soroló

„do you want me to explain to you that it’s not easy to pack your life and just throw it away? do you think it’s easy?”

nagy respect azért aziz-nak, hogy el meri vinni kicsit seggfejbe dev karakterét, aki annyira feldugta a fejét az álmaiba, hogy olyan dolgokat is kimond, amiket nem kellene -mert csak a saját boldogságra vágyó szemszögét tudja figyelembe venni, a másik fél sokkal összetettebb problémáit már kevésbé... és akkor ott volt még a munka-béli kudarca is, hogy teljes legyen a szájlefittyedés az évad végére. de hé, végre láthattunk egy aprócska csókot, és ki tudja, talán reménykedhetünk egy happyend-ben a végén. mert annyiban igaza aziz-nak, hogy álmodozni igenis kell... (#05.20.)

kedves aziz ansari! tudom hogy mennyire szereted a hasadat, így megpróbálom étel-hasonlatokon keresztül leírni neked, hogy mit éreztem, miközben néztem a sorozatod második évadát (bár a kulináris ismereteim messze elmaradnak a tiédtől). al dente meg kellett néznem az új epizódokat, amint elérhetővé váltak, és ez nálam mindig az erős vonzalom jele. végig azt éreztem, hogy a változatos hozzávalók, az ízletes alapanyagok összegyúrva egy magasabb szintű ízvilágot képviselnek. az olasz pasta menüre kerülésével egyből a kezdésnél egy olyan szósz került az ember ízlelőbimbóira, ami végig ott maradt a nyelve tövén. főleg mert a kulturális kitérők után a végén visszatértünk ehhez a nagyon szerethető ízhez. közben csipegethetünk apró falatokat kedvünkre, vagy habzsolhatunk az afroamerikai ünnepi ételekből, mindegy is, mert a lényeg, hogy akkor érezzük magunkat a legjobban, ha olyat ételt kapunk, amit szeretettel készítettek el. a desszerted is különlegesre sikerült a menü megkoronázásaként, mert kellően édes volt, hogy elvarázsoljon, ugyanakkor jól sikerült ellensúlyozni ezt egy kis keserűséggel is. azt hiszem rég ettem ennyire finomat, és nagyon szívesen visszajönnék még ebbe az étterembe repetázni. főleg ha ilyen gyönyörű olasz lányok szolgálják fel az ételt... (ehh, bele akartam komponálni a szövegbe a ’ramen’ szót, de nem sikerült sehogysem...)

„you have never seen another ’pino’ besides pino’s?”

damn, aziz, what have you done... itt fekszem egyedül az ágyamon, nézem az indie-filmmé hizlalt epizódodat a sorozatból, ami teljesen felkavarta az érzéseimet: szomorú vagyok, mert pont olyan kapcsolatra vágyom, amit bemutatsz, amiben tökéletes az összhang a két fél között, jó nézni a találkozásaik minden pillanatát; ideges vagyok, mert nem akar eljönni az a pillanat, amikor végre mindkét fél kimondja az érzéseit, amikor beteljesül ez a szerelem; boldog vagyok, mert imádom nézni alessandra mastronardi mosolyát, imádok elveszni az apró pillanatokban, imádom azt, hogy míg a szám mosolyog, addig a szemem is jóllakik az értő-kezű rendezéssel, a hosszú mozgó-beállításokkal, az ősz színeivel. nem akarom, hogy véget érjen az ősz és a tél, ugyanakkor nagyon várom, hogy végre tavasz legyen... (#05.20.)

„-what’s a minority?

-it’s a group of people who have to work twice as hard in life to get half as far, and denise, you a black woman, so you gonna have to work three times as hard.”

szépen becsomagolták a mondanivalót a kisebbségi létről egy kedves családi időutazásba... eddig csak egy háttérben megbúvó karakterként gondoltam denise-re, úgyhogy örülök, hogy most megkaphatta a maga fénypontját, főleg mert mindig érdekes, hogy hogyan éli meg valaki az ilyen halmozottan kisebbségi élethelyzeteket, főleg hogy tudjuk, hogy miként viszonyulnak a fekete közösségek a melegekhez... angela bassett természetesen önmagát (és a sajátságos hanghordozását) hozta, de őt ezért szeretjük... én viszont nagyon szerettem a kis referencia-pontokat az idővonalon, hogy a kilencvenes években előkerült oj, mj és rachel is... (#05.19.)

