soroló

„queen rhea of daxam. i, supergirl, champion of planet earth, invoke the sacred rite of dakkam ur.”

bevallom, én a képregényekben sem vagyok oda azért, hogy a hősök legtöbbször az öklükben keresik a megoldást a gonosz legyőzésére, mert sokszor csak papíron izgalmas az, hogy püfölik egymást a karakterek... úgyhogy nekem egy kicsit sok volt már az öt perces super vs super bunyó is az elején, aztán meg jött a párbaj is, szintén kézitusában levezényelve -oké, közben azért a többiek is kivették a részüket a daxamiak ütlegeléséből, felhasználva az ellenfeleik harci botjait is... oké, az erőszakon túli, un. okos megoldások sem mindig tökéletesek, mert azért ma is kellett kettőt szippantani a levegőből, hogy elfogadjam, hogy a lex által kitalált mini-doboz egy pillanat alatt elérte az egész légkört, de legyen, legalább nem a semmiből húzták elő az ólom-mérgezést (vagy magát a kis dobozt)... elég hatékonyan sikerült viszont így lezárni a daxami szálat -és vele együtt mon-el-t is... arra jöttem rá, hogy lehet hogy melissa benoist nem a világ legeredetibb színésznője, de ahhoz nagyon ért, hogy az érzelmeket közvetítse felénk, a nagy mosolyai átragadnak ránk is, viszont amikor szomorúság van a szemében, akkor mi is összezuhanunk egy kicsit... no, csak elérték, hogy kara megint szingli legyen a következő évadra, hogy nehogy ellaposodjon a magánélet a sorozatban... (#08.09.)

nem elegáns, amikor egy szuperhős cikk/cakkban repül... kicsit azt éreztem, hogy széles-spektrumú rakétával lőnek az írószobában, mert túl sok mindenbe fogtunk bele idén, és sajnos ebből adódóan voltak súlyozási problémák is, és persze nem minden szál működött egyformán. a luthor családnál nem a kadmos (meg a cyborg superman) lett a szívem csücske, hanem lena luthor, aki új dinamikát hozott kara életébe. a marsiak külön vonala nekem már kicsit sok volt. azon meg eleget sírtam már az utolsó-előtti részig, hogy mennyire szenvedek a daxam-i fárasztáson, de mikor a szappanhab helyett scifibe borították a végét, az már sokkal inkább az ínyemre való volt... ha már szappan, a diverzitás élharcosaként természetesen örültem alex romantikus életének, még ha pont az volt a bajom ott is, mint kara-éknál: tényleg úgy képzelik az írók, hogy egy kapcsolat csak veszekedések és kibékülések sorozata...? so. én nem bánnom, hogy a cw kiszabadította a nyomozós sorozatok árnyékából a cbs-ről a show-t, még ha ez (anyagi) kompromisszumokkal is együtt járt, csak egy kicsit következetesebb sztorivezetést szeretnék, és akkor nem lennének olyan epizódok, amiknél azt érzem, hogy csak melissa benoist csodálatos mosolya tart a föld 38-on...

„we’re women. we’re tough, we’re wise, and we’re way above this pettiness. so let’s just roll up our sleeves and talk peace.”

no, végre igazi sci-fi hangulatom volt, ahogy az anyahajó elterpeszkedett a város felett, ahogy a teleportálás segítségével biztosították a daxam-i katonák azt, hogy az ellenállás értelmetlen legyen... de ez a hülye emberiség olyan makacs népség, hogy ilyen sötét vészterhes időkben zárja össze leginkább a sorait, és valószerűtlen szövetségekben karöltve próbál visszavágni... eddig is fel-felerősödtek a sorozatban a feminista szózatok, de most egy teljes kiadvány készült az erős női karakterek megszólalásában -és ez így van jól egy női nemhez tartozó hős esetében. merthogy nem csak kara állta a sarat az erős női gonosszal szemben, és nem csak alex és lena mutatták meg, hogy a földi nőkben is épp’ annyi bátorság buzog, mint a krypton-iakban, de luthor anyu is véghezvitt egy majdnem hősiesnek nevezhető tervet, és az elnök-asszony is odacsapott az asztalra a szükségállapotban -valamint visszatért mindannyiunk kedvenc cat grant-je is, hogy verbális pofonokkal okozzon sérülést, és hogy elmondja az arrowverse egyik leghatásosabb lelkesítő beszédét (plusz hogy rúgjon néhányat a fogatlan oroszlán donald trump-ba)... hatásos felvezetést kaptunk a fináléra, bár abban nem vagyok biztos, hogy tudják-e még fokozni az izgalmakat... (#08.08.)

