soroló

„reboot the universe.”

time-travel is a bitch! meg kell hagyni, ezek az angolok nagyon értenek hozzá, hogyan kell finálét írni. jól meg lett csavarintva az eleje, a doktor ugrálásaival és fez-ével, úgy hoztak bizsergető izgalmakat, hogy közben nagyrészben egy térben, a múzeumban voltunk. és közben nem rágták a szákba az univerzum újra-alkotásának őrjítő folyamatát, elhadarták, te elfogadtad, so be it. mennyire jó már, hogy így visszacsatoltunk az évadnyitóhoz, hogy szépen kronologikusan visszamentünk a történeteken, az embernek kedve lett újranézni az évadot, hogy figyeljen ezekre a jelekre. de az alter-világ csillagtalansága is tetszett, ahogy mellékesen emlegettek szektát meg meséket. na, túl sokat fecsegek, így sosem fog megmenekülni a világ... kíváncsi leszek, az amy szülők visszatérésén kívül mi változott még meg a big bang 2 után. egyvalami biztos nem: ez is tele lesz kalanddal és meglepetésekkel. (+09.15.)

új ló, új szekér, de ugyanúgy fut, mint az eddigiek. nem is értem a tetten érhető fanyalgást. jók a sztorik? igen. jó a tempója? igen. van megcsavart mindfuck? hogyne. szép kerek ívet hoztak létre a különböző történetekből? jobban, mint eddig bármikor. könnyen megszerethető volt az új hős? geronimo! régi és új. kölcsönvett. és kék. nagyontetszett.

„these stones are great big transmitters, broadcasting a warning to everyone, everywhere, to every time zone.”

el tudjátok képzelni a mosolyom, amikor a festménnyel összefűzték az évad fontos személyeit? persze, hiszen a ti arcotokra is ugyanez a mosoly kellett, hogy kiüljön. és még csak a főcím előtt jártunk... csoda, hogy eddig nem használták ki anglia egyik legkultikusabb helyét, de nem is kereshettek volna jobb alkalmat az univerzum végénél. az olyan csodákról már nem is beszélve, hogy a nagy visszatérést tökéletesen időzítették, hogy kompániába gyűjtötték az összes fontos ellenséget, hogy szépen megindokoltak mindent. és ehhez jött még egy olyan kalandfilmes hangulat, hogy levitte a fejemet... és a leggyönyörűbb, hogy fogalmam sincs, hogy fogunk kimászni ebből a csávából... (+09.15.)

„hello, flatmate.”

a doktor egy igen nehéz feladatra kénytelen vállalkozni: normálisnak kell tűnnie... mission impossible, mi? de azért megpróbál mindent, hogy egyedül, kütyük nélkül rájöjjön a rejtélyre. és közben mellékesen helyi focisztár lesz, kitanulja a call center-munkát és összehoz két embert. what a romantic soul... azért a végén van egy kis repedés, hogy ne mondjuk, hogy jelentéktelen évad-közi epizóddal volt dolgunk... (bár kétségtelen, hogy hangulatban ez is hozta az elvárható kötelező szintet.) (+09.15.)

„your hair is orange.”

mit keres billy nighy egy dw epizódban? -tettem fel a kérdés, aztán a homlokomra csaptam, jaaa, richard curtis írta a részt, így már minden érthető... bár mondhatjuk, hogy nem who-t írt, hanem egy szerelmes levelet van gogh-nak. gyönyörűen épített a festményekre és szomorú sorsú hősünk viaskodására a démonjaival (minden értelemben). de nem egy makulátlan szentet teremtett, de nem is egy őrült ember, csak szépen leképezte a mániákus depresszió minden tünetét. a megtestesült szörny sem volt igazi gonosz, csak a körülmények áldozata. és hát az is zseniális húzás, hogy a különleges látásmóddal megáldott személy képes csak látni őt. a végén meg szem nem maradt szárazon. nagyon szerethető keserédes epizódot kaptunk, le sem tagadhatná minden idők egyik legjobb romantikus forgatókönyvírója. (+09.15.)

