soroló

„every time you say nipple, a fairy dies.”

ugye nem gondolta senki, hogy ennyi évnyi indie-skedés után egy hagyományos, felemelő, búcsúzkodó finálét kapunk lena-éktól? nem, inkább lecsupaszították a befejezést, megfosztva az összes ráaggatott mellékszáltól, hogy hannah megtehesse az utolsó lépését a felnőtté válás útján -hogy még egyszer idegesítő önző dög lehessen, mielőtt ténylegesen anyává válik. így nehéz úgy viszonyulni az epizódhoz, mint egy hatéves időszak lezárásához, de cseppet sem bánom, hogy még egyszer elnéző mosollyal viseltethettem hannah túlspilázott, kreált problémáival, hogy még egyszer meg tudott nevettetni a lüke humorával (senki sem viseli nevetségesebben a mellpumpát, mint ő), és hogy még egyszer láthattam, ahogy lena gátlások nélkül kirakja elénk a testét úgy, ahogy a természet megalkotta. az élet apró örömei ezek, amikből igazán állnia kéne magának az életnek -mert minek rágörcsölni mindenre, nem...? (#04.17.)

a mély és szövevényes high concept sorozatok alkotói nyugodtan tanácsot kérhetnének a dunham/konner/apatov csapattól, ha szeretnének a tudatos építkezésről egy kicsit többet tudni... mondhatjuk ezt a sorozat egészére is, ahogy a karakter-építésben mindig rá tudtak pakolni az előző körre, de nézhetjük csak ezt az utolsó évadot is, amit nagyon erősen indítottak, jó poénokkal, őrülten szórakoztatóan, aztán bumm, elkezdték komolyan venni a lezárást. most látva a finálé inkovencionális megoldását, már érthető, hogy miért volt érezhető egy nagy búcsúzkodásnak az utolsó pár rész -mindenkitől elköszöntünk, mindenkit otthagytunk egy kvázi-boldog állapotban (kivéve marnie-t, de ő valahogy mindig furán állt a boldogság fogalmához), és aztán visszamentünk a kályhához, hogy azzal fejezzük be, amivel kezdtük hat évvel ezelőtt: hannah felnőtté válásával... az idei évemre jellemző, hogy sok sorozatommal nem tudtam úgy rezonálni, mint korábban, viszont a csajok az elmúlt tíz hétben egyszer sem okoztak csalódást, és alig vártam a hétfőket, hogy még egy kicsit velük lehessek. (és gondoljatok bele abba, hogy mindezt egy olyan személy írta, aki nehezen viseli, ha egy sorozatba terhes-szálat írnak...)

jé, ha nem lapozok vissza a blogban a kezdetekhez nosztalgiázni, akkor eszembe se’ jut, hogy az első két rész után tartottam egy másfél éves szünetet, mert lusta voltam angol felirattal nézni -és ez azért fura, mert az van az emlékezetemben, hogy velem vannak a csajok már hat éve töretlenül. mert olyan természetesnek tűnik, hogy ott éltem velük a pezsgő new york-i mindennapjaikban -és tudjátok jól, hogy most azért használtam a ’természetesen’ szót, hogy tovább tudjak kötni a vesszőparipámra, a sorozat természetességére... de tehetek én arról, hogy ez volt az a dolog, amivel lena dunham megfogott az elején, ami miatt azt is könnyen viseltem, mikor hősnőink nem voltak szerethetőek...? persze egy picit így is egy idealizált képet kaptunk, de az alkotói folyamatban végig érezhető volt, hogy próbálják minél élesebbre csiszolni a tükröt, hogy minden esendőségükkel együtt kapjuk meg ezeket a karaktereket. mert olyan nincs, hogy a fiatal felnőtt korba valaki ne csináljon hülyeségeket, hogy ne legyen néhanap hülye picsa, hogy ne mondjon-és-tegyen olyan dolgokat, amikre öreg fejjel majd szégyenkezve gondol. de azért is kellettek ezek a hibák, hogy fejlődhessenek, érhessenek a karakterek, és nagyon szép íveket írtak le velük, folyton változtatva az élethelyzeteiket és az egymáshoz való viszonyaikat (plusz adalékként szolgált az a döntés, hogy nem divatmagazinokból kivágott arcok adják a külsőt, hanem a castingnál is a hihetőséget preferálták (valószínűleg tudva előre azt, hogy beszédtéma lesz majd, ha ezeket a tökéletlenségeket megmutatják a maguk pucér valóságában))... tudom azt, hogy egy felszínes szemlélődő csak egy rakás idegesítő ronda libát lát a sorozatban, akik feleslegesen hisztiznek a fehér nők problémáin, de én nagyon tudok örülni annak, hogy átláttam ezen a csalóka felszínen, és ennyire együtt tudtam rezonálni egy ilyen kis csajos indie gyöngyszemmel.

