soroló

„the war is over.”

láttátok a thin red line című terence malik filmet? annak volt hasonló szerkezete, mint ennek a finálénak -lassú kezdés, dinamikus középrész, majd szép simára egyengetés a végén... úgyhogy azért rám ijesztettek jonathan steinberg-ék, hogy egzisztencialista eszmecserékkel és filozófiai gondolatmenetekkel akarják lehúzni a főárbocot, de aztán szerencsére felpezsdítettek egy pofás csatajelenettel mindenkit, aki nem elég érett a mély gondolatokhoz, és igazából a gyermeki énjével nézi a kalózos sorozatokat... annak viszont örültem, hogy a megoldásokhoz az érzelmeken át jutottunk el, hogy a szíven át magyarázták flint harcát és dühét, de long john silver-t is a szíve vezette a végső megoldáshoz -na jó, meg egy kicsit az esze is, mert tudta, hogy nem csinálhat mártírt a vele szemben álló emberből. ezzel mondjuk kicsit elvették tőlünk nézőktől a katarzist, de azért valahol jó érzés, hogy sikerült szinte teljesen pozitívvá formálni a végső konklúziókat -megengedték az általunk megszeretett karaktereknek a kvázi happyendet... megváltozott a karib-tenger, már nem lobognak olyan fényesen a fekete halálfejes zászlók, így könnyebb szívvel evezünk mi is új kalandok felé. esetleg csak az piszkálhatja a fantáziánkat, hogy az elásott kincs még mindig ott rejtőzik valahol azon az elátkozott szigeten... (#04.02.)

érdekes dolog ez a sorozat-készítés, sok szempontot kell figyelembe venni egy-egy évad megírása során, kényesebb létrehozni a megfelelő egyensúlyt, mint bekötött szemmel végigmászni az árboc kötélzetén... pedig az első epizódnál még nagyon lelkes voltam, ránk robbantották a nyitányt, aztán egyre inkább célt tévesztettek az írói szándékok ágyúi, emiatt egyre inkább nyűgös kötelességnek éreztem minden héten a részek elindítását... a sorozat kezdetekor a felszínességét róttam fel, most viszont a sok drámai jelenet (és mélynek szánt monológ) mellől hiányoltam nagyon a könnyebbséget, mert a sok negatív hullám mellett elfelejtettek szórakoztatni -vagy ciciket mutatni... persze pozitívumokat így is tudok felsorolni: a látvánnyal idén sem volt gond, ha épp’ egy akció közepébe csöppentünk, az mindig profin volt felvéve, dinamikusan, jól követhetően; idén is tudtak sokkolni a váratlanul felbukkanó haláleseteken, amiknek aztán jól használták ki a következményeit is; és örültem annak is, hogy szélesíteni tudták a világot, hogy nem csak nassau környékén csatangoltunk, hanem elhajóztunk kubába és philadelphia-ba is... szóval nehéz összeegyeztetni azt, amit az író közölni akar, és azt, amit a néző látni akar -pedig érezhető volt az, hogy a készítőknek éppen az a szándéka, hogy elemelje a kalózokat a falábas/papagájos piedesztálról, és hús/vér személyiséget adjon nekik. csak az nem mindegy, hogy ezt mennyi monológgal és kardcsörgetéssel próbálják ábrázolni...

