soroló

„tonight, you will be visited by three more ghosts! listen to them.”

megkapod az ajándékaidat, meghatódsz tőlük, pont azt kaptad, amire vágytál így az év végén, de ott van a sor végén egy csúnya meglepetés is, ami miatt csak értetlenül nézel ki a fejedből -ezzel most miért kellett elrontani a hangulatot...? a jövő sötét szelleme letörte a hangulatom, mert nem tetszik az az ötlet, hogy széttörjék jövőre a csapat-egységet, amikor idén ilyen szépen egymásra találtak a csajok -lásd az előtte lévő fél órát, ahol bohóckodtak kicsit a karácsonyi énekkel (ötletesen feldobva pankrációval például a halál szimbólumát), és elérzékenyült a szív, amikor kiderült az ajándék-osztás alatt, hogy milyen jól kiismerték egymást a csajok az együtt töltött idő alatt... (bash-sel nem voltam kibékülve idén, mert eléggé seggfej-irányba tolták el a karakterét, de most működött az összeomlása -az már egy másik kérdés, hogy belekódolták a tragédiát a házasságába...) (×08.17.)

a sorozatoknál elkerülhetetlen a fókusz-váltás, és nézői hozzáállás kérdése, hogy mennyire tud valaki az alkotókkal menni az új ösvényeken. a glow-hoz vonzó tényező kezdetben a pankráció volt, csakhogy már végignéztük, ahogy az esetlen kezdő csajok profikká váltak az elmúlt években, így idén nem csak a helyszín-váltás, a vegas-i csillogás hozott új hangulati elemeket a show-ba, de az is, hogy az epizódok többségében hanyagoltuk a bunyókat, és inkább a lányok lelki-világát boncolgattuk, kapcsolati hálót építgettünk, néha kicsit elkomorodva fűztük össze a sors-közösségüket... nálam működött ez a szappanosított formula is, szívesen töltöttem a kaszinóba az időt a csajokkal, és nem igazán hiányoltam a ringet az évadból... a fókusz-váltás azzal is járt, hogy bizonyos karakterek kevésbé kerültek a rivalda-fénybe, mint eddig, sam-et például eléggé eltüntették az utolsó részekre... voltak olyan momentumok, amiket kifejezetten szerettem nézni, például azt, hogy debbie és ruth félrerakták az összes nézeteltérésüket, és igaz barátnőként viselkedtek egész évben... ahogy a fenti epizód-kritikámban is láthatjátok, kicsit aggódom a jövő miatt, de eddig még mindig jól járták az alkotók a kötél-táncukat a dráma és a vígjáték felett, úgyhogy bízom bennük annyira, hogy várjam a folytatást is...

„our first act, back by popular demand, by day, she’s taking it all off at the silver slipper, but tonight, she’s puttin’ it all back on.”

vegas a nagybetűs kiszámíthatatlanság, sosem tudhatod, hogy melyik oldalán áll meg a kocka végül, hogy hová vet majd az éjszaka -és milyen meglepetésekkel tölti meg az évad sztori-szálait... oké, valahol mélyen érezhettük azt, hogy ruth nem kapja meg a szerepet a filmben, vagy hogy ez tönkreteszi a kvázi-romantikus pillanatukat sam-mel, de hé, ezek la-ben történtek, az meg egy kiszámítható város... vegas-ban viszont simán felmehet a színpadra egy pucér nő, hogy aztán ruha-darabonként felöltözzön, vagy egy hatvanas díva is megjelenhet talpig alig-flitterben utána. itt oké, ha kilógsz a sorból, ha nem veted meg az örömöket, jöjjenek azok bármelyik nemtől... (a meleg-ellenes lezárást utáltam volna, ha nem a ’running up that hill’ dübörgött volna alatta...) (uhh, milyen jól működött, ahogy sheila nagy-monológja egyben volt tartva, vágás nélkül.) (×08.17.)

