soroló

„you can wage war through the second trimester.”

azt mindig örömmel fogadom, ha a karaktereknek láthatóan van egy nagy terv a fejükben, ami mentén okosan felfűzik a tetteiket, így tetszett az, ahogy rick-ék végiggondolták az utolsónak szánt csapást, és annak is örültem, hogy ennek végrehajtásához igénybe vették szinte az egész játékidőt, mert a sakkfigurák pakolgatásának van egy egészséges szórakoztató faktora (főleg ha mindez leselkedő nyílpuskázással és mellkason átszúrt fa-bottal jár együtt). ugyanakkor megint beleestünk abba a hibába, hogy hittünk abban, hogy a rick-éknek terveket és gondolatokat adó készítők okosabbak lettek a tavalyi finálé óta... mert mire hőseink megérkezettek a random módon erőddé alakított autókban negan-ék főhadiszállására, addigra már az értelem leesett valahol félúton a sárba a rozsdás platókról... mert szerintem nincs olyan néző, akiben ne vetődött volna fel az a kardinális kérdés, hogy ugyan miért nem intézik el egy mesterlövésszel a nagyszájú ellenséget, amikor láthatóan tökéletes célpontot jelent védtelenül állva a balkonon... aztán amikor mégiscsak megszólalnak a fegyverek, akkor meg felfelé céloznak a srácok, hogy, izé, üvegzáporba borítsanak mindent...? sejtem, hogy valami megalázás lehet a cél, azért lőtte rick a fotót is a polaroiddal, de nem lenne hatásosabb a saviour-ök hatástalanítása, ha negan véres hulláját hordoznák körbe közöttük inkább...? és az sosem jó jel, ha a néző ilyen kérdéseket tesz fel egy sorozat kapcsán... (a már megint túl-művészieskedett flashfoward-okat/álom-jeleneteket még nem tudom hova tenni, de én már azt is feltételezem ezekről a kurafikról az írószobában, hogy ezekkel a pillanatokkal akarják megúszni a képregény nyugodtabb részeit...) (először azt hittem, hogy csak az agyam csal meg, amikor utalásokat véltem felfedezni a pilot-ra a benzinkút körül, de aztán kiderült, hogy ez szándékos volt, mert ezzel ünnepelték a 100. epizódot.) (#10.23.)

„we lay our big meaties across the chopping block ahead of someone else’s. it’s always for someone else.”

scott gimple-ék george lucas-hoz járnak íróleckéket venni -jó hosszan felépítenek valamit, majd egy kis harc után szünetre küldik a produkciót -csak abban reménykedjünk, hogy itt a walking dead-ben a tényleges háborút nem akarják majd úgy kihagyni, mint lucas az előzmény starwars-filmekből... és tudom még fokozni ám a hasonlatot! mert lucas-t elfogadható írónak és pocsék rendezőnek tartom, addig greg nicotero az egyik legjobb maszkmester a szakmában, és hát, ööö, nem túl jó rendező, legalábbis az akció-részek nagyon nem fekszenek neki... sőt, lehet hogy a rohamosztagosok célzását is megirigyelte az öreg george-tól... annyira hiteltelen volt ez a vaktában automata fegyverekkel való golyószórás, hogy még a nagy payoff, azaz a szövetség létrejötte sem érhette el a kellő epikus hatását miatta, mert nevetségessé vált, hogy csak a redshirt-ök hullanak, miközben hőseinknek eszük ágában sincs fedezékbe vonulni, vagy hogy a rossz-arcok elfedik a szökésüket egy olyan füstbombával, aminél még a brutális kémia című műsorban is pöpecebbet raktak össze öt perc alatt... annak viszont örülök, hogy sonequa martin-green megkapta a búcsúepizódját, mielőtt átigazolt volna az új star trek sorozatba, talán azt sajnáltam egy kicsit, hogy eugene-nal felemlegetették a titkos szert, mert így könnyen össze lehetett rakni, hogy mi lesz a rész nagy meglepetése. viszont a flashback-ekkel kiegészítve szépen lezárták a sztoriját. (#04.03.)

oh shit, még jó hogy elővigyázatosságból megnyitottam a félévadzárós írásomat, mert különben majdnem szóról/szóra leírtam volna ugyanazt, mint akkor -ja, ennyi fontos és változatos dolog történt idén... és az a szomorú, hogy az írók azt hiszik, hogy minden fasza így, hogy nem kell megerőltetni magukat, felcsipegetnek a képregényből pár szálat, azokat jól elnyújtják egy évadon át, ha meg már nagyon ég a ház, akkor jöhetnek a zombik, vagy kiállítják a kamera elé jeffrey dean morgan-t, hogy ripacskodjon egy kicsit... egy kicsit dühös vagyok magamra, hogy minden évben leteszem a nagyesküt, hogy ’most már hagyom a fenébe ezt a langyos lábvizet, tudok én olvasni is, ha érdekel rick-ék sorsa’, aztán mégis minden évben itt ragadok a monitor előtt -csakhogy évről/évre egyre nagyobb ez a késztetés...

„you’ve got some beach-ball-sized lady nuts on you, coming in all kamikaze like that.”

