soroló

„for years i’d been building this son of a bitch up in my head. what a monster he’d be. but here’s the thing. when you lay eyes on him, the devil’s a real letdown. just a man.”

tudtuk előre, hogy hova fogunk kifutni, hogy ez egy elbukás-történet lesz, és abból látszik, hogy az írók jól tették a dolgukat, hogy egyáltalán nem éreztünk kielégülést, amikor bekövetkezett a vég -mert beérett a két évados humanizálás eredménye, mert bár az agyunkkal felfogtuk, hogy pablo escobar egy szörnyeteg, aki megérdemelte, hogy agyonlőve feküdjön egy piszkos háztetőn, papucsban, de mégiscsak sajnáltuk, hogy el kell búcsúznunk, mert hozzánk nőt az ellentmondásos személyisége... feszültséget is ennek a véres végnek az árnyékában kellett teremteni, és szerencsére sikerült is -mondjuk én például fura módon nem akkor zsezsegtem az izgalomtól amikor a rendőrök fegyverrel a kézben közeledtek a ház felé (egyébként is elsőre nyilvánvaló volt, hogy itt is eljátsszák azt az ordas klisét, hogy nem egy helyszínen vannak az ellentétes felek), hanem amikor pablo kiment kiszellőztetni a fejét, az egyszerű emberek közé, elmélkedve egy parkban -nem tudom miért, lehet hogy csak nem akartam, hogy konfrontálódjon bárkivel is az élete mélypontján (btw, álom-jelenettel nyitás és képzeletben beszélgetés, pablo mentálisan is megzavarodott a bujkálás hosszú időszaka alatt)... gondolom az is az életből jött, hogy a rendőri oldalon sem lehetett teljes az öröm -dramaturgiailag meglehetősen szokatlan húzás volt, hogy az egyik főhős nem lehetett ott a nagy finálénál... és azért sem lehet teljesen elégedett a rendőrség, vagy maga kolumbia, mert hiába tűnt el az egyik szörnyeteg, ha máris van, aki betöltötte a helyét... ($$09.26.)

függsz tőle, pedig nem mindig kellemes az élmény, de nem bírsz leállni, folyton újabb adagra vágsz -ilyen sorozat ez a narcos... de tényleg, idén sem volt egy rész sem, ami ne szippantott volna magába, még a lassabb tempó ellenére is hamar elszaladt mindig a játékidő, és bár néha nagyon fel tudtam magam húzni azokon az undorító tetteken, amiket pablo escobar végrehajtott, elkezdtem kötődni hozzá, mint emberhez, érdekelt ez a puta pokoljárása... mert ez most tényleg az anti-hősünk évada volt, a sok bujkálás és menekülés közben sikerült felépíteni őt, mint embert, és ebben persze tökéletes partner volt wagner moura is, aki rengeteg erős pillanattal gazdagította a tévé-történelmet... pablo még hangsúlyosabbá válását steve-ék sínylették meg, akiknél így kevesebb idő jutott a magánéletre, csak két megszállott zsarut láthattunk, akik mindent megtesznek, hogy pontot tegyenek az ügy végére. plusz bőven szántak időt a drogbizniszben tevékenykedő konkurenciának is, nem véletlenül, mert gondolom fokozatosan akarták őket beintegrálni a történetbe, hogy jövőre már régi ismerősként üdvözölhessük őket -mert hiába bukott el pablo escobar, azért van még mit feldolgozni a kokain mocskos történetéből. reméljük, hogy a követői között is lesz olyan erős és ellentmondásos személyiség, aki kellően érdekes lesz, aki cipeli majd a hátán a sorozatot...

„best way to make a bad story go away is to come up with a better story and sell it hard. this is one of the cornerstones of american foreign policy, and one we learned through years of trial and error in latin america, chile, guatemala, panama.”

mindig csodáltam azt a bátorságot, amikor az írószobában úgy döntenek, hogy a finálé előtt állnak meg egy kicsit, és egy kicsit lelkizősebb, felkészülős résszel fordulnak rá a végjátékra. mert a nézők többsége már a felfokozott állapotában lehet, hogy csalódni fog, hogy nem érkezik az a pörgés, amit elvárna... először azt gondoltam, hogy escobar félreállítását kihasználva elsősorban a többi szereplőre akarnak koncentrálni, de szerencsére azért vissza-visszanéztünk a bujdosó pablo-hoz is. szerencsére, mert még egyszer kihasználták, hogy az emberi oldalát mutassák meg -nem is tűnt fel eddig, hogy csak az édesanyját láthattuk a családból, de így lett jól időzítve a konfliktus az apjával, és így ütött igazán a nagy párbeszéd a felakasztott döglött disznó árnyékában... bár a farmot és nyugodt életet szép képekkel ábrázolták, azért a drámaibb jelenetekben előszedték a sorozat elejére jellemző kézi-kamerát is a hatás kedvéért... kicsit nyomasztó volt a hangulat végig a részben, és nem csak escobar nyomora miatt, de igazából mindenki csak szívott az egész epizód alatt (plusz ott volt még az atmoszférikusra vett zene is, ami szintén erősítette a hatást)... ($$09.26.)

