soroló

„this is who i am. i can’t change.”

az ember próbálja úgy elindítani a sorozatzárókat, hogy ne gondoljon arra, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy új részt nézhet, hogy valaminek eljött a vége, de képtelenség ezt megállni. ráadásul sutter-ék nem segítették, hogy továbblendüljünk ezen az érzésen, egyből a nyitányban jax szálakat varr el, a gyomrunk is összerándul a fájdalomtól. pedig még van egy óra hátra. itt a végén sem maradhattak el a klub-ügyek, ennyi idő után lezárul az ír kapcsolat is, és persze nem bírják megállni, hogy egy szokásos autós-üldözést bele ne tegyenek. de tegyenek csak, mosolyogtam ezerrel a szokásos túlzásokon. egész a feléig jutunk, mikor ismét fájdalmasan szúrni kezdett az oldalam -mikor jax bevallja nero-nak, hogy mit tett éjszaka, és megteszi az utolsó lépéseket. it's a fine day to exit. az egyértelmű volt, hogy hogyan kell végződnie a sorozatnak, és volt egy kép a fejemben, hogy mi lenne számomra az ideális (azt éreztem, hogy annak a sziklafalnak szerepelnie kell az utolsó útnál (én oda is képzeltem a véget)). ...de elégedett vagyok azzal, ami megvalósult, volt benne stílus és érzelem, coolság és túlzás, pont azok a dolgok, amiket szerettünk a sorozatban is. legszívesebben még órákon át püfölném a billentyűket, csak ne kelljen elengednem a show-t, de nem tehetem. véget ért az út. (++12.11.)

tudtuk, hogy minden megváltozik. abban a pillanatban tudtuk, amikor az előző évad végén kirajzolódott a kaszás a végefőcímet jelezve. tudtuk, hogy az a jax, aki megpróbál jó lenni, aki ki akar szállni, aki annyit épült az elmúlt években, nincs többé. ezért kellett az évad eleje, hogy ezt a tomboló dühöt leképezze. hogy aztán a sok szörnyűség, amiket hősünk elkövetett ezerszeres erővel csapódjanak le, amikor megtudja az igazat. hogy minden hiábavaló volt. hogy elért egy olyan pontjára a pokolnak, ahonnan nincs visszaút. és igen, az egész szituáció olyan mértékű erőszakot hozott magával, amire egy idő után már csak vállvonogatással tudott reagálni az ember, ahol mindennapossá váltak a fontos halálok. de igazából úgy meg volt ágyazva ennek az egész vérfürdőnek, hogy még ezt a makulát is el tudom nézni. meg tudjuk, hogy képtelen vagyok tisztán látni, ha motorfüstről van szó. én most is imádtam, ahogy jax próbált taktikázni, zsonglőrködni a különböző érdekcsoportokkal, bandákkal, barátokkal és ellenségekkel. szerettem a meghitt pillanatait, a csendes drámáit és a szívre mért mélyütéseit. nagyontetszett.

bevallom, hogy az elején nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. a pilot-nak kétszer is nekiugrottam, mire a folytatás mellett döntöttem. mert bár bírtam a hangulatát, nem tudtam komolyan venni ezt a motoros kultúrából adódó keménykedést. szép lassan kezdett meggyőzni. direkt előkerestem az akkori jegyzeteimet, hogy az évad vége felé már miket írtam róla: ’okos és hangulatos. hiteles.’. a második végén ezt már így fokoztam: ’pontosan ilyennek kell lennie egy jól megírt, hangulatos, szerethető drámának. erő, ész és bátorság.’. és itt már megadtam rá a maximális pontot is. ahogy onnantól kezdve minden évadra. elég sok sorozatot nézek, de ha az elmúlt években azt mondtam (vagy gondoltam), hogy a ’legjobb dráma jelenleg a tévében’, akkor mindig a samcrow jutott elsőre eszembe. csak ajánlani nehéz másoknak, mert hogy tudod szemléletesen magyarázni, hogy egy olyan motorosokról szóló sorozatot ajnározol, ami hihetetlenül ügyesen van felépítve, ugyanakkor mélységesen emberi, de a szíve mellett a töke is kellően nagy, és tök jó arcok prezentálják. oké, ez eddig egész szépen hangzik, de ekkor jön a kérdés, hogy ’de miről szól?’. most mondja azt az ember, hogy az életről? egy tanmese a tetteink következményéről? egy különös család megpróbáltatásairól? egy antihős felemelkedéséről és bukásáról? gyúrjátok össze az egészet egybe, és ha valamilyen fura oknál fogva az én hülyeségeimet olvassátok, mielőtt megnéztétek volna a sorozatot, akkor most kurva gyorsan szaladjatok innen bepróbálni. mert megéri. hátha ti is olyan fantasztikus élményeket kaptok tőle, mint én. én mindenesetre hálásan köszönöm kurt sutter-nek, hogy ennyi éven át beengedett a kifordult elméjébe, hogy az egekig magasztalhattam, vagy hogy anyázhattam, ha épp gonosz volt. ...fuhh, érzem, hogy kavarog még bennem egy csomó minden, sokára fog még ez leülepedni... nagyontetszett.