„you need to stop comparing yourself to other people.”

a sok-szereplős daraboknál óhatatlan, hogy fel kell osztani a csapatot, hogy kiemelkednek bizonyos arcok egy-egy epizód erejéig. ruth kicsit háttérben volt mostanság, úgyhogy jól esett, hogy foglalkoztunk kicsit most a magányával -mert ahogy az ötletes timelapse kezdés is szimbolizálta, mindenki előrébb lépett az elmúlt hónapokban, megállapodott vagy csak a bajt hozta a saját fejére, de mindenképp aktív volt, míg hősnőnk csak fásult, aki mellett elszaladt az élet... kicsit átvezető epizódnak éreztem ezt, amivel ráfordulunk az utolsó show-kra... (bash-t nem tudom, hogy miért kell elviselhetetlenre írni mostanság, de visszahozhatnák már az alkotók a szeleburdian szerethető verzióját...) (×08.15.)

„we’re making a movie.”

justine új haját nézve jutott az eszembe, hogy idén nem nagyon érezni a nyolcvanas évek vibe-ot a sorozaton, nem...? ja, mert sam kicsi lánya visszatért, kaptak is egyből egy külön sztori-szálat az apukájával párban, ahol ki lehetett figurázni hollywood lehetetlen működését (’ismerem michael j. fox-ot, szerintem érdekelné a szerep -ugye nem gond, ha a női főhőst férfivé változtatjuk?’)... eközben vegas-ban debbie megízlelhette, hogy milyen az, amikor nem a butácska fiúkkal megy szobára, hanem egy intelligens úriemberrel járják végig a kötelező lépcsőfokokat... (no, köszöntsük alison bree-t is a rendezői porondon, tök pozitívnak tartom, hogy a színészek szeretik kipróbálni magukat a másik oldalon is.) (×08.14.)

„the mountains are calling, and i must go.”

’a csajok kimennek a sivatagba lazítani’ -ez a plot pont úgy hangzik, mint egy filler-epizód, pedig ez a természet-közeli kitérő most egy pillanatra sem nevezhető igazi kitérőnek -ugyanis minden egyes pillanatát arra használták az írók, hogy a karakterek lelkivilágát feltérképezzék, hogy a barátok kimondhassanak egymásnak mindent őszintén, hogy belesírhassák a bánatukat a sivatag kabócáinak fülébe... és ez az írói terv maximálisan meghálálta az erőfeszítéseket, kifejezetten erős jeleneteket kaptunk sorban, múltbéli sebek szakadtak fel, és velük együtt a könny-csatornáink is, máskor meg apró mosollyal nyugtáztuk, ahogy érzékeltük, hogy milyen jól egymáshoz csiszolódtak az évek alatt ezek a nagyon is különböző karakterek, és a belső konfliktusok többsége szépen el is simult már az epizód végére... (×08.14.)

„it was so cool. you guys were like: ’fuck the rules!’”

hehe, jó ötlet volt ez a szerep-csere-bere, mert nem csak a csajok szórakozhattak egy nagyot a karakter-változatokkal, de nekünk is feldobták kicsit a show-t a hülyüléssel. még az sem tudta ezt beárnyékolni, hogy egy drámából indult az egész ötlet, tamme hátfájásának sztorija még így is kiteljesedhetett. az már inkább beárnyékolta a szórakozást, hogy bash-t az egész epizód alatt seggfejként viselkedett, mint egy kangörcs, úgy jött rá most, hogy ő a producer, hogy most kell megkeresniük a nagy lóvét, blablabla... (hmmm, sheila kiteljesedhetett nőként, örülök, hogy az ő karakterét is elindították a humanizálás irányába.) (×08.14.)

„this place can make you a little crazy.”

mi van itt? be van osztva minden hétre, hogy ki mutatja meg a csodás cicijeit a képernyőn...? biztos a város hozza ki mindenkiből a szexiséget -igaz, megint az van, hogy a dögös felszín alatt ott a dráma is keményen... debbie betépve bevallja, hogy boldogabb lenne gyerek nélkül (igaz, már az is baj, hogy nem nagyon van olyan alkalmazott a hotelben, akivel még nem dugott egy isteneset); ruth meg megtapasztalhatja, hogy milyen az, amikor egy távkapcsolatnál a túl nagy nyomás összetöri a nagy találkozást... sheila őszinte pillanata is nagyon szép volt, és úgy néz ki, hogy vegas összes árny-oldalát végig fogjuk járni, a showgirls dráma után ma egy drag-queen küszködéseit is megtapasztalhattuk... (×08.14.)

