„-if i’m being anybody, i’m being paul ’cause i got lots of marketing ideas, and i play every instrument in the band. i’m showing some leadership qualities, love.
-so you’re paul mccartney? which makes me john lennon.”
vessünk számot: már a bukósisakos egyezkedés is vicces volt, de aztán betoppant rob morrow, és olyan vibe-ot hozott magával, amit nem lehetett nem imádni, tette-vette magát, majd jött a karaktere esszenciája, a bandán belüli zavar-keltés, ördögi módon (nem beszélve az alaszkás reunion öröméről). ($10.04.)
könnyű a rock-zenei közeggel lenyűgözni, úgyhogy ha innen nézzük, nem volt nehéz dolga denis leary-éknek, hogy megfogjanak. de szerencsére sokkal többet nyújtottak annál, mint hogy bemutatnak néhány rock-klisét, aztán mennek a kasszához. mert persze ezek a klisék itt voltak és kifordultak önmagukból, de körül voltak véve egy rakás szerethető lüke karakterrel és annyi poénnal és popkult-utalással, amit csak bele lehetett préselni 22 percbe (+ egész jó dalokat is sikerült írni, amik mellé nagy pluszpont jár, hogy élőben fel is játszották őket). ha volt valami az elmúlt hetekben, amiről midig előre tudtam, hogy jót fogok röhögni, akkor az ez volt. nagyontetszett.