soroló

„she’s upstairs, you know, waiting to have sex with me and i’m sat downstairs watching redos of, like, some hot times with some hot girl that i just picked up in some place and i’m fucking pulling myself off.”

uhh, tök jó lenne valami jót írni most, de amíg lementem inni egy pohár vizet, kiszaladt az összes gondolat a fejemből... ja, kicsit elviccelem, mert eléggé nyomasztott ez a rész, kell egy kis feloldás... megint egy egyszerű scifis alapötletből indultunk ki, mi lenne, ha egy eszközzel tudnánk rögzíteni az összes emlékünket, és így ezeket visszatekerhetnénk, kivetíthetnénk. és mi csináltak ebből a nagyszerű ötletből? egy családi drámát... de ez így volt jól, annak ellenére, hogy a való életben nehezen viselem a féltékenykedő embereket, itt talán azért tudtam együtt-érezni ezzel a szerencsétlennel, mert volt alapja a hisztijének. és elég félelmetes belegondolni, hogy bármilyen veszekedés előszedhető lenne bizonyítékként később, hogy a hozzám hasonló nosztalgiára hajlamos emberek mennyire benne tudnának ragadni a múltban egy ilyen eszközzel (arról a nagyon szomorú jelenetről már nem is beszélve, mikor úgy nyomja a házaspár a rutin-szexet, hogy közben vissza-flessel a kezdeti tűzre...). szóval ja, nem hiszem, hogy szívesen élnék egy ilyen eszközzel, valószínűleg csak ön-ostorozásra használnám... ($$07.01.)

hmm, nem könnyű három rész után évad-értékelőt írni, főleg ebben az esetben, ahol az antológia-jelleg miatt ennyire különbözőek az epizódok. ami mégis összetartotta őket, az az, hogy mindegyik egy egyedi ötletre épült, és érdekesen építették fel erre az ötletre az adott részt. elkerülhetetlen, hogy kedvencet válasszon az ember, és gondolkozás nélkül írhatom, hogy a második volt az, ami a legjobban elvarázsolt és elgondolkodtatott. de a másik két rész is nagyon szórakoztatott és rágott belülről épp eleget, hogy emlékezetes maradjon ez az évad.

„we buy shit that’s not even there. show us something real and free and beautiful. you couldn’t.”

az élet egy mókuskerék. beletörődünk a monotonitásba, abba, hogy napról-napra leszedál a média, hogy nincs más dolgunk, mint kiszolgálni a rendszert, azt enni, amit adnak, legyen az vizuális szennyezés vagy jól kiporciózott érzelem. nincs egyéniségünk csak virtuális életünk, ott meg annak hazudhatjuk magunkat, akinek csak akarjuk. még reményt is vehetünk, nem is olyan drága, de nem biztos, hogy megéri, mert ha elmúlik, még nagyobb lesz bennünk az üresség, mint előtte volt... borzongatóan rémisztő anti-utópia, ami itt van egy karnyújtásnyira, és nem mondanám, hogy az epizód megtekintése megerősített volna abban, hogy nem errefelé tart a világ, mert a hollywood-i hősiesség helyett inkább egy kényelmetlenül cinikus befejezést kaptunk -csak egyféleképpen törhetsz ki a kisemberség skatulyájából: ha eladod magad... mert ha a nép bekajál, akkor a média kurvát csináld belőled, a nép boldog lesz, te meg boldogulj, ahogy tudsz, cseppet sem számít, ott állnak sorban a többi birka, akiket helyetted be lehet lökni a reflektor-fénybe... nem igazán érzem most jól magam, pedig maga az epizód lenyűgözött, csak be is mászott a bőröm alá, és most nem hagy nyugodni... (jessica brown findlay-t alig akartam megismerni ezzel a hajjal, pedig a downton óta nagy szerelmem.) ($$06.29.)

„the prime minister will perform an indecent act on your screens, in the hope that it will ensure the release of princess susannah.”

mivel mostanság épp elveszítették a britek a józan eszüket, ezért arra gondoltam, ideje megnézni a megőrülésüket szatirikus formában is... persze hallottam már a részről, ha máskor nem, akkor david cameron ’piggate’-je kapcsán, úgyhogy tudtam, hogy mire fog kifutni az egész, de mégis élvezetes volt végignézni ezt az abszurd, de mégis drámaként maró epizódot. mert pontosan ez a kettősség volt a legérdekesebb aspektusa -hogy fog egy hihetetlen alapötletet (ti. hogy a miniszterelnöknek élő adásban kell közösülnie egy sertéssel váltságdíj gyanánt), és teljesen logikusan végigmegy a realista aspektusain. hogy reagálna a nép? mennyire lenne lojális a média? milyen intézkedéseket venne végig a miniszterelnök közvetlen stábja? és persze mi játszódna le egy ember lelkében, amikor egyre inkább tudatosul benne, hogy mit kell tennie, és ez milyen következményekkel jár. és a néző is érzelmileg végigjárja ezt a skálát, a ’hehe, disznóbaszás!’ vigyorgástól az együtt-érző elkomorulásig. ezt az abszurd kifordított sztorit jól támogatták a minőségi angol színészek, a képi világ tipikus angolossága sem bántó, azért viszont respekt, hogy nem ízléstelenkedték el az aktus mutatását, mert egyébként is sokkal érdekesebb volt, hogy hogyan reagálnak az egyszerű emberek, így inkább az ő arcukat néztük. ugyanakkor azért is respekt, hogy egyből egy ilyen megbotránkoztató sztorival merték berúgni a sorozatvilágra az ajtót... (az a legizgalmasabb ebben az antológia-formátumban, hogy fogalmam sincs, hogy mire számítsak legközelebb.) ($$06.26.)