soroló

„three things are difficult to understand. the work of the bees, the movements of the tide, and the mind of a woman.”

épp a desszertnél elrontani az ízletes vacsorát? egész a végéig azzal hitegettek minket, hogy lehet kiút, hogy az eddigi életet hátra lehet hagyni, de aztán az utolsó pillanatban az arcunkba vágták a keserű igazságot: a múlt mindig utolér. furcsa volt, hogy nem éreztem azt a pezsgést, amit egy sorozatzáró előtt szoktam, valószínűleg bíztam az alkotókban, és nem is kellett csalódnom. érdekes, hogy egy történelmi sorozat nosztalgiától mentesen zár, sokkal inkább az emberi pillanatokra koncentráltak. ismét szerethetővé változtatták capone-t, csodálatosan búcsúztunk eli-tól és margaret-től. talán egyetlen dolog, amitől azt érezhettük, hogy vissza akarnak nekünk vele utalni, amitől nagyobb lett a szomorú sóhaj a végén, hogy sokat jártunk ma a címadó korzón. de logikus is ez, a kezdetektől szimbolikus hely volt a sorozatban. drámai véget ért a múltidézős szál is, egyre sűrűbben összevágva a jelennel, ahogy egyre jobban reflektáltak egymásra, és persze bekövetkezett az, ami nucky talán legsötétebb tettének minősíthetünk, amikor az önzés és a vágyak felülkerekedtek a személyiségében. és aztán éveken át láthattuk, hogy mi lett ennek az eredménye... (kicsit hiányoltam a főcímet, de szépen kiforgatták azt az elején a tengerparton.) (++10.31.)

amikor szorított helyzetből kell kihozni a legjobbat. nyolc részt sikerült csak kialkudni, és ennyi alatt nehéz lezárni egy szépen felépített történetet. kellettek hozzá a bátor döntések. ritkán lépik meg az írók, hogy hét évet ugorjanak két évad között, mert sokat kell hozzá magyarázni, hogy a néző megértse a változásokat (plusz bizonyos karakterek így búcsú nélkül kényszerülnek távozni). de mivel tudták, hogy hova (és mikorra) akarnak megérkezni, így meg kellett lépni. váratlan, de klasszikus mozdulat, hogy a végén veszik elő az elejét, azaz olyan történetszálat, ami az első rész előtt játszódik, hogy azzal is aláhúzzák a karakterfejlődést. és biztos sokan kiáltanak majd időhúzást, de szerintem érdekes volt látni az ifjú nucky sztoriját, ráadásul parádésan sikerült a szereposztás is, mindenkiről el lehetett hinni, hogy a fiatalabb énjét látjuk. a többi összetevő a szokásos volt, drámák és gengszterkedések szép sorban. az értékelésem is hasonlóan alakul az elmúlt négy évhez: erős tetszett.

