soroló

„do i look like marty mcfly?”

annyit kerülgettük az elmúlt részekben az időutazás fazekát, hogy muszáj volt beleesnünk. mondjuk volt annyi csavar a dologban, hogy nem egy gonosz által kreált teljesen kifordított világba utaztunk (mint amire én számítottam), hanem csak egy alternatív múltat kaptunk, apró változtatásokkal. persze az alapokhoz nyúltunk a snow/charming kapcsolathoz, mert egy mesében mindig az örök szerelem a legfontosabb, de jó volt nézni, ahogy emma-ék (oh, bocs, princess leia) próbálják elkerülni az időutazós paradoxonokat. mert marty mcfly óta tudjuk, hogy ha nem jönnek össze a szüleid, akkor jaj neked... a visszatérés után túl happy volt a hangulat, mindenki tudta, hogy ennyi boldogság nem szokott kiáradni az írói szívekből, úgyhogy gyorsan fagyasztottak és törtek/zúztak, aztán meg majd ráfogják arra, hogy kellettek a jövő évi alapok... (továbbra is volt értelme neil korai halálának (és nem arra gondolok, hogy így a captain-swan rajongók elégedetten dörzsölhetik a kampójukat), mert most is tudták ehhez kapcsolni az érzelmi töltetet. meg persze a szeretethez.) (++05.15.)

az ifjú herceg kiállt palotájának legmagasabb erkélyére, szétnézett birodalmában, és örömmel látta, hogy minden rendben van. a tavalyi csapongás után pont kapóra jött a kreatív csapatnak, hogy az abc új vetítés-politikát vezetett be ettől az évadtól, és több sorozatát is kettészedte. így két darab tizenegy részes erős koncentrátumot kaptunk idén. az első feléről már megemlékeztem a kvázi-finálé kapcsán, még nem voltam teljesen elégedett, de jobban működött a sohaországos sztori, mint vártam volna az előtte lévő kisebb csalódás után. a második felére meg egy rossz szavam sem lehet. na jó, csak négy: nem utaztunk eleget oz-ba. jól csavarták az ötleteiket, rebecca mader látható élvezettel gonoszkodott (visszatér még?), jól működött a kollektív összefogás a közös ellenséggel szemben, újra elkapott a gyermeki hév, mint a legelején. a kötelező délutáni alvás helyett már alig vártam a lefekvés előtti esti mesét hétről-hétre. csiribú-csiribá, legyél aranyos és erős tetszett.

„only you can shape your destiny. but if you believe you are evil, then that is what you will become.”

én bírom ezt az alap-igazságot, hogy senki sem születik gonosznak, csak azzá válik, és még a szájbarágása is belefért tanulságként. hogy a hero ’evil’ meddig lesz köztünk, az majd kiderül. szinte finálé-hangulat volt itt, főleg, amikor a zöldnéni beindult, hogy epikusan jusson egyre közelebb a babához. meg a portálnál lévő harc is olyan volt, amit csak a végén vártunk volna. de úgy gondolták az írók, hogy tudnak még mit csavarni a sztorin, gondolom a jövő évi felvezetést is betervezték extraként. de most még maradjunk oz-ban, illetve ma voltunk csak igazán ott, igazi naiv lányoknak való hely az, ahol mindenki elhiszi, hogy a féltékenység csak úgy könnyedén elmúlik. a boszik mellett jöttek a klasszikusok is, a vízzel leöntés, meg a cipősark-koppintás. várom, hogy dorothy-nak szánnak-e még valami szerepet. egy hét sok idő, nincs valami varázslat a felgyorsítására? (++05.08.)

„through the door, step inside / if pure of heart, then she won’t hide”

na, úgy gondolták a fiúk, hogy mielőtt végképp felpörögnének az események, még magyarázkodnak egy kicsit, és lökdösik a bábukat előre a táblán. összeért a két idővonal, hamarabb, mint ahogy számoltunk volna vele, megvannak az emlékek, és nem csak a jók, természetesen. jól játszottak velünk, hogy végig a zöldikére böködtek, mint az átok 2.0 értelmi szerzőjére, pedig csak a saját portán kellett volna kicsit körülnézni. a ’vigyük vissza henry-t ny-ba mintha mi sem történt volna’ elvet is sutba dobták, persze, szép utalásokkal körítve az első évadra a könyvvel meg a homlok-puszival. jó volt, de ez a felkészítő/magyarázkodó jelleg inkább a még jobb ígéretét és reményét hordozza magában a későbbiekre. (++05.04.)

