soroló

„this is my city!”

az akciók rendezésére érezhetően sok figyelem jutott idén a készítők részéről, úgyhogy csak egy jóleső elismerő bólogatás járt a finálé nyitányának is, ahol csodásan úsztatták a kamerát a kevés-vágásos bunyóban... bár a végjátszma már az előző epizód utolsó jelenetéből kikövetkeztethető volt, mégis hatásosan sikerült prezentálni ollie bevallását (főleg ahogy többieket alávágták a szövegnek)... részben quentin sorsa sem volt meglepetés, mert paul blackthorne távozása hamar kikerült a sajtóhoz, viszont a hirtelen lecsapó gyász még így is működött, főleg mert mind a két lance lányt sikerült visszahozni a jelenethez... nálam működött a megbékélős hangulat is, hogy elsimították az évad során keletkezett feszültségeket, egységgé szőtték újra a széthullott arrow-team-et... diaz-ról már nem tudok ilyen szépeket írni, a nagy mastermind a végére egy kétségbeesetten kapálózó, üvöltve parancsokat osztogató thug lett, aki nem izgalmas, az írók mégis úgy gondolták, hogy tudnak vele mit kezdeni a későbbiekben is, úgyhogy kétszer is bevetették nála a lehetetlen túlélés isteni csodáját... (##07.24.)

talán egy halvány remény élt bennem, hogy a tavalyi nagy feltámadás színvonalát sikerül átmenteni idénre is, de elég veterán sorozatozó vagyok, hogy tudjam, hogy ilyesmi nagyon ritkán szokott csak sikerülni a készítőknek... nem mondanám viszont azt sem, hogy rosszul sikerült ez a kör, inkább csak hullámzó volt a minőség (és a nézési kedv). az jól állt ennek az évadnak is, hogy földhözragadt maradt, hogy a gengszter-világ adta a rosszfiúk derékhadát, viszont a mesterségesen generált morgós hangulat nem mindig tudott jól lecsapódni nálam. mert azt gondolták az írószobában, hogy sok drámát csiholnak oliver köré azzal, hogy elidegenítenek tőle mindenkit, megtörik a bizalmat az arrow-team-ben, és ez az attitűd sok felesleges hisztit is szült (elrettentő példaként gondolhatunk az új kanári ámokfutására az évad közepéről). ezenkívül volt pár felesleges kitérőnk is (hiába nagy király deathstroke, ha nem sikerül neki érdekes sztorit írni), és az is meglepő volt, ahogy félúton gonoszt váltottunk, bár kétségtelen, hogy cayden james-ből (és az isteni michael emerson-ból) kipréseltek addigra minden értékelhetőt az írók... viszont bőven akadtak jó karakter-pillanatok is, ráadásul az akciók felvételére is komoly figyelmet fordítottak, hogy minél jobban be tudjanak rántani minket a bunyók közepébe... mondanám azt, hogy belefáradtam már az arrowverse követésébe (minden évben 80 epizód az hatalmas elkötelezettség), de minden év végén elérik, hogy kicsit piszkálják a nyúltagyamat, hogy merre akarnak kanyarodni legközelebb a sztorikkal. és az már most látszik, hogy a jövő kifejezetten érdekes lesz oliver queen számára.

„you cannot wage revolution in white gloves.”

ricardo diaz egy szavatartó ember -ha azt mondja, hogy megbünteti mindazokat, akik közel állnak oliverhez, akkor mindenkire szó szerint össztüzet zúdít (hatásos így a kezdés a nyugodtan töltött estékkel, amiket mindenkinél gépfegyver-ropogás zavar meg)... és megindul az igazi háború, az epizód nagyrészét golyó-záporban töltjük, ami annak ellenére hatásos, hogy a hősök környékén alacsony marad a sérülési ráta. az argus is tevékenyen részt vesz az akciókban, így tök jó látni az összhangot lyla és john között, ahogy együtt, fegyverrel a kézben mutatják meg, hogy milyen erős is az ő házasságuk... kevésbé szerettem, hogy oliver ennyire túlaggódó, bár megértem, hogy félti a szerettei életét egy ilyen szituációban... anatoly nem csak a fent látható lenin-idézettel vette ki a részét a mai epizódból, de jól hozta a kettős ügynököt is, aki szolidan csepegtette az infókat oliver-éknek... (jól szétkapták az arrow-cave-et a rosszfiúk, tehát jövőre új díszlet lesz, és így segítették a forgatáson a régi lebontását...?) (##07.24.)