minőség. biztos, hogy ez az első szó, ami mindenkinek eszébe jut, ha a sorozatra gondol. persze az hbo-nál megszoktuk ezt, de itt annyira mívesek voltak a díszletek, a jelmezek, a képi világ összességében, hogy öröm volt nézni. a szövegkönyv hiteles volt, annak ellenére, hogy bátran keverték a fikciós elemeket a megtörtént esetek szövetébe (én mondjuk szándékosan nem olvastam utána az életutaknak, mert nem akartam, hogy összekeveredjenek bennem a dolgok, és nem is akartam semmit (és senkit) lelőni magamnak. viszont utólag biztos, hogy elmélyedek majd a témában, mert igencsak sikerült felkelteni az érdeklődésemet). persze a szerethető rosszfiúk mellett ott voltak a kötelező magánéleti kellékeik is, akikkel sokszor türelemmel kell lenni, de sosem volt fárasztó, amikor az apró drámákban mélyültünk el, sokszor a színészek segítették át a csikorgósabb perceket. azt eddig is tudtuk, hogy steve buscemi nagyszerű színész (és ez a menyét-arc predesztinálta egy antihős szerepre, de nagyon is jól oldotta meg, sokszor vitte a csapott vállán a sorozatot), de rengeteg új arcot lehetett felfedezni, akik teljes erőbedobással hozták a karakterüket (csak néhány név, stephen graham (mint lehengerlő al capone), michael shannon (nagy utat kellett bejárnia van alden-ként), jack huston (mindig csodáltam, ahogy félarccal játszik)). hogy miért nem tudtam soha maximális pontot adni? hogy miért nem szerettem jobban? nehéz ezt megmondani, azt tudom, hogy az első évadban volt, amikor tologattam a megnézését, mert nehezen tudtam átállni a sok jelenkori network-cucc után a kamáslis húszas évekre, de ezen kívül megfoghatatlan, hogy milyen plusz kellett volna még. de azt hiszem, ez a titok örökre a sírba száll velünk. egy élmény volt, uraim, egy magas nívójú közös utazás. de itt az elmúlás, változik a világ, ó, hello mr.alkohol, örülök, hogy újra látom... (tetszett)

„-everything’s yours. let him go.

–what’s everything?

-what i have. all i’ve ever had. atlantic city.”

ha eddig nem érzékeltük volna, hogy mekkora háború folyik az alvilágban, hát figyelmeztetésül most odacsaptak a kisujjunkra -egy kőműves kalapáccsal... és a csatamezőn mindig maradnak halottak. a vesztesek megnyomorodnak. bár a dicsőség lehet, hogy csak talmi... nucky legyőzetett, elvesztette azt a dolgot, ami még tartotta benne a lelket a hosszú évtizedes sorscsapások után -a várost, amit irányíthatott. a várost, ami ugyanakkor tönkretette az ártatlanságát. mert most jött el a pillanat a múltbéli történetben, amikor az egykori sheriffnek is elég lesz a mocsokból, amikor nucky először merül alá a pokol bugyraiba. amikor nem marad a korzó söprő kisfiúból semmi (szép párhuzam a jelenben a végletekig lojális ifjú sráccal). és ekkor még nem tudja, hogy mi fog gillian-nel történni (ismét egy hibátlan kaszting, hozzátenném). a tabló összképe is nagyszerű, nem csak a tengerparti nagyjelenet közelről. igaz, aközben elfelejtettem levegőt venni... (++10.23.)

„you know what kind of place this is? this is where hope comes to get fucked in the ass.”

jobb megfigyelőnek tartottam magam, de ma el kellett gondolkoznom egy fél percig, hogy milyen karaktert is nézek, mikor a kis-nucky ébredését mutatták. valószínűleg elkényelmesedtem, mert mindig elszűrőzik nekünk a flashback-eket, és most nem igazán kapjuk meg ezt a mankót... egyébként érdekes a múlt, a kamera-kezelésen túl sem rágják a szánkba a jeleket, inkább csak finoman utalgatnak a commodor nemi preferenciáira meg gillian-re. aki biztos, hogy nem véletlenül jár ez nucky fejében... nem tudom, milyen komplexusom lehet, hogy bírom az ilyen nagyszájú nőket, akivel a megborult hősünk oly’ szerencsétlenül összetalálkozott a város segglyukában. ejj, még egy kis örömszerzés sem jár neki... igaz, a többiek sokkal rosszabbul jártak ma. capone főkönyveinek megszerzése sokkal nagyobb áldozattal járt, mint amire számítani lehetett, de ezt mondjuk a rend rendíthetetlen őrei nem nagyon veszik a szívükre, csak mi sajnálkozunk egy nagyon megszeretett karakteren (ilyenkor realizálja az ember, hogy milyen közel a vég). és a másik elhunyt sem kaphatta meg a maga bosszúját, simán csak jó ember lehetett a végén, talán ez többet számított neki. a sokkoló hirtelen halál után ez az elemelt vég szép kontrasztot alkotott. (++10.20.)