...de tényleg, rick, ezt tanultátok meg az évek során? hogy ha nem megy szép szóval, akkor elvesszük erővel? bár lehet hogy az a célja az íróknak, hogy bemutassák, hogy senki sem esik olyan messze a morális gödörtől, azaz negan-ék bandájtól, de sajnos azt gyanítom, hogy nem ez a helyzet... egyébként is, egy szavunk sem lehet a baseball-ütős hangsúly-bajnokra, mert nem engedi a nemi-erőszakot a közelében... meg egyébként is, kínozhatta volna sasha-t is rossz zenével, mint daryl-t, de inkább negédes szavakat használt, meg szabad akaratot adott a csajnak, mik ezek, ha nem egy bölcs vezető lépései...? nem úgy mint a pohár fenekén lakó gregory bénázásai, aki még arra is rászorul, hogy egy terhes nő mentse meg a seggét, mert valahogy sikerült eddig úgy átvészelnie az összes zombi-inváziót, hogy nem kellett még sohasem átszúrni a fejüket -én is azt szeretném, hogy egy apokalipszis után egy ilyen ember hozzon döntéseket az életemről... tipikus finálé-felvezetés-epizód volt ez, néha random dolgokkal a belsőjében (pl. carl-ék félmondatai arról, hogy bánják-e a gyilkosságokat -az ilyeneket esetleg nem lehetne építőleg kifejteni...?). (#03.27.)

„no matter how it all goes down, i got your back.”

no, panaszkodtam múlt héten rosita-ra, de most egy kicsit megbocsátottam neki az elmúlt időszak morcosságát, mert egész jól működött, ahogy kiöntötte a lelkét sasha-nak, ahogy elmagyarázta, hogy hogyan szerezte a hasznos képességeit (lásd a múltkori bomba-hatástalanítást pl.). az már egy más dolog, hogy tudtuk előre, hogy a küldetésük halálra van ítélve (főleg hogy sonequa martin-green-ről azt is tudjuk, hogy azóta megkapta egy új sorozat főszerepét)... volt még ma egy bűnbánó jelenet is, ahol szintén jól jött ki az érzelmi lépés, és örülnék, ha ez azzal járna, hogy daryl is leveti a bűnbánatot, és aktívabb szerepet vállal a sorozat menetében... sajnos ezeken kívül nem sok izgalmas történt az epizódban -kaptunk egy hangulatos montázst a hilltop-iak felkészítéséről, gregory megint seggfej lehetett néhány jelenet erejéig, valamint elcsíphettünk pár pillanatot abból, ahogy halad eugene fém-fejű zombi-projektje... (#03.20.)

„you can tear it out and cut it down. you can burn it and throw it all away. but if you want, it can all grow back.”

hát lett volna abban valami izgalmas, ha a királyság is azonnal szövetségre lép rick-ékkel? nem jobb, hogy még egy részen keresztül megrágjuk a témát, végiglelkizzük a háromnegyed órát? fura módon a válasz az, hogy de igen, jobb... mert morgan-nek kellett egy sokk, hogy a zen-módból visszacsússzon az őrült-módba. carol-t újra be kellett vonni a játékba, és ehhez felül kellett írni daryl múltkori hazugságát. és igaza volt a királyi testőrség vezetőjének is abban, hogy valamit tenni kell, akár ön-feláldozni is, hogy a királyságban elültessék a csatára való hajlam magjait... és egész szépen összeállt az epizód, igaz, gyanítható volt a kissrác kiemelt szerepléséből, hogy nem sokáig forgatja már a botot... egyébként tényleg tanulmányozni fogom, hogy az ilyen típusú epizódok mikor vallanak kudarcot, és érződnek végtelenül vontatottnak, és mikor sikerül úgy integrálni a nagy egészbe a filozofikusabb, lelkizősebb epizódokat, hogy ne akarjon az ember mindenáron zombi-hentelést bele... (azért elég nagy felelőtlenség néhány dinnyéért ennyi üzemanyagot elhasználni, nem...?) (#03.13.)

„anything is possible until your heart stops beating.”

szegény rick nagyon átlátszó volt ezzel a ’nem menjünk még vissza, keressünk még fegyvereket néhány napig’ dumával, mert mindenki -így még michonne is- érezhette, hogy mennyire szüksége van hősünknek erre a kikapcsolódásra, a romantikus zombi-írtásra... és nekünk nézőknek is szükségünk volt egy ilyen lazább, szórakoztatóbb részre, amiből kiderült, hogy a rasztalány egész szép, amikor teli-szájjal mosolyog... kicsit kényelmesnek tartom, hogy mindig a mi srácaink futnak bele ilyen senki által fel nem fedezett kincsesbányákba, de a sztori előrehaladása érdekében hajlandó vagyok félrenézni... meg egyébként is most elég hangulatos lett a zombi-írtó helyszín ezzel az elhagyatott vurstlival a háttérben. greg nicotero is mindig próbál újítani valamit a hentelések felvételében, most például volt árnyjátékos lefejezés is, de igen intenzíven használta az ellenfényeket egyébként is, de az nem baj, mert szeretjük, ha a szemünkbe süt a nap... az írószobában is előszedtek egy klasszikust, a ’csináljunk úgy mintha meghalna a főhős’ klisét, de nagy szerencséjükre aztán jól használták ezt a közhelyet, mert szerethető lelkizésbe futtatták ki... kéne még rosita-ról is írni, de annyira elegem van már a savanyú arcából, hogy inkább nem szidnám itt nektek oldalakon át... (#03.08.)

