soroló

„wrecking things is what earthers do best.”

szóval háromszáz év múlva a mormon lesz az egyik legfontosabb világvallás, mi? joseph smith víziója elpusztíthatatlan... ma megmutathatták a készítők, hogy milyen az, amikor elszabadulnak az űrben, amikor kicsit feljebb tekerik az űrhajók számát, akik véres közelharcba bocsátkoznak egymással, és jól is működött a vészvillogókkal és (némi vákuum által kiszippantott) vérrel telített feszültség, azt bántam csak egy kicsit közben, hogy túl gyorsra voltak vágva a kinti jelenetek, így nem mindig lehetett jól kivenni, hogy mi is történik az összecsapás során. bár ez esetben lehet hogy ez annyiban volt szándékos, hogy újabb rejtélyt generáltak az újonnan feltűnt technológiákkal. mert sosem lehet elég rejtélyt felhalmozni egy sorozatban... a nyomozónk is nyughatatlanul próbálja a kezében tartani a megtalált szálakat, de még akkor is folyton csak kérdéseket tud gyűjteni, ha a fél epizódot a hullaházban tölti... de kellenek nekünk nézőknek ezek a kérdések, és persze kellenek a kellemetlen epizód-elvágások is, hogy dinamikusan ösztönözzenek a továbbhaladásra... (egyszerű lélek az ember, hiába tudja, hogy mely karakterek maradnak hosszútávon, akkor is megemelkedik a pulzusa értük is egy olyan jelenetnél, ahol árad a zene, és kilassítva menekülnek a hősök a golyózáporban. mert alap-gombokat nyomogatnak rajtunk ezekkel a trükkökkel, és mi önkéntelenül is reagálunk...) (×03.03.)

„earth and mars have been stepping on the necks of the belters out here for over 100 years and i didn’t want to be the boot.”

azért jó a három helyszín, mert jól elkülöníthetőek így azok a különbségek, ahogy ugyanarra a dologra reagálnak az ott élők -jelen esetben a videóüzenetre, ami csak kijutott a világűrbe az előző epizód végén... az egyébként is lázongó hangulatban lévő külső övben még tovább tüzelte az embereket az a hír, hogy a marsiak az agresszorok, komoly erőszakhullámot gerjesztve az állomáson, aminek mindenki áldozatul eshet, aki nem ott született; a földön bezzeg hamis illúziókba ringatják magukat, legalábbis a politikai elit úgy gondolja, hogy a szokásos taktikai manőverekkel megállítható a háború... a marsiakkal most először találkozhattunk személyesen a show-ban, és igencsak manipulatív népségnek tűnnek, akik képesek egymásnak ugrasztani a túlélőket is, csak a megfelelő kérdéseket kell feltenniük, hogy elültessék a kételyek magvait (jól voltak felvéve a kihallgatós jelenetek a sok arc-közelivel érték el a feszültség-keltés megfelelő szintjét... ja, és ügyes írói megoldásnak érzem, hogy sok apróságot megtudhattunk a karakterekről, ahogy bedobtak egy-egy infót a múltjukról...) (×03.03.)

„stay away from da awkwa!”

olvashattuk a pilot elején, hogy milyen értékes ebben a közegben a levegő és a víz, és most jó szemléltető példákat is kaphattunk ezekre az állításokra -igaz, kicsit kifacsart példákat... mert ugye a túlélő-hajón nem kell fizetni a levegőért, viszont az emberek életét veszélyezteti, ha elfogy, és hát kellő feszültséget is tud generálni ez a szituáció -jó volt az egész scifis körítés a megsérült külső eszközzel, a megsérült zsilip-ajtóval és a megsérült oxigén-palackkal... a marsiak rejtélyes agresszív akciója kihatással lesz a kolóniákra is, ugyanis a megsemmisült hajón szállított jégből szándékoztak vizet csinálni... érdekes nézni, hogy a különböző osztályoknak mit jelent ez az éltető folyadék, hogy a gazdag osztály úri hóbortokra pazarolja el (mert a szemük szereti a földön megszokott zöld környezetet), az alvilág illegális pénzkereseti forrást lát benne, az átlagemberek meg könnyen megsínylik, ha hirtelen kifogy a kiporciózott adag... (nem szívesen vonok párhuzamokat a battlestar galactica-val, amiről tudvalevő, hogy máig a sorozatos dobogóm egyik dédelgetett ékköve, de ott is pont a második epizódban foglalkoztak a víz problémájával. csak úgy mondom...) (×03.02.)

