soroló

„you may look like a motion picture dreamboat, but you are the biggest freak of them all.”

a korábbi előadások végén is ez volt a szokásuk, legördítették a függönyt a fő szálak után, aztán kaptunk még egy kis ráadást. nem mondanám, hogy sokan érték meg a vége-főcímet, bár azért néhányuknak megadatott a boldog vég. a többiek viszont csúnya halált haltak, meg is lepődtem picit, nem szokás tévében ennyire nyíltan tömegmészárlást mutogatni. mondhatjuk, hogy mindenki megkapta a maga büntetését, de mi van azokkal, akik nem érdemeltek büntetést...? egyébként is, sokszor nem a halál a legrosszabb, hanem a lelki gyötrődés az élő testünkben, az álmaink halála. ezért volt szomorúbb a ms.mars-os kóda, mint sok más egyéb sötét ügy, amit idén átélhettünk a szereplőkkel. ($01.23.)

egy előadásnál nem csak külön-külön kell jónak lennie a számoknak, hanem egységesen is ki kell adniuk egy magasabb minőséget. és valahogy ez nem jön össze ryan murphy-éknek már második éve. mert ez az évad is tele volt nagyszerű ötletekkel, jól használható karakterekkel, és aztán minden csak vázlatos maradt, ezer fele indultuk el, igazi karmesteri vezérfonal nélkül kakofóniába borítva a zenekart. pedig láthatóan van tehetség az írókban, van érzékük a drámákhoz (mert idén arra erősítettek rá a horrorral szemben), mindig nagyszerű színészeket szednek össze, a rendezők is nagy odafigyeléssel dolgoznak, még egy koherens hangulatot is sikerült kicsikarni, de valahogy mégsem érzi azt az ember, hogy ez a rengeteg színes összetevő összeállna valami egésszé. enélkül meg csak látványos, szerethető, ámde zavaros cirkuszi kavalkád lesz a végeredmény. ugyanakkor hétről-hétre volt bennem egy várakozási faktor, valamint működött a hangulata, ezért kicsit sajnálkozva, de egy gyenge ’tetszett’-et tudok átnyújtani.

„you tried to kill my dreams, but they cannot be murdered. but what you did... you brought death into this place and for that you must pay.”

a halál előkereste a legszebb csuklyáját a gardróbból, megélesítette a kaszáját, és úgy döntött, ma este cirkuszba megy szórakozni egy kicsit... véres aratással ünnepelték az írók, hogy közel az évad vége, valahol meg lehet őket érteni, hogy így akarnak drámát csinálni, csak nem minden döntésükkel lehet egyetérteni. mert azt hinné az ember, hogy azért indították el a szöszit az úton, hogy a negatív szerepből eljutassák valahova, de aztán derékba törték az egészet -aminek a meglepetés erején kívül nem sok haszna volt. mert a babás őrült máshogy is bevégezhette volna. másrészről az tetszett, hogy a végén csavartak egyet az epizód eleji bosszún. de ezen kívül kevés volt, amikor elismerően húztam fel a számat -ide tartozik, hogy megint kacsintottak egyet az asylum-ra. szóval elérték az írók, hogy tényleg úgy várjuk az utolsó részt, hogy ’na, vajon ki éli túl?’... ($01.18.)

„magic is all about distracting an audience. and what better distraction than you two?”

három résszel a vége előtt behozni egy új karaktert, az mi, ha nem figyelem-elterelés a főszálakról...? oké, megtudtuk, hogyan veszítette el jimmy a kezeit, és az ikrek magánéletével is foglalkoztunk, valamint a legutóbb kiderült szörnyű titoknak véres következménye lett, de igazából a régi arcok elől most valaki más lopta a show-t... neil patrick harris nagyon küzd, hogy ne csak barney-ként gondoljunk rá, és nem is jár rossz úton, bár nem tudom, hogy mennyire előnyös számára, hogy a második gondolatunk az vele kapcsolatban, hogy ’áh, ő az a színész, aki bűvész-trükköket is tud’. mindenesetre jól hozta a hasadt személyiséget a folytonos szem-tikkelésével. aranyos volt, hogy mellé adtak egy régi horror-os arcot is, mert hiába bukkannak fel friss húsok rendre, azért vannak olyanok, akiket nem lehet kihagyni a sorozatból. ($01.13.)

