soroló

„i worry about a setup.”

a csapda felállt, úgyhogy el lehetett kezdeni aggódni, aztán ezt fokozták fel-és-fel, amíg minden nézőnek izzadni nem kezdett a tenyere, mert egyre közelebb a baj, jaj... és akkor egy üldözéssel tették fel a koronát. és azt kell hogy mondjam, hogy valahol megint ez volt a történet kevésbé fontos rétege, mert közben ott volt a kölcsönös aggódás is hőseink között, és az a csodálatos jelenet, amikor elizabeth beengedett egy cseppnyi múltat az életébe. és azt is nagyon szeretem, amikor apróságokkal tudnak nekünk hangsúlyozni dolgokat, mint hogy az egész évad alatt (talán a flashback-eket leszámítva) nem hallhattuk nadezsdát oroszul beszélni, most viszont nem véletlenül mondta ki úgy azt az egy mondatot... érdekes lesz a nina és stan közötti viszony a későbbiekben is, hogy vajon a megfigyelési képességeire nagyon büszke fbi-os mikor fedezi fel a lány kivételes színészi képességeit... és kíváncsi vagyok, hogy a szovjet nagyival hogy alakul majd hőseink viszonya azok után, hogy kvázi megmentette az életüket... sejtettem, hogy cliffhanger-ek között fognak hagyni minket, és így is lett, bár az alájuk kevert zene kiválasztásával nem értettem egyet -cseppet sem erősített rá a hangulatra, ahogy az ilyen montázs-technológiánál illene... ($$08.19.)

hollywood próbálta velünk elhitetni, hogy a kémkedés valami cool dolog, amit sármos fehér férfiak csinálnak, pedig sokkal izgalmasabb világ ennél ez, ha a mélyére ásunk. és nem tudom, lehet, hogy én voltam a cél-közönség, de engem személy szerint pont azok az aspektusok érdekelnek a legjobban, amiket itt a sorozat első évadában is piszkálgattak. mert persze meg kell törni a tempót néha titkos akciókkal, amik kellő feszültséget hoznak a részekbe, de végig jobban örültem, amikor a kémkedés pszichológiai oldala került a középpontba. mert a kémeknek úgy kell beállítaniuk az agyukat, hogy kifelé tökéletesen el tudják hitetni az álcájukat, ugyanakkor az igazi hazájukhoz való hűség sem csorbulhat. és ez úgy tűnik, hogy baromi nehéz -főleg úgy, hogy az ember a saját érzelmeivel sincs teljesen tisztában... alapvetően is érdekesek a sorozat karakterei (és ügyesen ki van balanszírozva, hogy mindkét oldal kellően képviseltesse magát), viszont azt éreztem, hogy ahogy mászunk be a bőrük alá az érzelmi zűrzavarjaik közepette, úgy kerültek hozzám is egyre közelebb. főleg elizabeth karaktere, akivel igazán érdekes utat jártak be. bár ehhez valószínűleg az is kellett, hogy az eddig számomra semleges kerry russel beköltözködött a szívembe (ahová aztán rövidesen annet mahendru is követte)... hallottam eleget mostanság, hogy mennyire hű-meg-hah a sorozat, ezt jelenleg még nem látom, csak azt, hogy egy nagyon erős alapot építettek fel a későbbi zúzáshoz. (amit talán hiányoltam, az az, hogy jobban átérezzem a reagen-i nyolcvanas évek hangulatát.)