„who is the green arrow?”

szóval a múltkori vertigo-s képzelgésben azért nem volt benne tommy merlyn, mert ide tartogatták a látványos belépőjét, és nagyon bírom, hogy az ilyen halott-feltámadásoknál vadul cikázik az ember agya, hogy mi lehet a megoldás, mivel fogják megmagyarázni ezt az írók. és az a rohadt nagy szerencséjük, hogy mindig elfelejtem, hogy christopher chance is az univerzum része... pedig használhatnák gyakrabban is a srácot, hogy egy kis mission:impossible vibe-ot hozzon a maszkjai lerántásával a show-ba... bár az ügy megoldása így tipikusan tévésorozatos lett, maga a tárgyalás jól működött, mert az idei central city-béli drámához képest nagyobbnak érezte az ember a tétet és a veszélyt (fura egyébként, hogy ennyire nem beszéltek össze az írószobák, és egy szezon alatt két tárgyalótermi epizódot is letudtak hőseink)... mert rengeteg régi dolgot ástak elő, amiket oda lehetett vágni bizonyítékként az esküdtek (és a nézők) elé, és a tanúskodások is hol lelkiismereti okokból, hol diaz miatt hozták a jóleső feszültséget... persze a törtető gengszter ezután sem nyugszik majd, de azért jó volt látni, ahogy rené-ék és a (végleg jó útra tért?) kanári keresztbe tettek a gondosan kimódolt terveinek... (##07.23.)

„every drop of blood you draw from prone man is sign of weakness, your weakness.”

’a becsület ennél mégis többet ér!’ -idézhetjük a piramis legendás szövegét 1977-ből, de egy igaz (orosz) gengszter a mai napig tartja magát a becsületesség és a tisztesség elvéhez, úgyhogy oliver is arra apellál, hogy az öreg barátjában meg lehet pengetni ilyen húrokat... annak ellenére, hogy most már mindenki diaz ellen harcol, nem sokra mennek, hiába mondjuk az összefogás a b-csapat és az argus között. igaz, az új trió annyival gyengítve van, hogy rené visszatérése nem teljes, mert bár az arc-mérete a régi, azért a történtek a lelkét megviselték... de meglepő módon ők az aktívabbak, oliver az epizód egy jó részét egy székhez kötözve tölti, igaz, amikor ténylegesen farkasszemet néznek diaz-zal, akkor igazi fizikai küzdelmet kapunk vele is (öröm látni, hogy verekedésből mind a két színész aktívan kivette a részét, vagy legalábbis egy pillanatra sem tűnt fel a kaszkadőrök tevékenykedése)... (eredetileg úgy tűnt, hogy a szirént csak azért hagyták meg a show-ban, hogy katie cassidy-nek legyen munkája, de most azt érezni, hogy tényleg akarnak kipréselni érzelmeket ebből a szálból is.) (##07.22.)

„you don’t know what it’s like to be hungry, to want something so bad you’d kill for it.”

ha egy gonosz tartósan marad egy sorozatban, akkor feltámad az igény, hogy kicsit a személyisége mélyére ássunk -főleg mert ricardo diaz-ról nem sokkal többet tudtunk meg eddig annál, hogy mindenre gondol és mindenki a zsebében van. most kicsit felsejlhetett a kegyetlensége mögötti dráma, ami természetesen a gyerekkorából ered, egy félelemben töltött árvaházi gyerekkorból, ami miatt most ennyire igényli a hatalmat. és a hideg bosszút -ami sosem igazán hideg, mr.diaz is csak akkor mutatott ma igazán érzelmeket, amikor elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy legyőzze a múlt sárkányait... a hatalom-megszerzéséhez eddig is jól értett, és most is különösebb nehézségek nélkül tovább tudott lépni a gengszter-táplálékláncon, mert ahogy az élet minden területén, az alvilágban is mindig van egy nagyobb hal... igazság szerint én azért sem panaszkodtam volna, ha annyira tökösek az írók, hogy ezt a negyven percet rászánják a gonosz-oldalra, de ők úgy gondolták, hogy azért egy kis felicity-drámát is belepréselnek az epizódba -de tulajdonképpen egész jól működött a szöszi aggodalma, azaz hogy hosszú évek óta először most nem tudja méterre pontosan, hogy merre jár oliver a zöld csuklyájában... (##07.22.)

