soroló

„optimism is for assholes and earthers. and belters, we know what’s up. we know the game’s rigged.”

valahogy úgy illett, hogy itt a dupla fináléban fény gyújtsunk néhány rejtély felett, úgyhogy az első perceket julie mao-val töltöttük, és megnéztük az ő szemszögéből is azokat az eseményeket, amiket már felvillantottak nekünk a pilot elején is, egészen addig a drámai pontig, ahol az előző epizód végén találhattuk őt... a nagy rejtélyeskedés miatt eddig nem igazán volt gonosza a sorozatnak, most viszont, ahogy bővült a tudásunk, már egyértelmű, hogy kik ellen kell szurkolnunk -természetesen a földiek keverik a málnaszörpöt, a béke zászlaját magasra tartó politikusok, a gazdag gyárosok és az öv-bélieket probléma nélkül használó tudós-emberek... bár ez nem egy olyan finálé volt, ami nagyobb léptékűvé dagasztaná a scifi-k epikus hatású elemeit (azaz nem bölcsész nyelven: odabaszna egy áll-leejtős űrhajós akcióival), de működött az is, hogy szűk terekbe préselték a feszültséget -és abból volt dögivel, köszönhetően az ember-kísérletnek, a kétségbeesett menekülésnek, és annak a halálközeli élménynek, aminek miller és holden lettek kitéve... azt hittem, hogy valami szilárdabb lezárás jut ide az első kör végére, de inkább a hagyományos tévés módszert alkalmazták a készítők, és minden sztoriszálat félbevágtak egy jól irányzott mozdulattal, hogy minél hamarabb vissza akarjunk térni a naprendszer ezen szegletébe... (×03.08.)

végre egy értő kézzel ápolgatott scifi, amiben újra el tudok merülni -ez volt az első gondolatom a sorozat nyitányát látva. azonnal meg tudtak fogni a hangulattal, a kinézettel, az átgondoltnak tűnő világépítéssel. plusz a legfontosabb központi elemmel, a rejtélyekkel, amik igazán vittek előre, még akkor is, amikor kicsit azt éreztem középtájon, hogy megrekedtünk, hogy a lassabb építkezés, mint egy gravitációs csizma, akadályozza az előrejutásunkat. az évad második felére a scifi-nek inkább a horroros/thrilleres szárnyára kezdtünk átcsúszni, de még csak annyira, hogy ne kezdjem húzni emiatt a számat... a karakterek közepesen váltak érdekessé számomra, igazán csak miller lazasága az, ami meg tud fogni, talán ezért is éreztem nehezebbnek a közepét, amikor az írók a karakterekkel próbáltak jobban bíbelődni... az összhatás mindenképp pozitív, akarok is továbbmenni a rocinanté-vel, de az sem zavar, ha most a zűrösebb időrendem miatt esetleg veszek a két évad között egy kis levegőt...

„now you’re following this girl out to the ass-crack of the solar system, huh?”

megérte várni ennyi részen át, kielégítő volt, ahogy összeértek a szálak egy koszos kis űr-sziklán, egy lelakott motelban. összetevőként kellett ehhez miller nyomozó hatásos belépője is, de a komolyabb hangulati váltás is, ahogy a lift-zenés lobby bohósága lövöldözős akcióba váltott. utolsó jelenetként meg visszatértünk arra a paráztatós terepre, ami beterítette az epizód nagyrészét... mert igazi scifi horror uralkodott az elhagyatott hajón, baljós árnyak kúsztak mindenfelé a képernyőről, furcsaságokkal színezve a szemünk sarkának éleit... még mindig a rejtély-faktort érzem a legerősebbnek a széria elemei közül, most is fel tudtak csigázni, hogy mi az a furcsa anyag a hajóban, és hogy persze ez hogy fog összefüggni a nagy egésszel, a kipusztított kutató-állomással és a háború hátsó szándékával... de nyugi, mindenre meg lesz a megoldás végül, miller kalap-rejtélyét is felgöngyölítettük ma... (érdekes dolog, hogy minden scifi író, aki továbbképzeli a jövőbe a jelenlegi életünket, az gondolja, hogy a keresztény vallások fenn fognak maradni, mindegy, hogy háromszáz vagy ezer év telik-e el ezután...) (×03.08.)