„a guy who knew no bounds, no limits, had finally gone too far. he probably didn’t know it then, or maybe he just couldn’t accept it, but the end was coming for him, and it was about time.”

tudtuk előre, hogy ez egy elbukás történet lesz, de abba talán nem gondoltunk bele, hogy a végét ennyire eluralja majd a nyomasztó hangulat... mert igen közel már a vég, mondanám, hogy pablo utolsó vergődései vannak már csak hátra, ha ez a vergődés szó nem érződne tiszteletlennek az ártatlan áldozatokkal szemben. mert pablo-t már nem érdekli semmi, felrobbantat egy gyerekekkel teli plázát is, ezzel maga ellen fordítva a közvéleményt, de nem számít már neki az ember-élet, sem a biznisz, sem a pénz. már csak egyetlen dolog lebeg a szeme előtt -hogy megmentse a saját családját. vagy legalább kapcsolatba lépjen velük... még az sem számít, ha ezzel a megszállottsággal a saját embereit sodorja veszélybe. vagy hogy a cali kartell átveszi az uralmat a kokain-lánc összes fontos állomásán... nem a legvidámabb dolog egy ilyen emberi roncsot nézni, de kifejezetten érdekes, és wagner moura ismét bizonyítja a tehetségét (és nála senki nem mondja hatásosabban a ’puta’ szót!)... a rendőrség is aktivizálta magát itt a végjátékban, kézre kerítve több kulcs-figurát a kartellből -ez utóbbiak persze hamar bizonyítják is azt tételt, miszerint a haláltól való félelem felülír minden hűséget... ($$09.22.)

„due to events in their fairly recent past, germany had some of the softest immigration standards in europe.”

imádom azt az ellentétet, ami ott koncentrálódik pablo escobar személyében -mert van a családját a végtelenségig szerető énje, és van a bosszúálló maffiózó, aki leszarja, hogy hány család marad csonkán, miután kitombolta magát a városban... és persze erre rá is játszanak a készítők, hogy az epizód keretébe beépítettek egy random családot, így nem csak arctalan járókelők mellett robbant fel az az alattomos bomba, így sokkal érzékenyebben reagáltunk mi nézők is (és akkor még ott volt az analógia a kislányok cipőjével is, hogy biztosan érezzük, hogy escobar, mint apa, nem nagyon különbözik bármelyik másik apától)... a család mellett a stressz okozta megterheltséget is arra használják, hogy esendőnek mutassák be ezt a legtöbbször kérlelhetetlennek és kegyetlennek láttatott embert. bezzeg a konkurenciánál nincsenek emberi vonások, egy megvadult csürhe benyomását keltik, akik művészi szintre emelik a gyilkolást, és azt az ötletet is csak váll-vonogatással nyugtázzák, hogy el kéne tenni láb alól egy dea ügynököt... btw, a hivatalos hatóságok jól leszerepeltek a mai epizódban, nem volt túl emberséges az sem, ahogy az escobar családdal bántak a reptéren, de az még szörnyűbb volt, hogy hagyták, hogy az ügyvéd és a tini fia kivérezzenek egy csomagtartóban... (hehe, feltűnt, hogy a főcímben lecserélték bush-t clinton-ra, éljenek az apró részletek!) ($$09.19.)

„colombia is a catholic country, so christmas is a big deal. but the people of medellín always take it to the next level. and despite the manhunt for pablo going on around them, this year was no different. call it faith, optimism, or stubbornness, the people of medellín thought they’d seen it all, but they hadn’t. in fact, they hadn’t seen anything yet.”

