soroló

„we’re awake, we’re unified, and frankly, pissed off enough to risk everything to stop her.”

az idei évben háromféle kis képet használtam a sorozathoz, elválasztva velük a három fő sztori-szálat, viszont mára nem tudtam eldönteni, hogy melyiket rakjam az idézet mellé -úgyhogy, mint láthatjátok, mind-a-három ott fenn virít... mert milyen egy jó finálé? olyan, ami összegzi az évadot, és most ennek a tökéletes példáját láthattuk. még egyszer a középpontba került a darkhold, és vele együtt a ghost rider is visszatért néhány tüzes akció erejéig; újfent hangsúlyosan jelen voltak az lmd-k, a jók és a rosszak is bevetették őket megtévesztésül; valamint lezártuk a framework-féle alternatív világot is (plusz nem felejtkeztek el arról sem, hogy daisy az év elején még fura hajszerkezettel durcázott pár részen át)... fináléhoz mérten magas pulzusszámmal pörgött a tempó, és a rendező (network tévéhez képest) merészen kiélhette a gusztustalanság iránti vágyait is, itt az eredménye annak, hogy későbbi időpontban vetítették idén a show-t -meg persze rá lehet fogni az összes lefejezős, szemet szétfúró jelenetre, hogy áh, csak robotok voltak... a nagy agyeldobós relevációk most elmaradtak, viszont ezeket az agytornákat szív-facsarással helyettesítették, mert tökéletesen csapták le az összes érzelmi labdát -ha valaki legközelebb lekezelően beszél a képregény-sorozatokról, akkor azt a könnycsalogató jelenetet fogom nekik megmutatni, amikor mack-ék elhagyják a framework-öt... azt hittem, hogy fun módon engedjük el a csapatot, és nem dobnak elénk semmi csontot a jövőre esedékes adagból, de persze nem bírták ki, hogy ne izgassanak fel -és könnyen lehet, hogy ismét egy nagy lépés tesz majd előre a show a belebegtetett új iránnyal... (#05.17.)

talán nem is baj, hogy rövidebb sztori-arch-okban gondolkoznak a shield írószobájában, és nem is azért, mert így erősebb a képregény-folyam érzete a nézőnek (ahol hat-füzetes sztorik a legjellemzőbbek), hanem mert ha az egyikkel nem rezonál úgy a néző, ahogy kellene, akkor ott a lehetőség arra, hogy a későbbi majd jobban bevonzza. így nem sajnálkoztam, amikor a misztikus/másik-dimenziós kezdeteket felváltották a mesterséges intelligenciák, mert az első epizódokban nem éreztem azt a drive-ot, amiért annyira megszerettem ezt a show-t -annak ellenére sem, hogy a ghost rider-t jól eltalálták, emberivé tették ezt a kicsit over-the-top karaktert. de úgy tűnik, hogy egyébként is vendégekben igazán erős volt ez az évad, mert a második sztoritól kezdve mallory jensen lopta a show-t, akiről tudom, hogy hétről/hétre dicsértem már, de muszáj volt még egyszer kalapot emelnem előtte, mert olyan érett és összetett alakítást nyújtott át nekünk, rengeteg arcát megmutatva (és persze az sem utolsó szempont, hogy milyen csinos is ez a sokféle arc)... az utolsó harmaddal sikerült még feljebb emelni a minőséget, mert nem érték be annyival, hogy eljátszanak egy ’what-if’ típusú kifordított világgal, hanem belerakták a szívüket is -hogy aztán a végén összetörjék a mi szívünket... no, a végére jöhet a szokásos sirám: ez az egyik (szinte) konstansan magas színvonalú képregénysorozat, mégis csak alig egy maréknyian nézzük -hahó emberek! save the s.h.i.e.l.d.!

„do you have empathy? can you imagine how somebody else might feel?”