„ubiquitous and mendacious and polyglottal. like a couple of donkey balls.”

no, úgy tűnik, hogy az eros környéke fontos helyszín lesz a továbbiakban, arrafelé mutatnak most a vonalak -csakhogy még kellett egy rész, hogy odáig jussunk... miller nyomozó tombolt és szomorkodott ma végig, mire kapott egy fülest, hogy merre kell tovább indulnia. annyira megviselte az, hogy kidobták a rendfenntartói kötelékből, hogy még a kalapját is hátrahagyta... eközben az álcázott marsi szuperhajón feszültséget generáltak nekünk a fokozott biztonsági ellenőrzéssel (a múltkori sziklavadász robbanásig feszített akciójának köszönhetően van ez a szigor, szóval ezért kellett rászánni az időt akkor). plusz a múltkor emlegetett kém is ott kavarja már a hajón a kavarni-valót... igaz, nélküle is könnyen egymás nyakának ugranának a túlélők, főleg hogy mr.holden pacifista hajlamokat mutat azóta, hogy hullanak körülötte az emberek -akármilyen hajóra is száll... átvitten a földi perceket is holden-re szántuk, a múltjában kutakodtunk kicsit, bár nem tudom, hogy mennyiben mutatkozik meg a cselekedeteiben az, hogy nyolc szülő között nőtt fel egy isten háta mögötti farmon (oké, a cervantes rajongást megmagyarázták)... (×03.07.)

„you either some kind of genius, mr.holden, or you the luckiest dipshit in the solar system.”

biztos, hogy vannak olyanok, akiknek a fülükön jön ki, hogy ilyen komótosan pakolják az írók a köveket, hogy rendre olyan karakterekkel töltünk hosszú perceket az űrben, akikkel eddig még sosem találkoztunk, hogy hat rész után, egy szomorkás félmondatból kell megtudnunk valami kulcsfontosságú motivációs hátteret, de szerintem jó játék figyelni az alkotókat, ahogy emelgetik a szemünk előtt a kirakós darabkáit... és igenis fontosak azok a kis elemek is, amiktől jobban megértjük a naprendszer működését, vagy csak jobban belelátunk az emberi természetbe. mert mindegy, hogy melyik bolygóról érkeznek a rendfenntartó erők, azok szeretnek packázni a kisemberekkel... néhány keménykedés és agyrohasztó feles után a kiscsapatunk újabb küldetésre indult az átfazonírozott űrhajóval, haladnak előre az újabb rejtély-csomó felé, így belefért az is, hogy most fújtak egyet... a nyomozónk meg végigjárta a legnyomozósabb utat, amit a minden zsaru-centrikus filmben felhasználtak már valaha, azaz egy kellemetlen adag megruházás után érkezett el számára a releváció, amit aztán pont egy olyannak sikerült elmondani, aki a másik oldalnak rúgja a labdát... (×03.05.)

„we’re the only survivors from the canterbury and the donnager. we look like terrorists.”