„high levels of polyatomic anions released in the atmosphere.”

szegény jimmy olsen-nek kétségbeesetten keresik a helyét az írók, volt ugye love interest, maszkos önbíráskodó, most meg a gyerekek védelmezőjévé vált -talán most már jöhetne a klasszikus fotóriporter is, aki superman barátja... no, a végén még kikerekedik valami értelmes az általam (finoman szólva) nem túl kedvelt daxam-i szálból, mert mon-el-anyunak szerencsére nem az volt a terve, hogy itt marad a föld körül, hogy hazacsábítsa a fiacskáját -hanem az, hogy a hazáját elhozza a földre, egy armada űrhajó képében... és egészen ügyesen fonódott össze a két mai szál, és fura módon csak ott lett gyanús, hogy kapcsolat lehet köztük, amikor a megnyitott portál színe és a légköri változásokra túlérzékeny lények szeme színe megegyező lilában pompázott... az meg még furább, hogy a daxam-i invázió kapcsán nem azt várom a legjobban, hogy supergirl-ék űrhajókkal harcolnak, hanem az épp'’eszméletlen lena luthor reakcióit, mert lelkileg össze fogja törni az, hogy a mentorának gondolt nő ily’ galád módon elárulta... (#08.07.)

„the deo does not negotiate with terrorists.”

azért szomorú azt érezni, hogy a főszereplőd a legbutább a sorozatban... oké, értem én, hogy kara ma érzelemből hozta minden döntését, és félredobta a logikát a sarokba, de már az epizód elején is nagyon lehetett bólogatni maggie mondatain, aki szerint supergirl durrbele stílusa a piti bűnözőkkel szemben szívás a hagyományos igazságszolgáltatási szerveknek, mert akár felmentést is kaphatnak a tárgyalásuk során a törött kezek meg a beszennyezett bizonyítékok miatt... és ezek után is ész nélkül futott a testvére megmentéséért ahelyett, hogy hallgatott volna arra, akinek vannak (rendőri) tapasztalatai az ilyen ügyekben -az már egy más kérdés, hogy maggie is hagyta, hogy a végén a gonosz telebeszélje a fejét, és aztán már ő sem volt képes arra a józan tisztánlátásra, mint az elején... igaz, azt el kell ismerni, hogy körmönfont kurafi volt az elrabló srác, érezhetően átgondolta a tervét, és az is tetszett, hogy általa be lehetett kukkantani kicsit a danvers lányok gyerekkorába... és azt se’ felejtsük el, hogy alex nem tipikus áldozatként viselkedett, hanem kifejezetten jó ötletei voltak a túlélésre. (a lena/rhea szálat nem értékelném, mert míg az egyiküket bírom, a másikat száműzném a sorozatból szívem szerint...) (#08.06.)

„you weren’t afraid to pursue the truth, no matter what the risk. and we need more reporters like that. more reporters like you, who care about the truth.”

miután rendbe raktuk a magánéletet, és a deo-nál is minden shinny és happy, kellett foglalkozni a kara-féle alteregó munkájával is, hogy ismét megmutathassa, hogy van olyan jó újságíró, mint az unokatesója -kár, hogy ehhez egy nem túl izgi és/vagy eredeti heti-ügyet sikerült választani... illetve egyetlen dolog miatt nem ásítoztam a rossz útra tévedt tudósember meg a nanorobotjai közben, és ez a lena luthor faktor volt... mert jól működött, hogy egyszerre volt sebezhető és zavarodott, valamint orrba-vágóan badass, amikor kellett. és ez egy újabb csapás volt a szívére, ami valószínűleg kell ahhoz a sötét úton, aminek a végén igazi luthor válik belőle... mellékszálként winn-ék bohóckodtak egy kicsit a végre nem fárasztó james-el, és a fura maszk ellenére is szexi barátnőjével -bár azért remélem tényleg vicceltek azzal, hogy a szöszi űrlény macskákat szokott enni... (ehh, muszáj volt mon-el anyuval emlékeztetni arra az utolsó percben, hogy még mindig nincs lezárva az a szál...?) (#08.06.)

