soroló

„you should get the fuck out. you deserve it. you should go as far away as you can.”

azért azt gondoltam, hogy nem fogják megölni fioná-t az írók, mert az egy olyan komor tónus-váltást jelentene a későbbiekben, amit nem bírna el a sorozat (még akkor sem, ha john wells írt már ki karaktert korábban is a sorozataiból úgy, hogy az ember szívesen őrzi a szívében a pillanatot -lásd green doki búcsúját a vészhelyzetből) -úgyhogy szerintem a lehető legjobb döntést hozták azzal, hogy fi vesz egy nagy levegőt, és kiszabadul végre a gallagher-házból. és szerettem ezt a szolid búcsúzkodását, hogy nem lett valami shameless-es őrültség a dologból, csendes és visszafogott volt, leöntve egy nagy adag testvéri szeretettel. még a frank-kel való utolsó mondatok is ültek, ahogy az öreg alkesz majdnem megköszöni a lányának, hogy felnevelte a kisebbeket, de azért frank-nél is van egy határ, amit nem tud átlépni... a többieknél is abba az irányba mozdultunk, hogy kicsit rendbe-rakjuk a dolgaikat, bár ezeket ma még néhány veszekedés és erős színészi jelenlét előzte meg. és basszameg, én elnéznék jövőre végre egy évadot, ahol a gallagher-ek többsége stabil párkapcsolatban él, akár egy csecsemővel is a karján, akár úgy, hogy egy erős női kéz vezeti a helyes irányba. mert igazán megmutathatnák, hogy a gallagher név nem egyenlő a lúzersággal, mint ahogy ők magukat látják is sokszor... (×03.10.)

aki idén olvasta a bejegyzéseimet, annak nem újdonság, hogy mennyire megkeserítette a szám ízét az a mód, ahogy az írók fionával bántak (akiknek meg ez az első, amit olvasnak tőlem: hello! ti meg mi a faszt kerestek itt?). mert én jobban szerettem volna, ha a szezon elején látott magabiztos fiona dönt úgy, hogy hátrahagyja az eddigi életét, és nem roncsolják őt szét annyira, hogy a végén csak ellebegett egy szebb élet reményében. persze, gallagher-es volt ez a bukás-történet, csak sajnos egy percig sem tudott megfelelően hatni rám, és ez azért nagy szó, mert kilenc éve szívem csücske a csaj, tehát össze kellett volna törnie lelkemet a pokoljárásának... egyébként nagy bajom nem volt az évad szálaival, lip problémás magánéletét éreztem magamhoz talán a legközelebb, de a többiek is okék voltak. látjátok? talán a legnagyobb baj az volt idén, hogy már nem igazán tudtak lázba hozni semmivel... (eddig is ilyen erős volt a politikai kommentár vetület? vagy csak a választásos mizéria miatt érzem azt, hogy felerősödött a sorozatban ez a vonal? vagy csak a trump-féle hülyeségeket könnyebb box-zsáknak használni, mint az obamá-sakat...?)

„sex used to be pro forma in fast food. jizz and hair nets went together like mustard and mayo.”

hát nekem feltűnt liam hiánya az elmúlt hetekben, csak mondjuk én nézőként jobban figyelek a családra, mint ők önmagukra... végre elégedett voltam fiona-val, aki csendessé és visszafogottá vált a mélypont elérése után, végre senkivel sem veszekszik, minden szabályt betart -persze szomorú ránézni, de nekem nagyon sok volt, amikor kilengett az inga nála a másik irányba... és oh, mennyire csodálatos volt a beszélgetése lip-pel, és ugyanígy nagyon lehetett szeretni azt is, amikor debbie és carl végre egy platformra kerültek, együtt szorongathatták az összetört szíveiket... de egyébként elég jól működött a mai epizód, bőven voltak benne szolid és szomorkás részek (még a terhes-szálat is meg tudták fűszerezni egy nagy kupac drámával), ugyanakkor a humoros vonalak sem voltak kizökkentőek. még akkor sem, amikor frank-re járt rá a rúd az elmúlt évek trükközései miatt, mert már nem tudunk szánalmat érezni iránta, inkább mi is kiröhögjük, mint az orvosok a komoly bajai közepette is... (szegény kevin is kapja az ívet az íróktól, a nyolc másodpercnyi gyönyör után egy újabb keresztet kellett a vállára vennie -ezúttal szó szerint...) (×03.03.)

„a good drunk is fun. a bad drunk wants to have a fight. a good drunk lives in the present. a bad drunk is thinking about yesterday.”

mindig örömteli látni, amikor felmerül az írókban, hogy ésszerűen is használhatnák frank-et, aki igenis tud józanul gondolkozni -főleg ha a szakterületéről, az alkoholizmusról van szó... és teljesen igaza van abban, hogy fiona mindig agresszívra issza magát, ezt láthattuk már számtalanszor az évek során... annak is örülök, hogy végre az írók eszébe jutott, hogy annak idején milyen közeli barátságban volt v és fi, és esetleg a szomszéd barátnőnek nem csak a vodkát kéne töltögetnie a pohárba, hanem tényleges segítséget is kéne nyújtania a pohár fenekén lévő fionának... és persze az elmúlt hetek morgolódásai ellenére igenis tudok érezni hősnőnk iránt, egy pillanatra meg tudtam rendülni akkor, amikor elérte a címbéli mélypontot, ahogy ott sírt a saját hányásában ülve... nagyon-nagyon remélem, hogy a lip-féle baby-szálnak is örülhetek majd nemsokára, jelenleg bizakodó állapotban vagyok csupán... persze a hülyén megírt szálakat ma sem nélkülözhettük, eléggé fárasztó volt a harc kelly-ért, mint ahogy azt is soknak érzem már, ahogy az éttermes néni felizgultságát ábrázolják... de egyébként az elmúlt hetek átlagához képest ez egy jobb rész volt, egyaránt működgetett a dráma és a fun rész is. (×02.25.)