a sorozatot vetítő starz annak idején a spartacus-szal tette fel magát a térképre, aminek befejezése után kétségbeesve keresték az utódot, amivel ismét meg tudják fogni majd a történelemre és perverzióra fogékony nézőket. így hát bedobták csalinak michael bay (hollywood-i robbantás-felelős) nevét, és egy meglepő ötlettel léptek a porondra: felnőtt-szórakozást faragnak a kincses sziget című ifjúsági regény karaktereinek segítségével... így azért volt egy kis félsz az emberben, amikor leült az első rész elé, és egy starz-sztenderdnek megfelelő pilot-ot kapott, ami kicsit felületes, de jól teljesíti a csatornán minimum elvárt pucérkodás-mennyiséget... gyorsan el is neveztem ’a csöcsös-kalózos sorozat’-nak, amit annak ellenére használtam végig, hogy az elején nem nagyon kalózkodtak, a végén meg már tartaléklángra vették a nemi jellegek mutogatását... érdekes volt látni az ívet, amit bejárt a show, mert ebből a szárazföldi intrikákkal terhelt kezdésből idővel elhagyták a (fekete)szakállas pina-poénokat, és a nagy titkokkal övezet karakterekre kezdtek koncentrálni, hogy mélységet adjanak nekik. és jól is állt a sorozatnak, hogy kicsit komolyabban veszi magát -egész addig, amíg túl komoly, illetve túl komorrá nem változott a végén, ahogy a nagyobb tétek kiölték belőle azt a szórakoztató faktort, ami a felszínes kezdésnél még jól működött... de nem csak a drámai mélységek lettek komolyabbak, vagy a nyelvezet vált egyre szofisztikáltabbá, hanem a producerek is találtak egy zacskó kincset elásva az irodájukban, mert évről/évre egyre látványosabbak lettek a nagyjelenetek is, végre kihajózhattunk, és úgy igazán begyújthattuk a puskaport... de nem ezért fogok a legszívesebben emlékezni erre a nagy kalandra, hanem a karakter-ívek miatt, mert lenyűgöző volt figyelni, hogy honnan-hova juttatták el hőseiket az írók, hogy mekkora utat tudtak bejárni a pilot botladozásaitól a kincses szigetig... (ja, még egy dolog marad még velem sokáig: bear mccreary tekerő-lantja...)

„one day, you’ll leave the account. take a wife, father children. see less and less of the sea until she becomes like a painting hanging on the wall, static and irrelevant to your daily existence. but she’ll keep on calling you. and when she does, you’ll step into that painting and feel the swell beneath your feet. it’ll all come back as if it were like yesterday.”

először azt hittem, hogy azért van a flashback-re égető szükség itt az utolsó-előtti epizódban, mert flint kapitányt nem fogjuk látni a sorozat jelenidejében, hisz’ bujkál az erdőben -mondjuk az sejthető volt, hogy a kardozás gyakorlásának jelentősége lesz. de minő meglepetés, flint előkerült az aljnövényzetből -és sűrű kardozásba kezdett... és tényleg kifizetődő lett, hogy láttuk már pengét váltani a két hősünket, mert a nagy összecsapásukat igencsak rövidre fogták (és az effekt-hangok helyett inkább bear mccreary-re támaszkodtak), és így nem maradt bennünk hiányérzet, hogy miért nem nyújtották tovább a kard-ki-kard-ot (btw, nagyon sportszerű volt ma mindenki, végig a kézifegyverek domináltak, az övükön lógó pisztolyokhoz nem nagyon akaródzott nyúlni senkinek). azért sem lehetett volna kielégítő ez a harc, mert nem érhette el a csúcspontját, hisz’ az angolok hirtelen úgy döntöttek, hogy csúnyán játszanak, és jelentősen növelik a csontvázak számát a sziget körül... (#03.26.)

„do not ask me to choose between a war and a wife.”

már van kincsünk és van szigetünk is... szóval azok, akik velem ellentétben jól ismerik a regényt, már biztos felpezsdült vérrel várják a végkifejletet, én viszont csak szolid kíváncsisággal tekintek a jövőbe. az kétségtelen, hogy sikerült az utolsó kanyarokban végleg egymás ellen fordítani a két nagyágyút, és mivel az azért az általános műveltség része, hogy ki szerepel a könyvben, így nem azt várom, hogy ki marad életben a végén, hanem azt, hogy hogyan végzi be a sorsát a másik... a sziget maga elég hangulatosan úszott be a történetünkbe, még jól alá is dúcolták legendákkal, hogy igazán izgalmas helyszín legyen... hogy ne csak a sűrű arcszőrzetű férfiakkal foglalkozzunk, fontos szerepet kaptak a nők is az epizódban... ez egy kicsit ellentmondásos helyzetet szül, mert itt a végjáték előszobájában már nem biztos, hogy nézők kíváncsiak az ilyen mellékszálakra, pedig azért lehet találni érdekes vonásokat bennük -mármint max-nél tudok örülni annak, hogy látszik az a hosszú út, ahogy a testiség miatt színen lévő leszbikus szeretőből eljuttatták a mai változatáig az írók, és a jelenetei hangulata is jól működött (mind a kikötőben, mind a hóesésben). viszont a kormányzóhoz tartozó asszonyságról már nem tudok pozitívumokat írni -valószínűleg nem véletlen az sem, hogy fogalmam sincs, hogy mi a karakter neve... (#03.19.)

