soroló

„nobody ever said being honest would be painless.”

azért látszik, hogy mennyire sokfelé volt idén a család, fiona is alig bírja követni a sok drámát a testvérei körül... annak ellenére, hogy még esküvőt is kaptunk, nem igazán volt finálé-érzete az epizódnak -oké, carl eljutott abba a kurva katonai suliba, fi lerendezte végre a foglalóit (kifüstöléssel, a.k.a. gallagher-módszerrel), és lip is eljuthatott egy megnyugtató pontra az életében. oké, beszéljünk lip-ről, mert örülök annak, ahová vezették a srácot, sok évnyi elúszás és megúszás után jó látni, hogy nem csak hogy nem esik vissza a pia bűvöletébe, de talán arról a rossz szokásáról is sikerül lemondania, hogy a farka után menjen... és igazság szerint ez volt a legnagyobb félelmem az egész epizódon át, hogy a szépen építgetett előrelépéseket visszacsinálják, hogy fiona feladja az épületét és visszakullog a gallagher-házba, hogy lip lelkiismeretből lemegy kutyába, és nem keresi tovább a (tiszta) önmagát, de szerencsére john wells-ék is belátták, hogy nem baj az, ha ennyi idő után tesznek pár lépést előre. elég az, ha frank-et visszafordítják anyaszomorítónak, bár a szent változata is hordozott magában kellő humor-forrást... (##01.29.)

az első években rettegve néztem minden epizódot, mert nem akartam a szörnyűségeket, amik gallagher-ékkel történnek, aztán beállt a sorozat az ’egy-kis-lazaság-egy-kis-dráma’ sormintára, idén meg mintha még egy kicsit puhultunk volna -de eszem ágában sincs azért panaszkodni, mert csak kicsit csapkodták az arcomat, hogy nem görcsölt minden-egyes-kibaszott-percben a gyomrom... lip körül azért legyeskedett a dráma, és talán az ő koherensen épített sober-szála tetszett leginkább idén -és nem véletlen, hogy ki tudom őt emelni a többiek közül, mert annyira külön mozogtak gallagher-ék idén (mondjuk abban nem volt köszönet, ha összeértek a szálaik, lásd fiona és ian beef-elős hülyeségét, az egyetlen részt, amiért nem igazán voltam oda). szóval úgy ellötyögtünk idén (is) tizenkét órát gallagher-ékkel, nem fájt, sőt jólesett belesni megint az életükbe -és nem csak megszokásból, hanem úgy igazán szívből, kötelezően a hét elején.

„being poor isn’t a sin. it just sucks, am i right?”

ha meg is fordul a fejedben néha, hogy elvetik a sulykot, hogy túl messzire mennek, akkor mindig eszedbe jut, hogy hé!, ez a shameless, itt semmit sem szabad komolyan venni, és egyébként is, sosem voltak határok a sorozatban... szóval miért ne veszíthetné el egy tizenéves kislány három lábujját egy hülyeség miatt -no meg azért, mert nem engedheti meg magának a műtétet... miért ne lehetne egy gazdag tinilány mániája, hogy snapchat-en mutassa meg a város mindennapi nyomorát -a saját idétlen vigyorával az előtérben... miért ne tisztelhetnének áhítattal valakit a kirekesztettek, ha azt látják, hogy testileg lelkileg kiáll értük -valószínűleg életükben először... miért ne lehetne radikális módszereket bevetni, ha érvényesíteni akarjuk a törvényes jogunkat -és meg akarjuk menteni a kutyánkat... miért ne lehetne ismét húgyszagú kritikával illetni az amerikai szociális rendszer visszásságait -’inkább dolgozz a halálodig vagy légy simlis, mert nyugdíjad úgysem lesz’ jeligére... és végül, miért ne lehetne bevállalni néhány pofont, hogy azzal örömet okozz valakinek, aki fontos neked -még akkor is, ha egy igencsak ellentmondásos viszonyrendszer közepén éled az életed... (##01.22.)