„seven seasons is a long time. i mean, that’s how long ’the sopranos’ was on. and no offense, i don’t know if ’clash of the cupcakes’ is as good as ’the sopranos’.”

ügyesen csempészték a srácok az apákat az epizódba -ami ugye alapvetően arról szólt, hogy mindig van egy harmadik opció is az eldöntendő kérdéseknél. csak néha egy hegyes tű lapul alattuk... (egyfelől átvitt értelemben, mint amikor két nő közül a pad alá esik valaki -de akár lehet szó szerint is érteni ezt a tűt...). dev apu nem a főtémáért, hanem némi poénkodásért volt jelen, mert néha jólesik az intellektuális humor mellé némi altesti idétlenkedés is... (#05.19.)

„-look, i love your vagina. it’s a fantastic vagina.

-then lick my vagina! it’s not going to lick itself!”

eddig is gyanús volt, hogy épp’ úgy vannak felsorolva a nevek az epizódok elején, ahogy woody allen filmjeiben szokott lenni, de most ez a kis szerelmes-levél a newyork-i multikultihoz végleg meggyőzött arról, hogy aziz az öreg woody szellemi örököse... mert hanyagoltuk a fő srácokat, és kicsit kitekintettünk a városba, három mini-sztori erejéig, lementünk a háttér-emberek közé, akik a várost mozgatják -illetve a város lakóit mozgatják, ha a taxisokra gondolunk... a középső szakasz meg leginkább egy párkapcsolati zűr feltérképezése volt, ötletesen prezentálva. (btw, tök jól lecsapták a gondolatomat, mert épp’ azon elmélkedtem, hogy a hallási problémákkal küzdők probléma-mentesen beszélhetik meg a problémáikat bárhol -erre persze kiderült, hogy azért akadnak még a környéken, akik beszélik a jel-nyelvet...) (#05.18.)

„gonna grab some of the wine that doesn’t taste like white, uh, feet wine, whatever.”

biztos nektek is feltűnt az a cuki lány olaszországban, de velem együtt ti is azt gondoltátok, hogy áh, pasija van, meg egyébként is dev megy vissza new york-ba -hát szerencsére még nincs lezárva ez az ügy... pedig az elején megijesztettek aziz-ék, hogy azzal a borzasztó show-val kell foglalkoznunk, amit kénytelen vezetni, de csak egy kis tévés fricskát kaptunk, és aztán beleugrottunk abba, ami a legjobban megy a srácoknak -a szívügyekbe... kicsit sajnálom, hogy ennyire nincs meg az összhang az indiai lánnyal, na de itt van nekünk francesca, akinek minden mosolyától olvad a szív, ráadásul jól éreztetik azt is, hogy mennyire fun lehet vele együtt lógni. aztán meg lógathatjuk utána az orrunk sokáig... (szép elegáns lett a végére az epizód, john legend is emelte a fényét, bobby cannavale meg hozta önmagát -legalábbis szerintem ő a való életben is ilyen vitális nagypofájú srác...) (#05.17.)

„i got a match!”

már belekezdtem, de még sajnos nem jutottam a végére aziz könyvének, a modern románc-nak, de azért az már kihámoztam belőle, hogy alapos kutatómunkát végzett az ilyen tinder-típusú randizós app-okkal kapcsolatban a mű megírásához, úgyhogy nagy tapasztalattal a hátizsákjában rakhatta össze a mai epizódot. és baromi szórakoztatóan zongorázta végig az összes csajtípust, akivel egy ilyen alkalmazáson találkozhatsz... én mondjuk mindig is idegenkedtem a randizás intézményétől, úgyhogy őszinte csodálattal néztem, ahogy dev kivágja magát minden szituációból, és nyugodtan fogadja a katasztrofális helyzeteket is... (update: baszki! tudtam, hogy ismerős az indiai lány valahonnan -ő sabine hangja a sw rebels-ben!) (#05.16.)