„laws only exist until they’re broken by someone... superior.”

az ember ennyi idősen azért unja a meséket egy picit, mert túl egyszerűek a karakterek, jók meg rosszak, hogyan lehetne értük izgulni, hogyan találhatna bennük bárki bármi érdekeset. erre most itt egy csapat, ami azon dolgozik már egy ideje, hogy kiszínezze a karaktereket (és ezzel együtt szürkévé mossa a feketét a fehérrel). mert mindenki múltjában van egy sötét folt. mert senki sem eredendően gonosz. és ez most nagyon jól kijött a generációkon átívelő adok/kapok-ból a snow/evil családban. tök jó, hogy az utálatból el lehetett őket juttatni ebbe a (majdnem) barátságba. ugyanakkor ne felejtkezzünk el a vörös testvérről sem, aki (mesesorozatba nem illő dekoltázsa mellett) olyan tervvel állt elő, amitől minden lost rajongó nedveseket álmodik szerintem. „time travel. how stupid does that guy think we are?” (++04.26.)

„you may have changed. i haven’t. i’m a pirate, and i always will be.”

rászántunk egy részt hook-ra, van annyira jó karakter, hogy elbírjon a kampóján egy epizódot, és van annyira érdekes a szerelmetes változása, hogy megérje. itt is már felüti a fejét az a sokszereplős (és igen gyakran sitcom) sorozatokra jellemző jelenség, hogy elkezdik párosítani a karaktereket. most a kapitánynak ariel jutott, illetve... de csitt! azt hinnéd, hogy ismét egy szomorú szerelmes história a mesevilágból, de aztán egy tipikus gonosz-trükkel szépen beintegrálták az epizódot a félévadba. nem mellékesen a b-szál (emma megkezdi roxfort-i tanulmányait...) is összekattant a mai fő történettel. egy kicsit szélcsendesebb epizód, de már fodrozódnak a hullámok alant. (++04.25.)

„i’ve always said, jealousy drives people to do... crazy things.”

minden évben eljön az ideje, hogy megismerjük az aktuális gonosz múltját, de itt talán még jobban vártuk a fless-t, hogy megérkezzünk a smaragd-városba. ahogy az is várható volt, hogy kavarnak kicsit a karakterekkel / eseményekkel, így került rumple mellé a boszi, de a nagy varázslót is ismerhettük már korábbról. de az a jó ezekben az írói varázs-trükkökben, hogy mindig hatnak. mert mindig tudnak egy váratlan galambot is előhúzni az ing-ujjból. valld be, te sem láttad előre, miért lesz zöld a boszi, vagy hogyan megy át az elvarázsolt erdőbe, vagy ki lesz az első repülő majom, finom utalások, kis ferdítések, little differents, that’s why i like it. még a halál-esetet követő nyomasztó hangulat ellenére is nagyon élveztem a részt, felért azzal a bizsergetéssel, amit a kezdeti időkben éreztem. újra a helyes úton járunk, és én megint féltékeny vagyok az írókra, pedig féltékenynek lenni nem szép dolog... (++04.23.)

„my father is the king of loopholes.”

meg lehet-e úgy csinálni egy karakter visszahozását, hogy az logikus legyen az adott univerzumba, ne hasson olcsó fogásnak, legyen meg a kellő drámai súlya, gördítse elő a cselekményt, és adjon új motivációkat a szereplőknek? a kutya meg a macska rúgja meg, hát hogyne lehetne, itt a példa. ebben a világban (oké, meg a képregényekben...) sosem lehet biztos az ember, ha búcsúzni kell egy karaktertől, de attól még hatott a mostani eset, szomorúsággal telt a szívünk. azt hiszem, egy ilyen bábú levétele fogja igazán bedurvítani a játszmát. a ’stilskin-családi dráma mellett a legérdekesebb mellékszálban elintézték, hogy a (nem is szívtelen) királynő és a (nem is elvetemült) tolvaj egy harmadik síkon is kapcsolatba kerüljön, most már nem állhatja útját semmi a szerelemnek. (++04.22.)

„-i’m not afraid.

-saying that doesn’t make it so.”

a legnagyobb félelmünk, maga a félelem -szépen összecseng a két testvér mondandója. ügyesen megoldják az írók a kényszerhelyzetet, ami elé ginnifer goodwin-ék állították őket (a.k.a. bele kell írni a terhességet a sorozatba). bár azt hittem, hogy a múlt-szál most nem lesz érdekes, csak charming szenved egy sort az apaság miatti félelem okán, de aztán megláttam a hosszú hajat a torony oldalán. igaz, a színe kicsit furcsa volt, ezek után kíváncsi leszek, hogy a szinkronban mit kezdenek majd vele (arany... izé... haj?). de a multikulti jegyében bele kell, hogy férjen egy ilyen kaszting-ötlet. a dögös vörös még jól hozza a simulékony gonoszt eközben. és van egy terve... (++04.21.)