„your ass is big. it’s big, and juicy, and sexy, and it’s an honor to have it in my face every night.”

annie’s boobs! annie’s boobs!!! és nem is volt valami nagy felvezetése a cici-villantásnak, ruth csak poénból ledobta a textilt, és megrázta azokat a sörös-korsó méretű csodákat... múltkor a kapcsolatokkal foglalkoztunk, most viszont a test került a középpontba, a fizikai erőnlét, amire még lehetne gyúrni egy kicsit (még sam is kiköpte ma a tüdejét, készítik elő a dohányzás-mentes időszakát?)... és persze lehetett mosolyogni például a profi táncos-lányok mögötti bénázáson, de azért komoly drámai magok is voltak itt az epizódban, mondjuk az, hogy az anyasággal ketté lehet törni egy karriert, vagy hogy az önértékelési zavarok milyen drámákhoz vezetnek... (×08.13.)

„this isn’t like any vegas i’ve ever been to.”

érdekes író döntésnek tűnik, hogy miután a premierben sem igazán foglalkoztunk a show-val, most még hátrébb léptünk a pankrációtól -bár persze van benne logika, hiszen a vicces ruhák és a hajmeresztő mozdulatok között nehéz a kapcsolatokon rágódni... de hé, tök jól működött, ahogy végigbeszélték a karakterek a problémáikat, hogy egyes párok közelebb kerültek egymáshoz, mások viszont kimondták a nyilvánvalót: az együtt töltött idő megváltoztathatja az érzelmeket. csak ezt még nem mindenki tudja belátni, ebből lesz az évad fő drámája, ez már most egyértelmű... (olyan gyors vágás volt az epizód elején a szexi együttléteknél, hogy nem tudtam mindig eldönteni, hogy kinek a csupasz testét látom éppen...) (×08.11.)

„do i think it’s bad luck that a shuttle fell out of the sky on our opening night?”

minden vicces sorozat új évadát egy tragédiával kéne kezdeni... ez most nem epésen mondom ám, szépen beépítették az írók a challenger felrobbanását a sztoriba, az elején már érezted nézőként, hogy milyen kellemetlen lesz a csajoknak a viccelődés, amikor megtörténik a baj a képernyőn, de nem érzem azt, hogy tiszteletlenül bántak volna az életüket vesztett asztronautákkal, főleg mert ruth bűntudata kitartott az epizód végéig... megjöttünk vegas-ba, baby, a neon-filteres csillogás szépen kiegészíti majd a pankráció túlzásait, és persze lehet majd bohóckodni a tipikus vegas-i helyszíneken, a kaszinókban és kápolnákban. azt meg majd meglátjuk, hogy az idegen környezet milyen hatással lesz a karakterek közti kapcsolatokra. (ja, és üdvözöljük szeretettel geena davis-t is.) (×08.10.)

„well, that show was insane. good insane. highbrow, lowbrow, comedy, drama, heartache, violence, at a fucking wedding?”

mert minden fináléba kell egy esküvő -ahogy én is szoktam mondogatni nagy bölcsen... de tudják ezt a glow háza táján is (mind az igazi sorozat írói, mind a sorozat-a-sorozatban kiötlői), és olyan glow-san meg is adják a módját, nagy kavarodással a ringben, vőlegény jön-megy, csajok esnek egymásnak pankrációra átalakított koszorúslány-ruhában, van régi, van új, van meglepetés és van unikornis is, mint minden kislány titkos vágyálmában... de a legfontosabb, hogy feelgood az egész, főleg amikor a srácok is megérkeznek, és egyszerre látványosabb és izgalmasabb lesz az évadzáró nagy bunyó... kicsit rendezzük a karakter-viszonyokat, elcsattannak azok a csókok, amiknek el kell csattanniuk, és vesszük a hátizsákot, hogy jövőre egy megújult környezetbe folytathassuk a szexi harcokat... (kicsit húztam a számat, hogy az alapjáraton mindig pozitív szemléletű bash-nek ilyen komor szálat kellett írni a végére, de az esküvővel az ő életkedvét is visszalendítették a megfelelő helyre...) (##08.26.)

