soroló

„the winner takes is all.”

a párhuzamosan futtatott szálak egyik hátránya lehet, ha valamelyik sztori a másik fölé kerekedik -és ma a fináléban pontosan ez történt... mert mike csak egy szimpla nyomozós üldözést vitt végig (a sorozat alap-tempójához képest egész mozgalmasan), addig jimmy szálán egymást követték a bitang erős jelenetek... már a nyitó éneklés is remek volt, mert újabb rétegekkel gazdagította mcgill-ék kapcsolatát, ahogy chuck egyetlen (mikrofont megszerző) mozdulattal a háttérbe tolta a testvérét, ugyanakkor egymást támogatva értek haza a nagy buliból... az a jó jimmy-ben, hogy most már minden egy nagy con neki, és olyan ügyesen játszik az emberek érzéseivel, hogy minket is könnyen meg tud téveszteni, mert hinni akarjuk, hogy kiönti a lelkét a meghallgatásokon, de persze az őszintesége legtöbbször csak álca (talán csak kétszer volt olyan ma, amikor biztosan tudhatjuk, hogy pőrén láthattuk és hallhattuk a nagy átverőt, amikor a kislánynak adott tanácsot és amikor a parkoló magányában zokogott egy kiadósat)... bob odenkirk persze tökéletesen odatette magát az összes jelenetében -kár, hogy arra már nem volt ideje, hogy egy ének-tanárhoz is ellátogasson... (##10.11.)

okos, intelligens és szép -mégsem tudod visszatartani az ásításodat, amikor a közelében vagy? haver, valami nem stimmel a csajjal, menekülj! egy sorozatnál nem ilyen veszélyes a helyzet, de azért az sosem jó jel, amikor valaminek csak elismered az értékeit (hogy átgondoltan építkezik és csodásan van felvéve), mégsem tud feltüzelni hétről/hétre... furcsa egy hibrid volt ez az évad, mert átmenetet kellett képeznie a jogfosztottság időszakában, úgy kellett lépnie időben egy ölesebbet, hogy közben nem hozhatta előre saul goodman megszületését. és emiatt nagyon keveset lépdeltünk előre a tíz rész során, apróbb karakter-építésekkel szöszöltünk. és közben nem igazán mélyedtünk el a gyászban sem -igaz, ez a hősünk természetéből fakadt, aki nem képes kiereszteni magából ezt a mardosó fájdalmat... igazán akkor lendült csak be az évad, amikor slippin’ jimmy belebújt a (képletes) susogós melegítőjébe, és nekiállt trükközni a saját céljai (esetleg a pénztárcája) érdekében... szóval nem ő a legizgalmasabb csaj a városban, de nem is bánom azt az időt, amit vele töltök -de azért eshetne jobban is...

„-there you go. kick a man when he’s down.

-jimmy, you are always down.”

valahogy ez volt az a rész, ahol minden jelenetnél lehetett sejteni előre, hogy hova akarnak kilyukadni az írók, és mégis kurva jól működött az egész... oké, azt nem volt nehéz kitalálni, hogy a nyitányban most kim kedvéért csinálják az újabb átverést, hogy a mesa verde-s főnök elégedett legyen, mert elég egyértelmű volt, ahogy előkerültek a látszólag egyforma tervek... ahhoz sem kellett nagy tudomány, hogy kitaláljuk, hogy a német főnök tervez valamit, a feszkóval teli vezeték-ellenőrzés még csak apróbb előjel volt, de aztán teljesen rápörgött az otthon ülő feleségével való találkozásra, úgyhogy az építész-trükk innen már természetes lépés volt... jimmy meghallgatása kétesélyes volt, de hősünk olyan határozottan és szívhez-szólóan adta elő magát, hogy reményt tápláltak belénk, de ahogy a fenn látható kim idézetből is kiolvasható, jimmy sosem keveredik ki győztesen az ilyen csatákból -és hát azt is tudjuk, hogy nem mcgill néven kell neki folytatnia az ügyvédkedést... (btw, kedves utalás volt az anyasorozatra a csengő első megszólalása is.) már pont örültem, hogy kim és jimmy rendben vannak (lásd a kéz-fogós mosolyokat is az étteremben), aztán jött a nagy veszekedés, ami színészileg/írásilag nagyszerű volt, de beleszakadt a szívem... (##10.02.)