„on the way over here, i saw a man take a shit in the street. and in that moment, as if it were like a near-death experience, i flashed upon every piece of shit i have ever seen on the streets on new york that i assumed was from a dog. and guess what. that shit’s not from a dog. at least not all of it.”

oh, azt hiszem utoljára láthattuk együtt a négy csajt -egy fürdőszobában, hol máshol... és úgy tűnik, hogy a legrosszabb legjobb barátnők sosem jutnak már közös nevezőre, az elmúlt évek megrágták a kapcsolataikat. és persze az egójuk sem segíti a közeledést... viszont! kellemesen felmelegedett a szívem attól, hogy hannah és jessa végre tudott közeledni egymáshoz... kicsit furának érzem azt az ötletet, hogy az örök urbánus hannah kiköltözzön vidékre, de ha újra-és-újra megrágja magában ezt az ember, akkor rájön, hogy nem is olyan elvetendő gondolat ez. (#04.10.)

„it’s simple, there’s too much history here.”

a nagy ő-kkel (vagy hívjuk őket mr.big-nek? kacsint...) az a helyzet, hogy rendre vissza-visszatérnek az életünkbe. csak azt kell belátnunk, hogy nem véletlenül fejeződött be annak idején a közös életünk, és az azóta eltelt hosszabb/rövidebb időben mindketten sokat változtunk... fair húzás volt megpróbálni újra a hannah+adam-et, mert adni kellett nekik egy esélyt, de ahogy az okoskodó kezdésemben is olvashattátok, ez a két ember már nem ugyanaz, akik a húszas éveik elején voltak, bármit is tesznek, az akkori összhang már sosem tér vissza... (oh, lena dunham az élete alakítását hozta az étteremben, odavoltam minden apró száj-rezdüléséért.) (végig azon görcsöltem, hogy mi baj fog történni jessa-val a benne lévő feszültség miatt -viszont ahhoz meg kellett néznem a rész után a ’behind the scenes’ videót, hogy leessen, hogy ugyanezt a kocsmában dugós trükköt már eljátszotta a szöszi az első évadban is.) (mindig is úgy gondoltam, hogy ray-nek olyan pár kéne, aki intellektuálisan felér hozzá, és most végre meglett ez az ideális személy. csak reméljük, hogy ezen shos nem fog behisztizni...) (és még egy kis szerelmeslevél is belefért brooklyn-nak.) (#04.03.)

„good dick is a prison.”

végre felismerték lena-ék, hogy egy broadway-sztár (andrew rannells) is a stábjukban van, így gyorsan adtak is neki egy dalt... de kifejezetten jól állt az epizódnak az elijah-központúság, hogy egy kicsit belestünk egy színdarab előkészületeibe -meg persze a srác mindig túlbonyolított magánéletébe is. eközben a szülőséggel is foglalkoztunk erősen, egész pontosan a rossz szülőséggel, mert a szörfös srác pont úgy reagálta le az apaság hírét, ahogy az várható volt, és végpontként megkaptuk azt a tényt, hogy marnie szülei mennyire borzasztóak voltak világéletükben... (gonosz dolog azon vigyorogni, ahogy két ember zokog a magánélete romjain..? (szmájli)) (#03.27.)

„you can’t just erase people. you can’t just erase me. that’s not how it works.”

most kezdenek robbanni hannah körül a bombák a születendő gyermeke miatt, és a légnyomásuk mindig ugyanabba az irányba repítik őt -hogy beavassa-e az apát az örömhírbe... egyébként jól láthatóan rosszkedvű hősnőnk, de teljesen meg tudjuk érteni a kedélyállapotát, miután láttuk veszekedni marnie-val, adam-mel és jessa-val is (elijah-val legalább sikerült megbékélni a múltkori verbális késszúrás után). főleg az adam-es utcai egymásnak esés tetszett, adam driver megint tök természetesen hozta az érzékeny fiút (de andrew rannells-nek sem kell szégyenkeznie, ha színészetről van szó). (sokszor fújunk marnie-ra az önzőségei miatt, de most elnézve az édesanyját, sok minden megvilágosodott a személyiségével kapcsolatban...) (#03.20.)

„this is yet another reckless, impulsive typical hannah decision like cutting your own hair or cyberbullying that girl you met at barnes & noble.”

zuuuummm és puff -így állt bele a földbe az évad kezdetén meglévő fun hangulat... és mégsincs ezzel baj, mert azért néha mosolygásra késztetnek minket, mint egy nem túl magas thc tartalmú gumimaci... de inkább az emberi gyarlóságokkal foglalkozunk. marnie megint bizonyíthatta pár perc alatt is, hogy egy önző rossz ember. hannah anyukáját is szívszaggató ebben a magányos fázisában látni. és bármennyire jól szórakozunk elijah hülyeségein, ha ő kiakad valamire, akkor aztán le tud forrázni bárkit a szavaival seperc alatt. még az a fura, hogy hannah ennyire eltökélt és tartja magát, nem hisztizik az állapota miatt... (nagyon durván jól sikerült a casting az adam-ék-féle film hannah-jánál -bár igazából ezen a szálon sem lehet önfeledten a film-a-filmben intertextualitásával foglalkozni, mert jól érezhető, hogy jessa-nak hamarosan elege lesz az egészből...) (#03.13.)