„drugs are bad.”

klasszikus ’christmas carol’-i trükk, hogy szellemek érkeznek a múltból, akik kéretlen tanácsokkal látják el a főhőst -az arrow írócsapatának annyi előnye van másokhoz képest, hogy nekik már van egy bejáratott szerük egy ilyen epizódhoz: az első évad óta velünk lévő vertigo... oké, elmartak mindenkit oliver mellől, megtörték őt a hivatalában és a közvélemény előtt is, és láthatóan (megint) az a cél, hogy visszamenjünk a fundamentumokhoz, hogy oliver egyedül húzza fel a csuklyát, és azokkal küzd, akik veszélyeztetik a várost. azt már nehezen vette volna be a gyomrom, ha még a magánéletét is bedöntik, de szerencsére a felicity-s veszekedés is (részben) a hallucináció terméke volt... kár hogy veterán sorozatozó vagyok, mert így egy percig sem hittem el, hogy adrian chase feltámadt volna a halott-létből -és igazság szerint az lett volna a legcélravezetőbb, ha tényleg vissza akarták vinni a képzelgő olivert a kezdetekhez, ha valamelyik merlyn-t sikerül visszahozniuk (vagy mondjuk moira queen-t). de azért pár aktuális bánatot így is kaptunk, laurel-lel és rené-vel (btw, borzasztóan átlátszó volt, hogy a watchdog-ot játszó színész épp’ nem ért rá)... bár nem sok eredetiség szorult bele, azért elműködgetett az epizód, és én már ennek az érzésnek is örülni tudok... (quentin kapja tőlem az epizód mvp-je címet, mert bírom, amikor ilyen határozottan kézbe veszi a dolgokat.) (##07.21.)

„it’s not like you to care this much about a title or a hood.”

john diggle sohasem kerül közel a szívemhez, leginkább az olyan picsogásainak köszönhetően, mint ami a mai epizódban is mozgatta őt, ugyanakkor nem mehetek el amellett, hogy némi igazság is volt abban, amit ma (igencsak drámai módon) oliver fejéhez vágott -azaz hogy hat év alatt sem sikerült elsajátítania a megfelelő vezetési módszereket, hogy ne idegenítsen el mindenkit maga mellől, hogy ne csak szavakkal fejezze azt ki, hogy a városáért és az emberekért harcol, hanem olyan önzetlenséget mutasson, ami a legnagyobb hősök sajátja... persze diggle most is a legrosszabb utat választotta, durcázott egy sort, majd válogatás nélkül öntötte oliver-re a sebeket ejtő mondatokat -így nem is csoda, hogy hamar püfölni kezdték egymást, mint két meg-nem-értett kamasz... persze értem ám, hogy mire megy ki a játék az írószobában: meg kell mutatni, hogy oliver rossz úton jár, és magányosan nem érhet célt... főleg úgy, hogy a diaz-elleni harc még mindig kőkeménynek tűnik, mert a maffiózónak mindenre van megoldása, legyen az vesztegetés, zsarolás vagy behálózás... (##07.18.)

„i want al sa-her’s daughter and the map.”

bár volt némi korrupciós nyomozás is ma dinah és curtis részéről, de azért az idei szálak többségét félreraktuk, hogy az eléggé kispadoztatott thea-val foglalkozzunk kicsit. és ez szerencsére nem abból állt, hogy egzecíroztatta a bátyját, hanem az apai örökségének köszönhetően nindzsás akciókkal telítették meg az epizód egy jelentős hányadát... és szerencsére nem csak a rosszfiúk érkeztek a mesés keletről, de nyssa is visszatért mára, és persze hozta a mindig badass valóját is -mind verekedésben, mind az arrow-csapat froclizásában (mint oliver egykori hitvese) (nem szeretek senkit bántani, de csak nekem volt valami fura katrina law arcán most...?). tudom, hogy willa holland már kifele kacsingat a show-ból, de én személy szerint tök szívesen elnézném thea-ék kalandozásait, miközben próbálják elpusztítani a lázár-vermeket... (hmm, curtis ízlését csak a külsőségek befolyásolják, az nem, ha a kiválasztottja esetleg piszkos módszerekkel jut pénzhez...?) (##07.18.)

„-who is the witness?

-someone with enemies on both sides of the law.”

ha már (megint) leépítettük az arrow-team-et az alapokig, akkor a nosztalgia nevében akár jöhettek vissza rég látott arcok és álruhák is -avagy pirosba öltöztettük a szívünket, hogy üdvözölhettük újra a speedy-féle red arrow-t és roy harper-t... persze thea nem bírta ki, hogy az akciózás mellett ne problémázzon is egy sort, de most egy kicsit megérthető ez, végülis a rég látott szerelméről volt most szó... roy-t elég érdekesen formálták a múltban az írók, de most mégis örömmel láttam viszont, jó lenne, ha ezúttal ügyesebben lavíroznának majd vele az érzelmi hullámokon... mivel az évad a bizalom hiányáról is szól, így elmondhatom, hogy még nincs bizodalmam a legújabban előtérbe került gonosz (mr.diaz) irányába, mert jelenleg túl over-power-nek tűnik, mindent tud, mindenki a zsebében van, és még verekedésben sem utolsó -és én mégsem érzem azt vele kapcsolatban, hogy igazán félelmetes ellenfél lenne... laurel no.2-nál viszont jól játszanak velünk az írók, amikor egy kicsit is szimpatikussá tennék, máris jön egy lopott gonosz mosoly, hogy visszabillentsék a túloldalra... (dinah kényszerűségből összedolgozott lance papáékkal, és jé, máris sokkal elviselhetőbb volt, mint az elmúlt két hétben...) (##07.02.)