„air is good, don’t you think?”

hogyan is kell kezdődnie egy nagyívű scifi-nek? kellenek a magyarázó feliratok az elején, hogy gyorsan elhelyezzenek minket a korban és a szituációban, aztán be kell mutatni a különböző helyszíneket, szállhatunk ide-oda a tengernyi karakter között, és közben, ahogy egy jó pilot-hoz illik, még a fő konfliktusokat is fel kell vázolni... nincs is könnyű dolga egy ilyen kezdésnek, mert kényszerűen infó-heavy-nek kell lennie, ugyanakkor könnyű helyzetbe hozhatják magukat az alkotók, ha megfelelően festik a miliőt, mert az űrhajós-scifi-re éhes nerd-öket magukkal ránthatják a látottak... és engem most könnyedén megvettek az állomásokon és hajókon át suhanó kamerákkal, a viseltesnek tűnő környezettel, a cyberpunk-os lepukkantsággal, az űrjárművek zajaival... a karakter-kezdemények között is vannak ígéretesek, főleg a neo-noir-os nyomozó keltette fel a figyelmem, viszont az igazi drámát eddig az űr-speditőrök hozták el nekünk... igazság szerint a kezdetektől a radaromon van a show, csak vártam, hogy hátha eljutok a regényekig előbb -hát eddig bírtam igazi hard-scifi sorozat nélkül, és ez tűnt a legjobb opciónak, az olvasási vágy meg megint sírhat a sarokban... (jonathan banks-nek vajon mennyi idejébe került leforgatnia azt az egyetlen jelenetét? vagy épp csak arra járt és beugrott a szerepbe...?) (×03.02.)

„you’re just learning is that these feelings in your gut are just as important, more important than all the shit in your head.”

hmm, csak-azért-sem voltak hajlandóak gyorsítani a tempón még a fináléban sem, de igazából minek siettünk volna, ha így is eljutottunk azokra a pontokra, ahová el akartunk jutni... szegény agent beeman-nel például a pad alá (tudjátok, amit a két szék között találtok), mert hiába dobta be az fbi-nak az aduászát, akkor sem segítenek kiszabadítani nina-t a szovjetek karmai közül, viszont nem is fogják elbocsátani az irodából, mert van olyan a vezetősségben, akinek tetszenek a kétes ámde hatékony lépései... olyan érdekes, hogy elég egy fél utcakép, néhány megfelelő autó a háttérbe, és az agyam máris elhiszi, hogy a szereplők berlin-ben vannak (logikus egyébként, hogy egy kvázi semleges helyszínre mentek, mert azért az anyaföldre kockázatos lett volna utazni, az nszk-t könnyebb eladni mindkét oldal ügynökségének)... mondjuk a helyszín mindegy is lett volna, mert ebben az egyszerű hotel-szobában is működött a nagy találkozás, a valószínűsíthető búcsú a legendásan kemény asszonyságtól, aki láthatóan minden keménysége ellenére nagyon szereti a lányát... oh, egész végig, az utolsó pillanatig olyan szépen építették paige-et az egész évadban, erre a végén lerombolják az egészet a drámai cliffhanger kedvéért, ejj-ejj... (maga jelenet egyébként okosan volt felépítve philip lélekből jövő makogásával és a hírhedt reagen-i beszéddel a háttérben -és én mégis csak arra tudtam figyelni, hogy ’most-ezt-m’ér-kellett’...) ($$10.08.)