„can’t you see that being here on earth with kara makes me happy?”

na ugye, hogy ha az ember belevág az arrowverse-be, akkor teljes elkötelezettséggel lehet csak csinálni? mert ha a tudatlan supergirl néző kihagyta a flash éneklős epizódját, akkor fogalma sincs (illetve a previously egyetlen bevágása alapján elképzelheti), hogy miként billent újra pozitív irányba a kara/mon-el kapcsolat... hjaj, közel sem olyan érdekes ez a daxam-i királyi szappan, mint ahogy a készítők be akarják nekünk állítani, és sajnos nem volt elég a mai szenvedés a faarcú teri hatcher/kevin sorbo csapattal, még mindig nem zártuk le, pleeeease, lépjünk tovább... persze ki kellett tölteni valamivel a negyven percet ma is, mert szerencsére azt nem vállalták be, hogy csak úgy szenvedünk ő-hercegsége körül, ezért jöttek a fejvadászok, akikkel legalább lehetett egy kicsit bunyózni (az már egy más kérdés, hogy kevin smith-t sok mindenért szeretjük (mondjuk a nagy pofájáért és a humoráért), de nem az akció-jeleneteiért)... ja igen, volt még egy szál helykitöltőnek: egy újabb kör az alex/maggie kapcsolat körül... (#08.05.)

„make daxam great again.”

oké, hogy hoztunk két színészt a ’90-es évek csillogásából, de miért kellett melléjük csomagolni a korszak tini-szappanjának a habzását is...? mert ez a ’hazudtál nekem, ezért nem bízom benned, soooo, ennyi volt, szakítsunk’ olyan dawson-os sztori-vezetés a szememben... ezért jó ellensúlynak winn szála, mert ő legalább azt tudja mondani, hogy ’oké, fájt a hazugság, de lépjünk tovább, nézzünk előre’ -az már egy más kérdés, hogy minek kellett megkavarni a boldog szexen alapuló kapcsolatát a szöszivel. de oké, megértem, így működnek a sorozatok már időtlen-idők óta... ööö, mostanság mintha nehezebben írnék a show-ról, de sajnos a magánéleti marakodás nem ad elég húst ahhoz, hogy a kritikusi vénám jól lakjon... viszont a meghitt pillanatokat élvezem (amikor nem törik össze őket, ugye), és tökéletesen igaza volt mon-el-nek a rész elején, kara mosolyába örökre el lehet veszni... (no, kellően felpumpáltak a flash-ban esedékes glee-reunion kapcsán, pedig darren criss épp’ csak beköszönt, még elő sem szedte a pacsirta-hangját...) (#08.04.)

„the overman shall be the meaning of the earth. remain faithful to the earth, and do not believe those who speak to you of otherworldly hopes.” (nietzsche.)

először is bocsi a múltkori kifakadásomért, most kompenzáltak egy kicsit danvers-apunál, mert végigvitték alex skywalker-szindrómájának kérdését (’van még benne jóság!’), és hát neki köszönhetjük azt is, hogy luthor-anyut letérítette arról az útról, hogy full hitler váljék belőle, és a haláltáborok helyett megelégedett némi deportálással is... plusz danvers-apunak hála azért is, hogy miatta alex badass módba váltott, érzelmi alapon pofozva és robbantva az ellent, valamint azt (a zene segítségével baromi hatásossá fokozott) jelenetet is köszöntük szépen, amikor a danvers-lányok a közös lelki- és kara fizikai-erejét használva megállították az űrhajót... további leckéket vettünk újságírás-etikából is, de ezekre azért van szükség, hogy kara szívből akarja élni a szuperhős-léten túli életét... (úgy tűnik, hogy jövő héten végleg visszatérnek a kilencvenes évek, elég aranyos, hogy nem csak a lois és clarke-ból hoznak színészeket nagy kacsintások közepette, de maga herkules is a parancsnoki hídon várja a következő küldetését (és azért kevin sorbo-nál ne feledjük, hogy sok részen át volt az andromeda kapitánya is...) (ugye nem csak én akarom belelátni a lena/kara kapcsolatba az izzást, ugye nem...?) (#08.01.)