azért az elején jól rám-ijesztettek a csajok... a nyitány borongósnak és rosszkedvűnek tűnt, inkább félre is raktam egy kicsit -de aztán megtaláltam neki azt a helyet a naptáramban, amikor egyébként is a nyolcvanas évek neon-fényében sütkéreztem egy kicsit, és szerencsére maga a sorozat is helyrebillentette az arányait a második résztől. volt idő a pankrációra és a magánéletre egyaránt, jól vezették végig sam-et a morgós medvéből a szívvel teli apa szerepéig, minden csaj megkaphatta a maga pillanatát, miközben elmosódott hátteret biztosított mindennek a sorozat-készítés kulisszája. összességében jól szórakoztam ezen a tíz részen is, mert szerencsére az igazi sorozat sokkal kevésbé guilty, mint az az alkotás, aminek a készítéséről szól...

„-rhonda has a stalker!

-i know! why don’t i have a stalker?”

minden a kapcsolatokról szól... a csajok nagyon egymáshoz nőttek a harcban, úgyhogy most természetes, hogy ragaszkodnak egymáskor akkor is, amikor közel a vég... sam közel került justine-hoz, mégis éretten viselkedik akkor, amikor arról van szó, hogy ki kell költöznie a lánynak tőle (az anyut játszó annabella sciorra ismerős volt, de nem tudtam hova tenni -manapság gyakran járok így, isten áldja az imdb feltalálóját)... nem igazán örülök annak, hogy ruth körül ilyen érzelmi hullámokat keltenek, hogy két bajszos fickó harcával akarják rombolni az idillt... pár szóban hátteret kaptunk rhonda-hoz és az angol múltjához is, a csajokkal töltött időből viszont arthie/yolanda pillanatok voltak a legjobbak -szurkolok nekik, leszbikus kapcsolatokból sosem elég! (##08.26.)

„i love america! democracy, coca-cola, walter disney, mickey rourke. ooga!”

eddig mindig csak a hátteret láttuk, csak átszűrve érzékeltük, hogy milyen show is készül a ring környékén, hát most megkaptuk teljes valójában, főcímtől főcímig, reklámokkal együtt, 4-3-ban felvéve -és ööö... nem vagyok róla meggyőződve, hogy néztem volna egy ilyen show-t a nyolcvanas években (már ha amerikába születek, ’82-nél egy kicsit korábban, persze)... mert oké, a készítők remekül szórakozhattak, amíg összerakták ezt a goofy-ságot az aláröhögős betétekkel, a falig túltolt színjátszással, a bájos esetlenségekkel, de azért félórában kicsit fárasztó volt ez az ’annyira-rossz-hogy-már-jó’ szórakozás... (##08.26.)

„your use of jumping the line in ’how it ate’ and the dysfunctional disorientation factor is masterful.”

sose vidd a ringbe a valós dühödet... mivel láttam pár fotót az évadból, így könnyen ki tudtam találni, hogy mi lesz a fájdalmas fordulat a rész végén, reméljük ez a sokk majd kihúzza debbie-t ebből a fárasztó ön-sajnálatból... na de nézzük, hogy mi volt a cliffhanger előtt az epizódban (btw, annyira azért nem volt ez drámai fordulat, hogy néma végefőcímet kelljen betenni mögé): a zenés montázs most kifejezetten jól működött, ahogy a csajok megkeményítik magukat, és sport-filmekbe illő képeken fejlesztik fel a mozdulataikat egyre jobban... na, csak megtalálták az írók a módját, hogy sam végre jó fejnek tűnjön, és elpárologjon belőle a morcossága egy része -kellett ehhez az egója simogatása (én is szeretnék többet látni a horror-filmjeiből!), kellett ruth, aki megint empatikusan állt hozzá, és kellett egy kis gőz-kiengedés, amit egy szegény szélvédő bánhatott igazán... (##08.25.)