„i wanna die inside the mouth of a lion with you.”

idén eddig csak mókáztunk meg csendesen elmélkedtünk, így itt volt az ideje girls-ösen komollyá fordítani a dolgokat... de jól hullámoztunk a kiakadások, a felvillanyozó lehetőségek, a kellemetlen betegségek és a hirtelen lecsapó halálok között. valamint hannah számára elérkezett egy olyan fordulat, ami végképp a felnőtt korba lökheti őt -egy olyan lépés, aminek a kifejtését annak ellenére várom érdeklődve, hogy jól tudható rólam, hogy mennyire nem szeretem, amikor az ilyen típusú szálakat szedik elő az írószobában (szóval csakazértsem írom le a spoiler-t, de aki egy kicsit is olvasott már ezen a blogon bejegyzéseket tőlem, az tud olvasni a sorok között is...). (#03.06.)

„i’m a horny motherfucker with the impulse control of a toddler.”

miért ne férne bele az utolsó tíz részbe is egy filler-epizód...? nem ez az első eset, amikor lena írt magának egy novella-zárványt a sorozat szövetébe, de amíg működnek ezek a mini-sztorik, addig nincs okunk panaszra. meg tudja is a készítő-hölgy, hogy mi kell ahhoz az írásán kívül, hogy elégedettek legyünk a végeredménnyel: egy tehetséges partner, és matthew rhys magasan túlteljesíti az elvárásokat... egyébként egy tipikus lena-témát feszegettünk ma, azaz a nem megfelelő szexuális közeledést, és érdekes volt meghallgatni mindkét felet, mert úgy lettek összerakva a párbeszédek, hogy ne csak hannah-nak legyen igaza. az már egy más kérdés, hogy a végén újra kiderült, hogy a férfiak mindannyian alávaló mocskos pöcsök -de mivel igazán viccesen került az a bizonyos pöcs a középpontba, így képtelen vagyok férfiként ezt magamra venni... (#02.26.)

„that’s my best friend. she’s, like, stuck in this, like, psychosexual hamster wheel with this total fuck nugget, so...”

nem tudom, hogy mit tolhatnak lena-ék az írószobában, de ez volt az egyik legviccesebb epizód valaha a sorozat történetében... amikor azt hitted, hogy nem tudják már szánalmasabbra formálni desi-t -hát még egyet facsartak rajta a mentol... izé... oxy-függőséggel. ugye most már marnie is belátja, hogy mi a helyzet, légyszilégyszilégyszi... szegény shos megint belelovalta magát egy olyan dologba, ami ordítóan szánalmas (beképzelt barinőket szeretne magának) -de azért elijah fantasztikusan mentette a kínos szituációt számunkra... (#02.20.)

„i read shailene woodley likes to go to a private area, open her vagina, let the sun in, and that’s how she gets her glow. so, when she goes to, like, ’insurgent’ premiere, that’s not makeup, that’s sun in her pussy.”

oh, olyan kis feelgood volt az epizód eleje azzal a happy kis zenével meg hannah sikerével, hogy majd’ elolvadtam... már nagyon készültem, hogy újra a neurotikus csajaimmal lehessek, és nem is kellett csalódnom, nagyon girls-ös lett a kezdés. kezdjük azzal, hogy hannah-t megint sikerült egy olyan környezetbe dobni, ami kiveti magából, és nem volt kérdés, hogy hülyét fog csinálni magából a gazdag szörfös anyukák között -de nem is lena dunham lenne a készítő, ha nem zsákolt volna be magának egy aktuálisan forró színészt, hogy pucéran henteregjen vele (hello riz ahmed!). és persze most sem fogta vissza magát a pocakja (és a természetesen burjánzó fanszőre) mutogatásában. és isteni szerencse, hogy mellette még jessa is pőrén tárolta a vagináját a viseltes kanapén... még annyi kell, hogy igazán belemenjünk a marnie-féle túldramatizálásba, és teljes lesz a girls-ös portfólió -oh, wait, már ez is megvolt... (ha ben affleck tényleg azért mondta vissza a batman rendezését, mert szerinte a bat-kosztümben nehéz a kamera mögül dirigálni, akkor mit mondjon lena, akinek láthatóan csupasz seggel is kitűnően megy a direktorkodás...) (#02.13.)