„does this look like justice?”

ehh, nem nagyon tudok olyan aspektust mondani a mai epizódból, ami ne zavart volna -ami miatt ne néztem voltam frusztrálva az órámat a kelleténél sokkal többször... szerintem direkt csinálták az írószobában, hogy összeszedték mára a sztorihoz kapcsolódó összes dolgot, amit utálnak a nézők, és belehányták ebbe a negyven percbe... de lehet hogy csak engem készít ki az ilyen mértékű durca, amit a team 2 bevágott, lehet hogy csak én nem érzem át azt a karakter-kiforgatást, amit dinah-val műveltek (értitek, olyan kemény, hogy még a curtis-féle poloskát is összetapossa, ahelyett, hogy zsebre rakná, mert még jól jöhet később is) (plusz szegény juliana harkavy sem tud mit kezdeni a karakteréből kitörő indokolatlan dühvel, így csak vicsorog, mintha nem lenne holnap)... pedig odafenn biztos nagyon drámainak gondolják, hogy az egykori szövetségesek egymás ellen fognak fegyvert, és baszki nem hiszem el, hogy nem látják, hogy mennyire nem működik az egész... (azt egyszer elmagyarázhatná nekem valaki, hogy laurel2 mikor is ment el a bankba a pénzért? amikor még élt a főnöke vagy amikor már egy haslövés miatt lábadozott...?) (##06.30.)

„no honor amongst thieves?”

főhajtás jár azoknak az íróknak, akik belátják, hogy kisajtoltak mindent az aktuálisan hajtott szálukból, és félúton hajlandóak váltani -és miután megtörték az arrow-csapatot, komoly mélységekbe taszítva mindenkit, ideje volt túllépni caydem james-en... bevallom, először nem bíztam ebben a szálban, pedig végre egy földhözragadt ellenfelet kapott a csapat, de a végével együtt nézve már meg lettem győzve -mert a mindenhatónak tűnő gonosz emberivé lett téve a fia iránt érzett észveszejtő gyászával, egy olyan rossz útra tévedt emberré vált, aki nem gonosz, csak folyton borzasztó döntéseket hoz az érzelmei miatt. hogy az új, érezhetően gonoszabb gonosz mennyire fog működni, azt még nehéz megítélni, nekem viszonyt továbbra is az kell, hogy az írók megdolgozzanak a bizalmamért... (forgattam ám a fejem william makacs hülyeségei miatt, de meglepő módon a végére ott is pozitívan jöttek ki az írók -még ha előtte ilyen erőltetetten érték is el, hogy a srác az apja mellett legyen a megfelelő pillanatban...) (dinah megint egy rossz példa a gyász kezelésére, gondolom hogy párhuzamot akarnak majd vonni vele cayden james-szel.) (##06.24.)

„it was a choice between an entire city or one man.”

aha, most már a mellék-szereplőknek is lehet flashback-jük... mondjuk elfértek ezek a percek is a mai alapjáraton dohogó epizódban, plusz nem is volt olyan vészes kanáriék eredettörténete, ami az utolsó pillanatban magyarázta meg a képességeiket... egy másik mellékszál is egy jól ismert toposz nyomába eredt -ha máshonnan nem, hát a starwars-ból tudjuk már gyerekkorunk óta, hogy a rossz útra tévedt emberekben is ott lapulhat még a jóság. ennek a jóságnak az előcsalogatásán ügyködik épp’ lance papa, nem túl magas hatékonysági fokkal... azt érzem, hogy el akarják érni az írók a csapat teljes megtörését, igazán sötét helyekre szándékoznak vezetni a show-t, bár talán már a jelenlegi komorság is túl vékony jég, de meglátjuk, hogy meddig lehet még karcolni... (az adat-szerzős rész azért egy kicsit bénácska volt, hogy a mindenre precízen figyelő cayden james nem veszi észre, hogy egy kütyü lóg ki a szervere oldalából...) (idén már másodszor szembeötlő ez az ’akciók közepébe dobott kamera’ stílus, amit a bunyóknál bevetnek, úgy látszik a koreográfusok beleszerelmesedtek -némiképp jogosan.) (##06.22.)