„-what’s more personal than a man trying to kill you?

-fides. trust. loyalty. the foundation of the roman empire.

–didn’t caesar get a knife in the back?”

eddig is kényesen ügyeltek minden mívesen megmunkált részletre, legyen az egy mandzsetta-gomb, vagy egy pohárban csörgő jégkocka hangja, nem beszélve a gondos válogatásról, hogy minden szerepre megtalálják a megfelelőt, de most nem mehet el az ember szó nélkül az ifjú nucky-t hozó srác mellett, aki tökéletesen levette steve buscemi minden apró gesztikulációját (oké, talán a műfoggal túlzásba estek, de erről nem ő tehet). most utólag végiggondolva, ez egy bosszú-előkészítő epizód volt. többszörösen is. az egyértelmű, hogy chalky a bosszú miatt érkezett meg a bordélyba az epizód végén, igaz, hogy mást talált ott elsőre. azt is határozottan állíthatjuk, hiszen hallhattuk kijelenteni, hogy nucky nem fog nyugodni, míg a megfelelő válaszlépést ki nem ötli a nyughatatlan olaszok ellen (ezek tényleg csak ezt a ’szétlövök mindenkit, és akkor én leszek a király’ mentalitást ismerik...?). és valahol van alden is elégtételt vehet az őt megalázó capone-on, ha belemászik abba az elhíresült adóhatósági trükkbe, ami a sebhelyesarcú bukását okozta. bár lehet, hogy most inkább nagyobb vágya, hogy odacsapjon eli-nak, nehéz kiigazodni a faarcán (jut eszembe, nagyon vicces volt a múlt szex-árnyainak felismerése és a commingout)... (++10.10.)

„nothing changes, does it? men to guard you. plans within plans. things you say and things you don’t.”

annyira feldúsultak a visszaemlékezések, hogy szinte minden jelenben játszódó jelenetre jutott egy. de nem baj, mert érdekes látni, ahogy a kis nucky rácsodálkozik mindenre, hogy milyen a gazdagok élete, hogy létezik szerető család is a világon, hogy van, aki törődik vele. és hogy vannak olyanok, akik a törvény felett állnak. ha nem a régi deszkákat koptatjuk a korzón, akkor is csak ritkán kukkantunk be atlantic city-be. ugyanolyan hangsúlyos chicago is, ahol capone hozza a szokásos formáját, gyilkos, amikor viccel (kis híradó-részlettel jól hidalták át a hiányzó éveket). közeleg a digó-háború? kubában is egyre sötétebb az ég, ezeknél a latin-amerikai országoknál mindig kulcs, hogy kinek a kezében van a hadsereg. érezhető volt, hogy baj lesz a szöszivel, van, aki már annyira hozzászokik a lefizetéshez, hogy nem is tud másképp gondolkozni. kár. no, vissza a tengerpartra, most nagyon szerettem margaret-et, sokat érett az elmúlt években, és még mindig megvan a kémiájuk nucky-val. de happyend-et nem jósolnék nekik. (++10.01.)

„enoch walked with god and he was no more.”

hazugságok, csalárdságok és kétségbeesés. maradt az idei formula, néhány szálat választanak csak ki, és azt szövik tovább. chalky-ék egy kamara-drámába csöppentek, zavarodott túszejtéssel, lelki megterheléssel és áldozatokkal. margaret munkahelyi manőverei most csattannak, de leginkább egy erős nőtől kell tartania (valószínűnek tartom, hogy a rothstein-házasságot az ész tartotta össze). az olaszok nem bírják ki, hogy new york minden piszkos üzlete ne az övék legyen, most épp a feketékkel akasztanak bajszot. eközben nucky mindent megtesz, hogy egy makacs katolikus ír, nevezetesen id. mr.kennedy olyan puha legyen, mint egy jól elkészített borjú húsa. de persze sosem egyszerű olyannal tárgyalni, akinek elvei vannak, ráadásul még nem is fogyaszt alkoholt. (és úgy megörültem mickey-nek, hogy kibukott belőlem egy mickey-féle csilingelős kacaj.) (++09.25.)

