soroló

„-it’s america, brother. we don’t do kings.

-oh, we do. we do. we just call them something else.”

nem érdekel, hogy mennyibe kerül a jogdíj, tessék minden sorozatba black sabbath-ot tenni, mert hatalmasat lehet dobni vele a hangulaton... és ha már az zenével kezdtem (ami nem véletlen, mert az egyik legfontosabb eleme volt az összhatásnak), akkor mindenképp meg kell említeni, hogy végre visszatért az első évad klasszikus témája is. nem véletlen, hogy épp most hozták vissza a dallamot, mert most kötötték össze a leginkább a két történetet egy szép jelenet segítségével. kellett ez, hogy még inkább érezzük a lezárás érzetét, bár így is szép búcsút kapott a karakterek többsége (és köszönöm, hogy nem kellett látnom molly fél-árvává válását, így is elég, hogy ott van bennünk a szomorú tudat). míg solverson-ék egy aranyos jelenettel búcsúztak, addig blumquist-ék története szomorú véget ért, ott a fagyott húsok között, ahol minden kezdődött számukra. valahogy az mindig drámaibb, amikor egy alapvetően humoros karakterrel történik valami szomorú, így peggy-ért szakadt meg leginkább a szívem (és még most is elő tudták szedni a náci-filmet vele kapcsolatban). de mike milligan is nagyot koppant, ahogy felismerte, hogy véget értek a hetvenes évek, és a nyolcvanasokban már őskövületnek számít. fargo-s tanulság ez, ahogy az egész részt átszőtték tan-mesékkel és komoly gondolatokkal -filozófiai mélységekkel az élet értelméről. ($12.20.)

a hetvenes évek mindennek jól áll. szerettem a tavalyi évadot is, mert vicces volt és stílusos, de valami apróságot hiányoltam belőle végig -és könnyen lehet, hogy pont ez hiányzott, hogy igazán oda legyek érte. és nem csak arról van szó, hogy barnába borítják a képet, és mindenkire trapéz-nadrágot adnak meg barkót növesztenek, hanem a rendezésben is átvették az akkori képi megoldásokat, hangsúlyos volt a korabeli zene, és nem véletlen, hogy a kampánya közepén lévő ronald reagen is beköszöntött. egy olyan korszak végén vagyunk, amikor a világ próbál kilábalni a gazdasági visszaesésből és a vietnámi háború sokkjából, ahol a nők kezdenek öntudatra ébredni, és a bűnözők is inkább íróasztaloknál ülnek, mint hogy sörétes puskát fognának a kezükbe. de azért még ropognak a hatlövetűek a hóban... de a stílus nem minden, fontosak voltak a szerethető karakterek, akik szokás szerint önhibájukon kívül kerültek egyre nagyobb bajba, és érdekes volt a sztori is, még úgy is, hogy tudtuk, hogy egy nagy mészárlásba fog torkollni az egész, és hogy kiknek kell biztosan túlélniük ezt a vérgőzös kalandot. egyszerre volt izgalmas és játékos, szerethető és őrült. nagyontetszett.

„the bloodiest chapter in the long and violent history of the midwest region.”

oh, én imádom azt, amikor egy csatornánál bíznak annyira a sorozatuk készítőjében, hogy szabad kezet adnak neki mindenben, és ő ezt azzal hálálja meg nekik, hogy teljesen elveszíti az eszét, és minden őrültséget bedobál a forgatókönyvbe... azt hiszem a nagy példaképp coen tesók eddig is jól szórakoztak az utódjukon, de ma igazán, teli torokból röhöghettek egy nagyot, mert a tanítvány utolérte a mestereit, mind a művér, mind az abszurditás mértékében. mondhatjuk, hogy a ’cowboyok és űrlények’ alkotói most megnézhették, hogyan is kellett volna csinálniuk, hogy működjön a filmjük... mert egy nagy és véres mészárszék hogyan máshogy lenne fölvéve, ha nem western-esen, kimerevített képekkel, vérbefojtott törvény-szolgákkal, akik sokkal keményebbnek érezték magukat, mint amennyire ildomos lett volna, így dicstelen véget kellett érniük... aztán a harcok hevében az is bajba került, akiről tudjuk, hogy meg fogja érni a tisztességes öregkort, így vártuk, hogy mit fundálnak ki az írók, mi lesz a mentőöve, és hát, izé, szóval, muszáj olyannak lennie, ami hihető...? egyébként is szórták el a morzsákat már idén a csészealjakról, szóval miért ne? dakota határos abszurdisztánnal... (nekem az idokolatlan narráció is működött, főleg, amikor behozta a bizonytalanság-faktort is –valahogy így történt, talán ezt gondolta, hehe.) ($12.12.)