„star city will not negotiate with a terrorist.”

oh, azért remélem minden lost-rajongó a szívéhez kapott, amikor cayden james bemondta a lehető leg-michaelemerson-osabb álnevet: hogy ő ben gale... a kvázi láthatatlan és kiszámíthatatlan ellenség a legfélelmetesebb, mert a bizonytalansággal megtámogatva lelkileg készíti ki az embereket -és az alattomos hacker-terror-támadás pont ez a kategória... először kicsit csalódtam, amikor mr.james bemondta az összeget, amiért abbahagyja a támadásokat, mert olyan elcsépelt már a rosszfiúk pénzéhsége, de most már látom, hogy ez is egy csali volt, és persze ő-rosszaságának nagyon is kidolgozott terve van mindenre. ez a támadásaiból is látszik, ahogy a véletlenszerű esetek összeállnak egy nagy városi blokáddá... a két team-arrow viszonylag jól helyt áll, még egymással is sikerült kooperálni, de azért kellett az is, hogy némi belső segítséget is kapjanak. a vigilante-szállal most kezdek megbékélni, mert logikusnak tűnik, hogy az ex-beépülős-rendőrből lett önbíráskodó saját szakállára is a beépülést választja, mint üdvözítő utat a rosszfiúk legyőzésére... örülök annak, hogy william-et egy határozott, bátor kiskölyöknek ábrázolják, aki talán hamarosan a duzzogást is kinövi, és akkor végleg barátok leszünk... (##06.16.)

„the ports, these docks, it’s all we got left, and last night, these people came over and threatened to take it from me, you know, some dweeb in glasses, a thug, a woman with superpowers. i mean, you know them?”

kezd pedigrés lenni a vendégszereplő-gárda, michael emerson, kirk acevedo és louis ferreira is mind megbízható sorozatos arcok -utóbbi most egy olyan maffiózót játszik, aki rokona az ezer éve nem látott huntress-nek, és remélem, hogy a többszöri utalgatás azt vetíti előre, hogy még számolnak a szép önbíráskodóval a későbbiekben... kellett még egy epizódnyi széthúzás (nem!), az viszont tényleg kellett, hogy oliver-nek a komoly szövetséggé összekovácsolódott ellenséggel kelljen fizikailag szembenéznie, mert csak így képes valami kompromisszumra jutni az egykori arrow-team -még ha ez a megbékélés azt is jelenti, hogy mostantól két csapatban osztják az igazságot (old vs new felállásban)... az ’arrow mindenki ellen’ felállás érdekesen volt megoldva vizuálisan, mert sokszor kézikamerával suhant a kép a verekedőkön, közelikkel rántva be minket a csata hevébe, szolidan bánva a vágásokkal, hadd dolgozzanak csak meg a kaszkadőrök a pénzükért... (a thea/quentin cukiskodásnál az a fura érzésem, mintha valamelyikük búcsúját készítenék elő -most csaljak, és nézzem meg, hogy ki nem marad jövőre a show-ban...?) (##06.12.)

„no trust, no team.”

most komolyan megint szét kellett robbantani a csapatot? és megint a titkolózások meg a bizalom-hiány miatt? toxic egy hely ez az arrow-cave, ehh... elég idegesítő tud lenni, ahogy egymás torkának ugranak a hősök úgy, hogy közben tudod, hogy feleslegesen vádaskodnak (és kémkednek egymás után), mert nem is az tett megkérdőjelezhető dolgot, akire az eredeti mag gondolt (’aki gyanús, nem gyanús’, ahogy ezt a klasszikusokból is ismerjük)... és nem menti fel a csapatot ez alól az sem, hogy pont ez a széthúzás volt a gonoszok terve, akik láthatóan szövetségbe léptek egymással, hogy legyőzzék oliver-éket... hát nem ez az arrow legszebb arca, abban biztos vagyok... (viszont szép ellentétben állt az epizód eleje ezzel a durcás hisztivel, mert émelyítően kedvesen mutatták be a lagzit, amit a srácok csaptak a hirtelen felindulásból elkövetett házasság után, tele romantikával, kedves szavakkal, apróbb kínos megmozdulásokkal...) (no, gonosz-laurel-rel is akarnak kezdeni valamit a sikoltozáson kívül, gondolom ezért jött fel az apa-hiánya most.) (##06.09.)