„just a queer religious rebellion led by your gay brother. no biggie.”

amennyire rettegtem régen attól, hogy valami komoly (lelki) sérülés éri gallagher-éket, most azt éreztem eddig az évad során, hogy nem szúrnak eléggé mélyre a drámával -ezért csapott meg talán annyira, amikor lip szembesült a barátja halálával (vagy mert az ügyeletes tiszt olyan szenvtelen, bürokratikus hangon közölte azt). ezután szív-sajogva követhettük őt végig a gyász összes fázisán (megzuhanástól a dühöngésen át a lenyugvásig) (mosolyra húzódott a szám a nagy szomorkodásban azon, hogy fiona dourif-ot a hangja alapján ismertem fel, mert nem volt olyan piszkos az arca, mint a dirkgently-ben)... de gallagher-ék mindig is a nagy szívükről voltak híresek, fiona is ennek lesz az áldozata -már megint... pedig már olyan szépen haladt előre az úton, saját lakás, orgazmus elérésére alkalmas, izgalmas pasi, be kellett ütnie a krachnak... ian is a szívéből él, meg persze abból, hogy karizmatikus jelenség, nagyon érdekel, hogy hova futtatják ki a kvázi szektás sztoriját... ha nem a szívük viszi előre gallagher-éket, akkor a pénztárcájuk, ezt frank-től örökölték, tudjuk jól, de most szegény debbie (lába) bánja ezt igazán... carl valahol félúton van idén, mert én elhiszem, hogy szerelmes az őrült szöszibe, ugyanakkor a gazdagsága is vonzó lehet a számára... (##01.15.)

„you can’t fix everything.”

nagy a jövés/menés a gallagher-házban, ahogy az epizódban is elhangzik, tényleg mindegyikük ilyen-olyan kapcsolatban van épp’ (oké, liam még nem visz haza csajokat). persze szokás szerint lip bonyolítja túl leginkább a dolgokat, a tetkós csajjal is többet akarna, ugyanakkor belemegy a szívösszetörés után szexbe az exével is -szegény srác, amekkora szíve és agya van, pont annyira gondolkozik kizárólag a farkával... ian-ék egész jól megvannak a barátjával, és nagyon tudok örülni annak, hogy a srác új célt kapott fiona baszogatása helyett, és jól is áll neki a meleg próféta szerepe... carl barátnője szórakoztatóan idegesítő, főleg az vicces, hogy a mindig kemény srác milyen töketlen tud lenni mellette... fiona körül továbbra is zavaros a levegő az ír pasassal -vagy legalábbis mindenképpen szembemegy a konvenciókkal, ha az exeid közé viszed a potenciális barátnődet... ha átnézünk a szomszédba, akkor azt vehetjük észre, hogy az eddig viccnek szánt kev dominanciát hirtelen komolyba fordították, ahogy kimondatták svetlana-val azt, hogy lehet hogy már nem kurva, mint régen, mégis úgy bánik vele mindenki -így omlik össze egy amerikai álom... bezzeg frank még élteti a tökéletlen országát, főleg miután kikergették kanadából... (##01.10.)

„the canucks can be a boring people, but every now and again, mother canada spits out a halfway decent talent like bill shatner, celine dion, pamela anderson, justin bieber.”