„’the universe loves nothing so much as to change things which are and to make new things like them’. you’re a student of marcus aurelius, mr. thompson?”

jó döntés volt, hogy nem zsúfoltak bele mindenkit a múlt heti időkeretbe, így viszont úgy érezte az ember, mintha egy dupla évadnyitó második felét nézné. ráadásul nem a legvidámabb sorsúak életébe kapcsolódhattunk ma vissza. eli-ra rossz ránézni, nem elég, hogy aljamunkát végez a maffiának, szinte érezzük az ápolatlanság szagát. de milyen jó döntés, hogy összesodorták őket van alden-nel. gillian jelenlegi állapota is érdekes, ahogy jókislányként tűri a diliház megpróbáltatásait (jó kritikája volt az hbo perverz nézőinek, hogy leszbikus dolgokra gondoltak, pedig...) közben alakul a nagy történelmi tabló, de sokszor csak a név bemondása után kapcsol az ember, szóval nem tolakodóan teszik a dolgukat az írók. és a karakterek is tanultak tőlük, a felszínen jópofiznak és faarccal hazudnak, hogy utána a füstös helyiségekben kiderüljön, milyen összeesküvést terveznek, vagy ki a beépített emberük. (++09.19.)

„i intend to be open for business legally in the thirstiest country on earth with bacardi rum as my most exclusive offering.”

a kontrasztok mindig szépen kirajzolják a lényeget. a múlt megmagyarázza a jelent. a különböző élethelyzetek reflektálnak egymásra. és ha ezt még vizuálisan is megjelenítik, akkor egy ütős adu-ász lesz a készítők kezében. és bizony a napfényes kuba, a szépia-barna múlt, és a hidegkék erdő gyönyörűen elkülönültek. jól kell tudni használni a két évad közti idő-ugrást is, mert a nézőknek szokatlan lesz a hirtelen változás, de nem szabad rájuk zúdítani az összes információt az eltelt időszakból, hadd fedezzék fel maguk, mi is történt. a jelenben is zajlanak a nagy változások, már itt a világválság szele, már közeleg az alkohol-tilalom vége (legfőképp ezért kellett ugrani, hogy kerek legyen a történet), és alakul a méltán hírhedt olasz maffia is a szemünk előtt. kibontottuk az utolsó palackot, ízlelgessük, amíg még lehet... (++09.09.)

„i don’t have friends. i have partners.”

az utolsó valcer haláltánccá változott... akartam írni, hogy a boardwalk mindig szépen lekerekíti az évadok végét, de aztán brutálisan széttépték ezeket a gondolataimat. bűnsorozathoz méltó kemény jelenetek követték egymást, nagy szavak, durva ütések, életveszélyes helyzetek, felemelkedések és elbukások. nem tudom, mi ez a véresszájúság manapság az álomgyárban, de az elmúlt hetekben csak úgy hullanak a kezdetektől velünk lévő karakterek. olyanok, akikért tényleg fájni fog a szívünk. bár mondjuk itt, a tengerparti piszkos homokban nem is várok mást. nem is érdemes máshogy írni a történelmet, csak vérrel. (+11.27.)