„i hate nazis.”

ha alternatív történelem van szó, az íróknál mindig a nácik nyernek, de valahol megértem, hogy ehhez a toposzhoz nyúlnak, mert egyértelmű, hogy ki a gonosz, jól lehet vizualizálni a szimbólum-rendszerüket, egy ismert borzasztó világ, aminek a következő eljövetelét nem kívánja a nézők egyetlen porcikája sem... persze ha ezt az alter-törit kombináljuk a párhuzamos világok elméletével, azzal csak még többet nyerhetünk, mert náci gonosszá lehet tenni a hősöket -a színészeknek is jót tesz, ha átléphetnek egy új szerepkörbe (melissa benoist finom mozgás-különbségekkel tök jól érezteti, hogy ő most overgirl, stephen amell viszont megmarad a szokásos faarcánál az új führer esetében is)... és persze nézőként jól lehet játszani a ’vajon még ki bukkan fel új szerepben’ bingón, és vannak igazi meglepetések is számunkra, egy-egy csavar kedvéért komolyan alámerültünk az univerzum mély-mitológiájába (tommy merlyn deep cut volt, a kedves és barátságos snart-ot viszont még szoknom kell)... a crossoverek egyik nagy előnye, hogy bátran lehet olyan párosokat és csapatokat kikeverni, akik korábban nem (nagyon) találkoztak még, pedig működik az interakciójuk egymással -és most nem csak a szexuális vonzódásra gondolok (btw, meleg párokat minden sorozatba!)... örültem, hogy ezúttal egy egészként kezelték ezt a négy részt, nem volt érezhető, hogy éppen milyen címen fut az adott negyven perc, és meglepő módon az anya-sorozatokból hurcolt lelki- és magánéleti-problémákra sem mindig az elvárható helyen született megoldás, hanem ott, ahol a dramaturgia megkívánta... és olyan történésekről beszélünk, amik komoly következmények voltak, vagy komoly kihatással lesznek a későbbiekre, úgyhogy a makacs (nem)nézőknek komoly fejfájást okozhattak az írók a filmes gondolkozással... mert persze beszélhetünk itt a nácik püfföléséről, de ezt a két órát a szeretetbe vetett hitt vitte előre -és mondhatjátok, hogy ez émelyítően cukrozottan nyálasan hangzik, pedig működött a magánélet nagyrésze. igen, az esküvő is, igen a szakítás(ok) utáni fájdalom is. és igen, beleszakadt a szívünk abba, hogy egy színész úgy döntött, hogy belefáradt a szerepbe, és inkább továbblépne. és azért törtünk meg, mert annyi időt invesztáltunk már a karakterekbe és a szeretetre épülő kapcsolataikba... no de mit kapott a szemünk? egyfelől látható volt, hogy a rendezők jobban elengedhették magukat, több volt a kamera-mozgás az átlagosnál, a cgi megütött egy okés tévés szintet, és a közelharci bunyókban volt egy pár, ami igazán látványosra sikerült. azzal viszont nem tudtam mit kezdeni, amikor ész nélkül szórták egymásra a lövedékeket, komolyabb következmények nélkül (viszont küldenék egy buksi-simit a badass nőkért, akik akár képességek nélkül, magassarkúban, feltépett ruhában is nekiesnek az ellenségnek, ha úgy hozta a sors)... szóval: ha az összképet nézzük, eddig ez a nagy dc-tévés esemény működött a legjobban, egy percig sem fáradtam le a majd’ háromórás maraton alatt -csak azt nem értem, hogy miért nem finálénak rakják be ezeket az évről-évre visszatérővé tett csúcspontokat...? (##06.04.)

„the time of vigilantes is coming to an end because how can you idolize someone hiding in the shadows, who won’t show his face, who refuses to own up to his shortcomings and culpability? that’s not a hero. that’s a coward.”

marc guggenheim-ék csak nem tesznek le arról, hogy oliver queen-t a vádlottak padjára ültessék -de hát mit várna az ember egy olyan írószobától, amit egy ex-ügyvéd vezet...? értem én, hogy a hálaadás a megbocsátás és megbékélés időszaka, de kicsit soknak éreztem a mai összeveszés/kibékülés hintázásokat, még akkor is, ha jogosak voltak azok a dolgok, amiket egymás fejéhez vágtak (mondjuk oliver érthetően pipa azért, mert diggle nem árulta el az összetett betegségét)... azért a drámázások közepette jutott hely egy kis akciónak is, mert gonosz-laurel látványosan szeret bevonulni a képernyőre, és a hacker-főnöke tervéhez is sokszor jól jön a verekedős káosz. btw, kezdem kicsit egysíkúnak érezni michael emmerson hangsúlyozását (ha azt mondanák, hogy a figurája a person of interest-ből lépett át, én elhinném), ugyanakkor a nagy konfrontálódós jelenetben megint tudta bizonyítani, hogy miért borulunk le annyi éve már a lábai elé... (##06.02.)