„we don’t eat pork.”

(egy lelkészt és a hitét középpontba állító leftovers és egy istenektől duzzadó american gods után itt is a vallás került a középpontba ma esete a sorozataimban, kezdjem azt gondolni, hogy az univerzum valami jelet akar küldeni nekem...?) azt tudjuk, hogy aziz vallásos áhítattal viseltetik az ételek iránt, így semmi meglepő nincs abban, hogy a modern kor vallási kihívásait is az ételeken keresztül demonstrálta... de egyébként szép levezetése volt az epizód annak a változásnak, ami a hitvilágban végbemegy, hogy az emberek egyre messzebbre sodródnak a tradícióktól, a régi hitektől. (vicces látni a különbséget aziz szülei között: míg az édesapja hatalmas lelkesedéssel játssza magát a kamera előtt, addig az anyukája nagyon látványosan feszeng, és a fenébe kívánja az egészet...) (#05.15.)

„eating in italy is my favorite thing”

fekete-fehérben nem tűnt fel, hogy mennyire jól áll itália a sorozatnak, de most minden szűk sikátorból és dimbes/dombos zöldellő tájból sütött a hangulat. és ha itália, akkor rengeteg kajálás és keserédes romantika... aziz jó fej, mert hagyja, hogy a haverja csillogjon, miközben ő szerényen meghúzódik a (nagyra nőt) árnyékában. jól sikerült egyensúlyba hozni az epizódot, mert egyszerre volt vicces (szorult helyzet a sikátorban) és érzelmes (volt szerelmekkel való viszony elemzése). kicsit sajnálom, hogy vissza kell menni a nyüzsgő amerikai nagyvárosba a vidéki olaszország nyugodt tempója után... (#05.14.)

„you know what italian word i love? allora.”

ha aziz valamibe beleáll, akkor teljes lábbal áll bele... szóval ahhoz, hogy hiteles legyen a sorozatában az, hogy a karaktere olaszországba költözik, már hónapokkal a forgatás előtt maga is átcuccolt a pasta hazájába, intenzíven tanulta a nyelvet és a tésztakészítés rejtelmeit. valamint jól láthatóan elmerült a hatvanas évek méltán híres olasz filmremekeiben is, legalábbis csak ezt a magyarázatot találom arra, hogy miért volt fekete/fehér ez a nyitány (meg persze nem véletlen, hogy a nyitójelenetben jól kivehető a biciklitolvajok dvd a háttérben)... na jó, tudok még egy magyarázatot: még indie-filmesebbre akarta venni a hangulatot, és igazából jól is működött ez a hangulat -és persze sem utolsó szempont, hogy a kajálás melletti második szenvedélyét is hozta magával európába: a csajozást... (#05.14.)

„i now pronounce you two people who might realize they've made an unfortunate mistake in about three years.”

finálé a cím, így az esküvő kötelező elem, nem? de csak kötekedek ám, mert fontos elem volt ez az esemény, ez indította el a további eseményeket -a további szomorú eseményeket... és teljesen logikusan volt felépítve, jól láthatóvá tették dev bizonytalanságát, és ha a kajaválasztás ekkora gondot okoz neki, akkor miért lenne biztos az érzelmeiben, a kapcsolatában. és szomorú volt ezt látni, mert szeretjük őket együtt, de nagyon tisztelem aziz-t, hogy mer arról beszélni, hogy van olyan, amikor tovább kell lépni, és csak azért nem szabad bennragadni egy kapcsolatban, mert ezt várják el tőled, mert abban a korban vagy -mert nem mersz továbblépni. fittyedő szájú respekt... ($$01.15.)