„two broken hearts on the road to tomatoes. that country song writes itself.”

annyi technikai bizbaszra szoktam figyelni, ezért furcsa, hogy itt a hetedik évad végén tűnt csak fel, hogy a nyitó- és záró-dalokon kívül nem használnak zenét a sorozatban. és most sem azért ütött ez szöget a fejemben, mert unatkoztam és elkalandoztam volna, hanem mert annyira hozzászoktattak máshol, hogy zenével vezetik az érzéseinket. el kellett gondolkoznom azon, hogy miért szokatlan, hogy csak hasznos hang van a kulcs-jelenetek alatt. és volt egy pár ilyen. pedig azt hittem, hogy a múltkori lélekzúzó sokk után levezetünk, és felkészülünk az utolsó kilométerekre, azaz a jövőhétre, és az első félben így is volt. nem is gondoltam bele, hogy mit fog jelenteni mondjuk unser-nek, amikor megtudja az igazságot. és persze itt voltak megint a klubok, a fegyverek, az írek, a szokásos körtánc, amiben a rosszfiúk próbálnak boldogulni. de aztán ma sem maradhatott el a sokk. mindhárom halál benne volt már a levegőben, de az ember reménykedett. nem arról van szó, hogy mindenki megérdemelte volna az életet, de a néző ennyi év után már nehezen engedi el a választott családtagjai kezét, bármit is követtek el. (lehet bántani sutter-t a kegyetlenkedései miatt, de azért nem mondhatjuk, hogy érzelem-mentes lenne, ne tudna szép búcsút írni egy karakternek, ha akar. vagy hogy ne lenne benne tisztelet a múlt iránt -hogy ne tudná, hogy honnan indult.) (++12.06.)

„gemma knows every truth behind every lie, inside every secret. she’s the gatekeeper.”

szeretjük a zenét, a zajt, a zörejt, de a csönd nagy úr tud lenni. és ma meghagyták nekünk ezeket a csöndeket, lecsupaszítottak mindent, hogy igazán a lélekkel tudjuk foglalkozni (kivéve a free-jazz-es autósüldözést, ami ki is lógott az egész képből). minden építkezésnek most jött el a gyümölcse. kiderültek a titkok, lezajlottak azok a beszélgetések, amiknek nagyon itt volt az ideje. és ezek összetörték a karaktereket. és minket. sokszor olyan dolgokról volt szó, amiket mi már láthattuk, mégis padlóhoz vágtak ezúttal is. én nem tudom, hogy a színészek hogy tudnak ilyen mélyre nyúlni, de minden tiszteletem a srácoknak, hogy végigcsinálták ezt. főleg charlie humman-nek, akinek mindennek a közepében kellett állnia, megterhelnie magát azzal a tudattal, hogy min megy keresztül a karaktere. hogy felfogja, hogy mit tett dühből, hitből, bizalomból; hogy milyen ára lehet egy tévedésnek; hogy mekkora viaskodás lehet egy emberben, ha a szíve és az esze két felé húz. ezt csak őszintén és lecsupaszítva lehetett eljátszani. mert nem kellenek mindig a trükkök. és peter weller, mint direktor is tudta ezt, ezért választotta a csöndet a zaj helyett. azt viszont nem tudom, hogy melyik kell majd ahhoz, hogy békére leljünk. mert ránk férne, annyi szent... (++11.22.)