„what does dr.smarty-pants say to his knew bestest friend in the whole wide world?”

negan esténként bemegy a feleség-raktárba, és kedve szerint választ egy megfelelő hajszínűt magának szórakozásul...? (így elnézve a kínálatot, én azt hiszem maradnék a vörösnél...) szoktam panaszkodni azért, ha valami egyoldalúan mutatja be az ellentétes feleket, itt viszont még mindig nem érzem azt, hogy ennyire mélyen meg kéne ismernünk a saviour-öket. persze vannak aspektusok, amikre érdemes figyelni -például, hogy milyen volt az ő szemszögükből daryl szökése- de egy egész epizódot nem érdemelnek a sorozat ezen szakaszában. még akkor sem, hogy némi (számomra kissé érdektelen) dwight-os kitérőt leszámítva eugene-t láthattuk leginkább az ellenség táborába beilleszkedni. az mondjuk érdekes lehet, hogy a körmondatok királya mennyire teszi magáévá az új életvitelt, vagy mennyire fogja belülről bomlasztani a rendszert. jó dinamikát ad a csoportnak, hogy nem bízol egyik tagjában sem, mert sohasem tudhatod igazán, hogy önszántukból cselekszenek-e, vagy csak a negan iránti félelmükből. és ez a legnagyobb fegyverténye ennek a velejéig romlott kurafinak, nem az, hogy ontja magából a lazának szánt fárasztó szövegeket. (#03.01.)

„-just tell us what you want and well get it.

-guns. a lot. and then we fight your fight.”

mennyire határoz meg téged, mint egyént az, hogy milyen csoportba tartozol? mert ha saviour-ré váltál, akkor szükségszerűen kötekedő seggfejnek kell lenned? ha a királyságban éled mindennapjaid, akkor csak megalkuvásban lehet részed? és ha történetesen egy olyan csoport fogad be, ahol mindenkinek legalább vállig ér a haja, akkor neked is el kell kezdened növeszteni, hogy ki ne tűnjél közülük...? persze nem egyértelműek a válaszok a kérdéseimre, mert a saviour-ök között nem csak bully-k vannak, hanem elnyomottak is, akik fejet lehajtva teszik a dolgukat a túlélésért. a királyságban richard-nak elege lett a megalkuvásból, sajnos a merész tervét, hogy mozgásba lendítse ezekiel királyt megtorpedózza daryl, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó próbálkozása... (és az új csoportnál is akadt egy-két öreg kopasz is, akik képtelenek átvenni az általános haj-stílust...) továbbra is készülünk a nagy összecsapásra, de nincs ezzel gond, mert így lesz hiteles a környéket elsöprő háború -amihez jelen esetben nem ’pénz, pénz, pénz’ kell, hanem emberanyag és fegyverzet. jelenleg még az előbbit hajtjuk, ismét egy fura közösségbe botlottunk, akik szó szerint veszik a posztapokaliptikus környezetet, még egy vasakkal tűzdelt zombit is kölcsönkértek egy olasz zs-kategóriás filmből egy kis közelharcra... (#02.25.)

„what plans have you, rick grimes of alexandria?”

az idei félévad fő kérdése az lesz, hogy megérte-e a tavalyi nyolc epizódos lassú és töredezett építkezés... és ez a félévad-nyitó egész biztató jeleket mutatott arra nézve, hogy volt értelme a rengeteg szál behozásának anno, mert most el lehet kezdeni összefűzögetni őket. végre megvan a kellő erő és motiváció rick-ékben, már csak a környék csapatait kéne meggyőzni az összefogás erejéről -de mint tudjuk, az sosem megy simán... gregory még mindig egy imádnivaló fasz, a tigrises király túl töprengő és megalkuvó, még jó, hogy a harcias nők is a környéken kóricálnak... azért hogy ne csak a nagy összeesküvés kezdeteit és néhány összeborulást lássunk, raktak a részbe egy kis zombi-hentelést is. de még milyet! szépen építették a feszültséget az autópálya közepén, bear mcreary fokozta a tempót, izzadt a tenyerünk a bombák felett, aztán megjöttek a csoszogók, és egy gyönyörű trash-jelenetben csúcsosodott ki ez az egész (btw, bear egész meglepett, hogy a megfelelő pillanatokban gitáros témával dobta fel a hangulatot, mert ez nem jellemző rá)... szóval megint ott állunk, ahol szoktunk az év-és-félévad kezdéseknél: bizakodunk... (#02.18.)

„we’ll win, but we need to wait for the right moment -or create it, together.”

érdekes ez, amikor egy sorozat-epizód le tudja képezni a sorozathoz való viszonyunkat. mert úgy érezni, hogy a karakterek túl vannak a reménytelenségen, a legsötétebb mélyponton, és végre elkezdték keresni magukban az erőt, aminek a segítségével győzhetnek -együtt. és a néző is a rész végére azt érezhette, hogy végre tartunk valamerre, nem csak a reménytelen egyhelyben topogás miatt kell morognia hétről-hétre. mert ha ezzel a reményvesztéssel akarták bemutatni a sokkot, a gyász-időszakot, akkor be kell látni, hogy kurdarcot vallottak. de lehet, hogy csak az volt a baj, hogy végletesen beleszerelmesedtek negan-be, és minden energiájukat arra fordították, hogy minél tökösebb szövegeket adjanak a szájába -jó sokat... csak az a baj, hogy ugyanazokat a köröket jártuk vele újra-és-újra, mintha azt hitték volna az írószobában, hogy elsőre nem értették meg a nézők, hogy ő egy alávaló mocsokláda, aki csupán a terror eszközével tud uralkodni. pedig de, megértettük... talán lehetett volna máshogy is érzékeltetni, hogy mennyire veszélyesek a saviour-ök -mondjuk rendesen megmutatni, hogy mennyien is vannak... bár igazából már enélkül is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy rick-ék magukban nem lesznek elegendőek a legyőzésükhöz, hogy komoly környék-béli összefogásra lesz szükség. szegény szereplőinknek ehhez kellett egy teljes félévad, hogy rádöbbenjenek arra, hogy egyedül, egyetlen magányos tölténnyel semmire sem mennek... viszont azt elismerem, hogy a végén a felismerés tényleg hatásosra sikerült, bár ehhez megint kellett bear mccreary dallam-vezetése is... (azt mondjuk nem gondoltam volna pár évvel ezelőtt, hogy egy epizód legérzelmesebb jelenetét a pap fogja szállítani, mert nagyon-nagyon utáltam akkoriban, amikor csatlakozott a csapathoz -ezért mindenképp dicséret jár az íróknak, hogy sikerült őt így felfejleszteni.) ...szóval remény... minden csalódás-keltő félévad közben azon szokott járni az agyam, hogy hagyni kéne a fenébe a mozgóképes változatot, és inkább szintre kéne hozni magam a képregénnyel, mert az több pozitív élményt tudna adni ennél -de aztán mire végképp elhatároznám magam, mindig jönnek egy ilyen résszel, ami kicsit visszaadja a hitemet, így nem tudok elszakadni a tévétől sosem... ($$12.12.)