minden csatorna-főnöknek szívesen ráznám a kezét hosszasan, akik szabad kezet adnak a sorozat-készítőiknek. és persze tisztelem azokat az alkotókat, akik tudnak is élni ezzel a szabadsággal. mert itt van ez a félórás formátum, aminél a legtöbben azt várják el, hogy valami vicceset kapjanak általuk, de miért ne lehetne máshogy hozzáállni. miért ne lehetne húsz perc alatt körbejárni egy-egy témát, kicsit végiggondolni az élet fontos dolgait. és ha emellett még működik a humor is, az csak dob majd egy kicsit az élményen. aziz ansari nem találta fel a spanyolviaszt, csak jól használja a mások által kitaposott ösvényt, fontos dolgokról mesél, természetesen, nagyon szerethetően. nem akar nagyban gondolkozni, csak önmagát adja, és ez pont elég. jó érzés befészkelődni mellé kis kiflibe, aztán meg szorítani, szorítani, és nem is akarod elereszteni sohasem...

„i'm trying to spice things up. because we used to have, like, crazy, amazing sex all the time. you know? and now i feel like it's pretty routine. it's like a little bit of this and then a little bit of this and then a little bit of this, and then we're done.”

uhh, nagyon régóta vágyam, hogy be tudjak mutatni úgy egy kapcsolatot, hogy az a lehető legtermészetesebben jöjjön át a létrehozott anyagon, de asszem most megelőztek a srácok... (és persze én olyan zseniális húzásra nem jutott volna az eszembe, hogy csak a reggeli időszakokkal megy végig a történet). csak egy dologba nem gondoltam bele: a természetességbe beletartoznak a hullámvölgyek és a veszekedések is, a megfáradás jelei, és ha a befogadóhoz közel áll a szerelmes pár, akkor nem örül neki, ha azok nem végig felhőtlenül boldogok. ($$01.15.)

„i'll admit, i was a little worried. some of my friends have racist grandmas.”

nem foglalkozunk eleget az idős emberekkel, még a rokonainkkal sem -pedig lehet, hogy tök jó fejek, és egyáltalán nem lenne megerőltető lógni velük egy kicsit... sikerült megtalálni azt a színésznőt, aki már egy ideje belerögzült ebbe a nagyi-szerepbe, és tökéletes is áll neki, nagyon cuki volt a lelkesedése -és persze a zenéhez való vonzódása. és dev is elég éretten kezelte a helyzetet. a másik nagyszülő esetén viszont a gyász fázisait szedték sorba okosan. (ja, és most én is akarok ilyen vigasztaló fókát...) ($$01.14.)

„if you're born with a vagina, everybody knows creepy dudes are just a part of the deal.”

nekünk férfiaknak tényleg nehéz a nők szemszögéből nézni az életet (nem véletlen, hogy aziz-ék is átadták két csajnak a tollat és a papírt). de azért próbálkozunk, még ha nem is sül el minden tökéletesen... de azért remélem tudjátok, hogy a többségünk nem megszállott zaklató vagy kényszeres maszturbáló, ugye...? ($$01.14.)

„honky-tonk means white people hitting it hard?”

nem volt elég woodyallen szelleme, még linklater-é is kellett...? és mivel rajongója vagyok a before filmeknek, így persze odavoltam ezért a részért is. kezdjük a szokásos sirámaimmal, óh, bár én tudnék ilyen párbeszédeket írni, amik úgy hatnak baromira természetesnek, hogy közben nem a sablon-szövegeket mondják a a karakterek, ráadásul minden mondatuk frappáns és érdekes. és annyira örültem, hogy nem a testiségen volt a hangsúly, hanem láthattunk egy kapcsolat elejét úgy, ahogy minden kapcsolatnak ki kéne alakulnia -hogy létrejön a lelki kötődés... ($$01.13.)

„it's like she went to the store to buy a dildo, but in the package, it was my penis, and it was attached to my body. i'm just a human dildo.”

nem bírom azokat a színészeket, akik szerzők is egyben, és ezért megtehetik, hogy beleírnak maguknak a sorozatukba egy jó csajjal leforgatott szexjelenetet... és akkor még meg is szerzik a csodálatos claire danes-t is -ez már tényleg hallatlan... ismét egy morális kérdéseket feszegető epizód, avagy egy megcsalás története az 'akivel megcsaltak' szemszögéből. és tetszett, hogy dev-ben ott az iránytű a helyes döntéshez, de aztán dühből mégis a punciban köt ki (előtte a jégkrémes jelenet nagyon louie-s volt). közben furcsa munkahelyi kalandokkal színesítették a részt... ($$01.12.)