„lies are the devil’s handmaidens. they are his sword and his shield.”

tipikus finálé-előkészítő vízválasztás? nem is tudom, de bőven volt benne fordulat, amivel elő lehet készíteni a drámai dolgokat. például elkezdett szorulni a hurok, igaz, még csak nem túl pontos fantomképek vannak a falon (éljenek a parókák!), de az fbi ezentúl egy férfi/női párost fog keresni, és ez baromi veszélyesen hangzik. ezen felül kiegyenlítődhet a küzdelem, mert bár a megzsarolt takarító-néni nem bírta tovább a bűntudat mardosását, és elárulta az óra titkát, de közben sikerült bejuttatni az fbi-hoz egy poloskát. plusz a kedvenc szovjet titkárnők is színt vallott, mert belül érzi ő, hogy mi történhetett a halott barátjával... hogy ne maradjon ki a szokásos párkapcsolati apróság se, tök jó volt megfigyelni hőseinket az esküvő alatt, mert hogy-hogy-nem a kamera többször is az arcukra tévedt, hogy az érzelmeikkel foglalkozhassunk. és szegény elizabeth-et nagyon megsajnáltam itt, főleg amikor be is vallotta, hogy fáj neki belegondolni abba, hogy nekik igazából nem is volt esküvőjük -még ilyen megjátszott sem... ($$08.19.)

„we all die alone, elizabeth. before that, we make choices.”

epizódról-epizódra meg kell állapítanom, hogy elizabeth-nek vannak érzései, nagyon szépen törik össze a kezdetben megtörhetetlennek tűnt nőt. most például azzal, hogy megölték a mentorát (nem túl kíméletesek az írók mostanság, csak úgy hullanak a korábban fontosnak gondolt mellékszereplők)... és azt gondolhattuk volna, hogy most majd átmegy terminátor-üzemmódba, és bosszút áll, de aztán láthattuk, hogy az utolsó pillanatban végül elgyengült. mert belátta, hogy egyetlen bürokrata fejbelövésével nem hozza vissza azt az embert, aki annyit törődött vele (ahogy azt a trapéz-nadrágos hetvenes évek-béli flash-ekből is átérezhettük) -és persze ettől még továbbra is ott lesznek azok a fejesek az amerikai titkosszolgálat felső-vezetésében, akik ehhez hasonló parancsokat adnak ki... a kedvenc kém-párosunk az istennek nem akar egy hullámhosszra kerülni, mindig csak az egyikük akar többet a hideg munkakapcsolatnál, gondolom még eltáncolgatunk így egy ideig... ráadásul a szomszédok is róluk vesznek példát, mert az ő házasságuk is komoly veszélyben forog -igaz stan tesz is erről a rendszeres félrelépéseivel. de hé, tudjátok őt hibáztatni azok után, hogy láttátok, hogy ninocska hogyan ül az ágyon neglizsében...? ($$08.18.)

„find somebody that will love you for being so strong.”

lehet, hogy klisésnek tűnt az elején, hogy a szomszédba költöztették az fbi-os ellenséget, de azóta folyton jól használják ki az ebből adódó helyzeteket, úgyhogy most már mondhatjuk, hogy jó döntés volt ennyi klisét beengedni (lásd ma is stan részeg felbukkanását)... épp azért csodálkoztam múltkor azon, hogy négereket is beszervezett a kgb, mint ami most itt is felmerült indokként -mert mi van, ha kompromittálódik, és ki kell menekíteni az országból? akkor hova viszik -a télen barátságtalan moszkvába? bár most beugrott valami, amire nem tudom, hogy miért nem gondoltak az általában mindenre gondoló oroszok: kuba! ott nem lett volna gond a bőrszínével, és az éves átlaghőmérséklet is rendben van... de lehet, hogy oda se’ akart volna elszökni, és akkor is a hősinek gondolt halált választotta volna, ha eszükbe jut ez az opció... de tulajdonképpen mindegy is, mert ő csak egy eszköz volt arra, hogy megmutassák, hogy a kemény orosz kémnőknek is van gyenge pontja (a gyerekein kívül, persze). és azért elég szar lehet a férjének átélni azt, hogy a feleségéből egy másik férfi képes csak érzelmeket kicsikarni... ($$08.17.)