„protecting our race against the apes.”

lehet, hogy pikkelyes a testük és hosszú a nyelvük, nem is különböznek tőlünk annyira. náluk is vannak béke-szeretőek és harcias szelleműek. gondolkodók és hirtelen haragúak. (azt már csak óvatosan merem ideírni, hogy mindkét oldalon egy-egy női egyed az, amely a háború szélére sodorja a két fajt...) szépen nyitva hagyták nekünk a végét, hogy ezer év múlva sikerül-e kompromisszumot kötni, sikerül-e együtt élnie a két fajnak - valószínűleg optimista és pesszimista attitűd szerint oszlik ketté a nézők serege. (azért most sem bírták ki, hogy egy kis ívelést ne csempésszenek bele, persze, közeleg a finálé, a nagy bumm.) (+09.14.)

„homo reptilia”

lehet, hogy azért, mert megláttam chris chibnall nevét a főcímben, de erősen torchwood érzésem volt a rész elején. vagy csak azért, mert kicsit lassan indultunk be, igazából onnantól kezdett érdekelni a történet, hogy a felszínre értek a lent lakók. tetszik, hogy ezúttal nem alien-ekről van szó, de nem is csak emberek vannak a színen. lehet, hogy túltöltöttem magam politikával mostanában, de bevillant egy érdekes párhuzam, két nép, ami ugyanazt a földet követeli magának, ősi jogon, és nem igazán lehet igazságot tenni. igen, a közel-kelet felé tekintek jelentőségteljesen. csak jelen esetben nem a vallás, hanem a származás jelenti a feloldhatatlan ellentétet. no, nem elmélkedek, szálljunk inkább alá... (+09.14.)

„let’s call me the dream lord.”

az nem lehetett a valóság, amiben terhesség van... játszottunk egyet álmokkal és valóságokkal, rámutatva arra, hogy a doktor világában a valószerűtlen a realitás. de ugyan már, tényleg van olyan ember, aki az unalmas falusi hétköznapokat választaná a kalandok helyet? még úgy is, hogy melletted lenne álmaid nője. lehet, hogy csak én ragadtam le egy gyermekkori álomvilágban, de nekem elég valószínűtlennek hat. (a sandman vajon a képernyőn is ki tud nyúlni? csak mert elálmosodtam a nézése közben, nem hazudok...) (+09.14.)

„pale, creepy girls who don’t like sunlight and can’t be seen in...”

már ide is begyűrűzik a v-mánia? bár úgy tűnik, nem az ifjú tini-rajongók kedvéért, hanem mert láttak benne fantáziát. mert mi mások lehetnének, ha nem alien-ek, klasszikus felállás. van logikája, hogy miért isznak vért, hogy miért velencében székelnek. és legalább nem csillognak... ellenben megint elveszített az univerzum egy fajt, mondjuk, ha azt nézzük, hogy a földön naponta hány pusztul ki, ez még nem is olyan nagy szám. plusz. ez a ’csend’ dolog kezd nagyon bad-wolf-ossá válni, annyit emlegetik részről-részre. sebaj, mert rory meg az új mickey... (+09.13.)

„we’re attacked by statues in a crashed ship, there’s no manual for this!”

abból látszik, hogy a készítő írta az epizódot, hogy nem csak a primer félelmeinkre akar hatni, hanem egy nagyobb képbe illeszti az egészet. pedig beérhetné puszta paráztatással is, hiszen láthatóan jól megy neki a feszültség csiholása, de inkább pumpál egy kis vért az agyunkba is a szívünk mellé. eddig is dobált már el clue-kat, hisz’ egyből a nyitányban ott volt a jóslat, ott volt a repedés, és azóta is szedegethettük a morzsákat, miért nem emlékszik az emberiség arra a sok borzalomra, amit átélt? miért is fontos ms.pond? és mi lesz a jövőben? ááááh, head explode, bammmm... (+09.13.)

