soroló

„an evangelist for the preservation of the human race.”

érdekes figyelni az emberi reakciókat -én például saját magamon kísérleteztem sorozat-nézői szempontból. először azt éreztem, hogy meglepően gyors a tempó, de szerintem csak a zenével és a kamera-mozgásokkal vezettek meg, hogy azt érzékeljem, hogy sok minden történik a fináléban. aztán bedobtak olyan fordulatokat, amiktől elbizonytalanodtam egyes karakterek megítélésében, mert kiderült, hogy megkérdőjelezhető, urambocsá elítélendő tetteket hajtottak végre, de míg az ifjú henry-nél végképp az ’ellenszenves’ táborban kötöttem ki, addig mr.cleary-nél csak megvontam a vállam, és úgy döntöttem nem fog zavarni, hogy mit is tett meg a szerelemért. mr.barrow-nál is rezgett a léc, mert most nem volt jó nézni a hisztijét, ráadásul a bukása is elmaradt, bár úgy tűnik, más (rosszabb?) sorsot szánnak neki az írók. jó döntésnek éreztem a múltkori halál-esetet, mert az ő halála érhette a legkiterjedtebb hatást, komoly befolyással a családjára, a kórházra és algernon-ra is. megint felhúztam magam a nők szerepén (’ha fiúnak születtél volna...’), és a felsőbb körök befolyásán. de. az eddig felsoroltak már ismert érzelmi és gondolati reakciók voltak, a végére maradt az igazi felfedezés. mert dobogó szívvel szörnyülködtem végig az ön-műtétet, amit fokoztak egyre fel és fel, majd jött a vágás, és... mosolyogni kezdtem... kedélyesen anyázni... nem húztam fel magam azon, hogy nem akartak hatásvadászok lenni, hogy nem rágták a szánkba a tényeket, mert úgy tűnik, hogy én szeretem az ilyen merész arculcsapásokat. kemény konklúzió ez, hölgyeim és uraim. ($12.26.)

nem tudom, hogy érdemes-e azon elmélkedni, hogy vajon működne-e a sorozat soderbergh képei és szokatlan megoldásai, valamint cliff martinez zenéi nélkül, mert annyira egységes egészet kapunk általuk, hogy már nem tudjuk leválasztani ezeket az unorthodox megoldásokat a történet szövetéről. és nem is akarjuk. de ez nem újdonság, ahogy tavaly, úgy idén is részről/részre dicsértem a megvalósítást és az egyedi hangulatot. de igazából másban sem sok minden változott ebben az évadban, csak apró hangsúly-eltolásokat tettek az író-szobában, kicsit átrendezték a párosokat, a társadalmi problémák is új megvilágításba kerültek, és minden fontosabb szereplő is apróbb változásokon esett át, de a szíve és az agya ugyanúgy megmaradt. talán egy fokkal gyomorkímélőbb lett, mert kevesebbet jártunk a műtőben. de attól még nem lett kíméletesebb -kemény utakra követtük idén is hőseinket, lelkileg megterhelő volt a kísérlet, de nagyon is megérte minden perc, amit a figyelmünkből rájuk szenteltünk -nagyontetszett. (érezni, hogy két évados volt a terv, és jó lezárási pont is lenne az a sokk, amit a finálé végén kaptunk, de azért örülnék, ha sikeresek lennének a most zajló tárgyalások a csatornával, és visszatérhetnénk még a knick-be, természetesen az eddig megszokott kísérőink társaságában.)

„your bowel looks like the badlands.”

sárgára festett flashback, és valami fura, hmmm, áhh, a bajusz hiánya... és aztán szépen kerek lett a végére a rész, nem csak azzal, hogy visszanéztünk még egyszer a múltba, hanem azzal is, hogy az épülő kórházban is a sárga szín dominált. az öreg robertson annyira tagadta a pestis terjesztését, hogy kicsit hajlamosak is vagyunk hinni neki -főleg a szomorú befejezés után. mert ez a szemét barrow megtette...? pedig már örült az ember, hogy az asszony végre ellátta a baját, hogy beleesett a saját maga által ásott gödörbe, de annyira elszántan kergeti a pénzt, hogy tényleg bármire képes érte. és nem az ő karaktere az egyetlen, akivel szemben az ember nagy kielégületlenséget érez, mert a dicstelen dicsőségét láthatjuk csak, és nem is kapjuk meg az elbukás reményét, és most elsősorban dr.gallinger-re gondolok, aki persze kihasználta, hogy gazdag fehér emberek ülnek a felülvizsgálati bizottságban, és azt hiszem, hogy ha jobban fokoznák még az önelégültségét, akkor már komolyan fájdalmat okoznék magamnak, amikor a párnába boxolok, akárhányszor őt mutatják a képen... poor-poor dr.thack, elég mélyponton lelkileg és testileg, remélem rendbe szedi magát -vagy ön-műtétet hajt végre... ($12.21.)

