soroló

„the truth is a powerful thing.”

mindig fontos az előadás közben, hogy mennyire érezzük, hogy a báb-játékos ott van a háttérben. sejtettük, hogy hova akarnak eljutni az írók az évad végéig, a kérdés az volt, hogy hiteles lesz-e az út, vagy érezzük majd rajta, ahogy nyomják át a karaktereket, hogy a beleférjenek a megfelelő formába. annyira tutyimutyi volt az elnök karaktere végig, hogy benne volt ez a befejezés, az önkéntes dicstelen távozás -ez ugye azért kellett, hogy frank-et a legkönnyebben el lehessen juttatni abba a pozícióba, aminél feljebb már nemigen tud lépni. szép utazás volt ez az elmúlt két évben, pedig csak néhány ajtónyit költöztünk át a fehér házban. de az a legjobb, hogy nem csak az előrehaladás volt érdekes, hanem az is, ha kitekintettünk az út szélére. ma is ott voltak ezek a szép jelzőkövek, claire megzuhanása, az öreg machinátor pálfordulása, és a kedvencem, frank nagyjelenete az írógéppel. mind erős színészi teljesítménnyel, de hé, ez azért nem újdonság. az viszont az lesz, ahogy mostantól minden játékszabályt megváltoztatnak. mert máshogy kell játszani a legfölső szinten. (++12.03.)

itt van ez a szörnyű hely, ahol manipulatív, gerinctelen alakok csatároznak önös érdeküktől vezérelve -és mi mégis szívesen járunk ide hétről/hétre csodálni őket. ahogy emelkedik egyre a kártyavár, megyünk magasabb szintekre, úgy lesz egyre érdekesebb a játszma. én legalábbis idén nagyobb buzz-t éreztem magamban, bár visszafogtam a nézési tempómat, de a legvárósabb sorozataim közé tartozott az elmúlt hetekben. mert érdekesen tudják tálalni a politikát. bár van egy csomó negatív tulajdonságuk is, mégis olyan karaktereket kapunk, akikre érdemes odafigyelni. és minden tiszteletem az összes színészé, de persze kevin spacey előtt szeretnék leginkább fejet hajtani, ezt a szerepet rá öntötték, úgy tesz minket cinkos-társává, hogy igazából nem is tudom, mikor kéne jobban félnünk tőle, mikor szigorúan odacsap, vagy mikor mézesmázosan kenetteljes. de a választót nem érdekli, hogy csinálja egy politikus a trükkjeit, ha elégedettnek érzi magát, akkor a megfelelő helyre fogja tenni az x-et. nagyontetszett.

„he dances and dodges, then picks the perfect moment to strike. does that sound familiar?”

igaza van a presidentnek, minden a taktikáról szól. legalább ezt belátja, még ha ő maga ennyire rossz is ebben, és mindig csak a tűzoltó-készülékkel rohangál az események után. pedig csak annyi lett volna a dolga, hogy jól megfigyeli frank-et, hogy kell ezt profi módon csinálni, de inkább játssza a durcás kisgyereket. sebaj, nekünk szerencsére van lehetőségünk ezt a tojáshéj-táncot csodálni, ahol mindig tudni kell, hogy hol van a legkisebb ellenállás, ami majd a jó irányba lök, ismerni kell mindenkit, hogy a megfelelő módon lehessen a megfelelő célok felé fordítani. (érdekes tendencia, hogy negatív cselekedetekkel rombolják a karakterek iránti tiszteletünket (lásd jackie tévés betelefonálása, doug mániájának következményei), de mégsem tudják/akarják elfordítani őket tőlünk. nem egyszerű írói feladat.) (++12.03.)

„lie after lie. first to a prosecutor, then to a president. i feel exposed, like the skin where my ring used to be. even achilles was only as strong as his heel.”

hühh, ahogy frank fölényeskedő arca lehervadt, amikor gyenge pontjára tapintottak... még nem láthattuk ennyire feszültnek hősünket, nem is csodálom, hogy le kellett vezetnie mindezt este -majd utánakeresek, hogy mennyire verte ki a biztosítékot, hogy kevin spacey ilyesmit bevállal, remélem nagyon. de csinálhatta frank ezt puszta kedvtelésből is, akkor már túl volt a nehezén, kidumálta magát, és továbblökte a gyenge pontot valaki másra. eddig is tudtuk, hogy be fogja áldozni az elnököt egy ponton, hát most jött el az ideje, hogy megadja a kilövési engedélyt. bár claire szálához most nem igazán tudok mit hozzáfűzni, azért volt még érdekes az epizódban. például remy viaskodása az érzéseivel, ennyi éve ott legyeskedik a washington-i fazék körül, és még nem tanulta meg, hogy a politika és az érzelmek nem férnek meg egymás mellett. (++12.01.)