„don’t think about the person i want to be. just be that person.”

uhh, szeretem ezt a szerkesztési módot, mikor megbontják az időrendet, és két (vagy több) epizódban párhuzamosan haladnak előre. mert a múltkor már voltak utalások, hogy mi lehet peggy-vel és ed-del, de most ők kerültek a középpontba. meg egy indián, akinek még 1979-ben is meg kell küzdenie a rasszizmussal –és ezt egy shotgun-nal teszi... de vissza a szerethetően szertelen párunkhoz, mert apám, ha azt mondom, hogy megkaptuk az ultimate éjfekete komédiát, akkor még nem járok elég közel az igazsághoz. szegény dott gerhart kárára persze, akinél a legenyhébb dolog a kikötözés volt. vagy a sokkolózás? esetleg a másik férfi segítsége a hugyozásnál? hát, tuti, hogy nem a váratlan kés-szúrások... de ez valahol karmikus igazságszolgáltatás is volt, nemcsak a sok borzalomért, amit elkövetett életében, hanem azon véleményéért is, hogy a nők a világ legborzasztóbb lényei, a sátán igazi földi kivetülései. bár ha nekünk is még tovább kellett volna hallgatnunk peggy-t... és az a legzseniálisabb, hogy itt ez az egyszerű nő, aki megállás nélkül nyomja a pozitív hülyeségeit, és a való életben tuti, hogy képtelenség lenne elviselni, itt meg imádjuk a karakterét. (ööö, kamu nácis reagen-film betét...?) ($12.06.)

„freedom, that terrible word inscribed upon the chariot of the storm.”

dicsértem már a képi világot meg a frizurákat, de ami igazán sokat tud dobni a hangulaton, az a zene -és ma is nagyon eltalálták az összes alkalmazott dalt. az elején bár gyilkosság-sorozatot mutattak, mégis mosolyogtál az alákevert dallamoktól, a közepén a sajnálatos halálesetnél komolyra fordult a zene, aztán a végén megint jókedved lett egy kis funky-tól... szegény gerhard-család, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy megátalkodott gengszterek, mégis megsajnáljuk őket, ahogy egymás után érik őket a csapások, vagy akár az ön-sorsrontások (értem én, hogy megérdemelte, de tényleg el kellett búcsúznunk a legjobb csajtól a sorozatban...?). főleg, amikor összevágták az összes családtagot egy kis tablóba, akkor tudatosult bennünk igazán, hogy mennyi minden szar történt velük hét rész alatt. bár mondhatjuk azt is, hogy aki nem elég élelmes, az így jár ebben a kegyetlen szakmában -nézd csak meg mike milligan-t, még egy mr.wolf-szerű karakteren is simán túllendül... hjaj, szegény molly, az anyukája már nagyon búcsúzkodik, sosem gondoltam volna, hogy nick offerman-t ilyen érzelmes jelenetben láthatom valaha is. ($11.28.)