„men breaking each other's balls. this is the shit your dad's supposed to be teaching you.”

szerintem még én is rá tudnék mutatni a vágószobában azokra a jelenekre, ahonnan le lehetne csippenteni annyit, hogy ne csorduljon megint túl az epizód a szokásos kereteken -mert egészségtelen, hogy idén rendre ilyen bővített részeket kapunk... főleg azért, mert az események sem igénylik az extra játékidőt, simán csak azt érzi az ember, hogy az alkotók beleszerelmesedtek önnön vélt zsenialitásukba... ez főleg abból látszik, hogy megint cirkalmas monológokat írtak negan-nek, akiről ismét nem tudtunk meg többet annál, mint hogy egy szadista vadállat, aki imád az emberek fejével játszadozni (mármint most a gondolataikra gondoltam, nem a koponyájukra), és meggyötör mindenkit, aki alatta áll, azaz, izé, mindenkit, hiszen ő a mindenható uralkodó a környéken... persze a nagy számok törvénye alapján lesznek jelenetei, amik működnek, és ma azért több ilyen is volt -de lehet hogy ezeket csak carl badass-ségének köszönhetjük. mert a srác tényleg eltökélt, és igazából csak azért mutatja a gyengeség jeleit néha, mert gyerekből van, és léteznek számára érzékeny dolgok -mondjuk a szeme, vagy a húga, akiről mindenki hajlamos elfelejtkezni... ma kivételesen több szálat is kaptunk, de azoknál sem tudnék igazán újdonságokat felfedezni, vannak karakterek, akik bátrabbak és vannak gyávábbak, jó fejek és seggfejek. inkább talán csak előkészítettünk a jövő heti fél-fináléra velük. ($$12.06.)

„i never thought i’d be asking this, but where are all the men?”

izgatottan vártam ezt a részt -hogy le tudjam tesztelni vele az új fülhallgatómat... jelentem: a hangok jók, az epizód nem annyira... teljesen értelmetlenek ezek az írószobai döntések, hogy mondjuk tara-nak adnak egy (kibővített játékidejű) epizódot, mert az ő külön kalandjába nem volt ennyi... persze most is voltak működő dolgok, csak jól le kellett ásnunk az érdektelenség homokja alá... például örültem annak, hogy a sok erdős kaland után az óceán partjára jutottunk, mert egy új hangulatot adott a tenger-zúgás a jelenetekhez. és tudtam értékelni a csak nőkből álló közösség bemutatását is, mert ez egy új felállás volt, amit még eddig nem láthattunk, és főleg annak a fényében volt érdekes a jelenlétük, hogy ők is negan-éknak miatt lettek ilyen csonka csoport -és valahol tudom értékelni azt, hogy még akkor is rávetül a saviour-ök árnyéka az epizódokra, ha nem szerepelnek az aktuális részben... (nem tudom, nekem kicsit erőltetett volt tara optimista jókedve, de lehet hogy kellettek a viccelődései ahhoz, hogy később összetörve átérezzük a fájdalmát...) ($$11.28.)

„you do things for the ones you love. loved.”

...én ilyen perverz vagyok, hogy örülök a gyásznak... de tényleg tudtam értékelni, hogy végre foglalkozunk azzal, hogy mennyire viselte meg a brutális halál azokat, akikkel évek óta együtt járjuk a zombik-lakta környékeket -de persze ezt azoknál lehetett igazán megmutatni, akik igazán gyászolnak, azaz maggie-nél és sasha-nal. bár nem volt túl sok idő lelkizni a síroknál, mert jött az itteni közösség vezetője, hogy mindenkinél felforralja az agyvizet... és xander berkeley még mindig elismerésre méltóan hozza ezt az ütnivaló gyáva agyalágyultat, akit múzeumban kéne mutogatni, mint a vezetésre alkalmatlanok legszebb példányát... mert az egy dolog, hogy tövig benyal a megmentőknek, és így a lehető legkönnyebb utat választja a túlélésre, de hogy a mocskos alattomos játékukra is csak bamba arccal reagál, az már kicsit sok volt (alattomos játék: a saviour-ök kis éjjeli meglepivel készültek, nyitott kapuval, bömbölő zenével -és gregory vezetésével az egész hilltop csoport úgy reagált, hogy 'hümm, meg hammm'... így ismét tudok értetlenkedni egy sort azon, hogy ezek az életképtelenek (a.k.a. alexandria és hilltop lakói) hogy élték túl eddig... mert megint az kellett, hogy két tökös nő mutasson nekik irányt...) a kicsinyes huzavonák közben alakulgatott a tini-románcunk is, és nem is sajnáljuk carl-éktól a lopott csókokat, csak kár, hogy egyebet nem tudtak ma sem hozzátenni a nagy egészhez... közepesen szenvedtem az eseménytelenségtől, és ezzel be is áraztam a mai részt... ($$11.21.)