„-i can’t stop frank from leaking things.

-no, but you can make sure he suffers more than us.”

nem elég az otthoni baj, nagyobb körben szórjuk szét a repeszeket. és egy teljesen életszerű külpolitikai problémához nyúltak, nap/mint/nap lehet hallani a távol-keleti apró szigetek miatti nézeteltérésekről. valahol beértek a gazdagember tervei is, sikerült a közvéleményt underwood-ék ellen fordítani, de úgy tűnik, nem lehet őket kimozdítani a megrendíthetetlenségükből (és nagyon szeretem, amikor a sok politikai vihar közepette megállunk kicsit, és nézzük ezt a különleges kapcsolatot, ami a testiség helyett a kölcsönös tiszteleten alapul). de nem volt elég a botrányokból, hát robbantunk egy újabbat, vagyis itt is szélesítjük az ívét, nagy lesz a verseny, hogy ki szerzi vissza az emberek hitét, és ki bukik bele a balhéba -bár tudjuk, hogy ki a főszereplő, ami azért szűkíti az írók mozgásterét, de a ’hogyan’-ok ugyanolyan érdekesek lesznek. (++11.26.)

„do you think i’m a hypocrite? well, you should. i wouldn’t disagree with you. the road to power is paved with hypocrisy and casualties. never regret.”

először csak egy jópofa coldopen-nek gondoltam, hogy az öreg négert láttuk egy mindennapi reggelén, aztán már gyanús lett, hogy kiemelt időt kapott az epizód alatt -és fontos is lett. egy újabb áldozat a politikai mocsok oltárán. mert erről szólt az egész -kibaszott sárdobálásról, sürgős tűzoltásról. underwood-ék egész jól vették az akadályokat, nem rendítheti meg őket semmi (bár azért claire arcán átsuhant néha egy-egy grimasz, hogy így kell bánnia az egykori szeretőjével), és várható, hogy most kétszer akkora erővel fognak lecsapni, kihasználva a visszalendülés erejét. a közelükben állók meg vagy félreugranak, vagy megsérülnek. mert mindenkiről elő lehet ásni valamit. (nem is haladtunk az egyéb ügyekkel, rászántuk a kármentésre ezt az ötven percet, de nem baj, olyan jó látni ezeket a színészeket a nehéz percekben is. és biztos vagyok benne, hogy imádtak jodie foster-rel együtt dolgozni.) (++11.22.)

„the foundation of this white house is not brick and mortar. it’s us, garrett.”

konfliktusok nélkül nem lehet érvényesülni ebben a közegben. és szépen eszkalálódik minden konfrontáció, pedig talán mi is várnánk arra, amire frank is -ha egyszer egy terv simán működne... vannak persze olyanok, akik nem bírják a nyomást, és feladják, de azoknak nem is való, hogy a fehér ház lépcsőit koptassák. mások keményen ellen-támadnak frank alattomos lövéseire, de nem féltem az underwood-családot, van már elég tapasztalatuk az ilyenek kivédésében. egyébként jellemző, hogy a magánéletre összpontosítanak, frank azért ennél nagyobb úriember, hogy ilyen alsó ütéseket vigyen be, épp elégnek érzi azt, hogy a pénztárcákat püfföli (de nem kíméli a bennszülött törzseket sem). mi is kaptunk magánéletet bőven, valahogy a férfi-ember mindig megérzi a leszbikus felhangokat a levegőben, és titkon reménykedik, hogy levetkőztetik molly parker-t még az év vége előtt... (++11.18.)