„huell babineaux is very important to us.”

mit mond el rólam, hogy egy nagy trükközés-cunami kellett nekem ahhoz, hogy igazán élvezni tudjak egy saul epizódot idén? azt, hogy hasonlóan érzek, mint kim és jimmy... mesterien volt a részben végigvezetve hangulatilag a nagy terv, már a buszozó kezdéstől kezdve (perszehogy néhány mérföld kellett csak, hogy jimmy mindenkinek tudja a nevét a járművön). de azt is jó volt látni, ahogy kim szája szegletében ott bujkál a mosoly, amikor megérkezett a három ügyvéddel a megbeszélésre. aztán jött a csodás finálé, a végső nagy átverés a filmes srácok aktív közreműködésével és bob odenkirk tökéletesen megformált déli akcentusával. ki kárhoztatná kim-et, hogy a felvillanyozó con után megenyhült jimmy felé, és most úgy érzi, hogy az ilyen simlisségek feldobhatják a kiüresedett életét...? szokás szerint voltak mellékszálaink is, egy, ahol nacho keménykedett egy sort, és egy másik, ahol öröm volt nézni mike szigorú arcát egy cici-bárban... (magyarul csak előkészítettünk mindkét vonalon, de szerencsére ezekkel nem vettek el komolyabb időt a fő attrakciótól.) (##09.28.)

„i’m a magic man. will you have a little faith in me?”

eddig is ilyen hangsúlyosan használták a sorozatban a zenés montázsokat, mint mostanában? nem vagyok erről meggyőződve -az viszont biztos, hogy most nagyon eltalálták a nyitányt, mert egyszerre éreztették benne az idő múlását és azt, hogy miként sodródik egyre messzebb egymástól kim és jimmy (és még arra is figyeltek, hogy az osztott képernyőnek megfelelően halljuk a something stupid-ot éneklő férfi és női hangot sztereóban)... mert úgy tűnik, hogy kevesebb a közös a párosukban, mint azt korábban gondoltuk, otthon csak vegetálnak egymás mellett, napközben meg különböző az érdeklődési körüknek megfelelően mozognak (kim gyorsan beilleszkedett a puccos helyre, jimmy meg továbbra is jó álcának gondolja a susogós mackókat) -de most jön egy béna kis ügy, amivel most előkészít(h)ettük a végső bukást. mert biztos vagyok benne, hogy jimmy most valami olyasmibe rángatta bele kim-et, ami komoly sarat hoz majd a fejére... hiába múlt el tetemesebb idő, mike még mindig a németeket felügyeli a titkos építkezésen -próbál beilleszkedni, de a kölykök érthetően egyre nehezebben viselik a bezártságot... (ja, és a salamanca-szál tanulsága: egy perverz egy életen át perverz marad...) (##09.19.)

„don’t mess with the cellphone guy.”

nem kell nagy dolgoknak történniük egy évadközi részben, de azért örülnék, ha egy kicsit nagyobbakat lépnénk ezeknél a ’baby-steps’-eknél (mert akkor talán jobban tudnék koncentrálni, és nem tudná olyan könnyen eltéríteni a figyelmemet a hülye macska, ami mindenáron be akarta fészkelni magát a hasam környékére)... mert oké, látjuk a jeleket, hogy a kim/jimmy kapcsolaton megjelentek az első repedések azzal, hogy a szöszi inkább beállna egy újabb óriási cég árnyékába, miközben hősünk továbbra is a közös munkáról álmodozik csendesen... ahogy az sem újdonság, hogy jimmy kitartó ember, és nem csak ahhoz ragaszkodik, hogy egy szép irodában dolgozzon újra ügyvédként egy csillogó logó alatt, hanem a telefon-bizniszt sem tudja elengedni -és csak piszkálja az a tény, hogy legutóbb elverte néhány suhanc punk, úgyhogy a keményebbik arcát is előszedi a statuáláshoz... (viszont egy volt ügyfele elvesztésekor azért mintha a megrendülés látszana rajta, de persze az sem titok, hogy nagy szíve van a fickónak...) mike szálán leginkább a mutatott raktárépület mérete nyűgözött le, meg a gondolat, hogy valakik képesek úgy dolgozni, hogy hónapokra el vannak zárva a külvilágtól... (##09.12.)