„you can’t just start fostering someone.”

debbie azzal kezdte a részt, hogy rohadtul unja már az ismétléseket, hát guess what, mi nézők is nagyon unjuk már a vissza-visszatérő köröket, nálam is el lehetne látni egy ilyen bejegyzést néhány macskakörömmel, írhatnék annyit, hogy: ’u.a., mint múlthéten, meg azelőtt, meg azelőtt’. volt is bennem egy adag kísértés, hogy tényleg meg is csináljam ezt, de aztán mégiscsak akartam beszélni az utolsó jelenetről, amitől már azóta rettegtünk, hogy fiona elővette azt a kurva vodkás üveget a műhelyben -mert tudtuk, hogy lip robbanni fog. és bármennyire is unalmas már a fi körüli szarság, ebbe az egy jelenetbe sikerült egy rakás feszültséget préselni, hogy azért ne vegyünk levegőt egy-két pillanatig, maximum a szemünket forgassuk attól a bosszantó fél-mosolytól, ami fiona arcára kiült egy pillanatra... és előre szólok, hogy akkor fogom ennyi év után eldobni a show-t, ha ezek után lip-et is visszaviszik az alkoholizmusba... a többiekre tényleg felesleges lassan már karaktert is fecsérelni, végre vége a túlnyújtott frank bohóckodásnak, kev-ék megint külön viccelődtek, deb-nél meg még mindig nem tudják eldönteni az írók, hogy mit is akarnak... (×02.22.)

„welcome to the south side, bitch!”

megint hullámozva rettegtem és helyeseltem fiona útján, megriasztottak a nyitányban a veszélye-helyzetnél, majd örültem, hogy belátta, hogy a jelenlegi életvitelét nem viheti tovább, aztán persze mégis visszanyomták az írók a pohár fenekére, hogy egy fionás hülyeséggel búcsúzzon a résztől... tami-ban részről-részre pozitívan csalódok, most is cukik voltak lip-pel a zuhany alatt, de aztán megmutatta, hogy rengeteg emberség lakozik benne akkor, amikor épp nincs bitch-hangulatban...frank nyomja a szokásos hülyeségeit a sorverseny alatt, és jött mellé luis guzmán bohóc-párnak. mondjuk nem is ők a lényeg ebben a szálban, hanem a keményen odacsapott szocio-kritika, amikor a menő marketingeseket csak az érdekel, hogy mekkora view-t meg sharing-et tudnak elérni a viral video-ikkal, a leállatiasított emberek (és az elhunytak) kevéssé vannak a fókuszukban. hashtag-pokol... kev-éknél a közép-amerikai szál talál kevésbé éles már, mint társadalmi kommentár, inkább az érzelmekre mennek rá az apaság érzetével... debbie-nek megint lett egy rögeszméje, carl-nak megint kellemetlen perceket kellett átélni, és persze mindenki rohangált fel/le a gallagher házban, ahogy az ott szokás... (×02.11.)

„you’ll have a tamietti hat trick.”

annak idején, amikor rettegtem attól, hogy a földbe döngölik a kedvenc gallagher-jeimet még nem gondoltam, hogy kiölik belőlem a túl-tolt drámával az érzéseim egy jó részét -legalábbis fiona esetében már cseppet sem tud úgy meghatni az újabb(-és-újabb) földre-zuhanása, mint egykor. persze ettől még rossz nézni, ahogy képtelen kezelni a dühét, ahogy (már megint) koppan a betonon (és emmy rossum most is kifacsarja a helyzetből a maximumot, de teljesen érthető, hogy új kihívásokra vágyott ezek után)... lip-nél még jobban viselem a csaj-problémáit, pedig vele is túlestünk már pár szarságon nő-fronton is, de valahogy most működött ez a konszolidáltság, hogy nem csaptunk át ribillióba, csak megbeszélték tammy-val, hogy oké, akkor mostantól komolyra fordítják a dolgot... carl-éknál kifejezetten pozitívan jöttek ki abból, hogy a nő hordja a (khaki-színű) nadrágot a családban, lehetne ez a militáns kapcsolat hosszabb távú is ezúttal... oh, azt hittétek, hogy a múltheti trump-pofon nagyot csattant? hát most bevittek egy gyomrost is a szimbolikus mini-fal-építéssel és az illegális munkásokkal való kergetőzéssel... frank meg persze frank, aki szívesen iszik a születendő gyermekei egészségére -igaz a számukról megvan a maga véleménye... (valamiért szívesen nézem, hogy katey sagal a gyerekekkel bohóckodik, bár valószínűleg őt mindenhol szívesen nézném.) (×01.27.)