„these are modern times, you know, and a woman... well, she just doesn’t have to be a wife and a mother no more. she can be... there’s nothing she can’t be.”

what a night! azt hiszem ennél jobban nem is eszkalálódhatott volna a helyzet. szedjük külön karakterekre: peggy először nyomja az okoskodó bullshit-et, majd egy újabb gerhart-tal bánik el csúnyán, én már kezdenék fél a fargo-i gengszterek helyében; lou megint bizonyítja, hogy a rendőri szakmához két dolog kell: ész és hidegvér; de a show-t kétségtelenül karl, a város legjobb és egyben egyetlen ügyvéde lopta el (és így természetesen az őt játszó nick offerman is), mert a részeges hablaty nagyon vicces, a puskával szembenézés meg nagyon hatásos volt. akadt némi western-filmes hatás is ezekkel az épületekre irányított fegyverekkel, főleg, ha azokat látványos torkolat-tűzzel kísérve el is sütötték -az idén már megszokottá vált osztott képernyőkről már nem is beszélve... (az indokolatlan irodalmi idézetekben most carrol következett, jabberwocky-val karonfogva...) ($11.21.)

„son, there’s not a challenge on god’s earth that can’t be overcome by an american. i truly believe that.”

azért arra csettint az ember, ha egy sorozatban felbukkannak camus nem túl szívderítő gondolatai -persze hol máshol tennék ezt, ha nem a fargo-ban, ahol a halál mindig is központi elem volt. már egyből az epizód nyitányában learatja a maga gyümölcsét, teljesen váratlanul és nagyon hatásosan, a hóban, ahogy errefelé szokta. mert megkezdődött a háború, cinikus módon egy félreértés alapján (bár igaz, hogy ’hentes’ névvel tényleg illethetnének valami alvilági alakot is). de ha maradunk a hónál, akkor érezhető a lavina-effektusa, hogy nő és nő egyre ez a harc, mindenkit magával sodorva. vagy akár épületeket elpusztítva. a hentes-üzlet szál mesterien volt felépítve, egy szerencsétlen sráccal együttérezve, egy vonzó tinilányért aggódva, és mindez torkollott bele a végzetes összecsapássá a hátsó helyiségbe. szegény ed-ék megint hajtanak a legszerencsétlenebb szerelmespár címre, ahogy képtelenek közös vágányra kerülni a kedves feleségével. (érdekes keretet adott a résznek reagen jelenléte, és nem is bánnak kesztyűs kézzel az öreggel, mert a piszoáros jelenetben minden volt, csak amerikai hős nem.) ($11.15.)

„you know what depresses me? i missed the ’60s... free love, drop acid, woodstock. wake up one day, decide you want to call yourself flower rainblossom, you just call yourself flower rainblossom.”

ez a hetvenes évek ennyire barna évtized lett volna...? (btw, helyettem inkább olvassatok valami minőségi írást, például itt van cyclo zseniális alkotása a sorozat képi világáról.) de nem csak hogy a múltban járunk eleve, de a múlt múltjának nagyon fontos szerepe van a sorozat jelenjére. nem véletlenül emlegeti mindenki a ’námi háborút, ahogy az sem puszta írói szeszély, hogy még majd’ harminc évet ugranak vissza, hogy megmutassák egy szereplő az első gyilkosságát. vagy ahogy az idézetben is látszik, úgy is lehet vágyni a múltba, hogy nem is éltél akkor (remélem rachel keller karrierje beindul ezek után, és olyan szomorúság tud elkapni egy ilyen takargatott pucér jelenet után, hogy az fx nem fizetős kábeltévé). szépen alakulnak a dolgok, lou a józan eszét használva összerakta a baleset eseményeit, odaát fargo-ban meg magasra fújt a háború előszele. csúnya idők jönnek -lehetőleg barnába csomagolva... ($11.06.)