„family’s complicated, honey.”

ejj, de utálom ezeket a szemforgatásra késztető epizódokat, amikor a karakterek nem hajlandóak észrevenni a nyilvánvalót, amikor leugatják azt az egyetlen értelmes lényt, aki képes tisztán látni a helyzetet -és aztán el kell telnie 30 hosszú percnek, mire kiderül, hogy annak a bizonyos karakternek és a nézőknek is tökéletesen igazuk volt, majd jöhetnek a meaculpa-k, és a függöny erre a hétre... oké, oké, értem én, hogy a szeretet meg a családi kötelékek elhomályosítják az ítélőképességet, de könyörgöm, világméretű fenyegetéseket elhárító, tapasztalt profikról van szó, tán félre kéne tudni rakni az érzelmeket, és realistán belátni, hogy aki éveken át az ellenség kezében volt, majd hirtelen hazatért, az sosem marad az az ember, aki régen volt -will emlegeti a netflix-et meg a 24-et az epizódban, de azt hiszem, inkább a homeland-et kellett volna darálniuk a szereplőknek... egyetlen dolog miatt bocsátom meg az ilyen klisés és fárasztó epizódokat, ha a végeredményben tudnak valami működő drámát csikarni a szolid alapanyagból, és nagy örömömre ez itt bekövetkezett, a danvers lányok fájdalma átütötte az én cinikus szívem is. (#07.30.)

„you can’t force love, mxyzptlk, you have to let it find you.”

eleve nehezen rezonálok az ünnepi tematikus epizódokkal, de a vörös rózsás valentin-napi cukorborsókkal különösen távol szoktunk állni egymástól... és sajnos ebben az esetben sem volt másképp, és még nem is az a baj, hogy maggie-hez hasonlóan én sem értem, hogy miért ünnepeljük egyetlen nap (sok vásárolt termékkel) a szerelmet -hanem mert egyszerűen fárasztóan volt megírva az összes szál... na jó, azzal nincs bajom, hogy will-nek végre írtak egy valamirevaló magánéleti vonalat, ráadásul lehet majd érdekesen csavarni a bolygóközi szerelmet (vagy szenvedélyt, a jelenlegi állapotot tekintve)... de hogy kara-nak és mon-el-nek mindig vitatkoznia kell valamin...? na nem mintha alex-ék nagyon lemaradnának a túlzó reakcióikkal... és akkor ott volt még az epizód címszereplője is (csakazértse’ írom le), akinek a nevét mindig is idétlennek tartottam, és most sem fogott meg a karakter, vagy a színész, a fene se’ tudja -bár azért két dolgot tudok értékelni az ötödik dimenziós fickóval kapcsolatban: ügyesen utaltak vele kapcsolatban arra, hogy a dzsinnik és manók is hozzá hasonlóak; plusz mindig örülünk némi hamilton főhajtásnak... (#07.27.)

„the public wants to believe the narrative they expect from us. that luthors are evil. we don’t get second chances.”

jó dolog-e az, ha az írók félredobják az építkezésüket egy rész végi fordulat kedvéért -avagy annyira szeretnénk, ha lenne egy luthor, aki kilóg az idegenellenes számító dögök sorából, hogy nem viseljük jól, ha arról az egyről is kiderül, hogy nem az az ártatlan virágszál, akibe eddig komoly bizalmat fektettünk...? bár igazából abban is van ráció, ha a most kialakult mély barátságot később lerombolják a luthor lány kifordításával, mert így lehetne egy olyan kriptonitot szúrni kara szívébe, amit nem hever ki egyhamar... viszont a többesszámú cím teljesen helytálló volt, mert a teljes családot láthattuk flashback-ben (a változatosság kedvéért apu volt kopasz, és nem a kora-tinédzser éveit töltő lex), és hát lena-ról is kiderült egy fordulat, ami bár szappanoperás, mégis működött, mert a vérségi kötelék fontossága törte ketté végleg a (nevelő)anya/lánya kapcsolatot... nem is baj, hogy érzelmi szinten működött az epizód, mert az akciók alatt használt digitális trükkök olyanok voltak, amilyenek... (ha már érzelmek, természetesen nem múlt el a mon-el iránti nyűg sem, és végre alex is kitárta teljesen a szekrény ajtaját.) (#07.25.)

