soroló

„everyone in this place is sad and mad. i mean, i get it. we’re in prison. it sucks. but we should be leaning on each other... finding support in our fellow criminals... so we’re not isolated. i need a friend.”

annyi dologgal kellett foglalkozni itt a végén, hogy még másfél órába sem fért bele flashback, sőt, néhány pillanatot nem számolva végig a lichfield-ben töltöttük el perceinket. azt nem mondanám, hogy végig vidáman és mosolyogva, mert megint sikerült narancsszínbe csomagolni egy csomó komoly mondanivalót (pl. a börtön a legmagányosabb hely, kikerülés után sem egyszerűbb a volt rabok sorsa). de pont ezt a kettősséget szeretjük a sorozatban. ahogy fáj ránézni a két vöröshajú öreglányra, de mégis mosolyogsz, ahogy játsszák a nagy ellenállót és közben az orgazmusról csevegnek. frappáns feloldása lett a gonosz négernéni szálának is, ahogy sorban tértek észhez az apostolai, és lecsapott a voodoo ereje. de caputo is ezt érezhette, egy kellemes napot egy kurvaszar követett, this is life, dude. nem kell mindig cliffhanger a végére, az is kielégítő tud lenni, ha csak elautózunk a naplementébe. (++08.17.)

börtönben lenni még mindig jó. nekünk nézőknek. még akkor is, ha kicsit kevesebb fény világított idén, sötétebbek voltak az árnyékok. örültem, hogy pennsatucky-t új irányba vitték idén (és érdekes maradt), hogy új gonoszt kaptunk. ennyire karaktert már rég utáltam, zseniálisan zsigerien hozták ki, hogy ez embernek minden mondata után ökölbe szoruljon a keze. és vitte magával a többieket is, élezte az ellentéteket. ami jó, mert történetet generált, de én őszintén mondom, ha csak üldögélnének a karakterek, némi interakcióba lépve egymással, azt is imádnám. mert még mindig tömve van a lichfield nagyszerű karakterekkel, rabokkal és őrökkel. ahogy láthattuk is idén, nem kell mindig chapman-nek a középpontban lennie, hogy maximális legyen az élvezet. most is ott volt a sorozat az ’amint lehet, indítani kell a lejátszást’ csoport előkelő helyén, úgyhogy még gondolkoznom sem kell az értékelésen: nagyontetszett. és már megint azt érzem, hogy piszok mód hiányozni fognak a csajok a majd’ tíz hónapos hiátus alatt. de hát ez a szerelem...

„-it’s a black flag. international symbol for parley.

-and what are we, pirates?”

oh, shit, pedig azt akartam írni, hogy a vihar milyen szép metafora, mindig baljóslatúsággal, fenyegetettséggel kötjük össze, és ha vége van, akkor megtisztulást érez az ember, erre jött az utolsó jelenet... sokszor láttunk már vihar-centrikus epizódokat sorozatokban, és mindig van egy extra ízük, főleg ha az ’esemény miatt összezárjuk hőseinket’ toposzt szedik elő. és itt is össze kellett bútorozniuk a csajoknak a vezetősség hanyagsága miatt, ki is alakultak furcsa párosok (próbálják visszaédesgetni boo-t, legalábbis a meleg összeesküvésről faarccal beszélő énje vicces volt), énekléssel oldották a feszkót, de azért maradt annyi, hogy élesen vibráljon a feketék és a red között. írói leleménynek minősítem, hogy sikerült minden szálat ugyanoda kifuttatni: börtönben lenni szar, és az állami intézménynek csúfolt szarkupacban lenni igazán szar. (oké, egy szálnak nem ez a tanulsága, de mrs.fig legalább megkapta a maga karmikus igazságszolgáltatását -mondja a kárörvendő énem...) (+ ötven éven felül cicit bevállalni -nagy respekt!) (++08.07.)