„frank, would you fertilize my eggs?”

nem is shameless lenne, ha nem szúrnának egyet oda a bohóc-kormányzatnak, és annak az egyik legvitatottabb intézkedésének, a menekült családok szétszakításának -a maguk vitriolos módján, persze... nem is a shameless lenne, ha nem áztatnák a megzuhant fioná-t alkoholba, aki így frank-kel osztozik egy üveg pián, és az utolsó normalitását is el fogja veszíteni, ha ilyen buldózer-módszerrel vezeti tovább az éttermet... nem is a shameless lenne, ha carl nem vinné bele a rosszba a militáns barátnőjét, de ez a szál jól elég működött, mert aranyos együtt a két kölyök... nem is a shameless lenne, ha nem valami stiklivel akarnák megoldani a problémáikat gallagher-ék, debbie is bevetett mindent, hogy fi hülyesége miatt ne kapcsolják ki a közműveket a házban, frank meg a saját fia spermáját is felhasználta, hogy boldoggá tegye az újdonsült szív-szerelmét... amilyen elánnal behozták lip mellé a szöszit tavaly, most annyira meglepő, hogy ilyen jól viseli a gallagher-hülyeségeket, a koszt, az igénytelenséget, a patkányokat a falban -de mivel a shameless-ről van szó, nem adott sok időt ennek a boldog idillnek... (hah, kicseleztelek titeket a végére!) (×01.20.)

„back at the gallagher house.”

eléggé fel tudnak húzni az írók azzal, hogy nem engednek ki senkit igazán az ördögi körből, mindenkit vissza kell húzni a gallagher-ház környékére, nehooooogy még valami fejlődés elinduljon a szerencsétleneknél (oké, ian kiszabadult -a börtönbe)... értem én, hogy fi idén túl külön úton járt, alig volt interakciója a többiekkel, de én személy szerint élveztem azt, hogy végre egy más minőségű életet él, hogy fel tudják villanyozni új dolgok -mert minket nézőket is fel tudnak villanyozni az új dolgok, azt meg már láttuk számtalanszor, amikor egy gallagher arccal tompítja az esését a betonon, fiona is volt már ennél mélyebben is. persze ettől még sajog a szívünk érte (kis öröm debbie erős támogatása és bosszúálló hajlama, valamint azért aprókat lehetett mosolyogni emmy rossum részeg-játékán is)... de ugyanezt mondhatnám, kisebb mértékben lip-nél is, mert megint egy alávaló nőszeméllyel sikerült összekeverednie, de sajnos annyi(-de-annyi) nő mellett láttuk már, szex után, cigit szívva, hogy egy percig nem gondoljuk azt, hogy ez valami tartós dolog lesz. de lehet hogy én vagyok a hülye, hogy ennyi év után változásokat várok a show-tól. mert ha úgy állnék hozzá, hogy puszta szórakozásként is megteszi, akkor nem püfölném percek óta a billentyűzetet a hülye bölcsész-hozzáállásommal, csak vigyorognék nagyokat. mert tényleg van min, például frank-ből a megélt élet egészen kitűnő pszichiátert faragott, hehehe... (##10.22.)

„it’s a great gift in this life to know what you’re good at. and i’m good at crazy. i’m a caretaker to it. makes me feel needed.”

az elmúlt hetekben majd’ leesett fiona mű-mosolya a képernyőről, erősen dolgozott azon is, hogy a sok súrlódás ellenére végre stabil kapcsolatban maradjon -ezért tökéletes érzékkel az íróknak most kellett újra lehúzniuk őt a sárba, mind anyagilag, mind magánéletileg, hogy mindenki szíve kellően bele tudjon sajdulni... ő megint külön utakon jár, rajta kívül a család összetartóan támogatja ian utolsó szabad napját (na jó, lip-nek volt egy hosszú futása a kábé önmagát játszó courtney cox-szal). nem tudom, hogy azért találták-e ki a börtönös szálat, mert cameron monaghan olyan elfoglalt mostanság, vagy egyébként is erre az útra vitték volna a srácot, de már csak a mai payoff-ért megérte ez az ötlet, mert hirtelen sokkal könnyebbé tették a rácsok mögötti mindennapokat, mint amilyennek előtte tűntek... mindig jó látni frank őszinte arcát, és most meggyőződésem, hogy komolyan gondolja, hogy a mentális betegséggel küzdők megsegítése az ő szent küldetése, és ez a kevés dolgok egyike az életben, amire nem pusztán önzőségből tekint... (oké, már az apáca is vicces volt a dildóval a kezében, de aztán jött bob saget, mint perverz pap, és totálisan túlpörgették ezt a vallásos poént...) (##10.14.)

