soroló

„nonsexual touching only.”

hmm, szeretem, amikor nincs előjáték, csak azonnali izgatás. még úgy is, hogy a jelenetnek pont az volt a lényege, hogy fokozatosan, simogatással, lassú közeledéssel érik el a végcélt, a sikeres szexuális együttlétet. de szokás szerint olyan ízlésesen volt tálalva, hogy az ember önkénytelenül is mocorgott bizonyos helyeken... a szépség a későbbiekben is velünk maradt, nem véletlen, hogy tükrök fontos szerepet kaptak, kicsit elvéve a direktbe mutatott meztelen testek élét. megmaradtak a szokásos párosok is, a küzdelmek a kapcsolatok bonyolultságával, a különbözőségekben rejlő feszültségekkel (tényleg, ez most esett le, van, akik ízlésben nem egyeznek, mások társadalmilag más körökben mozognak, és akkor az evidens bőrszín általi különbözőségről még nem is szóltunk). az igazi dráma viszont a végén jött el, amikor a munka és a magánélet összeegyeztetési problémája igazán szomorú konklúzióba torkollott. én már akkor megszakadó szívvel néztem virginia-ra, amikor látszólag rezignáltan mesélte bill-nek, hogy mi történt az ex-férjével, valahogy olyan fura volt a hangulata, de aztán leszakadt az egész, és mi nézők mindannyian szaladtunk volna megvigasztalni őt. nem tudom, mi lesz a következménye ennek (főleg lelkileg), de talán reménykedve kéne nézni a jövőbe -egy új korszak következik. ahol egy fiatal elnök reményt adhat. ahol elindul valami változás a társadalomban. bár így lenne... (++11.28.)

szeretjük a drámát, de nem mindegy, hogy milyen körítéssel tálalják. mert még mindig nagyon magas az a minőség, amit a sorozatban kapunk, de azzal, hogy háttérbe szorult a kutatás, és ezzel a feelgood jelenetek sora, valahogy kevésbé tudja szeretni az ember. mert kell egy kis fény a komolyság mellé. az sem segített, hogy masters doki problémája rányomta a bélyegét az évad második felére, talán egy picit túl is húzták ezt a történet-szálat, igaz nem mondhatjuk, hogy nem szolgálta ez is a karakterek épülését. láthatóan többről akarnak nekünk mesélni, mint a szex-kutatás, és ehhez találtak egy nagyon jó módszert, párokba rendezték a szereplőket, és az ő interakcióikból rengeteget lehet tanulni a korabeli társadalmi viszonyokról, problémákról. jól működött ez a modell, ahogy a sorozat is nagyon tud működni, ha a szokásosan bátor, provokatív, de mégis ízléses módján nyúl a dolgokhoz, fejbe tud verni néhány jól irányzott ütéssel. csak a habkönnyű desszertről felejtkezik el néha, pedig az is ugyanolyan fontos része a vacsorának, mint a nehéz húsok. tetszett.

„cbs doesn’t like dildos.”

már múltkor felvillanyozott, hogy behozták a tévé-felvétel ötletét, és most nagyon jó volt végigkövetni az egész folyamatot, ahogy bill át tudott lendülni az összes negatív tulajdonságán virginia segítségével, ahogy meg kellett tanulnia a kompromisszum-készséget, ahogy a stáb-tagokon leképezhető volt, hogy hogyan reagálnak az egyszerű amerikaiak a kutatásra, ahogy libby igazán szembesülhetett a szellemi összhanggal. és aztán úgy volt felépítve a rész, hogy ez a főszál és a mellék-vonalak is a végére érték el a csúcspontot, és négy ilyen nagyszerű csúcspontot nagyon jó volt átélni -egyszerre ért minket dráma és érzékiség. és ahogy most visszagondolok, mindegyikben kulcs-szerepet kapott az önértékelés: ginny nem tud magára jó anyaként gondolni; bill visszataszítónak tartja a külsejét; a ducinéni kezdi elfogadni önmagát, miután levezeti a szexuális vágyait; libby-nek nagyon rendbe kéne raknia magában, hogy ki is ő valójában. leírva egyszerűnek tűnnek, de ennél sokkal jobban voltak megírva a párbeszédek és a monológok... (a történelmi kontextusok is tetszettek, ha már tévé, nem maradhatott ki a kennedy/nixon, ha már feketejogi mozgalom, akkor king doktornak is helye kell, hogy legyen.) (++11.13.)