„it’s a little bit hitting the pause button.”

az fbi-osok tényleg egy olyan partiban beszélik meg a következő nemhivatalos nagyon-titkos akciójukat, amin a szomszédok is részt vesznek? ennyire az eszüket vette a személyes bosszú...? hát eléggé úgy tűnik, mert ma nem igazán tudtak tisztán gondolkozni, és az érzelmeikből fakadó döntéseik komoly bajokat hoztak... pédául ezért következik be egy meglepő évadközi halál is, mert a puncik nagy tisztelője nem tud lemondani a volt barátnőjéről... és aztán ez egy véletleneken és félreértéseken alapuló lavinát indít el, aminek a végén úgy tűnik, hogy keménységben szintet fog lépni a sorozat (ha már a szexualitásban megtette pár résszel ezelőtt...). igazából valahol komikus is lehetne, hogy egy ilyen blőd hiba miatt mutogat egymásra az fbi és a kgb, de mivel ők véresen komolyan veszik az ügyet, ezért nekünk is így kell tennünk... hőseink a múltkori veszekedés után elég gyorsan meglépték azt, hogy mostantól csak munka-kapcsolatot tartanak fenn egymással, és ez persze törvényszerűen azzal jár együtt, hogy padlóra küldték a két gyereket lelkileg... (talán abból fakadóan, hogy nekem elég jó az arc-memóriám, de azért kell egy kis suspension of disbelief ahhoz, hogy túltegyem magam parókákon, amikben nem ismeri fel senki hőseinket...) ($$08.16.)

„i cannot lie to everyone. too dangerous.”

azért nagyon durva lehet, amikor rájössz, hogy a naivitásoddal az ellenséget segítetted... még persze nem járunk itt, csak belegondoltam a szegény elcsábított titkárnő esetébe, aki önként ad át titkos információkat némi dugásért cserébe, és fel sem merül benne, hogy az egész csak kommunista színjáték... hőseink megint érdekes küldetést kaptak, amihez gógyi is kellett a fizikai tudás mellé, azaz is nyomozni kellett, nem csak a hangtompítós pisztollyal lövöldözni. csakhogy az ügyfél is kellő gógyival rendelkezett, így csak félsikert érhettek el (basszus, eddig csak mindig szakállban láttam chris sullivan-t, de azért így is rájöttem, hogy ő alakítja a nyugat-német pufók bérgyilkost...). persze elizabeth nem erre fogta a sikertelenséget, hanem a zavart érzelmeikre, mert persze nem kellett sok, hogy kiderüljön a megcsalás (mármint az, amit nem a munkaköri leírása alapján követett el philip), úgyhogy vége az egymás iránti puhatolózásnak, és újra beköszöntött a hidegháború... jól jellemzi a korszakot az a tény, hogy az fbi még akkor sem tud tenni sok mindent, amikor a saját emberei is felrobbantak amerikai földön -ennyire félt mindenki az atomháborútól... ($$08.14.)

„freedom is alive in poland.”

a magánélet arra való, hogy jól megkavarják... úgyhogy philip-re keményen lecsapott a múltja, egy nő személyében természetesen. érdekesen fordult át a kezdeti érzelmi libikóka, mert most épp a kedves felesége az, aki komolyan akarja gondolni a házasságukat, és a férjben vannak erős kételyek. de természetesen ő sem csábul el egy egyszerűbb menekülési útvonalra, hanem marad, mert lehet bármennyire is megjátszott a családja, azért a gyerekei iránt vannak igazi érzelmei... jó látni ezeket a jól megtervezett akciókat, amiket összehangoltan hajtanak végre a kgb-s ügynökök, ahol nem az a lényeg, hogy kiiktassák az áldozatot, hanem annyira kompromittálják, hogy az ártson neki és az imperialista ellenségnek is. mert az ember a kém szó hallatán leginkább információ-szerzésre gondol, nem pedig ilyen operatív műveletekre... nem csak philip kísértődött meg az epizódban, de a mogorva fbi-osunk is, ahol én már jó pár rész óta várok arra, hogy mikor esnek egymásnak ninocskával, mert elég egyértelműek voltak a jelek... (elizabeth ismét bizonyította, hogy tökön tudja ragadni a problémákat...) ($$08.11.)