„an erection does not make a man. making good choices makes a man, and right now, you have to choose between your penis and your liver, and, frank, make the right choice.”

hmm, nagyon rég láttuk már ezt a klasszikus fiona-t, aki szemellenzősen akarja ráerőltetni a családjára a saját igazát, hiányzott már ez az idegesítő énje... de legalább egy kicsit visszatalált a családjához, és nem csak a pasijával veszekszik folyton valami lényegtelen hülyeségen (illetve: én meg tudom érteni, hogy a zenei ízlés vízválasztó lehet egy párkapcsolatban)... de persze a család tagjai szokás szerint leginkább magukkal voltak elfoglalva, hogy nyalogassák kicsit önön sebeiket, hogy a romos párkapcsolataik miatt morogjanak (mert miért is tudna összeszedni normális csajt carl, debbie és liam? nagyon kevés volt eddig is a normális kapcsolat a show-ban)... és persze ott van frank, aki a maga frank-es módján küzd a testi hibáival -egész addig, míg egy szívünknek kedves vendégszereplővel új irányt nem adnak neki (oké, katey sagal-t imádjuk, na de az őrült nőt játszó katey sagal igazán felvillanyozó elképzelés)... továbbra is könyékig turkálunk a gender-témában ball-ékkal, akik a maguk ütvefúrós finomságukkal lazítanak a nőket ért zaklatások komor témáján... (##10.08.)

„-nobody with any sense would want to support a pedophile.

-au contraire, fruit of my loins. no less a luminary than the president of these united states supported a candidate of questionable sexual history in regard to the chasing of underage tail.”

a politika az élet minden területére beszivárog, nem igazán tudod magad kivonni alóla. lehet sokféle indokod a szavazatodra, mondjuk az anyagi megfontolás egy hatásos érv, de leginkább zsigerből szoktunk dönteni, szimpátia alapján. lehet ellentét a családon és kapcsolatokon belül, de szerencsés helyzetben ezek a falak nem okoznak komolyabb törést... jól leképezte a mai epizód azt, amit okoz a politika a mai társadalmunkban, eltúlozva persze, mert itt szó szerint egymásnak estek a különböző érdekcsoportok, komoly pofonokat kiosztva mindenkinek (uhh, a leszbikus testépítőktől nagyon nem szeretnék pofont kapni). és a végeredménnyel is a valóság felé szerettek volna bökni egyet az írók azzal, hogy itt is simán megválasztottak az emberek egy öreg fehér pedofilt, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatók másképp mérték az erőviszonyokat korábban... no, sokat politizáltam, pedig azért a választáson kívül a magánéletek is gördültek előre, szomorkás irányba húzva a lelki békénket. de hé, legalább az alibi vagina free zone lett! (azért a ’mostanában szexuális ügyeikbe belebukók’ totója is ott volt a szeren!) (##09.30.)

„-democracy never sleeps.

-unless it’s with a 15-year-old.”

bírom gallaghar-ékben, hogy mindig hajtja őket valami, és nehezen tudja őket megállítani bármilyen akadály (és akkor felsorolás indul, let’s play): lip nem hajlandó lemondani a benne feltámadt apai ösztönökről, és a rajta ragadt kislány támasza lesz; carl továbbra is szívvel viszi előre a kutya-eutanázia bizniszt, miközben megtalálja a kiskaput, hogy közelebb léphessen a katonai álmaihoz (csak egy régi barát és egy ostor kellett hozzá); ian az istent keresi az egész epizódban, elzarándokolva a hagyományos vallások fellegváraiba, hogy aztán kijózanító mondatokat kapjon a húgától -nem istent hallod, csak a rosszul működő agyad visszhangzik a füledben; ha már debbie-nél tartunk, nem volt nehéz kitalálni, hogy nem csak testvéri vonzalmat fog érezni a hozzá hasonlóan elnyomott női melós iránt; frank-et tudjuk, hogy a pénz (és a pia) hajtja csak, viszont mindig elképesztő látni, hogy meddig hajlandó elmenni önös célokból, egy pedofil is lehet könnyen nála barát, ha az érdek úgy kívánja; fi továbbra is csak a bizniszben érdekelt, és máris eltanulta az üzleti életben elengedhetetlen hideg viselkedést, igaz, az isteni megbocsátás képessége még mindig a vérében van; gallagher-ék mániákus viselkedése a környezetükre is jól ragad, kev is gyakran bele tud állni bizonyos témákba -most sem véletlen, hogy a nemi érzékenység korában ennyire feszegetik a nők helyzetét a sorozatban... (valahogy azt képzelem, hogy az epizódok összerakásakor is ilyen egymondatos pitch-ekből indulnak ki az írószobában is...) (##09.23.)

„my name is debbie gallagher and i am a welder with a vagina, and i am here to stand up to patriarchy!”

mindenkinek felelősséget kell vállalnia. lip ezt egész konkrétan megtanulja, amikor a hátára vett kislány fejére kell olvasnia a hülyeségeit, plusz az aa mítingen is előre kell lépnie, nem elég, ha csak megjelenik, most már az ő segítségét is kérik; ian már a börtön-kapuban szembesülhet azzal a megállíthatatlanul gördülő mozgalommal, ami a kis performanszából fejlődött, nem is bírja a hirtelen jött nyomást; ugyebár eddig is tudtuk, hogy családi vonás a szociális érzékenység, debbie most is elkezdte a harcát a női egyenjogúság nevű emelvényen -kár hogy az igazi büdös melósok között akar maga köré toborozni hívőket; frank annyiból egy lépéssel előtte jár, hogy a nagypolitikába ártja bele magát (természetesen anyagi haszon reményében) -és azért jó ismerni őt már kilenc éve, mert csak mosolyogni tudunk a fehér mozgalmán, hiszen pontosan tudjuk, hogy nem gondolja komolyan a trumpistának hangzó mondatokat; fiona annyit örökölt az apjától, hogy ő is a hasznot nézi -és beruház egy idős-otthonba (kifejezetten nagyokat dobban a szívem a határozott és csinos fi-ért, aki sugározza magából a magabiztosságot -és tök jó partner volt mellé liam a faarcú hozzászólásaival)... (##09.20.)