azt hiszem ezzel az évaddal végleg bekerült a sorozat egy nagyon elit körbe: azon show-k szűk körét gyarapítja, amiket sokkal jobban tisztelek, mint ahogy szeretem őket... igen, ez az a kategória, ahol az ember facebook-szörnyeken és youtube-csapdákon vágja át magát, mert húzza/halasztja, hogy elindítsa végre a részt, de könnyedén hátrébb sorolja a nézési sorrendben is -aztán amikor végre rászánja magát, akkor rájön, hogy ez egy kifejezetten igényes sorozat, amit érdemes néznie, és soha nem bánja meg a rászánt perceket. aztán másnap megint sóhajtva néz a menüre, és inkább még elcsesz egy kis időt a neten, mielőtt ráveszi magát a következő részre... pedig van értelme annak, hogy ilyen lassú tempóban prezentálják nekünk a show-t, ahogy annak is, hogy kicsit úgy érzi az ember, hogy részről-részre ugyanazokat a köröket járják a karakterek, mert igazából ezek a körök egyre szélesednek, ahogy apró lépésekben haladnak a szálakkal. ez azért is van, mert elég sok rész-történetet görgetnek maguk előtt, amik ritkán kapaszkodnak egymásba, inkább csak kiegészítik egymást... egyébként meg hogy panaszkodhatnék a lassúságára, amikor azokat a jeleneteket élvezem a legjobban, amikor összeeresztik a karaktereket lelkizni egymással, csöndesen, intim beszélgetésekkel, és ezek mellé csak kiegészítésnek van szükségem némi kémes akcióra... no, még van egy évadom, hogy szintre hozzam magam, és biztos, hogy küzdelmes lesz, de én jó sztahanovista módjára teszem majd a dolgom, és legyűröm az összes zavaró tényezőt -mert tudom, hogy a végén élvezni fogom azt, amit látok...

„if there were 200 infidels standing on the road, i would gut every one of them like a goat.”

sose hergelj fel egy hegylakó harcos afganisztánit, mert vérben tocsogva fogja levezetni a dühét... oh, már el tudják érni, hogy egy jelenet nyitányában azt tudom mondani, hogy ’ajjaj!’, mert belegondolok, hogy az aktuális ártatlan szituációból mekkora baj lehet -mondjuk például ha martha lakásán agent beeman és ’clark’ találkoznak... szerencsére jól működik a szovjet kém-hálózat, így elkerültük ezt az igencsak veszélyes szituációt, de folyamatosan ott vannak a levegőben ezek a veszélyek... már megint a paige-es szálat élveztem a legjobban, pedig nem kezeli a legjobban a család a nagy titkot, mert a tinilány mindent tudni akar, nem törődve azzal, hogy ki hallja a beszélgetéseket, a szülők viszont legtöbbször vonakodnak válaszolni, csak hümmögnek gondterhelten, odavetett fél-mondatok között. de valahogy mégis különleges hangulatot ad az utóbbi részeknek ez a játékszabályokat megváltoztató fordulat... (azt is szeretem, amikor némasággal hoznak létre egy erős pillanatot, és clark martha előtti philip-pé válásánál nem is volt szükség szavakra.) ($$10.08.)

„when he asks you, just look at the tip of his nose. it’ll look to him like you’re looking into his eyes, and you’ll be less nervous.”

ki hitte volna, hogy az lesz az epizód fénypontja, hogy két ember ül a garázsban az autóban, és az egyik mesél az életéről, a másik meg a sok korábbi hazugság miatt képtelen hinni neki... egyébként is fontos témái voltak a mai résznek a bizalom és a hazugság -bár egy kémsztorinál ennek nem kéne nagy relevációnak lennie... de az a durva, hogy ez a bizalom-hiány már ránk nézőkre is átragadt -például már nem tudjuk eldönteni, hogy bízhatunk-e nina-ban, hogy őszintén közeledik-e a kétségbeesett tudós-emberhez, vagy ez is csak a szokásos nina-s színjáték, és csak a bizalom látszatát építi önző célból... de szurkolni is tudunk a hazugságnak, legalábbis én kicsit szorítottam a nem létező karfámat, mikor martha mélyen a felügyelő fbi-os orrára nézet, és határozottan előadta az ártatlant (egyébként ötletes volt, hogy clark ezt az orra-nézős trükköt javasolta neki, mert rá lehetett játszani vizuálisan)... és ezek után vicces, hogy paige pont annak kérdőjelezi meg a szavahihetőségét, aki épp brutálisan őszinte vele szemben... (csak a mai különösen forró szex-jelenet közben realizáltam, hogy mennyire visszavettek a szexualitásból idén. enyje...) ($$10.08.)