„no one changes the world. not like this. not all at once. the world is too strong for that.”

ahogy egy sorozatos keringőben illik, a múltheti durvulás után most megálltunk egy picit gyászolni, és megtervezni az utolsó lépéseinket a vég előtt -így akció nem jutott az epizódba, monológok és intrikák annál inkább... (olyan fura ez, hogy éveken át nem tűnt fel, hogy ennyire shakespeare-i magasságokban beszél mindenki a show-ban, csak most, amikor az angol felirat mellett is vakarom néha a fejemet egy-egy kifejezést látva...) a sok beszéd ezúttal nem vette el a lelkesedésem, főleg a philadelphia-i nagy egyezkedés tetszett -bár azt eddig is tudtuk, hogy jack a legékesszólóbb a kalózok közül (arra viszont nem számítottam, hogy havat látok valaha is a sorozatban...). de tulajdonképpen a törékeny szövetségben is van spiritusz. abban meg főleg, hogy több szálat is egy irányba tereltek ma -azaz az árulás, mint főtéma nagyon szépen kezd kidomborodni. kezdte billy, akiből már tényleg nem nézünk ki többet, minthogy tálcán nyújtja át a kalózok legyőzéséhez szükséges kulcsot az ellenségnek, de jack-nek is el kellett követnie egy pálfordulást, hogy biztosítani tudja a sziget sorsát. és mr.silver is könnyen hátat fordíthat mindenkinek, ha ennyire hagyja magát az érzelmei által vezérelni. (#03.12.)

„how can we all have sacrificed so much and none of us has anything to show for it?”

uh, meglehetősen nagy a nyomás itt az utolsó vészterhes napokban... megérkezett a spanyol flotta, és sáska módjára rágják magukat végig nassau-n, nem is bírják hőseink a nagy túlerőt... de nem csak a várost és az ültetvényen csoportosulókat veszélyeztetik a marcona katonák, de azokat is, akik épp’ az ügyeiket intézve kóricálnak a környéken... ehh, értem én, hogy a fináléra fordulva kellenek a halálok, amik majd olyan súllyal nehezednek az élőkre, hogy ne maradjanak következmény nélkül, valamint meg kellett mutatni a spanyolok kegyetlenségét is, de, de, de... ha van egy szereplő, aki ennyi ellenséget szerzet magának az évek során a szisztematikus szarkeverésével, az ne egy random katona kardja által lehelje már ki a lelkét, könyörgöm... (a másik halált még nem látom bizonyítottnak, mert amíg nincs holtest, addig lehet reménykedni is -bár mr.silver karakteréhez sokat hozzátenne a gyász.) tudom, hogy sokakat irritál max karaktere, de láthatóan fontos szerepet szánnak neki az írók a végjátékban is -jelenleg ő a lelkiismeret, akivel kimondatják a legfontosabb tételmondatokat, de úgy tűnik, hogy ő lesz az ész is akkor, amikor a férfiak csak az erőben tudnak gondolkozni... (azért tetszett a harcok rendezése, mert jó tempóban voltak vágva a képek, épp eleget láthattunk a test-test-elleni küzdelmekből, mégis dinamikusak voltak a jelenetek.) (#03.11.)

