„this is nothing less than a battle for the soul of harlem.”
gondoltam, hogy lesz valami trükk, és nem csupán a nagy verekedést kapjuk meg a rész elején, és lett is, megint ügyesen keverték bele a múltat a jelen pofonjaiba. de persze bármennyire is látványos az, hogy két ember több méterre tudja elrepíteni egymást, azért nem lehetett ezt a végtelenségig húzni, plusz illet valamivel levezetni az évadot is -és felvezetni a következőt... mert meglehetősen nyugtalan véget kevertek nekünk az alkotók, ami sok szempontból kielégítetlenül hagyott minket... mert az egy dolog, hogy parkolópályára rakták diamondback-et (az ős-ellenségek egyébként is arra valók, hogy időről-időre visszatérjenek kísérteni), de sajnos a képviselő-asszonynál még rosszabb volt a helyzet, mert nem hogy senki sem törölte képen, de még egy mini-győzelmet is elkönyvelhetett magának, és dicsőségesen ülhetett fel a nagyanya trónjára -elviselhetetlenül frusztráló volt azt nézni, hogy kisétál az őrsről az összetört misty mellett... ezek után már eltörpült az a tény, hogy luke és claire már megint nem tudták meginni azt a forró csokis kávét... (plusz szomorúan konstatáltam, hogy hiába kiabálta claire többször is, hogy jól ismeri a város legjobb ügyvédjét, csak nem érkezett meg senki a nelson és murdock-tól...) ($$10.17.)
tök jó látni, hogy a marvel filmes univerzuma olyan széles, hogy könnyen integrálható belé bármilyen kulturális behatás, hogy a szuperhősös alapokat igenis tudják differenciálni (bármit is böfögnek ezzel szemben az interneten a nagyon-megmondó trollok), tudják, hogy melyik karakterhez mi illik... és szerintem nem volt kérdés, hogy luke cage egy modern óda lesz a hetvenes évek néger filmjeihez, egy szerelmes-levél harlem lakóinak, mert maga a karakter is ebből a közegből érkezett a képregényes születésekor. és nagyszerűen is sikerült megidézni a stílus szellemiségét, a városrész miliőjével, a kétes gengszter-világával, a kedélyes borbély-üzlet-béli beszélgetésekkel, és a mindent beborító zenével, legyen az a sorozathoz írt retro-hangzású score, vagy pattogós east-cost rap, vagy épp szívet tépő soul egy füstös klub színpadáról... és nagyon szépen is építkeztek ezekből a panelekből az évad feléig, működtek a karakterek és a motivációik, de aztán néhány sokkoló fordulat kedvéért kidobták majdnem az egészet a kukába... azt mondjuk értem, hogy meg akarták törni a megtörhetetlen főhőst, és ezt elsősorban fizikailag tudták elérni, de luke a sérülése után nagyon sokáig az oldalvonalra került, megakasztva ezzel a folyamatos haladás érzetét. a stílusos gengszterünket meg leváltotta egy kartonból kivágott képregény-gonosz, aki nélkülözött bármiféle eredetiséget vagy szellemi fölényt, így a kárára vált csak a show-nak. sokkal erősebb is lehetett volna ez az évad, ha lelkileg is megtörik a hőst, ha mélyebbre tudnak menni a drámával. persze a felszínen lévő szórakoztatási faktora így is magas volt (annak ellenére, hogy kurvára fel tudtam húzni magam az alattomos politikai húzásokon), de azért a testvér-sorozatai egy picivel közelebb tudtak kerülni a szívemhez.