„you commie prick.”

a bizalom az egyik legfontosabb dolog a világon -főleg a kém-szakmában erős várrá kell építeni... az volt a baj a résszel, hogy teljesen nyilvánvaló volt, hogy az elvtársak szenvednek bizalom-hiányban, és ők azok, akik keménykedésre adták a fejüket a hőseinkkel szemben. így nem érkezett meg az a feszültség, ami kialakulhatott volna, ha nagyobb bizonytalanságban hagynak minket... ugyanígy nem tudta megemelni a pulzusomat az, ami a gyerekekkel történt, mert tudtam előre, hogy egyszer úgyis hülyeséget csinálnak majd a srácok, ahogy minden sorozat-gyerek szokott idegesítő hülyeséget csinálni, hát az itteniek letudták most az elsőt, lépjünk inkább tovább... viszont! mind-a-két szálat érdekesebben zárták le, mint ahogy a korábbi kiszámíthatóságukból adódott volna -először is az erőszak dominált a két kiszabadulás kapcsán (és milyen jó volt látni, hogy elizabeth-ből előjön az orosz medve, de a kedves kisfia is komoly volt), aztán pedig a bizalom kérdését lehetett tovább feszegetni. de míg a testvérek esetén erősödött a kötelék, addig a szüleiknél komoly szakadás keletkezett a köteléken... ($$08.10.)

„i won’t say this job is twice as hard for women, but it’s something close to that.”

minek nevezzük, ha valaki információért testileg közeledik valakihez...? mert ha végignézzük, ma minden kémünk és besúgónk ehhez a módszerhez folyamodott, valaki csak egy apró lopott csókig merészkedett, de az elég is volt, hogy megeredjen a lépre csalt áldozat nyelve, másnak viszont le kellett küzdenie a viszolygását, vagy el kellett viselnie még a fájdalmat is a cél eléréséhez... egyre érdekesebb a két csapat közti játszma, hogy mindig muszáj válaszolniuk valami akcióval, információ-szerzéssel, ha nem akarnak lépés-hátrányba kerülni, és eddig jól pattog oda-vissza a labda a két térfélen... és persze még mindig baromi izgalmas figyelni azt is, hogy a kedvenc házaspárunk hogyan reagálja le esténként a stresszes hétköznapokat, hogy mikor van meghitt ágyba-bújás, és mikor választja őket ketté a harag... (oh, ágy! kerry russel egyre inkább befészkeli magát a szívembe!) (tetszik, hogy következetesek a nyelv-használatban, ha kell, akár az epizód felét is feliratozzák, de az oroszok tényleg az anyanyelvüket használják egymás közt. cпасибо!) ($$08.09.)

„the president’s been shot.

szeretem, amikor a történelem beszivárog a sorozatokba, és hát a nyolcvanas években volt bőven olyan esemény, amit vétek lenne nem beleszőni a történetbe. először kicsiben kezdtük, arról szóltak a hírek, hogy szovjet csapatok gyakorlatoznak a lengyel határon, aztán bumm-bumm, eldördültek a lövések... és hogy csavarjanak egyet a dolgon, hőseink majdnem lemaradtak az egészről, mert éppen kapcsolatot építettek egy hotel-szobában egy pohár pezsgő társaságában... de persze az ő életük is felbolydult attól, hogy egy őrült le akarta nyűgözni jodie foster-t azzal, hogy az elnökre emelte a fegyverét -mert persze az amerikaiak egyből a kgb-re kezdtek mutogatni hevesen. persze hallottam én is már erről az eseményről, de azt nem realizáltam még, hogy ennyire közel volt a világ a végéhez, hogy egyből a két világrend embereinek az ujja rmegremegett a ravaszon. de a legérdekesebb dolog megint a kémkedés emberi oldala volt, ahol ismét a férj volt a hidegfejű, mert ő az, aki az elmúlt tizenöt év alatt sokkal jobban asszimilálódott az amerikai gondolkozáshoz, ellentétben a kedves feleségével, aki képtelen elszakadni a párt-vonalas direktíváktól... (hmm, plusz pont azért, hogy reagen meglövését sikerült összekötni sztálin halálával!) ($$08.06.)

