soroló

„a plant with 3 stigma, 5 anthers, 72 radial filaments, and 10 petals. the shepherds taught us it grew out of the ground in the exact place christ was crucified, which was impossible, because passionflowers didn’t grow in that part of the world.”

csak kicsit kell ásni, nem túl mélyre, és ott lesz a mondanivaló, amit jótékonyan fednek a kaland-elemek és kérdések halmai. miben hiszünk. mitől félünk. én mondjuk nem is akarok alámerülni igazán, megelégszem a felszínes pörgéssel, nagy verseny-futással, titkok után puhatolózással. (+07.07.)

„i remember every man that paid me for sex. every single one.”

hova fajulhat az este, ami egy puccos éttermes, karótnyelt feszengős randinak indult. kell hozzá egy őszinte és imádnivalóan kattant nő, egy kis szex meg némi vészhelyzet. ha most gyerekes lennék, az jönne, hogy ’jaj mia, ne keresd a szerelmet, itt vagyok neked én, csak gyere, gyere’, de hálistennek már lassan tíz éve nem írok le ilyeneket, nem álmodozom. annyit... (+07.07.)

„i love london. it’s so... anonymous.”

(random ráböktem egy mondatra, nem volt olyan, ami megragadt volna nézés közben...) két minden tekintetben átlag ember (egy tanárnő meg egy pénzügyis) vacsorázik egyet. nem túl izgi, mi? pedig lehet azzá tenni. a ki nem mondott dolgokkal. a múltbeli sebekkel. két csavarral a toalettben. van olyan, amikor egyáltalán nem bánkódsz, hogy nem lett heppiend egy randi vége. (+07.07.)

„you drive lorries, you’re looking for love. i like to fuck, i’m...looking for love.”

ha a természetesség fán teremne, én biztos angliába mennék szüretelni... egy jó író kezei alatt ezek a minimál, sok párbeszédes kamarák olyan nagyszerű dologgá tudnak változni. brian elsley már a skins-ben is megmutatta, hogy tud, és jé, itt is a minden rész más perspektíva elvéhez nyúlt. amivel persze engem könnyű megfogni, de ne csak magamról beszéljek már... jó volt látni, ahogy a két tökéletesen különböző ember ütközik, és valami közössé formálódik. sok kis aprósággal, zseniális nézésekkel, mimikával. ...és ha oona chaplin még egyszer beleharapott volna az ajkába, tuti elélvezek... (+07.07.)

„suck one cock, you’re a cocksucker for life. get caught with a dead girl, admit to a drug problem, and go to rehab, no problem. crazy town, right?”

mielőtt jöttem volna fel elindítani az epizódot, mesélem a konyhában molyoló jóanyámnak, hogy mit fogok nézni, mondom neki, hálivúdi probléma-megoldóról szól a sorozat, biztos majd halott kurvákat kell eltakarítania. és lőn, egyből az első ügy... könnyen megfogtak már a nyitáskor, jon voight kőkeményen bekezdett, liev schreiber maga a megtestesült kúlság, és persze ez az egész hollywood segglyuk-nézetből perspektíva is baromi érdekes, ezek után nem tudom, mivel tudnák elrontani, hogy ne maradjak. a magán életi nagy zűrből is sok mindent ki lehet hozni, paula malcomson is mindig erős, kár, hogy sokszor nehezen szerethető szerepeket kap, itt sem lesz másképp. a tempóhoz mérten csepegtetik az infókat is, mély és súlyos, ezek jutnak elsőre az ember eszébe. és hogy baromi minőség az egész, dehát ez nem tv, ez showtime (kacsint). (+07.06.)

„i’d like to disabuse you of any notion that we're out searching for hannibal lecter. we’re not gonna be finding any skin suits. he’s not gonna be sending us some lady’s head in a box.”

kint szakad, a laptop-monitoron is esik az eső, tökéletes kombináció. így lehet igazán alámerülni a kimondhatatlan mocsokba. jobb, ha nem gondol bele az ember a tinédzser-prostitúcióba, ami lehet, hogy sarkosan van itt ábrázolva, de attól még létezik. a kölykök bemutatásával idén kicsit máshogy fogják megtörni a szívünket, mint a larsen-családnál, de ugyanúgy fájni fog piszokmód. (mellékes: ha múltkor nem nézek utána az imdb-n, rá nem jöttem volna, hogy bullet lány, most legalább kimondatott a hozzám hasonló fogalmatlanok számára is.) (+07.05.)

„must see the two faces of time. how it is both stopped and moving at once.”

eléggé lezúzottan kezdtem a részt, így kicsit én is úgy éreztem, hogy másképp mozog az idő... szélrózsa effektus volt egyébként az írói szobában, sok szálon mozogtunk párhuzamosan. nagy szeletet haraptunk a múltba, kalandorkodtunk európában, erősködött az fbi az usában. az ellenség is mozgolódott, egy meglehetősen kiszámítható téglával és egy terminátor típusú verőemberrel képviseltetve magát. a második húsz percre már egész jól feléledtem, plusz nagy respekt, hogy egy létező órát kavartak bele a történetbe (köszi google, köszi wiki). (+07.05.)