„we won’t be taking strolls down main street hand in hand, picking out furniture and whatever other shite that normal couples do. i like you. the sex is great. and when you’re not tearing apart every single moment that we’re together, you’re actually a lot of fun.”

rengeteget elárul egy emberről, hogy hogyan szexel. a megszokott körkép még erősebb volt így az elején, hogy tematikusan végigmentünk a párokon (igen, wendy-t és a vibrátort is ideszámolom...), és mindez keretként gyönyörűen visszaköszönt a végén is, ahol, talán épp emiatt még nagyobbat ütött a dráma. oké, volt, ahol itt is csak keféléssel tudták feloldani a problémát, de tig-éknél minden morbiditása ellenére felemelő volt a románc, aztán jax lakásán végleg összetört bennem a morcos medve, tudva azt, hogy tényleg mit jelentenek wendy-nek ezek az őszinte szavak. az már mellékes, hogy már megint középső ujjakat mutogattam a monitor felé, pedig valahol várható volt, hogy itt lesz elvágva... no, megnéztük a héjat, de mi volt középen? ismét egy terv, ami kisebb válság-pontokkal, de úgy alakult, ahogy jax előre eltervezte (vajon honnan örökölte a fia az eszét...?), és szó szerint vették a szemet/szemért elvet, de nem hiszem, hogy a könyörületesség járható út lett volna a nézők szemében sem. (++11.15.)

„-you need to trust me.

-please stop saying that. all right? every time you do, something else bad happens.”

hát ezért kellett a sok szenvedés...? sajnos most azt kell mondanom, hogy van igazsága a negatív hangoknak, az elmúlt részek eseményei után nem tudott hatni a halál. persze, hogy szomorú, hogy megint el kellett búcsúznunk egy karaktertől, látni a síró férfiak arcát, de nem tudott úgy megütni, mint ahogy korábban már többször sikerült. és tényleg valahova oda vezetném vissza, hogy a kínzások után már inkább feloldozásnak érzi az ember a hirtelen véget. mert én továbbra sem érzem, hogy sutter elvetné a sulykot, eddig is beszivárogtak a beteg elméjének perverziói a sorozatba, most sincs belőlük több (bár valahol lehet, hogy a parkolóházas dugás is felelős lehet az igazi drámai mélyütés elmaradásáért, mert nagyon rossz helyre volt időzítve). pöffentett egy sötét felhőt a motor, és semmi biztosíték, hogy most már nyugodtak lesznek a hátra lévő kilométerek... (++11.08.)

„you’re right. this is about war. and maybe tomorrow, next month, maybe ten years from now, someone wearing a reaper will cut your heart out.”

sosem könnyű jax-nek, amikor rá kell döbbennie, hogy nem mindenható. ilyenkor mindig talál egy megfelelő tetőt, ahol elmélkedhet (lehetőleg valami cool zene is járjon hozzá, most nagyon imádtam az ’all over the warchtower’ hegedűs verzióját -bírom, hogy ennyire ikonikus ez a nóta az amerikaiak szemében, nem is tudom, hogy hanyadik feldolgozást hallom belőle. bocs, mellékútra tévedtem...). de nem csak ezzel idézték a régebbi részeket, hanem egy csomó egyéb cucc is elő került a láda fenekéről, jt rejtélyes könyve és halála, a ’merre viszi jax a klubbot” örök klasszikusa. és az a baj, hogy amikor jax a gyengeség jeleit mutatja, vagy csak elhibáz egy lépést, akkor olyanok szívják meg, akik fontosak neki (és nekünk). bobby-t eddig sajnáltuk, most a keménységét látva a tiszteletünk nőt egy hatalmasat az irányába (az őt kínző michael st. patrick-et utoljára a sixfeetunder-ben láttam egy merőben más szerepben, szép utálatos munka, bro). de most már a gyerekekért is aggódhatunk. le kell jönni a tetőről, és... igazából nem tudom mi lenne a jó megoldás, túl erős az ellenfél, most még belső ellentét is felütheti a fejét, nagy a tét, nagy lehet a veszteség... most sem szívesen költöznék charming-ba... (++11.01.)

„not to sound anti-semantic, but the whole jew thing, i think it’s kind of bullshit. he’s got a foreskin that almost reaches his knees.”

olyan jó meghallani az emberi hangot a motor-zúgásban. nagyon szerettem jax őszinte háláját a klubházban és gemma ráborulását wayne vállára. de anyu egész megkészülése és túlgondolása szépen fel volt építve, már vártuk, hogy mikor csinál valami hülyeséget. bár, ha a babának való gyónást annak vesszük... arra is jó volt a rész, hogy elhelyezzék az aknákat, amiket majd nagy élvezettel robbantanak a nyakunkba (lásd az epizód végét, bár én már meg voltam győződve, hogy bobby elvis utolsó dalát hallhattuk, de sutterworld-ben az túl nagy kegy lett volna...). itt ketyeg majd a fura kiskrapek, juice a börtönben (itt sem az egyenes utat választották szerencsére), nero eladási szándéka, és maga gemma a megtört lelkivilágával. akartam még bohóckodni egy sort (sutter-ék érezhetően rászálltak a zsidókra ma, a bagel-es pornóra egy strici válaszolt), de az utolsó percekkel megint emlékeztettek, hogy mit is nézek... (++10.24.)