„your use of jumping the line in ’how it ate’ and the dysfunctional disorientation factor is masterful.”

sose vidd a ringbe a valós dühödet... mivel láttam pár fotót az évadból, így könnyen ki tudtam találni, hogy mi lesz a fájdalmas fordulat a rész végén, reméljük ez a sokk majd kihúzza debbie-t ebből a fárasztó ön-sajnálatból... na de nézzük, hogy mi volt a cliffhanger előtt az epizódban (btw, annyira azért nem volt ez drámai fordulat, hogy néma végefőcímet kelljen betenni mögé): a zenés montázs most kifejezetten jól működött, ahogy a csajok megkeményítik magukat, és sport-filmekbe illő képeken fejlesztik fel a mozdulataikat egyre jobban... na, csak megtalálták az írók a módját, hogy sam végre jó fejnek tűnjön, és elpárologjon belőle a morcossága egy része -kellett ehhez az egója simogatása (én is szeretnék többet látni a horror-filmjeiből!), kellett ruth, aki megint empatikusan állt hozzá, és kellett egy kis gőz-kiengedés, amit egy szegény szélvédő bánhatott igazán... (##08.25.)

„an intellectual sexual predator! you’re so lucky!”

eddig mindig csak felvettük a show-t, és nem igazán foglalkoztunk annak a következményeivel, hogy a produktum adásba is kerül. úgyhogy ideje volt megismerni a rajongókat, akik persze egy kicsit őrültek, egy kicsit perverzek, de legalább hűségesek, mint egy jól nevelt farkaskölyök... kell is ez a kemény-mag, mert persze a nézettség a szimbolikus béka feneke alatt tanyázik, és ez általában nem szokott tetszeni a pénz-embereknek... először csak arra gondoltam, hogy a csatorna-tulaj ruth felé közeledésével csak egy újabb perverziót akartak a részbe illeszteni az íók, aztán kiderült, hogy igazából nagyon komolyan reflektálnak épp' a manapság olyan fontossá vált zaklatási ügyekre -és sajnos azt kell látnunk, hogy harminc év alatt nem igazán haladt előre a közgondolkozás. merthogy van aki szerint ruth-nak bele kellett volna mennie a játékba, a csapat érdekeit kellett volna előtérbe helyeznie egy kis megalázkodással... (bash szála kicsit kilógott, ahogy lógatja az orrát, bár azt nem értettem, hogy miért érzi magát olyan kellemetlenül a melegbárban...) (##08.24.)

„what’s a mother without a child? just a... person.”

hmm, érdekes szemszögből néztük végig a cím-meccset: végig a két harcoló félre koncentrálva... eddig nem gondoltam bele, hogy mindketten az anyaság problémáival küzdenek, és most jól kijött a kontraszt is (és nem csak azért, mert a két gyermek különböző korban van)... debbie még mindig dühösen reagál a házassága csődjére, de ezt ellensúlyozták némi humorral (impulzív bútor-vásár), tammé-t viszont inkább megsajnáltuk, amiért szégyelli azt, ami a jelenlegi szakmája... és a meccsen is kijött ez, ahogy a látványos (mű)bunyóból dráma lett -hogy aztán megint ruth mentse meg a dramaturgiát... (btw, most először igazán pankrációsnak éreztem az összecsapást, komolyan betanulták a csajok az összes kötelező elemet a szék-töréstől a kötélről való visszapattanásig...) (##08.23.)