„you want my wedding pussy, don’t you?”

ha sokat kondicionáljuk az agyunkat, akkor a megszokások komoly örömöt tudnak okozni -mivel ez már a kilencedik szezonunk, amit dél-chicago-ban töltünk, így elég meglátnunk a szokásosan kifacsart helyzeteket, elég megéreznünk az agyunkban képződő szag-érzeteket, elég csak pár percet eltöltenünk gallagher-ékkel, hogy nagy vigyorral az arcunkon kielégüljünk... mert valljuk nem sok újdonság volt ebben a kezdésben lip haján kívül, mindenki kapott pár percet, sütögették az ordenáré poénokat, volt szex, volt egy pár cici, és az egész mélyére becsempésztek némi társadalom-kritikát is (ezúttal a fizetési egyenlőtlenség intézményének az orrára koppintottak egy métereset)... és mielőtt azt hinnétek, hogy csak fel akarom öklendezni a ’rég-megkopott-már’ szózatot mantrázók hülyeségeit, szerintem pont hogy pozitív az, hogy megfelelően kiszolgálnak minket hűséges rajongókat az írószobából, és tulajdonképpen ezekkel a dramaturgiai húzásaikkal és poénjaikkal nem csak arról tesznek tanúbizonyságot, hogy minket nézőket ismernek, hanem arról is, hogy a kisujjukban van az összes karakterük gondolkozásmódja és lelki-világa. ezért harcolt ma deb a fizujáért, ezért lesz küldetés-tudata ian-nek, ezért lelkizik fiona az öccsén, ezért szalad bele egy rossz dugásba lip, és ezért változtatja át házassági terápiává frank a nemi-beteg terápiát... (##09.09.)

„the only way to stop this violence against us, this violence of lies, is to fight back with a clenched fist of truth!”

van ahol jó, hogy ennyire reflektál a sorozat a valóságra -például mindannyian jól emlékezhetünk a tavalyi zsaroló-vírus-botrányra, így elhisszük, hogy carrie gépét egy ilyennel támadják meg. mert van olyan hülye, hogy megnyit egy neki küldött cuccot a 4chan-en -örültem annak, hogy a kezdeti kétségbeesés (és a max felhívása után) a maga őrült carrie-s módján kezdte intézni az ügy megoldását (a testét is bedobva a megtévesztésért), hogy aztán az összes felgyülemlett feszültséget ráokádja a megszeppent hacker-re... és hát van feszültség, mert carrie nincs jól, lehet hogy a gyógyszer nem hat, lehet hogy a betegség üt keményebbeket a lelkére, de abban biztos vagyok, hogy nem ez volt a mélypont az évadban... szóval a valóság ezen betüremkedése rendben van, az meg szerintem örömteli, hogy nem egy vén pinabubust kaptunk elnöknek a sorozatban, hanem egy kiszámíthatatlan és kifürkészhetetlen karaktert, akiről sosem tudod eldönteni igazán, hogy miképp állj hozzá, mikor higgy neki, és mikor lásd benne a nagy manipulátort. nem is tudom, hogy az örökké tisztességes saul meddig fogja bírni mellette... (vajon egy jobbos felkelés első szikráit látjuk a képernyőn...?) (##02.21.)

„is this spy shit really necessary?”

csak szól a jazz, miközben claire danes arcát láthatjuk egy közeli képen -esszenciális homeland egyből a nyitó percekben... a tavalyi csalódást-keltő évad után idén komolyan megrágtam magamban, hogy hetiben kövessem-e a show-t, vagy gyűjtsem össze darára, de aztán meggyőztem magam, hogy igenis esélyt kell adni, mert az író-szobában minden évben kicsit faragnak a formulán, frissen tartják a sorozatot -mondjuk idén úgy tűnik, hogy nem sok minden változott, ott vettük fel a szálakat, ahol a fináléban elpottyantottuk azokat, amerikában még mindig egy paranoiás és bosszúálló nő ül az elnöki székben, akinek nem esik nehezére tisztogatást végezni a saját emberei között sem, és sajnos a nagypofájú jobbos rádióst sem hallgatatták el még örökre... kicsit a zavarosban kellett halászni, hogy felmérjük a módosult erőviszonyokat, viszont azt tök jó volt látni, hogy carrie aktivizálta magát, és felhasználja az összes cia-s tudását, hogy segítse helyre-billenni a demokrácia egyensúlyát (legyenek ezek az eszközök hotelszobákkal való trükközések vagy (a) the americans-ből kölcsönvett parókák -meg persze ne felejtkezzünk el max technikai tudásáról sem, ami ismét jól jött)... igazság szerint még mindig jobban működik nálam, ha idegen földön folynak a sorozatban a terror-cselekmények, mint a politikai kavarások, de nyitottan állok egy újabb hazai évadhoz is, hátha ez most többet mozgat majd meg bennem... (abból is látszik, hogy jó ötlet volt visszahozni carrie családját, hogy csak egy röpke óra kellett, és máris padlón van tőlük lelkileg hősnőnk...) (#02.13.)