„the proof is in there. he’s responsible for the outbreaks of bubonic plague here and in san francisco.”

soderbergh tényleg sportot űz abból, hogy nem azon van a fókusz, akire számítanánk (mondjuk azon, aki éppen beszél), de ez a kiszámíthatatlanság nagyon erős képi feszültséget hoz. mondhatjuk, hogy az írók is elveszítették a fókuszt, mert ma is rengeteg szál került elő, fontos események, különösebb kohézió nélkül. talán a veszteséget tudnám elővenni, mint halvány rendezési elvet. bár ha azt nézzük, hogy gallinger-nél az a szomorúság, amit a felesége újbóli visszaesése és kórházi kezelése után érez, egyből annulálódik, amint a sógornője szexi hálóruhában megjelenik az ágya mellett; vagy hogy mr.barrow már látszólag elmerül az anyagi hullámok és hazugságok alatt (amit én még mindig nagy mosollyal konstatálok), de aztán boldogan hagyja el az epizódot, akkor be kell látni, tényleg nem elég erős ez a gondolati fonal. abba viszont még nem merek belegondolni, hogy dr.thack hogyan fog reagálni az őt ért veszteségre... (lucy-nél viszont kétesélyes a dolog, mert hiába egy családtagjáról van szó, láttuk azt, hogy milyen a viszonya az apjával.) a mai legcukibb szálból (tom+harry) viszont csak egy dolog hiányzott -egy istentelen dugás... ($12.12.)

„this is their last day as a sideshow attraction and you their last audience.”

fontos dolgok történtek az epizódban -csak nem úgy, ahogy vártuk őket már egy ideje. lezajlott az ikrek műtétje, minden drámaiságot nélkülözve, csak az első szike-vágásnál voltunk ott élőben, aztán az új csoda-vetítőn és dr.thack szavain keresztül informáltak minket. és hát eljött a kiöltözés és a bál ideje is, ahol szintén nem volt nagy dráma, maximum néhány kellemetlen pillanat. és itt sem jött el a felszabadult öröm érzése, mert a táncok alá kellemetlen zene keveredett, és át-átvágtunk dr.gallinger ármánykodására is (borzasztó, hogy mennyire ki akarják húzni a gyufát a karakterrel, pedig lehet szerethetően is írni egy mocskot, lásd mr.barrow-t, akit minden pénzügyi művelete ellenére sem tudok megutálni). a hálószobákban is nagy események zajlottak, bertie-ék első éjszakája a legaranyosabb dolog volt, amit valaha láttam, én is akarok egy ilyen kapcsolatot, a kedvenc nővérünk meg ismét megmutatta, hogy mi van az ártatlan pofikája alatt. ja, és furcsa látni a szerelmes és lelki megerősítésre szoruló dr.thack-et. ($12.04.)

„just imagine if we were higher up. what it would be like to look out the window when we fuck. i’d bend over and you’d pull up my skirt. pull out your hard dick. feel for my wet coo. and look out onto the entire park as you slip it into me.”

sokféle hangulat keveredett ma, kezdjük a piszkos témáktól, ha már szexis idézetet választottam -mert ott volt ez a kurva-izgatás (lásd fenn), és lucy nővér szexuális hatalmának kihasználása is (még mindig mosolygok, ha rágondolok, love, love, love). aztán ott volt dr.thack érdeklődése a freak show-k iránt, és tetszik, hogy ilyen orvosi szemmel nézi a furcsaságokat, azt szem előtt tartva, hogy milyen hasznot húzhatnak belőle (hipnotizálás), és hogy mit tehet emberileg (drukkolunk a cuki-ikreknek). és akkor eljutottunk a legnehezebb részhez -dr.bertie felnövés-történetéhez. mert lehet, hogy az új eljárások sem hoznak csodát, hatalmas bátorság kell, hogy megpróbáld ezeket a saját édesanyádon. (és az embert nem csak meghatja és felizgatja a történet, de filmet szerető emberként is nagyon érdekes figyelni, hogy soderbergh milyen szögeket használ, hogyan játszik a fókusszal, sokat lehet belőle tanulni.) ($11.25.)