uhh, vajon mit tudhatnak a készítők a disney fejeseiről, hogy ennyi pénzt ki tudtak zsarolni belőlük egyetlen epizódra...? de tényleg durva volt látni, hogy money-shot követ money-shot-ot, és legtöbb esetben magasan a ’tévés-gagyi’ szint felett lettek megalkotva a látványos jeleneteket. és volt itt minden, lángoló fúrótorony meg légi-ütközet -és persze még kellett apró is a csomó apróságra, a teleportációtól a virtuális pajzs általi arc-levágásig (ja, coulson még mindig nagyon cool a kis játékszerével)... és akkor jöhet a szokásos mantra, hogy a veszett tempó, a menekülések, a verekedések mit sem érnének, ha nem lenne érzelmi alapra helyezve az egész -és ez most azért nem üres frázis csupán, mert ennek a félévadnak pont ez a kulcsa: az érzelmek... és oh, dicsértem már számtalanszor mallory jansen-t, de ma tényleg végigzongorázta a teljes érzelmi skálát a teljes boldogságtól a szikrázó gyűlöletig, és azt tetszett a legjobban (bár lehet hogy ezt csak beképzeltem), hogy az arcával is máshogy játszik most, hogy emberré változott -illetve ’emberré’, mert hogy szuper-inhumánná tették inkább, amihez még nem tudom, hogy állok hozzá, majd a finálé eldönti... és nem csak aida érzelmei voltak kulcsfontosságúak, de a fitz-simmons is erős pillanatokat hozott, és nagyon szerettem azt is, ahogy may és coulson köröznek a téma körül, de senki sem mondja ki a tutit... (#05.10.)

„she’s not moses about to take you to the promised land.”

még egy epizódot töltünk a framework-ben, kicsit harcolunk meg ellenállunk, messze még az évad vége -gondolta a gyanútlan néző, bár aztán gyanúsan sandított a címre, ami azt sugallta, hogy közel a változás szele... ezek után szinte fejbe-vágott az epizód második fele, ahová acél-kemény sűrűségben keverték az izgalmakat és a szívszaggató drámát -azaz a srácok hazatérését a mi világunkba. illetve ’szinte mindenki’ visszatérését, mert ahogy várható volt, van olyan változtatás egy életútban, amiért érdemes bevállalni azt is, hogy egy virtuális világban kell ezután létezni... de ha egy maradt is odaát, átjött valaki más helyette -és természetesen aida hús/vérré változását is hatásosan sikerült bemutatni (bár a perverz agyam végig azon kattogott, hogy milyen kár, hogy network-tévén megy a show, bezzeg az hbo-n már húsvásár lenne...). és ha már itt van nálunk a robot-lány, akkor húzott is egyből egy meglepőt... örülök, hogy ki fogják használni azt, hogy a framework-ben elkövetett tettek hatnak az adott karakterek lelki világára, legalábbis fritz-re biztos hogy hatással lesz a sok borzalom, amit elkövetett odabenn. és fura módon annak is tudok örülni, hogy az orromnál fogva vezettek -legalábbis én abszolút karakter-hitelesnek éreztem volna, ha radcliff az örök élet ígéretét választja a helyes út helyett... (#05.03.)

„like it or not, this is the reality we live in.”

tévés keretek között mindig vékony jég megtömni akcióval egy epizódot, de itt a shield-nél korrektül csinálják a dolgukat évek óta ezen a fronton is -még ha néha ők is kölcsönöznek ellenfeleket a ’rosszul célzó rohamosztagos képző’-ből... viszont annak tudtam örülni, hogy hiába használják cool módon daisy képességét, nem használják túl, csak akkor remeg meg a keze, amikor tényleg szükség van rá... szép finoman elkezdett minden karakter visszatérni a klasszikus formájába, és ennek a folyamatnak a csúcsa természetesen coulson nagybeszéde volt, ahol tündökölhetett az az ügynök, akit megszerettünk az évek alatt... abban is jó pontot írhatnak fel az alkotók, hogy nem csak fanservice-ként használják a korábban kiírt karakterek visszahozását, hanem jól használják is őket -főleg ward-ot, aki megkapta a rehabilitációját, és a viszony-rendezését daisy-vel... természetesen az alter-univerzum mögött azért van egy nagyobb célja is aida-nak -vagyis elég logikus konklúzióra futunk ki: mert a mesterséges intelligenciák mindig betegesen vágynak arra, hogy ténylegesen életre keljenek... (#04.26.)

„one person in your life, one decision, one sentence has the power to change you forever.”

azon elmélkedtem magamban, hogy vajon miért szereznek ennyi brit színészt a sorozathoz, mikor realizáltam, hogy az új karakter nem véletlenül brit... hiszen tudjuk fitz-ről, hogy komoly daddy-issue-val szenved, úgyhogy logikus volt, hogy az egyetlen dolog, ami az ő karakterénél elindíthat egy dominót, az csakis az apja lehet... szépen hangsúlyozódott a mai részben ez az ’egyetlen dolog’, mert mindenki életében vannak dolgok, amiktől tényleg másfelé indulna el az élete, ha az megváltozna (és ismerjük jól a sok-univerzumos elméletet is, hogy minden döntés egy újabb alternatív világot hoz létre)... a hydra-t most már elviszik a falig, akik nem csak hogy átnevelő-táborokba zárják a vonakodó gyermekeket, de szívfájdalom nélkül fel is áldozzák őket, ha úgy jön ki a lépés. és ez jó katalizátornak bizonyult may pálfordulásához -és jó alkalom arra is, hogy bizonyítsák, hogy a virtuális térben bekövetkező halál tényleges halált is jelent (ohh, és persze nagyon működött a hősies önfeláldozós jelenet bear mccreary hathatós segítségével)... minden sötétsége ellenére piszok nehéz lesz elhagyni ezt a valóságot, mert itt kell majd hagyni azokat, akik a való életben már nincsenek velünk. és abba bele fog szakadni minden szív. (#04.19.)