„in 9 months and 24 days, i will get my law license back.”

láthatóan mindenkinek kell valami figyelemelterelés -ha nem akarnak úgy kikészülni, mint az inszomniától összetört howard... szóval jimmy nyugtalanságában suhogós melegítőt vesz fel, és személyesen teríti az utca népének (leginkább annak is a legalsó rétegének) az o’csó mobilt, csak az a baj, hogy az arca nagyobb épp’, mint az esze, ezért néhány pofonnal gazdagabban megy haza a szerető barátnője ápoló kezei közé (az első rúgások után azért kiszaladt a számon egy ’jól van jimmy, gratulálok’ mondat hangosan, pedig nem nagyon szoktam a tévémmel kommunikálni, de úgy látszik, felbosszantott, amit láttam)... kim egy fokkal kulturáltabban csinálja a fő munkájának kerülését, és pro-bono ügyekkel, igazi rászorulókat segítve üti el a napjait -rámenősen segítve a kuncsaftjait, ahogy egy hidegvérű ügyvédhez illik... szándékosan nem a kezdéssel kezdtem, hogy érleljem kicsit a nagy meglepit, azaz hogy egy újabb idősíkot hoztak be gilligan-ék -egy olyat, amit már ismerünk egy másik sorozatból, és ezért a régi rajongók nagyon örülhetnek neki... mint ahogy mike tevékenysége is arra irányul, hogy elkészüljön az a föld alatti labor, ahol aztán majd lehet vidáman kergetni a legyeket... (##09.07.)

„new job new phone.”

salamanca-ék nem nagyon tudnak nyugodtan várni -nyugodt éjszakai támadás, erősítéssel? ugyanmár! ők fényes nappal ketten mennek be a konkurens banda-területre egy táskányi kézi-ágyúval! igaz, az akciók többségét nem láttuk, mert nacho szemszögéből követtük az eseményeket, de lehet hogy így még magasabbra sikerült srófolni a feszültséget... nehéz kiigazodni jimmy-n, azt hittem, hogy csak bekamuzza kim-nek a melót, aztán inkább piszkosabb pénzkereseti források után megy, de nem, tényleg ott unatkozik abban a telefon-boltban -igaz, a rész végére meglelte a megoldást, hogy miként hozhatna igazi bevételt a biznisz. vajon legális lesz az út...? kim-et sem mindig értem, most is furcsa volt, hogy beült a piszlicsáré ügyekre -oké, elege van a nagy halakból, de még nem világos, hogy mi a célja... mike-ot érdekes volt látni emberi interakciók közben, ahogy barátkozik az étteremben -hogy aztán ezzel felvezessék az igazi mike-os jelenetet a kibeszélős csoportban, ahol először csak aprókat tikkelt a szeme, amikor a menye beszélt, majd jött a helyi marla singer, aki piócáskodik mások fájdalmán, és élvezet volt hallgatni, ahogy mike a föld alá alázza a fickót... (##08.29.)