„she has known nothing but abandonment her entire life.”

nem elég, hogy az állítólagos antológia-jelleget megtörve áthoznak egy karaktert a második évadból, de ki is emelik, egy rész erejéig megkapja a rivaldafényt. pedig nem egy vidám történet az övé, sőt, kifejezetten nyomasztó, ahogy végigéljük vele az életútját az árvaháztól az őrültek házáig. erre erősített rá a sok zongorás és vonós téma is, az egyetlen fényt talán csak az jelentette, hogy újra láthattuk a csodás lily rabe-ét néhány perc erejéig. a szerkezetből adódóan szegény ’tripple tits’ desiree nem csak ms.mars történetét hallgatta végig (amiből persze nem csak pepper-ről tudtunk meg többet, de a harmincas évek-béli ranglétrán lépkedésről is), hanem a szép szöszi is beavatta sok mindenbe, szépen kerülnek a fényre a titkok itt az év vége fele. de mielőtt a lezárásra fordulnánk még belefért egy ilyen szép szomorú história, amire az ember csak nagy sóhajokkal tud reagál. (++12.19.)

„i am a god. a god who has chosen to walk among men.”

mást mutat a külső, és más van a lélekben. aki külsőre más, azt meg fogják bélyegezni, de aki belülről rohadt, az többet is szenvedhet náluk. vagy jól szórakozhat a maga defektjével... dandy őrületes ámokfutása ellensúlyozza a drámaibb jeleneteket, és ma mindkettőből jutott bőven. fura, hogy nem hogy nem zavar, de még élvezettel is nézzük, ahogy egy mosollyal az arcán lemészárol egy egész utcányit a fehérkerítéses háziasszonyokból, de akár még azt is elnézzük neki, hogy bosszút esküdött jimmy ellen. ha már az elvis-frizkósnál tartunk -vártam volna, hogy legalább az anyja szellemére hallgat, és leteszi végre azt a rohadt üveget, de túl mély a seb. plusz everybody loves jimmy van épp, ha akad nőnemű egyed a környéken, az mind őt akarja. ez lesz az ikrek veszte is? sarah paulson ismét brillírozott a dupla szerepben, akár önmagával, akár evan peters-szel kellett drámai hatást keltenie. de úgy tűnik, mindenkinek lesz még lehetősége ilyen kibontakozásokra. (++12.13.)

„no one’s innocent anymore.”

nincs is szörnyűbb, amikor széthullanak a családok. továbbra sem primér ijesztgetésben gondolkoznak ryanmurphy-ék, hanem inkább elénk tárják a drámát, hogy gondoljunk bele a mélységükbe. közben nem maradnak el a múltat bemutató flash-ek sem, próbálnak megágyazni a karaktereknek. a halál-eseteket sem sokként tálalják, igaz, hirtelen csap le a kaszás több esetben is, de az a fontosabb, hogy mik vezetnek el odáig, hogy valaki késhez/pisztolyhoz nyúljon; hogy ki kelljen mondani, hogy ’elég volt’, és elégtételt venni a sérelmeken. és hogy hogyan hat az egyénekre és a közösségre valaki elvesztése. ki az aki megzuhan, ki az aki erős marad, és ki az, aki tovább tapicskol a saját őrületében. (pont azon gondolkoztam az egyik beszélgetős nagyjelenetnél, hogy meg merik-e lépni, hogy kiírják az egyik főszereplőt jó pár résszel a vége előtt, erre a másiknak ástak sírt nem sokkal később. valahogy benne volt a levegőben a halál...) (hát nem egyszerű úgy írni egy ilyen részről, hogy kerülni akarod a spoilereket, így csak általános bullshit-re futja...) (++12.06.)

„you have the three qualities i love in a person. one, you lack a moral code. two... you can kill a man with your bare hands. and three... you have to do whatever i say, or i’m gonna make sure this whole place knows that you have someone else’s shit under your fingernails.”

én örülök neki, hogy előjött az apa-téma, michael chilkis egyre összetettebb szerepet hoz, ahogy a különböző érzelmek viaskodnak benne, a férfiasság, a melegség és most a szülőség. ugyanakkor nem lehet nem utálni azért, amit tesz a végén (azért vicces, hogy először még bátran a legnagyobbhoz megy, aztán a kudarc után már csak a legkisebbel mer próbálkozni). közben persze az ikreknek is kellenek a percek, a naiv fej már egészen elszállt, a morcos meg szép lassan gőzöl be (a junkie-n is láttam egy zseniális képkivágást, ahogy a szőkére változott álmodozó és a pukkancs barna harmóniában látszanak). de a legdurvább dolog egy mellékszálon csapott oldalba, avagy egy apa kegyetlen bosszút áll a saját lányán, mert az nem hallgatott rá. ...nem mondanám, hogy begyorsult volna a folyó, de ki kell mosni rendesen azokat a partokat, hogy folyammá dagadhasson... (++11.21.)