„your marriage ain’t real. your husband ain’t real. none of this domesti-shity is real.”

hmm, még érdekesebb ez a családi viszony, mint eddig gondoltam -mert eddig csak éltek egymás mellett hőseink, tették a dolgukat, és csak mostanában kezdenek kialakulni ezek a zavaros érzelmek közöttük. így most már meg tudja zavarni őket mondjuk egy korábban szárba szökkent viszony -egy néger kommunistával... azt hittem, hogy azért sietnek egy színesbőrű ismerőshöz, mert az fbi nem gyanakodna arra, hogy őt beszervezte a kgb, de nem, hanem a hithűsége miatt kérték őt fel az akcióra. és ehhez jött még a magánéleti háttér is, hogy kiérdemelje az epizód címszerepét... örülök, hogy az ellen-oldal is kellő súllyal van a történetben, bár jelenleg még ők játsszák tom szerepét, akinek az eszén mindig túl jár jerry, azaz eddig még mindig sikerült elhappolni az orruk elől akár az embereket, akár a csillagháborús tervek dokumentumait... örülök annak is, hogy holtukban sem felejtkezünk el karakterekről, mert jó katalizátorai lehetnek a történeteknek... azt nem mondanám, hogy margo martindale karaktere elsőre szimpatikus lett volna, de az epizód végére elérték, hogy már most komoly ellenszenvet érezzünk iránta... ($$08.04.)

„coming to you live from the home of the secretary of defense.”

először azt hittem, hogy a pilot formuláját követjük, egy kis szexiskedés, majd kémes akció, de aztán kiderült, hogy az akció az egész epizódon át elhúzódik, ismét bemutatva azt, hogy milyen lehetetlen dolgokat kell megtenniük a kémeinknek, miközben csak egy álbajusszal fedik el a valódi énjüket... nagyon érdekes a dinamika a két fő karakter között, mert úgy tűnik, hogy a mással való szex a munkaköri leírás része, így ebből nincsenek házastársi viták, ugyanakkor a férj az, aki testileg többször közeledne a feleségéhez, míg az legtöbbször inkább hideg marad, és csak akkor érez kötődést a férfi iránt, ha az valami erőszakos tettet hajtott végre... ugyanakkor bár elsőre egy hideg robotnak tűnhet, azért vannak érzelmei, főleg a gyerekei irányába... azt is jó látni, hogy nem makulátlan karakterekkel dolgoznak, simán ölnek is, ha a tervek nem úgy alakulnak, ahogy kellene nekik. és most eléggé vékony hajszálon függtek ezek a tervek, mert az idő-tényező nem a javukat szolgálta... úgy érzem, hogy a későbbiekben tovább fog erősödni a hidegháború a sorozatban, hisz’ jön az az időszak, amikor reagen egyre elszántabban vette fel a harcot a vörös ördöggel, és ez jól leképezhető majd a sorozatban is, mondjuk az ügynökök és az fbi csatájára. ($$08.03.)

„i am a kgb officer! don’t you understand that, after all these years? i would go to jail, i would die, i would lose everything before i would betray my country.”