„we will defeat these terrorists, and we will make our society great again.”

lassan felfoszlik a megtévesztés függönye, és a karakterek rájönnek, hogy valami nem stimmel a világgal... és ezt persze különböző módokon teszik, nagyon tetszett például, ahogy coulson gyermeki örömmel áll hozzá a tudáshoz, hogy mindenért lelkesedik -igaz egy kicsit rá is tud kattanni az összeesküvés-elméletekre... vele szemben mack-nek jutott a nehezebb felismerés -de egyébként is arra használták őt (és a kislányát), hogy emberi szempontból is megmutassák a rendszer diktatórikus vonásait, amikor a fortélyos félelem igazgat (bocs, néha szeretem villogtatni a vékonyka műveltségemet)... szegény fitz-cen van még rajta leginkább a megtévesztettség maszkja, és ez csak azért nem zavaró, mert ian de caestecker-nek jól áll ez a hideg szerep is (és egyébként is, csókolhatja mallory jensen-t is elizabeth henstridge után, felháborító!)... szóval továbbra is elégedett vagyok ezzel a kifordított világgal, most is szépen elegyedett az izgalom, a humor és a dráma -megspékelve mindezt egy rakás utalással a valódi shield-univerzumra. (#04.12.)

„oh, this isn’t the framework. this is hell.”

mindig hálás dolog játszani kicsit a realitással, megfogni az egész zsákot, és a visszájára fordítani. mert például úgy alkothatsz meg egy baljós világot, hogy a nézők nem csak aggódnak a fasiszta diktatúra árnyékába került karakterekért, de ugyanakkor nagyszerűen szórakoznak is azon, hogy mennyire megváltozott a személyiségük ebben a mesterségesen létrehozott világban. mert tudjuk jól, hogy végül minden jóra fordul majd, addig meg élvezhetjük egy kicsit a hideg és szadista hajlamú fitz-et... örültem, hogy ward-on megint tudtak fordítani egy újabbat, ha már visszahozták kicsit a show-ba, nem is ő lenne, ha nem lenne egy duplafenekű titok a karakterében... ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt évek alatt, jemma-val tudták a legérzelmesebb jeleneteket kicsikarni a szövegkönyvből (lásd: coulson felébresztésére tett kétségbeesett kísérletét), de arról se’ felejtkezzünk el, hogy a legviccesebb sorokat is ő kapta ma (és drágám, bevallom, nekem még hullára sminkelve, hajléktalan-kinézettel is nagyon tetszel...) hmmm, valami ilyesmire számítottam, amikor a szünet előtt felvázolták nekünk ezt az alter-világ szálat, és érezni, hogy van bőven muníció még az első meglepetések alatt. (azt mondjuk nem értettem, hogy miért kellett az összes színt kiszippantani a képről, értjük ám enélkül is, hogy ez egy sötét világkép...) (#04.05.)

„prove to me that you’re not a frickin’ robot.”

bejött jed whedon-ék számítása, őrült feszültség vettek kezdetét a shield-bázison azzal, hogy egy maréknyi lmd-t dobtak be a kétségek között gyötrődő emberek közé, főleg úgy, hogy még csavartak egyet a felálláson, hogy a néző biztos beleborzongjon bear mccreary baljóslatú dobolásába... azért is jó ez a helycsere, mert a színészek megmutathatják a szépen csillogó gonosz arcukat is... tök örültem annak is, hogy a jó oldalon ekkora girl-power lett, és tök jól működött együtt az ész és az erő -főleg mivel daisy képességei vizuálisan is sok újdonságot hoztak, mondhatjuk, hogy a rendezői székben most debütált sorozat-készítő úr már itt a szárnypróbálgatásai alatt mesterien bánik a kilassításokkal (főleg az a darabokra hulló robot-fej nézett ki igazán brutálisan)... jemma továbbra is a sorozat lelke, vele lehet leginkább közvetíteni az érzelmeket az izgalmak közepette... aida-ról végre levették a gyeplőt, így ma kedvére gyilkolhatott, vagy vághatott le egy fejet... no, izgalmasnak tűnik a várható alter-világ-béli utazásunk, ahol jól lehet majd játszani (érzelmi szinten is) azokkal a sorsfordító eseményekkel, amiket megbántak a karakterek a múltjukból. (#02.22.)