„we’re all here to serve your deceitful and demonic soul!”

meg kell hagyni, azt nem mondhatjuk, hogy nem hagynak teret a színészeknek idén. jessica lange megkapja a megérdemelt nagyjeleneteit, miközben néhány szemöldök-felhúzással hoz egy összetett karaktert, akinek igazán gonosszá vált a belsője a sok féltékenykedés és szeretet-hiány miatt. finn wittrock is végigszánkázik a teljes érzelmi skálán -a hősszerelmestől a hideg gyilkosig. a tetovált srác is sok szöveget kapott ma, kiemelték kicsit a karakterét a többi freak közül (az mondjuk fura, hogy hirtelen ő lett a környék donhuan-ja; mert már megszoktuk, hogy evan peters a lányok kedvence, de ez most egy sokkal bátrabb vállalás). örültem, hogy előkerültek bizonyos elemek a pilotból, gondolok itt a lányra, akivel orgiát folytattak vagy a sziámik naplóira, amiből újra kaptunk szomorú részleteteket. talán úgy gondolják az írók, hogy ha mélyebbről, lélekből indulnak, akkor sokkal keményebb lesz, ha rátérnek a durvulásra -és valószínűleg igazuk is lesz. (++11.14.)

„fraulein elsa’s cabinet of curiosities is about to have a terrible run of bad luck.”

...és úgy tűnik, hogy az írók fogják beváltani a gonoszbácsi ígéretét, nem is tétlenkednek, már most elkezdték zúdítani a karakterekre a bajt... vannak itt persze apróságok, mint hogy jimmy-nek egyik nővel sem jön össze, a már eddig is pedzegetett önértékelési zavar + féltékenység koktélon át az igazi súlyos identitás-válságig. mert az nem lehet, hogy egy erőember a saját neméhez vonzódjon (eddig is voltak gyanús jelek, ha a már megismert kapcsolatait nézzük, de kellett matt bomer szép arca, hogy minden a helyére kerüljön). murphy bácsi (és lelkes csapata) szereti feszegetni a határokat, ha a melegségről van szó, nagyon helyesen, semmit sem érne, ha csipkekesztyűben nyúlna a témához (meg nem csak a meleg nézőknek szerez örömet, ha ennyi hasizmot mutogat, hanem a lányoknak is). a meglehetősen véres gyilkosságon és a gonosz fantáziálásain kívül nem is volt horror a mai részben, sokkal inkább drámai a hangvétel, okkal tolták el az arányokat idén, gondolom. (++11.07.)

„he wants your misery. he wants the true darkness.”

köszönjük edward mordrake! mi is szerettük volna hallani ezeket a történeteket, így hálásak vagyunk, hogy kiszedted a jelöltjeidből a legsötétebb titkukat. a meglepően hosszú nyitányban csak alapoztunk, a születésük után egyből hátrányba kerülők szomorú históriáival. aztán imádtam, ahogy elmerültünk a hírhedt berlini dekadenciában, a képek tönkretételével elérték azt, hogy ne zavarjon, hogy a hülye szabályozások miatt nem mutathatnak meg mindent, ami visszaadhatná azt a fertőt, amiben fuldoklott a harmincas évek németországa (viszont plusz pont a snuff filmes utalásért). meglepő módon eljutottunk a bohócos történet fejezet-végéig, az ő történetével is megnyílt kicsit a szívünk, de talán érdekesebb lesz, ahogy egy másik gonosz épül a szemünk előtt. kicsit nyugvópontra is juttattuk az eddigi történéseket, közelítettük egymáshoz a nézőket és a fellépőket (a ’normálisakat’ és ’másokat’), ez a béke biztos, hogy fel lesz bolygatva a következő részekben. de most ne tekintsünk a baljós jövőbe, az elmetett titkokra, csak ünnepeljük a halottak napját! (++10.31.)