„all of this anger and resentment... it’s time to bring it to an end, son.”

olvastam olyan elméletet, hogy az aktuális supergirl-ben azért szerepeltek csak alig-alig a fő csajok, mert a nagy crossover-t forgatták éppen -nekem ezek után az is gyanússá vált, hogy oliver queen ilyen mellék-vágányon volt ma a saját sorozatában... uhh, nem nagyon fűlött a fogam ehhez az epizódhoz most, slade családja sajnos hidegen hagy (akármilyen rossznak is van ábrázolva az apa/fiú kapcsolat, akárhány gyermeke bukkan még fel a semmiből), és ugye azt már fejtegettem, hogy mennyire fárasztónak tartom, amikor a csapattagok titkolóznak egymás elől, amikor nyílt beszélgetésekkel sokkal hamarabb le lehetne rendezni a konfliktusokat -de végülis mondhatjuk pozitívumnak, hogy elindultunk végre előre john szálán, mondjuk én azért vártam volna, hogy valaki kioszt neki pár pofont (mondjuk a jó erőben lévő felesége), és nem bocsátja meg mindenki neki a hülyeségét azonnal... (elértünk arra a pontra, hogy flash-a-flash-ban jeleneteket kapunk, és ez majdnem olyan rosszul hangzik, mint az iskolában belénk-vert álom-az-álom-ban szín...) (##05.05.)

„where is my son?”

szegény stephen amell, hiába edzi magát a végletekig, ezekben a hetekben nincs szükség az izom-mozgató képességeire... oké, legalább slade-nek volt egy erősebb megmozdulása, amit komolyabb kaszkadőr-attrakció és izgalmasabb operatőri munka kísért (kevés vágással, sok lassítással), de azért túl akciódúsnak nem mondanám a mai epizódot... emlékszem a képregényekből, hogy deathstroke-nak meglehetősen problémás a családi háttere, és ebből most leszivárgott a sorozatba is valami -gondolom elsősorban azért, hogy oliver azt érezhesse, hogy ő még mindig jobb helyzetben van gyerek-ügyben, mint a morgós hangú frenemy-je... (hogy mindezt megerősítsék, visszatért a jó-öreg flashback hang is, múlt-béli képek kíséretében persze, ahol azt láthattuk, hogy slade-nek már két szemmel is problémát okozott az apa/fia-kapcsolat és a munkája összeegyeztetése)... talán egy fokkal érdekesebb dolgok zajlanak star city-ben mint az elképzelt kelet-európai országban, mert visszatért tavalyról a nem túl sokáig erőltetett vigilante, aki két dolog miatt is érdekesebb lett most -mert jól köthető dinah-hoz és mert őt is megcsapta a feketeanyag-hullám annakidején -úgyhogy reméljük, hogy drámára és akcióra is számíthatunk vele kapcsolatban. meg persze arra, hogy a rendőrség tehetetlenségét piszkálgassuk kissé. (##04.28.)

„i am a hacktivist, not a monster.”

szóval ezért akarják sokan decentralizálni az internetet -mert egyetlen nagy teremben tárolják a szervereit... oké, tudom, hogy vannak fontos központok, de az epizódban úgy állították be a karakterek, mintha a nagyon titkos páncélszekrényben csinálnak egy nagy bummot, és onnantól vége a teljes világhálónak... szerencsére az már most látszik, hogy az új évad-gonoszunk azért okosabb lesz az ilyen fejtegetéseknél -bár lehet hogy csak azért érzem ezt, mert michael emerson-t szerződtették a szerepre, és hát neki olyan arc-szerkezete és hanghordozása van, hogy bármilyen karaktert intelligensebbé tesz... ha hacker az ellenfél, akkor persze felicity-nek kellett a középpontba kerülnie, kicsit felemelték vele a formás popóját az asztal mögül, és kiküldték terepre tevékenykedni. megmosolyogtató módon oliver vette át a szerepét (a.k.a. a passzív monitor-nézést) -és kétségtelen, hogy meg kell találni a srácnak az új szerepet, ha már nem lóghat együtt az arrow-team-mel folyton... igaz, a magánéletével előtte is a sztoriban tartották, de azon most nincs kedvem morogni, hogy minden egyes felicity/oliver közös jelenetet azzal zártak le, hogy valamelyiküknek megszólalt a telefonja, és el kellett mennie a randi (vagy a potenciális előjáték) kellős közepén... (##04.20.)