„i want to win a nobel prize. i do not want my work reduced to the warm-up hour before ’mister magoo’.”

kicsit ernyedten fogadtam a hírt, hogy még mindig az impotenciával foglalkozunk, de aztán sikerült felkelteni a figyelmemet, izgatottan vártam, mikor ér a csúcspont. mert mostanában mindig van egy nagyjelenet a sorozatban, aminél az ember szaporábban kapkodja a levegőt, és nem akarja, hogy véget érjen, annyira élvezi. ma többszörösen is ilyen élményben lehetett részünk, úgyhogy melyiket is válasszam? a masters-tesók egymásnak feszülését, ahol a régóta kimondatnak sérelmek okoztak vérbőséget? a ducinéni sikeres letámadási offenzíváját, ami pont azt a mosolygós hangulatot hozta, amit az első évadban kaptunk nagy erőkkel. vagy ginny (majdnem) sikeres kísérletét, amikor megmozgatta végre bill-t (és nem, nem a cicik látványa miatt van a felsorolásban a jelenet, hanem mert megint sikerült úgy ábrázolni a szexuális feszültséget, hogy az ember önkénytelenül is az öklét kóstolgatta). azért nehéz a választás, mert nehezen megmondható, hogy mivel is kéne szavaznia: az agyával, a szívével vagy a farkával...? (igen, próbáltam annyira szexisre írni a bejegyzést, amennyire tőlem tellett, de nem hiszem, hogy ezzel sok intellektust elégítettem volna ki...) (++10.31.)

„i instinctively know where to press, where to squeeze, where to stroke, and where to lick. won’t you let me show you, lester, how i can bring men back to life?”

maradtak az elmúlt részben behozott témák, de annyira zseniálisan volt felépítve az egész, hogy egy szavunk sem lehet arra, hogy nem haladtunk előre. mint látjuk, nem könnyű kigyógyulni a betegségekből, főleg, ha az agyunk a legfőbb gátja a továbblépésnek. persze van, aki már előrébb-haladott állapotban van, de mögötte ott állnak a támogató tömegek, ráadásul képes kibeszélni magából a problémát (furcsa látni, hogy az aa gyűlés nem mostani találmány). virginia is próbálja megtanulni, hogyan lehet az elmét gyógyítani, bár a pszichológusos jelenetekben leginkább az tetszett, ahogy lizzy caplan az arcával játszik, ahogy előadja a hazugságait a nagy jó érdekében. a sors iróniája, hogy nem szándékosan adja aztán a jó tanácsot. bár nem is jó ötlet erőltetni a dolgokat, erre figyelmeztet lester története, plusz ez hozta az egyetlen humor-forrást is a részbe (ó, bárcsak lenne egy ilyen „doktor”-nőm...). kellett ez a feloldás, mert aztán ezer kő súlyával csapott le a két főhős közti beszélgetés a sokat látott hotel-szobában (idén minden kulcs-jelenetet ide összpontosítanak). de kellett ez is, hogy tovább tudjunk lépni, hogy a végén gyógyultnak mondhassuk magunkat. (++10.17.)

„you know, guy feels lousy about himself, guy feels guilty about his wife or his mother or he’s got a thing for farm animals or whatever, but you’re still stuck with the same problem... how to get it up so he can finish off, pay up, and get out.”

minden fejben dől el. változások vannak a tanulmány körül, természetesen virginia kitartásának köszönhetően, már nem csak távolságtartó megfigyelés lesz a feladat, hanem a segítség-nyújtás is, ha már felveszik nap-mint-nap a fehér köpenyt. és nagyon jól érez rá a mi ginny-nk, hogy nem fiziológiailag kell vizsgálni azokat, akiknek szexuális problémáik vannak, hanem mentálisan (erre főleg egy letaglózó drámai jelenetben jön rá, és milyen érdekes, hogy amíg egy trónok harcában természetesnek veszi az ember a testvérek közötti szexuális kapcsolatot, egy ilyen életrajzi történetben viszolygást vált ki belőle). és nem véletlen, hogy az impotenciával kezdtük, láttuk már, hogy bill is küzd vele egy ideje, és nála is fejben nincsenek rendben a dolgok. ez nem volt elég az íróknak, még egy eddig nem emlegetett testvért is behoztak, aki ráadásul plasztikai sebész, tehát szintén csak a külsővel foglalkozik, nem kell mélyre vágnia a szikével... (plusz libby-nek is jót tettek az elmúlt évek, még a végén harcias egyenlőség-párti aktivista lesz belőle a végén.) (++10.01.)

