségre, de aztán van egy pont, amikor ki kell törnie)... fájdalmasan hosszú volt a szünet a két évad között (le is kellett tolnom az első adagot újra múlt héten, hogy felfrissítsem az élményt), de nem igazán változott semmi, még mindig szórakoztató, még mindig mer kínos lenni, és még mindig képes hasba-rúgni a legváratlanabb pillanatokban... (×04.16.)

„there’s always a stage when someone’s falling in love with you that they lose their erection. they get confused, they panic, the stakes get too high, the blood rushes from their dick to their heart. and everything is fucked.”

milyennek kell lennie egy vígjáték fináléjának? hát természetesen depresszíven drámainak... de ez itt így volt rendben, mert most jött el az ideje annak, hogy hősnőnket betemesse az összes szar (és hogy összerakjuk végre a barátnője teljes sztoriját a flashback-töredékekből). de azért persze lehetett mosolyogni a szex-kiállításon (ami pont olyan ízléstelen volt, mint amire számítani lehetett), és szerencsére azért annyi engedményt kaptunk, hogy a legmélyebb pont után az utolsó pillanatban kisüthetett a nap. (#01.05.)

ritka az olyan eset, amikor két perc alatt beleszeretsz egy sorozat főszereplő(nő)jébe, és onnan menthetetlenül rózsaszín ködön át nézed az egész szériát -és phoebe waller-bridge-nek nem is kell erőlködnie ezért, elég volt csak az, hogy kibeszél hozzám a kamerába, miközben seggbe dugja egy kvázi idegen... viccelek, de tényleg van valami ebben a csajban, ami megbabonázott, imádom a hangját, a grimaszait -és persze azt is, ahogy megírta saját magának ezt a karaktert, ahogy cinikus beszólásaival még szerethetőbbé tette, és ahogy cifra káosszal maga körül a környezetét is érdekessé tette... ügyesen kétarcú a sorozat, mert amíg a kamerába kiszólások miatt kicsit irodalmi (avagy színpadias) lesz a show, addig szituációk viszont nagyon is realistán természetesek. és ennek a tetejébe jön a bájossága, a sokszor angolosan cikibe boruló humora és a jól elhelyezett drámai pontjai. úúúúúúgy utálom, hogy ezek a fránya britek ilyen rövidke évadokban gondolkoznak, ebből el tudtam volna most viselni sokkal-sokkal többet is...

„i’ve taken a photo of my naked body every year for the past 30 years.”

lehet-e kínos viccet csinálni a mellrák-szűrésből? persze, főleg ha ez a kínosság jó alapot szolgáltat a későbbi perceknek, ahol egy közös nap eltöltését láthatjuk a tesóval, az apuval, a gonosz mostohával, a seggbebaszós sráccal és egy szökésre hajlamos macskával... és tényleg ultra-cikire sikerült ez a halott-anyu tiszteletére rendezett megemlékezés, te nézőként is erősen feszengsz -és imádod az egészet... (#01.05.)

„if you want to have a wank, i can give you some space.”

a helyszín-választás kihathat egy sorozat szerkezetére? csak mert egy olyan helyen jártunk, ahol vissza kell fogni a kimondott szavakat, és itt hősnőnk felénk is majdnem teljesen megnémult... egyébként az ilyen önmagunk keresésére szolgáló pénzlehúzások (áthúz) zen-tanfolyamok mindig jó táptalajok a sorozatoknál, mert lehet élcelődni ezeknek a helyeknek a túlzásain, plusz el lehet érni, hogy itt elszeparálva a világtól tényleg magukba szálljanak a karakterek -és ez utóbbi itt is jól sikerült, lementünk a lélek mélyére, a humor sem lehetett már többé a menedékünk. fájni fáj, de ezek után szépen fog gyógyulni... (#01.04.)

„i don’t carry a vagina around with me, that would be way too provocative.”

mint egy éhes keselyű, ott köröz a halál a sorozat körül, és egyre lejjebb ereszkedik... mert lehet itt mókázni meg a cinikusan beszólogatni, de hősnőnk igen hamar meg fog zuhanni az elnyomott gyászában -lásd már ma is a cipőboltból való kirohanást. vagy a temetőben joggingolást... közben a családi vonal is erősödik, és ebben jó partner a sógort játszó brett gelman, aki szokása szerint benne van minden marhaságban (magassarkúban rohangálni az utcán, pl), de azért egy csipetnyi dráma is ott pislákol a szerepében... (azért a kedvenc jelenet megint a szexhez volt köthető, illetve egy szex-shopba betévedt zavarban lévő sráchoz...) (#01.03.)

„i’m not obsessed with sex, i just can’t stop thinking about it. the performance of it. the awkwardness of it. the drama of it. the moment you realise someone wants your body.”

hagyjuk is kicsit az érzelmeket, menjünk rá inkább a testiségre, cicázzunk a férfiak, és ne bújunk el a testnedvek elől sem... london-nak az a környéke ez, ahol a test-kultuszt magas szinten űzik, ahol a férfiak magukról raknak ki portrét a falra, és a nők két jógázás között azon elmélkednek, hogy a gyerekszülés mennyire tönkretenné a tökéletes alakjukat... hát csoda, hogy a kismellű csajoknak kompenzálniuk kell egy rakás pasival...? (#01.02.)

(hello 2017! a hagyományok szerint az esztendő első napján be kell próbálni egy új sorozatot, úgyhogy tessék-csak-tessék, itt az év első kritikája!)

„i have a horrible feeling that i’m a greedy, perverted, selfish, apathetic, cynical, depraved, morally bankrupt woman, who can’t even call herself a feminist.”

cseppet sem természetes az a mozgóképes alkotásokban, ha egy szereplő megtöri a negyedik falat, és kibeszél a nézőközönségéhez, de mégis a legtöbb esetben működik ez a technika, így nagyon sokan szeretik ezt a gimmick-et -köztük én is. mert intimebb lesz tőle a légkör, ha hősünk/hősnőnk bevon minket a gondolataiba, kicsit az olvasás felé visz el az élmény, ahol jobban lehet közölni azt, hogy mi jár a karakter fejében, mint egy filmben vagy sorozatban. ebben a show-ban elmondhatjuk, hogy a lehető legintimebb közelségbe kerülhetünk ezzel a módszerrel a narrátorunkhoz, szó szerint intim közelségbe, mert még szex közben is kommentálja nekünk az eseményeket. oh, és mennyire imádtam, hogy nincs tabu-téma, ami ne kerülhetne szóba, legyen az a részegen engedett anál vagy egy obama interjúra való maszturbálás... azért is jó ez a közelség, mert körülbelül kettő perc kell, hogy beleszeressünk hősnőnk személyiségébe, és abba az esetlen zűrzavarba, amit az életének hív (angol sorozat, úgyhogy a kínos humor sem hiányozhatott a palettáról). azt kicsit sajnálhatom, hogy két ajánlót olvastam a sorozatról, az egyikből megtudtam, hogy a pilot végén van egy csavar, a másikban meg a drámai háttér-történetet lőtték el, úgyhogy össze tudtam rakni, hogy mi lesz az epizód vége. de igazából ez nem számít, mert így is imádtam minden percét. (#01.01.)