„this is my lucky jacket, jenny. last time i wore it, scott baio hit on me, and i made out with his cousin.”

ehh, már a nyolcvanas években is létezett egy a mai ’aggódó szülők’-höz hasonló kártékony tömörülés, ami bele akart pofázni a műsorrendbe (ahelyett hogy odafigyeltek volna a tagok arra, hogy mit néz a retardált gyerekük)...? ohh, megleptek azzal, hogy cherry még része a show-nak (mert nem nézem a stáblistát), sőt, mielőtt még visszatérne a csajok közé, kapott egy külön sztorit a színészi kudarcról... hmmm, mindenféle fiziológiai problémák felmerültek ma, a szex-hiányt még értem is, mint jópofa témát, de hogy a kaki-szálat csak egyetlen poén miatt húzták végig a részen, az elég szomorú... grr, debbie mindig visszalép kettőt a szimpatikussági listán, amikor épp’ olyan kedve van, hogy kínozza az egykori legjobb barátnőjét... (##08.21.)

„oh my god, are you doing a ’white girl trying to breakdance’ act for the match?”

aha, szóval az apaság próbálgatásával (és egyúttal justine-t a show-ban tartással) próbáljátok emberré tenni sam-et? jaj, hosszú út áll előttünk ezzel kapcsolatban... ma azért nagyrészben a pankrációval foglalkoztunk, így az epizód is jobban tetszett, mint a nyitány, jobb-rosszabb ötleteket dobtak be a csajok az események gondtalan folyásáért, és persze megint ruth volt az mvp azzal, hogy egy vesztes szituációból győztesen került ki. no de ki tudná letörni a break-tánc erejét a stílus csúcspontján, a nyolcvanas években...? (##08.20.)

„you’re all replaceable.”

egy évadnyitó általában nem csak felveszi a tavaly év végén eldobott fonalakat, ugyanakkor meghatározza azt a tónust is, ami egész évben várhat ránk -és ha ez az (okoskodó) állításom igaz, akkor sokat veszítünk abból a szívmelengetően szórakoztató sutaságból, ami miatt közel kerültek hozzánk a bunyózó csajok... bár még nem nagyon értem, hogy sam-ből miért csináltak a szünet alatt ekkora seggfejet (de tuti lesz valami magyarázat), de az biztos, hogy minden morgós megszólalásánál ráborítanád azt asztalt, hogy ’szedd már össze magad te vén fasz!’... debbie pénzügyi machinációiban is csak a mesterségesen generált feszültséget látom, pedig lehet(ne) őt jól is használni, például a törékeny kapcsolatuk ruth-szal jól van kiegyensúlyozva... ha már hősnőnknél járunk, ő legalább a régi, lelkes és túlpörgős, és mindent megtesz lelkiismeretesen, hogy a show jó legyen és még a csajok is jól érezzék magukat. az ilyen érzékeny szívek szoktak a legkönnyebben összetörni... (##07.27.)

„welcome to the world premiere of the gorgeous ladies of wrestling! ladies and gentlemen, please take your seats. we’re about to begin our live taping.”

eljött hát a pilot-forgatás napja, de persze nem lehetett minden shinny és happy, mert hoztuk magukkal az egész évad összes problémáját -viszont nagyon okosan a ring körül meg is oldottuk ezek egy jó részét. és közben megint sikerült elérni azt, hogy meccsről-meccsre fokozzák fel a hangulatot a nagy fináléig. jól ki lett találva az egész dramaturgia, többen is megkaphatták a maguk fénypontját (machu pichu!), és ügyesen építkeztek az aktuál-politikára -és nem mellékesen baromi hatásosak voltak a verekedések is (főleg a közönség reakcióival keverve). utólag belegondolva jó rendezői döntés volt, hogy csak az usa vs russia meccs közben imitálták a tévés kinézetet, mert nem használódott el addigra ez a gimmick... jó dolog, ha egy érzelmi csúcsponton hagyjuk el a karaktereket a végén, ugyanakkor azért egy kicsit veszélyes is ez, mert a néző a nagy érzelmi rohamban még többet akarna kapni -nem, nem később, nem jövőre, hanem most azonnal... (#07.09.)