„trying to turn me into a travel agent?”

hmm, végig kell gondolnom, hogy mi történt az epizódban, annyira elhomályosított mindent a nagyjelenet, amit már régóta érleltek, és most tökéletesen valósítottak meg -egész meglepve engem, hogy az évad tizedik részében jött el a sors-fordítás ideje. de nem nagyon lehetett már tovább húzni paige beavatását, és ennek valahol örülnünk is kell, mert ha intelligens karakterként akarják kezelni, akkor tényleg ez volt a helyes lépés, mert sok hazugságot már nem nagyon lehetett volna lenyomni a torkán. a nagy feladat most az lesz, hogy hogyan kezelik a megváltozott viszonyt, hogy a kezdeti sokkból milyen irányba viszik el a tini-lányt... no, kiadtam magamból, nézzük mi volt még ma, távirati stílusban... igazából a megkezdett szálakat folytattuk, stan-nek megint a kezébe akadt a lefoglalt videokazetták közül egy kultikus darab (tron), de két jófejkedés között még mindig a házassága romjain mereng. a disszidált szovjet néniről már biztosan tudjuk, hogy igazából nem disszidált. és nem felejtettük el az afganisztáni szálat sem, ehhez hőseinknek ismét parókát kellett húznia és csáberőt bevetni egy puccos hotelben. ($$10.06.)

„we don’t want to risk the martha operation any more than you do. you should trust the organization.”

szeretem amikor a jelentéktelennek tűnő apróságokból lesznek a fontos dolgok, amikor úgy építenek egy karaktert, hogy igazából nem is rajta van a hangsúly -mert bizony elizabeth sokat gazdagodott azzal, hogy elbeszélgetett egy rosszkor-rossz-helyen-lévő nénivel, aki megosztotta vele az élet-tapasztalatait, aki előtt nem kellett titkolóznia, mert tudta jól, hogy nem hagyhatja életben -és ebbe majd’ beleszakadt a szíve -mert mindig megbizonyosodhatunk arról, hogy a hideg szovjet tél sem edzette meg a kemény kémnőnk szívét kérgesre... és bizony igaz ez philip-re is, aki nem csak apa-oroszlánként védelmezi a családját, de kötődik martha-hoz is, pedig neki csak egy feladatnak kéne lennie, nem egy személynek, aki érzelmeket gerjeszt... apropó martha, fura látni, hogy ennyire nyugodtan viseli, hogy tudja, hogy az ő clark-ja körül nincs minden rendben, biztos vagyok benne, hogy nemsokára borulni fog az a közmondásos bili... érdekes látni, hogy a hidegháború közepén ilyen jó együttműködés tudott kialakulni az ügynökségek között -oké, beeman ügynöknek és oleg-nek ehhez a kooperációhoz egy közös érdekre, azaz egy nőre volt szüksége... ($$10.05.)

„you are guilty of crimes against the people of south africa.”

mivel hőseink beleragadtak a dél-afrikai probléma-körbe, így bőven maradt idő ma a többiekre is. így meghallgathattuk, hogy martha folyékonyan hazudik a kihallgatóban, és láthattuk, hogy szegény nina-nak nem lesz jobb sorsa attól, hogy nem egy szűkös cellában (és barna melegítőjében) várja a sorsát, hanem ügyesen összekötötték a szálát a másik szovjetunióba száműzött vonallal... na de nézzük jennings-éket meg az apartheid elleni küzdelmet, mert tanulságos volt látni, hogy az elkeseredett dél-afrikaiak sokkal radikálisabbak, mint amit a szovjet kémek gyomra el tudna viselni -bár ki az, aki szívesen nézné, ahogy elevenen elég egy ember, tartozzon bármennyire is az ellenség közé... egyébként még mindig jól érezhető, hogy a készítői csapat kellően utána-ásott a korszak összes társadalmi problémájának, a világot akkor feszítő konfliktusnak, és be is tudják ezeket építeni a nagy képbe... a rész végére azért tartogattak egy drámai coda-t, azt hittem, hogy most jött el az idő clarke leleplezésére, de ez az ügyes kurafi még ebből a veszélyes szituációból is kidumálta magát... ($$10.04.)