„i believe in agent coulson. i believe in s.h.i.e.l.d.. because for all its imperfections, it strives to do the right thing... to protect people.”

szóval a gonosz orosz azt következtette ki abból, hogy phil coulson sokfelé feltűnt ott a világban, ahol furcsa események történtek, hogy ő egy mastermind, aki a hálója közepén azért húzogatja a szálakat, mert az emberiség vesztét akarja, és a világ uralmát át akarja adni az űrlényeknek? hehe, az összeesküvés-hívők most biztos serényen hányják a keresztet az illuminati szimbólumra... szóval ivanov elvtárs nem túl okos, viszont bosszúálló típus, de most legalább daisy jól szétrúghatta a seggét... sebaj, mert az igazi gonosz úgyis a mesterséges intelligencia lesz az évad végére, mert a modern technikák fogják a végítéletet hozni az emberiségre... tetszett fritz önmarcangolása a felelősség kérdéskörében -illetve egész pontosan a gemma-féle vigasztalás tetszett igazán, mert megint jól lehetett érezni, hogy mennyire szereti egymást ez a két karakter... és tulajdonképpen nincs nagy problémám azzal sem, hogy még egy flashback-et is írtak a coulson/may párosnak, hogy hihetőbb legyen a közeledésük, hogy lássuk azt, hogy évek óta megvan köztük a szikra, csak közbejött andrew meg a csellista lány -azért sem zavar az esetleges erőltetettsége ennek a kapcsolat-építésnek, mert szórakoztató hallgatni a két karakter évelődését. (#02.18.)

„it’s not easy to find your place when you’re working with heroes and gods.”

ahogy a való életben is jókat tudunk mosolyogni a valószerűtlen fordulatokon (mondjuk hogy egy náciról kiderül, hogy zsidó származású), úgy a fikciós alkotásoknál is kéjes vigyor érkezik az arcunkra, amikor egy fordulattal határozott fuckyou-t mutatnak egy karakter elveinek az írók -mondjuk mint mikor egy inhumán-gyűlölőt változtat át a terrigen-kristály... és nem ez volt az egyetlen fordulat ma, amivel sikerült meglepni minket nézőket, mert akadt itt váratlan karakter-halál is -plusz radcliff doki megint új célt kapott küldetésül, most épp egy szép és nyugodt mátrix-ot (vagy city of light-ot, kinek melyik preferencia fekszik) építgetnek aida-val... tetszett az a fordulat is, hogy a doki magánéletéhez kötötték aida eredetijét (jócskán megpendítve ezzel drámai húrokat is az összhangzatban) -az meg főleg tetszett, hogy mallory jansen nem csak kicsit másként játszott emberként, de egy picit máshogy is nézett ki (btw, egyre inkább szeretek bele ebbe a nőbe!)... vicces volt hallgatni az igazgatót, hogy végig amerikaifocis hasonlatokban beszél, viszont ezzel jól ellensúlyozták nála a drámaibb vonulatot -azaz hogy az ő széruma nem hat olyan egészségesen a szervezetre, mint amerika kapitányé... (#02.09.)

„the old ways are better. simple, built to last.”

azon már meg sem szoktam lepődni, hogy patton oswalt mindig magával hozza a star wars-os vicceket... de egyébként örülök, hogy újra itt van(nak) a pöttöm humorzsák(ok), mert mindig könnyít(enek) a komor hangulaton. és persze lehet azzal is játszani, hogy mindegyik testvér egy kicsit más karakter. és a legjobb, hogy most már van belőlük női változat is... komorabb hangulat most is volt, két kikérdezés adta az epizód magját, de mindkét helyen kicsit máshogy másztak bele a kikérdezett fejébe -és mivel képregény-sorozatról van szó, ezért a fejbe-mászást akár szó szerint is lehet érteni... mert ugye radcliffe dokiékról tudjuk, hogy megvan a technikájuk ahhoz, hogy hozzáférjenek az emlékekhez, fitz-ék meg szó szerint lefúrtak az lmd koponyájába. és vehetjük azt is ’belemászni a fejbe’ momentumnak, amikor a robot doki fitz agyára próbált menni azzal, hogy a múlt sebeit tépegette fel... szépen alakul a gonosz-szövetség, már az oroszok is a tengeralattjárójukban vannak, sőt már az is kiderült, hogy legközelebb coulston-ra kerül a célkereszt, hisz’ ő már thor felbukkanása óta mindig ott őgyeleg a gyanús idegenek környékén... (próbálták egy darabig takarni zach mcgowan arcát, de én az első mondata után felismertem a szokásos dörmögését...) (#02.01.)