„presidents who obsess over history obsess about their place in it, instead of forging it.”

furcsa aktualitása lett az epizódnak, hogy a napokban voltak az időközi választások amerikában, és pontosan az történt, amiről itt beszélnek: a demokraták elveszítették a többségüket a kongresszusban, baljós előjelként vetülve a 2016-os választásra. kicsit átvezető-íze volt a résznek, de ez nem baj, mert ennek ellenére nem mondanám eseménytelennek. az elnöki pár puhítása tovább tart, épp az egyik legkényesebb ponton támadják meg őket, a magánélet zűrjeinél. mert ha az ember bizalma a kezedben van, akkor már politikai befolyásolás sokkal könnyebb lesz. persze van, amikor ez nem elég. mert esetleg nincs lelke. vagy a pénztárcájában hordja. sokkal érthetőbb síkra terelődött a milliárdos bácsi elleni csata, igaz, az őslakosok is a harctérre keveredtek a küzdelem hevében. remegve várjuk a fejleményeket (főleg, hogy a zenével továbbra is megállás nélkül keltik bennünk a feszültséget. kéne valami levezetés, kis kényeztetés -mint ami a kopasz végrehajtó-embernek jutott ma...) (++11.11.)

„what used to wake me up? gunshots. now you know what does it? people fuckin’. moanin’ and screamin’ like goddamn cats in the alley. you know what they say, when you get hot and sweaty, it make you ripe and ready.”

szeretem, amikor egy téma uralja a háttérből az epizódot -jelen esetben a hőség volt az, nem kellett mindig emlegetni, ott volt izzasztóan a sarokban, de persze a fő konfliktusnak is táptalajt adott. és egy kicsit meg is őrjítette az embereket. frank nem adta fel a harcot, hogy térdre kényszerítse az öreg pénzembert, folyamatosan duruzsol az elnök fülébe, a legnagyobb blöfföket hajlandó bevetni, csak hogy meghátrálásra kényszerítse az érdek-ellenfelét és konkurenciáját (és az a durva, hogy a kedves felesége is hogy eltanulta tőle ezt a kedvesen hátbaszúrós technikát -persze csak kicsiben, bosszúra felhasználva). szóval aki nem értene a bonyolult manőverekhez az energia-szektorban (jelen!), az sem veszett el, mert jól vezettek minket az ösvényeken. (érdekes volt a vágás, többször ugrottunk át olyan dolgokat, amiket máshol megmutattak volna, pedig nincs rájuk szükség -mondjuk egy jó szexjelenetet elnézett volna az ember, ha már tényleg mindenkiből kijött az állatias ösztön a meleg miatt...) (++11.04.)

„do you know how grant defeated lee? he had more men. that’s all. and he was willing to let them die. it was butchery, not strategy, which won the war.”

...azért ez nem semmi kezdés volt! ahogy párhuzamosan láttuk a nemzeti hagyományőrzést és a kínai unortodox szexuális preferenciákat, hát abban benne volt kelettől nyugatig minden, ami a mai világunk esszenciájából leképezhető... aztán jól belemerültünk valami pénzügyi machinációba, el is vesztem kicsit a makroökonómia veszélyes harcmezején, még szerencse, hogy a zene szüntelen fenyegetettség-érzetet pumpált belém, így átvészelhettem a tüzérséget. meg persze küldhettem a virtuális ökölrázásokat frank felé, ahogy újra-és-újra visszafordította a lovát, hogy lecsapjon nemtelen ellenfeleire. eközben az újságírócskánk a naivitás kardjába dőlt, claire pedig erkölcsi győzelmet aratott (először azt hittem, hogy a first lady a férjéhez hasonlóan korlátolt, de aztán kiderült, hogy helyén van az esze). harci híreinket hallhatták, egyenesen a véres csatamezőről... (egy stream-szolgáltató által készített sorozatot nézek, amit saját kezűleg szedtem le a netről, és hataloméhes korrupt politikusokról szól -én így tüntetek!) (++10.28.)

„we have a possible terror attack, and you’re holding out your plates for more pork? you should be ashamed of yourselves. in my caucus, people are rewarded for good behavior, not trading their votes for ransom.”