a menő filmek próbálták elhitetni velünk, hogy a kémek élete csupa pompa, ahol a lebukás veszélye nélkül lehet megtenni bármit, kaszinózni és vodka/martini-t vedelni, pedig az igazi kémek élete nagyon nem ilyen. sőt, nincs benne semmi móka és kacagás, mert az unalmas hétköznapiság illúziójában kell beleragadni, és minden napot tönkre tesz a lebukástól való állandó fenyegetettség... azért kíváncsi lennék arra, hogy aki vakon vetette bele magát a sorozatba, az értett-e bármit is az első negyedórából, hogy mit csinál itt a kurva-parókás nő és miért oson az utcán a két férfi... mert egyből rácáfolva az ’unalmas kémek’ elméletemre egy akciódús jelenettel kezdtünk, leginkább azért, hogy ez az akció katalizátora legyen a későbbi eseményeknek. mert igazság szerint engem sem itt az elején a verekedéssel tudtak megfogni, hanem épp azzal, ami utána jött, ahogy szép fokozatosan megismertük ezt a két embert, a két beépült szovjet kémet. és ahogy teltek a percek, úgy lett egyre izgalmasabb a sok kérdés körülöttük. mert hogyan éli meg két ember, hogy a pártvezetésben eldöntötték, hogy nekik ismeretlenként évtizedeken keresztül kell eljátszaniuk a boldog házaspárt? megkísérti-e az amerikai jólét őket, vagy a szívükbe örökre beleégett a sarló/kalapács? a hűséges hazaszeretet fontosabb-e számukra mint az a szeretet, amit a saját gyermekeik iránt éreznek? ki tudják-e egyenlíteni a különböző stádiumban lévő lelki világukat? és ezek csak a pszichológiai kérdések, mert közben ott lesz a lebukás fenyegetettsége is, ami főleg azért lesz érdekes, mert tulajdonképpen a gonosz oroszoknak kell majd szurkolnunk, hogy az amerikai fbi le ne buktassa őket... no, nem azért működött ez a pilot, mert hatásosan az asztalra csapott, hanem mert megmozgatta az ember fantáziáját, így biztosítva azt, hogy mindenképp többet akarjon tudni. ($$08.02.)

„we don’t need politicians, we’ve all got iphones and computers, right? so any decision that has to be made, any policy, we just put it online. let the people vote thumbs up, thumbs down, the majority wins. that's a democracy. that’s an actual democracy.”

nem véletlen, hogy a normális emberek viszolyognak a politikától... nincs abban semmi tudományos fantasztikum, hogy mennyire kiábrándultunk a politikai posványból, ami körülvesz bennünket, a hazug vezetőkből, akiknek csak kőkemény bullshit hagyja el a száját, ebbe az egész pártos gondolkozásba, úgyhogy nem véletlen, hogy olyan népszerű a ’szavazz fasszal!’ mozgalom, vagy hogy kínunkban röhögünk a viccpártokkal (’ingyen sört! örök életet!’). úgyhogy ha azt nézzük, akkor csak leképezték az életet ezzel az epizóddal, illetve hozzáadtak egy nagypofájú kék medvét, aki bármelyik létező illetlen rajzfilmből érkezhetett volna. amivel engem megfogtak ma is, az a sztori emberi oldala volt, a humorista a medve mögött, aki egy gyenge pillanatában még a boldogság ígéretével kecsegtető kapcsolatát is eldobta magától, bár szerencsére csak dühből, és nem a nézettségért... ($$07.23.)

kicsit talán jobban a földön álltunk ebben a három részben, mint korábban, nem? mármint a valóság jobban beszivárgott a parabolisztikus történetekbe, kevésbé lett elemelve. ugyanakkor viszont tudtak működni így is az epizódok, leginkább akkor, amikor az érzelmi aspektusuk tudott előtérbe kerülni. mert alakíthatjuk bármennyire tanulságosra a példabeszédeinket, ha a befogadókban nem sikerül kialakítani az érzelmi kötődést... (a sorozat minőségét még mindig jól jelzi, hogy az angol színjátszás krémje ugrik a készítők első szavára mindenféle fura karakterbe és szituációba.)