„-she has flying monkeys... who knows what else.

-i don’t care if the lollipop guild is protecting her.”

előítéletesek ezek a mese-karakterek, ha valaki rossz volt, akkor örökre csak rosszaságokon törheti a fejét? emma adhatna nekik a ’varázserejéből’... regina volt ma a központi karakter, viszont mindkét szálon kapott maga mellé egy-egy társat, és mindkét páros nagyszerűen is működött. és kiteljesedhetett az anyasággal kapcsolatos drámája. valamint kiderült, hogy a ’gonosz’ a családneve, és viseli ezt még más is a családban (oké, ez igazából csak magyarul jött ki így, mert az angol szeret változatos szinonimákat kitalálni ugyanarra a fogalomra, lásd evil, wicked, malefic, sőt még a bad is idevehető, nyelvlecke off...). szépen és logikusan haladunk, érzek magamban némi pezsgést, like it. (++04.20.)

„do you really want to live a life of lies?”

azért volt jó ez a re-pilot íz, mert segített visszarázódni a négy hónapos pauza után. mondhatjuk, hogy együtt ugrottunk fejest emmá-val újra a mese-világba. szerencsére nem kellett sokat győzködni, meg egy lötyi is elég volt, és már kerülhetett is elő a piros bőrkabát a szekrényből (rész közbeni nagy mosoly pt.1). valamire emlékeztetett ez a kimarad egy év, hogy láthatjuk az eseményeket flashbackben, ejj, megvolt, de elvesztettem (utalás!). nem tudom, hogy az átok v2.0 jó lesz-e, de azt egy picit sajnálom, hogy most is elspórolták a díszlet-építést, és maradunk storybrook-ban. az is mehet a sajnos mappába, hogy elspoilereztem magamnak, hogy mi lesz a félévad fő meséje, bár a szárnyas majmokkal a készítők sem csináltak nagy titkot belőle már itt az elején sem. de persze rebecca mader belépőjénél lett teljes a kép (rész közbeni nagy mosoly pt.2). azt hiszem jó ötlet volt megint gyűjtögetni a részeket, valahogy meg kell találni a megfelelő mese-időt, úgy tűnik. (++04.19.)

„what exactly do you think fairy tales are? they are a reminder that our lives will get better if we just hold on to hope.”

a finálékra valahogy mindig kalandfilmesebbé változik a hangulat, és bár most az évad közepén vagyunk, de a szándék szerint, a kettéosztás miatt itt az egyik vég, mégha nem is lett happy. viszont sokkal epic-ebbre sikerült, mint amire számítottam, tele kalanddal, izgalommal és érzelemmel. sok apró visszaemlékezéssel színesítettek. és volt bátorságuk alapjaiban megrázni a mitológiát és az egész sorozatot. és most nem a halálra gondolok, mert az még visszavonhatónak tűnik, plusz, ha marad a szerkezet a későbbiekben, akkor a múltban bármikor ott lehet velünk a karakter. nem, hanem az egyik legfontosabb helyszín és aspektus (lásd: köztünk élő mesehősök) semmissé tételére célozgatok. mert ezzel most egy határozott pontot tettek ki a fejezet végére, valószínűleg felszabadítólag fog hatni rájuk, hogy lerázták az egyik köteléket. persze most abban az izgalmas szakaszban vagyunk, amikor nem tudhatjuk, hogy ténylegesen mi vár ránk, és ennél jobbat nem mondhatok egy (kvázi) fináléról. (+12.18.)

matróz, fogd erősen a köteleket, nagy hullámzás várható! jó ötletnek tartottam, hogy a neverland-i kalandnak szentelték az évad első felét, és részben be is váltotta a reményeket. kicsit bizonytalanul indultunk, volt néhány homlokráncoló döntés, karakter-ráncigálás, de a végén jól jöttek ki belőle, sikerült visszacsempészni egy kicsit az első évados mesés hangulatból. a fless-ek is jól működtek, (muszáj kiengednem magamból) többször is a lost-ot idézték. részemről is jó döntés volt, hogy félretettem néhány rész után, mikor a sok kábeles dráma között nem esett jól a mesevilág habcsók-íze, érdekes, hogy így egyben viszont nem okozott cukor-mérgezést, jóízűen habzsoltam be. ez tanulság lehet a későbbiekre, vagy akár más, aktuálisan nem működő sorozatokra is. hogy mindig boldogan üljön le sorozatozni az ember a végén...