„you’ve single-handedly brought self-abuse into the 20th century.”

csodálatos korszak volt ez, ahol megannyi lángelme dolgozott az életszínvonal javulásán. megtalálták a gyógymódot a szifiliszre, elkezdtek kísérletezni a függőség problémáján, már megszületett a sugárkezelés gondolata, ami forradalmasítja a rákkezelést. és nem mellékesen feltalálták a pornót és a martinit is... ha már századfordulós kórház-sorozatként szoktuk emlegetni a show-t, hát néhanapján meglepnek minket egy-egy igazi vészhelyzetes epizóddal, amikor a jelenkorban játszódó társaihoz hasonlóan egy sajnálatos eseménnyel pörgetik fel a hangulatot, ahogy suhan a kamera a sok sérült és orvos között, az mindig hatásos tud lenni (persze itt sem maradhatnak el az ötletes dr.tack trükkök a sürgősségi esetekben). eközben ott duruzsol a sok vér alatt a magánéleti belső, úgy tűnik, a két hősszerelmesünk továbblép, kár, hogy nem tudunk őszintén örülni ezeknek a régi/új kapcsolatoknak. viszont bertie-ért meg elkezdtünk aggódni, hogy nehogy elveszítse ezt a csodálatos zsidó lánykát. a fajelméleti bullshitről nem vagyok hajlandó írni, mert csak felhúznám magam... (tudtam én, hogy nem szabad almát enni a sorozat alatt, de arra nem számítottam, hogy már nyitásként egy felnyitott koponyát kapunk...) ($11.17.)

„all i know is i’m not getting what i deserve.”

ülhetnek a férfiak füstös szalonokban viszkit kortyolgatva, a legtöbb érdem a nőket illeti. legalábbis ebben az epizódban mindenképp, és ez egy olyan sorozatban, ami egy nem-túl-nőbarát korban játszódik ez igen nagy teljesítmény. kapargatjuk is a feminista felszínt, hogy miért van az, hogy egy nő csak a nővérségig viheti, de orvos nem lehet belőle; hogy ha előkelő származású, akkor csak a szalvéták és virágok színéről értekezhet; ha esetleg színesbőrűnek született volna, akkor viszont csak a konyhában lehet helye, de ha esetleg az asztalhoz ülhet, akkor is kuss a neve... pedig vannak ők is olyan okosak, mint a férfiak, sőt, találékonyságban, és befolyásolásban mindenképp megelőzik őket -legyen szó egy bírói döntés megmásításáról vagy egy ifjú orvos farkának felállításáról... örülök, hogy dr.thack kísérlete a szifilisszel sikeresen zárult, igaz, én már jóval a doki megvilágosodása előtt azt mormogtam, hogy ’dehát ott van a főző-ágy, miért nem használják?’. mindenesetre a kétes kimenetel ellenére ez biztonságosabb eljárásnak tűnt, mint az éterrel való játszadozás... ($11.12.)

„open up that medical kit, lucy. take out that medicament and cast the devil out.”

ha megnéznénk az arányokat, szerintem a mai részben voltunk eddig a legkevesebbet a kórházban -igazából csak a végén tartózkodtunk huzamosabb ideig a patológián, de csak azért, mert dr.thack új szenvedélyt talált magának a szenvedély-betegségek kezelésén túl -most már a szifiliszt is meg akarja gyógyítani, nem meglepő módon kissé önös érdekből. de jó irányba indult el a hőkezeléssel, megint egy szegény disznó bánhatja, hogy a tudomány oltárára került. de ezt leszámítva vastagon a magánéletekben vájkáltunk, de ezzel semmi baj nincs, ha egy karakter-központú sorozatot szeretnénk. oké, talán az ’előkerülő feleség’ fordulatot hagyhatták volna inkább brazíliában... de egyébként szomorú látni everett-éknél a kényszeredett mosolyokat, ugyanakkor örül a szívünk bertie vonzalmának. és persze felháborodunk lucy nővér apján. isten embere, mi? csak egy kibaszott seggfej... egyébként gyanús, hogy ennyire hangsúlyos a vallás mostanság, sok szó esik a zsidókról, itt a keresztény nevelés, és ne felejtsük az abortuszokat sem. és ha nagyon megkapargatom az undorító fajelméleteket, amik szintén felütötték a fejüket new york-ban, ott is találnék vallási felhangokat. (és milyen ízléses volt ma is soderbergh a követő majd távolságtartó kameráival.) ($11.03.)