„if he had a motorbike, someone would beat him, kill him for it. i don’t want him to go that way. better to die fighting for citizenship, for freedom, yes?”

azért szeretem a sorozatban gyakran felbukkanó esti hálószobás beszélgetős jeleneteket, mert az intimitáshoz sokat hozzátesz, hogy elizabeth mindig cuki neglizsében folytatja le ezeket a beszélgetéseket. viszont azért nem szeretem ezeket a beszélgetéseket, mert mindig az a vége, hogy valamelyikük megsértődik és bedurcázik -tisztára, mint a való életben... viszont az epizód végén nagyon működött egy ilyen ágyban beszélgetés -főleg mert a rendezés is támogatta az érzelmi töltetet, elizabeth pont akkor fordult meg, amikor kellett. ez a dicséret azért is nagy szó, mert ez volt noah emmerich (aka beeman ügynök) első munkája a kamera mögött. és nem is ez volt az egyetlen jelenet, ahol elégedetten húztam fel a számat mosolyra. például tetszett, hogy sokat voltak fókuszban az arcok, és hát azt eddig is tudtuk, hogy martha arca egy tanulmány mindig... és most sokféle érzelemnek kellett végigfutnia az arcán, mert ennyi rész után szedték elő újra a poloskás szálat, hogy legyen még egy dolog, ami miatt fájhat philip-ék feje (mert nem elég, hogy meg akarják nyerni a háborút afganisztánban, plusz még az apartheidet is megdöntenék dél-afrikában)... ($$09.29.)

„i baptize you now in the name of the father, of the son, and of the holy spirit.”

nem gondoltam volna, hogy ilyen éretten kezelik majd a vallásosság és a keresztelés témáját, de nagy örömömre hiszti nélkül kezelik a szálat, ügyesen átszőve vele az epizód egészét. a legjobban ebből azt tetszett, hogy philip is beépítette a james nevű álcájába a templomban szerzett benyomásait, mert jézus tökéletes kifogásnak tűnt ahhoz, hogy ne kelljen behatolnia egy tizenéves kislányba... de egyébként is célravezetőnek tűnik, ha az igazi életéből csepegtet élményeket a kitalált karakter történeteibe, mert igazibbnak tűnik a megjátszott figura ezektől (a vallásos vonulat mellett előkerült a soha nem látott fia motívuma is)... de az is jó, hogy elizabeth nem csak mondja, hogy közelebb került a lányához, hanem tényleg úgy viselkednek, mint két éretten gondolkodó felnőtt, igaz, látom előre, hogy ez úgyis meg fog szakadni, amint ki akarja majd használni majd a lánya spirituális megvilágosodását arra, hogy beszervezze őt maguk közé (most még csak apróbb kapaszkodókat ad, például azt ecseteli neki, hogy ők is voltak lázadók és forradalmárok az apjával annak idején)... (szegény beeman ügynök megérdemelne már egy kis nyugalmat -vagy legalább egy szenvedélyes szexet callie thorne karakterével...) ($$09.28.)

„it’s one of the ironies of this work that so many lives depend upon one man’s relationship with an adolescent girl.”

lassan főzzük az eseményeket, hogy minden szépen összeérjen, majd hopp, elizabeth egy autót dob valakinek a fejére... ideje előszedni az erkölcsi normák kérdését -mert az eddig is tudtuk, hogy (anti)hőseink gond nélkül ölnek, ha úgy alakul egy küldetés, és bárkivel szexuális kapcsolatba lépnek, ha az a haza érdeke, nade elcsábítani a tizenöt éves kislányt, az egy új szintje az alávalóságnak... persze philip ágáll is ellene tisztességgel, és mindent megtesz, hogy ne kelljen a testiség szintjére eljuttatnia a kamu kapcsolatot, hogy elég legyen információt szerezni úgy, hogy bivalyerős afgán fűvel kiüti a kiscsajt. pedig nagyon ügyesen most mutatták be nekünk azt a flashback-et, amiből kiderült, hogy milyen borzasztó is volt a szovjetúnióban a kém-kiképzés szexuális kondicionálás része, ahol bevésődhetett minden jelöltnek, hogy bárkivel képesnek kell lenniük kielégítő aktus bemutatására. még szerencse, hogy azért philip morális iránytűje (és szexuális preferenciája) nem ment ettől teljesen tönkre... elizabeth is jól halad a maga projektjével, hihetetlen, hogy mennyire be tudják hálózni hazugságokkal az áldozataikat... ($$09.27.)

