„killer party.”
a soho is van olyan mocskos hely, mint hollywood. az elején legyintettem, úgyis egy britney típusú analógia vezetődik majd végig, de azért ennél többet kaptunk, modern twist olivér sztorit esposito nyomozóval a főszerepben. ismét egy könnyed, semleges kikapcsolódás vasárnap estére, a főcsoport-döntőkre várva, és ennyi billentyűzet-kopogtatás pont elég is volt... (+01.20.)
„remember it used to be just music videos and ’120 minutes’ and, like, vjs and everything?”
azt hiszem meg lett szólítva a generációm... igen, én is abba a körbe tartozik, aki szívesen morog azon, hogy hülye realitiket adnak a (volt) zenecsatornán klippek helyett, még ha tudom is, hogy ott a youtube ilyen célokra. de most legalább jó magyarázatot kaptunk, hogy miért is van ez... p.s.: robot dylan is zúzott! (+01.20.)
„nature abhors a paradox. it has to heal itself.”
az ilyen nagyívű történetek lezárására csak egy út van: ha az érzelmeken át közelítik meg. én végig mosolyogtam ezt az utolsó 40 percet, és nem azért, mert vicces lett volna, simán csak jó volt nézni. a sok utalás miatt (régi nyomozati anyagok kerültek elő, meg olivia cool képessége), és persze a kapcsolatok miatt. az évek óta fejlődő apa/fiú szeretet, walter és astrid nosztalgiázása, szívet melengető dolgok ezek. ugyanakkor kellő mértékben epic is volt, ahogy a terv megvalósult. nincs jogom bántani, nagyítóval keresni a logikai bakugrásokat (időutazós sicifnél olyanok mindig vannak), a lágy rajongói szívem nem engedné. (+01.19.)
az előző évad végén kaptunk egy kis ízelítőt, hogy mi vár ránk idén, szép sötét jövőképet. még a fringe eddigi etapjaihoz képest is lehúzósabb hangulatút. és persze, hogy fura volt, hiszen az írók a szokásuknak megfelelően egy teljesen új vonalat találtak ki, idén elmaradtak a nyomozások (ezt némiképp pótolták a tárgy-kereséssel), így a heti-ügyek drámai hátterei sem erősíthették a felépítményt. nem ugrálhattunk az elmúlt években megszokott párhuzamos univerzumok között sem. ugyanakkor nem is volt igazi rajongó, aki nem élvezte még ezt a hidegebb utolsó kört is, ahol még egy kicsit az oly' megszeretett hőseinkkel lehettünk. én ugyanúgy vártam minden szombat estét, mint az elmúlt években. csakazértis nagyontetszett. az odaáti énem viszont hiányolta belőle a gusztustalanságokat, de egy kis medvecukor majd jobb kedvre deríti...
olyan furcsa visszagondolni a kezdetekre. letöltöttem a pilot-ot, aztán idő hiányában (másfél óra!) megnézés nélkül letöröltem. így járt másodszor is. harmadszorra már elindítottam végre a lejátszás, sőt még két részt abszolváltam, aztán annyiban maradt a dolog. jóval később folytattam csak, de meggyőzve nem lettem, inkább egy különleges nyomozós sorozatot láttam benne, heti-ügyekkel, gusztustalanságokkal. aztán valahogy megszerettem a hangulatát, nem is ez a jó kifejezés, inkább a bőröm alá mászott, és ott ragadt. persze ekkor már a karakterekhez is kötődni kezdtem, minden fringe-néző imádja walter-t, az őrült poénjaival és drámai mélységével, minden fringe-néző fülig szerelmes oliviá-ba (és így anna torv-ba). és amikor a hozzám hasonló nézőket magukkal rántottak az írók, akkor vették elő igazán a nagy ecsetet, és kezdték felfesteni a nagyobb képet, és gyönyörűen épült és állt össze az univerzum. ahogy mindig, most is ezeknél a nagy átíveléseknél, a cliffhangerekkel gonoszul tűzdelt hosszú történeteknél lettem igazán megfogva. és nem nagyon érdekel, hogy hány felé indultunk, miket változtattak meg a készítők egy-egy tollvonással, szerintem ez egy scifi-sorozat velejáró evolúciója volt. a legfontosabb az, hogy ha majd visszagondolok a sorozatra, akkor a hangulata, az íze fog bevillanni, a mélyben dolgozó igazi emberi drámák, az agyfacsaró wtf-ok, és a nagyszerű karakterek. meg egy-két képernyőre épp hogy beférő csúnyaság. és hogy a vállvonogatástól hogy jutottam el a feltétlen szeretetig. nagyontetszett. (és itt szeretnék külön köszönetet mondani a fox-nak, hogy ennyi éven át elnéző mosollyal vette tudomásul, hogy hullik ki a zsebéből a pénz...)