talán idén talált el a legjobb pillanatomban a sorozat, mert most vártam hétről-hétre, hogy elmerülhessek a tiltott élvezetekbe. pedig nem nagyon változtattak a recepten, a minőség is maradt, ezért gondolom, hogy én voltam jobban hangolódva. a plusz adalékok jól jöttek ki egyébként, hogy behoztak egy újabb helyszínt (a fülledt délre kanyarodni mindig kifizetődő), hogy egy énekes karakter segítségével dalokkal mélyíthették a hangulatot, hogy a tavalyi buldózer után egy csendes ütvefúrót kaptunk a gonosz szerepében. még úgy is jól működött az évad, hogy a kvázi főszereplőt kissé passzívabb szerepre kárhoztatták -vagy pont azért, mert hagyták a többieket is kibontakozni? nehéz eldönteni. azt viszont bátran ki merem jelenteni, hogy jót tett, hogy a női karakterek (és az ő problémáik) háttérbe szorították. be kell látni, hogy ez a dohány- és alkohol-szagú klíma nem az ő világuk, bármennyire is szeretjük a törékenységüket, itt kemény férfiakra van szükségünk. reméljük sokáig lesz még biztos pontja a sorozat az őszünknek, nagyon erős tetszett.

„there’s a skunk in your cellar.”

a sors egy kegyetlen ribanc, ahogy a költő mondaná. amikor úgy érzed, hogy megadatott a boldogság, akkor csapja az orrodra az ajtót gurgulázó nevetések közepette. ma két személlyel is ilyen példát statuáltatott az élet, gilliant utolérte a régóta leselkedő végzet, chalky meg csak simán bedőlt egy szép nő igézésének. és valahol nucky-t is ide lehet sorolni, aki talán már elhitte, hogy simán mehet az üzlet, hogy nyugodt lehet a családja körében. ha már a tengerparton jártunk, akkor azt mondanám, hogy olyan volt ez a rész, mint mikor a hullámok mossák a partot, lassan bomlasztják a sziklát, ami reped-reped egyre, hogy aztán egy nagy robajjal összeomoljon. valószínűleg ez jön a jövő héten, most még kellett az a néhány tempó, hogy eljussunk a cél elé. (+11.22.)

„dr. narcisse, there’s something i’ve been meaning to ask you for quite some time. who the fuck do you think you are?”

az idei évben is behoztak jónéhány újdonságot, és ebben a részben mind tündökölhetett is. az fbi gátlástalansága egyre nagyobb mértékben nő, a tampa-i bizniszből egyre több a gond, és a doktor is bizonyítja, hogy megérte a rászánt időt. mélyülnek a lövész-árkok, forognak a pénzek, hullanak a fejek. és azt gondoljuk, hogy ha gengszteres műsort nézünk, akkor alanyi jogon járnak nekünk a gépfegyveres leszámolások, a közelről arcba lőtt sheriff-helyettesek, a köpönyegforgató politikusok. és ma nyugodtan hátradőlve, egy jó whiskey-t szopogatva nyugtázhattuk is, hogy ez így is van. minden adott volt egy jó epizódhoz, és nem is vétettek célt. sőt, még kis képi ötletekkel is fel lett rázva a nagy egész. (+11.16.)

„above the muck that i have walked through here in babylon, where we each of us have been exiled.”

a múlt egy nagyon furcsa dolog, valahogy mindig belefurakodik a jelenbe is. emlékeztek még, hogy milyen volt van alden ügynök az elején? ő maga is csak most kezd visszagondolni, hogy milyen is volt, amikor még törvénytisztelő/istenfélő volt, nem ez a hidegvérű meggyötört ember, mint most. gillian is emlékezik, talán még sosem hallottuk így egyben a tragikus gyerekkorának történetét. és a múlt köti gúzsba a szép énekesnőnket is, hiszen másképp nem viselné el ezt a megaláztatást a doktortól. de egy régi emlék lehet felelős a jelenkori pénzügyi zavaroknak is. megannyi színnel felfestett történet. (+11.16.)

„-it’s not my style of music, but you can’t say it doesn’t have an effect.

–that’s the blues.