„hey. dad just got me the new yaz album.”

egyszer majd fogunk kérni magától valamit, nina szergejevna... mert a diktatórikus rendszerek így működnek, működj együtt velük, és akkor tesznek feléd valami nagylelkű gesztust... úgyhogy nina elő is szedi az összes színészi képességét, és magára erőlteti a legdrámaibb anna karenina arcát, amivel telibe találja a cellatársnője szívét... no de mi a helyzet philip-pel és a fiatalokkal? elég érdekesen összetett probléma-gubancot sikerült összerakni ezen a vonalon. mert ugye ott van egy kiskorú, akit meg kell környékezni az ügy érdekében, kíváncsi leszek, hogy meddig lesz hajlandó elmenni egy olyannal, aki alig idősebb(?), mint a saját lánya. mert most még csak egy kis összebújás meg közös füvezés a téma -és persze a zene, mert minden fiatal életében kulcs-fontosságú a popmuzsika (jé, én nem is tudtam, hogy ismerem a yazoo (amerikában yaz) számait, de úgy tűnik, hogy a késő nyolcvanas évek magyarországán élő óvodásra is ragadtak ezek a szinti-hangok...). és nem véletlen, hogy ennyi közös jelenete volt ma paige-dzsel is -és hogy a zenével is összekapcsolták a két lányt. főleg, hogy elizabeth még mindig nem tett le arról, hogy segítsen beszervezni a saját lányukat... (meglepő módon paige nem idegesít azóta, mióta nem hisztizik, hanem ez az üdvözült keresztényi mosoly van az arcán...) ($$09.24.)

„the production of too many useful thing results in too many useless people.” (marx)

...és nekem meg holnap fogorvoshoz kell mennem... és igazából nem is a fájdalmas valósága tetszett a foghúzós jelenetnek, hanem az, hogy egyetlen szó nélkül lehozta a házaspár az egészet, mert nem kell mondaniuk semmit, tudják anélkül is, hogy ezt meg kell tenniük, mert életveszélyes lenne elmenni egy doktorhoz... nem mintha nem lenne alapvetően veszélyben az életük -főleg ha olyan után hallgatóznak, akit gondosan körbevett a cia. és láttátok hogy mennyi izgalmat lehet generálni azzal, hogy emberek vezetnek a forgalomban körbe-körbe, fogócskát játszva...? még az a jó, hogy így is sikerült fontos információt begyűjteni, csak aggasztó az a tudat, hogy egyszer egy ilyen információnak komoly ára lesz... de el kell fogadniuk, hogy ez a munkájuk, amit a központ mond, azt be kell tartani -kivéve persze ha arról van szó, hogy a lányukat is beszervezzék... (ja, philip nem tud leszakadni a témáról...) (ügyesen áru-kapcsolták azt, hogy elizabeth az évad eleje óta tanítgat egy srácot kémes dolgokra, múltkor például az autós követés volt a lecke, erre most a tanárnak kellett a gyakorlatban bemutatnia a tudását.) (hehe, azok a drága nyolcvanas évek, amikor a mobil-telefonok még bőröndnyi nagyságúak voltak...) ($$09.22.)