„i will satisfy h’ronmeer, god of death, by watering the desiccated plains of t’ozz with your blood.”

azt hiszem most jöttem rá, hogy ennyire ráfókuszálva sajnos nem érdekelnek a marsiak a sorozatban... főleg hogy a fehérek mindig csak buta gyilkológépek, akiknek így túl változatos sztorit nehéz írni -ellenben az alakváltást ügyesen ki lehet használni, mert a ’találd-ki-hogy-most-kinek-a-bőrébe-bújt-a-gonosz’ játék mindig működik (és hálás feladat is a színészeknek, hogy önmagukból kifordulva gonoszkodjanak egyet)... főleg úgy izgi ez, mint most, amikor spórolási célzattal összezártak mindenkit a deo főhadiszállásán -ezzel mintegy klimaxolva a bottle epizódok összes kellékét (úgymint mellék-sztori, kevés helyszínen, spórolósan megvalósítva)... félek bevallani, de nekem a csajos aspektus ma jobban működött, annak ellenére, hogy nem vagyok a barátja az ilyen eltúlzott szenvedős reakcióknak, mint amiket kara levágott mon-el és alex irányába, hozhatna át valamit a szuperhős önzetlenségéből a szemüveges alteregójába is... (szegény marsiak most jól összejöhettek volna, erre épp’ most választják szét őket...) (#07.18.)

„i hate having a nemesis. clark always makes it look so much fun, like you have a deadly pen pal you see once a year. but having a nemesis is stressful.”

néha meg kell próbálnunk újraértelmezni az érzéseinket -mert ha mélyen magunkba nézünk, nem biztos, hogy az, akit ellenségnek gondoltunk, tényleg egy olyan lélek, aki iránt kibékíthetetlen ellentétet vagy olthatatlan gyűlöletet érzünk... duplán is próbálták igazolni ezt a tételt a készítők -először is itt volt livewire, akit szerencsére nem azért hoztak vissza, mert kifogytak a heti-gonoszokból, hanem hogy kerítsenek egy nála nagyobb gonoszt, aki fegyverként használná a képességét (igen, már megint)... és örülök annak, hogy valami kölcsönös tisztelet alakult ki supergirl-lel, reméljük legközelebb sem esnek csak úgy egymásnak. eközben j’onn-nak is át kellett értékelnie magában a múltat, a dühét -és valahol nagyon az én utcám a végkövetkeztetése a sztoriszálának: mert nem szabad az alapján megítélni bárkit is, hogy melyik nép gyermekeként látta meg a napvilágot (bár lehet hogy az utálatos fehér marsiak jövő heti érkezése után másképp gondolom majd ez)... no, végre kiderült a guardian-titok, igaz elég bénán, de az a jó, hogy melissa még az ilyen kara-féle durcikat is csodásan eladja nekem... (#07.04.)

„that’s maaldoria. the heart of the intergalactic slave trade.”

tudjuk jól, hogy kevin smith-nek mennyire fontosak a szerettei, hogy mindig támogatja is őket, szerepekkel mondjuk -és nem is a nepotizmussal van bajom, hanem azzal, hogy szegény lányának nagyon furcsa hangja van... de szerencsére kevin épp’ annyira szereti a képregényeket is, mint a családját, úgyhogy utazhattunk kara-val és mon-el-lel egy vörös naptól sivatagos bolygóra, hogy némi alávaló rabszolga-kereskedelmet akadályozzunk meg... mindig érdekes az, amikor egy szuperhősnek elveszik az erejét, hogy miképp boldogul, ha csak a puszta ökleire számíthat, így kicsit sajnáltam is, hogy nem vitték végig ezt a koncepciót az egész részen át, és bedobtak a végére egy képesség-visszaadó bombát (mármint szó szerint)... de látványon és a moralizáláson túl (a sorozattól nem meglepő módon) az epizód érzelmi vetülete működött a leginkább, hogy alex feldúlt állapotában majdnem a kapcsolatát is feldúlta, de szépen terelgetik egymás felé a kriptonit és a daxamit is... winn-nel egész szép sztori-arc-ot jártak be, ahogy legyűrte a félelmeit a terepmunka során, és közben szóratták vele a popkult utalásokat is (stargate, redshirt). (#06.30.)