„the cocaine takes the bottom off the heroin and the heroin takes the top off the cocaine. now they dance beautifully together.”

a visszatérések nem mindig úgy sülnek el, ahogy az ember várná. doktor thack betoppan a fehér cipőjében a knick-be, de nem hajlandó műteni, inkább a függőségek megszállottjaként szeretne a kutatásokba temetkezni -mivel az epizód végén láthatjuk is, hogy nem áll még készen arra, hogy szikét vegyen a kezébe (elsősorban mentálisan), így nem is baj, hogy ráveszi a főnökséget, hogy támogassák a tervét. szegény lucy nővérnek is csalódnia kell a szerelmében, aki a drogoktól megtisztulva már nem látja értelmét ennek a kapcsolatnak (szép pillanatokat kapott ma eve hewson, sírás közben lehetett drámai, egyébként meg aranyos volt, meg egy kicsit savanyú, ahogy szokott). a jó doktor egyébként is a drogok utáni második legjobb dologhoz menekült -az alkoholhoz és a kurvákhoz. így küzd ő a különféle démonjaival. mellékszálként volt itt sok minden, a modern technika gyermekbetegségei, a nővér ügye, egy nyomozás indulása (a szöszinek sem pont olyan a visszatérése, mint amire számítottunk). a legérdekesebb talán az volt, hogy betekintettünk a felsőbb körök életébe is, és szörnyűbb volt a látvány, mintha egy tályogot mutattak volna közelről... ($10.27.)

„the need... will never go away.”

köszönjük lucy nővér a hangulatos update-et, nem ártott az elején, hogy segítsenek felvenni a tavaly eldobott szálakat, de igazából az egész epizód erről szólt -újra a tűbe fűzni a történet fonalait. szép fokozatosan jött vissza minden, amit tavaly nagyon szerettem a show-ban, a karakterek interakciói, a csilingelő zene, és igen, még a véres/gennyes műtétek premier plánban mutatása is. jó befejezés volt anno, hogy dr.thack-et megismertették a heroin szépségeivel, csakhogy nem lehet a főszereplőt egész évben egy hasztalan elvonó intézetben tartani, így ki kellett fundálni a módját a visszatérésére -és elégedett vagyok a látottakkal, clive owen természetesen nagyszerűen hozta a súlyos függőt és a kényszer-leszokásban megvilágosodottat is (a tengeri himbálózásért plusz pont jár). vázolódtak az évad fő témái is, mondhatnám stílusosan, hogy minden szempontból lefektettük az alapokat... (de nem csak a leendő új épület körüli mizériák tűnnek érdekesnek, hanem a nővér várható pere is, valamint a megszaporodott pestises esetek is. arról már nem is beszélve, hogy hogyan fogják formálni ismét a viszony-rendszert a sebészeti osztályon.) ($10.19.)

„...until we win one of those new nobel prizes.”

hát ez sem lett egy vidám menet... pedig volt itt esküvő meg egy nagy felfedezés előszele, de az esküvőről tudjuk, hogy sosem töltődik majd meg valódi érzelmekkel, a kísérletezésbe meg megint bele kellett halnia egy ártatlan embernek. és egyébként sem ellensúlyozhatták volna a többi szörnyűséget, az abortuszt, a tévképzeteken alapuló brutális pszichiátriai kezelést, a drog-függőség legyőzhetetlenségét (most nem elvonás volt, hanem a túl sok szertől kvázi mániás depressziós tüneteket prezentált a doki), a nagy lélek-gyötrést. és az a zseniális, hogy még mindig itt vagyunk, ebben a barbár világban, nézzük az agyműtéteket, együtt szenvedünk hőseinkkel, és nemhogy tűrjük, de még élvezzük is... (egyébként igazi vízválasztós finálé volt ez, ahol szándékosan mindent borítottak az írók, akik szeretnek minden évad elején a romokban lubickolni...) (++10.22.)