„you make us sound like a prog rock band. ladies and gentlemen, introducing mike milligan and the kitchen brothers.”

mindig elfelejtem, hogy nem csak a barkók és bajszok jellemezték a hetvenes éveket, hanem a farraw fawcett frizurák is, és apám, milyen jól is állt az a nőknek... és nem csak annak örülök, hogy ilyen frizurát láthatunk a sorozatban, hanem annak is, hogy a viselője komolyabb szerepet kapott ma, mert úgy tűnik, hogy ő az egyik legtökösebb a gerhard családban. már majdnem az apját közelíti ebben a tulajdonságában, igaz, hogy lou solverson-tól még mind a ketten messze járnak. és az a jó patrick wilson játékában, hogy látni véli benne az ember azt, amit tavaly keith carradine hozott, azt az erőt és kitartást. nagyon szépen kezdték összefonni a szálakat, itt vidéken valahogy mindig egymásba botlanak az emberek (bár szerintem most tartózkodtunk fargo-ban a legtöbbet a sorozat egészét tekintve). így olyan dolgokról is hallanak, ami cselekvésre készteti őket. a kedvesen esetlen párosunk is így lép tovább a nagy tervben, és persze hozzák a kötelező bénázást. de ez ugyanúgy kelléke a show-nak, mint a pitiáner keménykedő gengszterkedés. okay, then, körbeértünk. (és külön gratula a nyakkendő motívum végig-viteléért.) ($10.31.)

„the state of the world today, the level of conflict and misunderstanding —that two men could stand on a lonely road in winter and talk, calmly and rationally, while all around them, people were losing their mind?”

...és még milyen párbeszédek, néha már súroljuk a tarantino-i szintet. és nem csak a párbeszédek működnek nagyon, de a csendek is, örülök, hogy van hely mindenre, hogy el lehet merengeni dolgokon, hogy hosszan ki lehet tartani pillanatokat, nem sietünk sehova. egyben van az egész na. ma a gengszter-jelenetek tetszettek a legjobban, a kis családi biznisz hatalmi harcai, és barkóval súlyosbított hetvenes évek négerét tökéletesen hozó rosszfiúval. ezeken felül már csak desszert volt a klasszikus darálós jelenet újraértelmezése és a feminista felhangok felcsendülése. de az a legjobb, hogy egyszerre tud derűt és fenyegetettséget sugározni magából, ez pedig pont olyan paradoxon, mint leégni egy téli napon... (noah hawley rendezőként is kitett magáért, az osztott képek mellett megjelentek az áttünések is, hogy igazán megidézzük a korhangulatot. mondtam már, hogy mennyire jól áll a sorozatnak a hetvenes évek?) ($10.24.)

„–it’s a diner robbery in minnesota, karl. not a presidential assassination.

–oh, sure. that’s how it starts, with something small like a break-in at the watergate hotel. but just watch. this thing’s only getting bigger.”

láttunk már olyat, amikor egy antológia-sorozatot a témával próbálják összetartani, máshol viszont a hangulat adja meg a brand-et. itt a fargo esetében elsősorban az utóbbiról van szó, mert szerencsére sikeresen átmentették tavalyról azokat az érzéseket, amik működtek és szerettünk is őket -és egy vékony szálon még a történetet is odakötötték, de ez tényleg csak jelzés-értékű, hogy két karakter fiatalkori énjét is megismerhetjük. mert bizony nem csak a hó alá vetettük be magunkat, hanem a múltba is, először egy zseniális nyitánnyal utaltak ronald reagen filmes napjaira, aztán jöhetett a bajszos és kötött-pulóveres hetvenes évek, annak is a legvége, ahol már érezni a közeledő reagen-korszak előszelét. azon kívül, hogy most is megkaptuk ezt a fura, egyszerre mosolygós és elidegenítő fanyarságot, megtörténtek az első gyilkosságok, miközben éreztették, hogy sok mocsok lesz még a kisvárosi felszín alatt. okay then, adták áldásukat a coen testvérek a műre, és mi is elégedettek vagyunk, hogy megint néhány héten át fagyaszthatjuk le a tökünket minnesota-ban... (tavaly két nagyágyút szerződtettek, idén viszont egy rakás nívós színészt szereztek minden szerepre. a rendezés viszont ugyanolyan ötletes maradt, mint volt, sőt, az osztott képernyőkkel tovább emelték látványt.) ($10.21.)