-they picked the right color.”

libéria gyermekei jól elfoglalták az epizód felét. de ez nem baj, úgyis volt olyan időszak, amikor panaszkodtam, hogy nem használják ki chalky-t eléggé, hát most kompenzálnak. azért sem baj, mert így erőteljesen eszkalálódik a konfliktus, valamint sok szép dalt hallhatunk. és lesznek még veszteségek ebben a csatában, ez érződik. a másik oldalon is szorul a harapófogó, az ifjú fbi-osok már nem titkolóznak, hanem lecsapni készülnek. anti-hős történethez méltóan meg sem próbálják szimpatikusnak beállítani a törvény őreit, de nem is hiányzik ez. üde színfoltként tüzes évelődést kaptunk, egyre nagyobb puszit küldenék a castingosoknak ms.arquette miatt, jól pattognak a szikrák mr.buscemi-vel. (+11.02.)

„there is a scourge in our community in the guise of heroin. there is a scourge in the guise of alcohol.”

mert bizony lehet bármennyire cool, ahogy a szimpatikus rosszfiúk szüntelenül kötik az üzleteiket, azért nem árt azt is végiggondolnunk, hogy mivel is kereskednek ők. láthattuk eleget, hogy mit okoz az alkohol, idén pedig nagy hangsúlyt kap a heroin is. mert bizony hőseink szenvedést árulnak jó pénzért. és szenvednek mellettük a hősnőink is. van, aki konkrétan az ördögi por elvonási tüneteitől, van, aki a lebukás félelméből, és van, aki félelmetes férfiak között vergődik. és muszáj találni valami más módot a fájdalom és félelem enyhítésére, mint azok a szervezetet tönkretevő gyilkos szerek. milyen ideális világ lenne, ha most rávághatnánk, hogy a szerelem az, ami megfelelő pótszer lehet, de sosem ilyen rózsaszín a valóság... (+10.23.)

„you speak any german?”

eddie halála rányomta a bélyegét az egész epizódra. az várható volt, hogy nucky-t megviseli majd a szomorú história, hiszen nem csak az inasát, hanem a legbelsőségesebb barátját is elveszítette. de eli is megzavarodott egy kicsit, ő a családi oldalról közelíti meg a dolgokat, ezért zuhanhatott meg a tények fényében. és már el is felejtette az ember, hogy idén fontos feladatok is voltak bízva a szerencsétlen poroszra, amik most problémát jelentenek thompson-éknak. még jó, hogy van egy kétszínű ismerősük, aki segít. várható volt, hogy két szál is dugással végződik, úgy tűnik a ’20-as években mindenki a falhoz szorítva szerette... még jó, hogy a kicsit visszatérő margaret-et nem csinálták meg ott az étterem közepén... szépen formálódnak a szálak, a tampa-i ügy, az fbi fenyegetettség, nem sietünk sehova, amíg ringat a zongora. (+10.16.)

„i know about weakness. and i know about sin.”

mindenkinek lehet rossz napja. na de hogy ennyi karakternek legyen egyszerre rossz napja, az már skandalum. persze ezek nagy része még a múlt hét következménye, csak sajnos nem lehet ott nucky mindenhol egyszerre, hogy korabeli mr.wolf-ként problémákat oldjon meg. így családban marad a megoldás, míg szerencsétlen eddie-t felőrlik közben. a végén azt mondogattam, hogy ’van pisztolya, van pisztolya’, de aztán elegánsabban oldották meg a várható szomorú véget. egy másik szerethető karaktertől is búcsúzni kényszerültünk, csak ő igazi gengszteres elmúlást kapott. ilyen az, amikor félrecsúszik a demokrácia... de félrecsúszott életet is láthattunk, egy korabeli junkie nem sokban különbözött a mai függőktől. (+10.10.)