steven soderbergh-nek igaza lett -több szempontból is. érdemes volt a tévére szavaznia az igazi nagy hollywood-i csillogás helyett, mert itt nem kellett kompromisszumokat kötnie. kábelen nem csak a producerek megengedőbbek, hanem a nézők is, akik kíváncsiak a kísérletezésre, akik nem várják el, hogy a könnyebbik utat válasszák. nekem is meg kellett küzdenem az első résszel. mert szokatlan volt, hogy egy múltban játszódó történethez ilyen modern audiovizuális eszközök kapcsolódnak. és itt is igaza volt soderbergh-nek, most már el sem tudnám másképp képzelni a sorozatot, annyira egységet alkotnak az összetevői. persze már az elején érezni lehetett a különleges hangulatot, azt meg már régóta tudtuk, hogy cliwe owen nagyszerű színész, de meg kellett várnom, hogy leteljen az ismerkedési időszak, és a szívembe tudjam zárni, minden szokatlansága ellenére. a kompromisszum-készség teljes hiánya ellenére. és most itt belemehetünk szakmai részletekbe, hogy mennyire kimunkált volt minden szokatlan beállítás, vagy kitérhetünk arra, hogy sikerült megszerettetni egy arrogáns, beképzelt és drog-függő főszereplőt (akiből még doctor house cinizmusa is hiányzik), vagy hogy a többi karaktert is milyen jól kezelték, és akkor még ott lenne a korszakábrázolás hitelessége is, a századforduló minden szörnyűségének brutalitásával, társadalmi problémáival, de... de inkább kiosztom a legmagasabb kitüntetésemet (nagyontetszett), és megyek, hogy terjesszem a világban a knickerbocker kórház jó hírét...

„you’re the most resourceful… most wonderful… beautiful girl… i have ever known.”

azok voltak a szép idők, amikor még kokain volt a coca cola-ban, amikor még a patikába is kaphattál legálisan drogokat, amikor egy egyszerű láb-szexért is hozzájuthattál az anyaghoz... továbbra is hiánycikk az éltető kokain, így a doki még a múlthetinél is lejjebb csúszik, bár amilyen szánalmasan próbálkozik / megalázkodik, kétlem, hogy bárki eljuthat ennél mélyebbre. hatalmas szerencséje, hogy összeszűrte a levet a nővérkével, és valahogy természetes is, hogy együtt vannak, nem érezni azt, hogy lehúzza a maga sötét szintjére az ártatlan kislányt (puncin át anyagozás, wow, felizgultam). de azért ne tegyünk úgy, mintha csak a felső tízezer problémái lennének a fontosak, ezen kívül is súlyos volt az epizód. ismét elveszítettünk egy kisbabát, egy másikat meg el fogunk, mert ez nem az a világ, ahol egy gazdag fehér nőnek lehetősége lenne színesbőrű gyereket szülnie (kínkeserves volt végignézni a kimérten lassú felkészülést az abortuszra). (++10.12.)

„-the guerillas have started attacking our cargo ships. some have been sunk, many have been not able to pass. there are shortages of all sorts from chestnuts from malay, teakwood from siam, coca leaves from java.

–i’m not interested in chestnuts or siamese teakwood. we’re a hospital. we need cocaine to exist.”

néha nem kell túlgondolni, elég egyetlen trükk, hogy hatásos legyen az epizód. a mai trükk az volt, hogy rengeteg közelit használt soderbergh, és clive owen vállára (vagyis inkább az arcára) rakta a rész súlyát (sokszor még akkor is őt mutatva, amikor kevésbé volt indokolt, hisz’ más beszélt, vagy a műtétet is mutathatta volna). és talán nem lehetett volna ennél jobban bemutatni az elvonási tüneteket, ennél a személyes látószögnél. de azért kitértek arra is, hogy nem csak a függő doktornak volt szüksége az akkor még elfogadott szerre, sőt, néhány mosolygós jelenetet is kaptunk, ahol a pénzügyi szakemberünk kajtatta a rávalót. voltak még romantikus kilengések és egy vörösben úszó hangulatos befejezés is, hogy elmondhassuk, hogy igazán kiváló epizódot láthattunk. (++10.05.)