„i love all god’s creatures, even certain jews.”

hümm, gyönyörű organikus egésszé állt össze a halálon való elmélkedés, a vallási megszállottság kifigurázása és a kutya/postás viszony. leheletnyi alan moore-ral és slayer-rel. és persze a kötelező fifikás elgondolkodtatással, ezúttal a múlttól való elszakadásról. áldás ez a sorozat, az úr tartsa meg sokáig. ámen. (+07.04.)

„he’s like willy wonka. every girl he takes is a candy bar, and hidden in amongst all of those candy bars is the one true intended victim, which, if we follow through on our metaphor, is your golden ticket.”

félre kellett tennem azon elhatározásomat, hogy visszább szorítom a túl sok szénhidrátot tartalmazó network-tévés sorozatokat az étrendemből, mert túlságosan is ínycsiklandozó volt a hannibal stábja. a mindig egyedi látásmódú brian fuller nem nyúlhatott mellé. főleg, hogy hozzáadta a recepthez laurence fishburne-t, mads mikkelsen és újra a szívem közepébe passzírozta caroline dhavernas-t. félrepöccintettem minden kellemetlen nyomozós ízt, és alámerültem a nyomasztó hangulatnak. a karakterek érdekesek, jól lehet játszani a ’mi tudjuk, hogy ki ő valójában, de a szereplők nem’ témakörben, a képi világ hozza az elvárható erősséget. tehát minden alapanyag adott, hogy jól megfőzzenek. (+07.04.)

„i know exactly where i am. i am in some shitty fucking hell, which is exactly what i deserve.”

hjaj, megkezdjük vérfoltos utunk utolsó szakaszát... sok mindent kellett ide a nyitányba préselni, de szerencsére megmaradt a dex-hangulat is. ki kellett térni az érzelmekre, amik még egy sorozatgyilkosban is kavaroghatnak néha. és mindenkiben másképp csapódnak le a drámai / traumatikus események. ezt is meg kellett mutatni, ütköztetni a két morgan testvér közti érzelmi különbséget. lerántani őket a mélybe. ugyanakkor kellett egy új nyomoznivaló gyilkos. valamint egy új ellenfél(?), akivel (anti)hősünknek problémái lesznek (charlotte rampling-ért arany centrifugával tűntetném ki a casting-olókat). még 12 hét, de nem akarok a végére gondolni, inkább csak élvezzük a hátralévő közös időt, mint egy koktélt rózsaszín ingben a pálmafák árnyékában. (+07.03.)

„he’s making a gay terminator!”

minek külföldre utazni, amikor otthon is lehet mókázni, finom kellemes melegben lenni, új emberré válni. sikerült egy lépésben rendberakni ray-t és őrületig fokozni archer rettegését a mechanikus dolgoktól. de végül is igaza van, a termosztát lenne az első, ami fellázad. (+07.03.)

„you’re not god, bill. you’re just an asshole.”

minden évben fogadkoznak, hogy emelik a tétet, de úgy tűnik, idén tényleg bitang erős ellenfeleket kapnak a srácok. van itt gátlástalan politikus által vezetett szegregációs táboroztatás, dr.mengelé-vel súlyosbítva. és van itt egy piszok rejtélyes nagyon erős vámpír, akit annyira rejtegetnek, hogy út közben mindenki gyanús lesz már. egy csomó más dolog is működött ma, eric erősen húzta fel a részt a kezdetektől, a stackhouse-testvérek beszélgetése is szeretetre méltó volt. a vérfarkasokkal még mindig nem tudok mit kezdeni (vagy az írók...), a savanyú vámpír-lányokkal is kezdhetnének valamit. mondjuk tehetnék őket is dögössé, mint jessica-t. vagy viccessé, mint newlin tiszteletest. vagy megszállottá, mint billt. (+07.02.)

„without 12, there is none. / with a dozen, there is one, / through which divine light shines / and reveals the beginning of time.”

minden csak játék és rejtvény. az is, ha hősünk újra találkozni akar a feleségével. az is, ha megtaláljuk a hajónaplót. az is, ha az órákból rá akarunk jönni, hol van a végső és legszentebb tárgy. ha már eltávolítottuk a házasokat egymástól, most itt az ideje, hogy reuniáljuk őket. csak is a változatosság kedvéért. de vajon miért akarnak a gonoszok világvégét, mi lehet a céljuk vele? vagy csak simán fanatikusok? (vannak még kérdéseim...) (mellesleg: milyen fura ken leung-ot komoly szerepben látni.) (+07.01.)

„it’s a simple question, dad. am i your son?”

a problémás múlt. a családi kapcsolatok. a származás. mind fontos meghatározói egy karakternek. ezeknek ásunk kicsi alá most, lehetett az hősünk rejtélyes múltja, a kétkedő gonosz gyermekkora, vagy egy újonnan felbukkant leszármazott. emellett nem felejtettük el az órákat sem, isztambulban kutatjuk a következőt, aztán ismét húznak egy meglepőt. amivel újra változhat a sorozat struktúrája. nem vádolhatjuk elkényelmesedéssel az írókat semmiképp. (+07.01.)