nyolcvanas években játszódó női pankrátoros vígjáték? persze hogy az ember felkapja a fejét egy ilyen premisszára -de ennyi ötlettel meg lehet tölteni mondjuk egy pilot-tot, utána viszont kell más is, ami a helyzet furcsaságán és a korszak túlzásain túl megfogja a nézőket -és hagyományosan ezek a kampók a karakterek, ugye... és nagy örömömre az évad nagyrészét rászántunk a karakterekre, a mikro-sztorikra, ugyanakkor nem hanyagoltuk azt sem, hogy igazi csapatot építsünk ezekből a nagyon különböző karakterekből, és az is fontos szempont volt, hogy az apróbb hüppögések ellenére baromira jól szórakozzunk... mert ez megint az a fajta értő kézzel készített dramedy, ami pont megfelelő arányban keveri a két stílusjegyét, és nem hagyja, hogy az egyik a másikra telepedjen... szóval emberek, feszülős aerobic-dresszek, tupír-hajak, és allison brie a felszínen, hatalmas szív a mélyben, mi kell még? üljük körbe a ringet, és szurkoljunk, hogy sok évadon át élvezhessük ezt a szeleburdi show-t!

„fucking white, right-wing idiots.”

egyik show sem kerülheti el a sorsát -minden finálé előtt meg kell érkeznie a drámának, vagy a nép egyszerű nyelvén mondva: be kell ütnie a szarnak... és először csak a pénzügyeket vettük előre, amikre azért nem olyan nehéz sebtapaszt tenni (kell hozzá egy pár szűk bikini vagy néhány kopottas kiskosztüm), viszont aztán a komolyabb dolgok is a felszínre törnek, egy barátság romjain merengünk, egy karrier elhalványulására iszunk még egy pohárral, sőt, még egy szappanos fordulat is belefér, mert tudjuk jól, az ilyen típusú csavarok hozzák meg igazán a közönség étvágyát a drámára... (tiszteletlen balos liberálbolsevisták! hát illik meggyalázni a reagen-család szentségét...?) (#07.09.)

„it must’ve been the golden age of whacking off. was it aztec porn?”

visszatértünk a mindennapok talajára, ahol a nőknek egyszerre jön meg a menzesze, ahol egy házasságért meg kell harcolni, ahol a szex-kapcsolatot elvből szüntetik meg -és ahol egy farkas jól érzi magát a kori-diszkóban... először jól rám-ijesztettek ruth-tal és a lehetséges pregnant-szállal, de aztán nagyon intelligensen (és a queen segítségével stílusosan) kezelték a helyzetet, nem húzták el a drámát a feleslegesen cicomázott konfliktusokig -és nem mellékesen még azt is elérték, hogy még szimpatikusabbá váljon a rendező uraság... (#07.08.)

„wish i could tell you there’s a full house out there, but there is not. it’s respectable. about 20 to 30 people, freaks, some children, a homeless guy.”

gyönyörűen fel volt építve az egész az epizód, aztán... de kezdjük az elején, mert tök fun volt nézni a zenés montázst, ahogy kigyakorolják a bonyolultabb mozdulatokat. aztán jött a főszám, az élő fellépés, és itt is baromi jól fokozták fel a hangulatot a sikertelen kezdettől a kkk lepedősök seggberúgásán át a hidegháború felforrósításáig. és ránk nézőkre is átragadt a lelkesedés, és alig vártuk a legfontosabb begyakorolt mozdulatot -hogy aztán egy idióta férj miatt ott maradjunk a ring mellett álló fasszal... not, cool man, not cool... (#07.07.)

„you may have defeated me today, but this cold war is only starting to heat up.”

egy igazi method actor már hajnalban is karakterben van... lenyűgöző nézni ruth-ot, hogy ennyire lelkes tud maradni végig, hogy mindig van új ötlete, hogy képes komoly kutatásokat végezni a szerep érdekében (még ha ehhez komolyabb mennyiségű vodkát kell lenyelnie)... eközben alakul a műsor is az edzőteremben, és végre a szöszi is túllendül a miszpicsaságán, és így létrejöhet a vörös csillagos/csillag-sávos csata... (#07.07.)