„a weaponized virus that i created for the defense of the planet krypton.”

ahogy tavaly a barry-s találkozásnál, úgy most sem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ha már crossover epizódként reklámozzák a részt, miért nem gondolnak az írók az emiatt betoppanó casual nézőkre is -az már egy más kérdés, hogy maga a crossover miért csak az utolsó két percben lett nyilvánvaló... mert valahogy bele tudom magam élni ezeknek a hipotetikus nézőknek helyzetébe, hogy mennyire kapkodhatják a fejüket az események sűrűjében -ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy melissa benoist cukisága rájuk is komoly hatást gyakorol, úgyhogy akár lehet ez egy nyerő taktika, hogy így csábítsák magukhoz az új nézőket... de akár működhet nekik az érzelmi oldal is, mert szépen előhozták a családi problémákat, párhuzamba állítva kara-t és lena luthor-t, akik mindketten azzal kell hogy megküzdjenek, hogy a szüleik megkérdőjelezhető tetteket követtek el. és örülök annak is, hogy a luthor-t lányt most sem fordították a családi hagyományok felé, és szeretnék abban bízni, hogy hosszútávon a jó oldalon tartják majd, mert, izé, mert szimpatizálok vele, na... (khmm, azt miért nem egyértelműsítették, hogy a vírus miért nem hat az emberekre...?) (#06.05.)

„cadmus was really only famous for one thing. he killed monsters.”

kicsit sok vasat tartunk a tűzben egyszerre, nem...? mert ott az utálkozó luthor anyu, a cyborg superman, a guardian, vagy a marsi problémák -hát nem is csodálom, hogy szegény operatőrök úgy rohangáltak körbe/körbe, mintha megkergültek volna (hehe, most nézem az imdb-n, hogy a rendező eredeti szakmáját tekintve operatőr, akkor most már értem, hogy miért hajszolta annyira a kamerás beosztottjait)... igazából nem baj, hogy besűrűsítették az eseményeket, csak kicsit rohanvás kellett ugrálni egyik helyszínről a másikra. és valljuk be, azért lehetne volna egy kicsit purgálni -mondjuk a guardian vonalat... mert oké, hogy james-nek szerettek volna valami akciódúsabbat írni annál, hogy kávét fogyaszt a catco irodájában, de mivel jelenleg is tele van az arrowverse pincéje és padlása önbíráskodókkal, így nincs szükségünk arra, hogy kara mellett is tevékenykedjen egy (arra meg főleg nincs, hogy feltűnjön a kegyetlen verziója is)... bezzeg a romantikát sikerül az értékelhető szinten tartani -csak alex-szel futottunk egy újabb kört maggie körül, plusz mon-el pislog nagyokat kara felé. de hogy egy kriptoni meg egy daxami? fúj, ezt elképzelni is szörnyű... (#06.05.)

„this planet is being destroyed by the human race, which lives only to suck the life from it. like parasites.”

a végzet meg az ő legendás humora -épp’ akkor értem el ehhez az epizódhoz, amiben a globális felmelegedés kulcs-szerepet játszik, amikor egy nagy ország haszonleső őrült vezetője épp’ nagy lépést tett afelé, hogy az emberiség elbukjon a föld megóvásáért tett kőkemény küzdelemben... persze nem lehetett csak úgy lenyomni a nagy üzenetet a nézők torkán, úgyhogy kölcsönvettek egy adag kurázsit a ’dolog’ című filmből, majd némi idegen-megszállós vibe-on és rossz cgi-on keresztül vezetett tovább az utunk... eközben, hogy többértelművé tegyük a címet, és ne csak a klímaváltozást értsük alatta, kiteljesítették alex nagy változását is. és egész a végéig nagyon szerettem az útját, mert tökéletesen át lehetett érezni a zavarodottságát, a bizonytalanságát, természetesnek tűnt az összes lépése afelé, hogy elfogadja, hogy neki más a szexuális preferenciája, mint ami sztenderdnek számít a társadalmunkban. így jól működött az összes jelenete kara-val is, és tulajdonképpen a végét is megértem valahol, mert nem biztos, hogy működő lenne egy olyan kapcsolat, ahol a felek nincsenek egyforma lelki szinten, de shut, jó lett volna megpróbálni, és rossz volt nézni szegény lány összetörését egyből az első lépcsőfokon... (#06.04.)