„if we don’t fight to make the world a better place, who will? the pigs?”

mindenki szeretné a világot egy jobb hellyé tenni. kicsit lost-os volt az apácanéni mai flashback-je, hogy ennyire rezonált a jelen eseményeire (btw, hippie nuns are cool!). és tudjátok mi a szomorú? hogy minden nemes eszméért való küzdelem elbukott ma. még talán healy jutott a legtovább a könyvekből eltanult terápiájával, bár még várjunk két részt annak az eredményével. aztán ott volt még a besúgás témaköre is b-szálként, odakinn és idebenn egyaránt, kicsit aggódunk alex-ért, kicsit kárörvendünk boo-n, és továbbra is csak csóváljuk a fejünket azon, hogy mit művelnek a kopaszcsokival. bár van még afrolány, akire rájár a rúd, jó lett volna kibeszélni azt a forrongást, amit a lelkemben éreztem miatta a rész végén. hát hol van ilyenkor az úr? (++08.03.)

„i want to taste what you taste like.”

oh, alex! van egy kis lyuk a rendszeren, hogy őt kiszedték a jelen eseményeiből. egyébként jó látni továbbra is a kapcsolat kialakulását, de be is épült szépen a mai egyik fő témába a szerelem/kapcsolat/megcsalás általános háromszögébe. meg tudtuk eddig is, hogy pattognak köztük a szikrák, de ez most megint bizonyítást nyert (ehh, én meg úgy fogalmazok, mintha lenyeltem volna egy börtönőr kézikönyvet...). ezek a néha kissé drámába forduló (poor piper, poor lorna), de mégis felemelő részek azért kellettek, hogy ne forrjon föl végleg az agyam azon, ahová vitték a néger lányokat. egy kibaszott falkavezér kellett csak közéjük, és máris felfordultak a viszonyaik, nagyon utálom, hogy az élet császárának képzelik magukat, ahogy bánnak a többiekkel, ahogy borzasztóvá tették crazy eyes-t. olyan jólesően szoktam néha utálni egyes karaktereket, de most tényleg teljes szívemből kívánom annak a számító picsának, hogy rossz legyen neki még az évad vége előtt. uff, megyek, veszek egy hűtőfürdőt... (++07.31.)

„how long has it been since you came in a real live vagina and not in your hand?”

(kéne már csinálnom egy kimutatást, hogy hányszor választottam már idézetet a ’vagina’ szó bűvöletében...) mint egy análrózsa, sokfelé szaladt a történet ma, nem lesz egyszerű értelmesen összeszednem magam az íráshoz... szóval piper egy kicsit kinn, és persze semmi sem az elvárások szerint alakul, oké, kajál és piál egy jót (azért kíváncsi leszek, hogy mit ad be red-nek az étteremről), de semmi szex, csak fájdalom, csalódás és megvető pillantások. továbbra is zseniálisan adagolják a kétféle ízesítést, fura nézői attitűd kell, hogy szomorúan tudjál mosolyogni (lásd: dugás helyetti bevallás; esküvőbe torkolló gyászszertartás). de legalább a családjával lehet egy kicsit a szöszi, és red is valami ilyesmi reunion-t szeretne a börtönben, de sajnos nem mindenki megbocsátó alkat. sőt, akiben túltöltődik a feszültség, az robbanni fog, ahogy ma többször is láthattuk a dühkitörési problémákat. plusz. jó volt látni red felemelkedését (és mennyire más volt kate mulgrew a korai szakaszban), a drognak meg kurvára nem örülök, sírás lesz a vége... (see, nem is volt olyan nehéz.) (++07.28.)

„no one gives a shit about old ladies. we remind everyone that they’re gonna die.”

ahogy a költő mondta anno: kutyául kopott a karma / na ki az, aki hinni akar ma. mert az élet egy kegyetlen mocskos kurva. egy kézzel ad, másikkal elvesz. (az ember kiművelődik ám a börtön könyvtárában...) volt egy keserédes történet az idén szerencsére nagyobb szerepet kapott rákos nénivel (egy kedves urbanlegend-es elátkozott háttér-sztorival), amire chapman sztorija tromfolt rá, ahogy felemelkedett a mennybe, majd egyre erősebb kezek húzták le a kínzóan kaparó pokolba. de egyébként is szerettek dobálni ma a két véglet között, először csak mosolyogsz caputo felpörgött őrjöngésén, aztán komollyá változtatják. szomorkodsz a kirúgáson, de aztán beléd sulykolják, hogy ez nem is olyan rossz dolog. aztán, amikor tele lesz a fejed érzelmekkel, egy kisebb pofon erejével tisztítják ki a gondolataidat: mindig jöhet rosszabb... (++07.24.)