„this little fella -he’s called the merry wanderer. he’s not much to look at. he’s pretty easy to find. i got this one at a pawn shop on 4th for 20 bucks. but he has a cousin called bavarian boy, almost identical: same umbrella, same swagger. that one is worth a boatload.”

vince gilligan-éknek már a breaking bad-nél is jó ízléssel tudták összerakni a szöveg nélküli jeleneteket, de azt hiszem a mai nyitánnyal klimaxoltuk ezt a jól működő dramaturgiai húzást -mert a latinóknak nem kellett egy szó sem, hogy látványosan eltakarítsanak maguk után, kőkeményen, aszfaltot szikráztatva, golyót szórva... ugye jól éreztem, hogy ma slippin’ jimmy-t láthattuk, a piti kis bűnözőt, aki még egy kis figuráért is lehajol, ha abból bevételt láthat -persze maga az akció is olyan slippin’-esen sikerült, még ha a lebukás alól sikerült is kibújni... nagyon érdekesen kezelik viszont a gyászt jimmy-nél, mert olyan, mintha teljesen közönyös lenne, biztos vagyok benne, hogy meg lesz ennek még a böjtje (charles síron túli levelét is fahangon olvasta fel, két falat között -bár ez pont így volt hatásos, ahogy a szenvtelen hang mellé néztük kim szenvedő arcát)... (hmmm, feltűnt egy kémia-tanár, aki úgy gondolja, hogy megfelelő anyagot tudna létrehozni -és ismerős arca is van! persze hogy az anyasorozatból jött! minden sorozat-nézőnek elefánt-memóriát kívánok!) (##08.22.)

„i know better than anyone that the copier it’s the beating heart of any business.”

baromira nehéz kiigazodni jimmy-n, mert a fantasztikus beszélőkéje segítségével velünk is elhiteti, hogy tényleg környezetváltozásra van igénye, hogy belelkesült attól, hogy nem önmagát kéne eladnia egy új munkakörben, hanem valami igazi terméket -de igazából talán csak önigazolást keres. a másik dolog, hogy a béke és nyugalom szigetét, azaz az otthoni összebújást nem akarja veszélyeztetni kim-mel, így simán hazudik neki (is) a lelkiállapotáról. na nem mintha a kedvese teljesen őszinte lenne vele, még biztos hogy lesz baj abból, hogy óvni akarja jimmy-t attól, hogy chuck a síron túlról is megkeserítse az életét (huh, rhea seehorn beletette a teljes lelkét a veszekedős jelenetbe, tökéletesen elhittem minden dühös mondatát)... a drog-szál az epizód nagyrészében az eddig megszokott tempóban csordogált, hogy aztán a legvégén robbantsák ránk a megvilágosodást -egy ilyen üzletben nincs helye elgyengülésnek, azonnal megjelennek a keselyűk, hogy nagyobb rész csípjenek maguknak az eddigieknél... (a halaknak vajon lesz szerepük a későbbiekben is, hogy ilyen sokat van exponálva idén az akvárium jimmy-ék lakásában?) (##08.15.)

„does bruce lee have a gun? because if he doesn’t, it’s ali in three minutes or less.”

eddig keserűség lengte be a fekete-fehér, jövőbe tekintő kezdéseket, most viszont jimmy/gene paranoiája átragadt ránk is, így feszültségben töltöttük a kezdő perceket... aztán egy rendezői leleménnyel érkeztünk meg a színes kétezres évekbe -kis lángocskákkal úsztunk jimmy-ék ágyáig, előkészítve a drámát, amit chuck halála hozott el (pedig én elnéztem volna még az általam oly’ megszeretett szerelmes-pár mindennapi monotóniáját egy kicsit tovább is)... leginkább azért szomorú, hogy meg merték lépni az írók, hogy elbúcsúznak az idősebb mcgill-től, mert fantasztikusan jól lehetett utálni az öreget, mert élvezet volt nézni az összefeszüléseiket jimmy-vel -viszont most izgalmas lesz, hogy mivel töltik meg azt az űrt, amit az elvesztése okozott. és ezt azért sem tudhatjuk, mert még azt sem tudjuk, hogy jimmy-ben mit okoz a gyász összetett érzése, az epizód nagyrészét csöndben töltötte, így a nézőnek meg kellett próbálnia az arcáról olvasni -kevés sikerrel. csak a végére szakadt ki belőle valami, amikor levették a válláról a felelősség terhét... a többi szálon is felvettük a fonalakat, sötét fellegeket rajzoltunk a drog-útvonal fölé, mike meg megint bizonyíthatta, hogy ő a legcool-abb nagypapa a környéken... (##08.14.)