„nobody ever said being honest would be painless.”

azért látszik, hogy mennyire sokfelé volt idén a család, fiona is alig bírja követni a sok drámát a testvérei körül... annak ellenére, hogy még esküvőt is kaptunk, nem igazán volt finálé-érzete az epizódnak -oké, carl eljutott abba a kurva katonai suliba, fi lerendezte végre a foglalóit (kifüstöléssel, a.k.a. gallagher-módszerrel), és lip is eljuthatott egy megnyugtató pontra az életében. oké, beszéljünk lip-ről, mert örülök annak, ahová vezették a srácot, sok évnyi elúszás és megúszás után jó látni, hogy nem csak hogy nem esik vissza a pia bűvöletébe, de talán arról a rossz szokásáról is sikerül lemondania, hogy a farka után menjen... és igazság szerint ez volt a legnagyobb félelmem az egész epizódon át, hogy a szépen építgetett előrelépéseket visszacsinálják, hogy fiona feladja az épületét és visszakullog a gallagher-házba, hogy lip lelkiismeretből lemegy kutyába, és nem keresi tovább a (tiszta) önmagát, de szerencsére john wells-ék is belátták, hogy nem baj az, ha ennyi idő után tesznek pár lépést előre. elég az, ha frank-et visszafordítják anyaszomorítónak, bár a szent változata is hordozott magában kellő humor-forrást... (##01.29.)

az első években rettegve néztem minden epizódot, mert nem akartam a szörnyűségeket, amik gallagher-ékkel történnek, aztán beállt a sorozat az ’egy-kis-lazaság-egy-kis-dráma’ sormintára, idén meg mintha még egy kicsit puhultunk volna -de eszem ágában sincs azért panaszkodni, mert csak kicsit csapkodták az arcomat, hogy nem görcsölt minden-egyes-kibaszott-percben a gyomrom... lip körül azért legyeskedett a dráma, és talán az ő koherensen épített sober-szála tetszett leginkább idén -és nem véletlen, hogy ki tudom őt emelni a többiek közül, mert annyira külön mozogtak gallagher-ék idén (mondjuk abban nem volt köszönet, ha összeértek a szálaik, lásd fiona és ian beef-elős hülyeségét, az egyetlen részt, amiért nem igazán voltam oda). szóval úgy ellötyögtünk idén (is) tizenkét órát gallagher-ékkel, nem fájt, sőt jólesett belesni megint az életükbe -és nem csak megszokásból, hanem úgy igazán szívből, kötelezően a hét elején.

„being poor isn’t a sin. it just sucks, am i right?”

ha meg is fordul a fejedben néha, hogy elvetik a sulykot, hogy túl messzire mennek, akkor mindig eszedbe jut, hogy hé!, ez a shameless, itt semmit sem szabad komolyan venni, és egyébként is, sosem voltak határok a sorozatban... szóval miért ne veszíthetné el egy tizenéves kislány három lábujját egy hülyeség miatt -no meg azért, mert nem engedheti meg magának a műtétet... miért ne lehetne egy gazdag tinilány mániája, hogy snapchat-en mutassa meg a város mindennapi nyomorát -a saját idétlen vigyorával az előtérben... miért ne tisztelhetnének áhítattal valakit a kirekesztettek, ha azt látják, hogy testileg lelkileg kiáll értük -valószínűleg életükben először... miért ne lehetne radikális módszereket bevetni, ha érvényesíteni akarjuk a törvényes jogunkat -és meg akarjuk menteni a kutyánkat... miért ne lehetne ismét húgyszagú kritikával illetni az amerikai szociális rendszer visszásságait -’inkább dolgozz a halálodig vagy légy simlis, mert nyugdíjad úgysem lesz’ jeligére... és végül, miért ne lehetne bevállalni néhány pofont, hogy azzal örömet okozz valakinek, aki fontos neked -még akkor is, ha egy igencsak ellentmondásos viszonyrendszer közepén éled az életed... (##01.22.)

„just a queer religious rebellion led by your gay brother. no biggie.”