átmeneti epizód volt ez, ahol fizikailag sem haladtunk előre, csak kijelöltük a következő irányt, és sztori-szinten sem történtek földrengető előrelépések... a nyomozónk kicsit megrekedt az eddigi tudásánál, bár akad egy újabb gyanús űrhajó-nyom, amin elindulhat, és azért az eltűnt lány magánéletét is kezdi feltérképezni (plusz ne feledjük, hogy a kvázi-terroristák vezetőssége is szövetségesként tekint rá)... a túlélők kicsit összeszedték magukat, és arra is jutott idejük a kilométereket szelve, hogy értékeljék a marsiak felkészültségét a hajón... némi háttértörténet is belefért ma a múltkor látott néger karakterhez, ahol elgondolkozhattunk megint a terjeszkedés negatív hatásain (lásd a sugárzásba belebetegedett gyerekeket), és realizálhattuk azt is, hogy az ensz sem lesz az a nebáncsvirág a jövőben, mint amilyennek most ismerjük a szervezetet... (igazából üres a fejem és görcsölnek a lábaim, ilyenkor töltöm így ki fölösleges karakterekkel a helyet...) (×03.04.)

„wrecking things is what earthers do best.”

szóval háromszáz év múlva a mormon lesz az egyik legfontosabb világvallás, mi? joseph smith víziója elpusztíthatatlan... ma megmutathatták a készítők, hogy milyen az, amikor elszabadulnak az űrben, amikor kicsit feljebb tekerik az űrhajók számát, akik véres közelharcba bocsátkoznak egymással, és jól is működött a vészvillogókkal és (némi vákuum által kiszippantott) vérrel telített feszültség, azt bántam csak egy kicsit közben, hogy túl gyorsra voltak vágva a kinti jelenetek, így nem mindig lehetett jól kivenni, hogy mi is történik az összecsapás során. bár ez esetben lehet hogy ez annyiban volt szándékos, hogy újabb rejtélyt generáltak az újonnan feltűnt technológiákkal. mert sosem lehet elég rejtélyt felhalmozni egy sorozatban... a nyomozónk is nyughatatlanul próbálja a kezében tartani a megtalált szálakat, de még akkor is folyton csak kérdéseket tud gyűjteni, ha a fél epizódot a hullaházban tölti... de kellenek nekünk nézőknek ezek a kérdések, és persze kellenek a kellemetlen epizód-elvágások is, hogy dinamikusan ösztönözzenek a továbbhaladásra... (egyszerű lélek az ember, hiába tudja, hogy mely karakterek maradnak hosszútávon, akkor is megemelkedik a pulzusa értük is egy olyan jelenetnél, ahol árad a zene, és kilassítva menekülnek a hősök a golyózáporban. mert alap-gombokat nyomogatnak rajtunk ezekkel a trükkökkel, és mi önkéntelenül is reagálunk...) (×03.03.)

„earth and mars have been stepping on the necks of the belters out here for over 100 years and i didn’t want to be the boot.”

azért jó a három helyszín, mert jól elkülöníthetőek így azok a különbségek, ahogy ugyanarra a dologra reagálnak az ott élők -jelen esetben a videóüzenetre, ami csak kijutott a világűrbe az előző epizód végén... az egyébként is lázongó hangulatban lévő külső övben még tovább tüzelte az embereket az a hír, hogy a marsiak az agresszorok, komoly erőszakhullámot gerjesztve az állomáson, aminek mindenki áldozatul eshet, aki nem ott született; a földön bezzeg hamis illúziókba ringatják magukat, legalábbis a politikai elit úgy gondolja, hogy a szokásos taktikai manőverekkel megállítható a háború... a marsiakkal most először találkozhattunk személyesen a show-ban, és igencsak manipulatív népségnek tűnnek, akik képesek egymásnak ugrasztani a túlélőket is, csak a megfelelő kérdéseket kell feltenniük, hogy elültessék a kételyek magvait (jól voltak felvéve a kihallgatós jelenetek a sok arc-közelivel érték el a feszültség-keltés megfelelő szintjét... ja, és ügyes írói megoldásnak érzem, hogy sok apróságot megtudhattunk a karakterekről, ahogy bedobtak egy-egy infót a múltjukról...) (×03.03.)