„you never really know a man until you play cards with him.”

fontos-e az, hogy eredetileg kiről szólt a sorozat? mert most nucky csak egyike a sok szereplőnek, de nem kap akkora hangsúlyt, mint a kezdetekkor. baj-e ez? nem hinném, hiszen a többiekben is van kellő kraft, meg egyébként is, jobban megismerjük ezt a miliőt, ha szélesebb spektrumról merítünk. hisz’ nézzük meg, mennyire mások a capone-testvérek. vagy mennyire számít a vérmérséklet tekintetében, hogy melyik országból érkezett a család. hogy milyen rasszba tartozónak vallja magát (érdekes, hogy míg a kkk ábrázolásában volt némi keserű humor, addig ebben a fordított fajelméletben egy cseppnyi sincs). az már igazán mellékes, hogy ki mennyire bírja az italt, hogyan áll a bizniszhez vagy embertársaihoz, esetleg jó-e kémiából avagy sem... (+10.04.)

„welcome to tampa, land of money, cunny, and where it’s always sunny.”

milyen fura is volt nucky-t a ragyogó napfényben látni, gyorsan rendeltek is egy kiadós esőt, hogy helyreálljon a színvilág. meg bezavarták egy tipikus mocsár-kocsmába, ha már délen jár. de ugye patricia arquette-et nem ezért az egy részét szerződtették csak...? jól kihasználják az új szórakozóhely díszletet, ha már egy vagyon volt felépíteni, de nem erőszakolják meg a dolgot, természetesnek tűnik, hogy minden társadalmi esemény ott zajlik. hol máshol, ha nem a boardwalk-on. egyre inkább építenek a heroinra is, fura belegondolni, hogy már lassan száz éve mérgezi az emberiséget az a szar. (+10.01.)

„orphaned in april. married in may. pregnant in august. widowed in november. and they say nothing happens in plover.”

(már amikor a híreket hallottam, hogy dennis lehane beszáll a sorozathoz, akkor is csodálkoztam és örültem egyszerre, és most újra ezt éreztem, amikor a főcímben láttam a nevét, korunk egyik legjobb krimi-írója, welldone, hbo!) mindenki megkapja, ami neki jár? aki teheti, a maga javára fordítja az eseményeket, megszerzi a részesedését, feljebb lép a ranglétrán. vagy csak több lesz emberileg. támogatom, hogy jobban foglalkozzunk a mellék-szereplőkkel is, többet halljuk eddie csikorgós akcentusát, szenvedjünk van alden újabb megaláztatásain, próbáljuk rendben tartani mr.white üzletét, és alászálljunk a lélek mélyére richard-dal. mert mind érdekes karakterek. az újak? jeffrey wright visszafogott minimál-játékkal hozza a doktort, jó ellenfél lesz, csak nagyon más, mint tavaly gyp rosetti. plusz már a szövetségi nyomozó-iroda és legismertebb igazgatója is nucky-ék körül legyeskedik. ez is egy nehéz év lesz. (+10.01.)

„ermine muffs on winter nights.”

a previously-t elnézve jöttem rá, hogy milyen mozgalmas volt a tavalyi évad. idén, szokás szerint finoman kezdtünk, még csak most vettük le a kabátot a ruhatárnál, ez az első italunk, hova siessünk. fel kell venni a sztepp-táncosok ritmusát. ez nem azt jelenti, hogy a zseniális korfestésen kívül más nem történt. indítottuk a felújított lokált, békítettük a nagykutyákat, kipróbáltuk a néger-módit. és richard véres bosszú-hadjárata búvópatakként szelte végig az epizódot. egy-két új szereplő is beköszönt már, csak hogy még nagyobb legyen a tabló. csak a sok karakter között el ne felejtsük, hogy is kell leírni a leghíresebbek nevét. c-a-p-o-n-e! (+09.29.)