„we are who we are. flaws and all.”

lehet hogy menőnek tűnt az írószobában, hogy végignézzük may ügynök nehéz napjait az epizód elején, de mivel nem sok új információval szolgáltak ezek a percek, így sok izgalmat sem tartalmaztak -persze azért a főcím előtt még bedobtak egy releváció-bombát, hogy legyen min rágódnunk... mert azzal, hogy megtudtuk, hogy van még egy lmd a csapatban, egyből mindenki gyanússá vált (ehhez persze hozzájárultak az olyan mondatok is, mint az ’olyan igazinak tűnnek az izmaid!’). persze ez valahol vissza is üthet majd, mert bárkire rá lehet majd mutatni, hogy ’áh, ő csak egy android volt’... viszont a may-féle nyugtató terápiával jól meg tudtak vezetni most, pedig már a múlt héten is volt arról szó, hogy valami aktív agy-stimulálás kell neki a fogságban, különben nem fogja valóságos érezni az illúziót. és bevallom, hogy aida pohár-leverésére felvontam a szemöldököm, de aztán elaltatták a figyelmem a mezítlábas verekedésekkel... de úgy látszik ma ilyen apróságok kötötték le a figyelmem, mert a meghallgatásos jelenetnél is az volt az első, ami bevillant, hogy daisy-nek milyen jól áll a kiskosztüm... persze aztán már tetszett az igazgatóval megejtett őszinte beszélgetése is, és nem sokkal később el tudták érni azt is, hogy még jobban megutáljam a szenátor asszonyt... mack-et is direkt lmd-gyanúba keverték, de aztán egy drámai fordulattal tisztázták is a vádak alól. legalábbis remélem, mert én már bármit képes vagyok feltételezni az írókról... (#01.26.)

„when your country calls, you answer.”

nekem mindig is gyanús volt az igazgató, hogy sosem kapargattuk igazán a képességeit, nem nagyon láttuk használni az erejét -és úgy tűnik, hogy ennek oka volt, és kalapemelés jár az íróknak, ha végig ez volt a tervük. ráadásul szépen beleillik a nagy egészbe, hogy az igazgatót mesterségesen pumpálták fel szuperré, mert ugye a marvel univerzumában nagy hagyományai vannak ennek a technikának, ráadásul az ultra-hazafi és mindig kőkemény talbot tábornokból simán ki is nézzünk egy ilyen húzást. és szerintem tetszeni fog a most következő dinamikai váltás, amikor mace igazgató és coulson ügynök egy szinten állnak majd a parancs-osztásban... kevin tancharoen rendezte az epizódot, úgyhogy számíthattunk néhány pofás verekedős jelenetre, és persze elsősorban ming na-t dolgoztatta meg (egyszer egy android ellen, egyszer meg kertész-szerszámokkal egy fészerben), de egyébként jól tudott húzni a rész tempójával így, hogy tulajdonképpen egy nagy üldözéses jelenetet kaptunk... (fake may esetében csak engem zavar, hogy pont vele esett meg már az is, hogy helyettesítődött egy arc-maszkos által...?) (bear milyen heroikus zene-témát írt mára daisy-nek -alátámasztva azt, hogy már nem ellenség a nép szemében, hanem népszerű hős(nő).) (#01.19.)

„gear up! the robot apocalypse is finally here.”