„a luthor and a super working together?”

mindenki vágyik arra, hogy több legyen, hogy más legyen -és örültem annak, hogy a sorozat mai részében nem érződtek erőltetettnek a változás erős szelei, mert mindegyik a karakterekből eredt... szegény jimmy olsen világéletében a pálya széléről nézte, ahogy az isteni hatalommal rendelkező lények mentik meg a világot, így teljesen érthető, hogy szeretné ő is azt érezni, hogy hasznos amit tesz... lena luthor mindig is küzdött a családi neve okozta előítéletek ellen, de úgy tűnik, most tényleg komolyan gondolja, hogy bebizonyítja, hogy nem olyan korlátolt idegengyűlölő ő, mint a családja többi tagja (ennek azért ad egy pikáns ízt a rész végi fordulat -kicsit sajnálom is, hogy az imdb lelőtte ezt nekem nemrég, így tudtam, hogy ki lesz az évad főgonosza)... alex-et már hetek óta nézzük, ahogy kapcsolatot épít a cuki rendőrlánnyal, de ő még csak most jutott el arra a következtetésre, hogy a baráti törődésnél talán többet is szeretne, mert... mert... még azért odáig nem merészkedett, hogy ki is mondja a nagy szavakat, de már ott formálódnak benne... mon-el-lel elviccelték kicsit azt, hogy az ő neveltetése nagyon más, mint kara-é, de kellenek ilyen bolondos változatok is a továbblépés és másság témakörében -meg egyébként is, hogy haragudnék a srácra, amikor ilyen könnyedén levarrta ms.teschmacher-t... (#06.03.)

„national city’s got itself an underground alien fight club.”

mutathatja az ország vezetése, hogy mennyire felvilágosult és befogadó, ha a leggazdagabb réteg mindig kirekesztő marad -és mi mást tennének a tehetősek, ha nem a vért és az izgalmakat preferálnák... (btw, dichen lachman-t az isten is az ilyen tenyérbemászó de mégis vonzó szerepekre teremtette, mint amilyen roulette volt ma, még a csúnya michael vick utalást is megbocsátottam neki...) nem emlékszem, hogy kiderült volna, hogy mikor került ennyi alien national city-be (mert ők mind nem jöhettek a negatív zónából, mert ott kara-n kívül csak elvetemült rosszfiúk voltak, ha nem tévedek), de ha már itt vannak, akkor használják is őket -akár box-partnernek, akár lelkizésre, akár mindkettőre egyszerre... szerintem nem baj az, hogy a marsiak között nem volt egyből összeborulás, hanem hallhattunk különböző nézeteket a marsra való emlékezésről (de persze a cliffhanger sok mindent felülírt ezzel a szállal kapcsolatban)... és az sem baj, hogy mon-el nem egy újabb uncsi szépfiú lesz csupán kara mellett, hanem egy olyan személy, aki mellett jó mentorrá érhet a szöszi, kölcsönösen tanulva egymástól. (#06.01.)