„i’m fighting a war from a fucking lumberyard.”

ezerszer láttunk már ilyen leszámolós összevágást, mint ami itt volt, de hé most ezeregyedszerre is működött (mert lehet, hogy scorsese bácsi szelleme lebegett benne?). ügyesen mászatták ki nucky-t a kutyaszorítóból, stílusosan, kalóz-alkuk segítségével. a röpködő golyók, a fröccsenő agyvelők csak az adalékok voltak. nagyjából lezártunk egy újabb korszakot, jövőre jöhet az új? (**12.12.)

túlélheti-e egy sorozat, ha az egyik főszereplőt kiírják? hát persze, ha behoznak helyette egy karizmatikus, kegyetlen és kúl gonoszt (bobby cannavale végig lubickolt). meg egyébként is, a körítés maradt, minden képkockáról, mandzsetta-gombról elhiszem, hogy igazi, és erre az igaziságra lehet igazán építeni a hangulatot. szépen formálódik nucky barátunk, illetve eldeformálódik, ahogy egyre mélyebbre lökik a szesztől bűzlő gödörbe. kár, hogy mrs.thompson nem tudja tartani vele a lépést, pontosabban az írók nem képesek izgalmas szálakba szőni a karaktert. ez, és a már megszokott pici hiányérzet miatt, na meg a szintentartás végett, erős tetszett osztályzattal látom el. ittam-e már jobbat? hogyne, de attól még jól esik hétről-hétre.

„how about i slip 25 gs in your pocket right now, you let me walk in there, drag nucky thompson out by his dick?”

hát megkezdődött - csatatérré változott a korzó. nucky menekülni kénytelen a brutális nyomás elől, de a méltóságát és a józan eszét nem veszítette el, nem tört meg, kemény fából faragott gengszter ő is. még ha meg is szakad a szíve az öreg barátjáért, még ha fura szövetségeket is kell kötnie. és úgy tűnik, végre eljutunk ahhoz a tökös al capone-hoz, akit már a pilot óta várunk nagyon. kemény lesz. (**11.30.)

„what’s the difference between a catfish and an italian? one’s a filthy, scum-sucking bottom-feeder. and the other is a fish.”

az óceán elmos minden szennyet, a partra veti a hullámain hánykolódó dolgokat. az agyvelő a hotelek falán lógó festményeken mutat igazán jól. az olasz-zsidó munkakapcsolatok, a népek eltérő habitusából adódóan nem mennek könnyedén. ha valaki túlságosan ki akar kerülni a gengszterek bűvköréből, netán még szerelembe is esik, azt biztos, hogy megbünteti a sors. vajon hányszor kell valakinek szembeköpnie önmagát, hogy végre megtisztuljon isten átkától? (**11.30.)

„-i’m flexible.

-not for much longer.”

egyetlen jelenet, és egy egész epizódot lehet ráépíteni. érdekes és hiteles volt az agyrázkódás bemutatása. de hatással volt margaret-re is, segített neki döntéseket hozni. mr.rosetti is aktívabb lett a tette után. meglepő volt, hogy a végén nucky nagybeszéde nem úgy hatott, mint elvártuk volna. kis mellék-szálakkal egészítettek ki, ahogy szoktak, a teljesebb élményért (nevesítsem? mr.harrow és a romantika. politikai szál). (**11.14.)

„it’s where the meat comes from.”

welldone, mr.buscemi! ma különösen erősen sikerült áthoznia az érzelmeket, a dühöt, a féltékenykedést, de a konspiráció is nagyszerűen ment. welldone mr.shannon! sikerült hitelesen ábrázolni a karakterének még mélyebbre csúszását, a feltörő elégedetlenséget (btw, milyen ironikus az íróktól, hogy a volt alkohol-üldözőt pia-készítővé képezik át). welldone ms.mol! szép és bosszúálló. kevés embernek menne ez hitelesen. welldone ms.steedle. kis kedvességet hozott ebbe a rideg gengszter-világba. welldone mr.cannavale and mr.cromwell! egy-egy jelenettel is simán lopják a show-t! welldone pyro-team! egy vulkán látványával tört ki a háború a korzón. (**11.08.)