szerintem nem sokszor volt még olyan a sorozat-történelemben, amikor egy rendezőnő saját magát vetkőztette le egy epizódhoz -de emmy rossum gond nélkül megcsinálta ezt. vicces is lehetett, amikor elhangzott, hogy ’akkor a kamerát letesszük ide, én ledobom a textilt, ééééééés action!’... (plusz ne feledjük a szexi-táncot sem későbbről, amit alsóneműben és pamut-zokniban lejtett el a direktor-nő!) a gallagher-házban a szokásos káosz uralkodik, ezt könnyen lehet ábrázolni egy reggeli összeveszéssel, aztán mindenki mehet a maga dolgára. fiona-nál megvan a következő lépcsőfok a bakancs-listában, el kell szakadnia a régi háztól, még önállóbbá kell válnia -és el kell fogadnia, hogy nem minden kedves és érdeklődő férfiember akar azonnal a bugyijába rohanni (btw, örülök, hogy nem tipikusan kezelik az ír vonalat)... istennek hála, ian új célt talált magának, és istenien kiosztotta a bigott lelkészt, aki bicskanyitogató módon próbálta ’áttéríteni’ a meleg tiniket, tök felemelő volt látni, amikor a srácok győztesen hagyták el a helyszínt... annak is örültem, hogy frank sikeresen végigvitte a nagy csempészetet, nem voltak konfliktusok, csak muszlim és kanadai sztereotípiákkal voltak kikövezve az ösvények... lip lassan lépdel előre az önfelfedezés útján, carl csúnyán becsicskult a szöszi barátnője miatt, kev viszont pont az ellenkező utat járja be: megtalálta a rég elvesztett tökeit, és nagyon is örül nekik... (azért jegyezzük meg, hogy mrs.esmail nem csak bevállalós volt, de volt egy-két tök jó vizuális ötlete is, lásd pl. a kézimunka utáni kávé-orgazmust...) (#12.31.)

„i want her to smell our shit.”

az egész epizód alatt meglehetősen utáltam ian gyerekes viselkedését, aki dühből vág alá fiona-nak, viszont az utolsó jelenetével átfordítottak bennem valamit, és aggódni kezdtem a kis hülyéért -mert ez a megzuhant beletörődése nem vetít előre túl sok jót... ian-nel ellentétben a tevékeny és az érzelmei mentén kitartó lip-et nagyon bírtam, aki az utolsó leheletével küzd a barátaiért, még ha azok rendre cserbenhagyják is... frank szála nem úgy alakult, ahogy múltkor megjósoltam, mert ahelyett, hogy visszahozták volna a jó-öreg-frank-et, inkább társadalmi problémák rávilágítására kezdték használni, a megváltozott világ állás-problémái, az amerikai kormány igazságtalanságai mellett sétál el folyton, hogy aztán megújult erővel vesse bele magát az újonnan felfedezett kétes ügyleteibe... carl-t is kísértik a kétes ügyletek, egy cuki gazdag lányt küldött neki az úr, és persze egy gyenge tizenhat éves ő, akinek nem kell sok, hogy a (katonai) elveit félrerakja, és a farkával gondolkozzon... (kev és v továbbra is a lüke humort hozzák a házaséletük meggyertyázásával, de debbie is a vicces oldalon landolt ma, ahogy szakmai bosszút állt egy igazi seggfejen.) (#12.19.)

„maybe i will go suck a dick. i could be all gender-liquid like you.”

a ’csak néhány apróság, amik nem mindig tesznek hozzá a nagy egészhez, de tök jó, hogy benne vannak’ kategória mai jelöltjei: 1. az ’ubber’ felirat carl szélvédőjén; 2. a visszaszámláló óra debbie-nél, hogy biztosan tudjuk, hogy mennyire sürgős az esemény-utáni-tabletta; 3. az elmélkedés arról, hogy a fasz vajon egy jó nagyra nőtt csikló-e... tudom, hogy kev-et már évek óta csak az idiótaságokra használják (kivéve az évad eleji cici-bizniszét), de engem még mindig tudnak szórakoztatni az ilyen kreténségek, mint mikor a fejébe veszi, hogy ő most meleg lesz, és következetesen végig megy az úton -és hát ki kárhoztatná szegény párát, amikor a felesége négy orgazmust él át egy másik nőtől, reggeli gyanánt... fiona-ról azt gondolnánk, hogy a tragikomikus szála után átgondolja a családi kötelékeit, de továbbra is az elveihez ragaszkodik inkább, még ha baszkurálja is a tudat, hogy milyen könnyen ki lehet valakit törölni a létezésből... bírom egyébként gallagher-ék buldózer-természetét, hogy a fényesebb jövőjük ígérete nyomán mennek csak mennek előre, nem érdekli őket, hogy hányt pofont kapnak az élettől -vagy akár szó szerint egy barátjuktól. mert lip-nek is kell a tudat, hogy nincs minden veszve még, hogy igenis ki lehet mászni az üveg aljáról... francis középosztály-béli élete szórakoztató volt, de ideje visszatérni a jó öreg frank-hez, aki nem kapja a hitelkártyát, hanem ellopja... (#12.11.)