„in case you haven’t caught on, i just slipped my dick down your throat, and you thanked me for it.”

az over-the-top karakterekkel mindig csínján kell bánni, mert ha túl-tolod őket, akkor, izé, nagyon túl lesznek tolva... ezt az alap sorozat-elméleti igazságot még nem sajátították el a walking dead írószobájában, ezért beleadtak apait/anyait negan-nel, még a játékidőt is felhizlalták a kedvéért, de az az igazság, hogy ennyire tömény mennyiségben az arcoskodása már nem szórakoztató, hanem fárasztó. és oké, értem, ő így töri meg az embereket, hogy azzal az irritáló félmosolyával a szája szegletében hozza mindenkire a frászt, csak az a baj, hogy ezeken az alapokon most sem léptünk túl, negan mindenkit ural, és megmutatja, hogy ő legerősebb kutya a környéken, blablabla, értettük ám elsőre is... és nem segítenek a másik oldallal sem a készítők, mert rick-kel nagyon nehéz együtt érezni, még ha (megint csak) értük, hogy ő csak meg akar óvni minden ártatlan életet, és sokkolódott a szétvert barátai fej-pépjétől, de ettől még nehéz nézni, ha valaki ennyire megalázkodik, és csak nagyon apró jeleit mutatja annak, hogy ott van még benne a régi tűz (daryl dettó ugyanebben a cipőben jár). szóval igazság szerint a legnagyobb bizodalmunk carl-ban van, mert jelenleg ő hordja a legtöbb tököt a gatyájában, hangozzék bármilyen furán is ez... de lehet, hogy az még furábban fog hangzani, hogy a többi tököt meg a csajok osztották ki maguk között, lupita most, maggie meg gondolom majd a jövő heti epizódban... ($$11.14.)

„thug swoops in with a baseball bat and a smile, and we’re all so scared that we gave up everything.”

ha egy új fajta hatást akarsz elérni, valamit, amire minden néző felkapja a fejét, akkor az erős kontraszt használata hatásos módszer lehet erre -persze az ilyen szokatlan megoldások sok ellenérzést is ki fognak váltani. ma a zenével érték el ezt a hatást, szándékosan erőltették újra-és-újra a vidám zenét, amíg daryl-lel együtt mi is szinte megtörtünk tőlük... mondhatjuk, hogy egyfelől a kemény motoros hősünk volt a főszereplője a résznek, de igazából az volt a cél, hogy belekukkanthassunk a saviour-ök mindennapjaiba, és ami még fontosabb volt az íróknak, hogy egy kis emberséget csempésszenek ebbe az embertelennek tűnő csoportba... érdekes választás volt dwight-ot kiemelni, mert eddig egy utálatos pöcsnek tűnt (még most a rész elején is, amikor lopott falatokkal tömte a bendőjét), így nem igazán értettem például azt, hogy miért akarják elérni, hogy izguljunk érte, (mondjuk amikor összeakadt egy csapatnyi szétfolyós zombival), de kirkman-ék vannak annyira gonoszul intelligensek, hogy a végére tényleg elérték, hogy érezzek valami szánakozás-félét iránta... és ehhez csak végig kellett hallgatni azt, ahogy a fura hangsúlyozások koronázott királya, negan elmeséli, hogy hogyan is törte meg a srácot (bónusz-pont járt mindenkinek, aki emlékezett arra, hogy ő meg a két lány hogyan találkoztak daryl-lel tavaly). mert lehetsz kemény férfi, aki nem térdel le senki előtt, és nem sír a fájdalmai miatt -egész addig, míg nem jön valaki, aki képes megtörni. és hidd el, lesz olyan... ($$11.07.)

„the pessimist looks down and hits his head. the optimist looks up and loses his footing. the realist looks forward and adjusts his path accordingly.”

no, találtam félelmetesebb dolgot a zombiknál: carol-nak azt mű-mosolyát, amivel meg akarja győzni az embereket, hogy milyen kedves is ő valójában... ahogy várható volt, félreraktuk most rick-éket és a brutális drámát, és az elbolyongott lelkek után eredtünk -és itt is egy új csapatba botlottunk, akik pontosan az ellentétei a rettegett megmentők-nek. persze elsőre azt hihettük, hogy ők is őrültek, csak másképp, de ez elsősorban azért volt, mert carol bizalmatlan szemszögéből láthattuk az egészet. bár ettől függetlenül is borzasztóan teátrálisnak tűnt az egész közösség a lovakkal, páncélokkal, szép-beszéddel, és egy rasztafári királlyal, aki egy tigrist tart a színpadon berendezett trónja mellett, és az istennek sem lehet levakarni a mosolyt a szája szegletéből... de istenuccse van értelem a túlzások mögött, ahogy ezt megtudhattuk egy kivételesen őszinte pillanatból -mert az embereknek nem csak egy vezető kell, hanem egy hős is, akire fel tudnak nézni, aki békét hoz a környékre, mert az ember egy olyan lény, hogy akkor produktív, ha nyugalom van körülötte. és miért ne lehetne megpróbálni egy ilyen színházas színjátékot, ha ez vezet eredményre...? kellett már egy kis megnyugvás carol-nak és nekünk is, és ezt könnyedén elérték ezzel az epizóddal. (azt külön köszönöm, hogy hagyták bear mccreary-nek, hogy egy királysághoz méltó középkorias zenét komponáljon a részhez.) ($$10.31.)