„stan beeman from the american fbi is going to rescue a soviet traitor from a soviet prison?”

egy szép nő egy vödröt használva wc-zik, egy másik nőt egy dobozba bújtatva adnak postára titokban, egy harmadik holtestét meg összehajtogatják bőrönd-méretűre -üdvözlünk az amerikai kábel-tévék világában... philip egész pragmatikusan tud gondolkozni, oké, elveszítette az egyik fontos forrását, hát gyorsan kerít egy másikat azzal, hogy behálózza a pakisztánit. igaz, hogy a munka terhével már nehezen bír, úgyhogy bevonja elizabeth-et is mind a hulla eltüntetésébe, mind a későbbi információ-szerzős akcióba. pedig még mindig túlaggódik érte, és hát azért nincs is jól a kedves felesége a múltkori néhány pofon után (nézőként lehetett aggódni, hogy elintézik némi sminkkel a verekedés utáni nyomokat, pedig ismerhetnénk már jobban az íróink körültekintését, tudják ők is azt, hogy egy kilazult fog nem fog elmúlni reggelre...). szépen görgetik maguk előtt a paige-problémát is, és nem véletlen az sem, hogy elizabeth egyre többet gondol az anyjára és a saját beszervezésére, lehet majd analógiát vonni a dolgok között... ahogy már az elején emlegettem, visszakaptuk niná-t, de még fura ez a passzivitása a börtönben -de ez még biztos változni fog, legkésőbb akkor, amikor kiheverte a rendszer a brezsnyev halála okozta béna állapotot... ($$09.21.)

„ideologically, she’s open to the right ideas.”

de elvtársak, egy tévé-híradóból beszűrődő félmondatba bedobni brezsnyev elvtárs halálát -nem vall profizmusra egy ilyen imperialista politikai ballépés... zavaros idők közelegnek, a hidegháborúba merevedett két nagyhatalom a végső nagy birkózásra készül, csakhogy az egyikben már semmi szusz nem maradt, igazság szerint már egy gyengének tűnő ellenféllel sem bír el, bár az is igaz, hogy afganisztánba azóta is csak beletört a foga az összes nagyhatalomnak... nem sok minden változott, mióta utoljára találkoztunk a kedvenc kémeinkkel, maximum annyi, hogy már elizabeth is jár templomba a lányával, ami azért meglepő lépés egy hithű kommunistától, bár állítólag csak azért teszi, hogy közelebb kerüljön paige-hez (btw, láthatjuk az anyai módszereit egy ügyesen vágott flashback-ben -azért az orosz szigor elő tud törni belőle a gyermeki akaratosságot látva...). persze phillip-nek nem tetszik ez az egész, az meg főleg nem, hogy a lányuk még mindig a beszervezendők listáján van, de igazság szerint a többi alteregójának is van elég problémája, így nem tud teljesen erre fókuszálni -a legfőbb baja, hogy elveszíti egy afganisztánhoz köthető hűséges besúgóját. de ebből is látszik, hogy nem csak a szovjet katonáknak nehéz dió ez a háború, hanem a hátországi munkásoknak is -még elizabeth is kap pár pofont miatta... ($$09.20.)

„the question now becomes, whodunnit?”

oh, őrült finálé, ami valószínűleg csak nekünk furcsáknak tetszik igazán. tényleg teljes volt a paletta, előjöttek régebbi szálak és karakterek (protestálók), volt társadalom-kritika dögivel (különcök megítélése, szülői reakciók, a kis-volumenű sztori média általi felfújása), jópofa vendégszereplők örvendeztek a jelenlétükkel (seth meyers, paul reuben). összességében egy baromi szórakoztató húsz perc volt ez. igazából csak egy panaszom lenne a résszel kapcsolatban: miért kellett kikockázni olivia wilde melleit...? ($$08.01.)

két olyan epizóddal kezdtük az évadot, amiben egy-egy karakter-pár került kiemelésre, és először megörültem, hogy ez lesz egész végig a koncepció, de aztán beálltunk a szokásos rutinra, de azzal is semmi baj, ha egy-egy téma szerint tematizálják csak úgy nagyjából a szkeccseket (azért megnézném, hogy hogyan áll össze az írószobában egy epizód vagy egy évad, hogy folyamatában jönnek-e az ötletek, vagy úgy sakkozzák őket a megfelelő helyre). szóval portlandia-ban idén sem változott meg semmi, szórakoztató itt lenni, még ha néha nagyon meg is görbül az a görbe tükör...