„fuck shitty moms!”

sokféle formája létezik a szexnek, és az epizódban egy jó részüket meg is mutatták -mert van a kemény szex, ami némiképp lip vezeklésének tűnik, nincs benne semmi felszabadító, csak arra jó, hogy fájdalmasan megszabadulj a heréid tartalmától; van az a szociálisan rebellis szex, amikor egy rangban alattad állóval piszkítod be magad (oh, frank, izé, francis tökéletesen játszotta ki a long con-t az iskolai baszatlan pipik között); van a boldogság által kitörő spontán szex, ami gyors és szenvedélyes, és tovább építi a köteléket; van a prostitúcióra hasonlító szex, amikor kapsz valamit azért, mert árúba bocsátod a tested; és van az szex, amit ésszel nem igazán tudsz megmagyarázni, de a tested minden kibaszott alkalommal hevesen reagál (mondjuk svetlana helyében én is kihasználnám, hogy v hatalmas kancsóival játszhatok)... az epizód másik mozgatórugója a pénz volt (nem meglepő, hisz’ tudjuk, hogy a világot is a pénz/hatalom/szex hármasa mozgatja), csak míg carl anyagi gyarapodása humor-forrás volt, addig a gallagher-család egy pontján komoly elvi törést okozott fiona pragmatikussága -érdekes lesz magunkon érzékelni, hogy kinek a pártját fogjuk majd a vitában, mert én jelenleg még nem tudtam eldönteni magamban ezt a kérdést... (#12.04.)

„i think you’re crazy cute. and i would love to jump your bones. but...”

jöhetnek a szokásos mantrák, egyfelől szívszaggató látni, amikor fiona lelkébe taposnak (mondjuk egy rég eldobott, kitaposott cipővel), ugyanakkor ilyenkor mindig kicsit hálát adunk istennek, hogy hagyják emmy rossum-ot igazán kibontakozni; mi nőtlen férfiak megértjük lip-et, amikor magvaival a kezében ébred reggelente, ugyanakkor baromi szórakoztató nézni, ahogy kétségbeesetten hajszolja a puncit; nem is értem, hogy miért fordul meg az emberek fejében mindenféle hülyeség, amikor ian mellett ébred a kislány, pedig szegény homo srác tényleg csak a szent kötelességét tette, és befogadta; mert mindahányan lehetnénk egy nagy család, ahol a boldog kötelékek összetartanának minket, legyen bármi is a politikai nézetünk, az étkezési szokásain vagy az őseinktől kapott örökítő anyagunk. ohh, shit, kezdek úgy beszélni, mint dél-chicago legszentebb szentje, őszentsége francis gallagher... az alkotók megint megmutathatták a legelőnyösebb orcájukat: amikor is a külön futtatott problémák után össze tudták hozni a családot egy kis felhőtlen gőz-kieresztésre... (#12.01.)