azért azt el kell ismerni, hogy a shield írói mindig jól tudják keverni a kezükben lévő kártyalapokat, avagy ügyesen illesztik egymás mellé a kirakós-darabokat, hogy egy másik játék-hasonlattal is éljek... mert előadják itt nekünk az összes android-film klisét, ami felhalmozódott a nyolcvanas évek óta hollywood-ban (persze nem ilyen drámai a helyzet, csak jó ötletnek tűnt utalni arra, hogy mack végig geek-kedte az epizódot a robotos poénjaival...) -hogy aztán a végén csavarjanak egy jó nagyon a szálon. méghozzá egy olyan fordulattal csaptak arcon minket, aminek azért elég nyilvánvalónak kellett volna lennie, ha nem felejtettük volna el, hogy aida megalkotója milyen irányból is érkezett a sorozatba... (btw, sajnáltam volna, ha mostantól nélkülöznünk kell mallory jansen szép pofikáját.) a másik szálon is ügyes összefűzések mentek, már korábban megismert gonoszok léptek szövetségre, és a szenátornéninél drámai hátteret is adtak az ellenszenvének -mert biztos rengeteg olyan ember él new york-ban, aki komoly veszteségeket szenvedett el, mikor a chitauri-k ellepték a város egét... az elmúlt évadok már bizonyították, hogy képesek az írók ilyen magasan tartani a színvonalat, így biztos, hogy az évad második felében sem lesz probléma a csavaros történetvezetéssel -az már egy másik kérdés, hogy a nem-nézőkhöz miért nem jut el a stabil színvonal híre... (#01.11.)

„you’re still just a petty thief.”

tök alap-képesség a szuperhős történetekben a nagyon gyorsan futás, de kétségtelen, hogy nagyon hasznos tud lenni a veszélyes szituációkban, és jól lehet vizualizálni is -és még elviccelni sem mindig muszáj (ugye kedves fox...) (kevin tancharoen-ék itt most próbáltak egy picit újítani, így yo-yo futásainál az ultra-lassítások mellett fázis-megjelenítést is alkalmaztak, ezért tényleg picit máshogy nézett ki a superpower használat -mondhatjuk, hogy képregényesebben.)... no, nyolc részben le is zártuk a misztikus szálat, némi dimenziókon átívelő magyarázattal közelebb hozva a tudományhoz a megoldást, ellökve minket a mágia veszélyes talajáról -és szépen meg volt magyarázva az a tudományos tétel, hogy a semmiből nem lehet létrehozni valamit, mert az a valami valahonnan el fog vonódni, és nem csak úgy létrejön... eközben kicsit rendezték a szétzilált csapat-viszonyt is, daisy végre hivatalosan is visszatért, mack-ék viharos vonzódását is új szintre emelték, és már az igazgatóval is kezd megbékülni mindenki -de nyugi, ez a látszólagos nyugalom csak elterelés, lesz még itt széthullás bőven... mert túl szép lett volna, ha egy olyan dekoratív androidot kapunk, aki a fejét lehajtva teszi csak a dolgát, és nem fordul meg a mesterségesen létrehozott agyában, hogy a teremtői ellen forduljon... ($$12.07.)

„i’m building an inter-dimensional gateway with an android i’ve created. if this works, i could die happy.”

azért kellett némi ügyesség az epizód összepakolásához, hogy minden jelenetet úgy mutassanak meg duplán, hogy mindig szépen kiegészüljön az új szögtől... (és ehhez audiovizuálisan viszonylag egyszerű megoldást választottak, egy barnás szűrővel és letompított hangokkal tettek minket egyből tisztába, hogy kinek a szemszögéből látjuk a jelenetet.) örültem, hogy lett tudományos magyarázata a szellem-létnek, még ha nem is mentek bele túlságosan a párhuzamos dimenziókba, vagy abba, hogy milyen fény-húrokat húzogatott aida a nagy megmentés során -de felesleges is lett volna a techno-blabla (btw, milyen figyelmes ötlet volt, hogy az androidnak egyeseket és nullákat mutatott a csodakönyv!)... nem csak izgalmat hozott az, hogy coulson-ék a túloldalon ragadtak, hanem az érzelmi háttér is jól épült fel a végére, persze ehhez megint az kellett, hogy különválasszák fitz-simmons-ékat... (kicsit kilógott az epizódból gemma szála, de majd csak megmagyarázzák egyszer, hogy mi a fenét csinált...) tipikus shield-epizód volt ez, jó tempóban oldottak meg a srácok egy problémát, miközben vezetgették előre az évad-közi gondokat, és nem felejtkeztek el az érzelmi vetületről sem. ($$11.30.)