„i don’t give a shit what you choose, but fucking choose!”

valahol a rész negyedénél járhattam, amikor belém-nyilalt, hogy mi zavar igazán az idei évad eddigi részeiben: hogy annyira rákoncentráltunk a vérkomoly háborúra, hogy teljesen kiiktattuk a sorozatból a fun elemeket, magunk mögött hagytuk a csöcsöket és a poénkodásokat, és azért hiányzik ez a könnyebbség, mert az embernek kicsit meg kell erőltetnie magát, hogy ennyi mogorva szőrös férfit nézzen halálkomolyan... a nagymonológok epizódja volt ez, ahol hosszan kitartott párbeszédekkel vezettük tovább a korábbi részek következményeit és készültünk fel az eljövendőre -lehet, hogy ezek miatt is éreztem egy kicsit a fáradtság jeleit magamon... de aztán megint beindult az intrika-henger, egy kicsit fel is pezsdítette a sok kavarás az életkedvemet -mert úgy tűnik, hogy a sok téblábolás után mr.silver elhatározásra jutott, és a korábbi barátságát figyelmen kívül tudja hagyni a nagyobb jó érdekében. a kormányzóról meg megint bebizonyosodott, hogy ő a szavak császára, aki meg tudja győzni még az ős-ellenségeit is, ha a szükség úgy kívánja. mondjuk azt nem értettem, hogy a rendező úr miért burkolta félhomályba kuba kormányzóját, de annak örülök, hogy a spanyolok is bekapcsolódnak a nagy játszmába, mert minél több szereplő akasztja össze a bajszát, annál több izgalom jut nekünk... (#02.26.)

„it is some kind of hell to be forced to choose one irreplaceable thing over another.”

oké, az előző rész végén egy nagy svunggal sikerült bevenni a várost, de ez még nem a végső cél, az is fontos, ami ezután történik... hát először is meg kell tisztítani az elfoglalt területeket a vöröskabátosoktól, aztán körül kell nézni, hogy mi is lett a miénk -mert például az erőd maradt ellenséges kézen, így a szöszi is onnan próbálja irányítani az eseményeket (a maga kavarós módján, persze)... és az utolsó kard-vágás után sincs azonnal béke, mert szinte végzetes mértékig fokozódott az ellentét már a kalóz-frakciók között, nem bíznak a többiekben, fúrják egymást a másik háta mögött. és a korábbi összezördülésüknek is komoly következményeik vannak már, mivel az ültetvényeken fellázadt rabszolgák nem csak az uraik fejére vadásznak már, hanem a kalózokéra is. pedig olyan szép terv volt a békés közös együttélés... a tengeren is zúzunk egy kicsit, mert az angolok ott is bizonyítják, hogy mily’ gusztustalan lelkek is ők, így rögtönzött gladiátor-viadalt szerveznek jack-éknek. és ugye nem kell mondanom, hogy egy nő menti meg a becsületüket...? (egyre jobban élvezem az összes mély párbeszédet, amiben long john silver is résztvevő.) (#02.19.)

„if we were able to take nassau, if we are able to expose the illusion that england is not inevitable, if we are able to incite a revolt that spreads across the new world... then, yeah... i imagine people are gonna notice.”

meg voltam róla győződve, hogy ez lesz a sorozat ’birodalom visszavágja’, amiben elveszik tőlünk a maradék reményt is arra, hogy a kalózok boldog véget érhetnek -de aztán a végén mégis fordítottak egyet a szerencse szelein, hogy azért legyen némi kiút a sötétségből... ugyanakkor gondolhattam volna, hogy nassau jelenlegi vezetésének vesznie kell -és nem csak azért, mert egyből a nyitányban jelentőségteljesen exponálták a családját (ez mindig végzetes jel...), hanem mert annyira erősen próbálta szorítani a várost, hogy ennek a megfélemlítő terrornak nem lehetett más következménye, mint az elbukás... a tengeren viszont jóval összetettebb volt a helyzet, mert azt azért sejtettük, hogy hiába a konfrontálódás, ennyi kiemelt szereplőt nem fognak hullámsírba tenni az írók az évad harmadik epizódjában. így hátradőlve vártam, hogy mi lesz a kézitusa végeredménye -de aztán egyre közelebb és közelebb hajoltam a monitorhoz, ahogy a kegyetlenség magas szintre hágott. sokszor hallottunk már a hajó alatti áthúzás módszeréről, de ilyen plasztikusan még sehol sem mutatták be -még akkor is igaz ez, ha elsőre csak a hangokat hallottuk, direkt nem mutatták meg a gyomorforgató valóságot... elkezdtünk nagyon szépen építkezni a fináléra, ami most már biztos vagyok benne, hogy meg fogja rengetni az újvilágot... (#02.12.)