„welcome to a brand-new beginning, you sorry shits!”

egyértelmű volt mindenki számára, hogy rick nem lehet lucille áldozata, úgyhogy nem volt hülyeség vele kezdeni az epizódot, majd visszavágni az elmondhatatlanul borzalmas éjszakára. plusz rick volt a kulcs, őt kellett megtörnie negan-nek, ha uralma alá akarta hajtani az egész csapatot -és negan nagyon akarta ezt, így nagyon megtörte rick-et. és vele együtt tört össze minket nézőket is -és mégsem tudjuk őt ezért úgy igazán mélyen gyűlölni, valószínűleg a stílusa (és jeffrey dean morgan lehengerlő sármja) miatt... pedig könyörtelenül lesújtott lucille-lal újra és újra -majd újra és újra... mert azért scott m. gimple-ék ügyeltek arra, hogy ha már ennyire elidegenítették maguktól a nézőket az előző évad végén, akkor igazi sokkolással édesgessék magukhoz vissza őket. ezt mondjuk nem az agyonvert személyével érték el, mert számítani lehetett rá, hogy a logika szerint ő lehet a kiválasztott (a képregényben sem él már ennél a pontnál, úgyhogy igazából csak helyrehozták az egyensúlyt a forrásművel). de arra mindenképpen jó választás volt ő, hogy elaltatta a figyelmünket, megnyugodhattunk negyed óra után, ’oké, túlvagyunk rajta, megint nem voltak igazán tökösek az írószobában’, satöbbi, satöbbi, de aztán csak előkerítették a tökeiket, hogy meglepjenek mindenkit, és ebből a sokkoló meglepetésből kifacsarják az összes érzelmet, és aztán tolják még tovább és tovább, hogy őszintén azt érezd, hogy ezek az állatok az írószobában tényleg képesek bármire... viszont. biztos, hogy azzal fognak jönni a nyilatkozataikban, hogy azért a dupla-csavarért kellett tavaly olyan szörnyen elvágni az évadot, mert ez a fordulat csak így működhetett, pedig ez csak ön-mentegető bullshit lesz, mert továbbra is tartom, hogy ez a két rész egy nagy dupla-epizódként működött volna igazán, nem tört volna meg a feszültség lendülete, és lelkileg is sokkal megterhelőbb lett volna nekünk is. és szerintem nem kérdés, hogy a nyár folyamán ugyanúgy (ha nem jobban) ment volna a buzz az interneten, és nem lett volna a rendszeres nézők közül senki, aki ne akart volna visszatérni, hogy lássa, hogy ebből az összetört állapotból hogyan állnak helyre a hőseink. mert pokoli nehéz lesz, ezt garantálom... ($$10.24.)

„this is lucille, and she is awesome. all this, all this is just so we can pick out which one of you gets the honor.”

kezdjük egy egyszerű kérdéssel: ha a saviour-éknek ennyi ember és felszerelés áll a rendelkezésükre, akkor miért hagyták ennyi ideig, hogy rick-ék elhiggyék, hogy ők a környék királyai? csak hogy a fináléban mutassák meg az erejüket...? de tényleg, megérte ennyi embert elveszíteni? még azt is kétlem, hogy alexandria falai megállították volna őket, ha esetleg azt mondanátok, hogy azért most, mert most volt a falakon kívül a fontos karakterek nagy többsége... talán túl sok volt ez a nettó 65 perc, mert tudtuk, hogy minden úton fog jönni valamilyen blokád, hogy a rosszfiúk csak terelgetik őket -még ha azt el is ismerem, hogy jól fokozták fel a kétségbeesést. a közbevágott carol/morgan szálról már kevesebbet tudok nyilatkozni, ami igazán megragadta a figyelmem, az morgan fegyverhasználata volt, mert tényleg eltalálták, hogy mikor kell feladnia a zen-buddhista elveit (plusz a magányos lovaglása szépen rímelt az első évados rick-re). no de térjünk rá a lényegre, amiről már hónapok óta zengenek a képregény-olvasók, hogy ’óh, majd meglátjátok ti tudatlanok, mi lesz még itt...’, és hát meg is láttuk meg nem is... mert felvette végre a bőrkabátot jeffrey dean morgan, hogy negan-né lényegüljön, és ezzel csak egy bajom volt -ez a pasi annyira megnyerően karizmatikus, hogy bármilyen elborzasztóan gusztustalan dolgot művel, képtelen vagyok utálni, mert ránézek arra a megnyerő félmosolyára, és örökké a cimborája akarok lenni... oké, oké, kellően fenyegető is tudott lenni, de ehhez kellettek az előtte térdelő színészek is partnerként, akik jól hozták a rettegést. a bemutatkozó monológ is hatásos volt (ahogy hallom, egy-az-egyben lett átemelve a képregényből), és fokozták fel-és-fel a paráztatást, aztán... aztán ott hagytak miket álló fasszal... nehezen lehet megérteni robert kirkman-éket néha, hogy miért akarják, hogy utálják őket az emberek, például amikor húznak egy ilyen befejezést, hogy nem hajlandók megadni a katarzist -vagy csak ők sem tudtak dönteni? megúszós gyáva emberek nem írjanak fan-show-t... (bear mccreary heroic eugene témája megint mennyire jó volt már -albumot, most!) ($$04.04.)

mit lehet írni ennyi év után? pontosan tudom, hogy mit fogok kapni hétről-hétre, rég elfogadtam már a kétséges írói döntéseket is, de azt egy percig sem mondanám, hogy kötelességből ülnék le a tévé elé hétfő esténként, nem arról van szó, hogy nem akarok kimaradni a hype-hullámból, hanem mert érdekel, hogy merre akarnak menni, hogy mit tudnak még kihozni a zombik utáni világból. mert azért mindig vegyülnek bele a szokásos témákba új színek, tudják tágítani az ’embernek maradni az embertelen világban’ alapgondolatukat. mert szerencsére nem az volt, hogy letelepedtünk alexandria-ban, és túlságosan megnyugodtunk volna, hanem besűrítették az első részbe néhány óra eseményét, majd kitágították a világot újra. és nem csak arról volt szó, hogy sok zombi jutott végleges nyugvópontra, hanem ennél sokkal fontosabb volt, hogy rick-ék átléptek egy határt, vadászok lettek, már nem remeg a kezük, ha élőre kell fogni a fegyvert -aztán persze fájdalmasan rá kellett jönniük, hogy továbbra is csak kis-halak a környéken... és tudjátok mit? nem érdekel a frusztráló és félresikerült cliffhanger, én azért várom az őszt, hogy lássam, hogy innen hova megyünk tovább.