kolumbia az a hely, ahol még a karácsonyi fények sem tudják átvilágítani a sötétséget... és nem csak a legszentebb ünnepet szentségtelenítik meg alávaló gyilkosságokkal, de az emberiség legszentebb intézménye, a család sem tabu többé a háborúban... és az az igazság, hogy bármennyire is taszító mind a két oldal (mert már rég nincsenek illúzióink afelől, hogy a cali kartell bármiben is jobb lenne escobar-éknál), igazából nem akarjuk, hogy ártatlanokat is érintő vérfürdő legyen bármelyik oldalon is -még ha sorozat-nézőként örülünk is annak, hogy drámára használják a fegyvereket... nem tudom honnan kerítették elő a producerek a pofátlanul fiatal rendezőt, josef wladyka-t, de ezt a részt látva teljes szívemből gratulálni tudok csak az éles-látásukért -már a fentről fényképezett nyitó-jelenetnél örült a szemem a látványnak, de aztán az escobar-ék elleni támadás vágatlan kézi-kamerás jeleneténél mondtam igazán, hogy hűha-hűha-hűha. és bár én nagy rajongója vagyok ennek a forgatási technikának, ilyenkor tud igazán kijönni az ereje, amikor nézőként azt érzed, hogy a te életed is veszélyben forog, nagyon hatásosan be tudnak húzni a szituációba, miközben kapkodod a fejed a káoszban. ezek után még inkább meg tud szakadni a szíved, ahogy nézed a sokkot átélt családot, miközben egy köteg papírpénzzel begyújtott kandalló világítja be nekik a karácsony estéjüket... ($$09.18.)

„what’s newsworthy about a few dead sicarios in the murder capital of the world?”

már az előző résznél is akartam írni, de szerencsére most is aktuális az, hogy mennyire működnek a csendesebb részek, amiket escobar a családjával tölt, nagy szerencséje, hogy ezek az ártatlan gyerekek ennyi emberséget adnak hozzá a karakteréhez, nélkülük már rég viszolyogva fordultunk volna el tőle. (plusz tata-nak isteni feneke van, gondolom nem véletlen, hogy előszeretettel állítják háttal a kamerának...). azonban nem igazán pablo epizódja volt ez, inkább az ellenségeit térképeztük fel -mert a gyász-időszakot gyorsan le kellett zárni a rendőrségnél, szükség volt egy új vezetőre, aki persze egy új, kimértebb irányt hoz az akciókba. de azért ez nem azt jelenti, hogy ne hullanának az emberek így is az utcán... a pena ügynök által támogatott közösség persze ugyanolyan vadállat, mint bármelyik kartell-csapat, kegyetlenek és jól felszereltek, be is mutatkoznak szépen medellín népének, hogy érezzék szerencsétlenek, hogy megint van mitől félniük... (ezek a scorsese-ihletettségű narrációk a korabeli felvételekkel még mindig nagyon működnek.) ($$09.17.)

„when pablo escobar starts believing the pen’s mightier than the sword... you know you’re getting to him.”

mint ahogy a jól ismert mondásból is tudjuk jól: a sarokba szorított vadállat a legveszélyesebb... és nem sok kiutat hagytak pablo-nak és hű embereinek, teljes frontos letámadásba kezdett a rendőrség, marékszám szórva a lövedékeket az utcán, égetve a kokaint és a papír-pénzeket. és látva ezt, talán még mi is azt gondoltuk, hogy most végre sikerül megtörni a nagyvadat, hogy eljöhet a dicsőség órája. ezért sétáltunk bele nézőként mi is abba a csapdába, hogy elhittük, hogy a félelem a legnagyobb úr -pedig egy patkány is akkor a legveszélyesebb, amikor fél... úgyhogy a biztosnak hitt akcióból vérfürdő lett, a dicsőségből bukás. (egyébként jól volt felépítve az egész, mert nem a semmiből jött, hogy az amerikaiak megúszták a golyó-záport, és az is tetszett, hogy láttuk a lány és a taxis srác bizonytalanságát, és aztán a végén állt össze a kép, hogy melyikükből milyen gondolatok váltották ki ezt az érzetet.) ironikusnak érzem, hogy a végén pena ügynök egy vadászok által berendezett szobában talált magának új szövetségeseket, mert szimbolikusan felkerülhet escobar feje is arra a falra... (érdekes tűnik, hogy az ideológiai ellentét is bekerült a képbe, bár mint kiderült, a szélsőjobbosok elsősorban személyes okokból üldözik itt a kommunistákat.) ($$09.17.)