„stay away from da awkwa!”

olvashattuk a pilot elején, hogy milyen értékes ebben a közegben a levegő és a víz, és most jó szemléltető példákat is kaphattunk ezekre az állításokra -igaz, kicsit kifacsart példákat... mert ugye a túlélő-hajón nem kell fizetni a levegőért, viszont az emberek életét veszélyezteti, ha elfogy, és hát kellő feszültséget is tud generálni ez a szituáció -jó volt az egész scifis körítés a megsérült külső eszközzel, a megsérült zsilip-ajtóval és a megsérült oxigén-palackkal... a marsiak rejtélyes agresszív akciója kihatással lesz a kolóniákra is, ugyanis a megsemmisült hajón szállított jégből szándékoztak vizet csinálni... érdekes nézni, hogy a különböző osztályoknak mit jelent ez az éltető folyadék, hogy a gazdag osztály úri hóbortokra pazarolja el (mert a szemük szereti a földön megszokott zöld környezetet), az alvilág illegális pénzkereseti forrást lát benne, az átlagemberek meg könnyen megsínylik, ha hirtelen kifogy a kiporciózott adag... (nem szívesen vonok párhuzamokat a battlestar galactica-val, amiről tudvalevő, hogy máig a sorozatos dobogóm egyik dédelgetett ékköve, de ott is pont a második epizódban foglalkoztak a víz problémájával. csak úgy mondom...) (×03.02.)

„air is good, don’t you think?”

hogyan is kell kezdődnie egy nagyívű scifi-nek? kellenek a magyarázó feliratok az elején, hogy gyorsan elhelyezzenek minket a korban és a szituációban, aztán be kell mutatni a különböző helyszíneket, szállhatunk ide-oda a tengernyi karakter között, és közben, ahogy egy jó pilot-hoz illik, még a fő konfliktusokat is fel kell vázolni... nincs is könnyű dolga egy ilyen kezdésnek, mert kényszerűen infó-heavy-nek kell lennie, ugyanakkor könnyű helyzetbe hozhatják magukat az alkotók, ha megfelelően festik a miliőt, mert az űrhajós-scifi-re éhes nerd-öket magukkal ránthatják a látottak... és engem most könnyedén megvettek az állomásokon és hajókon át suhanó kamerákkal, a viseltesnek tűnő környezettel, a cyberpunk-os lepukkantsággal, az űrjárművek zajaival... a karakter-kezdemények között is vannak ígéretesek, főleg a neo-noir-os nyomozó keltette fel a figyelmem, viszont az igazi drámát eddig az űr-speditőrök hozták el nekünk... igazság szerint a kezdetektől a radaromon van a show, csak vártam, hogy hátha eljutok a regényekig előbb -hát eddig bírtam igazi hard-scifi sorozat nélkül, és ez tűnt a legjobb opciónak, az olvasási vágy meg megint sírhat a sarokban... (jonathan banks-nek vajon mennyi idejébe került leforgatnia azt az egyetlen jelenetét? vagy épp csak arra járt és beugrott a szerepbe...?) (×03.02.)

„ensign william adama, reporting for flight duty, sir.”