...és az idézetet nem frank mondta, hanem egy törékenynek tűnő hölgy. sose húzz újat a nőkkel... wow és wow... nem volt elég, hogy a szavazáson való győzelem szűkössége miatt aggódtuk véresre az ujj-végeinket, de a lépfene-veszéllyel és a karanténnal plusz feszültségbe dobtak. és még ott volt az interjú is, ahol zseniálisan úsztatták át a könnyed csevegést egy olyan drámába, amit ha tényleg leadtak volna a valóságban, biztos, hogy mérhető lett volna, hogy az országban kevesebb oxigén fogy azon percek alatt... és közben láthattuk a különböző meggyőzési praktikákat, ahogy pillanatok alatt kell tudni irányt váltani, megérezni, hogy mikor kell simogatni és mikor kell pofont kiosztani. szép szakma... és az a vicces, hogy nem tudtuk meg, hogy mi lett a szavazás vége, mert nem olyan fontos az (ellenben a hacker-szál még vehet érdekes fordulatot). a vége arra volt a legjobb, hogy megint rájöjjek, hogy kevin spacey-nek elég rágyújtania, hogy egyből ’zseni!’-t kiáltsak. (++10.21.)

„we have to get medieval. when it comes to parliamentary procedure, there’s not a rule i don’t know.”

olyan jó látni egy politikust, aki foggal/körömmel harcol, ráadásul egy veep-et, aki nemcsak kirakatnak van, bár el nem tudom képzelni, hogyan tudnák olyanná szelídíteni frank-et. persze, vannak problémák, valami nyikhaj nyomja a szokásos nagyon fenyegetőnek tűnő darkwebes, mindenhova behekkelem magam bullshit-et, biztos kellemetlen lesz, amikor igazán színre lép, de nem aggódom. és úgy tűnik, hogy a republikánusok radikális szárnyát sem olyan nehéz letörni, csak kell néhány ősi trükk a törvényhozás nagy cseltárából (a szenátusi ülésnél igazán felpörgették az epizódot, ott tapsoltam és vigyorogtam az elsöprésnél) (ja, és nem tudom, figyeltétek-e, de a tea party-s fickónak eszében sem volt az, hogy ez a reform jó-e az országnak, csak azt nézte, hogy nekik republikánusoknak ne legyen kára belőle, vagy még inkább, hogy a demokraták ne profitáljanak. politikusok...). majdnem azt írtam, hogy szép erkölcsi győzelem frank-éknek, hova tettem a fejem, atyaég, erkölcs... (++10.14.)

„there’s nothing i despise more in life than pettiness.”

frank pontosan úgy viselkedik veep-ként, mint előtte frakcióvezető-helyettesként. mindenkit vajjal keneget, hogy arra csússzanak, amerre ő szeretné... és zseniális, ahogy kerül minden agresszív lökést, pusztán finoman használja a szavak erejét, hogy mindenki azt hallja ki, amit ki szeretne hallani a tanácsokból. a legnagyobb szélkakas továbbra is az elnök, nem hiszem, hogy sokáig fog tartani, hogy végleg a marka közé kaparintsa. és akkor aztán még cinikusabban nézhet majd ki ránk. nem meglepő, hogy egyetlen pillanatra feslett csak le frank a politikus-álarca -és ez a dühkitörés a feleségéhez köthető. nem emlékszem, hogy volt-e már szó a megerőszakolásáról, de egy pillanat alatt le lehetett venni, aztán mégis szörnyű volt hallani, ahogy elmesélte az egészet. nem csodálkozunk frank reakcióján, de hihetetlen, hogy utána mégis tudott uralkodni magán. szép szimbólum az új pozíció - felújított ház, de azért látjuk, az új vakolat mögött sok minden nem változott... (++09.13.)

„let’s start this new chapter with a clean slate.”

semmi üdvözló-beszéd az első ülésnap elején? egyből vissza kell rázódni a bonyolult viszonyrendszerbe? nagy húzás volt, hogy frank csak a legvégén szólt hozzánk, talán egy kicsit komolyította az előtte lévő eseményeket így, de azért az ember már nagyon várta, hogy mikor kacsint végre rá. olyan volt egyébként, mintha az előző évad végéről szakadt volna le ez a darab, csak ottani szálakkal foglalkoztunk (kivéve frank utódlásának kérdését), volt, amit le is zártunk, a lehető legkegyetlenebb módon. egy anyát a gyermeke életével fenyegetni -mrs.underwood eltanult egyet-s-mást a férje machinációiból. és direkt nem a halállal kezdtem... frank önmaga tesz meg egy ilyen dolgot, már ez is váratlan volt, de ügyesen altattak is. mert a peronon, a dobossal, volt egy kis baljóslatúság a hangulatban, de elhessent hamar, hogy aztán brutális erővel csapjon oda a leeső állkapcsunknak. vannak még politikusok, akikre érdemes figyelni, welcome back, my friend. (++09.11.)