„people in this world don’t have much tolerance for others who look different.”

ha azt nézzük, hogy superman karakterét két zsidó ember alkotta meg a ’30-as években, jogosnak tűnik, hogy az unokatesó sorozatát allegóriaként használják a kisebbségekre és egyéb társadalmi kitaszítottakra... mert bizony az ember ilyen, bizalmatlan mindenkivel, aki más mint ő, és sajnos a huszonegyedik században sem látszik, hogy olyan nagy változások történnének ezen a téren sajnos, bármennyire is lobogtatjuk mi liberálisok az egyenlőség zászlaját, túl nehéz küzdelem ezeket a régi beidegződéseket kiirtani a fejekből... de hé, valljuk csak be, hogy bármennyire is vagyunk toleránsak mindenkivel, azért bennünk is szokott motoszkálni az előítélet, és örülök, hogy a show írói is behozták ez a vonalat, mert még a makulátlan hősnőknek is meg kell ezzel küzdeniük néhanapján... (btw, annak tudok örülni, hogy nem egy újabb kryptoni mászott ki a cliffhanger űrhajójából.) biztos vagyok benne, hogy nagyon tudatos döntés eredménye volt az, hogy erre az epizódra időzítették egy meleg karakter debütálását is, és persze a perverz liberális agyam máris alig várja, hogy szárba-szökkenjen a képernyőn a leszbikus szerelem... (tök cool dolognak tartom, hogy a régi dc filmekből/sorozatokból hoznak színészeket vendégszerepelni -mondjuk magát wonder woman-t!) (#05.30.)

„-everything is changing.

-i’ll get us some ice cream.”

néha tényleg annyi is elég, hogy hatásos zenére két köpenyes repülő lény hősködésbe kezd, és a világ tisztának és egyszerűnek látszik. #toomuchfun... persze ezt az egyszerű zsigeri hatást nem lehetett 42 percen keresztül tartani, úgyhogy kellettek az igazi bonyodalmak is. mondjuk hogy máris mozgolódni kezdett az évad-gonoszként funkcionáló csapat, a cadmus, kriptonittal turbózott verőlegényeket küldve a kriptoni különítményre, igazi kihívást nyújtva a srácoknak... de ami ennél fontosabb, hogy lelkileg el kellett rendezniük magukban a viszonyokat -mert nehéz egyensúlyba hozni a különböző családi kapcsolatokat úgy, hogy senki se sértődjön meg. és a legfontosabb tanulság persze az lett, hogy csak összefogással lehet győzni... oké, oké, mit vársz egy olyan naiv világtól, ahol cukor-kedves kiscserkészek mosolyogva mentik meg a világot...? (jó látni, hogy a comic relief-nek indult cat karakteréből mennyi érzelmet ki tudtak hozni egy évad alatt, hogy már nem csak a verbális villogásai miatt fog hiányozni a show-ból, hanem a kara-val való kapcsolata miatt is. ó, tényleg! ügyes húzás volt az is, hogy azzal ábrázolták a szorosabb kapcsolatukat, hogy cat abbahagyta a ’kira’-zást...) (#05.29.)

„do you think that supergirl is a hero ecause flying is one of her skills? no. she’s a hero because she has a need. to help people, to protect the planet.”

nem merem elképzelni, hogy mennyit kellett körbenyalogatni a warner-nél a nagyon fontos döntéshozókat, hogy engedélyt kapjanak a készítők arra, hogy teljes valójában megmutathassák clark kent-et és híres alteregóját, és ne csak bénán (az elmosódott háttérben) lehessen rá utalgatni -főleg annak fényében nagy dolog ez, hogy közben más ikonikus karaktereket a megfizethetőbb testvéreikkel helyettesítik (oké, egy kopasz férfi helyett katie mcgrath szép pofiját bámulhatom, ez vállalható csere)... de vannak a csatornaváltásnak egyéb következményei is -például, hogy vancouver-ben új helyszíneket kellett találni, de szerencsére ezeket a változásokat beleírták a szövegkönyvbe is, elég viccesen... olyan szempontból még nem érződik a kisebb tévéadó szorosabb nadrágszíja, hogy calista flockhart még tiszteletét tette a nyitányban, és jó is az, hogy itt volt még cat grant, mert finoman egyengethette kara útját. mert bizony hiába tart meg fél kézzel épületeket supergirl-ként, a magánéletét még mindig nem tudja kézben-tartani... igaz most nem zavartak annyira a szívzűrök, mint tavaly, talán jobban ki volt balanszírozva az egyensúly, talán a szerethető és pozitív superman elvette ezeknek a jeleneteknek az élét. vagy csak az egész részt belengő bájos hangulat nem engedte, hogy leragadjak a hibáknál... (#05.26.)