„sacrifice is hard, son, but you’re no stranger to it.”
az nem lehet, hogy nem megyünk még egyszer odaátra. hogy nem látjuk még egyszer az ott élő, szeretett karaktereinket. hogy nem kerül elő még egyszer a cortexifan. hogy olivia nem indul még egyszer utoljára életmentő küldetésre. …és közben készül az egész évadban gyűjtögetett darabkákból a gép is. sőt, a kopaszokkal is foglalkozunk eleget. nem csoda, hogy néhány szempillantás volt csak, és elpörgött az epizód. hjaj, 99 letudva, már csak egy van hátra. szomorú. (+01.19.)
„a tattoo of a firefly”
ideje felébredni a téli álomból, és kimerészkedni a barlangból. csakhogy ez nem megy olyan egyszerűen, és nem is azért, mert múltkor kicsit meggyötörte a gonosz a hőst, sokkal inkább lelki összetörés esete áll fenn. úgyhogy ezt csak sok kibeszéléssel lehet orvosolni. vagy egy sikeresen megoldott hetiüggyel. aztán ha már rendberaktuk magunkat, bemelegítettük az izmainkat, kivasaltuk a szupergúnyát, akkor jöhetnek újra az igazi rosszfiúk. a flessben is léptünk egy picit előre, rendőr-apu meg a morális határokat feszegeti. viszont a közvélemény végre kedvezően fordul. (+01.19.)
„he’s seriously thinking about firing on an american destroyer.”
mozgalmas részt kaptunk ma is, ezekbe tengeralattjáró vs hajó jelenetekbe rengeteg töltetet tudnak pakolni. de a washington-i puccs-kísérlet-szervezés is pörgősre volt vágva. ugyanakkor volt idő a lélek-vájkálásra is, a gyászra, vagy elmélkedni a karakterek változásán, megbánni a hibákat. és mindenezek áradása közben az egyszeri néző azon mereng szomorkásan, hogy a tengerparti jelenetben, ahogy a szél korbácsolja a hullámokat, ahogy hirtelen a semmiből zuhogni kezd az eső, ahogy sárosan bunyóznak a dzsungelben, az olyan, mint... áhhhh, nem is folytatom... (+01.19.)
„storm clouds are gathering, pepper. i can see them coming on the horizon.”
sátán meg űrlények, ugyan már! az igazi sötétség, a gonosz bennünk lakozik. átvezetés-íze volt az epizódnak, egy utolsó levegővétel a finálé előtt. erre ráerősített a fura szerkezet is, először kit-ék, aztán a diliház, majd lana, és egy kis jelen. plusz még össze is zavartak minket és jude nővért -mondjuk én imádom, amikor dobálhatom a wtf-okat a képernyő felé, amikor kihúzzák a lábam alól a talajt. de fontos-e az, hogy tényleg mi történt...? (+01.18.)
„are you the person the police call ’the man in the suit’?”
jó dolog, hogy elhúzták még egy részre a ’mr.reese elfogva’ fordulatot? hát hogy a fenébe ne! a ms.carter-rel közös vallató-jelenetek nagyszerűen sikerültek, ahogy mr.reese a csak rá jellemző fojtott hangon válaszolgat, és képtelenség megszűrni, hogy mi a valóság, és mi a fedő-személyiségből eredő bullshit. ugyanakkor a csoki-nénit is meglepő őszinteségen kapjuk. közben persze a börtönös részek is működnek, a flessek meg kellettek, hogy felvezessék a következő cliff-et (igaz, így elvéve annak élet, de sebaj). hogy a heti-ügy elsikkadt? oda se neki. mr.fusco-nak is jár némi izgalom, nemdebár...? (+01.18.)