„can you believe this? we’re hunting statues.”

(volt a doktornak egy 27-szeresen összetett mondata, először azt akartam bemásolni, mert cool lett volna, de győzött az ésszerűség...) mr.moffat szeretettel megsimogatja a gyermekeit és újra harcba küldi őket. most derül ki, hogy az angyalok egyszeri csodák voltak, vagy többször is elsüthetőek. és az ember (két fog-vacogás között) az utóbbira szavaz. mert rossz úgy nézni valamit, hogy nem is pislogsz... a rosszarcú kőpofákon kívül van még egy visszatérőnk, aki megint a rossz doktorral találkozik, viszont vele is jó az összhang már, mennek a beszólogatások, de egyébként is, stílusos nőszemély (lásd a belépője, többek közt), szeretjük. van ezzel valami probléma, kedves doktorom...? (+09.13.)

„you will help the allied cause in any way that you can?”

tolkien bácsi elmélkedett egyszer arról, hogy ha realistán akarta volna megírni a gyűrűkurát, akkor a jók bizony felhasználták volna az egy gyűrűt. logikusnak hangzik, hogy a világháború alatt is bevetettek volna alien technológiát, ha megtehetik. dalek-technológiát. mert akárhogy ágál ellene a doktor, dalek-kok mindig lesznek, mindig visszatérnek, örök ciklusban. maximum változnak, fejlődnek. tetszik, ahogy amy-t mindig a megoldás közelébe helyezik, hogy hangsúlyozódik általa milyen fontos is a doktor számára az útitárs. vagy maga a föld. no, évad eleji történelmi epizód letudva, gondolom vér és könnyek következnek... (+09.13.)

„starship uk. it’s britain, but metal.”

úgy elmennék egy ilyen ötletbörzére, ahol bedobálják a srácok a fejükbe lévő sok kis bon-bont, hogy mi legyen a következő epizódban. hogy milyennek képzelik a jövő britjeit. túl sok változás azért nincs, a királyi családtól nem tudnak elszakadni, ahogy a tower is meg van még, valamint a választó-jog is, igaz, nem pártokra szavaznak az emberek. és persze hiába teltek el évszázadok, még mindig az önös érdekeket nézik, nem számít, ha másnak (egész pontosan más fajnak) az fáj. talán túl direkt volt a bálna/doktor párhuzam, vagy csak a nyakkendőm szorít túlságosan. (moffat bácsi továbbra is para-mester, lásd a janus szobrok nagyfokú jelenléte.) (+09.13.)

„there’s something you’d better understand aboute me. it’s important, your life may depend on it. i am definitely a madman with a box.”

hát ez sem lehetett könnyű feladat összehozni. kvázi egy új pilot-ot láttunk, amihez minden újra ki kellett találni, re-design-olni, és lenyomni a meglehetősen bigott rajongók torkán. mr.moffat keményen az asztalra csapott, ez mostantól az én birodalmam, hát tessék, tessék, mennyi új látnivaló, új doktor, új companion, új tardis, új főcím, új képi világ. de azért persze nem sunnyogja el a múltat, ott van szépen a háttérben. egyébként nem radikális a változás, az űrlények még mindig ezt a kis nyamvadt ötös szintű bolygót akarják tönkretenni, a doktor még mindig habókos és társaságra vágyik, a leendő társ cuki és szerethető. kis apróságok fűszerezték a kezdetet, hogy a doktor a szokásos eszközei nélkül kell, hogy megoldja a világmentést, hogy a companion-nal nem indul felhőtlenül a kapcsolat, hogy csokornyakkendőt ölt. a változatosság jó dolog, kicsit még szokatlan a zakó, de érzem, hogy jól fog állni. (+09.13.)