„why aren’t they helping us? they’re just watching...”

kinyitod a szemed = főcím. rácsodálkozol a világra, amit látsz magad körül = az epizód első percei. azt hiszed, hogy kezded megérteni, hogy mi is történik = az epizód közepe. rájössz, hogy tévedtél, de akkor már fájdalmasan gyomron vágtak = az epizód csattanója... kockázatos dolog a hőssel együtt ennyire a sötétben tartani a nézőt, mert lehet, hogy feladja, hogy a sötétben tapogatózzon, hogy azt érezze, hogy egy kisköltségvetésű slasher-t rakott be a különleges sorozata helyett, mert nem mindenki olyan türelmes ám, mint én, azt hallottam egyesektől... ugyanakkor a hozzám hasonló türelmeseknek viszont kifizetődő lesz ez a képességük, mert utólagosan minden szépen összeáll, felül tudják írni az összes korábbi gondolatodat. mert nem csak a nyomasztás tűnik egyszerűnek a rész elején, hanem az üzenet is, hogy az emberek manapság nem tesznek semmit, megfigyelő szerepbe húzódtak hátra, főleg amióta az a legfontosabb, hogy kellően dokumentálva legyen az adott esemény a zsebben hordott mini-számítógéppel (a.k.a. okos-telefonnal). aztán ez a gondolat a nagy csavar után sokkal összetettebb problémává változik át, mert ezt a passzivitást meg is bünteti kegyetlenül -így új kérdés merül fel: az igazságszolgáltatás lehet-e ennyire kíméletlen, legyen bármi is a bűn... ($$07.18.)

„you’re not enough of him! you are nothing!”

wow, hailey atwell és domhnall gleeson! a tehetséges vörös sráctól már megszoktam, hogy keresi a különlegesebb alkotásokat, de a széplánynál szokatlan volt ez a drámai szerep, kiindulva abból, hogy a valóságban mennyi vitalitás van benne, vagy hogy mennyire tud(ott) erőt sugározni az agent carter-ben. de nem mondom, hogy ne állt volna neki jól ez a melankólia is... megint nagyszerűen működött, hogy egy szomorú emberi történetbe ágyazták a technikával kapcsolatos mondanivalót, mert így egyaránt dolgozhatott a szívünk és a lelkünk... mert többszörösen is elgondolkodtattak, már az okostelefon segítségével a közösségi oldalra ráfüggő srác kezdő-jelenetével is, aztán azzal, hogy ebből az online létből rekonstruálni lehet-e valakinek a személyiségét. és innen lépdeltünk tovább a gyász fokozatain, ahogy a technika is egyre komolyabb lett (írásban majd szóban kommunikálás, majd a fizikai megjelenítés is). mert bizony az egyik legnagyobb lelki megterhelés számunkra az, ha el kell engednünk valakit -a szív már csak olyan botor szerv, hogy ragaszkodik a megszeretett dolgaihoz... (bár a rész nagyrészében azt éreztem, hogy vigasztalás céljából ölelném magamhoz ezt a szegény lányt, de azért a melltartóra vetkőzésnél meginogtam egy kicsit...) ($$07.15.)

„-sir, the town where we come from is in darkness. and it is making us so weak, that the neighboring city might take it over.

-under the cover of darkness, they might erect a space needle in portland.”

bírom, amikor találnak egy nagy közös sztorit, amivel össze tudják fűzni az összes visszatérő szálat az évadból, igazi epikus lezárást adva a szezonnak. jó ötlet volt ez az elsötétülés, mert azon kívül, hogy így helyre lehetett állítani a rendet a városházán, hozott egy kis paráztatós, x-aktákos, posztapok hangulatot is. (és ezekhez jöttek az érzelmi csúcspontok meg a teljes őrületek (birdman, a.k.a. bird man) is.) ($$03.23.)

nem sok minden változott portland-ban, szépen belaktuk az évek alatt, megismertünk sok arcot (akik valamiért nagyon hasonlítanak egymásra külsőleg...), ismerjük már a reakcióikat, a humorukat, de pont ez a jó, pont ezért járunk ide szívesen. idén nem voltak nagy hullámzások, szépen görgették a szálakat, voltak értelmesebbek (b&b, városháza), és voltak agyamentebbek is (tej bizottság, animációs betétek patkányok vendég-szereplésével). olyan portlandiásan szertelen volt minden.