amennyire rettegtem régen attól, hogy valami komoly (lelki) sérülés éri gallagher-éket, most azt éreztem eddig az évad során, hogy nem szúrnak eléggé mélyre a drámával -ezért csapott meg talán annyira, amikor lip szembesült a barátja halálával (vagy mert az ügyeletes tiszt olyan szenvtelen, bürokratikus hangon közölte azt). ezután szív-sajogva követhettük őt végig a gyász összes fázisán (megzuhanástól a dühöngésen át a lenyugvásig) (mosolyra húzódott a szám a nagy szomorkodásban azon, hogy fiona dourif-ot a hangja alapján ismertem fel, mert nem volt olyan piszkos az arca, mint a dirkgently-ben)... de gallagher-ék mindig is a nagy szívükről voltak híresek, fiona is ennek lesz az áldozata -már megint... pedig már olyan szépen haladt előre az úton, saját lakás, orgazmus elérésére alkalmas, izgalmas pasi, be kellett ütnie a krachnak... ian is a szívéből él, meg persze abból, hogy karizmatikus jelenség, nagyon érdekel, hogy hova futtatják ki a kvázi szektás sztoriját... ha nem a szívük viszi előre gallagher-éket, akkor a pénztárcájuk, ezt frank-től örökölték, tudjuk jól, de most szegény debbie (lába) bánja ezt igazán... carl valahol félúton van idén, mert én elhiszem, hogy szerelmes az őrült szöszibe, ugyanakkor a gazdagsága is vonzó lehet a számára... (##01.15.)

„you can’t fix everything.”

nagy a jövés/menés a gallagher-házban, ahogy az epizódban is elhangzik, tényleg mindegyikük ilyen-olyan kapcsolatban van épp’ (oké, liam még nem visz haza csajokat). persze szokás szerint lip bonyolítja túl leginkább a dolgokat, a tetkós csajjal is többet akarna, ugyanakkor belemegy a szívösszetörés után szexbe az exével is -szegény srác, amekkora szíve és agya van, pont annyira gondolkozik kizárólag a farkával... ian-ék egész jól megvannak a barátjával, és nagyon tudok örülni annak, hogy a srác új célt kapott fiona baszogatása helyett, és jól is áll neki a meleg próféta szerepe... carl barátnője szórakoztatóan idegesítő, főleg az vicces, hogy a mindig kemény srác milyen töketlen tud lenni mellette... fiona körül továbbra is zavaros a levegő az ír pasassal -vagy legalábbis mindenképpen szembemegy a konvenciókkal, ha az exeid közé viszed a potenciális barátnődet... ha átnézünk a szomszédba, akkor azt vehetjük észre, hogy az eddig viccnek szánt kev dominanciát hirtelen komolyba fordították, ahogy kimondatták svetlana-val azt, hogy lehet hogy már nem kurva, mint régen, mégis úgy bánik vele mindenki -így omlik össze egy amerikai álom... bezzeg frank még élteti a tökéletlen országát, főleg miután kikergették kanadából... (##01.10.)

„the canucks can be a boring people, but every now and again, mother canada spits out a halfway decent talent like bill shatner, celine dion, pamela anderson, justin bieber.”

szerintem nem sokszor volt még olyan a sorozat-történelemben, amikor egy rendezőnő saját magát vetkőztette le egy epizódhoz -de emmy rossum gond nélkül megcsinálta ezt. vicces is lehetett, amikor elhangzott, hogy ’akkor a kamerát letesszük ide, én ledobom a textilt, ééééééés action!’... (plusz ne feledjük a szexi-táncot sem későbbről, amit alsóneműben és pamut-zokniban lejtett el a direktor-nő!) a gallagher-házban a szokásos káosz uralkodik, ezt könnyen lehet ábrázolni egy reggeli összeveszéssel, aztán mindenki mehet a maga dolgára. fiona-nál megvan a következő lépcsőfok a bakancs-listában, el kell szakadnia a régi háztól, még önállóbbá kell válnia -és el kell fogadnia, hogy nem minden kedves és érdeklődő férfiember akar azonnal a bugyijába rohanni (btw, örülök, hogy nem tipikusan kezelik az ír vonalat)... istennek hála, ian új célt talált magának, és istenien kiosztotta a bigott lelkészt, aki bicskanyitogató módon próbálta ’áttéríteni’ a meleg tiniket, tök felemelő volt látni, amikor a srácok győztesen hagyták el a helyszínt... annak is örültem, hogy frank sikeresen végigvitte a nagy csempészetet, nem voltak konfliktusok, csak muszlim és kanadai sztereotípiákkal voltak kikövezve az ösvények... lip lassan lépdel előre az önfelfedezés útján, carl csúnyán becsicskult a szöszi barátnője miatt, kev viszont pont az ellenkező utat járja be: megtalálta a rég elvesztett tökeit, és nagyon is örül nekik... (azért jegyezzük meg, hogy mrs.esmail nem csak bevállalós volt, de volt egy-két tök jó vizuális ötlete is, lásd pl. a kézimunka utáni kávé-orgazmust...) (#12.31.)

„i want her to smell our shit.”

az egész epizód alatt meglehetősen utáltam ian gyerekes viselkedését, aki dühből vág alá fiona-nak, viszont az utolsó jelenetével átfordítottak bennem valamit, és aggódni kezdtem a kis hülyéért -mert ez a megzuhant beletörődése nem vetít előre túl sok jót... ian-nel ellentétben a tevékeny és az érzelmei mentén kitartó lip-et nagyon bírtam, aki az utolsó leheletével küzd a barátaiért, még ha azok rendre cserbenhagyják is... frank szála nem úgy alakult, ahogy múltkor megjósoltam, mert ahelyett, hogy visszahozták volna a jó-öreg-frank-et, inkább társadalmi problémák rávilágítására kezdték használni, a megváltozott világ állás-problémái, az amerikai kormány igazságtalanságai mellett sétál el folyton, hogy aztán megújult erővel vesse bele magát az újonnan felfedezett kétes ügyleteibe... carl-t is kísértik a kétes ügyletek, egy cuki gazdag lányt küldött neki az úr, és persze egy gyenge tizenhat éves ő, akinek nem kell sok, hogy a (katonai) elveit félrerakja, és a farkával gondolkozzon... (kev és v továbbra is a lüke humort hozzák a házaséletük meggyertyázásával, de debbie is a vicces oldalon landolt ma, ahogy szakmai bosszút állt egy igazi seggfejen.) (#12.19.)

