soroló

„we’re not in a novel by walter scott.”

ha emelni akarták a speciális epizód renoméját azzal, hogy kimozdultunk a kastély falai közül, akkor ez sikerült. és hova mehettünk volna, ha nem északra, hogy az operatőrök tudjanak tobzódni a hegyekben és felhőkben, elveszni a zöldben. persze az igazi cél az volt, hogy lássuk, milyen az, amikor nem működik egy nemesi család, ha túlságosan ragaszkodnak a hagyományokhoz, ha nem megfelelő a személyzetük. az otthon maradt csapatnak is jutott osztályrészül némi szórakozás, öröm és pofon. de érezhetően a kapcsolat-építés volt a cél, érdekes párosok alakultak. és akkor még a feketelevesről is kéne írni, ugye? eljutott hozzám annak a bizonyos színésznek a neve, aki el kívánta hagyni a sorozatot, így cseppet sem rázott meg, ami az utolsó jelenetben történt vele, csak az a baj, hogy így most nem tudom, hogy kit szidjak, őt, vagy az írót? nem szeretem a keserű szájízt... (+01.26.)

nyárfák az őszi szélben nem hullámoznak így, mint ez az évad... az elején éreztem újra egy kis könnyedséget (leszámítva a börtön-szálat), aztán a semmiből lecsapott az igazi tragédia, és rátelepedett az évad második felére. nincs bajom a drámával, ha megalapozott, ha kellően szíven üt, ha emlékezetes, és az én drágám halála mindezekkel rendelkezett, bátor írói húzásnak is érzem, mégse kérje senki, hogy örüljek neki. annak viszont tudok örülni, hogy most kevesebbnek éreztem a szappan-hatást, valamint, hogy nagyon belém ivódott a hangulata, tudok zsezsegni már a főcím indulásakor is. elmerülni ebben a világban jó dolog, még ha néha meg is kell dolgozni érte. tetszett.

„you are on my team now.”

a sport az élet azon furcsa területe, ahol elmosódnak a társadalmi különbségek. bár a downton-i kastélyban így is van sok hasonlóság a két osztály között. például mindkét réteg rendelkezik egy hiszékeny naiv szőkével (btw, remélem nem azért került be az újlány, mert vele szeretnék helyettesíteni az én drágámat). de egyébként is mosódnak el a határok, van már a családban ügyvéd, újságíró, autószerelő, haladni kell a kor kívánalmaival. furán pozitív csengése volt az epizódnak, bates-ék boldogok, ethel-nek jobb élete lesz, mary-éknél dúl a szerelem, tom megbékélt a megváltoztathatatlan tragédiával, már csak a gróf morgását kéne visszafogni. de nem is ez volt az epizód legfurább aspektusa, hanem, hogy megsajnáltatták velünk thomas-t. éljenek az őszinte pillanatok. (+01.11.)

„you cannot want your only granddaughter to grow up in a garage with that drunken gorilla?”

ezek a könnyelmű és felelőtlen húszas évek! a magas rangú nők is szakmát vállalnak. a gazdaságban próbálnak ésszerű újításokat bevezetni. mindenki maga választhatja a vallását. a fiatalok együtt járnak moziba. melegek! kurvák! fertő! hát hogy ne kapna idegzsábát az egyszeri gróf, ha ezeket át kell élnie nap-mint-nap... azért a világos oldal is felcsillant az epizódban, elég csak a bates-házaspár kézen-fogva sétálására gondolnom. (+01.10.)

„there is no test on earth greater than the one you’ve been put to.”

tudtuk, hogy nehéz lesz, hogy ólomlábakon fog járni, hogy nem lesz helye a humornak, gyász van. de az özvegy grófnét nem fordíthatták ki önmagából, így azért egy-két mosoly jutott ebbe a szomorú időszakba is. így is volt, akit kifordítottak, bár kétségtelen, hogy a gyász mindenkiben másképp csapódik le. talán most már, fájó szívvel, de tovább lépünk, emlékekkel terhesen. (+01.09.)