„people can come back, rick.”

az utolsó meghitt pillanatok, mielőtt elszabadulna a pokol? de előtte még bekerülünk a szokásos körforgásba is -és most nem arra a körforgásra gondolok, amiről morgan beszél (azaz, hogy ha valakivel jót teszünk, az idővel meg fog térülni -ha elég jó a karmánk...). nem, arra gondolok, hogy kizárólag olyan dolgokat kapunk, amiket láttunk vagy hallottunk már a sorozatban korábban is... carol újra előadja a rémült kislány számát, majd elsül a kezében rejtegetett halál. morgan-t is hallottuk már eleget papolni az emberekben rejlő jóságról, viszont most először végre rick meg is hallotta, hogy miről is beszél. megint aggódhattunk egy kicsit a maggie/glenn párosért. és az sem újdonság, hogy a szereplők konstans rossz döntést hoznak, és önként futnak bele a saját végzetükbe... idén nem nagyon problémáztam még azon, hogy kényszeresen túlnyújtják az évadokat, hogy meglegyen a tizenhat rész -hát itt a finálé előtt egy epizóddal már éppen itt volt az ideje... (mindig szomorúan konstatálja a perverz realitásra vágyó énem, hogy a meztelen női testek még mindig tiltott objektumok a basic cabel csatornákon -pedig nem csak esztétikailag emelné a show-k fényét néhány női mell, de hitelességben is...) ($$03.28.)

„i’ve changed, adapted. i’m a survivor.”

alexandria-ban eseménytelenül és repetitíven zajlanak a napok -a saviours-csapat is türelmesen várja a finálét... ezért kitaláltak két külön kalandot, amik szépen rímeltek egymásra -mert két karakter került a középpontjába, akik épp újradefiniálják önmagukat, megpróbálnak mindent, hogy keményebbek legyenek ebben a kegyetlen világban. de az nem lehet, hogy mindkettőjükkel valami baj történjen... a dokinénivel nagyon szépen felépítették az egész szálat, ahogy csöpögtették az infót a múltjáról (ez sosem jelent jót...), aztán bedobták őt két igazán horrorba való jelenetbe (azt hittem bébi-zombit is láthatunk, de kitaláltak valami sokkal rosszabbat...), majd jött a nagybeszéd, és... ööö... igen, lehet még sokkolni a sokat látott nézőket is... a hirtelen halál és a tempóváltás jól kizökkentett, de ügyes írói fogás volt ez így, érezzük csak azt, hogy sosem vagyunk biztonságban -még ha mi lettünk épp a legbátrabb emberek a környéken, akik foggal/körömmel ragaszkodnak az élethez, akkor sem... rakják megint a terheket a főszereplőinkre, carol már összeroppant a súly alatt, vajon daryl lesz a következő...? ($$03.21.)

„sweetie, sweetie. we are all negan.”

ejj, de régen láttam már alicia witt-et, pedig bírom már őt, ööö, a kilencvenes évek vége óta? ja, mind a ketten öregszünk... bár ő volt a rész vendég-sztárja, de igazából ez carol epizódja volt. jó játék volt az, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy carol megzuhanása és hiperventillációja megjátszott-e, vagy a szemünk előtt omlik le az a keménység, amit az évek alatt szedett össze, és most szakad rá a tetteinek a súlya. és érdekes kontraszt volt alicia karaktere, aki hasonló utat járt be, mint ő, ahogy az egyszerű életű egyszerű nőből badass gyilkoló-géppé kellett keményednie. és így egyértelmű volt, hogy az egyikük nem fogja élve elhagyni ezt a mészárszéket... eléggé kétesélyesek ezek a minimalista drámai epizódok a walkingdead-ben, mert sokszor csak lötyögősre tudják őket összeeszkábálni, amikből bántóan hiányzik a feszültség, de néha, mint most, viszont jól eltalálják az arányokat, ki tudják éreztetni a tétet és a drámát, és még egy kis badass-ségre is van idő. vagy az egy-epizódos vendég-szereplők érdemi építésére... (egyébként van-e badass-ebb, amikor egy terhes nő csap oda keményen...?) ($$03.14.)

„they’re the best beet and acorn cookies i’ve ever eaten.”

happy days with carol -meglepő kezdés (főleg zeneileg) a kedvenc női gyilkoló-gépünkkel, aki, ööö, ma egyáltalán nem gyilkoló-gép, hanem mindenki anyukája, egy cukorfalat, aki sütiért csókot lop, aggódik maggie-ért, és bántja a kissrác halála -sőt, minden halál, amit ő osztott ki. és akkor el is érkeztünk a rész egyik fő témájához, mert az egy dolog, hogy zombikba mártogatod a késedet, de ha még élő emberrel kell ezt megtenned, máris máshogy hat rád lelkileg. és ez jól kidomborodott glenn-nél és a nem-tudom-a-nevét néger-srácnál, ahol ez a morális dráma jól keveredett az izgalommal, hogy bármikor felébredhetett volna a két áldozatuk. mert nem mondhatjuk, hogy ne lett volna izgalom, mert rick szavára meglepően hamar ugrottak a gyilkos túrára (persze morgan morgott egy sort, de vele már senki sem foglalkozik...), még az atya is jól hasznosította a múltkor megtalált tökeit, és átment full jules-ba, és imát mondva osztja a halált... hullottak a skulók és az ellenfél emberei, de azért tudtuk jól, hogy az év ezen szakaszában még nem érhetnek el ilyen könnyű sikert, komoly ára lesz még ennek a küldetésnek... ($$03.07.)