„bitch, look around you. we in the prison-business complex. a cow breaks me out of here, i’ll stop eating meat that day.”

jól belemerültünk a blackmarket sötét világába. végig ott éreztem a fenyegetettséget az epizódban, a something bad happen’-et, de még elodáztuk a baj nagyrészét. az őröknek is most lett kiadva, hogy be kell keményíteni, és ez nem csak összeveszős és drámai jeleneteket hozott, hanem kicsit el is gondolkodtattak, hogy kinek hol is van a helye, hogy lehet jópofáskodni, de az őrök mégiscsak szabadok. bár lehet valaki duplán is rab, mert minden közösségben kialakulnak az alá-fölé rendeltségi viszonyok. de lehet valaki a szenvedélyei és az érzelmei rabja is, obviously. csak aztán a felelősséget is kell vállalni. a nagymamáért aggódást ügyesen összekapcsolták a demenciás nénivel, plusz egy szomorú dallammal -és itt jöttem rá, hogy ezúttal is mennyit hozzáad a zene a hangulathoz. (++07.14.)

„tomorrow night, i’m going to put the ’v’ in your valentine.” (ujjaival puncit formáz és nyalást imitál)

végre valaki őszintén bemutatta, hogy mennyire szomorú ünnep a valentin-nap. és nem csak azoknak, akiknek épp nincs párjuk. főleg nem egy ilyen sivár helyen. tetszik, hogy különbözőképpen párosítják az embereket, és mindegyik interakció működik, legyen szó újonnan szövődő barátság(?)ról, vagy ellentétről. aranyosak voltak a kamerába elmélkedések is, nem a sablon-szövegeket kaptuk a szerelemről. és köszönöm a flash-t is, kicsi p nem csak azt bizonyította, hogy szép a cicije (és hogy a csoki és a vanília igenis összepasszolnak), hanem végre valaki elérte, hogy szexisnek találjam a német nyelvet. hogy ne csak a zavarodott érzelmekről és az egyre jobban hiányzó érintésekről beszéljünk, nézzük az üzleti oldalt is, mert hirtelen két csatorna is megnyílt a kereslet kielégítésére. és ennek nem lesz jó vége. (++07.07.)

„mendoza be on that coconut magic.”

minden szexizmusomat félretéve azt kell mondanom, hogy jó, hogy nem csak arra használják a zuhanyzót, hogy mellékes pinát mutassanak, hanem sztori(kat) is építettek rá. mert manapság az már nem bátorság, hogy pucér testeket is belekomponálsz a képbe. az már sokkal inkább az, hogy az epizód jó részét feliratozni kell, nem beszélve a családon belüli erőszak plasztikus ábrázolásáról. vagy a rasszok ellentétéről. jöjjenek csak a fontos témák. amik mellett azért meghúzzák magukat a kis színesek is (uhh, bocsi...). kiteljesedik a skalp-harc, én tök szurkolok, hogy nichols begyűjtse azt a tízest... örömmel tölt el, hogy az őröket is közelebb engedik hozzánk, ők is részei a börtön-létnek. de amit most a legjobban várok, hogy eszkalálódjon a gang-háború. hmm, kemény lesz. (++07.01.)