„miss all the honeymoon fun?”

(kezdjük azzal, amivel az előző értékelőt befejeztem: háááát, szegény srác eszköztára kimerül a fura nézésekben... de ez mindig nehéz, hogy mit várhatunk el egy gyerekszínésztől.) ahogy jó volt kimozdulni, most jó visszatérni a megszokott díszletek közé. persze, a problémákat hoztuk magunkkal, bár ez a rész elején még nem látszott a sok örömködéstől. szerencsére nem lett elhúzva a nagy leleplezés, és innen már csak egy ugrás volt a nagy írói terv, egy jó nagy hátraarc, amivel megint sikerült felvillanyozni. azt viszont kicsit sajnálom, hogy az idekavart gorgónak nem szántak nagyobb szerepet, csak rá kellett ébresztenie snow-t a nyilvánvalóra, aztán kövülhetett meg, ott, ahol volt, ejnye... (+12.18.)

„there’s a hole... in your heart. and someday, you will come to me to fill it.”

néha jó kicsit visszakecmeregni a kályhához, és letelepedni mellé. ezt éreztem, amikor megjelentek az átok első felhői. meglepő, ugyanakkor logikus is, hogy most szedték elő henry örökbefogadásának körülményeit, hogy láthattuk, hogy hogyan lett az evil queen-ből regina, a szerető édesanya. aláhúzták ezzel a szép nagy családi összefogást, ami túl szép sikert hozott, így a kilencedik epizód derekán, nem mehettünk volna el semmiképp így a jövő hétre, kellett az a szemvillantós csavar. most föl van adva a kissrácnak a lecke színészileg, ha jól csinálja a dolgát, elhallgattathat minden ellene morgolódó hangot. (+12.18.)

„family can be a strength, but it can also be a burden.”

úgy tűnik, még mindig érdemes a családi dolgokhoz nyúlni, akkor biztos, hogy működni fog a (sorozat)mágia. nem kell túlbonyolítani, jöhet a klasszikus apa/fiú probléma, azt mindenki ismeri. aztán hogy ezt hogyan csavarod tovább, abban lesz az igazi spiritusz. sikerült megint olyat lépni, amire biztos, hogy senki sem gondolt, ami sima rumple-flessnek indult, az alapvetően forgatta fel a neverland-i mitológiát. könnyedén, minden erőszak nélkül. mert miért is akarna egy nem törődöm, gyáva ember úgy élni, mint a felnőttek... ez volt az idei történet-folyam ’birodalom visszavágja’, kicsit örülhet a gonosz, hogy győzelmet aratott, aztán majd jövünk mi is... (+12.17.)

„...why couldn’t it be called something like sunshine valley or rainbow cove?”

eközben storybrooke-ban... az elején azt hittem, az egész rész a hanyagolt díszletben fog játszódni, de az kell mondanom a látottak fényében, hogy sajnos nem így lett. mert akkor csak a két belsőleg kicsit szőke nő viszontagságain csóváltam volna a fejem egy elnéző mosoly kíséretében, így viszont felgyülemlett néhány komolyabb probléma. például snow hisztije, amit értünk ám, csak nem szeretünk. vagy a farok-méregetős harc emmá-ért, igazán nem hiányzott. és persze ott volt még a végtelenül naiv henry is, akit jól megcsapkodnál a mű-dzsungelben talált bunkósbottal, hogy gondolkozzon már néha... (+12.17.)

„can we just maybe... keep that under the sea for now?”

a shrek óta tudjuk, hogy a hagyma többrétegűségére van szükség egy történet elmeséléséhez. csak azért írom ezt, mert túl sok mindent jutott eszembe közbe, és valami utat akarok vágni köztük. először azt hittem, hogy edward-ék csak egy csajos epizódot akartak írni, most épp egy sellő főszereplésével, de aztán ebből az ötletes fless-ből (snow-hoz kötni ariel-t? hmmm... evil-t bedobni ursula-ként? extra hmmm...) is a titkokat emelték ki, úgy mint a jelen-eseményeknél. ahol azon kívül, hogy piszok hatásos volt az igazmondós rész, végre kibeszéltették a karaktereket a problémáikból. amik persze újabb problémákhoz vezetnek majd, de ez legyen a jövő gondja. (+12.15.)