„you were so right, fiona. you were right. we were fucking wrong.”

ismét le kell borulnunk a sorozat királynője, fiona előtt -mert baromi jól áll neki a céltudatosság, ahogy eljátssza a bitchin’ big sister-t, akinek a testvérei csak jelenthetnek, és aki nem igazán riad meg semmitől, főleg egy magát túl nagyra tartó szőke ribitől... most már értem, hogy miért egy glóriás, égbe emelkedő frank-kel promózták az évadot -mert egy újabb stációba lépett a megtisztulása -szentté vált... viszont a sok emelkedett hablaty mellett volt pozitív kihatása is az új gondolkozás-módjának: a hirtelen megtalált önzetlen segítő-készsége kiterjed a családjára is... és tulajdonképpen tök jó volt együtt látni a teljes gallagher-csapatot, akik (egy veszélyhelyzet miatt) összefognak -hagyományosan morbid körülmények között... de a segítőkészség végigfut az egész családon, így lip sem hagyhatja, hogy az öreg alkesz professzora halálra igya magát -de az is lehet, hogy csak magának akarja bebizonyítani, hogy van kiút az alkoholizmusból, hogy ő nem fogja így végezni 60 évesen. nem véletlenül került szóba az epizódban az, hogy a piások önzők... (kev-ék megint külön szálon, de egész szórakoztatónak hangzik ez a család-keresés -és persze nagyon irigyeltem a srácot, amikor megcsöcsörészte fiona-t. persze kizárólag egészségügyi célzattal...) (#11.20.)

„happy lumpectomy day to you”

azt már a fight club óta tudjuk, hogy egy nagy medve (nagy cicikkel) ölelése felszabadíthatja a lélek összes bánatát -így érthető, hogy ian is hasonlóan érzett (miután ez a nagy mackó alaposan leszopta -btw, az ölelkezés közben a volt pasija meg egy másik medvét gyúrt a háttérben). de kellett valaki a családból, akin érzékenyen csapódik le monica hiánya, és ugye mindig is ian kötődött hozzá a legjobban... lip-pel jól kimondatják, hogy morális válaszutak elé állítják a karaktereket, ahol persze a maguk módján gyötrődnek és kerülnek ki győztesen -bár maga lip például nem így tervezte a morális megleckéztetést a volt csaja pasijával, de kijöhet még a dologból pozitívan (amint elmúlik a kutyaharapás a lábán). fiona meg fokozatosan tanulja az empátia és a hideg anyagiak kényes egyensúlyát, de láthatóan még az akadályok ellenére is élvezi a landlady-séget... frank-et is jó látni, hogy az életben először örömöt talál egy tisztességes állásban, de persze a maga frank-es módján túlpörgi ezt is... egész jól kezelték kev betegségét, benne volt a félsz, ugyanakkor lehetett mosolyogni is a hozzáállások miatt. tudjátok, keserédesen, mint egy sör-kóla kombónál... (#11.13.)

„i’m done with it. no more pointless sex bent over a dirty sink in a club bathroom or scraping my ass on a rusty alley dumpster with my underwear pushed down around my ankles.”

először is tök jó érzés, hogy nyolc év alatt nem csak megszerettük a karaktereket, de ki is ismerhettük őket -ugyanakkor mindig sikerült kis irányváltásokat elvégezni az életútjukban, és úgy érzem, hogy az idei változtatások jó irányba tartanak: fiona jó kocsival jár, sikeres az ingatlan-bizniszben, még arra is elhatározta magát, hogy lemond a random faszokról, amiket magába fogad, erős, határozott nő, love it (és már most várom, hogy miként alakul a kapcsolatuk a jessica szohr által játszott új karakterrel); lip még mindig nem iszik, inkább fut, és jótékony kiskutyát játszik a volt csajával; ian is az exek felé kacsingat, csak nem tudja feledni a transz pasiját; carl-nak kifejezetten jól áll a katonás rendszer, ugyanakkor ott maradt benne egy maréknyi gengszter is; frank épp az áldott korszakát éli, igaz, a tudatát már rég elfüstölte a fülein keresztül; persze a drámai felhőket is fel kell vonultatni egy évadnyitóban, és nem örülök, hogy idén úgy tűnik, hogy kevin-nek jut a legnagyobb kereszt... (#11.06.)