„the day i let a nigger tell me what to do is the day i dig my grave.”

nyugaton a helyzet változatlan, még mindig az undorító, igaztalan rasszizmus az egyetlen, ami miatt kibaszottul fel tudom húzni magam, még annak a tudatában is, hogy most egy mozgóképet nézek. önkéntelenül ömlik belőlem a kurvaanyázás. és ha most azt mondanám, hogy ’rohadnátok meg mocskos alkoholista írek’, akkor többen biztos képmutatóznának, de mért van az, hogy mindig a fehér ember kezdi, miért mindig belőlük válik az agyatlan lincselő csőcselék. csak azért nem robbantam fel közben, mert olyan jó volt látni, ahogy hőseink gondolkozás nélkül segítenek. és a mozgalmas rész végére nagyon okosan odaragasztották azt a kis romantikát, továbbra is nagyon szolidan -a kábeles létük ellenére. (soderbergh azért remélem kap valami díjat a fényelésért, ahogy mondjuk clive owen kilépett a sötétből, miközben a nővér a világítással bíbelődött, wow...) (++09.29.)

„our budget won’t allow for pregnant prostitutes. so we’re just gonna have to make do with what we see here.”

végig a kettősségek feszülésére építették az epizódot, hatásos dinamikát alakítva ki benne. bertie-vel együtt nekünk is maradandó lett a thai kurvákon való kísérletezés, plusz a sikeres műtét is nagy pluszt adott. erre jang-ra jin-ként felelt egy csecsemő halála sokkoló drámaként. vagy ott volt az abortusz utáni lelkiismereti beszélgetés. vagy a sikeres tífusz elleni nyomozás utáni leendő após általi okozott lelki terror. a csokidoki lebukásában is ott volt a feszültség, de thackery racionális profi módjára reagálta le a szituációt szerencsére. de még az olyan apróságokban is felfedezhető ez, hogy hiába mosolyog a nővérke bertie oldalán, úgyis tudjuk, hogy kivel fogják összekavarni. de legalább a galambok jól lakhatnak a pereccel... (++09.23.)

„medical advice is as much a commodity as bread. and to give either one or the other to the unworthy is wrong.”

thackery doki telefonos ügyeletben van? a város különböző pontjain bukkant ma fel a betegek mellett, jó látni, hogy van benne alázat is. bár többen is segítőkészek voltak ma, csokidoki ismét műt, a káromkodós apácanéni is sokat szerepel, kár, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem lehet mindenkit megmenteni. de próbálkozni kell. és nem a bevételt nézni egy ilyen intézménynél. de ezt magyarázd el egy befektető pénzeszsáknak aki szerint a szegények alávalóak, és csak dögöljenek meg, ahol vannak. megnézném azért, hogy a sok gazdag seggfej mit kezdene magában... kaptunk jópár erős jelenetet ma is, az elején ügyesen varrták össze a különböző szálakat, a maffiózókat és a doktorokat; tetszett, hogy visszautaltak a legelső (sikertelen) műtétre; a röntgen, mint csoda-eszköz, innen is látszik, hogy mi már mennyire természetesnek vesszük ezeket a vívmányokat; és persze a biciklizés a végén, ahol megkaptuk az eddigi legemberibb dokit, köszönjük. (most nem csak hallgattam, hanem néztem is a stáblistát, és most raktam össze, hogy anno olvastam, hogy bono lánya is benne van a sorozatban, már tudom, ki az...) (++09.17.)

„idiot. a surgeon needs his hands. (...) next time, kick the man instead.”

ügyesen kell egyensúlyozniuk az íróknak. mert szeretnék minél jobban a valósághoz kötni a sorozatot, ez látszott abból is, hogy egy cameo erejéig mr.edison is beugrott, ugyanakkor az hiteltelenítheti az összképet, ha minden új eljárást a knick-ben fognak kitalálni és megvalósítani (lásd ma a szívmasszáz és a vákuummal (egész pontosan porszívóval) elszívott vér), de most még belefér, csak félek, hogy meg fog csúszni a szike... a társadalmi problémák is erősödnek ahogy az elborzasztó köztemetőre nézünk, ahogy egyre hangsúlyosabb az abortusz problémája. és közben úgy érzem, hogy nem is a betegségek a fő ellenség, hanem a felsőbb osztály -minden arrogáns, lenéző és rasszista megszólalásuknál ökölbe szorul az öklöm, és reménykedem benne, hogy elviszi őket valami rusnya vírus... (kivéve amikor a doktor a saját kislányának viszi haza a kórt) (a végére még a rész eleji patkány-taposást is megbocsátottam...) (++09.10.)