„deadman’s peak.”

hook-flash! először nem tudtam, hogy mi a furcsa rajta, mert oké, hogy egyenruha meg lófarok, de aztán rájöttem, hogy hiányzik a szemfestés is. töri-filmes hátteret kapott egyébként, némi mágiával lelocsolva persze, klasszikus történetet, ahol az egyik testvér halála hozza el a bosszúvágyat, a régi életből való kifordulást. de az ilyen legendák azért jók, mert ezredszer elmesélve is működnek. jól játszanak a félkezűvel. hogy azért ne legyen benne teljes a bizodalmunk. megoldottuk közben a charming utáni aggódást is, bár inkább csak eltoltuk kicsit a problémát. és hát ott volt a női szakasz is, akik aranyosak a jószándékú anyai ösztöneikkel, de azért viccesen néztek ki, ahogy ott tolongtak a tükörphone-nál... (+12.14.)

„whoever this pied piper is, he’s about to play his late note.”

azok az elcseszett apa/fiú kapcsolatok... hollywood-ban szeretik az ilyeneket piszkálni, de nem is gond, ha van annyi alapanyag bennük, mint a 'stilskin-családéban. főleg, ha két ilyen nagyszerű színész asszisztál hozzá. végre újra az az érzésem, mint régen, hogy átgondoltság uralkodik el a részen, ahogy összekötik a két gyermek-rablós legendát, ahogy egy fúvós hangszer segítségével jönnek létre az elveszett fiúk. bár az indiános-vonalat nem nagyon értettem... (+10.25.)

„tinker bell, this was your second chance.”

úgy gondolják az írók, hogy kézben tudják tartani a sok szálat, ha át-meg-át-szövik őket. így találkozhat a múltban sohaország híres tündére reginá-val, és így lehet a meg nem valósult szerelme... á, nem, inkább nézzétek meg a részt, úgyis sejteni fogjátok hamar. tudjuk jól már évek óta, hogy ezek a mixelések nagyon mennek a onceupon írói szobájában, és nagyon működnek nálam is. a kifordított bundák is jól állnak. például örülök, hogy tinker bell is teljesen más sorsot és ezáltal személyiséget kapott, mint amit vártunk volna. (a tetszés mellett muszáj elmesélnem, hogy amikor bement a kamera a darkone kastélyába, akkor azért felhördültem, hogy ’na-neeee’, mert elképesztően rosszul nézett ki...) (+10.25.)

„the legend states only the kingdom’s true ruler possesses the strength to free the blade.”

no, megjöttek a fless-ek is, a klasszikusabb fajtából, azaz megint gonoszkodhat az evil snow-val szemben, de nem unalmas, jó újra egy szeletkét átélni a kalandos viszonyukból. még az ’ismerd és ismerd el önmagad’ mottó is lemegy a torkomon. és ezzel reflektálnak is a neverland-i eseményekre, úgyis hangsúlyos az anya/lánya hasonlóság, így emma is ezzel a problémával küzd, önismereti tréninget kénytelen tartani. a dzsungel közepén. szegény tolkien, ha látta volna, hogy mit szabadít a világra, miatta kell minden mesében sokat gyalogolniuk a hősöknek - ezer veszély közt. just kiddin’. úgy tűnik, billegni fogunk a szálak között, ma még rumple fért bele a kalandozók mellé - és az sosem baj, ha ő a színen van. (+10.09.)

„neverland is a place where imagination runs wild.”

tök vicces dolog, amikor az írók reflektálnak a nézői panaszokra, és kimondatják a szereplőkkel a gondokat. mondjuk, hogy a snow/charming páros mitől is olyan baromira optimista...? azt gondoltam, hogy mivel az évad első felébe a neverland-i kalandot ígérték a készítők, koncentráltabb lesz a történet-vezetés, de megtalálták a módját, hogy még két szálon vezessenek minket. nem panaszként, eddig is működött, hogy többféle szerkezetet próbáltak ki. kicsit nehezen helyezkedtem vissza a mese-világba, pedig kellően kalandos volt a tengerrel (és sellőkkel!) való küzdelemmel. megint kezdenek érdekes csapatok kialakulni. és az az izgalmas ígéret is elhangzott, hogy elmossák a jó és rossz cselekedetek közti határt. mert ami sohaországban történik, az ott is marad... (btw, kár, hogy nem tudtak elruccanni kicsit hawaii-ra forgatni, a vancouver-i dzsungel lehet, hogy kiábrándító lesz...) (+10.01.)