„there’s no such thing as luck. there’s decisions and consequences.”

a képregény-kötetek általában hat füzetet tartalmaznak, a comic-írók így szokták felosztani a sztorijaikat, úgyhogy szerintem ilyen jött az, hogy a sorozat idei évadának első hat epizódja képezzen egy egységet, majd egy csúnya cliffhanger-rel küldjenek el minket néhány hét szünetre. de lehet hogy csak azért éreztem ezt az egységet, mert most kerítettek sort a lovas eredet-történetére, és ez keretett adott az eddigi részeknek... maga a visszaemlékezés erősre sikerült, ahogy fokozatosan derült ki az igazság minden ördögi részlete, sőt annyira odafigyeltek a részletekre, hogy még a szellemes fő-szálhoz is sikerült odakötni az első fellángolást (ehh, bocs...), így építve a nagy egész illúzióját. sőt, egy ügyes utalással még carter ügynökék második évadát is bevontuk a játékba, ez meg az egész univerzum épülését és az apró részleteket kutató rajongók kielégülését szolgálta... egyébként azért is érezhettem ez a részt kötet-zárásnak, mert utolsó jelenetnek kaptunk egy új gonoszt, és ez tipikusan az a kép, amivel egy füzet utolsó lapján szoktunk találkozni... (még nem döntöttem el, hogy hányadán állok az új igazgatóval, bár annak nem örülök, hogy ennyire befolyásolni tudják a külső erők.) ($$11.02.)

„ghost busted.”

elég sokféle hangulatot sikerült ma összehegeszteni egyetlen epizóddá úgy, hogy egész koherens maradt végig a rész. kezdtük egy jó adag indiana jones vibe-bal, amire bear mccreary is rárakott egy lapáttal a kalandfilmesre komponált dallamaival. aztán betörtünk a börtönbe a lovas nagybátyjának kiszabadítása miatt, és rengeteg kellék előkerült a rácsok mögött játszódó filmekből. innen egy könnyed lépés volt az akció-filmmé való transzformálódás, főleg daisy étkezős verekedését lehetne könnyedén beilleszteni egy pörgős-bunyós filmbe. plusz azért a szellemek egy kis horror-fűszert tettek az egész tetejére (nem beszélve a lovas újabb fellángolásáról, bár ezzel kapcsolatban még egy maffiás bosszúállós vonalat is tudnék ide keríteni...). szerencsére a változatos mozgalmassága mellett maradt hely a karaktereknek is, mert például tudjuk azt, hogy daisy lelkében sokkal mélyebbek a sebek, mint amiket most az arcára szerzett, és persze coulson sem tudja megállni, hogy ne szekáljon valakit egy kicsit némi lelkizéssel (ma épp may-t)... az új igazgatót is finoman alakítgatják, hogy a sármja mögé tudjunk nézni -és örültem, hogy ezt ma kicsit simmons-on keresztül vitték véghez. ($$10.26.)

„fight fire with fire. that's a saying, isn’t it?”

jól érzik a készítők a menetrendet, négy epizód elég volt az évad felvezetésére, így gyorsan összerántották egybe a szálakat, egy célt adva mindenkinek -ügyes. ehhez mára új mini-csapatokat alakítottak ki, amik közül persze a daisy/simmons páros volt a kedvencem, főleg úgy, hogy a szép tudóslánynak kifejezetten jól áll a főnökösködés és a határozott kiállás. de tele volt cool-sággal az is, ahogy coulson-ék becserkészték a lovast, főleg hogy még egy pöpec autós-üldözés is belefért (btw, amerikában miért van minden városban ilyen vízelvezető beton-hodály...?). ötletes volt az is, hogy tavalyról visszahozták a tűzzel játszó ausszi akcentusos inhumánt, hogy egy kicsit újra arcoskodjon, valamint hogy átadja a lovasnak a lángoló lánc ötletét (’hmm’, mondta robbie, ’hehe’, mondtuk mi!)... kalapot emelek azért is, hogy pont akkor hozzák be a tudományos és a scifi-s elemek mellé a misztikumot, amikor a filmes részlegen is épp bekapcsolják a varázs-világot az univerzumba -így kell ésszel árut kapcsolni... (btw, tudomány és scifi, érdekes látni az android szálat a westworld után, reméljük itt is jól körüljárjuk majd a témát.) ($$10.19.)

„you know what happens to people during a blackout. they think they can get away with whatever they want.”

amikor felbukkan egy új közösség, ami különbözik a többségtől, akkor sajnos törvényszerű, hogy megjelennek a kirekesztők is, akik mindent megtesznek, hogy eltüntessék a tőlük eltérőeket a közösségükből... és persze eddig is csúnyán néztek az inhumánokra, mert képességeik vannak, mert különböznek a ’normális’-tól, de most már szervezett keretek között végzik a gyűlölködést, sok pénzzel megtámogatva... örülök, hogy parminder nagra újra képernyőn van, de miért kellett épp egy ilyen inhumán-gyűlölő gonosz szerepet elvállalnia...? elég nyomasztó hangulatot hoztak a részbe a különleges emp-vel elkövetett elsötétítések, amikről ordított, hogy pont azok követték el, akik vádaskodnak... örültem, hogy arra is figyeltek, hogy minden kütyü felmondja a szolgálatot, még coulson keze is, és fitz-nek is elő kellett szednie a cserkész-tudását... eközben megint bizonyították, hogy jó ötlet volt összepárosítani daisy-t a lovassal, mert az évelődéseik és a közös verekedéseik is működnek (apropó bunyó, coulson-éknak volt egy tök jó, alig-vágott kamera-forgatós támadásuk -azért a koreográfiára sokszor odafigyelnek a show-nál szerencsére!). az viszont gonosz volt, hogy ming-na egy pár perc erejéig megint a vészhelyzetben érezhette magát... ($$10.13.)