„your world’s about to get a whole lot bigger.”

érdekes időszakban járunk a sorozat életében -igaz, hogy jártunk már pár közösségben, de most egy csomó új helyet és embert ismerhetünk meg. különböző túlélési megoldásokat. miért ne lehetne, hogy valakik megpróbálkoznak a csere-kereskedelemmel? igaz, hogy ahhoz meg is kéne tudni védeni az értékeidet... és milyen értékük van hőseinknek? hogy tudnak harcolni -úgyhogy teljesen logikus, hogy felajánlották ezt a képességüket, a védelmüket némi ételért (és egy tehénért) cserébe. tetszett, hogy nem rick durva módszereivel tárgyaltak, hanem maggie-t emelték a középpontba -kellett már, hogy kicsit foglalkozzunk vele is, mert eléggé hanyagoltuk mostanság, és örülök, hogy a határozott kiállása is hangsúlyos lehet, nem csak az elkövetkezendő anyasága. kellett is, hogy az asztalra csapjon, mert az új hely vezetője eléggé seggfej, tudni kell kezelni (xander berkeley persze most is jó). de nem felejtkeztünk el a magzatról sem, egész véletlenül egy szülészbe is botlanak, akinek történetesen még egy működő ultrahang-gépe is van... de egyébként is kiemelt figyelmet kaptak ma a párjaink, volt pár ölelkezés meg kézfogás, meg az egészen fura irányba elvitt abraham, aki végigmélázta az egész epizódot, belezavarodva az érzéseibe... ($$02.29.)

„the law of averages has gotta catch up.”

nem az volt a kérdés, hogy ugrunk-e időt a múlt heti zúzda után, hanem az, hogy mennyit -és bár úgy tűnik, hogy csak néhány hét telt el, azért akadnak komolyabb változások is. kezdjük a legjobb résszel: a két vagány srác, rick és daryl végre együtt csapatják, és egy igazi buddy comedy-be illő kalandot élnek át ezernyi csetlés/botlással, valamint egy új karakterrel stan-és-pan-ost játszva, kifejezetten szórakoztatóan. aztán ott voltak az érzelmesebb részek is, amik a ’család’ témája köré épültek. azt már akkor lehetett tudni, hogy carl fontos zombiba botlott, amikor sokáig nem voltak hajlandóak mutatni a csoszogó arcát, de mondhatjuk, hogy így szép búcsút kapott a karakter (plusz többször is emlegették őt az epizódban, az is mindig gyanús). és nem véletlen, hogy michonne ott az erdőben is a nagy közösség = család elvét hangoztatta, mert eléggé belenőtt az anya-szerepbe. a grimes gyerekek már régóta a szívében laknak, de rick-kel is úgy viselkednek, mint egy kiegyensúlyozott házaspár („milyen volt a napod, szívem? fárasztó? gyere, megmasszírozom a hátad...”) -így természetes volt, hogy a végén az ágyban kötnek ki. bár rick igazán fürödhetett volna az egész napos szaladgálás után... (btw, kezdhetünk aggódni michonne-ért...?) ($$02.22.)

„our prayers have been answered. god will save alexandria because god has given us the courage to save it ourselves.”

no, valami ilyesmi az, amikor az írók belátják a tévedéseiket, és arra használják az epizódot, hogy korrigáljanak -és ehhez zombikat használnak, persze, hisz' azok vannak a kezük ügyében... nekem ne mondjátok, hogy a ti kezetek nem lendült a magasba, amikor a rinyáló kissrácot elkezdték marcangolni a jómunkás-z-k... oké, az édesanyját sajnáltuk, mert jó lett volna látni a dinamikájukat rick-kel, de bele tudok törődni, hogy az egész család ment a veszejtőbe. főleg, hogy megtették az utolsó kötelességüket, és még egyszer sokkoltak minket. nem szerettem a pincébe rejtegetett w-betűs szálát sem, de itt a végjátékában egész korrektül jöttek ki belőle, vagy csak a mellé csapott dokinéni segítségével jött elő a szimpátiám. ennyi rész után végre egy helyre hozták újra az egész csapatot, ezt is felírhatjuk a korrekciók közé (daryl-ék cool módon szabadultak szorult helyzetükből, glenn meg megint kapott egy jó monológot). de a legfontosabb, hogy végre mindenki megtalálta magában azt a bátorságot, ami nélkül szerintem nem lehet túlélni ebben az új világban. és lehet, hogy kellettek az alexandria-iak, hogy rádöbbenjünk erre, de túl sokáig húzódott az ő gyávaságuk is már. igaz, hogy most baromi kielégítően találták meg magukban a szikrát, lendült az öklöm, amikor még eugene is beállt a hentelésbe. gyönyörűen fokozták fel az egész epizódot a végéig. (épp a minap kérdezte egy ismerősöm, hogy érdemes-e belevágnia a sorozatba, és nem tudtam egyértelműen igent mondani neki -de az ilyen erős epizódok mindig visszacsempésznek egy kis bizalmat a szívembe -bátorságot, hogy ajánlhatom másoknak is a nézését...) ($$02.15.)