„it’s a communal table. i think you'll like it. it’s so portland.”

az életből ellesve és kiforgatva -ez a portland-i recept... most is bólogattam párszor (épp van a családban sírós kisgyerek, plusz én is szoktam mászni a plázákban moziért), valamikor meg csak mosolyogtam a túlzásokon. az epizód fő-témájának a továbblépést tekinteném, és szerintem a srácok is így gondolták az írószobában. de hé, ez csak egy vélemény... ($$03.23.)

„this is an art project.”

már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy mi a jobb egy kapcsolatban -ha a társ egy műveltségi szinten van veled, vagy ha kevesebb a művészeti tudása, és te taníghathatod őt, várva, hogy kialakuljon a tényleges stílusa? és egyébként is, mi az, hogy művészet? manapság már bármi lehet az, eltűntek a korlátok, a new new new new wave korszakát éljünk. mindenki úgy fejezi ki magát, ahogy neki tetszik. akár franciául is... ($$03.16.)

„somebody that builds furniture could build your whole house for you. and then he could build all the furniture to go in the house. he could build the crib for the baby, and then he could even build our caskets for our funerals ahead of time, you know?”

a szándék a fontos, nem a végeredmény, nem? nem...? nem. szépen összeszedték ezeket a gyönyörű katasztrófákat, a bútor-készítő csajmágnest és a bútorai, a jól megtervezett turizmus bizniszt, és egy hirtelen ötlettől vezérelt utazást. ($$03.09.)

„skateboarding is sort of the golf of portland.”

mennyire fura lehet, hogy itt van egy amerikai nagyváros, ami igazából kisváros, egy kifejezetten élhető hely -egy kívülállónak ettől biztos felrobban az agya... (vagy minden vágya lesz ideköltözni!) megvoltak a szokásos túlzások is a város-imázson túl, a baristák titkos szövetségével és a gyúrós hippikkel. ($$03.02.)

„charlize theron, nsfw.”

na jól van, nem csak a hippik és alternatívok kapják az arcukba a sarat (azért nem kell aggódni, ott dalolnak ők is a parkban -persze minél halkabban és alternatívabban), hanem a hipszter bloggerek is, akik csodálatosan temetik el a klasszikus újságírást. és a zöld gondolatokat is ki tudják forgatni egy darab kyle machlaclan-nel és egy nyomtatóval... ($$02.24.)

„the defiance of anthropomorphic sea mammals.”

köszönöm. minden igazi nerd (és geek) nevében hálás vagyok, hogy valaki kimondta végre a legnagyobb bánatunkat: hogy a nem nerd-ök (és geek-ek) körében is divat lett nerd-nek (és geek-nek) lenni. pedig csak szívből lehet igazán ebbe a szubkultúrába tartozni, nem bemondásra (vagy egy divatos szemüvegkeret felvételével)... fura egy epizód volt egyébként, ahol a gyerekeknek szóló zenékről való filozofálást fingós poénok szakították meg. fura, de jó. ($$02.17.)

„i’m a birthday loan officer. i know what tapas are.”

nemrég volt itthon egy komoly veszekedésem arról, hogy mennyire felesleges tartani a születésnapokat -de most az epizódot látva be kell látnom, hogy tévedtem... ehh, imádnivaló túlzásokkal hozták le a mai részt is (szülinapi kölcsön!)), de most az ünnepeltet és a vendégsereget látva leginkább az a kérdés foglalkoztatott, hogy vajon hogy tartják fejben carrie és fred ezt a rengeteg visszatérő karaktert...?) ($$02.11.)

„rather be in a slow car in portland then a car just barreling down a dumb, old hill in some city that looks like all the others.”

annyiszor futottam bele mostanában carrie browstein-be, hogy úgy éreztem, hogy ez egy jel, hogy folytatnom kell a portlandia-t. és egyből vissza is dobtak a közepébe, a szokásos osztások (hipszterek!), szálak (bookstore!) és vendégszereplők (kyle! chloe! jeff! martina!) mellett a legviccesebb a címadó sketch volt talán a mormonra fazonírozott portland-térítőkkel. jó újra itt lenni a nyugati parton -de nem seattle-ben! ($$02.02.)