„tonight i need to reacquaint myself with your body. i will kiss you on the mouth. i will find your breasts with my lips, and i will make you climax this way. then my hands will slide down your body, and i will spread your legs. i will touch every part of you and i will put my mouth on you and i will make you climax that way, as well. is that clear?”

itt egy jelenet, amiben két ember ül egy hotel-szobában, ruhában, és az egyikük a hamarosan bekövetkező szexuális együttlétükről beszél (lásd fenn), amiből aztán mi egy percet sem látunk, mégis kaparjuk a falat... bátor epizód volt, évad közben még ennyit időben ugráló részt nem láttam, finálék esetén néha előfordul, ha el akarnak jutni egy pontra. valószínűleg itt is ez volt a cél, elég volt ilyen vázlatosan látnunk ezeket az éveket, nem kell több magyarázat. és jól is volt vágva az egész, hogy elsősorban ruhákból, hajakból és zenékből kellett összeraknunk, hogy megint eltelt némi idő (plusz a kis operatőr csapói segítettek). ha az egyik szögből nézzük, nem sok minden változott, még mindig bonyolult a viszony hőseink között, még mindig rossz masters-ék házassága, bill még mindig kiállhatatlan ember (azok az önző kifakadások és keserű fröcsögések...). és még le is aljasodik, amikor maga elé térdelteti azokat a kurvákat. de talán virgina ismét helyrebillent benne egy kapcsolót, és egy kicsit elviselhetőbb lesz. (++09.11.)

„we don’t kiss.”

sosem az ember választja, hogy kihez kötődik, az magától alakul ki. és ez néha érthetetlen vadhajtásokhoz vezet. mert nem biztos, hogy a legkedvesebb ember lesz a barátunk. nem biztos, hogy ahhoz vonzódunk, akit elvárna a társadalom mellénk. nem biztos, hogy képesek vagyunk megfelelő döntéseket hozni, ha egy bizonyos személyről van szó... mindenki megkapta ma a nagy karakter-pillanatait, de úgy, hogy a szívem szakadt bele. rohantam volna megvigasztalni virginia-t, amikor tehetetlenséget érzett; megveregettem volna a keksz-király vállát, amikor az szembesült a házasélete minden hazugságával; átöleltem volna a szöszit, amikor rádöbbent az igazságra; és atyai pofont osztottam volna ki bill-nek, aki még mindig túlságosan ragaszkodik az egójához. és persze a színészek is maximálisan hozták az erősségeiket, mindig kifizetődő a minőségi szereposztás. (valamiért egy kisebb összeget tettem volna arra, hogy sarah silverman megmutatja a cicijét a show-ban, és félig igazam is lett...) (++09.02.)

„you do realize they have the same physiology, don’t you? the difference is merely melanin... skin pigment. would you make the argument that our brown-eyed subjects are sexually distinct from our blue-eyed ones?”

ahogy elnézi az ember a mai világot, sajnos nem nagy a változás az ötvenes évek óta (az elmúlt időszak egyik fő híre volt, hogy amerikában egy fehér rendőr lelőtt egy fegyvertelen néger srácot, és véres összecsapások lett az ügyből). úgyhogy örülök, hogy behozták a szegregáció/integráció témakörét, talán mindenki tanulhat majd belőle valamit. bár tudom, hogy azokat, akik megkülönböztetik egymást bőrszín alapján, nem lehet meggyőzni. de legyünk az egyenlőség bajnokai! még leszbikus szál is kerekedik a komoly szerepben is meglepően jól teljesítő sarah silverman-nel. bár a nők közötti viszonyt eddig is jól kezelte a sorozat, szeretem például azt a bonyolult érzelmi hálót, ami ginny és lillian között feszül. de hát ilyen lesz a show, ha a nők állnak a kormányrúdnál. és milyen jó lesz ettől. a ’hideg nő szexuális parancsait teljesítő férfi’ jelenetet csak ők írhatták így le, és olyan szexuális töltete lett az egészen, hogy minden férfi elolvad tőle. (btw, többször felbukkant ma bennem a rész nézése közben, hogy nézném már az új boardwalk empire évadot, erre megnézem az imdb-n a rész írónőjét, és látom, hogy ott is tevékenykedett. nincsenek véletlenek.) (++08.28.)