„y’all, there is the main coochie hole and then there’s, like, another little hole just for pee.”

szokták mondani, hogy az élet egy nagy iskola, meg hogy mindig tanul az ember, de most a csajok bebizonyították, hogy tényleg így van. az a legegyértelműbb, hogy anatómiai hiányosságaik vannak, így most kicsit többet tudhatnak a saját testükről. de pszichológust sem kell beküldeni, elég levonni a tanulságokat. ki kell érdemelni a tiszteletet, különben elhordják a cuccaidat. el kell jutni arra a pontra öregkorodra, hogy megtanuld a nyugalmat értékelni. vagy hogy hogyan legyél leleményes. még a megállás nélküli beszédre is lehet orvosságot találni, az eljárás neve: punci a szájra, próbálja ki mindenki bátran. a kényszerességhez viszont szakember kell, legalábbis úgy tűnik, morello problémája sokkal súlyosabb, mint gondoltuk. (a flash-béli kinézetéért kiosztanék egy ’rachel bilson hasonmás verseny dobogós helyezés’ díjat.) (++06.26.)

„at the end of the day, you are a garden rose, and that bitch is a weed.”

chapman is back, jól végigmentünk a stációkon, hogy viszonyulnak hozzá a többiek, csúnya nézések, kínos feszengések, majd megnyíló barátság-csapok. de azért látszik, hogy nem az az ártatlan virágocska, aki annak idején belépett a narancs egyenruhában. ha már narancs, újoncokat is kaptunk, a sok homályt beszélő kiscsaj még csak piper-rel került interakcióba, a tapasztalt csokinéni viszont máris kiterjesztette a csápjait. láthatóan imád szart keverni és manipulálni, tudja, hogy mi a dörgés odabenn, a mi örömünkre lesz vele bőven konfliktus. a többieket nem nagyon láttuk, de nekem az is elég lesz, ha nicky leteszteli őket... a nap alakítása díjat yael stone-nak osztanám ki, aki vágatlanul vitte végig a telefonálós drámát, bele is szakadt a szívem egy kicsit... (++06.21.)

„looks like adding up all them little nickels and dimes at burger mcfat-ass done taught you a thing or two, huh, taystee girl?”

érdekes kísérlet az, amikor megnézzük, hogy mit ér egy sorozat a főszereplője nélkül. jelen esetben nagyon sokat, mert nem hiányzott piper, a többiek is vannak olyan érdekes karakterek, hogy elgyalogoljon a hátukon a show. a múltheti kicsit idegenkedő furcsaságok után most kaptuk vissza azt, amit tavaly annyira megszerettünk, amikor a feelgood és a dráma pengeélen táncolva lejtenek végig a szemünk előtt. becsapós volt a cím, mert azt gondoltam, hogy red-del fogunk jobban foglalkozni, de aztán ő csak is csak pár percet kaphatott, a flash viszont a nagyszájú csokilánynak járt, örültem neki. kvázi ez is évad-nyitó volt, mert felvettük a kötőtűt, és elkezdtük tovább gombolyítani a börtön színes mindennapjait. visszatért a hitem, köszönöm, ó, uram. (és kérlek, ne kínozz engem többet pennsatucky fogaival...) (++06.15.)

„do you always tell the truth?”

...hát jodie foster ki tudja hozni a drámát a színészekből, ha a kamera mögé áll... törvényszerű volt, hogy szokatlan lesz a sorozat visszatérése, és nem is csak azért, mert néhány hónap alatt könnyű kiesni a ritmusból, de kiszakítottak minket a már megismert környezetünkből, és ismeretlen szituációkba dobáltak. egész odáig, míg alex el nem kezdte magyarázni a szitut, mintegy ötven százalék esélyt adtam volna annak, hogy egy bobbyewing-os fordulat fog következni hamarosan, de aztán maradtunk az ésszerű realitás talaján. pedig a repülőre felhozott maszkos csajnál nagyon elbizonytalanodtam, de akkor az csak egy kacsintás volt a con air-nek...? az új börtön-lét egyébként már kellemetlenül ismerős volt, színkavalkád, őrület és egymás szívatása. és persze a keménykedés, amit valószínűleg együtt osztanak a narancssárga rucival. de inkább a litchfield-ben nézném az ilyesmiket, ha kérhetném. (ja, és lori petty-t mindig bírjuk.) (++06.08.)