„germs don’t examine your bank book.”

ha az ember nyitott szemmel nézni a sorozatait, akkor rengeteget tanulhat belőlük. én például nem tudtam, hogy a szifilisztől leesik az ember orra, a tífusz meg kilyukasztja a beleit, úgyhogy már mindenképp hasznos volt a rész. persze sokkolásnak sem volt utolsó egyből egy hiányzó orral kezdeni, de én inkább ezt a vonalat a ’doki régebben képes volt a szeretetre’ alaphoz vezetném vissza. bár ma talán kevésbé volt házsártos, és csak akkor förmedt, amikor jogos volt (mondjuk a lepcses szájú nővérkére). a néger magán-praxis döccenőkkel kezdi meg a működését -nem meglepő, de az alap-gondolat továbbra is mindenképpen dicsérendő. (ahogy soderbergh is, főleg a bunyó alatti tarkó-kameráért, ilyen ötletet se’ nagyon láttam még történelmi sorozatban. úgy tűnik, csak egyetlen dologban alkudott meg: a szeretőnél letudta a csatorna doktrínáiban szereplő kötelező csöcsöt, de ez legyen a legnagyobb problémánk...) (++09.06.)

„if our goal in wiring the place was to showcase our modernity, then might i suggest that killing nurses and setting patients afire might undermine the message a bit.”

soha semmi sem fog egyik pillanatról a másikra menni. főleg, ha az emberek nem hajlandóak nyitottak lenni. vagy egyszerűen csak túl önzőek, és elcsalják a pénzt. beválik a főorvos jóslata, tényleg megvetően néznek a betegek a néger kézre, aki viszont annyira lelkiismeretes, hogy jó képet vág ehhez, sőt, még magán-praxist is indít. úgy tűnik, nem volt elég kor-probléma eddig, még a titkos abortuszok szörnyű világába is be fogunk lesni. ha maradnak a flashback-ek, akkor talán megismerhetjük a doktor némiképp kedvesebb énjét is, vagy legalábbis egy mosolygósabb verzióját, aki nem esik neki egy szekercével a villamos szekrénynek... (soderbergh bácsi annyira autentikus, hogy alig bevilágított jeleneteket is használ bátran, az arcok viszont úgy csillognak néha, hogy kizárt, hogy bármi alapozót engedett volna használni. azt is tudja, hogy egy mindennapi reggel bemutatása (párhuzamosan két világban) többet ér ezer szónál, ha meg akarjuk ismerni egy karakter környezetét/hátterét.) (++09.05.)

„we now live in a time of endless possibility. more has been learned about the treatment of the human body in the last five years than was learned in the previous 500.”

már amikor először hallott az ember erről a projektről, akkor felkapta a fejét: soderbergh rendezi az összes részt? clive owen a főszereplő? és mindez egy töris/orvosos sorozatban? nem lesznek egy kicsit nagyok az elvárások így? így egy óra után azt kell mondanom, hogy nem, mindenki megfelelően teljesítette a feladatát -de attól azért távol állok, hogy elsőre beleszerettem volna. mert nem hagyja magát. a digitális kamera használata, a kiszívott színek, a modern zene mind elemelnek kicsit, talán tompítják azt a brutális realizmust, ami a magja az egésznek. ráadásul a főhősünk is az a zseni-típus, akit csak jó távolról szeret szemlélni az ember, elismerve minden értékét, mert meglehetősen kellemetlen személyiség. ráadásul még függőségben is szenved, ami nem segít a természetén. és ez még csak az egyetlen társadalmi tünet, aminek a témáját bevágták itt az elején, volt még faji ellentét, bevándorlási gond, korrupció, és persze az a tény, hogy milyen állapotban is leledzett az orvostudomány. mindenképp érdekel a folytatás, még ha nem is szívesen megy az ember kórházba... (++08.31.)