„a team that trusts is a team that triumphs.”

bár már régóta arról hallani, hogy a doctor strange filmmel fogják behozni a marvel filmes univerzumába a varázs-világot, de most úgy tűnik, hogy a shield-be osonó-pályán egy kicsivel hamarabb érkezett meg a természetfeletti (oké, ha objektív akarok lenni, akkor mindketten vesztettek, hiszen a skarlát boszi már az ultron-ban is használt mágiát...). és érdekesnek tűnik ez a szellemes szál, mert valami rejtélyes könyvet emlegettek, ami spiritualitásra utalhat, ugyanakkor egy laborban voltak tárolva a pórul járt lelkek, úgyhogy lehet még itt tudományos háttér is, majd kiderül. de nem is baj, hogy nem sietjük el a történéseket (olyan tempót úgysem tudnának még egyszer diktálni, mint a tavalyi évad első felében)... okosan közelítenek az írók az idei nagyágyújukhoz, mert tudják jól, hogy képtelenség lenne kigazdálkodni azt, hogy egy egész epizódon át lángoló koponyával rohangáljon a lovas, ezért inkább érdekessé teszik őt emberi mivoltában is, így kielégítő lehet a nézőknek az az egy-két tüzes jelenet is epizódonként. plusz nagy találmányuk volt az is, hogy összepárosították őt daisy-vel, mert mindkettőben annyi energia és dac feszül, hogy majd’ szétvetik a tévét a közös jeleneteikkel... az új igazgató is feltűnt végre, bár először nem értettem, hogy mire fel a netes éljenzés, egy simulékony vezetőnek tűnt csupán, aztán jött a csavar, és én is hívővé váltam vele kapcsolatban... két rész, és még mindig csak alapozunk, mintha csak egy kábeles show-t néznék... ($$09.28.)

„when the rider burns you he burns your soul. and a soul can never heal.”

fröccsenő vér és lángoló koponya -a shield-nél láthatóan beváltják az ígéretüket, hogy a későbbi időpontnak hála keményebben lesznek idén... tudom, hogy a marketing lényege, hogy felkeltsék az érdeklődést a termék iránt, de azért kicsit sajnálom, hogy az egész reklámanyagot ghost rider-re építették, mert így egy percig sem volt meglepetés a szereplése, hiába takargatták az arcát (az meg mennyire sorozatos húzás volt már, hogy egy pillanatra feltűnt a háttérben, amikor mack meg coulson elmentek mellette, tök le lehetett vágni, hogy ki az a srác -az emblematikus kulcs-pörgetésről már nem is beszélve...). de jó hogy itt van a lángoló pofa, mert nem csak badass módon néz ki a tunning-autójával együtt, hanem morális kérdéseket is lehet vele feszegetni -mondhatjuk, hogy lehet még belőle egy képregény alapú dexter, aki a szürke-zónában taposva tesz igazságot, és öli az arra méltókat... egyébként ügyes volt az epizód címének többfenekűsége, mert nem csak a lovasra utalhat a ’szellem’ kifejezés, de daisy is szellemként éli az életét, és bűntudattól telve üldözi a rosszat, plusz behoztak valami szellem-szerű lényt is, gondolom évad-gonosz gyanánt... apropó daisy, visszatértünk vele a hacker-életének alapjaihoz, egy magányos farkas a kisbuszban -de nagyon remélem, hogy mihamarabb közel kerül majd a szála a többiekéhez. egyébként is utálom, amikor így szétbarmolnak az írók egy ilyen jól működő csapatot, csak hogy könnyek közt újra tudják őket egyesíteni... (ja, és még több pajkos yo-yo-t a show-ba!) (a rendezéssel cseppet sem voltam kibékülve, nagyon sok fura kamera-mozgás és -szög volt, pedig megnéztem, nem kezdő a direktor úr, egy csomó nagy kedvenc sorozatomban láttam már a munkáját...) ($$09.21.)