„sooner or later someone’s going to find out that the green arrow isn’t shooting any arrows.”

egy kanári-sikollyal átjuttatni valakit egy másik háztetőre -hogy erre a trükkre miért nem gondoltak eddig...? az elmúlt napok történései után fájó egy mondatban hallani a ’szíria’ és a ’vegyifegyver’ szavakat, de szerintem az tök oké, ha egy képregény-sorozat kicsit aktualizálni akar -és szerintem abban sem lőnek nagyon mellé, ha arról beszélnek, hogy a katonák meg akarják szedni magukat a csatatéren (az már egy más kérdés, hogy itt egy nagy halom aranyról van szó, amit egy speciális egység magáévá tett a széthullóban lévő országban)... csak nem ússzuk meg a john diggle-drámát idén sem, most épp’ nem a testi problémája veszélyezteti a csapatot, hanem kiderült, hogy hiába a régre visszanyúló katonai múltja, parancs-adásban nem ő az ász, és fel kell dolgoznia azt, hogy mostantól őt hívják főnöknek (’hoss’-nak, hogy rene kifejezésével éljek) -és persze gyanús lett volna, ha túl hamar elmúlik a kéz-remegés, úgyhogy ez a probléma is még sokáig fog görögni előttünk... de legalább vannak más bajok, amik megoldódni látszódnak, például oliver csemetéje tök jól kijön felicity-vel, így legalább a szerelmeseink újra együtt turbékolhatnak... (kevint tancharoen megint kitett magáért, baromi jól nézett ki az autó belsejéből felvett (vágatlannak látszó) bunyó.) (##04.14.)

„photos can be doctored. they could have put bruce wayne’s head on that body. has bruce wayne left gotham to hang out in star city recently?”

annyi mindent megéltünk már oliver-rel az elmúlt évek során -például azt is, hogy megvádolták, hogy ő a város csuklyás igazságtevője... úgyhogy ez most kicsit ismétlés, és a taktika is hasonló, mint egykor, tagadni-tagadni-tagadni (esetleg másra ráhúzni a csuklyát, bár ez most csak ötlet szintjén merült fel), aztán majd csak jön egy cáfolat, és mindenki elfelejti a gyanút... könnyű megérteni, hogy oliver-nek akartak egy gyenge pontot adni az írók, de a gyerek-szálakkal sosem könnyű bánni, és most is nagyon vékony a jég, amin táncolnak, jelenleg nekem csak az tetszik benne, hogy folyamatosan erősítik az apa/fiú köteléket, hogy lazítanak a srác mogorva arcán... igaz, felnőtt fejjel is nehéz belátni bizonyos dolgokat, például örültem, hogy dinah ennyit konfrontálódott diggle-lel, mert igenis fontos az, hogy mindenkire lehessen számítani, aki kimegy hacukában a rosszfiúkkal verekedni, mert nem lehet senki sem gyenge pont, mert akkor a csapat egészét gyengíti... és most bőven akadtak rosszfiúk, a flashback-ek elmúltával sem engedtük el az oroszok kezét, de ez nem baj, főleg ha ilyen kíméletlenül rúgják rá hőseinkre az ajtót, mint most, mert a gengszter-világban nincs helye a jófejkedésnek... (##04.07.)

„you and i walk between two worlds, but we can only do that for so long.”

a finálé nagy bumm-jának közvetlen következményeit csak egyféleképpen mutathatták be az arrow írói: flashback-ekben... mert úgy gondolták, hogy így lehet fenntartani a feszültséget azzal, hogy számolgatjuk, hogy vajon kinek nem sikerült életben maradnia a robbanásban, de viszonylag hamar ki lehetett sakkozni a végeredményt -és titkok és hazugságok ide-vagy-oda, nem örülök a matek végeredményének... már csak az hiányzott a sorozatnak, hogy oliver-nek még egy magánéleti teherrel kelljen szembenéznie, hogy azzal menjenek majd el idén hosszú percek, hogy tanulgatja az apaság tudományát (irony alert!)... és akkor még ott lesz john, akinek titkolt fizikai sérülése van, ott van quentin, aki megint az itallal néz farkasszemet az egyik lánya miatt, és ott van thea, aki öntudatlanul vegetál a kórházban -szerintem épp elég hosszú felsorolás ez ahhoz, hogy mindenki érezze, hogy idén is olyan irányba szándékoznak elmenni az arrow írószobájában, ahová nem biztos hogy mi nézők jó szívvel követjük majd őket. mert túl soknak tűnik így egyszerre a dráma. persze a legizgalmasabb desszert a végére maradt -oliver-nek ismét szembe kell néznie azzal, hogy a közvélemény megtudja a nagy titkát... (##04.02.)