„-you know, ben kingsley did an accent in gandhi, and he won the oscar for it, so...

-but he didn't win the oscar just for doing the accent. i mean, it wasn't an oscar for best indian accent.”

eddig csak kerülgettük a hollywood-i rasszizmus témáját, most viszont beletalpaltunk a kör közepébe. mert miért is csak akcentusos vicces figurákat vagy taxisofőröket játszhatnak az indiaiak -akik így még lejjebb vannak a ranglétrán, mint a négerek vagy a melegek...? de szerencsére nem egy harcias kiáltvány volt a rész, hanem okosan állt hozzá, mert az sem jó, ha valaki miden apróságban sértőt lát. de igenis ki kell mondani, hogy attól még, hogy valaki bocsánatot kér az ízléstelensége és/vagy a rasszizmusa miatt, attól még az ugyanolyan ízléstelen és/vagy rasszista marad. és azt is be kell látni, hogy az elveink könnyen félrerakhatóak a sarokba, ha nagy pénzről van szó... ($$01.12.)

„-xoxo means 'go fuck yourself.'

-well, if that's true, then all the letters my grandmother wrote me ended with, 'go fuck yourself. grandma.'”

meggyőződésem, hogy a technika csak nehezítette az emberiség szociális kapcsolatait -mennyivel szebb volt, amikor nem kellett egy sms miatt aggódni, hanem heteket vártál egy válaszlevélre, majd éveket, mire megcsókolhattad a választott hölgyet... és persze hősünk is belekavarodik ezekbe a modern időkbe -és aztán rosszul is dönt... még szerencse, hogy a borzasztó randi után egyből láthatjuk a tökéleteset is, egy imádnivaló lánnyal, akinek a természetessége szétolvasztotta a szívemet... (jópofa, hogy láthatjuk a szutyok vírusos film készülését is -sterling archer hangjával.) (ja, és tök jó fejség volt a bbc-től, hogy odaadták a sherlock-ból a jeleneteket.) ($$01.07.)

„all of us first-generation kids, we have these amazing lives, and it's all 'cause our parents made these crazy sacrifices. and we never thank them.”

másodszor is egy fontos témát jártunk körül, a szülőkkel való viszonyt, és tök szépen be volt mutatva, hogy a mi generációnk milyen egy hálátlan szemétláda... de ez még semmi, mert a sorozat két készítőjénél még a bevándorló-faktor is hozzáadódik a bűntudathoz, mert a szüleik nem csak nagyotmondásból beszélnek arról, hogy nekik sokkal szarabb volt a gyerekkoruk, hanem tényleg sokkal szarabb volt a gyerekkoruk... (btw, hollywood rasszista felhangjai is finom fricskát kaptak.) ($$01.05.)

„i've had sex with that person. and now a baby's come out of that same vagina.”

nem elég, hogy aziz ansari nem pihent a pyrex befejezése óta, de az első saját sorozatának első epizódjában egyből belecsapott a lecsó közepébe, egy olyan témát fejtegetve humorosan, ami a korosztályunk legfontosabb kérdése: a gyermekvállalás. és bár azt hittem sokáig, hogy a kiegyensúlyozottságra törekszik majd, hogy a rengeteg negatív érzet (mondhatjuk 'hátrány'-nak...?) mellett ugyanúgy meglesznek a szépségei is a családi fészek létrehozásánál, de végül csak letette a voksát amellett, hogy szülőnek lenni szívás... mi gyermektelenek persze bőszen bólogatunk, de szerintem a megrögzött kismamák/kispapák sem húzhatják fel magukat, mert olyan szeretetteljesen voltak bemutatva a pokoli napjaik. (támogatom, hogy a humoristák kapjanak minél több lehetőséget a tévében, még akkor is, ha kicsit úgy érezni, hogy mindegyikük louie c.k. (és persze woody allen) köpenyéből bújt elő.) ($$01.03.)