...azért mosolyogva veszi tudomásul az ember, ha érzi, hiába rajongó, azért mindent nem lehet lenyomni a torkán, ha kényelmetlenül fészkelődik a rókabőr alatt. mert ennek így nem sok értelme volt, gyerekek. nem tudtunk meg semmi újat adamá-ról, tulajdonképpen bármi lehetett volna a neve, hozta a kötelező beképzelt rookie-kliséket. a többiek is töltelékek maradtak, ráadásul cseppet sem sikerült őket megkedveltetni, tele voltak bosszantó tulajdonságokkal (szegény bordán lili is megjárta). láthatóan pénz nélkül sem lehet belevágni egy ilyen vállalkozásba, oké, értem, végül web-sorozat lett szerencsétlenből, de attól még nem kellett volna így kilúgozni a színeket, vagy ötletesebben kellett volna nyúlni a trükkökhöz, vágó-ollóhoz. de még a kilógó cgi-t is elnézném, ha éreztem volna bármi bsg-hangulatot (persze, egy-egy pillanatra megvolt, hisz’ egy viper láttán, egy ’dradis contact’ hallatán dobban egyet az ember szíve, plusz bear bácsi most sem okozott csalódást), de itt is azt kell mondanom, hogy bármely random franchise-ba befért volna ez a scifi-kalandfilm mashup. (apróság: majdnem kikapcsoltam a jég alatti dögnél, tudniillik mindig is imádtam a bsg-ben, hogy lény-telen scifi, most is csak akkor nyugodtam meg, mikor a cylon-okhoz kötötték őszörnyűségét.) bár azért akartam ezt a bejegyzést, hogy apró hangyaként protestáljak a syfy csatornának, de sajnos keserű a konklúzió, így, ebbe a formába ne, köszönjük szépen... (ja, még egy kelletlen odaszúrás: elfogytak a kanadai színészek, vagy mi volt ez a recycling...?) (+07.27.)

(van olyan, amikor az ember egy epizód közepén unja meg a középszerűséget... ráadásul egy michael nankin epizód közben...) (+06.19.)

„we’ve got a killer out there, and his weapon of choice is hellbug.”

ezek az amerikaiak, bármihez nyúlnak, abból nyomozós-sorozat lesz. de egyébként is bug-os volt egy kicsit a rész... legalábbis, amikor megláttam a gagyi óriás-bogarakat, belemászott a fejembe egy kellemetlen gondolat -biztos, hogy kell ez nekem? a mai kidobóson a fura-arcú nagyszeműek nyertek, így az ő fura szokásaikba ízlelhettünk bele egy picit. a nyitó pofátlan pr-képeket meg sikerült egy mondattal hatástalanítani („ja, ismerem ezt a csukát, akkor csak ő lehet a hulla...”) (+06.19.)

„welcome to old st. louis.”

még mindig kicsit úgy érzem, hogy kötél nélkül ugrom a sok faj közé, de ez a rész már jobban működött, mint a pilot. egy nép bemutatására a legjobb módszer a szokásaik megmutatása, így ezt az utat választották itt is. valamint kell a drámai múlt is, bár az inkább az egyes karaktereknél működik. vagy egy egész városnál, hovatovább, a bolygónál. egy kicsit hiányolom az igazi, fényekkel és színekkel játszó michael nankin-t, talán csak a fürdős jelenetben jött elő, de ott meg elterelte a figyelmem jaime murray minimál-ruhája... (+06.15.)

„we fight because this town is worth fighting for, and if necessary, it’s worth dying for.”

azt gondolom mondtam már, hogy sosem sikerült igazán megbarátkoznom azokkal a sorozatokkal, ahol gumifejű űrlények szaladgálnak a képernyőn. talán ezért is volt, hogy egy kis ellenállással kezdtem nézni a pilot-ot, vagy csak az zavart meg, hogy ebben a scifi-deficites tévés korszakban elszoktam a fantasztikumtól. de aztán valahol egyharmadnál elkezdett működni a dolog, annak ellenére, hogy semmi meglepőt nem tartalmaz, a szokásos panelekből forgácsolták össze, és hogy jópár gumiarcú űrlény szaladgál a képernyőn... kár, hogy nem vagyok egy játékos szellem, mert akkor kipróbálhatnám, hogy milyen plusz élményt ad a sorozat ikertestvére, érdekes elgondolás ez a párhuzamosítás btw. szerencsére a látottakon nem érződik, hogy kontrollerért kéne nyúlni, talán csak a nagydarab robotszerű lények érkeztek ilyen világból. várakozó állásponton vagyok, majd meglátjuk, hogy muzsikál az új sheriff a városban. addig megyek hallgatni bear bácsit, aki közelít a bsg-s formájához itt is. (+04.19.)