„i hate these nazi pigs.”

nem elég, hogy általában az alja-népből lesz idióta rasszista náci, de még a színpompás világról is lemaradnak a fekete/fehérben látásuk miatt. bezzeg jax! miután kiiktatta a ’sárgákat’, azt hittem, hogy egyből a ’feketék’ jönnek, de még közbe kellett iktatni némi kitérőt a ’barnákkal’ és a ’hófehérekkel’. a szemünk előtt sakkozik a térség minden résztvevőjével, és alig hisszük, hogy minden szorult helyzetből így ki tudja magát tárgyalni. vannak, akiknek ez jóval kevésbé megy, azok bekerülnek egy szűk gödörbe, vagy akár még rosszabb lesz velük. próbálok valahogy átkötni juice-ra... mert ez az idióta képes volt elfogatni magát, oké, hogy épp rosszban volt a két klub, de azért tudhatná pontosan, hogy a patkányságot még ilyen esetekben sem viselik ezek a zsivány-hűségre épülő szervezetek. de meg lett így a nagy találkozás (ejj, jax minden szemvillanása...), de egyéb járulékos kárral is járt együtt (gemma magyarázkodhat az autó miatt). hamarosan megtudhatjuk, hogy milyen az, amikor jax kimutatja az érzéseit -mint ahogy ma többször is szóba került, nehezen tudja kimutatni azokat. (úgy tűnik, fura lesz lea michelle-t bármiben látni, ahol nem énekel, pedig biztos hogy bármilyen szereppel könnyen elbír.) (ja, és mennyire csúnyák már azok a színes motorok, amiket a bastards-tagok lovagolnak...) (++10.18.)

„i betrayed our king.”

az egyik legfurcsább tulajdonság az emberben, hogy beteg módon vonzódik a drámákhoz, a szörnyű balesetekhez, a sajnálatos katasztrófákhoz. vagy legalábbis érthetetlen, hogy ennyi élvezetet okoz nekünk, ahogy tovább mártják hőseinket a bűnbe és mocsokba. persze tudjuk, hogy egy ilyen közegben nem maradhatott megtorlás nélkül az előző rész végi mészárszék, de jax már alig figyel a részletekre, ott van a szemében az a brutalitás, amiről eddig talán nem akartunk tudomást venni (a nyitó-jelenetben is elég volt neki dohányoznia a hulláktól hemzsegő kanapén, bár le kellett hámozni a cool réteget, hogy meglássuk a kíméletlenséget...). de a sajnálatos eseteket sem lehet már annyival elintézni, hogy szegény juice-t megint félrevitték, mert minden cselekednek érzed az ólomsúlyát. még mindig homályos az út vége, hogy kinek lesz menekvés ebből a pokolból. ha egyáltalán létezik kiút. (már vagy két hete megfogadtam, hogy nem olvasok kommenteket az ep megnézése után, mert csak felhúzom magam, hogy idén tömegesen támadnak a segglyuk-falvai megmondó-emberek, akik valahogy mindenben hibát találnak most már. de hogy még azt sem érzik, hogy mennyire meg tudta csapni az embert, ahogy átváltottunk a ’let the sunshine in’-re... asszem most már inkább sajnálni fogom őket, mint morogni a szűklátókörű böffenéseiken.) (++10.10.)

„your boy... he’s unchained right now. he’s looking for any excuse to rage. (...) the problem is it gets to a point, gem, where it ain’t about revenge anymore. you’re doing it because it just feels good.”

összefújja a szemetet a szél -egy marilyn manson-os jelenetet egy courtney love-os követ, sutter-nek azért van humorérzéke... és ezt most meg is mutatja, rég vigyorogtam ennyire egy samcro epizódon, mentek a dumák, alakulnak a fura kapcsolatok (walton goggins nevét ügyesen csak a végén írták ki, hogy meglepetés legyen a hatalmas műcici). de az én szám akkor is mosolygásra húzódik, ha összekötnek pontokat váratlanul, amikor egy látszólagos melléktörténet jelentőssé válik (pedig meg voltam győződve, hogy a perverz pap csak sutter perverziója volt, és lám...). aztán persze időről-időre lehervad a mosoly, és kénköves anyázásba csap át a hangulat, amikor úthenger üzemmódba kapcsoljuk a gépezetet, és erre ma háromszor is sor került, még úgy is, hogy az egyik lövöldözés csak képen kívül történt (most komolyan ezért kellett visszacsábítani kim dickens-t? szomorú vagyok...). de akkor komorul el igazán az ember, ha ránéz az epizód-számlálóra, és tudatosítja magában, hogy ez még csak egy kis szellő volt, ami elérte charming-ot... (++10.03.)