„i can’t do tv.”
mindenkinek kell egy példaképp, vagy egy cél, amiért érdemes élnie. különben nihilista, megkeseredett emberré válik. így hagynunk kell a kicsit őrülteket is kibontakozni. még ha le is égetnek minket, muszáj. még fejsimi is jár nekik, így-így, jól van, én kicsi őrültem, nagyon ügyes vagy! (+01.18.)
„there is nothing sexy about a man with a mop.”
még csak most kezdtük az évadot, máris térdig gázolunk a szarban –szó szerint. pedig úgy megnéztem volna, ahogy fioná-ék boldogan élik kicsit az életüket, mint egy igazi pár, egy normális család. de gallagher-ék között ez nem szokás. mert akkor azt hinnénk esetleg, hogy egy másik sorozatot nézünk. kell a csóróság; kell, hogy felbukkanjon a sötét múlt (kolumbiában is nézik a dextert...?); kellenek lip stiklijei; kellenek ian problémás kapcsolatai; kell az, hogy frank egy idegen országban is bajba kerüljön. tuti, hogy ásítva kapcsolnánk el, ha nem nyomnának nyakig a wc-be, ha nem csusszanának kokainos kapszulák a végbelünkbe, nem kezdem elölről a felsorolást... kurva jó, hogy itt vagytok újra srácok! (+01.17.)
„your books serve you well.”
turmix! vagy inkább valami olyan süti, amiben különböző rétegekből áll össze az íz-hatás... pedig nem is vagyok édesszájú... bár belle tartotta össze az epizódot, de nagyon sokfelé kalandoztunk. előkerült rumpi gyermek-keresése, jártunk egy keleti legendában (mellékszerepben mulan-nal), és persze a múltkori „halál” következményeiről sem felejtkeztünk el, vagy akár a kapitány bosszújáról. de megbújva egyéb érdekes szálak is tünedeztek fel, például, hogy fű alatt készítik elő a karakterek hazatérését. so, sokféle alapanyag, mégsem kutyulék-ízt érzel, ez a mixerkedés művészete... (+01.16.)
„normally, the kid’s a confetti machine. he’s rip taylor in a diaper.”
hát én is a gatyámba csinálnék, ha leland palmer lenne a csajom apja... btw, jó volt a meglepő csavar az öreg viselkedésében. úgy tűnik, év végéig már az esküvővel foglalkozunk, hol poénokkal szintjelezve, hol emberi drámát is a történetbe csempészve (utóbbira példát a tetőn keress). (+01.16.)
„i’m contemplating a new novel! (...) it’s about a miserable piece of shit, who drinks himself to death. i’m in the research phase.”
vajon egy ember hányszor érheti el a gödör fenekén a mélypontot? mert hank már hat éve ott van... persze mi pont ezért nézzük a sorozatot. és hősünk most nagyon is lenn van, egy büdös nagy lyukban (na nem mintha a többiek jobbak lennének...), ahonnan, úgy tűnik, fura módon akarják kihozni az írók. gondolhatnék itt lew ashby 2-re, aki bono lepipálására készül; vagy a megismerkedős flessekre. de no, no, no, az én fejemben csak a rehab jár... hölgyeim és uraim, a pokoljárás túra újra indul, a szívekre tessék vigyázni! (+01.15.)
„roads? we don’t need roads!”
a múltbeli hibák kijavításához a legmenőbb módszer az időutazás. nem kell más hozzá, mint egy delorean, amivel 88 mérföld per órás sebességre gyorsítasz. vagy várj csak... mit is akartunk nézni? mert szerintem rossz kazettát tettem a videómagnóba... (+01.15.)
„oh, my god, it’s lando.”
heti tanulságok: hiába is tervezel bármit szilveszter estére, az élet keresztülhúzza a számításaidat. cserbenhagy a családod, öregnek érzed magad a partikhoz, nem jön össze a régóta áhított szex -vagy egy csók, vagy egy randi egy kedves lánnyal. de a váratlan meglepetések sokkal jobban is el tudnak sülni, mint a kimódolt tervek. különben hogy találkoznál billy dee-vel...? (+01.15.)