„these are just a few harmless insects.”

azért nem lehet egyszerű ezeket a nőket eljátszani -mindegyikükben ott lakozik a bonyolult személyiségük. tudni azt, hogy nem fogja szeretni a nézőközönség, amikor hitelesen kell hoznia a hisztit, kínoznia kell a néger szolgálólányt. vagy ott a másik, amelyiknek hideg és erőteljes nőnek kell mutatnia magát, ugyanakkor ott kell hogy legyen benne a sok felszín alatti érzelem, a szeretet-éhség a féltékenység. vagy van, akinek azt kell ábrázolnia, hogy felemészti a sötét múltja, a titkai. a férfiak egyszerűbbek -mint a való életben. vágyaik vannak, vágynak a szexualitásra, az otthon melegére, a családra. és ösztönösen cselekednek, ütnek, ha úgy hozza a sors. erőteljesen jelen volt a magánélet az epizódban, annak minden mélységével és komolyságával (magány és megcsalás), de azért néha mosolyra húzta a száját, és kacérkodott velünk egy picit. (++08.21.)

„isn’t that what every man wants a son?”

kettősségek. itt egy történelembe ágyazott szerelmi történet, ami egy híres tanulmány körül kéne forognia, mégis örülünk, ha kamara-drámába fordítják. itt van két ember, akiknek nem is lehetne ellentmondásosabb a viszonya, minden mozdulatukkal és mondatukkal cáfolják az előzőt. olyan táncot járnak, amikor maguk sem tudják eldönteni a következő lépést. játék és komolyság. ütés és hárítás. mese és valóság. úgy tudtunk meg többet a karakterekről, hogy nem lehettünk biztosak abban, hogy amit mondanak, az igaz, de aztán elég volt belenézni a szemükbe, hogy összeszorítsák a szívünket. pőrén állnak előttünk, leeresztett kesztyűkkel. és akkor még ott a dupla analógia, a rengetek érzelmet és gondolatot kiváltó keret, amikor egy gyáva apa dönt a gyermeke sorsáról. és a boxmeccs, ami annyira hozzátartozik a huszadik századi amerikai kultúrához, hogy könnyen egy-egy korszakhoz lehet vele kötni egy történelmi művet. …egy dologban nem lehet kettősség: olyan nincs, hogy bárki is gyengének gondolta volna ezt a zseniális epizódot. (++08.08.)

„you know, for hundreds of years, people who fall outside the bounds of normal sexual behavior have been labeled deviant, amoral, whores. but that kind of thinking, doug, is just reactionary and stupid. there are sexual dysfunctions in this world.”

csak az kellett, hogy kicsit megcsipkedjék az arcát, hogy kapjon egy kis sminket, hogy megteljen élettel, mert az évadnyitó túl nyomasztó volt, nem tudott magával ragadni. most viszont a nyilvánvaló mély drámák ellenére is benne volt az a könnyedség, amit úgy szerettem tavaly is. elsősorban a párbeszédekkel érték el ezt, finom csipkelődésekkel, valamint egy zseniális összevágással, amikor is két doktor erősen érdeklődik a tanulmány iránt, az egyikük nedvesség szakértő, a másik simán anál-ista... örültem annak is, hogy betsy brandt egy mosolygósabb arcát is megmutathatta a bb után. persze meg kellett adni a súlyt is, komoly szexuális problémákkal is foglalkozni kell (szép analógia volt a nimfó és a kurva életútja). mert az életben sem csak mosolyogsz. (++07.28.)

„-freud probably said it best.

–’there are no accidents’.”

veszélyes dolog drámai évadzárót írni, mert ez azt is magával hozza, hogy a nyitány is hordozza majd a nyomasztó kézjegyeit. a tanulmány aktív folytatása nélkül a sötét színek maradtak a palettán, csak virginia vonzott be néhány viccesebb momentumot. de kellett ez a rész, hogy megalapozzunk az évadnak, hogy legközelebb már jobban szemügyre vehessük a női reprodukciós szerveket (danny huston is jó lesz ide, mint perverz főnök). a viszonyok nem sokat változtak az elmúlt időszakban, bill-ék továbbra is zavarosban a brutálisan nyilvánvaló vibrálás ellenére, plusz még ott vannak a problémái a családi múltjával és a saját gyermekével, nincs az a pszichológus, aki könnyen helyrehozná ezt. mint ahogy nincs senki, aki meggyógyítaná a melegséget. bár nehezebben volt szerethető ez a nyitány, azért tele volt nagyszerű pillanatokkal, főleg a több szemszögből bemutatott flashback-ek voltak emlékezetesek. (++07.25.)