„a karaoke party is an unspoken competition.”

ha már két zenész csinálja a sorozatot, óhatatlan, hogy időről/időre zenés epizódot fognak készíteni, igaz most csak elég felületesen kapcsolódott össze minden jelenet a muzsikával, mert nem csak a karaoke rémét kellett legyőzni (énektanár: jeff goldblum), hanem a technika ördögét is (plusz jutott hely a posták rémeinek bemutatására is). ($$08.01.)

„they replace all of your things with the illusion of an ideal lifestyle.”

ajaj, portland-ben elszabadult az ingatlan-piac, mindenki most akar eladni meg vásárolni... de szokás szerint maró volt a keserű igazság fejtetőre állítása, főleg akkor, amikor szebbé tették a lakás-belsőt a profi szakemberek, és máris áradtak a potenciális vevők, mint légy az állott krémtúróra. és hát a vevő kiválasztásnak procedúrája is megérne pár mondatot... (anna gunn-t először csak a hangjáról ismertem fel, steve buscemi-nél meg azt hittem, hogy drámaivá akarják tenni a szálát, de aztán elviccelték azt is...) ($$07.27.)

„hi, i’m connie, and i want to let everyone know that i’m a hobo-sexual. i am really, really into hobos. call me!”

ez a baj a világgal, hogy címkék meg ideológiák szerint élünk, pedig mennyivel könnyebb lenne az emberek közti szociális érintkezés, ha nem raknánk mindenkit egy-egy dobozba. légy aki akarsz lenni! ($$07.24.)

„i got diagnosed with early onset grump.”

elsőre azt lehetett hinni, hogy majd most jól megkapják a magukét a divat-világ résztvevői és elvakult hívőik, de igazából csak szokás szerint egy csokor őrült szkeccsel lettünk csak gazdagabbak... (kedvenc: a morgós öregség, mint fiatalkori betegség; meg az, amikor bevallja a gyermek a szülőknek, hogy ő szeret extravagánsan öltözködni; és persze a hús/vér bart simpson...) ($$07.12.)

„the great khan wants a report on how you fight blindfolded.”

ha már kényszerből másfél éves hiátus van egy sorozat két évada között, nem hülyeség helykitöltésnek készíteni egy rövid speciális epizódot -ha van rá anyagi forrás és ötlet. és nem tűnt elvetélt ötletnek a marcopolo alkotóitól, hogy épp’ hundred eyes-t állítsák ennek a speciális résznek a középpontjába. bár én arra gondoltam, hogy megnézzük pár röpködős verekedését, és azzal el is megy a félóra, de a nyitójelenet után inkább az életét meghatározó megvakulással foglalkoztunk, így legalább még egy főszereplőt be lehetett hozni az epizódba. és hát mi más lett volna a megcsonkítás (elég durván, kígyó-méreggel), ha nem példa-statuálás. mert minden lénynek a földön azt kell tennie, amit a kán óhajt, még ha ez fájdalommal is jár együtt... ($$07.04.)

„tonight, we shall celebrate with a dazzling display of sky pyrotechnics, fireworks.”

kertben sütött hambi, vörös/fehér/kék díszítés, szépen pukkanó tűzijáték -és a látványosan felmutatott középső ennek az egész ünnepnek, vagy bármelyik másik össznépi hacacárénak... persze stílusosan, belekeverve a deep-web-et meg egy gyanús identitású balkáni fegyverkereskedőt, a tökéletességet hajszoló parti-gazdákat, és egy komoly tanulságot (tanuljuk meg, hogy nem leszünk attól kevesebbek, ha köszönés nélkül lelépünk!)... na, megyek hallgatni egy kis autentikus punkot... ($$07.04.)

„san diego’s the best!”

huh, milyen kesze/kusza, kissé fárasztó epizód volt is ez. és egy kicsit unorthodox, mert elég messze csatangoltunk portland-ből, a napfényes és mindig fun kaliforniáig. de hogy mi volt a mayor-féle összeesküvés meg a black-metálos jövő-szervezés...? kell egyáltalán értelem az ilyen skeccsekbe...? ($$06.29.)