„maybe i will go suck a dick. i could be all gender-liquid like you.”

a ’csak néhány apróság, amik nem mindig tesznek hozzá a nagy egészhez, de tök jó, hogy benne vannak’ kategória mai jelöltjei: 1. az ’ubber’ felirat carl szélvédőjén; 2. a visszaszámláló óra debbie-nél, hogy biztosan tudjuk, hogy mennyire sürgős az esemény-utáni-tabletta; 3. az elmélkedés arról, hogy a fasz vajon egy jó nagyra nőtt csikló-e... tudom, hogy kev-et már évek óta csak az idiótaságokra használják (kivéve az évad eleji cici-bizniszét), de engem még mindig tudnak szórakoztatni az ilyen kreténségek, mint mikor a fejébe veszi, hogy ő most meleg lesz, és következetesen végig megy az úton -és hát ki kárhoztatná szegény párát, amikor a felesége négy orgazmust él át egy másik nőtől, reggeli gyanánt... fiona-ról azt gondolnánk, hogy a tragikomikus szála után átgondolja a családi kötelékeit, de továbbra is az elveihez ragaszkodik inkább, még ha baszkurálja is a tudat, hogy milyen könnyen ki lehet valakit törölni a létezésből... bírom egyébként gallagher-ék buldózer-természetét, hogy a fényesebb jövőjük ígérete nyomán mennek csak mennek előre, nem érdekli őket, hogy hányt pofont kapnak az élettől -vagy akár szó szerint egy barátjuktól. mert lip-nek is kell a tudat, hogy nincs minden veszve még, hogy igenis ki lehet mászni az üveg aljáról... francis középosztály-béli élete szórakoztató volt, de ideje visszatérni a jó öreg frank-hez, aki nem kapja a hitelkártyát, hanem ellopja... (#12.11.)

„fuck shitty moms!”

sokféle formája létezik a szexnek, és az epizódban egy jó részüket meg is mutatták -mert van a kemény szex, ami némiképp lip vezeklésének tűnik, nincs benne semmi felszabadító, csak arra jó, hogy fájdalmasan megszabadulj a heréid tartalmától; van az a szociálisan rebellis szex, amikor egy rangban alattad állóval piszkítod be magad (oh, frank, izé, francis tökéletesen játszotta ki a long con-t az iskolai baszatlan pipik között); van a boldogság által kitörő spontán szex, ami gyors és szenvedélyes, és tovább építi a köteléket; van a prostitúcióra hasonlító szex, amikor kapsz valamit azért, mert árúba bocsátod a tested; és van az szex, amit ésszel nem igazán tudsz megmagyarázni, de a tested minden kibaszott alkalommal hevesen reagál (mondjuk svetlana helyében én is kihasználnám, hogy v hatalmas kancsóival játszhatok)... az epizód másik mozgatórugója a pénz volt (nem meglepő, hisz’ tudjuk, hogy a világot is a pénz/hatalom/szex hármasa mozgatja), csak míg carl anyagi gyarapodása humor-forrás volt, addig a gallagher-család egy pontján komoly elvi törést okozott fiona pragmatikussága -érdekes lesz magunkon érzékelni, hogy kinek a pártját fogjuk majd a vitában, mert én jelenleg még nem tudtam eldönteni magamban ezt a kérdést... (#12.04.)

„i think you’re crazy cute. and i would love to jump your bones. but...”

jöhetnek a szokásos mantrák, egyfelől szívszaggató látni, amikor fiona lelkébe taposnak (mondjuk egy rég eldobott, kitaposott cipővel), ugyanakkor ilyenkor mindig kicsit hálát adunk istennek, hogy hagyják emmy rossum-ot igazán kibontakozni; mi nőtlen férfiak megértjük lip-et, amikor magvaival a kezében ébred reggelente, ugyanakkor baromi szórakoztató nézni, ahogy kétségbeesetten hajszolja a puncit; nem is értem, hogy miért fordul meg az emberek fejében mindenféle hülyeség, amikor ian mellett ébred a kislány, pedig szegény homo srác tényleg csak a szent kötelességét tette, és befogadta; mert mindahányan lehetnénk egy nagy család, ahol a boldog kötelékek összetartanának minket, legyen bármi is a politikai nézetünk, az étkezési szokásain vagy az őseinktől kapott örökítő anyagunk. ohh, shit, kezdek úgy beszélni, mint dél-chicago legszentebb szentje, őszentsége francis gallagher... az alkotók megint megmutathatták a legelőnyösebb orcájukat: amikor is a külön futtatott problémák után össze tudták hozni a családot egy kis felhőtlen gőz-kieresztésre... (#12.01.)