„if oaths are no longer kept here, if boundaries are no longer respected here, then there is no civilization left here to defend, and i do not know what we are fighting for.”

lassan mozgásba lendülnek a dolgok, karakterek indulnak el különböző utakon, másoknak keresztezik a céljaik egymáséit -ja, második epizód az évadból, ilyenkor sokkal nehezebb írni valamit is, mert már elhasználtad a nagy szavakat az évadnyitónál, de még nincs sok új téma, amit felhozhatnál (plusz ne felejtsük el, hogy végleges zombi-üzemmódba kapcsoltam a superbowl és egy tejfakasztó után)... ami a legjobban tetszett a részben, az az, ami az ültetvényen történt -hogy a gazdag fehérek gondosan tettek róla, hogy a rabszolgáik ne akarjanak olyan könnyen megszökni. ezzel persze zavart okoztak a nagy elánnal érkező kalózok körében -és ennek komoly következménye lett az, hogy végleg(?) egymás ellen fordult flint kapitány és billy. igaz, ez az aspektus már sokkal kevésbé tetszett... silver-nél ki kellett várni, amíg elszabadul a tengerparti kötelékeiből, de a végére elérték, hogy érdekeljen a fogva-tartója is, az öreg renegát kalóz... remélem anne-ék elérik a céljukat, és kitapossák eleanor szőke tincsei mögül az összes agyvelőt -már ha otthon találják őszökeségét, mert megint terveket sző a háttérben... elég sokat volt képernyőn max is (sajnos végig ruhában), nem tudom, hogy ez író-nyelven nem azt jelenti-e, hogy hamarosan búcsúznunk kell tőle... (#02.08.)

„revenge is a powerful motivator, undoubtedly. fortunately, my men would like a little of it for themselves as well.”

itt az egyesített kalóz/rabszolga-sereg, csak el kell hajókázni nassau-ig és happyend -szerintem senki sem gondolta, hogy ez lesz a recept, de arra talán tényleg kevesen számítottak, hogy az évad első perceiben egyből derékba törik a rebellis vállalkozást. de nagyon durván... és lenyűgöző volt az egész vizualizálása is, a víz alatti jelenetek világos-kékjei, a széthulló vitorlarúd-forgácsok, a hajók nagytotáljai mind hozzáadtak az izgalomhoz és a tempóhoz (gyorsan megnéztem a rendezőt az imdb-n, lukas ettlin eredeti szakmáját tekintve operatőr -már mindent értek). persze miután kitombolták magukat azok a kutya angolok az ágyúikkal, meg kellett állnunk kicsit körülnézni, hogy hogyan is állunk. eddig is tudtuk, hogy törékeny a szövetség, de egy ilyen támadás még inkább elvékonyította a kötelékeket. túl sok erős egyéniség van a csapatban -most elsősorban billy és flint kapitány kaptak össze, de csak azért, mert blackbeard-ék elszakadtak a harcok hevében. ez utóbbiak hajóján viszont másfajta problémákkal is meg kellett küzdeni, és most nem a kézitusára gondolok a vörös zubbonyosokkal, hanem arra, hogy jack-ék szíve felett ott lebeg még mindig charles szelleme -de az sosem baj, ha a karakterek nem felejtkeznek el arról, aki fontos volt a számukra... no, nem is számítottam rá, hogy ennyire könnyen be fognak húzni az utolsó tengeri mérföldekre, de könnyen az ujjuk köré csavartak ezzel a látványos és drámai nyitánnyal. (#01.29.)