„as controversial as colonel carrillo’s methods were, he was the only guy that escobar was afraid of.”

miután tavaly és idén is már többször láttuk azt, hogy a kartell tagjai halomra gyilkolják a rendőröket, bennem is rég felvetődött már az a kérdés, amire szerencsére az írók is kitértek most -azaz hogy miért vállal valaki akkora kockázatot, hogy felveszi a rendőr-egyenruhát, és kimegy a mindennapos életveszélybe... persze a vezetősségre ez nem vonatkozik, őnáluk inkább a módszer-béli eltérések az igazán érdekesek, főleg most, hogy visszakaptuk a kegyetlen ezredest, aki elegánsan tudja hozni a ’cél szentesíti az eszközt’ közhelyet, és nem úgy tűnik, mintha lelkiismereti gondot okozna neki az, ha a példa-statuálás során fejbe lő egy gyereket, vagy mondjuk drog-laboros srácokat röptet ki a helikopterből. annál inkább megviseli ez a két fbi-os hősünket, sőt, gondolom, hogy komoly morális kérdések elé nézünk velük, hogy mikor fogják azt mondani a rendőri kegyetlenkedéseket látva, hogy eddig és ne tovább... de jól működött az a különbség-tétel is kettejük között, ahogy levezették a munkahelyi stresszt -mert mindketten nőhöz nyúltak, csak nem mindegy, hogy milyen értelemben... egyébként is hangsúlyosnak érződtek a női szerepek ma, pablo egyik fő ellenfele is egy hölgy volt, de többször láthattuk a feleségét is, sőt, még a korábbi szeretője is visszatért egy jelenetre. (no, egy újabb kartellt is bemutatott nekünk steve, csak nem a jövőre készülünk velük...?) ($$09.14.)

„george bush had his own plans for escobar.”

valahol minden visszavezethető a legalapvetőbb emberi érzésekre és vágyakra: az erő-fitogtatásra, a dühre, a félelemre... még ha azt is hittük volna eddig, hogy politikusokat az a vágy vezérli, hogy jobbá tegyék az országot, be kell látnunk, hogy ez nincs így, mert ők is csak az egójukhoz, a hatalmukhoz ragaszkodnak, ősi emberi gyarlóságok mozgatják őket... mert id. george bush sem azért vetette be a maga lovasságát (azaz a cia-s ex-kollégáit) kolumbiában, mert valami jót akart volna tenni a helyi lakosokkal, hanem ebben is csak egy jó kampányfogást látott a választások előestéjén... viszont kedvenc nyomozóink dolgát megnehezítette azzal, hogy főnököket ültetett a nyakukra -nem mintha eddig arany-életük lett volna a pöffeszkedő kolumbiai parancsnokok mellett... gaviria elnök is ösztönből döntött escobar teljes elutasítása mellett, egészen pontosan dacból akarja ignorálni őt. igaz, hogy nem is egy latin-amerikai országban lennénk, ha nem lenne az ország felsővezetésében olyan, aki önálló hatáskörben akarja eldönteni az ilyen fontos kérdéseket... de persze leginkább pablo escobar az ösztön-ember mind közül, aki úgy játszik a túlélésre, hogy azért keményen megmutatja, hogy medellín-ben még mindig ő az úr (sőt még egy arany vécén ülve is...). ($$09.13.)

„the fox was out of the cage and the hunt was on.”

oh elég volt hallanom boyd holbrook baritonját az első narrált mondatnál, hogy érezzem, hogy jó helyen vagyok... pontosan ott folytattuk az erdőben, ahol tavaly elejtettük a fonalat, és nem is érződik, hogy változott volna bármi is... tehetnek bármit pedro escobar-ral, bebörtönözhetik, üldözhetik, szövetkezhetnek ellene, ő akkor is menni fog előre céltudatosan, minden hurokból kiemeli a fejét, minden konfliktusba beleveti magát dühös bika módjára, és megragad minden alkalmat, hogy szimpátiát keltsen a kisemberekben... és annak ellenére, hogy megvetem, mint embert, még mindig élvezettel nézem a működését, a kis trükkjeit a céljai elérése érdekében, a hideg kegyetlenségét, amikor példát statuál. de azért mindig örömmel konstatálom, amikor egy kicsit szűkebbre húzzák körülötte a kerítést (ahogy ezt most a besúgói vérdíjjal tette a karakán elnök)... remélem, hogy lesz idő a körülötte dolgozó sleppre is, például a nagypofájú srácra, akinek majdnem a vesztét okozta ma is a farka (sose bízz meg egy kurvában!), de legalábbis kis színes történeteknek örülnék, mint amit ma is kaptunk a taxi-sofőrrel meg a szép lánnyal a hátsó ülésen... a fejlett nyugatot képviselő nyomozóink kicsit háttérbe szorultak most, bár azért nekik is kijutott egy kis akcióból és drámából. és pont ez a két dolog, amiről úgy gondolom, hogy jól viszi majd a hátán az egész évadot. ($$09.04.)