„trust can’t live in the same space as secrets and lies.”

kis simogatás, aztán pofon, sutter valami ilyen pornófilmet forgatna, ha arra adná a fejét... mert hagyja, hogy mosolyogjunk az elején (majdnem ezt választottam idézetnek: „you’re a little early. 12 inch-es of slave don’t shoot till this afternoon.” idiots...), csak aztán merülünk el a nagy észak-kaliforniai bandaháborúba. mert jax már nem elégszik meg azzal, hogy a kínaiakat kinevezi ellenségnek, a négereken is komolyan eret vág. a ’széthúzásba éket verni, majd leszakítani a feleslegessé vált részeket, ezzel gyengíteni a nagy egészet’ klasszikus samcro-s húzás, mind a karakterek, mind az írószobát tekintve, de nálam még mindig működik a dolog -azt leszámítva, hogy én már nem dőlök be nekik. ezért sem lelkendezem előre, hogy (visszatérve a kezdeti felálláshoz) ismét egy olyan sheriff lépett a város élére, aki morálisan megkérdőjelezhető, mert minden kis részletet vészjóslatú jelnek veszünk már. juice felbukkanásainál is mindig félig takarjuk a szemünk, aggódva. (egyetlen dolog piszkálja a csőröm, a klub-tagok kicsit masszává váltak, amőbaként mozognak jax mögött, talán kevesebb egyéniséggel, mint eddig. vagy ez csak egy hülye érzet...?) (++09.27.)

„if your emotions say ’now’, your head’s got to say ’later’. clarity settles all scores. pays back all debts.”

valamiért azt éreztem az indulás előtt, hogy be kell dugnom a fülhallgatót, és jó döntésnek bizonyult, a nyitány környezeti zajai jól jöttek ki, hangsúlyozódott beszéd-nélküliség. de akkor is jól jött, amikor mozgalmassá tették a részt -a szokásos zenés autósüldözéssel és lövöldözéssel (plusz köszi, hogy a rész végi dallal egy érdekes hiphop előadót fedezhettem fel.). mert jackson mindig komolyan gondolja, amit a fejébe vesz, egy jégtörő finomságával kezdte meg a bosszú-hadjáratát, némiképp átgondolja a lépéseket, nem közvetlen háború, de ha hullik a forgács, hát üsse kő. egyébként is, keménynek kell mutatkozni, csak otthon lehet a gyásztól megzuhant férj és apa. bármennyire is utáljuk gemma-t, azért az abel-lel való beszélgetésnél kellett nyelni kettőt, működött a dráma. komoly gondolatok, kicsit húzzuk el a napfénytetőt, mert sutter-ék is megengedtek végre egy kis mosolygást, a „dadus és a kertész” jó páros voltak, tig meg csak szokás szerint idióta... (++09.18.)

„i need to know this table has no doubts. no mistrust. that every single one of you would kill or die for the man next to him, and if you don’t feel that way... now’s the time to speak up.”

van olyan, aki képtelen gyászolni, inkább a munkába feledkezik, minthogy a veszteségre kelljen gondolnia. szegény jax nem tehet róla, hogy a munkája ennyi vérrel és halállal jár... csak egy hetet ugrottunk, gyorsan lerendeztük a börtönt is (manson-nak eddig sem volt szemöldöke...?), hogy belevessük magunkat a különböző klubok közötti útvesztőbe, vagyis inkább kötéltáncba, mert bármennyire szeretné jax, egyre kevésbé tűnik úgy, hogy fenntartható az egyensúly (remélem jól leköpi majd magát, hogy ezért még a nácikkal is kiegyezne). és közben ott van az érzelmi megterhelés is, bár meglepetésemre csak az első feltűnésekor szorult ökölbe a kezem gemma-nál. mondjuk amilyen állapotban van most, még a végén meg is sajnáljuk... nem sok sorozat lenne képes arra rávenni, hogy felkeljek hajnali ötkor, hogy még munka előtt megnézzem, ez a kiváltságosok egyike. azt vártam, hogy már a zenés nyitány majd felvillanyoz, de most ott is kaptunk már pár pofont. és a bohemian rhapsody sem lesz többé ugyanaz az érzés, mint volt... (++09.11.)