„never fear, duchess, i’ll get a baby out of you one way or another.”

így kezdtem a rész elején: na, itt a szülés, ezt biztos utálni fogom, aztán minden ment a szokásos módon, kis kavarás odalenn, kis börtönözés mr.bates-el, kis szurkolás a nagyarcú lord-doktor ellen. aztán elkezdték szorítani a torkom, szorítani, szorítani, szorítani... panaszkodtam mostanság eleget, hogy a gyönyörűség nem kap elég percet, érdekes történetet, na de erre az a megoldás, hogy kiírjuk...? remélem volt is célja julian bácsinak ezzel, nem csak sokkolni akart (köszönjük, sikerült). az biztos, hogy minden megváltozik most a kastély falai között. könnyek ködfátyolos csókjával búcsúzom, drága úrnőm. (+01.09.)

„tea spoon, egg spoon, melon spoon, grapefruit spoon, jam spoon...”

megkaptam a hiányolt sybil-szálat, de nem ilyet kértem, köszönöm szépen... bár legalább visszakerült a kastélyba. ahová érkeznek sorba az új lakók is -a lenti világba. és már most dobogtatják a női és férfi szíveket. gordius-i érzelem-csomóra számítok, főleg, ha thomas pillantásaira gondolok. továbbra is kellemetlenül nézem az összes börtön-jelenetet, minden pillanatban rettegek, hogy milyen baj érheti mr.bates-t, de a mosolyokért ma megérte a szenvedést. (+01.08.)

„downton place. how lovely.”

elkeringőzünk a kastély eladásának legvégső határáig, aztán az isteni írói kéz megint átnyúl a szereplők feje felett. de hé, nem ölhetjük meg a „főszereplőt”, nem? eseménydús epizódon vagyunk ismét túl. a betegség-szálat jelenleg lezártnak tekinthetjük, de akár régóta várt következményei azért lehetnek. poor edith, mindig pórul jár, és még ha nem is ő a legkedvelhetőbb crawley-lány, azért most megsajnálta az ember. mondjuk az sem járta volna, hogy három rész alatt két boldog esküvőt összehoznak a sorozatba. jut eszembe, poor sybil, nagyon az oldalvonal álldogál szegény, illetve poor mi, hogy egy ilyen szép lányból nem tudnak érdekes szálat kiénekelni... (+01.08.)

„now we’re to be turned out of downton. even lloyd george can’t want that.”

sokáig körözünk egy puccos yachton a válság-örvény szélén, aztán alámerülünk... nem a pénzügyi gondra gondolok most természetesen, hanem ha nem megfelelő az öltözék a vacsorához, vagy a konyhai problémák miatt alternatív módon kell felszolgálni az ételt. továbbra is a régi és az új, a különböző szemléletek ütközése a fő rágcsálnivaló, de jól lavírozik a szövegkönyv, nem lehet megunni. ma újra bevetésen voltak a humor-ágyuk is, drámai sorozaton rég horkantottam már fel ennyit. apropó dráma, személyes vizekre is kezdünk evezni. ja, és a börtön-szálat nagyon utálom... (+01.07.)

„revolutions erupt and monarchies crash to the ground and the groom still cannot see the bride before the wedding.”

lehet, hogy már ezerkilencszázhúszat írunk, de a hadviselés még folyik -a kastély falain belül mindenképp. harcol egymással a régi szemlélet és az új; a köztársaság eszménye a monarchia tradícióival; az angol és az amerikai hozzáállás; az ész és a lelkiismeret. de másfajta ez a háború, sokkal élvezetesebb nézni. persze, most is vannak problémák, összezördülések, jó nagy ütés a pénztárcára, kiábrándító börtön-élet, de kiegyensúlyozódik könnyedséggel és humorral. ráadásul a készítők hoztak egy újabb ellenállhatatlan fegyvert (aka shirley mclaine), hogy garantált legyen a szórakoztatásunk. az első évad szelleme kísért a kastélyban. (+01.06.)