„no freak performs on halloween.”

oh, ezek az október-végi duplarészek, mindig tartogatnak meglepetést. először is, végre félrehajtottuk a szakállakat és extra melleket, és megkerestük alattuk a karaktereket. ma kathy bates tündökölhetett, mind az orvosi vizsgálóban, mind a drámai múltjának felelevenítésekor, sőt, akkor is, amikor elővezette nekünk a cirkuszosok babonáját. bírom, hogy utána-ásnak ilyen történeteknek az írók, amik szorosan kapcsolódnak az adott témához, és kellően paráztatósak is. a duplázáshoz meg azért különösen passzolt ez a rémmese, mert most van egy hetünk azon rugózni, hogy kit fog elvinni a rosszarcú szellem. és wes bently-vel jó lóra tettek murphy-ék, igaz, most még nem nagyon látszott ki a pofaszakáll alól. de megérkezett a még bejelentett színészek utolsó hulláma is, denis o'hare szokás szerint őrült jónak ígérkezik, emma roberts meg szép.... (most sem maradhatott ki a dalbetét, azért tényleg kíváncsi lennék, hogy miért érezték szükségességét murphy-ék ennek az anakronisztikus játéknak, bár most harmadjára már egész megszoktam, csak jim morrison neve zavarta a hallójáratomat...) (++10.25.)

„people don’t come to see freaks in the heat of day. they come in the evening. when the darkness moves in and speaks of mystery. the unknown. when logic loosens its vice grip and the imagination comes out to play.”

épp azon elmélkedtem, hogy mikor veszik le a bohóc álarcát, aztán megbántam, hogy látni szerettem volna a valódi arcát... alfonso gomez-rejon nem hajlandó megvárni, hogy kiírják a nevét, már az első pillanattól úgy úsztatja a kamerát, hogy nincs szüksége egyéb szignóra... az a fura, hogy még azok sem képesek összetartani, akikben közösnek kéne lenni az összetartozás érzésének, akik szövetséget tudnak kötni egymással, ha kirekesztik őket. bár, ha azt nézem, hogy a csepűrágók életét mennyire átjárhatja a féltékenykedés, talán nincs semmi meglepő a széthúzásban. miss elsa-ról már tudjuk, hogy nem viseli, ha más csillog a színpadon helyette (még a sziámi ikreket is képes egymás ellen fordítani emiatt), de jöttek új karakterek, akik úgy tűnik, nem arról híresek, hogy könnyen beilleszkednének (még a bimbótakarás ellenére is wow, hogy így ki merték rakni angela basset melleit (mind a hármat)). a részben sokszor felbukkanó zenének nevezett nyikorgó izé zavart egy kicsit, és az éneklős betét megint kizökkentett -és ez azért fura, mert például baz luhrmann-nál sosem volt gond, hogy mai popzenét használ a töris filmjeiben. (++10.16.)

„my monsters, the ones you call depraved, they are the beautiful, heroic ones. they offer their oddity to the world. they provide a laugh, or a fright, to people in need of entertainment. everyone is living the life they chose.”

na, lehet tippelni, hányadik jelenetében gyújtott rá jessica lange? igen, egyből az elsőben... bár a való életben ki nem állhatom a cirkuszokat (túl sok negatív emlékem van a vidéki hakni-előadásokról, a rossz állapotban lévő tevékről meg a félszemű késdobálóról), de elismerem, hogy mozgóképen nagyon tud működni a furcsa világuk. ezért is örültem, hogy ryan murphy-ék most ezt a témát dolgozzák fel, egyébként is jól megy nekik a kívülállókkal való foglalatoskodás (lásd még glee). valahol reménykedett benne az ember, hogy felidéződnek benne a carnivale iránti szép emlékek, de ebbe a sátorba más irányból közelítünk. persze a testi deformációval rendelkezők itt is szép számmal képviseltetik magukat, de a nagy rejtély-központúság szerepét itt talán a karakter-lélektan fogja átvenni. jessica lange persze most is hengerel, hasonló a karakter, mint az előzőekben, de több lesz benne a drámaiság és a német akcentus (és mit ismerne jobban egy színésznő, mint a sztárságra való kétségbeesett vágyat és a féltékenységet). sarah paulson is szép összetett feladatot kapott, és ügyesen él is a lehetőséggel, hogy ne csak szavakkal, hanem arc-mimikával is érzékeltesse a két lélek közti különbséget. a többiek mélyebb megismerése is sorra kerül majd szép lassan, egyébként sem volt nagy a tempó most, és letisztultabb volt, mint az eddigiek, nincs zsúfoltság. a bőr alá mászó kényelmetlen hangulat viszont most is működött, bohóc-fóbiások messzire kerüljék lehetőleg. (murphy rendezőként is bizonyít, tetszettek az osztott képernyői, a fényekkel való elkenések, és hogy minden furcsaság megmutatásánál kivárta a megfelelő felfokozó időt. viszont azt nehezen emésztettem, hogy bowie-dal szól egy 1952-es történetben. pedig addig jól működött a korhangulat.) (++10.11.)